Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

A Babson figyelmeztetés

2014. szeptember 15. - Andre Lowoa

 

[Egy] összeomlás érkezik, és ez szörnyűséges lehet. … Az ördögi körforgás eléri tetőfokát, az eredmény pedig komoly üzleti válság lesz. Eladási őrület indulhat be, megdöntve mindent, amit a tőzsde valaha tapasztalt. Bölcs az a befektető, amelyik most szabadul meg adósságaitól.

A fenti sorok a piac összeomlását jósló mai alternatív elemzők bármelyikétől származhatnának. A kijelentés azonban Roger Babson befektető szájából hangzott el a Massachusetts-i üzleti konferencia éves találkozóján 1929. szeptember 5-én.

Mr. Babson jóslata nem a semmiből érkezett. Igazából már két évvel korábban is hasonló előrejelzéseket tett, igaz, 1929 szeptemberében úgy érezte, a válság nagyon közel van.

Beszédének híre délutánra ért a Wall Street-re, amire a piac 3 százalékos hátrálással válaszolt. Ezt a kicsi, de hirtelen esést azóta „Babson törésnek” nevezték el.

A pénzvilág bennfentesei azonnal válaszoltak, de Mr. Babson köszönet helyett becsmérlést kapott.

A Chicago Tribune közgazdászok és Wall Street-i farkasok egész falkáját mozgósította és számos cáfolatot tett közzé. Még Mr. Babson hazafiasságát is kérdőre vonták „hirtelen” kijelentése miatt. Irving Fisher, ismert közgazdász a következőket mondta:

„Lehet, hogy csökkentek a részvényárfolyamok, de ez még véletlenül sem nevezhető összeomlásnak.”

Számos kollégájával együtt igyekezett megnyugtatni a befektetőket, váltig állítva, hogy a tőzsdei szárnyalás hamarosan folytatódik.

Bernard Baruch pénzügyi befektető egy mára híressé vált táviratban például a következőket üzente Winston Churchill-nek:

„A pénzügyi viharnak egyértelműen vége.”

Herbert Hoover, akkori amerikai elnök a közvélemény megnyugtatására közölte, hogy a piac jó állapotban van.

Azonban 55 nappal Mr. Babson beszédét követően, 1929. október 29-én, a piac szabadesésbe kezdett, 12 százalékot zuhanva az első napon.

Ma sokan azt hiszik, hogy Fekete Pénteken a piac azonnal összeomlott és másnapra az emberek már kenyérért álltak sorba. Nem így történt. Mint minden válság alkalmával, a piac a nagy gazdasági világválság esetében is fázisokban omlott össze. Az abszolút mélypontot csak 1932 júliusában érte el.

A közben eltelt időben persze több ezer bank és pénzintézet ment csődbe és egyedül az Egyesült Államokban 13 millió munkahely vált köddé.

Az akkori politikai vezetők persze „kivették a részüket” a bajból. „Megoldásaik” csak rontottak a helyzeten. Árkorlátozásokat vezettek be, elkobozták az aranyat és a korábbiaknál is autokratikusabb kormányt hoztak létre. Ez nem lesz másként az érkező válság idején sem.

Tehát miközben a piac zuhant, azt gondolnánk, hogy végül Babson megkapta a neki járó dicséretet, elvégre igencsak pontosan megjósolta az eseményeket. Ennek az ellenkezője történt. Miután szeptemberben azzal vádolták, hogy rosszul mérte fel a helyzetet, később azt vetették a szemére, hogy ő maga idézte elő a válságot.

Vajon Babson jóslata csupán szerencse kérdése volt? Vajon a bikapiacot látva annak ellenkezőjére tippelt, hogy meglássa, mi történik? Egyáltalán nem.

Az ilyen jóslatok nem találgatások és még csak kristálygömb sem kell hozzájuk. Az összeomlások előre jelezhetők. Amikor egy komoly bikapiac során az emberek elkezdenek túl sokat venni, amikor egyre több a tőkeáttétes ügylet, a piac egy kártyavárrá alakul, amit a legkisebb fuvallat is ledönthet.

Mit tanulhatunk mindebből?

Először is azt, hogy amikor a mostani kártyavár inogni kezd, a Wall Street-től nem számíthatunk figyelmeztetésre. Sőt, ennek az ellenkezője várható. Az ő kenyerüket a vásárlók vajazzák. Kitartanak majd amellett (és sokszor ők maguk is elhiszik), hogy a csillagos ég a határ és minden befektetőnek őrülten vennie kell, ha meg akarnak gazdagodni. A befektetők pedig az emelkedést látva két kézzel kapkodnak a részvények után, ahogy tették ezt 1929-ben is.

Ez alkalommal azonban az összeomlás és annak mellékhatásai sokkal szélsőségesebbek lesznek, mint 1929-ben voltak, mert a lufi sokkal nagyobb. A Wall Street pedig a televízióra és a teljes médiagépezetre is számíthat, amelyeknek szintén érdekében áll minél tovább fenntartani a látszatot.

Azért is lesz szélsőségesebb a helyzet, mert maguk a kormányok is a csőd szélén állnak, és szokásos „megoldásaik”, az árszabályozás, az elkobzások, a nagyobb hatalom, még mélyebb válságba taszítják majd a világot.

Roosevelt 4 napos bankszünetet és az arany elkobzását rendeli el

Roosevelt 4 napos bankszünetet és az arany elkobzását rendeli el

Végül pedig az utóhatás is szélsőségesebb lesz, mert 1929-el ellentétben, amikor a legtöbb ember még hitt a kormányban, ma komoly lázongások várhatók.

1929-hez hasonlóan a király meztelenségére figyelmeztető hangok száma kevés és mivel ezeket a véleményeket a tömegmédia nem adja tovább, érthető módon a tömegek figyelmen kívül hagyják a Babson-féle jóslatokat, lemmingként követve társaikat a szakadék felé.

