A római katolikus egyház emlékezik meg Szűz Máriának Keresztelő Szent János édesanyjánál tett látogatásáról. Viszonylag kései keletkezésű Mária-ünnep, a 14. században vált általánossá. Boldogasszony a várandós anyák, a szegények, a szükségben szenvedők és a halottak oltalmazója. Hazánkban az aratás kezdőnapjaként tartják számon. A nap elnevezése az aratás egykori módjára utal, amikor a nők még sarlóval arattak.


Július 2. – Sarlós Boldogasszony napja

A búza beérése, az aratás kezdete kapcsolódik ehhez az asszonyi és vegetációs jellegű naphoz. A szegedi kirajzású helyeken (Padé, Jazovo, Csóka, Száján, Debellács, Telecska, Horgos, Majdán, Ürményháza, Rabé, Torda, Verbica, Magyarcsernye, Udvarnok, Hetény, Kisorosz, Törökkanizsa stb.) azt tartották, hogy az asszony sarlóval arasson egy keveset, szedjen kalászt, hogy a jószág el ne pusztuljon. Az asszonyi sarlós aratás hagyománya Szlavóniában még a XIX. században is gyakorlat volt. Az asszony nyomában járó férfi kötözött.

Szlavóniában még a közelmúltban is, mikor még arattak, és nem kombájnoztak, minden férfi és nő tiszta fehér, csak aratáskor használt ruhában aratott, mert ünnepnek tartották. A férfiakon fehér vászoning, fehér gyolcsnadrág, előttük fehér vászon félkötény, „pregacsa” volt, hogy védje a ruhát, mert a kalász nagyon szaggatja. Szalmakalap vagy micisapka és fekete bocskor egészíti ki az öltözetet. Az asszonyok fehér aratóréklit öltenek, a szoknya bármilyen színű lehet. Előttük durvább gyolcsból kötény, „pregacsa”, a fejükön fehér kendő. A lábszár védelmére ők maguk varrnak bő szárú, egyenes, térdig érő, vékony gyolcsból szabott harisnyafélét, „szárcsarapot”, amit gumival szorítanak le a térd alatt. A lábukon fekete gumibocskor. A lányok öltözéke már színesebb. Hosszú, bő ujjú fehér réklit vesznek fel, amelynek a gallérja, a gombolójának a széle, a hosszú ujjak széle pirossal van körülhorgolva. Cifra, piros szoknya, bő, kivarrott fehér félkötény, „pregacsa”, „szárcsarap”, fekete bocskor és a fejükön cifra, piros kendő egészíti ki az öltözetüket.

Mielőtt hozzáfognának az aratáshoz, reggel hat órakor megfenik a kaszát, azután egy percre megállnak, magukban imádkoznak. A marokszedők, kötélterítők félhangosan mondják: „Édös jó istenem, segíts meg!” Délelőtt 11 óráig dolgoznak, ekkor hazamennek. Délután folytatják a munkát két órától este hét óráig. Mikor bevégzik az aratást, mindenki hálát ad, mondván: „Hálá istennek!”

A kévébe kötött gabonát hetesbe rakták. Két hetesből lett egy kereszt. Az alsó kéve neve: fenék, a legfelsőé: pap. A „kapradékot”, az elhullott és összegereblyélt szálakat a kereszt alá tettek. Sok helyen aratókoszorút készítettek kalászból, és a lámpára akasztották. A koszorú szemeit tavasszal a vetőbúzába keverték.

A gabona learatása és behordása után kihajtották a jószágot a tarlóra.

A kévéket régen a búzás pajtába rakták, később rúgatták vagy csépelték ki.

Sarlós Boldogasszony napja az asszonyoknak bizonyos munkák esetében dologtiltó volt. Ezen a napon pl. nem volt szabad kenyeret sütni, mert kővé válik. Doroszlón a földekre sem lehetett kimenni dolgozni. Kint álltak a rendőrök a falu végén, és visszazavarták azt, aki a földjére akart menni.

Az időjárás fontos volt. Legmegfelelőbbnek a szárazságot tartottak az aratás miatt. A szárazság viszont nem kedvezett más növényeknek, ezért azzal vigasztaltak magukat: „Majd hoz Illés esőt!” Ha viszont esett az eső, negyvenes nap lévén, 40 napig várhattak csapadékot. „Sarlós, ha vizel, soká vizel, ha nem vizel, nem ér rá egyhamar.”