Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

Finnország lakással és segéllyel várja a hazatérő terroristákat

2017. szeptember 05. - Andre Lowoa

Finnország belügyminisztériuma egy olyan program bevezetését tervezi, melynek részeként nagyobb szociális juttatásokat, és ingyen lakást kapnának az Iszlám Állam nevű terrorszervezet tagjai, közvetlen miután hazatérnek a háborúból.

Finnország belügyminisztériuma az integráció szintjének fokozása érdekében állt elő ezzel az elgondolással, melynek részeként lakást és megélhetést biztosítanának a Közel-Keletről hazatérő dzsihádistáknak – áll az Ilta-Sanomat finn napilap beszámolójában.

Bár a lap felhívja a figyelmet arra, hogy ez a terrorszervezetben résztvevő személyekre bátorító jelleggel is hathat, a belügyminisztérium szerint a szociális munkásoknak a gyakorlatban kell megoldaniuk ezt a problémát. A beszámoló szerint egyébként is morálisan megkérdőjelezhető a program, mert a törvénytisztelő állampolgárok gyakran éveket kell várjanak arra, hogy lakhatási támogatást kapjanak, és a belügyminisztérium a várakozási lista elejére helyezné a hazatérő gyilkosokat.

A lap szerint, bár a program alapelgondolása még formálódik, a lakhatás és segélyezés mellett ingyenes orvosi ellátást, pszichológusi segítséget is kapnának a Közel-Keletről hazatérő terroristák, hogy “fel tudják dolgozni az őket ért traumát”.

A finn rendőrség adatai szerint 80 olyan finn állampolgárról tudnak, aki külföldre utazott abból a célból, hogy terrorszervezet kötelékében harcoljon, de a pontos szám nem ismert.



http://www.hidfo.ru/2017/09/finnorszag-lakassal-es-segellyel-varja-a-hazatero-terroristakat/

Különös iparágak építik az alternatív pénzügyi világot

2017. szeptember 05. - Andre Lowoa

A világ fejlődő részében valódi mobilbankolási forradalom zajlik, és ez nem véletlen: 2 milliárd ember él a hagyományos bankrendszerhez való hozzáférés nélkül - írja a Bloomberg. Délkelet-Ázsiában különös iparág veszi át a bankok helyét: az utazásmegosztó taxitársaságok lesznek a bankok?

Délkelet-Ázsiában 640 millióan élnek, és egyre többen rendelkeznek internetkapcsolattal és mobiltelefonnal. A Grab, az egyik legnagyobb utazásmegosztó társaság Szingapúrban pedig nemrég jelentette be, hogy az appját már egymás közötti fizetésre is lehet használni. Az év végéig pedig az appban nyilvántartott egyenleggel több mint 100 étteremben és kiskereskedőnél lehet majd fizetni. Indonéziában például csak a lakosság 36 százaléka rendelkezik bankszámlával, kevesebb, mint 5 százalékuknak van hitelkártyája. A 200 ezer sofőrrel rendelkező utazásmegosztós app fizetésekre vagy a pénz tárolására is használható.

A váltás radikálisnak tűnhet, de egyáltalán nem logikátlan. 2 milliárd ember nem fér hozzá a világon a hagyományos bankrendszerhez. A legtöbben a fejlődő országokban élnek, ahol a készpénz uralja a gazdaságot, a bankok pedig egyszerűen nem állnak szóba a túl kicsi keresettel rendelkezőkkel: nem adnak nekik hitelt, nem vezetnek nekik számlát. Az ezekben az országokban élő vállalkozók egy ugrással azonban nem a bankokhoz, hanem mindjárt az új pénzügyi rendszerbe csöppennek. A mobiltelefonok egy párhuzamos alternatív pénzügyi rendszert hoznak létre.

Az első ország, ahol ez megtörtént, Kenya volt. Itt 2007-ben egy helyi telekomszolgáltató, a Safaricom bevezette az M-Pesát, vagyis azt a mobilegyenlegre történő fizetési szolgáltatást, amellyel egymás között fizethetnek az emberek. Gyakorlatilag egy olyan alternatív bankrendszert hoztak létre, amely az emberek butatelefonján is elfut.

2016-ban az M-Pesa 6 milliárd tranzakciót bonyolított és 30 millió ügyfele volt 10 országban. Afrikában ma több mobilpénzes számlát használnak, mint amennyi hagyományos bankszámlát.

Kínában vezető e-kereskedlmi és közösségi média szolgáltatói vezetik a mobilfizetési forradalmat - az Alibaba és a WeChat olyan mobilfizetési platformot készítettek, hogy a készpénz magától tűnt el egy csomó helyen. 2016-ban Kínában 5,5 ezer milliárd dollárnyi online fizetést bonyolítottak. Indiában is nagyon gyorsan terjed az e-payment, a lakosság durván ötöde használ ilyen fizetési megoldásokat (pl. Paytm E-commerce).

