(Már éppen ideje is volt, mert a logisztikai bázis körül már gyülekezett az újabb kamionhad, hogy beállhasson a rakodórampákhoz.)

Holnap délutánra – legkésőbb holnaputánra – már Donbasszban rakodhatnak is kifelé. Élelmiszereket, palackozott vizet, síküveget, áramfejlesztő és víztisztító berendezéseket szállítanak.

A berakodást ma Nogiszkban megkezdő újabb konvoj rakománya pedig zömmel élelmiszer és ruhanemű lesz.

https://balrad.wordpress.com/2014/11/27/kitelt-mikola-szolgalati-ideje/

http://www.hidfo.net.ru/2014/11/27/amerikai-allampolgarok-kitiltasara-keszul-az-orban-korman

Litvánia bruttó hazai termékének (GDP) négy százalékát veszítheti el azért, mert Moszkva napok óta megtagadja a litván kamionok és személygépkocsik belépését Oroszország területére, mondta november 27-én Algirdas Butkevicius litván miniszterelnök. “Szélsőséges helyzetben, ha teljes mértékben megszűnne az Oroszországba irányuló export, és teljesen leállna az áruszállítás, a veszteség elérné a bruttó hazai termék négy százalékát” – mondta a kormányfő, aki ugyanakkor nem hiszi, hogy az események idáig fajulnának.

Terrorista állam

A két szomszédos ország közötti kapcsolat az ukrán válság kirobbanása óta romlott meg. A litván kamionok beléptetését először november 21-én tagadták meg az orosz határon, egy nappal azután, hogy Dalia Grybauskaite, a balti ország elnöke terrorista államnak nevezte Oroszországot kelet-ukrajnai katonai beavatkozása miatt. A litván államfő megnyilatkozása még a kijevi radikális nacionalisták legszélsőségesebb kijelentéseit is felülmúlja, reagálta erre az orosz külügy.
Hivatalosan a szankciók miatt

Az orosz vámhatóság közleményében azzal magyarázta a kialakult helyzetet, hogy Litvánián keresztül nagy mennyiségben áramlott be Oroszországba hamis árubizonylattal ellátott áru, kijátszva az európai termékeket sújtó orosz szankciókat. A litván miniszterelnök szerint a válság rendezéséhez az Európai Unió segítségét kell kérni. Az orosz-litván határon kialakult helyzetet megvitatják majd december 3-án Brüsszelben, a közlekedési tanács ülésén, mondta Algirdas Butkevicius.
(MTI)

Bal-Rad komm: A hír igazándiból azt fedi, hogy az orosz határőrizeti és vámszervek a közös határ átkelőin a schengeni zónából érkezőknek kijáró tisztelettel és megkülönböztetett figyelemmel viseltetnek nemcsak a kamionok, hanem a személyautók iránt is.

Litvánia lakosságának közel harmada orosz nemzetiségű. Viszont valamilyen módon az orosz határszervek ki tudják szűrni az orosz nemzetíségűeket, és ők pillanatok alatt, minden cécó nélkül juthatnak Oroszország területére. (A litvánok dühét ez az eljárás csak szítja!) Az, hogy az Oroszország felől érkezőknek még az életkedvét is elveszik a litván határszervek – nagyon hallgatnak!

Egyébként pedig a Maradék – Ukrajna területén kívüli legnagyobb Oroszország elleni fölforgatás terepe pontosan Litvánia. Az atlantista oroszellenes “szankciók” egyik leglelkesebb támogatója pontosan ez a balti miniállam, amely azonnal éktelen toprzékolásba kezd, amint sérelem éri hülyeségei miatt.

Litvánia terrorista állammá minősíti Oroszországot, és visítozik ha emiatt anyagi veszteség éri! Miközben Oroszország ellen dolgozik. Igazi skizofrénia!