Időkjelei: A körülöttünk folyó jelentős események mindegyike valamilyen szerepet tölt be az utolsó időknek nevezett eseménysorozatban, legyen szó szándékosan előidézett problémáról vagy egy adódó válság kihasználásáról. Miután a meggyengített kormányok maguk is kimentésre szorulnak majd a következő, és minden bizonnyal végsőnek nevezhető válság kirobbanása után, színre léphet a szegények „megsegítője” és a világ földi „megmentője”, az Antikrisztus, aki nemcsak a pénzügyi válságnak vet véget, de a világ számos, eddig megoldhatatlannak vélt bajára is megoldást kínál. Persze nem ingyen…

„…a kire nem teszik az ország ékességét; hanem alattomban jő, és hízelkedéssel jut az országhoz.” Dániel 11:21

Forrás: Zerohedge.com

Menekül a magyar pénz Svájcból - százmilliárdokról van szó

2014. szeptember 15. - Andre Lowoa

Menekül a magyar tőke a svájci bankokból. A biztos menedéknek számító privátbankok, úgy tűnik, készek kiadni a magyar számlatulajdonosok adatait a magyar hatóságoknak. Több száz milliárd forintról lehet szó.
Kisebbfajta pánikot okozott a magyar gazdagok körében néhány svájci bank levele. Az eddig maximális diszkrécióról és titoktartásról híres magánbankok közül néhány (UBS, Credit Suisse) ugyanis arra figyelmeztette a magyar számlatulajdonosokat, hogy a magyar hatóságok megkeresésére kiadhatják a magyar számlatulajdonosok adatait, egy másik pénzintézet (Dreyfus Söhne & Cie) pedig állítólag svájci közjegyzővel hitelesített nyilatkozatot kér magyar ügyfeleitől az ott elhelyezett pénz eredetéről. Mindennek következtében megindult, és az elmúlt hetekben felerősödött a svájci bankokban tárolt több száz milliárd forintra becsült magánvagyonok kiáramlása - tudta meg a Napi.hu. A pénzügyi exodus oka roppant kézenfekvő: a biztos mentsvárnak tekintett helvét magánbankok e levelek alapján - úgy tűnik - megnyitják adatbázisaikat a magyar hatóságok előtt.

A kiáramlás haszonélvezője elsősorban Szingapúr, de áramolhat pénz Ausztriába is, hiszen a "sógorok" esetében 2017-ig érvényben van a bankszámlák titkossága, ami azt jelenti, hogy az ottani bankok nem jelentenek automatikusan a magyar adóhatóságnak. Egyelőre nem tartja jelentősnek a magyar tőke kiáramlását Karagich István. A privátbanki üzletág elemzésére specializálódott Blochamps Capital Kft. pénzügyi tanácsadó cég vezetője szerint ugyanis az elmúlt években többször meghirdetett adóamnesztia megtette hatását és ennek következtében több tízmilliárd forint érkezett haza Svájcból.

Forrás: Blochamps

Az ottani bankokban tárolt magánvagyonok közül szerinte az 1-3 millió frank közötti összegek nem mozdulnak, a nagyobb vagyonok esetében azonban valóban megfigyelhető a kiáramlás. Karagich István becslése szerint a külföldön "tárolt" magyar vagyonok 2700 milliárd forintra rúghatnak, és évente 1 milliárd euró (300-330 milliárd forint) áramlik külföldi pénzintézetekbe.

Alapvető különbség azonban, hogy ez utóbbi döntő többsége, mintegy 70 százaléka adózott pénz vagy jövedelem. A külföldi - eddig zömében svájci - privátbankokban becslése szerint 10 ezer fő nyithatott és tarthatott fenn számlát - ezek általában 1 millió svájci frank feletti összeggel kezdhetők. Az elmúlt években megjelent "új-új gazdagok" száma ezer főre tehető. (A külföldön levő magyar eredetű vagyon felméréséhez támpontot nyújthat a kamatadó levonások statisztikája. Brother Layman híres könyvében leírja, hogy Svájc is megegyezett erről.) Ezek szerint uniós ország magánszemélyei esetében a kamatadót, vagyis 20 százalékot az ottani bankok vonják le.

Ennek mértéke 2010-ben 401 millió svájci frank volt - ennyit utaltak az ottani bankok az EU tagállamainak. Nem vonnak le ugyanakkor kamatadót azon személyektől, akik vállalják, hogy nevüket kiadják az adóhatóságoknak - így ők saját országukban fizetik meg a kamatadót. Ebbe a kategóriába 2009-ben 33 ezren tartoztak.

A 2009-es adóévről készült adatok szerint a magyar magánszemélyek által fizetett vagyonadó - 20 százalék - 1 millió 751 ezer frank volt, ami azt jelenti, hogy kamatként 8,7 millió frankot kaptak betéteik után - 4 százalékos kamatot figyelembe véve. Az akkori 200 forintos frank-forint árfolyammal számolva a vagyon nagysága - amely után a kamatadót levonták - 218,9 millió svájci frankot tehetett ki. Ez forintban megközelítőleg 44 milliárd forint.

Ám ez csak töredékét teszi ki az ott levő magyar eredetű pénzeknek, hiszen a vagyonok nagy része offshore cégek számláin található, s ezek érthetően nem szerepelnek a kamatadó statisztikákban. Arról nem is beszélve, hogy a nagy tőkemenekülés 2012 telén volt tapasztalható Magyarországról.  (Forrás: Brother Layman: Az off-shore halála, 2011.)

A Blochamps vezetője szerint az elmúlt évek politikai átalakulása jelentősen kihatott a gazdaság szereplőire, a folyamatok nyertesei pedig - akik döntően gazdasági tevékenységből, építőiparból, kereskedelemből alig 2-4 év alatt szerezték vagyonukat, "újgazdagként" részben földrajzi diverzifikációs céllal jelentősebb adózott vagyont visznek és vittek külföldre.

A becsült tendenciák alapján tehát a korábbi vagyonos réteg mértéktartó növekedési üteme és a friss vagyonosok reálgazdasági folyamatokhoz nem mindig köthető bővülési potenciálja ugyanakkor érdekes, nyíló ollóra emlékeztet. Karagich szerint a távozó pénzek egy része csak a legális adókiskapukat használja ki egy-egy nemzetközi adóstruktúrán keresztül, ám utána befektetési céllal visszatérhet a magyar gazdaságba.