(Bloomberg)
http://hunnio.com/news.php?readmore=807

Az illegális NATO-beavatkozások eredménye a koreai válság

2017. szeptember 05. - Andre Lowoa

A szankcióknak nem lesz semmilyen haszna Észak-Koreával szemben, mert Irak és Líbia példája meggyőzte az észak-koreai vezetést arról, hogy kizárólag nukleáris elrettentéssel tudják megvédeni az országot – mondta Vlagyimir Putyin orosz államfő.

Észak-Korea nem fogja szankciók és katonai fenyegetés hatására leállítani az atomprogramot, mert Irak és Líbia esete meggyőzte arról, hogy a nukleáris elrettentés a biztonság garantálásának legbiztosabb módja – mondta Vlagyimir Putyin orosz államfő kedden újságíróknak nyilatkozva.

“A háborús hisztéria felkorbácsolása nem vezet semmilyen eredményre. Globális, bolygószintű katasztrófához és tömegek halálához vezet. Nincs más módja az észak-koreai atomprobléma megoldásának, mint a békés párbeszéd.”

Irak 2003-as amerikai megszállása és a 2011-es NATO-invázió Líbiában egyaránt azután következett be, hogy az adott ország vezetői nemzetközi nyomásra és a szankciók feloldásáért cserébe leállították a tömegpusztító fegyverek előállítását. A nemzetközi nyomásnak engedés ahhoz vezetett, hogy az elrettentő erővel már nem rendelkező országot idegen erő megszállta, vezetőit meggyilkolták, és rengeteg civil halt meg.

Észak-Korea vezetői emiatt tisztában vannak azzal, hogy amennyiben leállítanák az atomfegyver-programot és lezajlana a nukleáris leszerelés, az amerikai hadsereg megszállná az országot. Ennek okán inkább azt az alternatívát választották, hogy nem engednek a nemzetközi nyomásnak, sikerre viszik az ország atomprogramját, és tökéletesítik a célba-juttatás módját, hogy elrettentsék az agresszort a háború kezdeményezésétől.

Az orosz államfő szerint ez egy olyan helyzet, ami kizárólag a nemzetközi jog helyreállításával oldható meg. A nyugati országok számos alkalommal indítottak katonai beavatkozást az ENSZ BT jóváhagyása nélkül, a nemzetközi jog sértésével, ami rájuk nézve semmilyen negatív következménnyel nem járt. Ez a környezet az, ami a kis országokat a nukleáris fegyverkezésre ösztönzi, mert ebben a nemzetközi környezetben az atomfegyver birtoklása jelenleg a függetlenség megőrzésének egyik legbiztosabb módja.

http://www.hidfo.ru/2017/09/az-illegalis-nato-beavatkozasok-eredmenye-a-koreai-valsag/

A migránsok segélymegvonásával kampányolnak Ausztriában

2017. szeptember 05. - Andre Lowoa

Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter harmadával csökkentené a migránsok szociális juttatásait a választások után.

Sebastian Kurz külügyminiszter és az Osztrák Néppárt vezetője harmadával csökkentené a migránsoknak fizetett szociális juttatásokat, ha a párt megnyeri a következő országgyűlési választást. A Krone Zeitung szerint Kurz havonta 277 euróval csökkentené a migránsok segélyét, így egy személy havonta legfeljebb 560 eurót kaphatna (ez mintegy 170 ezer forint). A családonként kapható maximális juttatást 1500 euróra (450 ezer forint) csökkentenék.

Ausztriában október 15-én előrehozott parlamenti választásokat tartanak. Az alanyi jogon kapható szociális juttatások miatt Ausztria is vonzó célország volt a migránsok számára, emiatt 2016 januárban az osztrák kormány maximális keretet szabott meg az évente befogadható menedékkérők számára vonatkozóan. A 2016-os korlátozás szerint 2017-ben számuk nem haladhatja meg a 35000 főt.

http://www.hidfo.ru/2017/09/a-migransok-segelymegvonasaval-kampanyolnak-ausztriaban/

Assange: Trumpot megfoszthatják az elnöki poszttól

2017. szeptember 04. - Andre Lowoa

A WikiLeaks alapítója szerint Donald Trumpot megfoszthatják az elnöki poszttól, ha leállítja a Kínával folytatott kereskedelmet. Az amerikai kormány pontosan ezt tervezi, az észak-koreai válság egy lehetséges megoldásaként.

Donald Trumpot elmozdíthatják az elnöki posztról, ha a koreai válság miatt beszünteti a Kínával folytatott kereskedelmet – mondta Julian Assange, a WikiLeaks alapítója egy hétfői Twitter-bejegyzésben.

Trump vasárnap kijelentette; az Egyesült Államok kormánya jelenleg fontolgatja, hogy beszüntessen minden kereskedelmi tevékenységet azokkal az országokkal, melyek az észak-koreai rezsimmel üzletelnek.

