A Microsoft bejelentette a Windows 10 új biometrikus azonosítási funkcióját, a Windows Hellót.
Viszlát jelszó, helló arcfelismerés vagy ujjlenyomat-olvasás – így összegezhetnénk a Microsoft mai bejelentését a Windows Hellóról, arról a funkcióról, amellyel személyesebbé és biztonságosabbá kívánják tenni a Windows 10-et használók számítógépezését.
Jelszavak helyett ugyanis biometrikus azonosítást használnak majd a Windows 10-et futtató, és az azonosításra alkalmassá tett készülékek, tehát arcfelismerést, ujjlenyomat-letapogatást, íriszellenőrzést. A legjobb forgatókönyv a Microsoft szerint az lenne, ha egyszerűen csak rá kellene nézni a képernyőre, és már nyílna is a Windows (10).
Ha az eszköz a valóban egyedi jellemzők alapján felismerte a felhasználót, akkor megtörténik annak bejelentkeztetése a szóban forgó eszközre, illetve az elérhető szolgáltatásokba. A biztonságot növeli, hogy a Windows Hello csak az adott számítógépen őrzi az azonosításhoz szolgáló mintákat, és nem egy távoli szerveren, ahol hackerek hozzáférhetnek.
Fotó: Microsoft
A Microsoft a Passport nevű új „programozási rendszert” is bejelentette, amelyet szoftver- és weboldal-fejlesztők, IT-menedzserek használhatnak ahhoz, hogy a felhasználók biztonságosan érhessék el a szoftvereket, szolgáltatásokat, appokat. A Passport támaszkodik a Windows Hellóra, illetve más típusú azonosításra (pl. PIN) a Windows 10-es rendszereken. Mindezt valahogy úgy kell elképzelni, hogy a Windows hitelesítette valamelyik biometrikus jellemzőjével a felhasználót, jelzi a Passportnak a megfelelést, és a Passport ezek után hozzáférést nyújt egy sor oldalhoz és szolgáltatáshoz – nincs szükség többé jelszóra. A Microsoft amúgy nem akarja rákényszeríteni ezek használatát a felhasználókra, akik szabadon dönthetnek majd, hogy bekapcsolják-e ezeket.
A redmondi cég már tárgyal a hardvergyártókkal, és a tervei szerint még ebben az évben számos olyan Windows 10-es eszköz jelenik meg, amely támogatja a Windows Hellót és a Passportot. Munka persze bőven lesz addig, ugyanis míg a legtöbb létező ujjlenyomat-olvasó megfelelő lesz, a legtöbb kamera már nem, s a Microsoft tulajdonképpen csak egyetlen kompatibilis kamerát nevezett meg az arcfelismeréshez, az Intel RealSense 3D-t (F200).
Bár a Microsoft elsősorban egészségügyi szervezeteket, kormányhivatalokat, kényes adatokat használó vállalatokat célozna meg rendszerével, ez nem jelenti azt, hogy a hétköznapi felhasználók ne kamatoztathatnák e könnyed biztonságot.
HVG
Több tízezer állat halhat éhen a Hortobágyon, mivel gazdáik nem kaptak legelőterületeket a Hortobágyi Nemzeti Park legelőpályázatán. Egykárosult gazdálkodó szerint biológiai katasztrófa jöhet.
40 000 anyajuh (az országos anyajuhlétszám 5 százaléka) és mintegy 4000-5000 szarvasmarha halhat éhen a Hortobágyi Nemzeti Park legelőpályázatainak elmutyizása miatt - idézi Rezes Gábor károsult gazda levelét az Index. A gazda szerint az állatállomány ilyen mértékű kipusztulása biológiai katasztrófával fenyeget.
A pályáztatás végeredményének köszönhetően nagy állatlétszámmal rendelkező, legelőre alapozott állattartást végző gazdák nem nyertek legelőterületet, így a 2015 áprilisi kihajtás idejére anyajuhok és szarvasmarhák ezrei maradtak legelő nélkül. A téli takarmány minden gazdánál fogyóban van, ennyi élőállatot nem lehet leadni vágásra, ez pedig komoly állatelhulláshoz vezet.
Hír24 - sokszinuvidek.hu
Kapcsolódó:
Ángyán felülvizsgálatot sürget a földpályázatok miatt
Nem lesz se földpályázat-ügyi, se oligarca-bizottság
A nevek, amelyek miatt kiborult az oligarcházó államtitkár