Arról is bőszen hallgatnak Vilniuszban is és Kijevben is, hogy az Ukrán – lengyel határátkelőkön a baráti Ukrajna állampogárai egyenesen egy tortúrán esnek át, ha Lengyelországba (a Schengen – zónába) kívánnak belépni! Márpedig kívánnak – és egyre többen kívánnak belépni. A helyzet pedig lassan kezelhetetlenné válik!

http://www.hidfo.net.ru/2014/11/27/megindult-az-ukran-offenziva-szenbanyak-visszafoglalasara

http://www.hidfo.net.ru/2014/11/27/vlagyimir-putyinra-hoskent-tekint-keletnemet-lakossag

A ma reggeli donbasszi összefoglalónk az gyaklorlatilag a tegnapi megismétlése lehetne. Az, hogy ma éjjel Nyalókakirály latorhordái nem lőtték Donyecket újdonság számba nem veendő.

Donbassz szerte állóháború zajlik. A kijevi zsoldoshordák elsődlegesen lakott területeket bombáznak tüzérségükkel. A miliciák pedig néhány helyen markánsan odacsapnak.

Azt több jelentés is megerősítette, hogy a latorerők koncentrációja lassan a végéhez közeledik Donbassz határain.

Először fordul elő, hogy informátoraink a jelentéseikben több milicista elestéről tudósítottak, mint latoregyed kimúlásáról. Pontosabban szólva CSAK milicistahalál van EMLÍTVE a polgárí áldoizatok mellett. Szám szerint négy népfelkelő elestéről, és mintegy kéttucatnyi békés civil haláláról szólnak a jelentések.

https://balrad.wordpress.com/2014/11/27/donbassz-kiterjedt-havazas-helyenkent-granatzapor-varhato/

A világban a művészet irányított.

Néhány évtizedenként a „trendet” meg kell újítani, hogy a művészetet és művészeket kézben tartó üzletemberek az érdeklődést fenn tudják tartani. Ők a közvetítőszerepet betöltő művészettörténészeikkel az elmúlt évtizedekben a mélypontra jutottak. Ideológiájuk a semmi művészete lett, és a művészet halálát hirdetik. Művészeik nem hoznak létre életműveket; előadásokat tartanak, díjakra, ösztöndíjakra, státuszokra hajtanak.

Tanárokként pontosan látják, kik azok, akik a későbbiekben veszélyesek lehetnek rájuk. Egyszerű a dolguk: ezeket a diákokat, pályakezdőket kizárják a pályázatokból, kiállítási lehetőségekből. Nálunk ezt az ideológiát képviselő kör a rendszerváltáskor került hatalomra. A békés átmenetben a biztonság kedvéért csináltak egy álforradalmat a Képzőművészeti Főiskolán. Bár akkor bekerült néhány, a szobrászatot szerető művész is, ők azonban egyre jobban kiszorulni látszanak. Az új oktatási rendszerben két új vonal kapott hangsúlyt: a konceptuális művészet és az intermédia.

Ma a művészeti élet két táborra egyszerűsíthető: a tárgyat létrehozó művészekre és az ezt tagadókra, akik tagadják a műtárgyak létjogosultságát. Önmagukban nem léteznek, szükségük van ránk, alkotni vágyókra, hiszen a mi műveinket, hitvallásunkat tagadják. Övék a rombolás, a semmi művészete. Kik ők, honnan a technikájuk, honnan a minta?

A rendszerváltás óta ez a szűk csapat a megmondó. Létrehozta saját esztétikáját, államvizsgarendszerét, kiképezte elméleti tanárait és a művészettörténészeit – a kapcsolattartókat a médiával-, a művészek irányítóit.

A hatalomátvételkor volt olyan tanár, „azóta valami Kossuth-díjas”, akinek diplomája sem volt. (Valami Kossuth-díjas = életmű nélküli, pedigrére hajtó művész.) Van, aki érettségivel, más művészdiploma nélkül lett megmondója, kikből áll majd a jövő művészgenerációja. Kijelentették: mi most már bent vagyunk a főiskolán, mi mondjuk meg, ki végezheti el. És röhögtek! Kijelentették, hogy a figurális művészetnek nincs helye az oktatásban, és nincs helye Magyarországon. Ennek szellemében választották ki, hogy kik azok a diákok, akik a „hátvédeik” lesznek. Cserébe díjakkal, ösztöndíjakkal honorálták őket.