Assange azt írta, “Észak-Korea kereskedelme 90%-ban Kínával történik. Ha Trump ellehetetleníti a Kína és az Egyesült Államok közti éves szinten 650 milliárd dollár értékben zajló kereskedelmet, gyakorlatilag azonnal megfosztanák az elnöki poszttól.”

Trump figyelmeztetése azt követően hangzott el, hogy Észak-Korea sikeresen tesztelt egy hidrogénbombát, amit már képesek ballisztikus rakétával az USA területére juttatni.

http://www.hidfo.ru/2017/09/assange-trumpot-megfoszthatjak-az-elnoki-poszttol/

A magyar alternatíva lejáratásáról szólt a kancellárjelöltek vitája

2017. szeptember 04. - Andre Lowoa

Németországban nincs olyan vezető politikus, aki kerítést építene és lezárná a határokat, emiatt egy külföldi politikus vált alternatívává, és a kancellárjelöltek egy televíziós vita során az ő lejáratásával foglalkoztak.

Már az első két kérdés után Magyarország bevándorláspolitikája került a német kancellárjelöltek televíziós vitájának középpontjába. Martin Schulz és Angela Merkel tegnap esti összecsapásán gyakorlatilag két kérdésre kellett válaszoljanak, máris szóba került Magyarország és a magyar bevándorláspolitikai alternatíva. Schulz a hirtelen romló népszerűség okára, Merkel az Alternatíva Németországnak párt növekedésével kapcsolatban felmerülő esetleges felelősségére kellett válaszoljon. Ezt követően a kancellárjelölti vita gyakran ki nem mondottan is a magyar alternatíváról szólt.

Schulz szerint Merkel hibát követett el, amikor az uniós tagállamokkal egyeztetés nélkül engedte be a “menekülteket”, illetve ezzel magyarázta, hogy több keleti tagállam is kivonta magát a menekültek elosztásából. Merkel szerint Magyarország “nem állt készen arra, hogy szolidaritást mutasson”, emellett a magyar kormányt vádolta azzal, hogy válogatás nélkül beengedte a menekülteket az EU területére, majd továbbengedte őket Németországba. Schulz szerint Magyarország “cserben hagyta Németországot” a menekültek továbbengedésével, bár utóbb kiderült, hogy a határkerítést sem tartja elfogadhatónak egyik jelölt sem.

Bevándorlásellenes tüntetés Németországban (Leipzig). Mivel nincs hazai alternatíva, Orbán Viktorra kezdenek alternatívaként tekinteni a németek.

A kancellárjelölti vita érdekes vonása, hogy mindkét jelölt ugyanazt az álláspontot képviselte; Merkel nem akarja lezárni a határokat (“vízágyúval oszlatni a menekülteket?” – kérdezte felháborodva), Schulz szerint pedig “nem lehetséges és nem is kell lezárni az EU külső határait”.

A két német kancellárjelölt tehát nem képviselt két alternatív álláspontot, ami közül a választók eldönthetnék, melyik jobb az országnak. Két bevándorláspárti jelölt vitatkozott élő adásban, miközben a választók többsége ellenzi a bevándorlást. Így nem is lehet meglepődni azon, hogy a választók egy külföldi politikust kezdenek példaképnek tartani (fenti képen), a kancellárjelöltek pedig egy külföldi politikus és az általa képviselt bevándorláspolitikai alternatíva lejáratásával foglalkoznak az élő televíziós vitában.

A ki nem mondott tény, hogy a magyar kormányfő alakja és a határok lezárása Merkel és Schulz mellett egyenlő alternatívaként jelen volt a német kancellárjelölti vitán. Nem tehették meg, hogy nem foglalkoznak vele, mert a német választók támogatják ezt az alternatívát.http://www.hidfo.ru/2017/09/a-magyar-alternativa-lejaratasarol-szolt-a-kancellarjeloltek-vitaja/



Szeptember 3.-án este került sor a várva-várt televíziós “párbajra” a két kancellárjelölt között.

A két propagandatelevízió 20 millió nézőt várt a készülékek elé – hiszen sorsdöntő kérdésekre kellett a két jelöltnek válaszolni.

Alaposan felkészültek: 4 műsorvezető, a legnagyobb TV társaságok kiválóságai, alapos előkészítés, még a DIMAP közvélemény kutató intézet is megkérdezte a kiválasztott nézőket.

Ki nyerte meg a párbajt, ki volt a jobb? Kinek volt szakszerűbb és hihetőbb a válasza, ki volt szimpatikusabb – alaposan kivesézve mindent?

Kényes kérdések nem hangzottak el – konkrétumok természetesen egyáltalán nem.

Schulznak, az SPD kancellárjelöltjének  tették fel az egyik legizgalmasabb kérdést: miért tartja a menekülteket az aranynál is értékesebbnek?

