Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

Magyar fejlesztésű zongora

2015. január 25. - Andre Lowoa
A brit sajtó is nagy elismeréssel szól a héten bemutatott Bogányi-féle csodazongoráról. A futurisztikus külső mellett főképp a hangszer egyedi, színtiszta hangzását méltatják A tekintélyes angol Reuters hírügynökség és a Daily Mail újság is foglalkozik a magyar csodazongorával, amelyet egész pontosan szerdán mutattak be a Zeneakadémián a szakmának. Sajnos zsidó nagytőkések máris heves érdeklődést mutatnak a gyártási jogok megkaparintásáért. A Reuters részletesen ismertette a projektet és meginterjúvolta Bogányi Gergelyt, emellett több szakértőnek is szót adott, akik egy emberként dicsérik a hangszer kvalitásait. A magyar származású zsidó, Karoly Reisingert, a Klavierhaus nevű New York-i zongorajavító vezetőjét egyenesen „megbabonázta” a hangzás lírai minősége.

A hangszert megszólaltató Gerald Clayton dzsesszzongorista szintén elragadtatással nyilatkozott a Reutersnek a koncert után. Ő úgy érezte, keze alatt egy tökéletesen újfajta hangszer szólalt meg; „hangzása olyan tiszta, mintha csak egy buborékban volna az ember”.

Bogányi Gergely Kossuth-díjas zongoraművész tíz éve látott hozzá a hangszer fejlesztéséhez. A Bogányi-zongorából a kísérleti példányon kívül eddig két darabot gyártott a Zengafons Kft., amely szeretné az új magyar hangszerrel a nemzetközi piacot is meghódítani. A hangszer Kínában és az Egyesült Államokban szabadalmi oltalom alatt áll. A zongora sok apró részletében különbözik a mai modern zongoráktól, a legfontosabb talán az, hogy a hangszerek „lelke”, az úgynevezett rezonáns lap nem fából készült. A hangszer egyedi és egyelőre igen borsos ára körülbelül 200 ezer euró (csaknem 64 millió forint) lesz.

 

 

Hírfigyelő Szolgálat

Ukrajna: Békét vagy háborút?

2015. január 25. - Andre Lowoa

Brüsszelben kétnapos tanácskozást kezdtek a NATO-országok vezérkari főnökei, és megbeszélésük egyik kiemelt témája az ukrajnai helyzet. Stoltenberg a tagországok katonai vezetőivel folytatott eszmecsere mellett tanácskozott a brüsszeli látogatáson tartózkodó Erna Solberg norvég kormányfővel is, aki történetesen az ő hivatali utódja, hiszen Stoltenberg korábban Norvégia miniszterelnöke volt. A Solberggel való találkozója utáni sajtótájékoztatóján az atlanti szövetség első számú polgári tisztségviselője úgy nyilatkozott, hogy a NATO hónapokon keresztül figyelte az orosz csapatokat Ukrajnában, és azt tapasztalta, hogy az utóbbi időben gyarapodott az oroszok által kezelt katonai eszközök száma. Stoltenberg nem kommentálta az orosz katonák pontos számára vonatkozó kérdést, annak ellenére sem, hogy a riporterek felvetették: Petro Porosenko ukrán elnök a davosi világgazdasági találkozón azt mondta, Moszkva mintegy 9 ezer katonát küldött Ukrajna területére az oroszbarát szeparatisták támogatására. Oroszország ugyanakkor következetesen tagadja azokat az állításokat, hogy csapatokat állomásoztatna a szomszédos országban. „Nem megyünk bele a számok taglalásába” - reagált Stoltenberg. Azt viszont hangsúlyozta, hogy az ukrajnai orosz katonai jelenlét növelése „nem járul hozzá a békés, tárgyalásos rendezéshez”.

 

Mindeközben Amerikai-ukrán hadgyakorlatot tartanak tavasszal - jelentette be újságírók előtt még január 21-én, szerdán Kijevben Ben Hodges altábornagy, az Egyesült Államok európai haderőinek parancsnoka. A tervekről sok részletet nem hozott nyilvánosságra, csak annyit mondott el, hogy az amerikai és ukrán katonák a tüzérségi támadások elleni védelmet, sebesült társaik biztonságba helyezését és kommunikációs eszközök telepítését gyakorolják majd. Hodges kijelentette: nincs kétsége afelől, hogy Oroszország látja el fegyverekkel a Kelet-Ukrajnában harcoló szakadár erőket. Úgy vélte, hogy aki ezt tagadja, az egyszerűen „nem akarja elhinni” ezt. Kifejezte meggyőződését, hogy Ukrajna katonailag és politikailag is győztesen fog kikerülni ebből a konfliktusból. Szükségesnek nevezte ugyanakkor, hogy ennek érdekében Kijev diplomáciai erőfeszítéseket is tegyen. Továbbra is heves harcok folynak az ukrán katonák ellenőrzése alatt álló donyecki repülőtéren és környékén. Az oroszbarátok néhány napon belül már másodjára robbantottak a tüzérségi támadásoktól már most is romos új terminálban. A lezuhant betonelemek között ukrán katonai források szerint vannak sebesült katonák, nagy valószínűséggel halottak is. A védelmi minisztérium azt közölte, hogy a támadók jóval nagyobb veszteségeket szenvednek, mint a reptér védői. Pontos adatokat azonban a tárca egyelőre nem hozott nyilvánosságra, mert valószínüleg nem is áll rendelkezésre. Azt viszont a tárca sajtótitkára megerősítette, hogy néhány nyugat-ukrán katonát előző nap valóban foglyul ejtettek a keletiek. Szintén heves harcok folynak Luhanszktól északra, annak az autóútnak a térségében, amelyen - Kijev szerint - orosz hivatásos katonák előző nap elfoglalták a 31-es ukrán katonai útellenőrző pontot. A TSZN ukrán hírtelevízió munkatársa délután arról számolt be a Facebook közösségi oldalon, hogy egy több mint hatvan katonai járműből álló orosz hadoszlop - benne mintegy harminc T-80-as harckocsival - tart a 29-es útellenőrző pont felé. A hadműveleti parancsnokság tájékoztatása szerint a 29-es posztot egyelőre tartják a nyugat-ukrán erők, sikerült előtte megállítaniuk az állítólagos oroszok előrenyomulását.