A rendszerváltásnak lett egy vesztes oldala: azok, akik 1989-ben már a főiskolát járták és valamilyen fokig már képzettek voltak. Vagy részt vettek az írástudók árulásában, vagy halálra ítélték őket. Ők a halálra ítélt generáció. Ezeket az alkotókat szépen kizárták, kiszorították mindenhonnan. Ma már kiállítási lehetőségük sincs. Ezt meg lehetett csinálni a liberalizmus és a demokrácia jegyében. És azok csinálták, akik a liberalizmus szószólói.

Létrejött a liberális világban a totális szabadság és tolerancia. Egy dolgot nem lehet: szabadon alkotni. Ha megpróbálod, földbe döngölnek.

Ezek az emberek ezt az országot csak használják. Nem érzik magukénak, könnyen játszanak vele. Külföldön végezték iskoláikat, onnan hozták a módszert, külföldről kapják a támogatást. Itthon csak halásznak. A megosztás és uralkodás elvén. A területüket körbejelölték. A módszereik egyre durvábbak lesznek. Ma már belefér, hogy „valami Kossuth-díjas” oktassa a téren a kordonbontókat, és hogy hamis tábla elé álljon ahelyett, hogy felvilágosítsa a tüntetőket: nem igaz, ami a táblájukon van. Belefér a módszereikbe, a néphülyítésbe és agymosásba.

Állok a téren, építjük a szobrot. Olvasom a sajtóban a tudatos művészettörténészi félreértelmezéseket. És eszembe jut Madáchtól Michelangelo panasza: „Engedjétek, hogy véssek rá holmi díszt. Nem engedték…” Ez már a falanszter? Honnan tudta Madách, amit mi nem? Egyszerű a válasz: művelt volt. Ismerte az 1837-ben elhunyt utópista szocialista műveit, így az általa „megálmodott” falansztert. Fourier művei hatottak a marxizmusra, hogy egy kis ugrással megérkezzünk az irányított elvtársi ideológiához.

Elérkeztünk az elvtárshoz, aki létrehozta a kortársat és az általuk kívánt egységet. Azt a „tökéletes” makarenkói közösséget, amely önmagából veti ki a vele együtt gondolkodni nem hajlandót. Azokat a művészeket, akiknek működése és hitvallása egyéni, belülről irányított. A kortárs a kommunista pártok megerősödésével létrehozta a számukra tökéletes zsűrirendszert. A legkisebb faluban is, ahol működött egy kultúrház, megalkotta a kurátort.

Jelenleg egy ilyen típusú kurátorrendszer működik Magyarországon, köszönhetően a rendszerváltás utáni oktatási és kultúrpolitikának. A rendszerváltozás óta mindig a legkisebb, ötszázalékos párt hajtott az oktatásra és a művészetre, és az esetek nagy többségében meg is szerezte. „Az agy azé, aki megműveli.” Ez a társaság a rendszerváltozás óta hatalmon van. Kényelmes dolguk volt, a művészet másoknak túl kis falat. Úgy tűnt, senkinek nem érdeke odafigyelni rá. Egy magára és a kultúrájára valamit is adó országnak mindig kell, hogy legyen pénzügyi kerete a művészetre. Így létrejött a tökéletes vállalkozás. Az első feladat az volt, hogy a nézőket kizárják a művészeti életből. (Az elmúlt években olyan kiállítások voltak láthatók Magyarországon ennek a körnek a szervezésében, hogy az épelméjű és józan gondolkodású nézők kifordultak a kiállítótermekből.) Ha ma egy civilt megszólítanak a képzőművészettel kapcsolatban, rögtön elnézést kér: nem ért a képzőművészethez. Éppen ez volt a művészetirányítók célja. És íme, létrejött bizonyos kör számára egy teljesen szabad terület. Állami pénzeket lehívó, leválthatatlan társaság. Kezdetben, 1989-ben a figurális művészetet zárták ki. Ma már üldözik a más területeken dolgozó, de tárgykészítő műfajokat is. A csapat működése a virtuális világra irányul. Itt már semmi sem az, aminek látszik. És ami a legfontosabb lett: azoknak a képzése, akik nyilatkoznak. Megalkotni saját szószólóikat, a művészettörténészeket. A rendszerváltozás óta eltelt huszonöt év, és ez a csoport kitermelt egy így gondolkodó generációt. Túlképzés volt művészekben és művészettörténészekben is. Egy egész hadsereg várja, hogy nyilatkozhasson, elemezhessen ennek a körnek a szájíze szerint.