Körülírta – de konkrétan nem válaszolt, de sejthető: az SPD-nek szüksége van elsősorban a térék szavazókra.  Merkel 2015-ös döntését, hogy nem engedte a határok lezárását, nem javasolná, mert szerinte Merkel nem döntött helyesen. Még egyszer azért nem javasolná, mert szolidaritást kell tanúsítanunk a menekültekkel, s az őket befogadó országokkal. Külön hivatkozott Orbánra, a magyar miniszterelnökre, s felsorolta: nem helyes a határok lezárása, a vonatok visszatartása, a menetjegyek elvétele. Semmi reménye sincs arra, hogy Orbán megváltoztatja ezt a döntést..

Merkel szerint a döntés a nemzetközi jog alapján történt, a döntés közös volt.  Csak azt felejtette el elmondani – kivel döntött közösen. Ugyanis (mint egy, mar korábbi írásomban részletesen leírtam – Merkel a belügyminiszteri döntést a határok lezárásáról egyszerűen felülírta,  nem engedte a határokat lezárni. Ez tehát egyszemélyes döntése volt – őt terheli a felelősség a kialakult helyzetért.  De, hogy erről mikor kérdezte meg az EU többi tagállamát, ezt nem árulta el, csak annyit: szolidárisnak kell lennünk a többi befogadó tagállammal, mert a menekültkérdésben a humanitás elvének kell érvényesülnie.

Megállapította: országunkban mindent jól csináltunk, de nem segítettük a kb. 3 millió menekültet befogadó Törökországot. (Az azonban nem hangzott el meg véletlenül sem, hogy 30 milliárd Eurót ad az EU Törökországnak, hogy tartsa vissza a menekültáradatot. Hangsúlyozta: ő a válságos időben az „Emberek“ javára döntött.

Nagy probléma, hogy a globalizáció idején Németország élvezte a globalizáció előnyeit (azért lett 5 millió munkanélküli),  – sajnos, nem vettük komolyan az Afrikában uralkodó állapotokat,  nem tettünk ellene semmit!

Véleménye szerint ő a koalíciós partner SPD-t vitatkozó pártként ismerte meg, de a választás eredményéről nem bocsátkozik jóslásokba, de a koalíciós partnert illetően sem – holott szinte köztudott, hogy az FDP az általa favorizált koalíciós partner.

Schulz ugyancsak nem lebbentette fel a fátylat a választás kimenetelét illetően – de a koalíciós partnerről sem nyilatkozott. A szokásos taktika: elmondjuk a szokásos frázisokat de konkrétumok nélkül – abból nem lehet baj’

Mindét kancellárjelölt  semmitmondó választ adott az integráció és a munkavállalás kérdéseire. Schulz szerint nagyon sokáig fog tartani a menekültek integrálása, szakképzettségük megszerzése (holott mérnököket, orvosokat vártak!). Holott szakemberhiányban szenved az ország – a menekülteket nem tudjuk olyan gyorsan munkába állítani –előbb meg kell szerezniük a szakképesítést. Az integráció 1-2 GENERÁCIÓ –nyi időt  vehet igénybe! Természetesen  – ha egyáltalán elég lesz ez az idő. Főleg, ha nem is akarnak integrálódni.

Szerinte meg kell mondani a menekülteknek, hogy a német törvények szerint integrálódniuk kell.  Szerinte a menekült muszlimok 95 %-a jó irányban halad ezen az úton.

Merkel szerint az imámok képzése már Németországban folyik, a negatív elemek prédikálják a gyűlöletet, de az imámok itteni egyetemi képzésének alapja a német alaptörvény.  Azt azonban nem említette meg, hogy ehhez a képzéshez a német adófizetők vagy az iszlám államok adják a  pénzt.

Szerinte a líbiai határvédelem nagyon fontos, hogy visszaszállítsák a tengerből kimentetteket Líbiába. Ebben  a német határvédelem nem vesz részt, csak a kiképzésükben.

Szerinte Törökország nem lehet az EU tagja, mert túl negatív a hozzáállása a kérdéshez, amit mi sem bizonyít jobban, mint a 14 német állampolgár bebörtönzése.  Ő megszakítaná a tárgyalásokat a törökök belépéséről – Schulz  inkább a párbeszédet részesíti  előnyben. A törököket szerinte gazdasági szankciókkal lehetne kényszeríteni a török börtönökben lévő német állampolgárok kiengedésére, ezt a véleménye megegyezik Merkelével.

Egyetértenek abban, hogy a bűncselekményeket elkövető menekülteket a lehető leggyorsabban ki kell az országból toloncolni, amit Merkel a rendőrség jobb technikai eszközellátásával, Schulz a bürokráciamentesítéssel kívánna elérni.

Merkel elmondta, hogy a menekültügyi kérelmek elbírálásának idejét 2 hónapra csökkentették, de még mindig vagy 100 000 kérelem nem került feldolgozásra. Őszinte részvétem azoknak az állami alkalmazottaknak, akik a papírok nélkül érkező rengeteg “menekült” személyazonosságát kideríti 2 hónap alatt. Az irrealitás csúcsa.