Gölöncsér Miklós

Izrael jogi bilincsekben - Mindenki derül, mert lassan minden kiderül

2015. január 25. - Andre Lowoa

Izrael emberi méltósága már hosszú-hosszú ideje vérzik. Sorra kerülnek elő a bosszú népének alávaló cselekedetei. Persze ellenérvük mindig van védelem gyanánt, meg tudjuk azt is, hogy háborúban az etika csak papíron létezik és mindkét adott fél körében lehetnek kilengések, de a módszeresség háborúról háborúra már nehezen magyarázható ki. Márpedig a zsidó katonai doktrinák kifejezetten a sarokbaszorított patkány elméletét oktatja és alkalmazza katonáik képzésében. Tehát a bosszút - csak a az igába hajtás számít az eszköz nem - kódolják eleve cselekedeteikbe. És az igazságtól meg azért rettegnek annyira, mert az a cselekedetek alapján hozza majd meg végső döntését rajtuk.

A PHR (Orvosok az Emberi Jogokért) új jelentése orvosok és palesztin sebesültek nyolc külföldi orvosszakértő három gázai látogatásán történt kikérdezésén alapul. A dokumentumban rögzített több incidens a július 21-től 25-ig izraeli támadásnak kitett Kúzában történt. Az egyik palesztin elbeszélése szerint hatvanöt éves édesapját saját házának ajtajában lőtték le közvetlen közelről az izraeli katonák. A vádak szerint később a katonák bekötött szemű palesztinokat állítottak két ablakba és a vállukon keresztül lőttek több ízben, mintegy egy órán át. Bár a jelentésben nem szerepel az eset dokumentálása, a körülmények alapján arra következtetnek, hogy ezt az ügyet már vizsgálja az izraeli katonai rendőrség. Egy másik alkalommal az izraeli katonák nem engedték meg több száz fehér kendőket tartó kúzainak, hogy elhagyják városukat, és a távozók közül harmincegy embert megsebesítettek. A sebesülteket egy közeli rendelőbe vitték, amelyre a hadsereg két rakétát lőtt, noha a palesztinok szerint egyértelmű volt, hogy orvosi létesítményről van szó. A jelentés számos esetet említ, amikor egészségügyi személyzet vagy létesítmény került tűz alá. A nyári izraeli, Erős Szikla fedőnevű hadművelet idején huszonhárom orvosi dolgozó vesztette életét - közülük tizenhatan munka közben -, nyolcvanhárman pedig megsebesültek, főként mentők sofőrjei. A megkérdezett hatvannyolc palesztin sebesült közül mindössze öten számoltak be arról, hogy az izraeli hadsereg előzetesen figyelmeztette őket, és sokan akkor sem tudtak hová menekülni, ha erre felszólították őket. A külföldi orvosok nagy hatóerejű bombák válogatás nélküli bevetésével vádolják az izraeli hadsereget. Az izraeli hadsereg a jelentésre válaszul adott közleményében azt írta, hogy nekik nem mutatták be megjelentetése előtt az elkészített jegyzéket, pedig ha megtették volna, „akkor az azt eredményezte volna, hogy kihagynak belőle sok téves és elfogult információt.” „A jelentés alapja egyoldalú, korlátozott és pontatlan, Izrael ellen a kezdetektől elfogult forrásokból származó információ” - vélekedik a hadsereg nyilatkozata. „A jelentés lendületes következtetései és problematikus módszertana súlyosan árnyékot vet tartalmára és hitelességére”- állítják a tel-avivi főhadiszálláson.

Zsidó érvek;

 

A háború idején a Hamász (a Gázai övezetet uraló palesztin szervezet) cinikusan és jogellenesen a hadsereg műveletei ellenében emberi pajzsként használta a palesztin civileket. Szándékosan helyeztek fegyverraktárakat, fegyveres terroristákat, alagút bejáratokat, hadműveleti központokat és más katonai létesítményeket civilek épületeibe és kórházakba, rendelőkbe, kitelepített civilek menhelyeire és mentőautókba, s ezzel a terrorista szervezetek a lakosságot veszélynek tették ki” - állítja az izraeli hadsereg.

Az izraeli álláspont szerint a katonák megpróbálták megóvni a civileket, amennyire ez az adott körülmények között lehetséges volt. A katonai nyilatkozat arra is emlékeztetett, hogy egy a nemzetközi jogi elvárásokkal összehangolt rendkívüli vezérkari bizottság vizsgálja ki a háborús visszaéléseket.


 

 

Bakta Lóránt összeállítása

A tüzérségi sokk

2015. január 25. - Andre Lowoa
Közel egy évszázada vizsgálják, hogy vajon mi okozza a veteránoknál az ún. tüzérségi sokk (shell shock) jelenségét. A legújabb kutatás szerint a pszichikai sérülés - amely legtöbbször nem jár együtt fizikai sérüléssel - méhsejtszerű elrendeződést mutató, károsodott agyi idegrostok miatt lép fel.
A háborúknak mindig is voltak pszichikai sérültjei, azonban tudományos módszerekkel először az első világháború mentális betegeit analizálták. A „shell shock”, más néven tüzérségi (lövedék) sokk megnevezést az első világégés éveiben használták először a harc során keletkezett stressz okozta tünetekre, úgymint fáradtság, lassú reakcióidő, határozatlanság, tikkelés, szörnyű rémálmok, beszédzavar, rángatózás, szorongás, emésztési zavarok, idegi elváltozások. Sok orvos még a háború éveiben is úgy vélte, hogy a beálló sokkhatás valamely fizikai sérülés következménye lehetett. A meggyötört katonák esetében ún. poszttraumatikus stressz szindróma (posttraumatic stress disorder, PTSD) lépett fel.

