Reményik Sándor: Eredj, ha tudsz!
Egy szívnek, mely éppúgy fáj,
mint az enyém
Eredj, ha tudsz...
Eredj, ha gondolod,
Hogy valahol, bárhol a nagy világon
Könnyebb lesz majd a sorsot hordanod,
Eredj...
Szállj mint a fecske, délnek,
Vagy északnak, mint a viharmadár,
Magasából a mérhetetlen égnek
Kémleld a pontot,
Hol fészekrakó vágyaid kibontod.
Eredj, ha tudsz.
Eredj, ha hittelen
Hiszed: a hontalanság odakünn
Nem keserűbb, mint idebenn.
Eredj, ha azt hiszed,
Hogy odakünn a világban nem ácsol
A lelkedből, ez érző, élő fából
Az emlékezés új kereszteket.
A lelked csillapuló viharának
Észrevétlen ezer új hangja támad,
Süvít, sikolt,
S az emlékezés keresztfáira
Téged feszít a honvágy és a bánat.
Eredj, ha nem hiszed.
Hajdanában Mikes se hitte ezt,
Ki rab hazában élni nem tudott
De vállán égett az örök kereszt
S egy csillag Zágon felé mutatott.
Ha esténként a csillagok
Fürödni a Márvány-tengerbe jártak,
Meglátogatták az itthoni árnyak,
Szelíd emlékek: eszeveszett hordák,
A szívét kitépték.
S hegyeken, tengereken túlra hordták...
Eredj, ha tudsz.
Ha majd úgy látod, minden elveszett:
Inkább, semmint hordani itt a jármot,
Szórd a szelekbe minden régi álmod;
Ha úgy látod, hogy minden elveszett,
Menj őserdőkön, tengereken túlra
Ajánlani fel két munkás kezed.
Menj hát, ha teheted.
Itthon maradok én!
Károgva és sötéten,
Mint téli varjú száraz jegenyén.
Még nem tudom:
Jut-e nekem egy nyugalmas sarok,
De itthon maradok.
Leszek őrlő szú az idegen fában,
Leszek az alj a felhajtott kupában,
Az idegen vérben leszek a méreg,
Miazma, láz, lappangó rút féreg,
De itthon maradok!
Akarok lenni a halálharang,
Mely temet bár: halló fülekbe eseng
És lázít: visszavenni a mienk!
Akarok lenni a gyujtózsinór,
A kanóc része, lángralobbant vér,
Mely titkon kúszik tíz-száz évekig
Hamuban, éjben.
Míg a keservek lőporához ér
És akkor...!!
Még nem tudom:
Jut-e nekem egy nyugalmas sarok,
De addig, varjú a száraz jegenyén:
Én itthon maradok.
1918 december 20
Szőke István Attila: Esküszünk!
Esküszünk a nemzet magyar Istenére,
Piros-fehér-zölddel írjuk fel az égre,
Minden nemes magyar, kinek lelke tiszta:
Ősi országunkat együtt vesszük vissza!
Büszke szemmel nézzük Nimród király fényét,
Az égen győzi le örök ellenségét.
Csodaszarvasunknak követjük futását,
Hunort s Magyart hívó égi vágtatását.
Attila kardjáról csodákat mesélünk,
Ha e kard kezünkben, senkitől se félünk!
Csaba, ifjú király, meghajlunk előtted,
Fényes csillagösvényt az égre te szőtted.
Esztergomi falra festett oroszlánok,
Mint apáink régen: törjük szét a láncot!
Figyeljük a turulmadár érkezését:
A Tudás Népének újjászületését.
Szeretett hazánkat körbeveszi Kárpát,
Ide tértek vissza Álmos s fia Árpád.
Áhítjuk óvó, szent magyar koronánkat,
Ha királyunk fején, ránk senki sem támad.
Nagy-Magyarország, te sosem maradsz árva,
Mindig szívünkben élsz szeretetbe zárva,
Minden nemes magyar, kinek lelke tiszta,
Ősi országunkat együtt vesszük vissza!
Esküszünk a nemzet magyar Istenére,
Piros-fehér-zölddel írjuk fel az égre,
Minden nemes magyar, kinek lelke tiszta:
Ősi országunkat együtt vesszük vissza!
Móra László: Imádkozom
Ha jó anyámnak szíve jajdul
A sok-sok gondnak ezritől -
S atyám ha térve munkazajbúl,
A fáradástól majd kidől:
Imádkozom, az Égre nézve,
Az összetörtekért
S hogy váltson Isten új örömre
Sok összetört reményt.
Ha béna ember áll elémbe
A hűvös utca szegletén
És rá se néz az utca népe
S elhagyva fázik ott szegény:
Imádkozom a béna ember
Fájdalmas könnyeér',
Kinek az értünk hullott vére
Csak ennyit, ennyit ér!
Ha kis Hazámnak csonka képe
Szemembe könnyet hinteget,
Ha vérem messze síró vére
Felém segélyért integet:
Imádkozom egész Bánatország
Letiport földjeért,
Imádkozom egy árva ország
Fájdalmas könnyeért.
Tiszánk ha jajt hoz messze fentről,
Dunánk ha sír ott délre lent...
