Washington, a CIA közvetlen irányításával, uszító-kampányt folytat Oroszország és annak elnöke ellen. Egyre több jel utal arra, hogy ennek a kampánynak a célja közvetlen katonai konfrontáció a világ második legnagyobb nukleáris hatalmával. Már nem kétséges, hogy a CIA minden rendelkezésére álló eszközt mozgósított a háború kirobbantását célzó kampányához. Az Egyesült Államok eddig nem hozta nyilvánosságra bizonyítékait az MH-17-es gép katasztrófájára vonatkozóan. Az amerikai társadalom tízmilliárdokat költ a globális elektronikus megfigyelésre, ennek dacára, az amerikai hírszerző szervezetek még semmilyen bizonyítékokkal nem támasztották alá, hogy Oroszország felelős az MH-17 tragédiájáért. A fizikai bizonyítékok egyelőre ismeretlenek. Más a helyzet, ha a politikai folyamat egészét vesszük közelebbről szemügyre.
2014. július utolsó hetében, a Nyugat három nagy példányszámú hetilapja – az amerikai Time Magazin, a brit The Economist és a német Der Spiegel –, egymást erősítve intézett támadást személy szerint Putyin ellen és harciasan követelve az Oroszországgal való leszámolást. Megmosolyogtató, hogy a három hetilapban hasonló magyarázatokat olvashatunk szinte azonos megfogalmazásokban. Ezek arra utalnak, hogy egy helyről, nevezetesen a CIA agytrösztjéből állították elő őket. A szövegek ugyanazokat az előre gyártott elemeket és sértegetéseket tartalmazzák. Putyin szemére vetik, hogy hazugságokat terjeszt, és úgy tüntetik fel, mintha tömeggyilkos lenne.
Putyin és Obama Mexikóban a G20-as találkozón 2012 júniusában // Forrás: www.cbc.ca; “Why Russia’s Vladimir Putin confounds the West”
A pénzhatalmi világelit tulajdonában lévő tömegtájékoztatás most pontosan azt teszi vele, amit korábban Szlobodán Milosevics szerb elnökkel, Szaddam Husszein iraki elnökkel, Muammar Kadhafi líbiai elnökkel, és Bassar al-Asszad szíriai elnökkel tették. A független szerbeket bombázással kényszerítették térdre. Demokratikusan megválasztott elnöküket pedig Hágában vonták felelősségre, ahol tisztázatlan körülmények között meghalt. Irakot hazug vádak alapján támadták meg és elnökét kivégezték. Líbia, Afrika egyetlen jóléti állama volt, elnökét durván megkínozták és megölték. Szíriában, a Nyugat támogatásával, véres polgárháború folyik, amelyben eddig már több mint százezren veszítették életüket. Putyin a propaganda össztűz és a szankciókkal való zsarolás nyomán joggal gondolhatja, hogy most Oroszországon és rajta a sor. A három említett folyóirat türelmetlen hangnemet üt meg amiatt, hogy az orosz elnök nem eléggé agresszív, holott ők igazán mindent elkövetnek a provokálása és megfélemlítése érdekében. Valamennyien hangoztatják, hogy a tárgyalások ideje lejárt. A Spiegel egyenesen azt írja, hogy „az MH-17-es roncsai egyben a diplomáciának is a roncsai”. Ha tehát a diplomáciának már vége, mert kimerültek az eszközei, akkor nincs más alternatíva, mint a háború, amely bármikor bekövetkezhet.
Az amerikai Time Magazin keményen bírálja Obamát, amiért Putyin közreműködését kérte az MH-17 katasztrófájának a kivizsgálására. A Time szerint az amerikai elnöknek azonnal háborúval kellett volna megfenyegetnie Moszkvát. Így fogalmaz:
„A legkevesebb, amit Putyin megtehetett, a legtöbb volt, amit Obama képes volt kérni. Az amerikai elnök nem jelentett be határidőket, nem húzta meg a vörös vonalakat és nem fenyegetett.”
Aki járatos a háborúra uszító írások szóhasználatában, az tudja, hogy a határidők, vörös vonalak, fenyegetések emlegetése mind háborúra utal. A Time Magazin támadja az olasz és a francia kormány magatartását is, de nem kíméli az Obama-kormányzatot és az amerikai népet sem, amiért nem követelik eléggé a kemény fellépést Oroszországgal szemben. Így ír a Time:
„Putyinnak nem kell sokat aggódnia, amikor látja az ellene felsorakozó erőket. Obama egy háború által kimerült nemzet vezetője kizárt minden katonai opciót, beleértve Ukrajna fegyverekkel való ellátását.”