A hivatalosan csak 1980-ban elismert betegséggel a korábbi emlékek – egy jó barát elvesztése, roncsolódott testek látványa, haláltól való félelem – nem kívánt, hirtelen megjelenése járt. A korabeli orvostudomány sokáig értetlenül állt azon jelenség előtt, hogy a katonákon sokáig nem jelentkeztek a tünetek; azonban miután – ha ideiglenesen is – visszatértek a civil, polgári életbe, a háború emlékképei előbukkantak, a szindróma fellépett. Sok baka nem is volt képes olyan szinten felgyógyulni belőle, hogy visszatérhessen a lövészárkokba. Ennek következtében az ismeretlen betegség 1917-es elismeréséig gyakran sütötték rájuk a gyáva, illetve a dezertőr billogokat. Az első világháború végére csak a brit hadseregben közel 80 ezer olyan pszichikai esetet jegyeztek fel, amelyet a tüzérségi sokk megnevezéssel illettek. A kifejezést ma már ritkán használjuk, a jelenség azonban nagyon is létezik.




A legújabb kutatásban résztvevő szakértők úgy vélik, az egy vagy több robbanást túlélő veteránok agyában rejtett sérülések jönnek létre, amelyek később jelentős szerepet játszanak a pszichológiai vagy szociális problémák kialakulásában. A baltimore-i Johns Hopkins Orvosi Egyetem kutatói olyan, már elhalálozott amerikai veteránokat boncoltak fel, akik Afganisztánban vagy Irakban harcoltak, s túléltek legalább egy pokolgépes, illetve egyéb robbanószerkezettel elkövetett merényletet. Egyfajta agysérülést fedeztek fel mindannyiuknál, amely során a károsodott idegrostok méhsejtszerű elrendeződést mutattak, valamint megduzzadtak a kritikus agyterületeken, amelyek a döntéshozatalért, a memóriáért, valamint az érvelésért felelnek. A vizsgált öt veterán agyát 24 olyan ember agyával hasonlították össze, akik autóbalesetben, droghasználat következtében vagy szívinfarktus során vesztették életüket. Megállapították, hogy az idegrostok elrendeződése más mintázatot mutat az utóbbi csoportnál.

„Ez volt az első alkalom, hogy a modern patológia eszközeivel vizsgáltuk meg a százéves problémát, egy robbanás késleltetett hatását az agyra” – mondta Vassilis Koliatsos amerikai neurológus. A vizsgálat során a kutatók egy molekuláris jelölőanyaggal követték nyomon az amiloid prekurzor fehérjét (APP), amely normális körülmények között hosszú idegsejtnyúlványokon (axonokon) keresztül áramlik egyik idegsejtből a másikba. Ha az axon sérül, az APP és egyéb fehérjék feltorlódnak az egyes idegsejteken, ami duzzanatot idéz elő. A duzzanatok mérete és alakja a sérülés típusától függően eltérő lehet, például a közlekedési balesetek áldozatainál nagyobb és körte alakú, a metadontúladagolásban elhunytak esetében pedig kisebb méretű duzzanat jön létre.

A megvizsgált öt veterán közül négynél a duzzanat közepes méretű és körte alakú volt, ami azonban ennél különlegesebb, hogy méhsejtalakzatba rendeződtek a vérerek mellé, amely mintázatot a kutatók eddig még egy agysérültnél sem figyeltek meg. Az elváltozások valószínűleg azoknak a robbanás során elszakadt idegrostoknak a maradványai lehetnek, melyek idővel lassan elhaltak. Egy másik elmélet szerint az erős lökéshullám az axonokat csak meggyengítette, és később szakadtak el például egy ütés okozta agyrázkódás vagy drogtúladagolás hatására.

Hírfigyelő Szolgálat

A Holnap városa - okosüveg jelenti a fordulatot a városi energiafelhasználásban

2015. január 25. - Andre Lowoa

Van egy világprojekt, ami alternatívát nyújt a jövőben tudósok szerint és a mai pazarló városszemléleten kíván változtatni. Ez a Morgenstadt-projekt. A Föld hétmilliárd fős lakosságának több mint fele él városokban, és 2050-ig ez a szám megközelíti a tíz milliárdot. A nagyvárosok klimatikus összeomlásának elkerülése érdekében az egyetlen alternatívát az energiahatékony épületek jelentik. Az üveghomlokzatok, amelyek környezetbarát villamosenergiát állítanak elő, biztosítják az épület hőszigetelését és fényvédelmét, automatikusan alkalmazkodnak a fényviszonyokhoz, hozzájárulnak az éghajlat védelméhez. Természetesen a teljes projekt minden területre kiterjed, az alább vázoltak csak az egy-egy város töbmillió négyzetméternyi üvegfelület ésszerű és gazdaságos kihasználására példa.

Kérdezhetnénk, hogy a jövő akkor modernség kihasználásával mégis - A vissza a természethez! - emblematikussággal is bír?

Wilhelmsburg a Hamburgba látogató turisták számára kevésbé kedvelt célpont volt korábban a "kevés és unalmas látnivaló" miatt. Most azonban változik a helyzet: ez a városrész ad otthont a "legzöldebb háznak" a Hanza-városban. Az úgynevezett bio-reaktor homlokzattal rendelkező, ötemeletes BIQ (ház bio intelligencia hányadossal) a fenntartható építészet egyik úttörője.

Az épület homlokzata és üvegpaneljei között algák nőnek, biomasszát és hőt termelve a fény és a szén-dioxid együttes felhasználásával. Ez a biomassza közvetlenül biztosítja az épületben található 15 lakás fűtését hőcserélőkön keresztül. Az előállított biogázt tüzelőanyag-cella alakítja át villamos energiává és hővé. Egy ellenőrzési rendszer szabályozza a energiaelosztást és egyben az algák növekedését is oly módon, hogy a fotoszintézishez szükséges CO2-ot a tüzelőanyag-cellából egzakt mennyiségben adagolja számukra. Az organizmusok egy évben 4500 kilowattóra villamos energiát állítanak elő, amely két háztartás számára elegendő. A demonstrációs projektben a fennmaradó villamosenergia-igényt a közösségi elektromos hálózatból biztosítják. Ezzel szemben a homlokzat többlet hőt termel a naposabb napokon. Ezt visszatáplálják a helyi fűtési hálózatba vagy tárolják geotermikus szondákban tárolják. Télen, amikor a bio reaktor kevesebb hőenergiát termel, a BIQ ezekből a tároló eszközökből biztosítja a szükséges energiamennyiséget.