A Roszoboronexport vezérigazgatója ma bejelentette; Franciaország vissza fogja fizetni a befektetett összeget, ha nem adja át a Misztral helikopterhordozó hajókat Oroszországnak. A hajók gyártásáról a két ország 2011-ben kötött szerződést, melynek értelmében a DCNS francia hajógyártó cég az első egységet 2014 november 14-én kellett volna átadja az orosz megrendelőnek. A szerződés értéke mintegy 1,5 milliárd dollár, amit Franciaország most vissza kell fizessen, miközben megrendelői egy részét is elveszíti az ügy miatt.
A szerződésben foglaltakat a gyártó megszegte. 2014 november 14-én kellett volna átadniuk az első hajót a megrendelőnek, november 25-én azonban a francia államfő az ukrán helyzetre hivatkozva bejelentette, hogy elhalasztják az átadást. A bejelentést megelőzően az Egyesült Államok utasította a NATO főtitkárát, hogy adjon hivatalos ajánlatot Párizsnak a hajók felvásárlására. Ez az ajánlattétel hivatalos formában meg is történt, és Washington nyomásgyakorlással próbálta rávenni a francia kormányt, hogy a szerződést megszegve ne a megrendelőnek, hanem a NATO-nak adja el a hajókat. Moszkva az átadás elhalasztását követően közölte, hogy amennyiben nem teljesítik a szerződés feltételeit 6 hónapon belül, nemzetközi jogi eljárást indítanak Franciaország ellen.
A Roszoboronexport vezérigazgatója szerint azonban Párizs vissza fogja fizetni a befektetett összeget, ami nem is kérdés, viszont további késlekedéssel újabb megrendelőket veszíthetnek a szerződésszegés miatt. Franciaország ugyanis nem csak a Misztral-üzletet veszti el Washington nyomásgyakorlása miatt, hanem más országok szemében is megbízhatatlanná válik a francia gyártó. India már bejelentette, fontolóra veszik, hogy a francia Rafale vadászgépek helyett inkább Oroszországgal kötnek üzletet. Iszajkin szerint Moszkva májusban hoz majd döntést Misztral ügyben, mert a szerződés addig még lehetővé teszi, hogy tárgyaljanak a gyártóval.
http://www.hidfo.net.ru/2015/03/17/franciaorszag-vissza-fogja-fizetni-misztralok-arat


1; Név szerinti szavazást a katonai szerepvállalásról az Iszlám Állam ellen!
2; Szavazzanak nemmel a katonai szerepvállalásra!
A valcmanista megszállás alatt nyögő Konsztantyinovkában tegnap délután Valcman latorhordájának egy részeg sofőrje által vezetett páncélos elütött egy asszonyt, két gyermekével. A sérültek között volt egy hatéves kislány Polina, aki a kórházba szállítás közben belehalt a sérüléseibe.



https://balrad.wordpress.com/2015/03/17/polina-elt-hat-evet/
Donbasszban heves szenvedélyeket szított a tegnap délutáni konsztantyinovkai esemény, és az azt követő eseménysor. Ráadásul az ügy meglehetősen komoly teret kapott-viszonylag tárgyilagos módon-a világ mainstream médiáiban is, ami csillapítólag hatott valcman vérszomjas martalócainak viselkedésére.
Miután megsemmisítették a közel-keleti kultúra legszebb és legősibb emlékeit, nekiestek a keresztény értékeknek is. Már a múlt héten érkeztek hírek Moszulból, hogy a terroristák leromboltak egy templomot.
Az Iszlám Állam sajtósai hétfőn rakták ki a híreket igazoló felvételeket. A képek tanúsága szerint a templomot mégsem rombolták le teljesen, "csak" a vallási szimbólumokat és a szobrokat pusztították el. Szent György templomát a 10. században építették. Szent György templomát a 10. században építették.
Az iraki Idegenforgalmi Minisztérium illetékese megerősítette, hogy az ISIS egyformán küzd az ember, a kultúra és a történelem ellen. Nimród városának elpusztítása pedig jelzésértékű lehet azok számára is, akik a magyar őstörténelmet a hivatalostól eltérően értékelik. Qassem Taher Al-Soudani szóvivő ismételten arra figyelmeztetett, hogy a világ meghatározó kulturális öröksége veszélyben forog. A terrorkalifátus kíméletlenül pusztítja síiták, szunniták, kurdok, a keresztények és az izadi kurdok szent helyeit, történelmi emlékeit. Lassan a Közel-Keleten tényleg csak ősi zsidó leletek maradnak...
PressTV - Hunhír.info
Az Egyesült Államok és Lengyelország közös hadgyakorlatot tart március végén - Gregory Hicks, az USA európai parancsnokságának szóvivője szerint egy fontos bejelentenivalójuk is van, amit közvetlen a hadgyakorlat előtt közölnek. Az amerikai védelmi minisztérium március 13-án adta ki a sajtóközleményt, miszerint az amerikai Patriot rakétarendszer is részt vesz az "Operation Atlantic Resolve" (Atlanti Megoldás) hadgyakorlaton.
Az Atlanti Megoldás nevű provokációt 2014 júniusában fogadta el a NATO, amikor azzal vádolták Oroszországot, hogy lerohanta Ukrajna délkeleti részét. A vádakat azóta nem támasztották alá bizonyítékkal, és az európai vezetők is elismerik: semmi bizonyíték nincs arra, hogy orosz katonai beavatkozás történt volna Ukrajnában. A hadgyakorlatot ennek ellenére megtartják, és az Amerikai Egyesült Államok az amerikai határtól igencsak messze, az ukrán-lengyel határon fog parádézni a Patriot rakétarendszerekkel. Már a rakétarendszer elnevezése is provokatív; a világ másik felén katonai jelenlét fenntartásának értelemszerűen nincs semmi köze semmiféle patriotizmushoz - az USA Oroszországot akarja bekeríteni csapásmérő erővel. A kapitalista gazdaság fenntartásához állandó növekedés kell, - ha nincs egyre több forrás, nincs növekedés. Az orosz természeti erőforrások nélkül a nyugati létszínvonal nem fenntartható többé, emiatt a NATO az, ami háborúra készül - Oroszország pedig egy újabb Nagy Honvédő Háborúra.