Ha lassan is, de közel negyven éve olvadozik a svájci banktitok. Egészen a legutóbbi időkig adatokat csak abban az esetben adtak ki, ha a külföldi számlatulajdonos cselekménye a svájci törvények szerint is adócsalásnak minősült. Ez módosult 2005-tól, és számlaadatokat akkor is kiszolgáltattak, ha a cselekmény mindkét országban - Svájcban és az adott személy anyaországában - bűncselekménynek minősült. Ugyanakkor ebből kiemelték az adóbevallásokon netán fellelhető hamis információkat, a vagyon vagy bevétel/jövedelem eltitkolását. Ebből egyenesen következik, hogy Svájc egészen a 2010-es évekig elutasította, hogy más országok adóhivatalainak segítséget nyújtson az adóelkerülések felderítésében, mert ez ott nem minősül bűncselekménynek. A pénzmosás elleni küzdelem jegyében azonban engedményekre kényszerültek: 2009-től a személyi jövedelemadó és a társasági adók elkerülése ügyében is adnak információt, beleértve a banktitok feloldását. Ugyanakkor az unióval megkötött szerződésben rögzítették: a jogsegély keretében kiadott bizonyítékok és információk csakis a megjelölt célra vagyis a megkeresésben jelölt cselekménnyel kapcsolatban használhatók fel. Az adathalászat a svájci törvények értelmében nem megengedett - írja az Offshore halála című könyvben Brother Layman - az immár alapműnek számító "pénzügyi biblia" szerzője szerint az alábbi feltételeknek kell megfelelni ahhoz, hogy feloldják a banktitkot:- külföldi adóhatóság írásos kérelme, az adóelkerülés gyanújának megalapozottságát megjelölve, - meg kell nevezni az adófizetésre kötelezett személyt - leírni az adóelkerülés tényét - megnevezni a bankot. A fenti feltételek közül mindnek teljesülnie kellett ahhoz, hogy oldják a banktitkot - mindez azonban már nem érvényes, hiszen számos példa bizonyítja, hogy egy-egy elem híján is kiadják az adatokat.


Szakonyi Péter

Több százezer munkahelyet fenyegetnek a szankciók

2014. szeptember 15. - Andre Lowoa

Az Oroszországot sújtó eddigi uniós szankciók nem hozták meg a várt hatást, az újabb büntetőintézkedések bevezetése pedig hiba volt – idézte a több mint 6 ezer Oroszországban tevékenykedő német vállalat érdekeit képviselő szervezet vezetőjét a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című vasárnapi német lap.

Eckhard Cordes, a német cégek kelet-európai kapcsolatait ápoló szervezet (Ost-Ausschuss der Deutschen Wirtschaft) elnöke kifejtette, hogy az eddigi szankciók nem eredményeztek értékelhető előrelépést az ukrán válság kezelésében. Az Oroszország elleni büntetőintézkedésekkel Németország saját magának árt – tette hozzá.

Nem járul hozzá az enyhüléshez

Az újabb szankciók bevezetésének elhalasztásától a szervezet azt remélte, hogy a döntés “erősíti az ukrajnai tűzszünetet”, de az EU végül mégis életbe léptette a korábban elhatározott gazdasági és politikai korlátozó intézkedéseket, ami “nem fog hozzájárulni az enyhüléshez” – mondta Eckhard Cordes.

A német középvállalati szektorban a szankciók első körei is “nagy frusztrációt” eredményeztek, kis- és közepes méretű vállalatok sora érzi fenyegetve fennmaradását, mert tevékenységük jelentős része Oroszországhoz köti őket, és nem találnak egykönnyen más piacot termékeiknek és szolgáltatásaiknak – idézte a FAS az érdekképviselet vezetőjét.

parki

300 ezer munkahely

A szervezet adatai szerint az év első öt hónapjában az Oroszországba irányuló export értéke 15 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, az év egészét tekintve pedig 25 százalékos lehet a visszaesés.

A német cégek tavaly 36,1 milliárd euró értékben exportáltak Oroszországba, elsősorban gépeket, gépjárműveket és vegyipari termékeket. Oroszország részesedése a német kivitelben így 3,7 százalékos volt. A német kereskedelmi és iparkamarák szövetsége (DIHK) szerint 300 ezer németországi munkahely megmaradása függ az orosz exporttól.

Már hétfőn döntöttek, de kivártak

Az EU-országok az újabb gazdasági szankciókról elvben már hétfőn döntést hoztak, azok nyilvánosságra hozatalával, hatályba léptetésükkel azonban kivártak, mert látni akarták, hogy a kormányerők és az oroszpárti szakadárok között a múlt pénteken kezdődött fegyvernyugvás tartósnak bizonyul-e.

A 28 EU-államnak az unióhoz akkreditált állandó képviselői végül csütörtökön megállapodtak abban, hogy az elhatározott korlátozó intézkedések pénteken az EU hivatalos közlönyében megjelennek, és ezzel életbe lépnek. A büntetőintézkedések az orosz védelmi és energiaipar hat meghatározó vállalatát, illetve állami tulajdonban lévő nagybankját érintik, további beutazási és pénzügyi korlátozásokat tartalmaznak 24 magánszeméllyel szemben.
(privatbankar)

Bal-Rad komm: “…az év első öt hónapjában az Oroszországba irányuló export értéke 15 százalékkal csökkent…elsősorban gépeket, gépjárműveket…”

-A Lada gyár már készül a megnövekedett hazai kereslet kielégitésére. Mint ahogyan a tehergépjármű-gyártás sem tétlenkedik – hogy csak a járműgyártásnál maradjunk!

A szankciók CSAK Németországban háromszázezer munkahelyet veszélyeztetnek! Csak ott!
Most akkor mi lesz?
Csökkenti a termelést Kecskemét és Győr? Elbocsájt?
Nyugat-Európa (elsősorban a mezőgazdasági termelők) már toporzékol.
Lengyelország krokodilkönnyeket hullat a fájdalomtól!