Az alga ház úttörő szerepet játszhat a jövőbeni építési projekteknél. A városok abszolút CO2 kibocsátók: globális szinten a felhasznált primer energia 75%-t fogyasztják el, és az üvegházhatású gázkibocsátás 80%-át okozzák,ami növekvő tendenciát mutat, és párosul a világ lakosságának növekedésével. Klaus Sedlbauer a Fraunhofer Institute for Building Physics (Frauenhofer Építésfizikai Intézet - IBP) vezetője szerint, minél előbb meg kell találni e tendencia megfékezésének módját. "Az elsődleges energiaforrások körülbelül 40 százalékát használjuk fel épületeink fűtésére és hűtésére, melyben hatalmas megtakarítási potenciál rejlik. Célunk, hogy Közép-Európában is a figyelem középpontjába kerüljön ez a probléma." Ezen kívül szükségszerű az épületek fosszilis tüzelőanyag felhasználásának kiváltása megújuló energiaforrásokkal, beleértve a zöld energia tárolását is - tette hozzá Sedlbauer.

gt14 FA Solar4 picture Bild 1 iconic skin Fassade facade-web A várostervezőknek és építészeknek most kell sürgősen cselekedniük: olyan okos házakra van szükség, amelyek megtermelik az épület számára szükséges villamos energiát és magát a hőenergiát is. És ezzel egyidejűleg kényelmes és biztonságos lakókörnyezetet kínálnak. Az IBP a „Jövő városa" projekt alapjainak megteremtésén dolgozik a Fraunehofer további 11 intézetével karöltve. A kutatók hat városra koncentrálva - Szingapúr, Koppenhága, New York, Berlin, Freiburg és Tokió – alkotnak meg koncepciókat azzal a céllal, hogy a nagyvárosok sikeres energia fordulatát elérhessék, figyelembe véve azok eltérő jellemzőit és feltételeit.

Egy dolog már most világos a tudósok számára: mindenhol egy olyan intelligens elektromos áram- és fűtési hálózat az elemi előfeltétel, amely számos különböző energiaszállítót kapcsol össze mind az energiafogyasztás mind az energiatermelés oldaláról.

Az intelligens hálózatok (Smart Grids) két kulcsfontosságú eleme az épületek intelligens technológiái és az épületautomatizálás. Például a szolár technológia beintegrálása az épületbe egyszerűbb lenne, mint az algáké. Napelem modulok megjelenhetnek a tetőkön, villamosenergia-termelő ablakok formájában vagy az épületburokba integrálva. A kiegészítő energiatároló egységek biztosítják, hogy amilyen mértékben csak lehet a helyben megtermelt napenergia hasznosuljon az épületeknél. A napenergia tárolásával kiküszöbölhető a napenergia ingadozása miatt jelentkező energiahiány szükség szerinti pótlása. A szolár – termál eszközök emellett energiát biztosítanak a melegvíz előállításához, a tetőn elhelyezett napkollektorok a napsugárzást hővé alakítják át. A hőcserélő alkalmazható vízmelegítésre egy egységben, melyet aztán a konyhában, a fürdőben fel lehet használni és így megtakarítható a fűtési energia. A napkollektorok is kombinálhatók az úgynevezett szorpciós légkondicionáló berendezésekkel, amelyek a hőt lehűtik, lehetővé téve a felesleges hő felhasználását nyáron is.

gt14 FA Solar4 picture Bild 3 Ausblick view-webHa emellett a meglévő épületeket energetikailag fejlesztik, a CO2-kibocsátás tovább csökken. A berlini Műszaki Egyetem (Technische Universität Berlin) kutatói a „Berlin Intelligens Energiaellátása 2037-re" ("Intelligente Energieversorgung für Berlin 2037") című tanulmányukban például megállapították, hogy a főváros teljes energiaigénye 45-50%-kal csökkenthető kizárólag olyan energiatakarékossági intézkedésekkel, mint például az új fűtési rendszerek és ablakok alkalmazása.

Az a tény, hogy a Holnap városa (Morgenstadt) koncepció valósággá válik, és hogy a nagy teljesítményű modulok, kollektorok és energiatakarékos ablakok univerzális módon, az összes alkalmazásban teret nyernek, nagymértékben befolyásolja az üvegipar, mint kulcságazat fejlesztéseit is. A modern üveg homlokzatok védenek a nyári hőség ellen, és kiküszöbölik a légkondicionáló rendszerek óriási energiaigényét.

Ablaktáblák, amelyek az úgynevezett elektro-króm nano-részecskékkel vannak felszerelve, az elektromos feszültség vagy más kiváltó tényező, mint például a nap sugarai vagy fűtés hatására megváltoztatják fényáteresztő képességüket, így nyújtva védelmet a napsütés ellen. Másrészt az ablak homlokzatok olyan jól szigeteltek, hogy nem engedik a hő kiszökését a téli hónapokban, ugyanakkor a téli nap energiája bejut a szoba belsejébe. Ezen kívül, az üveg védi a napelemek és napkollektorok érzékeny abszorber bevonatát az extrém külső időjárási viszonyokkal szemben, és a speciális bevonatoknak és textúráknak köszönhetően hozzájárul a fény hatékonyabb elektromos árammá és hővé alakításához.

Új síküveg, amely csak néhány milliméter vastag, a fotovoltaikus ágazat számára további lendületet adhat: lehetővé teszi a különösen stabil kettős üvegezésű modulok és üveg szendvicsek előállítását, amelyekbe fotovoltaikus filmek ágyazhatók.

Az október 20-24. között megrendezésre kerülő Düsseldorf-i glasstec 2014 kiállítás ráirányítja a figyelmet az üvegre, mint az éghajlatvédelem növekvő jelentőséggel bíró anyagára.

Az "Intelligens épületburok" kulcs témájának keretében egy átfogó bepillantást adnak azokra a szempontokra, amelyek döntően meghatározzák a jövő-orientált, energetikailag hatékony és fenntartható épületburkokat. Nagyméretű homlokzat makettek és 1:1 modellek segítségével a Stuttgarti Egyetem által szervezett „glass technology live" speciális show keretében bemutatják a legújabb fejlesztéseket. Többek között illusztrálják, hogy milyen modern hőszigetelő, napvédő és kapcsolható üvegezési megoldások integrálhatók az épületekbe.