Schulz szerint nem lehet az európai határokat lezárni – túl hosszúak!( Magyarul: maradnak a nyílt határok – jöhet, aki akar. )

Tud olyanról is, hogy vannak csak bevándorolni  és itt élni, dolgozni akarók. Ha a bevándorlás nem sikerült, beadják az menekült státusz iránti kérelmet, holott semmi esélyük a megszerzésére.

Szerinte: feltétlenül szükség van Európában az EGYSÉGES törvényekre!

Merkel szerint a Törökországgal, Líbiával kötött szerződések azt a célt szolgálják, hogy megakadályozzák a menekültek tömeges beáramlását az EU-ba. Akik már itt vannak, azoknak elő kell segíteni a szakképzettség megszerzését. Feltétlenül szükség van a Kék kártyára. (Már volt – csak nem azok jöttek, akiknek kellett volna).

Schulz kijelentette:ö mindig is Törökország EU tagsága mellett állt ki (naná, szüksége van a török szavazókra!!) – Törökországgal szerinte nem szabad megszüntetni a párbeszédet!

Szerinte Trump kiszámíthatatlan, soha nem lehet tudni, mi lesz a következő lépése.

Merkel azonban az USA, mint védőhatalom mellett tette le a voksot.

A szociális igazság kérdésében a jelöltek nem teljesen értenek egyet.

Merkel hangsúlyozta: amióta ő a kancellár, a munkanélküliek száma a felére csökkent, a nyugdíjkorhatár felemelése 70 évre azonban nem szükséges. Ahogy  a PÁRT dönt – az fog történni, – ez a demokrácia. A munkakörülmények  állandóan változnak, – ami ma érvényes, az 10 év múlva már elavult lesz.

A dízelautó botrány kérdésében is eltérő volt a jelöltek véleménye:

Schulz szerint az autóipar menedzserei nem dolgoztak jól, Németországban a dízelautó tulajdonosok nem járhatnak rosszabbul, mint az USA-ban – kártalanítani kell őket. A Maut kérdésében a Bundesrat döntött: lesz Maut.

Merkel felháborodott azon, hogy az autóipar nemcsak az autótulajdonosokat csapta be, de az egész német gazdaságot  veszélyhelyzetbe hozta – az autóiparnak  a jövő miatt feltétlenül be kell fektetnie a pénzt az új technológiákba. Az autóipar jól dolgozott , de ha ö lesz  a kancellár – az autótulajdonosok kártalanítására nem fog sor kerülni. Lehet perelni – majd a bíróság dönt.

Mindkét jelölt egyetért a “menekültek” családegyesítésének kérdésében. Schulz szerint az elismert menekültek hozhatják a családtagjaikat – Merkel szerint a családegyesítés kérdése az elkövetkezendő 4 év feladata lesz.

De mi marad a bruttó fizetésből az állampolgárnak?

Schulz szerint a 3500 € bruttóból a dolgozónak megmarad 200 – 250 € plusz, emellett 600 Euró levonható az adóból.

Merkel elmondta: 50 MILLIÁRD  Euró van betervezve az állampolgárok anyagi helyzetének megkönnyítésére, a gyerekpénzt viszont gyerekenként 25 €-val megnövelik (Hurrá, örülhetnek a 8-10 gyerekes muszlimok). De, hogy az az 50 milliárd hogyan fogja megkönnyíteni az állampolgárt, – egyelőre titok.

Merkel szerint a terrorral nem kell együtt élnünk, Schulz szerint azonban fel kell készülni és komolyan venni a veszélyt.

Befejezésül  Schulz elmondta, hogy az európai államokkal kell a jövőt alakítani,

Merkel szerint a digitális fejlődést kell felgyorsítani – s együtt: SCHAFFEN WIR DAS! Mint általában mindig! Ha nem sikerül – akkor sajnos tévedtünk.

Átlapozva a mai olvasói kommentárokat  – a választópolgárok igencsak keményen kritizálták a műsort – leginkább negatív előjellel szóltak az elhangzottakról. Mellébeszélés minden témában, semmi konkrétum – egyszerűen nem akarom a kedves Olvasót a negatív véleményekkel megismertetni. A nézőknek bosszantó volt, csalódást okozott  – kár volt kidobni rá a pénzt,  – teljes egészében igazuk van.

Most már csak a választási eredményeket kell kivárni, – s sok minden kiderül.

Júlia / Szabad Riport, Németország

Hajléktalan őslakosok, dőzsölő bevándorlók – A muszlimok egész Németországot akarják

2017. szeptember 03. - Andre Lowoa

Idős hajléktalan Hamburgban. – Fotó: Welt

– Elemzés a német belpolitikai helyzetről –

Tovább éleződik Németországban a belpolitikai helyzet az államilag támogatott muszlim térhódítás miatt.

A bátrabb sajtóorgánumok  egyre nyíltabban mondjak ki a véleményüket a muszlimok térhódításáról – miszerint ezek egész Németországot akarják!