Magyarázza a tömegnek (nagyjából tizenöt fő), hogyan kell kordont bontani. Ő nem bont. Kezében nincs szerszám, sosem volt. Előadásokat tart. Ebből él. És interjúkat ad. Úgy tűnik, ma már minden belefér, csak a módszerek egyre durvábbak. Neki belefér, hogy párhuzamot vonjon a volt Harmadik Birodalom feje és Magyarország mai miniszterelnöke között. Hát így dolgoznak a mai Magyarország 21. századelejének művészeti irányítói.

Közben eltűnik egy generáció. Amelyet kizártak és halálraítéltek a művészetmegmondók és kurátoraik. Tehetséges alkotók. Akik saját útjukat járják, csendben dolgoznak. Nem tudnak összeállni, érdekeiket képviselni. (A csoportba verődés a középszerűek tudománya.) Várják a bemutatkozás lehetőségét huszonöt éve, a szabad demokráciában, liberális világban.

Ők a legszabadabbnak tartott világ, a művészet legmegfélemlítettebb egyénei. A kortársak egy része az ő szidalmazásukra építette létét. A kortárs szót bitorlók ezen alkotók nélkül nem léteznének. Kiválasztanak egy komoly teljesítményt, amit földbe döngölnek, és a saját jelentéktelenségüket emelik magasba, mint tettet, mint a legmagasabb művészetet. Ezek az emberek önmagukban nem léteznek, nincs egyéni teljesítményük.
A Heti Válasznak adtam interjút, Nem holokauszt emlékmű címmel. Ennek kapcsán megszólított a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektora.

Tisztelt Rektor úr! Úgy gondolom, hogy ön egy nagyszerű rektor, és remekül végzi a dolgát, ezt mutatja, hogy szeretne pontosítani néhány kérdést. Nos, azok az alkotók, tanárok, akiket ön felsorolt, remek művészek és tudomásom szerint jó oktatók. De nagyjából, amikor ők a személyek - beleértve a tanszékvezetőt is - felsorolásának végére ért, annak a névsornak is a végére lett (plusz még két-három fő), amelynek szereplői abban az egyenlőtlen harcban, amely az ideológiagyártók és a tárgykészítők között zajlik, részt vesznek.

Tisztelt Rektor úr! Önnek van egy nagy feladata! Az, hogy a demokratikus világban demokratikus művészképzést hozzon létre, egyensúlyt az iskolájukban. Ugyanez a feladat vár a művészetet irányító kurátorokra, művészettörténészekre is. Engedjék vissza a kiállítótermekbe azokat a művészeket, akik hisznek az elmúlt két-háromezer év művészetében, és a letűnt nagy művészettörténeti korok értékeit felhasználva, ezeket továbbépítve, nem pedig tagadva mennének tovább. Őket ma tradicionális művészeknek titulálják, és elvették tőlük még a jogot is a kortárs szó használatától. Nos, ezek a művészek nem tradicionálisnak tartják magukat, hiszen mai értékeket és gondolatokat képviselnek és közölnek. Csak teszik mindezt építve, szeretettel, nem pedig rombolva, gyűlölködve. És az egyik legnagyobb feladat, hogy visszaadják a kiállítótermeket a nézőknek.

A mai magyar kortárs kurátorrendszer a globális művészetet hirdeti. Kiépítette külfölddel az együttműködését, kapcsolatrendszerét. Átjárás van egy társaság részére a határok között, állami támogatásból. Ez eddig lehet jó. Nekik mindenképpen jó. A gond csak az: a globális művészetnek nincs szüksége Magyarországra.