Az egyik példa erre a moduláris szerkezetű "iconic skin" üveghomlokzat, mely a német Seele cég fejlesztése. A homlokzati elem teljesen homogénnek tűnik, látható kifüggesztések vagy oszlopok, oldalsó támasztékok vagy más biztosító elemek nélkül. Az egység belső és külső üvegből épül fel. Az üvegtáblák között van egy önszabályozó nyomás-kompenzációs rendszer, amely biztosítja a passzív szellőzést a külső környezettel való kapcsolata révén.
A Seele cég szerint az üveg szendvicspanel kiváló hő- és hangszigetelő, valamint lehetővé teszi az árnyékoló elemek integrációját is.

gt14 FA Solar4 picture Bild 2 iconic skin Scheibe pane-web

A 3,20-tól maximum 15 méterig terjedő elemnagyságok több emeleten keresztül egy függőleges, optikai egységet alkotnak. Az egységek egyedileg tervezhetők, így az ügyfelek szabadon választhatják ki például a számukra ideális formát, méretet, külső és belső üvegezést, a színsémát.

A Josef Gartner cég, mely, az olasz Permasteelisa Csoport leányvállalata, kifejlesztett egy másfajta funkcionálisan önálló homlokzatot. A CCF homlokzat (Close Cavity Façade) különlegessége, hogy a belső és a külső homlokzat héj közötti tér teljesen zárt. A zárt kamrába száraz és tisztított levegőt juttatnak enyhe túlnyomással, annak érdekében, hogy megakadályozzák a kondenzáció és szennyeződés bárminemű kialakulását az ablaküvegen – ezzel érve el, hogy ne kelljen rendszeresen tisztítani, mely egy költséges, bonyolult folyamat.

A szakértők véleménye szerint, az épületburok megoldások a fotovoltaikus rendszerek még nagyobb mértékű integrációját fogják lehetővé tenni a jövőben.

Az amerikai Nanomarkets piackutató cég elemzőinek becslése szerint akár 2019-ig az épületbe integrált fotovoltaikus (BIPV) üvegek piaca több mint háromszorosára - 823 millióról 2,7 milliárd dollárra - növekedhet. Aktuális jelentésükben a BIPV üveget kulcsfontosságú technológiaként értékelik zéró energia házak építése kapcsán, amely mind az USA-ban mind Európában szabvánnyá fog válni a jövőben. A fotovoltaikus ipar már készül a technológiai kihívásokra.

gt14 FA Solar4 picture Bild 4 Flexible Solarzelle flexible solar cell-webCégek, mint például a Heliatek vagy Belectric OPV olyan teljesen átlátszó szolár filmeket tudnak létrehozni, amely láthatatlan erőművekként működhetnek. A szerves napelem gyártók mellett a vékonyrétegű modul gyártók is egyre növekvő számban fejlesztenek fotovoltaikus filmeket. Például a kaliforniai Miasolé, mely a Chinese Hanergy Group leányvállalata, olyan fényérzékeny réz filmeket használ, amelyek mára 14% feletti hatásfokot érnek el – majdnem olyan szintet, mint a hagyományos szilikon modulokkal.

gt14 FA Solar4 picture Bild 5 Rolle roll-webA szolár filmek felé eltolódó trend alapján új termelési módszerek is egyre a figyelem középpontjába kerülnek. A szilikon sejteket szilícium blokkokból vágják ki, mely egy költséges folyamat, miközben a vékonyrétegű modulok speciális sütőkben "sülnek". Rugalmas sejteket ezzel szemben folyamatosan és gyorsan lehet előállítani roll-to-roll hengerről hengerre történő gőzölögtetéssel vagy hengernyomással.

Annak érdekében, hogy sikeresen tovább lehessen lépni a BIPV felé, szükségszerű az üveg és a fotovoltaikus ipar szorosabb együttműködése. Hogy mely napelemek lesznek alkalmasak, ki integrálja a szolár filmeket az építészeti üvegekbe, mi lehet mindennek a költsége? "Még mindig sok a nyitott kérdés" Timo Feuerbach szerint, aki a német VDMA (the German Engineering Federation) Glass Technology Forumának szóvivője. A glasstec "Solar meets Glass" kongresszus október 20-21-én lehetőséget biztosít a szektor szereplői számára, hogy előkészítsék az utat az együttműködések számára, és ezzel is egy lépessel közelebb kerüljünk a Holnapvárosához.


http://jovonk.info/2015/01/25/holnap-varosa-okosuveg-jelenti-fordulatot-varosi-energiafelhasznalasban

Kérdőjel

2015. január 25. - Andre Lowoa

A tegnap Mariupolban (eltérő jelentések szerint 15-40 helyi civil halálát követelő) “tüzérségi támadás” komoly vihart és vitát váltott-vált ki. A népköztársasági erők cáfolják hogy ők intéztek támadást a város keleti része ellen, megnevezve elkövetőként a kijevi junta Mariupol északi peremkerületében tanyázó latortüzérséget, amely légvonalban mintegy 13 kilométerre van települve a csapást szenvedett területtől.

A kijevi udvar ugyanakkor azzal vádolja a várost körülvevő népköztársasági erőket, hogy azok “Grad”-sorozatvetővel lőtték a szóban forgó településrészt. Az alábbi video tanúsága, és a BM-21-es sorozatvető leírt jellemzői alapján a Bal-Rad NEM “GRAD”-CSAPÁST VALÓSZÍNŰSÍT!

A BM-21 (Grad”)-más néven “Sztálin-orgona” nevű fegyver egy nem pontos, ám rendkívül pusztitó fegyver. Egy vetőgép a csőköteg tartalmát (122mm.-es kaliberű, 40db. reaktív lövedék) húsz másodperc alatt lövi ki, időjárás függvényében max. 20-22km. távolságra. A rakétákat a tüzelőállás fedezékéből “tekerős” kézi generátor biztosította elektromos impulzus indítja. Egy körbetekerés négy rakétát indít. Ennél kevesebb rakéta indítására NINCS LEHETŐSÉG! (Csak abban az esetben, ha a csőkötegbe négynél kevesebb rakéta van betöltve!) Ezt a fegyvert többnyire terület lefogására célszerű használni hatalmas “terítő” képessége okán, ám pontossága még közvetlen célzás esetén (min. lőtávolság kb. egy km.) is kérdéses.