Ez a megfogalmazás egyértelműen azt jelenti, hogy a Time a katonai megoldást részesíti előnyben. A brit The Economist ugyanezt a gondolati sémát követi „A web of lies” (hazugságok hálója) című szerkesztőségi cikkében. Azt veti a Nyugat szemére, hogy túlságosan habozik és bizonytalan. Így fogalmaz:
„A németek és az olaszok azt hangoztatják, hogy nyitva akarják tartani a diplomáciai csatornákat. Részben azért, mert a szankciók erősen sértik kereskedelmi érdekeiket. Nagy Britannia sürgeti a szankciókat, de vonakodik attól, hogy kárt okozzon a City of London, nagy haszonnal járó, orosz üzleti kapcsolatainak. Amerika kemény szavakat használ, de semmi újat nem tesz.”
A központilag irányított nemzetközi médiakampány már megtette a kívánt hatást a világ közvéleményére. 2014. július 29-én Washington és Brüsszel bejelentette, hogy megállapodott egy sor – a korábbinál lényegesen keményebb – szankcióban Oroszország ellen. De ezek a szankciók is csak átmeneti jellegűek, egészen addig, amíg be nem vetik a „pénzügyi háború atombombáját”. Ezt a kifejezést a német Wolfgang Münchau használta, aki jelenleg a Financial Times munkatársa. A katonai fenyegetés és a gazdasági zsarolás ötvözése egyértelműen politikailag akartja destabilizálni Oroszországot. Folyamatosan hivatkoznak az orosz oligarchákra, nem is titkolva azt a szándékukat, hogy a kemény szankciók végül arra ösztönzik ezeket az oligarchákat, hogy buktassák meg Putyin elnököt, esetleg úgy is, hogy eltávolítják az élők sorából. A pénzhatalmi világelit – amely ellenőrzése alatt tartja az Egyesült Államok pénzügyi, gazdasági és politikai rendszerét – azt akarja elérni, hogy Washington alakítsa át Oroszországot egy protektorátussá, amely teljes mértékben alá van rendelve a pénzhatalmi világelitnek és terjeszkedő impériumának. Nem lehet kizárni, hogy ha Putyin meghajolna a nyomás előtt és engedelmeskedne a pénzhatalmi világelit követeléseinek, akkor a globális tömegtájékoztatás kampánya is változtatna a verbális hadviselés hangnemén.
Az Oroszország belső felbomlasztására irányuló kockázatos politika nem veszi kellően figyelembe, hogy ez az ország rendelkezik a világ második legnagyobb nukleáris fegyverkészletével. A kelet-európai államokban, a Fekete-tenger térségében, továbbá Ukrajnában és Oroszországban készültségbe helyezték a fegyveres erőket. Jellemző a kialakult helyzetre, hogy arról is lábra kaptak híresztelések, miszerint gyakran kerül sor tüzérségi párbajra az orosz-ukrán határon keresztül. Ilyen feszült helyzetben a legkisebb téves helyzetfelmérés is kirobbanthat egy nagyobb háborút.
Az a politikai stratégia, amelyet az Egyesült Államok és európai szövetségesei folytatnak, azt jelenti, hogy a világ elkerülhetetlenül sodródik olyan háború felé, amelynek katasztrofálisak lesznek a következményei. Az emberiség számára nagy veszélyt jelent, hogy a sorsára vonatkozó döntéseket a színfalak mögött hozzák meg és a globális média megtévesztő propagandája miatt az emberiség nincs is tisztában azzal, hogy milyen veszély leselkedik rá.
A kijevi kormány lényegében működésképtelen hatalombitorló intézmény. Kijev a demokráciájára oly büszke Nyugat adófizetőinek a pénzéből gyilkos háborút folytat Dél-Ukrajna orosz anyanyelvű polgárai ellen (Donbászban, vagy más néven Novorosszijában). Ez hagyományos nehézipari terület. Az, hogy ma Ukrajnához tartozik, csupán történelmi véletlenszerűség. Sztálin volt az, aki az 1930-as években erőltette a terület iparosítását. Az orosz anyanyelvű lakosságot további orosz betelepítéssel erősítette, mert bennük jobban megbízott, mint az ukránokban. A vörös hadsereg űzte ki erről a vidékről a náci megszállókat, óriási véráldozatok árán a második világháború során.