Ez a szakma belterjes. Ebbe vagy beleszületsz vagy benősülhetsz. Ritka és szerencsés csillagzat alatt kell születni, hogy ez a csapat befogadjon. A művészképzés óriási. A kirekesztés hatalmas. A nagy összetartozó család eszközei kemények. A középszerű összefog, módszerei kegyetlenek. Ma már megszokott, hogy olyan nevek, mint Csontváry vagy Kondor nem férnek bele az általuk írt 20. századi magyar művészetbe. A tehetségek veszélyesek rájuk. Ebben a szakmában megszokottá vált, hogy a negyvenesek közül sokan őrületbe, öngyilkosságba menekülnek. Ha nagyon fájdalmas és látványos a veszteség, egy posztumusz Munkácsy-díjat kiizzadnak magukból. Nem az a baj, hogy ez egy nagy család. Nem az a baj, hogy a jelenleg legballiberálisabbnak mondható „valami Kossuth-díjas” és a legjobboldalinak tartott művészettörténész este baráti társaságukban söröskorsó mellett beszélik meg egy szobor sorsát. A baj az, hogy az ő hatalmuk védelmében megint sikerült 9,6 millió embert külföld felé lefasisztázniuk.

Tisztelt Hölgyek és Urak! Mi ez a veszélyes játék, amibe önök belekezdtek? Hol a határ? És mi a jövő? Így kell, hogy elképzeljük a jövőben megemlékezéseinket, ünnepeinket? Most ez következik, hogy lelocsoljuk, ledöntjük egymás szobrait, képeit? Hogy megzavarjuk egymás kiállításait?

Ha Magyarországon a művészeti életben és oktatásban nem lesz változás, egy dolog történhet: tizenöt év múlva nem lesz magyarul érző és gondolkodó művész. Lesznek magyarul beszélő, külföldön sikereket elérő művészek, akik külföldön elismeréseket, díjakat fognak kapni. A munkáikat azonban nem fogjuk szeretni, hiszen ezek Magyarország-ellenesek, a magyar kultúra és magyartörténelem-ellenesek lesznek. A globális művészet nem akar tudni Magyarország almájáról. A globális világ azonban már belekóstolt, ízlik neki. Kérdés, visszabillen-e kezünkbe az ország almája? Vagy megtartja magának a globális világ, de még mielőtt csutkáig rágja, lecsavarja-e róla a kettős keresztet? Vagy eltűnik teljesen, mintha sosem lett volna, akár az áthazudott művészettörténeti elemzésekben.


http://mkh.valosag.net/index.php/temakoeroek/hatterhatalom/3434-parkanyi-raab-petermagyar-mveszeti-maffia

Amit André Goodfriend ideiglenes ügyvivő tesz, egybecseng az amerikai külügyminisztérium elvárásaival – mondta Thomas Melia amerikai helyettes külügyi államtitkár. Szerinte Goodfriend egy igazi profi.

Thomas Melia az ATV-ben sugárzott interjúban, arra a felvetésre, hogy egyesek szerint már nincs szó barátságos párbeszédről, és az amerikai kormány beavatkozik a magyar belügyekbe azt mondta, hogy André Goodfriend az egyik legkiválóbb, legtöbbre tartott diplomatájuk, „igazi profi”.

Elégedettek vele

Azt is mondta, hogy André Goodfriend „pont azt a munkát végzi Budapesten, amivel a külügyminiszter és az Egyesült Államok elnöke megbízta, vagyis például kapcsolatot tart emberekkel a kormányon belül és a kormány kívül is”.

Tüntetésre járni kötelesség

Thomas Melia a budapesti tüntetésekre utalva elmondta, hogy a diplomaták bevett gyakorlatának számít, hogy személyesen figyelnek meg nyilvános eseményeket. Szerinte az az állítás, hogy az ideiglenes ügyvivő részt vett a demonstráción, nem teljesen igaz. „André Goodfriend azt tette, ami a munkája, és a főnökei nagyra értékelik Washingtonban”.