Jól “kibabráltak” Oroszországgal!

Misa meg?
-Misa ül a málnás közepén és jól elvan!

Egyébiránt pedig a német tankok már felbukkantak Herszon és Zaporozzsje – régiókban.
Nyugat – Ukrajnában pedig “a Lemberg – környéki” területen kezdetét vette a NATO nevű latorszövetség hadijátéka a tűzzel! Amerikai vezénylés mellett!
Amely európai országok most vonyitanak a szankciók okozta károk miatt – kivétel nélkül mind képviselteti magát a “haditornán”!

Hát hogy is van ez akkor?

Koporsószögek...

2014. szeptember 15. - Andre Lowoa

Koporsószögek...Tévedés ne essék, a nagyon vagy még jobban "Nyugat" folytatja Európa-ellenes szankcióit, ami látszólag a "rest macska" esete, de a valós cél nem a "lusta asszony munkára fogása", vagyis az EU háborúra kényszerítése, hanem az agyonverése, de minimum, hogy beledögöljön "utolsó munkájába". A történet nem azzal kezdődött, hogy 2010. februárjában az EKB kiadta az EU tagországok vezetői számára a gazdasági leépítés, a nemzeti kormányok szuverenitási jogköreinek lecsonkolását, és a katonai irányítás bevezetéséről szóló utasítását. City of London elsődleges feladatának látta, hogy fel kell robbantani a világkereskedelmet, ami tényleges alapja lenne a globális fejlődésnek, de ellensége a globális hatalomnak, mert a kettő kizárja egymást. Az oroszellenes kereskedelmi szankciók - a gyárak, üzemek távol-keleti kitelepítése után - az utolsó csapás Európára. A kereskedelmi embargók felszámolják az utolsó bevételi forrásokat. Megkezdődött a defláció végső szakasza, belső és amerikai katonai terrorral megspékelve.


A többfrontos zavarkeltés egyik állandó témája a Közel-Kelet. Gáza helyett előtérbe tolták az ISIL problémáját. Obama ISIS elleni háborúja mérhetetlenül eltúlozza a veszélyt amit okoznak. Ezek az "iszlamisták" valójában Wahhabist Salafi-takfirik, vagyis hitehagyottak, akik eltérnek a többségi szunnita iszlámistáktól. Bár egyesek azon meditálnak, hogy Szíria hogyan tudja anélkül elutasítani az amerikai szíriai légtérhasználati követelést, hogy ne tűnjön, vagy ne foghassák rá, hogy az ISIL támogatója, a szíriai kormányellenes felkelők USA általi "ISIL elleni felfegyverzése" több, mint "kilógó lóláb". Kiket akarnak ezek hülyének nézni? ISIS, ISIL, IS, IA, teljesen mindegy melyik megnevezést használjuk, a CIA, a mossad, Szaud-Arábia, Katar, Egyesült Arab Emírségek, Kuvait, Törökország, a brit hírszerzés hozta létre.


Ragályos a háborús hangulat Európában is, főleg politikus körökben Ha itthon a "liberálisok" háborúzni akarnak, a sajátjukkal verjék a csalánt, mert a miénkkel nem fogják! Rohamosan karcsúsodik az önkéntes hülyék gyülekezete. "HA Goodman" rendszeresen ugyanilyen sorozási propagandával eteti az amerikaikat a "The Huffington Post" oldalán, de ott még az iszlám a mumus, igaz, ez a szél is abból a bűzös, kapzsiságszagú, hatágú lyukból fúj, mint idehaza. Nagyon kevés a különbség az úgynevezett jobb és bal oldal politikai létesítményeinek spektruma között, amikor a háború jön szóba. Ahogy Ukrajna esetében is hibásan méri fel a célt a bal és jobb oldalúnak nevezett nyugati és hazai média.


Zűrzavar van azokban a fejekben, akik azt hiszik, az ukrajnai háború csak néhány orosz lakta régió leválásáról vagy oroszországi visszacsatlakozásukról szól. Jogos felvetés, hogy a nyugat miért csak akkor ismer el szabályos népszavazással, törvényesen - mert az ENSZ alapokmányát Ukrajna is aláírta - az ENSZ 1960/1514-es rendelkezésének megfelelően "megalakult" országokat, ha a leendő bábkormányt maga alakíttathatja ki népirtás, háború, vagy kifosztás, esetleg mindhárom érdekében. Timothy Ash, a Standard Bank elemzője jól látja, Porosenkónak nincs támogatottsága (a zsidó-fasiszta összeborulás csak a hülyéknek nem gyanús), bár mint mindenki a nyugati médiában, a "felkelőket", szabadságharcosokat ő is szakadároknak, lázadóknak, terroristáknak nevezi. Az ukrán gazdaság már megszűnt, összeomlása még a télen bekövetkezik, és a fellázadó ukránok orosz támogatással saját, ukránok lakta területeik urai lehetnek. Jurij Lucenko, az illegitim Jacenjuk kormány belügyminiszterének hagymázas elképzelése, miszerint Kelet és Nyugat-Ukrajna majd hasonlóan funkcionálhatna, mint egykor az NSZK és az NDK, csak vágyálom. Attól, hogy "Nyugat-Ukrajnáról" beszélnek, Ukrajna már nem lesz az EU tagja, és az EU-nak csak kiadást jelentene a talpra állítása. Ukrajna értékesebb részei keleten vannak. A lepusztult és kifosztott Európához csatlakozás ma már senkinek nem jelent előnyt, főleg az ukránoknak nem. De nem is ez a cél.