Egyedülálló muszlim férfiak, – akár a katonák, a győzelem jelével érkeznek Németországba. Fotó: Sputnik

A politikai rendszer elég nagy bajban van, mert a választók közül már kevesen hisznek nekik, holott még mindig az a tendencia, hogy elmennek választani! A nagy összegű adományokból azonban világosan előrevetíthető – melyik párt fogja a győzelmi lobogót kitűzni: CDU – FPD.

A CDU nyíltan az iszlám térhódítását favorizálja, az FDP pedig arrafelé hajlik, amerről a szél fúj, nekik csak az a fontos, hogy “kormányozzanak”.

A zászlók magukért beszének. Fotó: Welt

Nos, nézzük mit is kínálnak a választási programban, amiből félreérthetetlenül kiderül: gőgösségük és arroganciájuk felülmúlhatatlan.

***

Merkel még több segítséget akar a líbiai partiőrségnek – őket el kell látni a megfelelő eszközökkel, hogy munkájukat el tudják végezni – a nemzetközi jog szabályai szerint.

Ha szükséges – a német kormány megfelelő eszközökkel fog a segítségükre sietni, mert tűrhetetlen, hogy az embercsempészek, akik több ezer migráns haláláért felelősek, büntetlenül, a nemzetközi jog megsértésével tevékenykedjenek. A német kormánynak a rend helyreállítása érdekében együtt kell működni a különböző, nem hivatalos szervezetekkel is a felvilágosító munkában.

Az érem másik oldala: a kancellár asszony egyértelműen hülyének nézi a választóit, hiszen ö volt az, aki a jogot egyszemélyi döntése alapján hatályon kívül helyezte, amikor a készenlétben álló karhatalmi erőket, akik a határ lezárására álltak készen – egyszerűen arra utasította: hogy a nagy tömegben érkező illegális bevándorlókat be kell engedi az országba!

Szeptember 13.-án, 2015-ben helikopterek, a rendőrség egységei készenlétben álltak az ország határainak lezárására, amikor Merkel,  mint egyeduralkodó – a belügyminiszter parancsát felülírta/átírta: az egész Menekült cunamit be kell engedni a határon!

Merkel nem akarta az olyan képek megjelenését a médiában, melyek a készenlétben álló rendőri erőket mutatták teljes menetfelszereléssel, akik csak a bevetési parancsot várták, – mivel mindössze csak  az országban érvényes jogot akarták érvényesíteni az illegális bevándorlókkal szemben! Merkel ezzel az intézkedéssel Németországot egy olyan rizikónak tette ki, amelynek következményei a mai napig nem számíthatók ki, – s mindezt azért, hogy saját önmagáról megfelelően pozitív képet alakítson ki a közvéleményben.

Fokozni akarta a hatást, amikor  fiatal, életerős arab férfiakkal szelfizett – s ezzel a világnak egyértelmű  üzenetet közvetített: Mutti Merkel megnyitja a határokat a “menekültek” álmainak megvalósításához, ahol mindent (szó szerint!! mindent), megkapnak, amit csak megkívánnak – hiszen a német adófizetők mindent kifizetnek.

Szívesen segítenek az álmaik megvalósításában, s tárt karokkal fogadják országukban a világ valamennyi nációját, akik legalább a határig eljutottak. Onnan aztán már könnyű dolguk lesz, hiszen csinos segítők várják őket, akiktől minden jót megkapnak.  Szó sem esett azonban semmiféle iskolázottságról, esetleg talán a német nyelvtudásról – de főleg arról nem, hogy a “menekülteknek” be kell illeszkedni a társadalom rendjébe!  S a menekültek körében kitört az “aranyláz” – sürgősen értesítettek minden vállalkozó szellemű otthon maradottat: gyerünk, irány Németország!

Merkelnek ezen súlyos következményekkel járó döntése alapján több százezer újabb “menekülő” kelt útra az áhított, számukra a munka nélküli jólét felé, – s köztük legtöbben,   a képzettség, iskolázottság nélküli muszlimok.

“Az igazhitűek anyja”  ahogy Merkelt rövidesen az iszlám világban nevezték – akit ma is a legjobb németnek tartanak a muszlimok. Az őslakosságnak azonban lassan nyiladozni kezd a szeme, amikor a saját bőrén tapasztalja – kiket is engedett be “szeretett” kancellárja.

Az ‘Igazhitűek anyja’

Merkel azonban még csak véletlenül sem a “legjobb német” – hanem egy opportunista köpönyegforgató – ugyanúgy, mint az FDP! Az interneten keringő információk szerint a  valamikori Honecker agit.-propagandista, akit Kohl emelt magas pártfunkcióba, Kohlnak azonnal hátat fordított az adománybotrány kitörésekor, amikor Kohl nem akarta elárulni a hatalmas adományok mögött álló személyeket – a becsületére hivatkozva. Merkel a  hatalmáért s az újraválasztásáért mindenre képes – mert tudja: olyan erők állnak mögötte, akik mindentől megvédik.