Goodfriend marad Magyarországon

Arra a kérdésre, felmerült-e, hogy az ügyvivőt hazahívják, vagy hogy éppen ellenkezőleg, nagyköveti rangba kerüljön, azt mondta: az elnök jelöltje Colleen Bell. Thoma Melia reméli, Colleen Bell jelölését hamar elfogadják a szenátusban, hogy a „nagykövet asszony mielőbb Budapestre utazzon, és André Goodfrienddel együtt a budapesti misszión dolgozzon”.
(Origo)

Bal-Rad komm: Jóbarát Andris Szíriában szerzett tapasztalatokat, és Pesten tökéletesíti tudományát. Fölforgatás, zsarolás, uszítás!

Cukrosbácsi majd akkor lesz, ha már áll a bál a pesti Majdanon.

“…André Goodfriend azt tette, ami a munkája, és a főnökei nagyra értékelik Washingtonban” – és ez itt a lényeg! Hogy a washingtoni FŐNÖK mit akar! Ha estleg elakadna, hát majd jön neki segíteni Victoria Nuland! A cukrosnéni.

Nem lesz kötelező a forintosítás minden devizahiteles számára, miután Trócsányi László igazságügyi miniszter múlt pénteken kijelentette, a kormány széles körű választási lehetőséget hagyott az ügyfeleknek. Így szabadon dönthetek a devizahitel megtartása mellett azok, akik devizában kapják fizetésüket, vagy 2020 december végéig lejár a szerződésük, de azok is, akik jen- vagy VIP-hitelesek. Önmagában már ez kör is ép elég nagy ahhoz, hogy elborzadjunk: ha a devizahitelek ennyi kárt okoztak a magyar gazdaságnak az elmúlt években, akkor miért hagyunk ilyen sok hiteles számára szabad választási lehetőséget. De a kedden elfogadott törvény még ezen is túl megy, és most már jelentős számú frankhiteles is a maradás mellett dönthet.

A törvény szerint ugyanis akiknél a forintra váltás után esedékes induló kamat meghaladja az eredetileg számítható kamatot, felmentést kérhetnek a forintosítás alól . Namármost, az MNB adataival számolva lakáscélú hiteleknél mindazok, akik 2006 decembere előtt vagy 2008 november után vettek fel frankkölcsönt a kamatokat tekintve mindenképpen rosszabbul fognak járni. 2006 áprilisában például a jegybanki adatok szerint 3,48 százalékon adták átlagosan a bankok a változó kamatozású vagy legfeljebb 1 éves kamatfixálású frankhiteleket. Ennek a hónapnak a végén a 3 havi frank Libor 1,34 százalékon állt, vagyis a kamatfelár 2,14 százalék volt. Ehhez ha hozzáadjuk a háromhavi forint bankközi kamatot (jelenleg 2,1 százalék), akkor 4,24 százalékos kamatot kapunk a forintosítás után. Ez pedig 76 bázisponttal magasabb a kezdeti frankkamatnál. Jól látható az alábbi ábrán, hogy azok a frankhitelesek járnak jobban, akik a legnagyobb csúcsban, 2007 év eleje és 2008 ősze között adósodtak el. Ekkor ugyanis a banki verseny miatt a kamatfelárak jelentősen csökkentek, így a 2,1 százalékos BUBOR-hoz ezt a kisebb kamatfelárat kell hozzáadni. A forintosítás alapvető kedvezményezettjei, már ami a kamatokat illeti, az euróhitelesek, míg vesztesei a jenhitelesek. (Jenhitelekkel kapcsolatos hivatalos adatok jelenleg nem érhetőek el sem az MNB, sem a kereskedelmi bankok részéről) Igaz ugyan, hogy a svájci frankhitelek felfutásának "dandárja" pont 2007 és 2008-ra esett, ezek a hitelesek pedig jól járnak a forintosításával, de még így is nagyon sokan lesznek azok, akik rosszabbul, ezért akár dönthetnek a devizahitelek megtartása mellett is. Ez pedig nagyon nem jó irány.

Bíró Dalma összeállítása

Hírfigyelő Szolgálat