A cél, hogy a nyugat, ha nem is túl látványos, de az európai katonai irányítás bevezetéséhez elégséges mértékű vereséget szenvedjen (és ami részben már meg is történt), miközben a forradalmi hullám újabb oroszbarát szövetségesnek felajánlkozó kelet -és közép-európai országokat hozzon a "hálóba". Az EU döglődik, és felosztása a cél, lehetőleg minél több áldozattal.
Ha az oroszok gazdasági, pénzügyi vagy katonai nyomásgyakorlással próbálták volna elérni Kelet -és Közép-Európa csatlakozását, ugyanazt érték volna el, mint a szovjet megszállás alatt. Közutálatot. Az egyre erősödő "keleti szimpátia", és a rabló nyugattal szemben táplált utálat, a "kelet karjaiba tereli" Európa jelentős részét. Persze a "folyamat lejátszása" nem lesz túl gyors, és sokszor előfordulhat, hogy bizonyos események cáfolni láttatják az előrejelzett állapotot, de végül bekövetkezik. Várhatóan, a számunkra legkellemetlenebb módon.


Ugyanilyen, egyenlőre nem túl látványos, de folyamatban lévő, előre tervezett esemény a dollár fokozatos kiszorulása az országok (vállaltok) közötti pénzpiacról. Ukrajnából már tavaly nyáron elkezdték kivonni a befektetők a tőkéjüket. Akkor még csak kevesen tudták, hogy Klicskó, nyugati megbízásra és pénzből hamarosan forradalmat szervez Ukrajna később elmaradó EU belépése és "leszázalékolása" érdekében. Timosenko, majd Jacenjuk és Porosenko, "jó hazaárulókhoz méltóan" ugyanúgy kiszolgálják a hatalmukat biztosító nyugat cionista hatalmait, mint Európa egyéb országai, de a háború menetére hatással lesz a dollár és az euró értékcsökkenése is. A gyengülő fizetőeszközök, a növekvő, szédült gyorsulásba kezdő infláció Porosenko támogatását is lecsökkenti, hiába dicsekszik most Heletej a tömegesen érkező nyugati fegyverekkel.
Mivel azzal kezdtem, hogy "előre eltervezett eseménynek" neveztem a dollár kiszorulását a pénzpiacról, indokolt megmagyarázni. A dollárösszeomlás következő, "eredményként" jelentkező lépcsője az "energia-háború" szándékosan okozott "mellékhatásaként" az "aranyháború" lesz (előkerül a 700 ezer tonna arany), ami még pusztítóbb hatású lehet, mint a dollárösszeomlás, mert a cionista Dagobert-bácsik aranyban szeretnének fürdeni, ezért ellopták a nyugat összes, de a Közel-Kelet aranyának is egy jelentős részét. Ennek a következő pénzügyi háborúnak az elkerülésére, vagy kialakulásának megakadályozására két lehetséges alternatíva is létezik. Egyik a japánok és a németek által is alkalmazott - a tőzsdét és a bankokat teljesen felszámoló - munkajegy-rendszer, ami rövid 1-2 év alatt stabilizálta és szuperhatalommá tette Németországot, a másik a természeti kincs alapú kiadható fizetőeszköz, olyan mint a "Szentkorona", vagy "a Szentkorona", mely elfogadásáról, használatáról már Oroszország, az NSZK, Svájc és más országok részéről is érdeklődés mutatkozik.


Egyenlőre a tél előtti "előrettegési" időszakában most még "csak" Ukrajna nyugati részén, de hamarosan a gázviták miatt kialakuló gázelzárások okán Kelet-és Dél-Európában később Közép-Európában is problémák adódhatnak, csakúgy mint a NATO permetezéseknek köszönhető özönvízszerű esőzések és árvizek miatt is. A cion hatalom úgy döntött, "ha lúd, legyen kövér". Kegyetlenségért, álnokságért, aljasságért nem kell a szomszédba menniük... de az elszámoltatáskor kevés lesz arra hivatkozniuk, hogy "parancsra tettem"...

/Tulok/

Amerika igazi célpontja nem Oroszország, hanem az Európai Unió

2014. szeptember 14. - Andre Lowoa

Amerika igazi célpontja az Európai Unió

Az európai emberek vajon tudják-e, hogy valójában miről is szól az úgynevezett “ukrán-orosz konfliktus”? – Vajon tudják-e az Unió polgárai, – hogy itt nem is elsősorban az ukránok, vagy az oroszok a célpontok, – hanem valójában az európaiak bőrére megy ki a játék?

Persze a nyugati médiák terelése és agymosása immáron teljesnek mondható ez ügyben, – de azért például meg lehet kérdezni azt, hogy, a nyugati közvélemény valóban felháborodik azon, hogy Oroszország állítólag elfoglalta a Krím-félszigetet?

Mi köze ennek valójában az Európai Unió lakosságához?

Az európaiak legnagyobb része nem is ismeri a félsziget történetét, keveset tudnak arról, hogy miért tanúsít különleges érdeklődést Oroszország e kérdés iránt. Hiszen itt valójában egy olyan területről van szó, amely előzőleg évszázadokon keresztül Oroszországhoz tartozott.

Sőt, az elmúlt 23 évben a terület lakossága arról álmodott, hogy szülőföldjük végre visszatérjen Oroszországhoz. Ez meg is történt, a félsziget népének akaratából.

Vajon az európai polgárok valóban elhiszik-e a nyugati média hazugságát, hogy maga Oroszország harcol Ukrajna ellen, vagy fegyverekkel látja el a Don-medencei felkelőket? – Mikor még az amerikaiak is kénytelenek voltak bevallani, hogy erre nincs bizonyíték. – Az ukrán hadsereg és a zsoldosok ellen, akiket Kijev illegális kormánya küldött, – valójában Délkelet-Ukrajna lakossága harcol, amely nem ismeri el kijevi junta a kormányát, – amit a NATO puccsal ültetett a nyakukba.

És igen; a népköztársasági felkelőket segítik orosz önkéntesek: korábbi orvosok, mérnökök, vállalkozók és munkások. Igen, vannak köztük hivatásos katonák is, többek között különleges erők katonái is. – De az ukrán náci kormány oldalán is harcolnak hivatásos zsoldosok az USA-ból, Lengyelországból és Svédországból. – És még jó néhány más országból.

Még most is, amikor Vlagyimir Putyin reális béketervet javasolt a szemben álló feleknek, ami véget vethet a polgárháborúnak, a Nyugat mondja, hogy szükség van új oroszellenes szankciókra.