A szél ha hírt hoz emberekről,
Akik zokognak éjjelent':
Imádkozom a nagy folyókért
És minden cseppjeért,
Imádkozom a bujdosókért
S azoknak könnyeért.
Ha nyári reggel ég falánál
Égő virágba gyúl a Nap,
Ha esti Égnek nagy tavánál
A csillagok felgyúlanak:
Imádkozom a termőföldért
És minden gyöngyeért...
Imádkozom a görnyedőkért
S jövőnk vetéseért!
Édesanyám, lelkem...
Édesanyám, lelkem, ne sirasson engem,
Erdélyországba kell mennem.
Felszabadítani székely rabtestvérem'
A Maros és az Olt menten.
Gyönyörű lesz az a találkozás,
Ha majd egykor viszontlátjuk egymást!
Elindulunk együtt a szebb jövő felé,
Kincses Erdélyország felé.
Elindul a menet hosszú, magyar menet,
Még a nap is lesüt rája.
Utána egy vonat, hosszú, magyar vonat,
Horthy Miklós parancsára.
Éljen Horthy! Kiált minden torok,
Minden felől hangzik: Isten hozott!
Ott áll minden magyar, virág a kezében,
Könnye csordul örömében.
EGY ÚJ NÉP KELT FEL
Szerző:
|: Egy új nép kelt fel magyar országon
ki előre tör, ki előre tör, mint még soha :|
Jézus ledönt minden akadályt előtünk
Mert ő az Úr és harcol értünk
Ő legyőz minden akadályt előtünk
Harcol a népéért
|: Az Úr harcol a népéértm az Úr harcol a népéért
Mindörökké harcol a népéért:|
HAZA FOGUNK TALÁLNI!
Haza fogunk találni,
bár az utat nem tudom.
De ígérem, ha Istenem
közli velem nektek el mondom.
Elmondom hamar, érzem és tudom
örömmel és felszabadultan
emlékszünk vissza majdan,
miért is voltunk kishitűek és merevek,
Amikor az ajtó ott volt előttünk
nyitva hívogatóan várt reánk,
hogy átlépjük XXI. század hajnalát.
Huszárgyerek, huszárgyerek?
Huszárgyerek, huszárgyerek szereti a táncot,
Az oldalán, az oldalán csörgeti a kardot.
Ha csörgeti, hadd csörgesse, pengjen sarkantyúja,
Kossuth Lajos verbunkja a muzsikáltatója.
Falu végén, falu végén szépen muzsikálnak,
Oda hívnak engemet is magyar katonának.
Be is állok a verbunkba, ha már verbuválnak:
Elmegyek a pajtásimmal vitéz regrutának.
Szép a huszár, szép a huszár, felül a lovára,
Aranymente a hátára, kard az oldalára,
Virágcsokor a csákóján, úgy megyen csatába:
Ne sírj rózsám, megtérek még a szabad hazába!
MAGYAR VAGYOK
magyar vagyok
hun és avar
íjfeszítő szkíták
büszke utóda
tudom hogy Róma
romjain a barbár hordák
egymást ölték halomra
és dühöngött a pestis
amikor itt már régóta
Isten országa volt
tagadni kár
kölnit a koszra
pogányok keze locsolt
ne magyarázza senki nekem
hogy halbőrszagú a múltam
hogy innen-onnan loptam a szavakat
hogy mindent mástól tanultam
a lényeg a lélek a középkor
máshol volt sötét
máglyahalálba Galileit
nem nálunk küldték
tagadni kár
kölnit a koszra
pogányok keze locsolt
Móra László: Magyar zászló
Szeressük a hófehér színt,
Szeressük a zöldet,
Szeressük a piros vértől
Ázott magyar földet.
Mert a piros, fehér és zöld
Magyar zászlónk színe,
Benne fénylik, benne ragyog
Dicső múltunk híre,
Hősök arany szíve.
Szeressétek ezt a zászlót,
Híven szeressétek.
Fonjatok rá hőstettekből
Új koszorút, szépet!
Hadd lengje be dicsőséggel
Kárpát ősi ormát
És hirdesse, hogy feltámad
Szép Magyarország,
Régi Magyarország...
Nagy úr ám a Horthy-baka Zalában
Hej, de nagy úr ám a Horthy baka Zalában, Zalában, Zalában.
Kedve szerint válogathat a lyányban, a szőkében, a barnában.
Ha felhúzza Zöld hajtókás mundérját, betyárosan kipödri a bajuszát,
Lyány-menyecske mind bolondul utána, minálunk, Zalában.
Piros vér a szívem vére, nem lőre, nem lőre, nem lőre.
Horthy bakák nem mennek csak előre, előre, előre.
Piros bor az én itókám, piros bor, gyere rózsám igyunk rája, de sokszor.
Igyunk rája, ropjunk táncot utána, mint régen, Zalában.
Tájainkat nem feledem,
Asszonyaink nem engedem,
Ősink nyomán tovább járok,
Égbolt szélén messzebb látok.
Nem engedek pusztításnak,
Lélekgyilkos hallgatásnak,
Visszaküldöm hóhéraink,
Elfeledem rossz álmaink.
Élet lehet csak jövendő,
Élek én is, magként növő,
Fény hasítson Igazságot,
Így élem Magyarországot!