Tény az, hogy Donbász és Oroszország gazdaságilag, kulturálisan és politikailag is nem néhány évtizede, de több évszázadon át élt sziámi ikerként egymás mellett. A kijevi puccsista kormányzat hadserege és milíciája működésképtelen lenne a Nemzetközi Valutaalap, az EU és az Egyesült Államok által megígért 35 milliárd dollár hitel nélkül. Ha az amerikai elnök és kormánya le akarná állítani a vérengzést Kelet-Ukrajnában, csak annyit kellene tennie, hogy felfüggeszti a megígért hitelek folyósítását. Ebben az esetben a polgárháború azonnal véget érne. Megkezdődhetnének a tárgyalások az érdekelt felek, a főhatalmat gyakorló Egyesült Államok, a közelről érdekelt Oroszország, a kijevi kormányzat, valamint az önrendelkezést követelő kelet-ukrajnai felkelők között, hogy a tárgyalóasztal mellett találják meg azt a kölcsönösen elfogadható kompromisszumot, amely biztosítaná a szemben álló felek számára a „modus vivendi”-t.
Nehéz meggyőző érvekkel alátámasztani, hogy miért kell szentnek és sérthetetlennek tekinteni egy olyan országnak a határait, amely határok évszázadokon át mozgásban voltak. Miért kell egy olyan állam lakóiból nemzetállamot létrehozni, akiket szélsőségesen megosztanak a mélyreható etnikai, törzsi és vallási különbségek? Ukrajna jelen határai a XX. század háborúinak, valamint egy totális diktatúra önkényes döntéseinek a következményei.
Mitől szentebbek Ukrajnának ezek a történelmi esetlegességekből előálló határai, mint mondjuk az egykori Csehszlovákia vagy Jugoszlávia határai? Tudomásul kell venni, hogy a sztálinista elnyomás, a Hidegháború, a prágai tavasz és korábban az első és második világháború, valamint az azt lezáró békediktátumok, végülis egy működésképtelen államot hoztak létre, amelyet ma Ukrajnának neveznek. Ezért nem lehet másnak, mint szenteskedő képmutatásnak tekinteni, amikor a Nyugat – elsősorban a szupergazdag bankárdinasztiák által irányított Washington – Ukrajna területi integritásáról, mint szent és sérthetetlen követelményről beszél.
A képmutatás mögött kitapintható érdekek húzódnak meg. Az Egyesült Államok a második világháború után nem számolta fel óriási hadiiparát és hadigépezetét. Ennek működésben tartásához folyamatos háborúkra volt szüksége, mert nemcsak hidegháború volt a második világháború után, hanem tényleges háborúk egész sorozata, a koreai háború, a vietnámi háború és más háborúk Afrikában és a Közel-Keleten. Egy háborús gépezet, amelyet Eisenhower elnök katonai-ipari komplexumnak nevezett, elveszíti a létjogosultságát, ha nincs ellenség. Ezért – az NSA globális elektronikus kémhálózatától a washingtoni Külügyminisztériumon és a segélyügynökségeken át egészen a színes forradalmakra használt NGO-hálózatokig – létszükséglet az ellenség és a háború szinte minden formájának a megléte. Ez – ha valamennyi költséget összeadjuk – ezermilliárd dollárt jelent minden évben Amerikának.
Az pedig, hogy az Egyesült Államok nem tartotta be, amit két elnök és két külügyminiszter is megígért a Szovjetunió akkori vezetőinek, jelentősrészt annak tudható be, hogy a háborús gépezetté vált Egyesült Államoknak szüksége volt a feladat nélkül maradt NATO offenzív háborús gépezetté való átalakítására és keleti irányba történő folyamatos kiterjesztésére. A NATO-nak az eredeti 16 tagállama helyett ma már 28 tagja van. Az ukrajnai válság az Egyesült Államok és az irányítása alatt álló NATO húsz éven át folytatott terjeszkedésének a következménye. Ez az idejét múlt szervezet ma már Oroszország közvetlen közelében építi támaszpontjait és szítja a háborús feszültséget.
Putyin már tizenöt éve Oroszország irányító politikusa és a Nyugat csak az utóbbi két évben elégedetlen vele. 2008-ban, Grúziában keményen fellépett Dél-Oszétia érdekében, mégsem érte annyi támadás, mint 2014 tavasza óta. Tény, hogy Washington – saját beismerése szerint is – ötmilliárd dollárt költött az ukrajnai politikai rendszer átalakítására. Végül beindította és finanszírozta az alkotmányosan megválasztott elnöknek és kormányának az államcsínnyel való megdöntését. Ennek csak az egyik következménye a Kelet-Ukrajnában folyó véres polgárháború. A kijevi csatlós kormányzat működésképtelen a Nyugat folyamatos pénzügyi, gazdasági, politikai és katonai támogatása nélkül. Ha a nemzetközi jogot vesszük alapul, akkor a kelet-ukrajnai lázadók nem tekinthetők terroristának, akárhogy csűrik és csavarják a szavak értelmét.
A lap szövege szerzői jogvédelem alatt áll, felhasználni csak pontos forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.
Újoroszország zászlaja
Donyeck körül mindenhol roncsok hevernek (a fotó a várostól északkeletre készült)