Nem volt meglepő talán sokak számára, amikor egy nyilvános ünnepségen a német zászlót lengető CDU főtitkár kezéből kiragadta a német lobogót, – s eldobta.

Csodálkozni való ezen nincs, hiszen Németország a mai napig nem szuverén állam, hanem amerikai protekturátus – itt az amerikaiak dirigálnak a saját érdekeik szerint. A német törvényeket először felülvizsgálják – s kizárólag a jóváhagyásukkal emelheti a törvénytervezetet a parlament jogerőre, azaz szavazhatja meg.

Ezt azért Drábiknak és Nógrádi professzornak is illene tudni – vagy tudják, de nem beszelnek róla nyilvánosan.

Merkel határmegnyitása tehát semmiféle politikai kisiklás nem volt – hanem tudatos cselekedet a saját (?) népe ellen – holott a kancellári eskü szerint tevékenységét a német nép javára kellene folytatnia – ő azonban parancsuralom alatt áll: vagy azt teszi, amit neki parancsolnak – vagy szedheti a sátorfáját s elvonulhat patagóniai birtokaira, amit az ő számára alakítottak ki, ha menekülnie kell a népharag elöl. Mint ahogy Honecker tette annak idején.

A józanabb, tájékozottabb németek azonban hamarosan rájöttek: Merkel asszony a  Németország számára veszélyes, öngyilkos  politikában nem fog meghátrálni – a kormányrudat keményen tartja a kezében.

Az általa kiadott jelszó (“wir schaffen das” – mi megteremtjük/megcsináljuk“) azonban távolról sem fedi a valóságot, mi nem fogjuk tudni megcsinálni!

Túl sokan fizették meg ennek a “jelszó”-nak az árát, már eddig is.  Csak egyetlen utalás a jelenlegi helyzetre: Münchenben jelenleg 8000 azaz Nyolcezer hajléktalan van – s ezek nem menekültek, hanem a német őslakossághoz tartoznak – ugyanis itt élnek születésük óta.  Akik 2-3 munkahellyel rendelkeznek, egyesek vezető pozícióban, egyedülálló, gyereket/gyerekeket nevelő anyák – akik nem tudják megfizetni a horribilis összegű lakbéreket, a hónap utolsó napjaiban kénytelenek paradicsomszószos spagettit adni a gyerekeknek – s sorolhatnám  vég nélkül az ezzel járó problémákat.

Hajléktalanok Münchenben – Fotó: Indexexpurgatorius.wordpress.com

De nem teszem, – mert Magyarországon tudják (ha nem is túl sokan!), – hogy a hajléktalanok legkevésbé a saját hibájuk miatt vesztettek el mindent. – S a maffiamódszerek következtében, amit a hivatalos politika nyíltan gyakorol! Szabad rablás – ez a gyakorlat, amelynek nagyon sok dolgos, szorgalmas ember és a családja  esik áldozatul.

Hajléktalan fiatal lány Németországban. – Fotó: Gemeinsam-gegen-kaelte.org

Merkel elutasította azt a követelést is, miszerint a menekültek számát egy felső határban kell megszabni: ennyi – s nem több! Ezzel utat nyitott a terrornak, a fiatal nők elleni erőszaknak – aminek egyenes következménye lett egy kettéosztott társadalom.

“Iszlám polgárháború – Islam bürgerkrieg” – Fotó: Hereicherungswahrheit.com

Merkelnek megvolt a lehetősége, a világ felé egy jelzést küldeni: több menekültet nem tudunk befogadni! Ö azonban inkább megtartotta az eredeti politikai irányt, a továbbiakban is a világ szegényeit Németországba hozni/hozatni! Ellenfeleit kegyetlenül üldözte s üldözi ma is,  – s ennek igen sok, ésszerűen az ország javára gondolkodó, s cselekedni próbáló politikus áldozatul esett! Magasra emelte viszont azokat a politikusokat, akik ellentmondás nélkül követtek, s elősegítették ezt a politikát!

S most, hogy a helyzet egyre kritikusabbá válik – korrigálja a  a politikai irányt: a líbiai parti őrséget akarja erősíteni – természetesen ismét a német adófizetők pénzéből. Nem elég adót fizet az állampolgár? Nem tesz semmit – felveszi a hiteleket gátlás nélkül, s szórja a pénzt (no persze nem a sajátját) a “csekkdiplomácia” szabályai szerint. Most, hogy egyre erősödik az ellenállás a politikája ellen, a választógyűlésein kifütyülik, hangosan kiabálva szólítják fel: “tűnj el” – hivatkozik a nemzetközi jogra s követeli annak betartását.

Országon belül azonban a bíróságokon más tendencia észlelhető: az ország iszlámosítása a fő cél, Németország nyomorba döntése, megsemmisítése, amit egyes “láthatatlan” gyülekezetek már majd 100 évvel ezelőtt elhatároztak! Nyugalom, – nem hagyjuk’!