http://www.hidfo.net.ru/2015/03/17/amerikai-hadgyakorlat-kezdodik-lengyelorszagban





A magyarországi életminőség valamivel jobb ugyan az Argentínában mértnél, de messze elmarad Csehországétól. A magyar megyék között is jelentős fejlettségbeli különbségek mutatkoztak. A legfejlettebb Budapest, amely a németországi átlaggal megegyező értékkel rendelkezik, míg a legfejletlenebb Békés megye, ahol Costa Rica nemzeti átlagával megegyező az életminőségi index. Somogy már 1994-ben is az utolsók között volt a megyék között, és egy friss vizsgálatból az is kiderült, hogy máig nem tudott pozícióján javítani. Jelenleg Szabolcs és Békés megyékkel van azonos szinten. A KSH hétfőtől részletes információkat gyűjt a lakosság jövedelmi helyzetéről és életkörülményeiről, költéseikről. Arra kíváncsi a statisztikai hivatal, hogyan alakul az emberek életszínvonala. Somogyban 310 háztartást keresnek fel.– Egyre beosztóbbak a somogyiak – mondta Tóth Tamás, a toponári pékség vezetője. – A január és a február amúgy sem túlságosan erős hónap, ám most egyértelműen úgy érezzük: egyre több család kénytelen még inkább meghúzni a nadrágszíjat. Sokaknál jobbára az alapélelmiszerekre – kenyér, kifli, zsemle – szorítkozik a vásárlás, a finom pékárut, vagy cukrászsüteményt alig vagy egyáltalán nem vesznek. Gyakran a kenyérből is az olcsóbb fajtát keresik, s míg korábban gyakran kukában landolt a száraz étel, manapság egyre kevesebb pékárut dobnak ki. A napi megélhetéssel küzdők közül van, aki hitelből próbálja előteremteni a mindennapi betevőt. Zömében kisnyugdíjasokról, munkanélküliekről van szó. A középosztály egyre több tagja is visszafogja a fogyasztást. Nemcsak a tartós fogyasztási cikkekre vonatkozik ez, hanem az élelmiszerekre is. Szabó János kaposvári szociológus rámutatott: a megyei átlagbérek közel 30 százalékkal maradnak el az országostól. Amíg normál esetben a háztartási jövedelem 25-30 százalékát költik élelemre a családok, addig megyénkben gyakran 50-60 százalékát, sőt, a szegényebb családok esetében ez az érték elérheti a 70 százalékot is. – Úgy érzem, hogy a közszolgálati dolgozók egy része rosszabbul él, mint korábban – emelte ki Utasi Tamás, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének Somogy-Tolna megyei titkára. Az alkalmazottak jelentős része napról-napra él.Utasi egyébként társasházi közös képviselőként is – tíz épület lakóinak ügyét intézi – úgy látja: egyre nehezebben élnek meg az emberek. Többen nem tudják fizetni a közös költséget vagy a vízdíjat.– Esetenként 3-7 ezer forintról van szó – jegyezte meg. – Első hallásra nem tűnik nagy összegnek, de ha egy kereső van a családban, akkor bizony mégis csak sok pénzről beszélhetünk.Úgy tudjuk: a KSH munkatársai egyebek mellett a lakás főbb jellemzőire, a tartós fogyasztási cikkek vásárlására is rákérdeznek, akárcsak arra, hogy a felmérésben szereplő család mennyit költ gépkocsi fenntartásra, s mennyi lakáshitelük van.– A fizetéseket tekintve mintha az elmúlt 5-6 évben megállt volna az idő – mondta egy somogyi vasutas. – A pénz nagy része élelmiszerre és rezsire megy el. Ott tartunk, ha a mosógép elromlik, akkor az ember már vakarózik az idegességtől. Szórakozni nem tudunk eljárni, hovatovább egy hobbi maradt meg: a könyvvásárlás. Évek óta nem voltunk kirándulni, pedig annak idején a családdal eljártunk az ország távolabbi részeibe is.A somogyi falvakban még nyomasztóbb a szegénység. Zsalakó Ernő, Baté polgármestere szerint egyre nehezebb anyagi körülmények között él a lakosság. Az elmúlt hetek bankbotrányai felkavarták a kedélyeket, jó páran attól féltek, hogy veszélybe kerül a megtakarításuk. A 811 lelkes településen, akárcsak számos más környékbeli községben egyre több az állástalan, aki teheti, igyekszik közmunkát keresni. A polgármestertől tudjuk: a 25-30 éves korosztályból közel 30-an már külföldön keresik a boldogulást.
Harsányi Miklós