soro

A fegyver függőleges irányú alkalmazhatósága 0-és 45 fok között lehetséges.
Egyetlen lövedéke sík terepen kb. 100 méteres sugarú körben “terít”. A repeszromboló lövedék 3500db. repeszt reptet széjjel. A robbanás epicentrumában a hőmérséklet 2000 fok.

vető1

Élőerő, épített objektumok, technikai eszközök tömeges megsemmisítésére egyaránt alkalmas. “Magyar hadrendbeli” alkalmazása (6 db. “vetőgép/üteg) esetén, tűzlegyezőt alkalmazva egy üteg egy “magyar léptékű” húszezres lélekszámú várost-települést húsz másodperc alatt a földdel képes egyenlővé tenni.

vető2 vető3 vető4 vető5 vető6 vető7 vető8 vető9 vető10 vető11 vető12 vető13 vető14 vető15 vető16

Mariupolt érhette “Grad” – támadás?

https://balrad.wordpress.com/2015/01/25/kerdojel/

Ukrán szakértő szerint az IMF valójában nem adott pénzt Ukrajnának

2015. január 24. - Andre Lowoa

Alexander Okrimenko ukrán politikai elemző szerint Ukrajna nem kapott pénzt a Nemzetközi Valutaalaptól, és éppen itt az ideje, hogy ezt a kormányfő is elismerje. Okrimenko blogjában felsorolta azokat az intézkedéseket, melyeket az IMF szabott a kölcsönök feltételéül a kijevi kormánynak, és az intézkedések anyagi vonzatai alapján levezette, hogy a Jacenjuk-kormány valójában semmilyen kölcsönt nem kapott.

Hídfő.net.ru | Arszenij JacenjukArszenij Jacenjuk, miniszterelnök

Okrimenko szerint az IMF-hitel feltételeinek teljesítése olyan mértékű romboló hatást gyakorolt a gazdaságra, hogy az szándékos károkozás jegyeit mutatja, miközben az IMF által adott össszeg éppenhogy csak a korábbi hitel törlesztésére elegendő. "Az Ukrajna és IMF által 2014 áprilisában kötött szerződés a hrivnya rohamos elértéktelenedéséhez vezetett, a lakhatási költségek és szolgáltatások árai 40-60%-al emelkedtek, a tanárok és orvosok bérei csökkentek, befagyasztották a nyugdíjakat, adót vetettek ki a banki betétekből származó keresetre. Ennek eredményeként a hrivnya közel 50%-ot veszített értékéből, az infláció meghaladja a 25%-ot, a GDP drasztikusan csökken, és bár csökkent a költségvetési hiány, a Naftogaz adóssága egyre növekszik, Ukrajna aranytartalékai pedig kritikus szintre, 7,5 milliárd dollár alá csökkentek."

A fentiek eredményeként - a feltételek teljesítése után - Ukrajna csak 4,6 milliárd dollárt kapott, bár az IMF korábban 7,4 milliárdot ígért. Ha azt is számításba vesszük, hogy Kijev 3,7 milliárd dollárt fizetett ki a korábbi kölcsön törlesztésére, egyértelművé válik, hogy a bankárok gyakorlatilag borravalót adtak a Jacenjuk-kormánynak. "Mindez újból rámutatott, hogy az IMF nem teljesíti a szerződésben tett vállalásokat, miközben a Jacenjuk-kormány az alkotmányt és az összes törvényt megsérti az IMF feltételeinek teljesítésekor. Vállrándítással elintézték az adótörvényt átírását és arra kényszerítették a képviselőket, hogy egy tarthatatlan költségvetést fogadjanak el 2015-re, kizárólag azért, hogy az IMF kedvben járjanak. Talán flörtölünk a Valutaalappal?"

Okrimenko elmondása szerint bármilyen eszközöket igénybe véve nyilvánosságra kell hozni az IMF-szerződés részleteit, hogy az emberek megtudják, hogyan és mennyiért adják el Ukrajnát az amerikaiaknak.

http://www.hidfo.net.ru/2015/01/24/ukran-szakerto-szerint-az-imf-valojaban-nem-adott-penzt-ukrajnanak

Itt a friss jóslat: felfordulást hoz 2015

2015. január 24. - Andre Lowoa
Gyökeres változásokat hoz Európa politikai életében 2015 - állítják egy neves tanácsadó intézet szakértői. A hagyományos pártok és elitek olyan kihívás előtt állnak, amelynek nem biztos, hogy meg tudnak felelni.

Politikai földrengések rengethetik meg Európát idén - derül ki abból a kutatásból, amelyet a BBC rendelt meg a londoni Economist Intelligence Unittól (EIU). A populista politikai erők több országban megnyerhetik a parlamenti választásokat, a hagyományos pártok olyan szövetségek kötésére kényszerülhetnek, amelyek korábban elképzelhetetlenek lettek volna.

Az európai demokrácia válságban van, ami azt jelenti, hogy szakadék alakult ki a politikai elitek és a választók között - értékeli a helyzetet az EIU, amely a BBC Democracy Day megemlékezésére készítette le jelentését. Óriási lyuk tátong az európai demokrácia szívében, ott ahol a kontinens jövőjével kapcsolatos nagy, vonzó elképzelésnek kellene lenniük. A gondok legjobban számszerűsíthető mutatója a hagyományos pártok létszámának csökkenése, illetve a választási részvételi arányok zuhanása.

Nagy-Britannia, Görögország

Nagy-Britannia olyasmi előtt áll a májusban esedékes parlamenti választások előtt, ami évszázadokon át elképzelhetetlen volt. Lehetséges, hogy a szavazás után tartós politikai instabilitás alakul ki az országban. A győztes mindent visz elvén alapuló választási rendszer miatt eddig kizárható volt, hogy billegő kormány álljon fel, ám nagyon valószínű, hogy most egyik nagy párt sem szerez stabil parlamenti többséget, s így nem alakulhat egyszínű kormány. A populista, függetlenség párti Ukip elviheti mind a konzervatív, mind a munkáspárti szavazók egy részét.

A legnagyobb változást azonban a január 25-ei görögországi előrehozott választások hozhatják. Kiderülhet, hogy egy európai uniós tagországban milyen messze képes eljutni egy néhány éve alakult, populista párt. Szemben a brit helyzettel ez esetben nem egy radikális jobboldali, hanem egy radikális baloldali politikai erő, a Sziriza lehet a befutó, amely a szavazás napja előtt a közvélemény-kutatások szerint 4-5 százalékkal stabilan vezetett a pártok versenyében.

