Igor Matovič szlovák pénzügyminiszter bejelentette, hogy Szlovákia is bevezeti az úgynevezett "Covid-lottót", írja az Új Szó.

Hetente maximum kétmillió eurót fognak elkölteni erre a célra, a sorsoláson pedig azok is részt vehetnek, akik már korábban beoltatták magukat.

A szlovák pénzügyminiszter szeretné, ha a heti fődíj nyertesét vasárnaponként a köztévében sorsolnák ki, a napi nyertesek nevét pedig mindennap este hétkor hoznák nyilvánosságra.

Közvetítői bónusz

A bejelentés értelmében az is pénzjutalmat kap, aki egy másik embert rábeszél az oltásra: ha 50 év alattit, akkor 30 eurót, ha 60 alattit, 60 eurót, ha még idősebbet, akkor 90-et. Az oltás során a rábeszélt személy fogja bejelenteni, hogy ki győzte meg, és adnak neki egy kódot, amivel felvehető a jutalom.

Az akció július 1-én indul, és 2021. október 31-ig tart.

"Egyes embereket a szabad utazás, másokat a különféle létesítményekbe való szabad bejárás lehetősége motivál. Egyeseket talán a pénz ösztönöz arra, hogy oltassák be magukat. Ez mind rendben van. Igen, támogatom a lottót"

- közölte Vladimír Lengvarský egészségügy-miniszter.

https://mediaforras.com/szlovakia-covid-lotto-es-beszervezesi-premium-821