De vajon észreveszi-e az átlag uniós állampolgár azt, hogy; – Washington számára az ukrán válság csak ürügy, hogy gazdasági csapást mérjen Oroszországra és az Európai Unióra, amelynek jó lehetősége volt a közös gazdasági térség kialakítására Lisszabontól Vlagyivosztokig – és akkor erős riválisa lehetett volna az USA-nak. – Ahhoz, hogy elrejtsék ezt az igazságot, Oroszországra próbálják hárítani, rátolni a felelősséget a véres káoszért, amely a törvénytelen puccs után úrrá lett Ukrajna délkeleti részén.

Lehet, hogy hamarosan megnevezik az ukrán tragédia valódi okozóit.

Bár ezzel jó néhány európai politikus már tisztában van, az államfők között is. Nagy valószínűséggel tudja ezt Merkel, s külügyminisztere, Steinmeier, – de tudja ezt Közép-Európában Fico, s bizonyosan tisztában van már ezzel a magyar kormány is.

Nos, Kelet-Ukrajna palagázmezői, vagy hatalmas ipari területi, a nyugati támogatású csapatok által talán elfoglalhatók, de nem biztos. – Kockáztathatnak, s lehet, akár több tízezer áldozat, – de az azonban bizonyos, mire ott újra megindul a normális élet, – hosszú évek telnek el. Akármelyik oldal győz. – Amerikának pedig nagy valószínűséggel már nincsen ennyi ideje.

És, akkor még nem is beszéltünk az intenzív partizánháború lehetőségéről a Junta egységeinek győzelme esetén. Mert az a brutális népirtás, s háborús bűnök melyeket már eddig is elkövettek, – eleve lehetetlenné teszik a békét akkor is, ha elfoglalnák Donbasszt. Hiszen az mindig is forró talaj maradna a hódítók számára.

Végső célpontjuk persze még mindig Oroszország lehet, – a hatalmas szénhidrogén lelőhelyeivel, ásványkincseivel, mérhetetlen földjeivel, – csak hát még mindig túl sok ott az orosz, – akik pedig nem fogják csak úgy odaadni senkinek azt, ami az övék. – És ezt az amerikai vezetés nagyon is jól tudja.

Ám nekik azonnali eredmény kell. – S ez már meg is van! Hiszen azonnali eredményként elkönyvelhetik az Európai Unió gyengülését, – sőt folyamatos gyengülését az Oroszország ellen bevezetett szankciók és az orosz viszont szankciók következtében.

Ez megkönnyítheti az amerikai vállalatok tényerését a 450 milliós európai piacon

Persze nem utolsósorban az is fontos az amerikai kormányt irányító pénzügyi oligarchiának, hogy az őket fenyegető gazdasági, és társadalmi konfliktusokat, az országán kívül tarthassa. – A még megmaradt ipari és üzleti kapacitását lekötheti a szankciók által tönkre tett európai vállalatok helyére történő belépés, – az ismételt üzleti hódítás.

A keleten, Ukrajnában, s a Közel-Keleten viselt háborúk, – szintén külföldre vihetik az amerikai férfilakosság már egyre alacsonyabb ingerküszöbbel rendelkező részét. Így a társadalmi válság gerjesztette háború helyszíneit, még az országtól távol tarthatják egy ideig.

Amerika legfontosabb célja most tehát Európa. – Az Amerikai-Európai gazdasági térség teljes megalakítása, – természetesen Amerika vezető szerepével, s az amerikai vállalatok hegemóniájával a majd fél milliárdos európai piacon. – Vagyis jelenleg nem is elsősorban Ukrajna és Oroszország, – hanem inkább az Európai Unió teljes meghódítása az USA elsődleges prioritása manapság.

Szabad Riport/Bornemissza János

Felhasznált források: Andrej Ivanov/Ruvr.ru – SzRTI/B-R archivum

Visszarendeződés Kijevben? Árnyékkormányt alakít az ukrán ellenzék

2014. szeptember 14. - Andre Lowoa

Nem vesz részt az ukrán Régiók Pártja az októberben tartott országgyűlési választásokon, ehelyett egy árnyékkormányt hoz létre a párt, ami a választott kormánnyal párhuzamosan fog működni.

Korábban a Régiók Pártjának egy politikusa már nyilvánosan is bejelentette, hogy nem vesznek részt az országgyűlési választásokon. A mostani bejelentés szerint azonban már szeptember 18-án megtartja első ülését az alternatív kormány. Petro Porosenko államfő augusztus 27-én oszlatta fel a parlamentet, hivatalosan amiatt, mert nem tudott kialakulni koalíció a többségi kormányzásra. Ennek valós oka azonban az, hogy a Jacenjuk-kormány nem rendelkezett demokratikus felhatalmazással, senki nem választotta meg, egyszerűen kormányként kezdett működni a Kijevben lezajlott fegyveres puccsot követően. Az atlantista kormány demokratikus felhatalmazás nélkül folytatott tárgyalásokat az Európai Unióval, és kezdte meg az ország integrációját a NATO-ba.

Ukrajnában a jelenlegi rendszer ezer sebből vérzik. Janukovics hatalomból való eltávolítása illegitim módon történt, a Régiók Pártja szintén úgy vesztette el kormánypozícióját, hogy Kijevben nyugati zsoldosok utcai harcot folytattak a rendfenntartással, ennek során egy alkalommal a parlamentbe is behatoltak. Ez az esemény volt a fordulópont, akkor a kormánypárt több politikusa is elmenekült az országból. Aki maradt, azt pedig a Kijevben jelen lévő szélsőjobboldali szervezetek terrorizálták, a képviselők rendszeresen kaptak életveszélyes fenyegetéseket arra az esetre, ha nem szavazzák meg az illegitim Jacenjuk-kormány javaslatait. Az október 26-ára kiírt országgyűlési választásokon megválasztott kormányt a Régiók Pártja nem fogja elfogadni legitim kormánynak.