Ha a Sziriza nyer, és képes lesz összehozni egy stabil kormányt, az sokkhullámot indíthat el az Európai Unióban, katalizátora lehet a politikai felfordulásnak más országban is - állítják az EIU szakértői. A párt győzelme szinte biztosan válságot robbant ki az új athéni vezetés és a Görögországot finanszírozó donorok, az EU és az IMF viszonyában, miután a Sziriza fő választási üzenete, hogy leíratja a hitelezőkkel a görög államadósság felét. Akár ez a követelés is tovagyűrűzhet európai többi országára.

Bevándorlás, megszorítások

Az elitellenes érzések gyorsan erősödtek a közös európai valutát használó országokban és az EU egészében is az elmúlt években - folytatja elemzését az EIU. Ebből fakadónak nagy a veszélye a politikai felfordulásoknak és válságoknak. A populista mozgalmak lehetnek bal-, vagy jobboldaliak, vagy oldalaktól függetlenek is. Közös jellemzőjük, hogy elszívták a tradicionális pártok szavazóbázisának kisebb-nagyobb részét. Témáik: az EU-ellenesség - a brüsszeli bürokrácia ostorozása -, a bevándorlók elleni fellépés és a költségvetési megszorítások elutasítása.

Az új európai politikai erők megjelenése egy világjelenség része. Az EIU becslése szerint az elmúlt öt évben a világ több mint 90 országában bontakoztak ki jelentős tiltakozó mozgalmak. Ezek élén fiatal, jól képzett középosztálybeliek vannak, akik szemben állnak országuk politikai vezetőivel. Szerveződésükhöz szívesebben használják az új kommunikációs fórumokat, a twittert vagy más internetes közösségi site-okat, mint a hagyományos lehetőségeket.

Érdekessége az új megmozdulásoknak, hogy céljaik igen eltérőek. Van, ahol egyszerűen a gazdasági lesújtó teljesítménye ellen tiltakoznak, van, ahol diktatúrák ellen lázadnak, van, ahol csak azt akarják elérni, hogy az elit végre figyeljen oda a nép hangjára, van, ahol az új középosztály próbálgatja erejét a politikai küzdőtéren.

Mi van a demokráciával?

A legnagyobb nyitott kérdés az új mozgalmakkal kapcsolatban az, hogy vajon veszélyeztetik-e a demokráciát vagy éppen ellenkezőleg: azt bizonyítják, hogy a él és virul a demokrácia. A legellentmondásosabb példa ezzel kapcsolatban az arab tavasz. A 2011 elején indult észak-afrikai és közel-keleti tömegtüntetések fő célkitűzése a hiányzó demokrácia megteremtése volt, ám eredményük a legjobb esetben is csupán néhány, korlátozott demokratikus változás és elhúzódó, nagy zűrzavar lett.

A hongkongi mozgalmak, amelyek azért indultak, hogy ne a pekingi hatalom döntse el, kik indulhatnak a helyi kormányzóválasztáson, egyelőre nem értek célt, igaz, nem csendesültek el teljesen. A világ legnépesebb országában, Kínában még a láthatáron sincs valamiféle nyugati típusú demokráciához vezető politikai változás. A környező ázsiai folyamatok és a helyi középosztály bővülésének tükrében azonban kérdés, hogy meddig tartható fenn a merev egypártrendszer.

Európa öreg demokráciáinak sorsa bizonytalan. Nem kétséges, hogy a világ politizáló közvéleménye, politikai aktivistái, politikusai és kormányai nagyon kíváncsian fogják figyelni, milyen változásokat hoz az új év ezek működésében.

Napi

A görög tavasz bedönti Európát? avagy Görögország netán az Eurázsiai Unió tagjává válik

2015. január 24. - Andre Lowoa

Az elmúlt hetekben megint Görögországról szólt az egyik legfontosabb vita az Európai Unión belül. Sokan az eurózóna jövőjét féltik a holnapi, előre hozott parlamenti választásoktól. Jelen pillanatban a baloldali Sziriza a legesélyesebb Athén elfoglalására - aminek beláthatatlanok lehetnek a következményei.

A 2008-as globális válság legnagyobb vesztese kétség kívül a technikai államcsődöt is megjárt Görögország. Egyetlen, beszédes adat: a válság kirobbanásától 2013-ig összesen 25 százaléknyit zuhant vissza a GDP, mára pedig éppen hogy elérték a gazdaság kibocsátásának 2001-es színvonalát. A 2012-es euróválság során Athén hitelezői jelentős mennyiségű görög államadósságot voltak kénytelenek veszteségként leírni - a lépés leginkább Németországot érintette érzékenyen, miként az EU eurómilliárdokat jelentő mentőövét is legnagyobb részt Berlin dobta össze.
Az akkori segítség egyik feltétele az extrém szigorú monetáris politika volt. Ennek hatására hihetetlen szintre ugrott a munkanélküliség, csökkentek a fizetések - a brutális megszorítások hatására az egész országban radikális elégedetlenségi hullám söpört végig. Az állandó kormányválsággal terhelt időszak a mai napig nem zárult le, ennek "köszönhető" a holnapi, előrehozott választás.

A legutolsó felmérések szerint a 300 fős görög törvényhozás legtöbb - de a többséghez egyedül kevés - helyét a radikális baloldali gyűjtőpárt, a Sziriza szerezeti meg, szemben a regnáló, konzervatív, Antonisz Szamarasz vezette Új Demokrácia kormánnyal. E két tömbön kívül még akár hat másik párti is képviselőt delegálhat a parlamentbe, köztük a Görög Kommunista Párt is.

A győzelemre esélyes Sziriza kampányában azt ígérte, hogy újabb adósság-csökkentést harcol ki a Görögországot pénzügyi lélegeztető gépen tartó EU/IMF tandemtől, valamint a fennmaradó adósság törlesztési időpontját is kijjebb tolnák - így pumpálva plusz forrásokat a vergődő gazdaságba. A bankszektorhoz is hozzányúlnának, ami az eurozóna tagjaként nem egyszerű kérdés. A baloldaliak azt szeretnék elérni, hogy a görög polgárok betéteit az Európai Központi Bank védje meg a válság bármely hatása ellen. Kifejezetten populista ígéretek számít egy új adórendszer bevezetése, melyben az adott évben megkeresett első 12 ezer eurót adómentessé tennék, míg a minimálbért 580 euróról 751 euróra növelnék minden dolgozó számára. Helyreállítanák a kollektív munkaszerződéseket, szabályoznák a tömeges elbocsátásokat és 300 ezer álláshelyet hoznának létre a magán és az állami szektorban. A szegények és alacsony nyugdíjjal rendelkezőket számára pedig azonnal bevezetnének egy segélyprogramot, amely ingyen áramellátást, ételutalványokat, egészségügyi ellátást, utazási- és fűtésre vonatkozó adókedvezményeket biztosítana.

Velük szemben az uralkodó Új Demokrácia jelentősen visszafogottabb ígéretekkel kecsegteti a szavazókat. Bár a hitelállományhoz ők is hozzányúlnának, de csak a visszafizetési határidőt módosítanák és kamatcsökkentést kérnének.
Természetesen a hitelezők és nemzetközi befektetők és a pénzpiacok számára a Sziriza-program radikalizmusa taszító, míg a kormánypárti ígéreteket jóval megfontoltabbnak és támogathatónak gondolják. Azonban holnap a görög polgárok járulnak az urnákhoz, akik az elmúlt évek válságkezelésének legnagyobb vesztesei - így minden jel arra mutat, hogy az őj, baloldali irányt támogatják majd.

Wolfgang Schaeuble német pénzügyminiszter szerint "szóba sem jöhet" a görög adósság leírásának lehetősége. Schaeuble azt üzente a görög politikusaknak, ne nagyon ígérjenek többet annál a választóiknak, mint amennyit valójában véghez tudnak vinni. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke megjegyezte, hogy Görögország se nem fog kilépni az eurózónából, se nem fogják kirúgni onnan.

Ugyanakkor hozzátette, bárki is alakít új kormányt, be kell tartaniuk a korábbi kormányok által tett ígéreteket. Ezzel Angela Merkel német kancellár is egyetért, aki egyébként a Ciprasz-kormány együttműködésére számít. Pierre Moscovici uniós pénzügyi biztos szerint bárhogy is választanak a görög állampolgárok, az EU-nak mindenre van válasza. Úgy látja, Görögország eurózónából való kilépéséről szó sincs, nincs ilyen veszély. Ugyanakkor hozzátette: a megállapodásokat teljesíteni kell.
Stop

Működik a donbasszi daráló!

2015. január 24. - Andre Lowoa

Ma délután helyi idő szerint délután két órára kritikussá vét az összeszűkített gyjebalcsevoi katlanban Valcman pribékjeinek helyzete. Gyjebalcsevo alatt a népköztársaságiak minden különösebb erőfeszítés nélkül áttörték a martalócok második védelmi vonalát is, és a harmadik-utolsó-van már csak hátra. Ennek a bántalmazása is kezdetét vette dél tájban. És hát amire ebben a térségben még eddig nem volt példa, megszólaltatták a népköztársaságiak a “Sztálin-orgonákat” is! A “Szmercs” fajtát.

Az alábbi két videohoz talán nem kell szöveg! A képek magukért beszélnek!

(Троицкое)Troickojet és (Миус)Miuszt birtokba vette a milicia. A harcok már (Красном Пахар)Krasznom Pahareban zajlanak, és (Лозово)Lozovo bebukása is csak órák kérdése a pribékek számára, akik elképesztően sok latoregyedet veszítettek a mai napon Donbasszban.

krp

(Каютино)Kajutinoból is kisöpörte a valcmanistákat a milicisták nagy takarító kedve. (Санжаровкa)Szanzsarovkában is már utcai harcokban aprítja a bérgyilkoshordát a milicia.
(Попаснaя)Popasznajanál viszont kissé lelassult ma délra a népfelkelők offenzívája, viszont már ezzel is elérték azt, hogy (Артеомовск)Artyemovszk, (Первомайск)Pervomajsz és (Кировск)Kirovszk fellélegezhet a latortüzérség miatt.
A Mariupolból érkező hírekre felfigyelt az EBESZ-is! Irina Gudüma a megfigyelőcsoport képviselője azt jelentette, hogy minden körülményt alaposan kivizsgálnak, és azt követően fogják elkészíteni a jelentést. A város keleti peremén lévő piacra AKNAVETŐGRÁNÁTOK csapódtak be, amiket a város (Старый Крым)Sztarij Krim nevű északi “elővárosából” lőttek ki az “Azov” latorzászlóalj bérgyilkosai.
A Mariupolban fészkelő latrok pedig-nem tudván honnan jön az “áldás”?-elkezdtek kifelé lövöldözni. A népköztársasági erők harckocsijai ekkor indítottak támadó akciókat a külvárosi pribékerődítmények ellen.
Több mariupoli lakos viszont elmondta, hogy a becsapódások környékéről ma reggel ELTŰNT MINDEN MEGSZÁLLÓ LATOR! Ugyanezen információt megerősítik hírügynökségi jelentések is.

A DNR vezérkarát meglepte Mariupol “megtámadásának” híre, hiszen csak a város körüli latorerődítmények “zaklatása” volt a kiadott feladatuk a népköztársasági erőknek, ráadásul az egyik kijelölt parancsnok-Motorola-Donyeckben van.
A főhadiszálláson egyértelműen a kijevi junta provokációjának nevezték a Mariupolban történteket.
Sajnos a Bal-Rad kénytelen most még Mariupol környékéről közvetett információkból tájékozódni, merthogy a kikötővárosban senki informátorunk nem volt. Talán holnapra kapunk közvetlen információforrást.
A tudósítás végére két érdekesség:
Ma délelelőtt Christine Lagarde IMF “vezéranya” telefonon fölhívta Putyin elnököt, és arról győzködte, hogy Oroszország nyújtson gazdasági-pénzügyi segítséget a kijevi juntának!
Kijevben viszont Jacenyjuk Hiéna külföldi fegyveres erők behívását helyezte kilátásba, az orosz fenyegetés miatt.

https://balrad.wordpress.com/2015/01/24/mukodik-a-donbasszi-daralo/
süti beállítások módosítása