Mikola Azarov, az utolsó legitim ukrán kormányfő a nyugati zsoldosok beszivárgása miatt, fenyegetés hatására mondott le. Lemondását utolsó lehetőségnek gondolta a "békés" kompromisszumra.



http://www.hidfo.net/2014/09/14/visszarendezodes-kijevben-arnyekkormanyt-alakit-az-ukran-ellenzek

Az Iszlám Állammal már Ausztráliának is baja van

2014. szeptember 14. - Andre Lowoa

Ilyen a csatlós szerep, ha más (kreált) gondját is cipelni kell.

 

 

Ausztrália az Egyesült Államok határozott parancsára - mint angolajkú "testvér-tartomány" - katonai repülőgépekkel és különleges erőkkel "járul hozzá" az Irakban és Szíriában hódító Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet elleni szövetséghez - jelentette be ma reggel Tony Abbott ausztrál miniszterelnök.

Tíz repülőgépről van szó, nyolc F/A18-as harci gépről, valamint egy felderítő és egy légi utántöltő és szállító gépről. A kontingensben a légierő 400 katonája és a különleges erők 200 katonája vesz részt egyelőre. Támaszpontjuk egy egyesült arab emírségekbeli amerikai támaszponton lesz.

 

Az Iszlám Állam elleni szövetséges hadműveletekhez való ausztrál hozzájárulás "óvatos és arányos", Canberra azonban még nem döntötte el, hogy szárazföldi hadseregéből is vezényel-e katonákat a térségbe, mivel erre a bejelentésre egyből civil titltakozó megmozdulások is hangjukat hallatják az ausztrál kontinensen.

Közben az Iszlám Állam újabb videóra vett lefejezést hajtott végre, ezúttal egy zsidó kém rovására.

 

Gölöncsér Miklós

Haditechnika: A GPS-műholdak analógiája

2014. szeptember 14. - Andre Lowoa

Mivel lehet lelőni egy műholdat?

Elég lehet zavarni a jeleit?

Mi lesz velünk GPS-szatellitek nélkül?

 

A műholdak fontosságát a felderítésben, kommunikációban és navigációban minden komoly haderővel rendelkező ország felismeri. Egy esetleges fegyveres konfliktus esetén létfontosságú az ellenséges haderőt támogató műholdrendszerek semlegesítése.

Egy háborúban a műhold is célpont

Nem egyszerű, de nem is lehetetlen feladat a műholdak fizikai megsemmisítése. Jelenleg három rendszerrel hajtották már végre ezt sikeresen, közülük kettő az Egyesült Államokban, egy pedig Kínában készült. Az amerikaiak Vought AGM-135 ASAT (Anti-Satellite Weapon, műholdelhárító fegyver) rendszere még a hidegháború gyermeke, az átalakított, plusz második fokozatot kapott AGM-69 SRAM rakétára és a hordozó-indító, speciálisan F-15A Eagle vadászgépre épült. Az 1982-ben elindult fejlesztés csúcspontján a földfelszíntől 555 kilométeres távolságban haladó P78-1 amerikai műholdat semmisítette meg a vadászgépről elindított rakéta. A sikeres tesztek ellenére a programot 1988-ban leállították.

Kilőtték a műholdat, mert veszélyes volt

Ezzel szemben egy másik amerikai rendszer, az Aegis még ma is hadrendben áll, alapvetően légvédelmi és rakétavédelmi feladatokkal: néhány éve ezzel semmisítettek meg egy meghibásodott felderítő műholdat, az USA-192-est. Ezt a szatellitet 2006 decemberében bocsátották fel, és bár elérte a számára kijelölt pályát, a földi irányítás elveszítette vele a kapcsolatot. A műhold két éven át keringett a Föld körül, egyre közelebb kerülve bolygónkhoz a gravitációs vonzás miatt.

Az Aegis-rendszer rakétájával lőnek ki egy használaton kívüli megfigyelőműholdat

Végül az amerikai kormány a megsemmisítése mellett döntött, mert a műhold veszélyes anyagot szállított. Ennek végrehajtására az Aegis integrált lég- és rakétavédelmi rendszerrel felszerelt USS LAKE ERIE cirkálót jelölték ki. A hajó 2008. február 20-án indított egy ballisztikus rakéták elfogására tervezett rakétát, amely a célpontját elérve megsemmisítette az USA-192 műholdat. A hivatalos értékelés szerint a darabokra szakadt műholddal elmúlt annak a kockázata is, hogy a műholdban lévő veszélyes anyagok egy darabban a Földre hullanak. Legalábbis ezt kommunikálták hivatalosan az amerikaiak.

Kína is képes műholdat ölni

Mi lehet a nem hivatalos forgatókönyv? Az amerikaiak valószínűleg a kínaiak kísérletére reagáltak a kilövéssel. Az ázsiai ország ugyanis 2007. január 11-én hajtott végre sikeres műhold-megsemmisítő műveletet, melynek célpontja a 865 kilométeres magasságban haladó FY-1C időjárás-felderítő műhold volt. A gyilkos eszköz amerikai források szerint egy módosított DF-21 közepes hatótávolságú ballisztikus rakéta volt, melyre manőverezni képes megsemmisítő járművet helyeztek el.

A műholdat nem robbanással, hanem nekirepüléssel, ütközéssel semmisítették meg, komoly törmelékfelhőt szórva szét az űrben. Az Egyesült Államok az űrfegyverkezés mellett éppen emiatt tiltakozott a legerélyesebben, hiszen a nagy mozgási energiája miatt még egy aprócska fémrepesz is halálos veszélyt jelenthet a többi műholdra vagy az űrhajósokra. Bár érdemes megjegyezni, hogy az amerikaiak kilövésekor is keletkezett űrszemét.

Egy katasztrófa óta szabad a GPS

Ma már szinte minden okostelefon rendelkezik GPS-alapú navigációs alkalmazással, de a taxiktól a traktorokig elterjedtek a fedélzeti navigátorok. Persze a globális helyzetmeghatározó rendszer, ismertebb nevén a GPS (Global Positioning System) első használója is az amerikai hadsereg volt.

Már a mezőgazdasági gépeket is a GPS segíti


A teljes lefedettséget 1995-ben elérő rendszer a nehezen használható rádiónavigációs és a korai műholdas rendszerek lecserélésére épült ki. A GPS először az amerikai nukleáris csapásmérő erők szigorúan titkos technológiája volt. A Korean Air Lines 007-es járatának tragédiája kellett ahhoz, hogy Ronald Reagan amerikai elnök polgári célokra is engedélyezze a GPS használatát, hiszen a repülőgépet elsősorban a rosszul beállított fedélzeti, giroszkópokon alapuló navigációs rendszere sodorta a végzetébe: a Boeing 747-est a szovjet légvédelem egyik elfogóvadásza lőtte le, miután az utasszállító véletlenül az ország légterébe tévedt.

Az amerikai GPS sikere több másik államnak is s megtetszett. Egy hasonló megoldást a szovjetek már a hetvenes évek óta fejlesztettek, és a GLONASZSZ el is készült 1995-re, ám elhasználódó műholdjait nem pótolták, ezért a rendszer hanyatlásnak indult, csupán néhány éve kezdték újraéleszteni, pontosságát növelni, Vlagyimir Putyin hatalomra kerülését követően. Európa Galileo néven kezdte építeni saját navigációs rendszerét, ám annak befejezése évek óta folyamatosan csúszik. Kína BeiDou néven fejleszti saját navigációját, amely várhatóan 2020-ra biztosít majd globális lefedettséget.

Ha megzavarják a jeleit, semmire sem jó a GPS

Jelenleg is több olyan rendszerről vannak információk, melyek képesek helyileg zavarni a GPS-jeleket. Márpedig ha egy bomba vagy rakéta a GPS-műholdak jelei alapján találja meg a célpontját, akkor a jel zavarásával, elérhetetlené tételével a védett célpont megsemmisítése elkerülhető, de legalábbis alaposan megnehezíthető. Nem meglepő módon elsősorban az Egyesült Államok vetélytársai jeleskednek ezen a területen, így orosz, kínai és észak-koreai katonai zavarórendszerek is elérhetők a világpiacon. Az Egyesült Államok ennek megfelelően folyamatosan igyekszik javítani rendszereinek, irányított fegyvereinek zavarállóságát. A kialakult helyzet hasonlít a páncélozott járművek és a páncéltörő eszközök örökös párharcához.

 

Az orosz helymeghatározó rendszer, a GLONASZSZ műholdjai így keringenek a Föld körül

Forrás: RIA Novosti/Ria Novosti

Hivatalosan meg nem erősített információk szerint éppen egy orosz zavaró rendszer volt a kulcsa annak a sikeres iráni akciónak, amelynek eredményeképp az amerikai légierő szegényebb lett egy Lockheed Martin RQ-170 Sentinel nehezen észlelhető, távolról irányított felderítő repülőgéppel 2011. december 4-én. Az iráni haderő szakemberei (és sokak szerint az együttműködő orosz kollégák) munkáját egy aránylag épségben zsákmányolt RQ-170-es jelezte.

Az értesülések szerint az akció kulcseleme az orosz eredetű, eredetileg radarrendszerek felderítésére és zavarására, illetve rádióadások bemérésére, zavarására tervezett és használt, mobil Kvant 1L222 Avtobaza rendszer volt. A nehéz, terepjáró teherautóra szerelt rendszert valószínűleg még az akció előtt Oroszországban módosították a GPS-jelek zavarására, lefogására és hamis GPS-jelek sugárzására. Az amerikai források szerint persze a Sentinel nemzetközi légtérben repült az esemény idején, míg Irán szerint az ország felett repülve vették át az irányítását.

 

GPS-zavaró eszközök egy internetes áruházban

 

De nem kell messzire menni, hiszen a polgári piacon is kaphatók olyan eszközök, melyeket akár éppen Kínából, az interneten megrendelve és kifizetve, kisebb körzetben zavarhatókká válnak a polgári GPS-rendszerek. Igaz, ehhez nem kell nagy teljesítmény, hiszen a műholdak adóteljesítménye is kicsiny és messze is vannak a földfelszínről.

 

Hírfigyelő Szolgálat

Az MSZP 185Ft-ban maximalizálná a frankhitelek átváltását a kormány számára

2014. szeptember 14. - Andre Lowoa

Az MSZP országos választmánya tegnap politikai állásfoglalásban kérte fel a párt frakcióját, hogy - országgyűlési határozati javaslatban - kezdeményezze a devizahitelek 2014 végéig történő forintosítását.


 

A szocialista testület döntését Botka László, a választmány elnöke és Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője ismertette újságírókkal tegnap, Budapesten.

Botka László hangsúlyozta, arra szeretnék kötelezni a kormányt, hogy a devizahitelek év végéig történő forintosításakor legfeljebb a 2010 áprilisi átlagos devizaárfolyamokat alkalmazza, amikor egy euróért 265 forintot, egy svájci frankért pedig 185 forintot kellett fizetni. Az ellenzéki politikus emellett fontosnak nevezte, hogy a kabinet a pénzügyi rendszer stabilitását nem veszélyeztető módon oldja meg a bajba került hitelesek problémáit.

Botka László elfogadhatatlannak nevezte, hogy a kormány legutóbbi nyilatkozataiban "2015 tavaszára tolta" a devizahitelesek megsegítését. A szocialisták választmánya állásfoglalásában úgy fogalmaz, az Orbán-kormány gazdaságpolitikájának egyik legfájdalmasabb következménye a devizahitelesek helyzetének radikális romlása. A jegybank statisztikái szerint ugyanis egy átlagos havi törlesztőrészlet 2010 óta 70 százalékkal emelkedett, amely nagyobb részben az árfolyamkülönbség alakulásából ered - olvasható a dokumentumban.

A kormány pénteken nyújtotta be az Országgyűlésnek azt a törvényjavaslatot, amely alapján a pénzügyi intézményeknek el kell számolniuk fogyasztóikkal a múltbeli túlfizetéseket, a kiszámítási és elszámolási módszertan részletszabályainak megállapítását ugyanakkor a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kompetenciájába utalja.

 

Hírfigyelő Szolgálat

süti beállítások módosítása