Júlia / Szabad Riport, Németország

Utóirat:

És a németországi hajléktalanok sokkal többen vannak annál, mint amennyit a  magyar olvasó gondolná. S valóban úgy van, ahogyan a cikk címe megállapítja; Míg a bevándorlók dőzsölnek, – egyre több német ember válik hajléktalanná, lassú halálra ítélve az utcán. Az alábbi sajtófotók önmagukért beszélnek:

Angelika a fiatal hajléktalan koldus, 24 órában az utcán. Németország – Fotó: Bild

Sascha P., a düsseldorfi hajléktalan, akit még azért is megbüntetett a jegyző, 150 Euróra, mert a kutyáján nem volt póráz. De a férfi ezt sem tudta kifizetni, mire a jegyző a biztonságiakkal elvetette a férfi telefonját is. Ilyen emberbarát a hatósági eljárás az őslakosokkal szemben Németországban. – Fotó és sztori: Bild

Hajléktalanok kutyáikkal Düsseldorfban – Fotó: Bild.de / Michael Gstettenbauer

35 éves hajléktalan, szintén kutyával, Saarbrücken – Kép: Vice.com

Patrick, a 25 éves berlini hajléktalan. Kép: Vice.com

26 éves hajléktalan, szenvedélybeteg, Berlin. Kép: Vice.com

…”Az ország iszlámosítása a fő cél, Németország nyomorba döntése, megsemmisítése, amit egyes “láthatatlan” gyülekezetek már majd 100 évvel ezelőtt elhatároztak! Nyugalom, – nem hagyjuk!”

SzRTI

Bécsben betonfalat építenek a kormánynegyed köré

2017. szeptember 03. - Andre Lowoa

Ausztria beton védelmi falat épít a kormányépületek köré, hogy ezzel megakadályozza a gázolásos terrortámadást és az épületek megrongálását.

Bécsben a belügyminisztérium, a külügyminisztérium, és az elnöki hivatal épülete köré beton védelmi falat építenek az új típusú terrortámadások elleni óvintézkedésként – derült ki Kronen Zeitung szombati beszámolójából.

A lap azt írta, ez a betonfal 80 centiméter magas és 1 méter széles lesz, várhatóan már ősszel elkészül. A védelmi fal építésének célja, hogy ne tudjon rajta átjutni semmilyen gépjármű. Az egybefüggő védelmi fal mellett ugyanebből a célból különálló betontömböket is elhelyeznek a környező utcákban.

A lap visszahivatkozik arra, hogy a terrortámadások hatására számos országban láthatóak már az utcákon ehhez hasonló betontömbök, például Németországban a kölni dóm körül. Párizsban, Londonban, Brüsszelben szintén betontömbökkel védenek tömegközlekedési csomópontokat és kormányépületeket.

http://www.hidfo.ru/2017/09/becsben-betonfalat-epitenek-a-kormanynegyed-kore/

A Fenevad nem akarja kifizetni a határkerítés árát

2017. szeptember 02. - Andre Lowoa

Az Európai Bizottság szóvivője sértődött nyilatkozatot közölt, miszerint a Bizottság nem támogatja határkerítés építését az Európai Unió külső határain.

Az Európai Bizottság nem teljesíti a magyar kormány követeléseit, és nem fogja finanszírozni a Magyarország déli határain épült kerítést  mondta Alexander Winterstein, az Európai Bizottság szóvivője egy pénteki sajtótájékoztatón.

A Bizottság amiatt adott ki állásfoglalást ezzel kapcsolatban, mert csütörtökön a magyar miniszterelnök arra kérte az Európai Uniót, hogy fizesse ki a déli határvédelmi rendszer költségeinek felét, elvégre ez a határkerítés a nyugat-európai országokat is védi az illegális bevándorlók áradatától.

A Bizottság cinikus válaszából kiderült, hogy ők egyáltalán semmilyen határellenőrzést nem akarnak az EU külső határain, emiatt nem finanszírozzák a magyar határkerítést sem.

“Nem finanszírozzuk a kerítések és akadályok építését a külső határokon” – mondta Winterstein, az EUobserver beszámolója szerint.

Magyarországon az önálló határőrség az uniós csatlakozás folyományaként szűnt meg. Az Európai Unió – mint a Bizottság nyilatkozata is mutatja – nem kívánja megvédeni saját külső határait.


ww.hidfo.ru/2017/09/az-eu-nem-akarja-kifizetni-a-hatarkerites-arat/

Hamarosan indul a nagybankok saját Bitcoinja

2017. szeptember 01. - Andre Lowoa

A nagybankok közül hat csatlakozott újonnan a UBS által vezetett projekthez, mely során egy új digitális kriptopénzt hoznak létre bankok közötti elszámolásra - írja a Financial Times.

A Barclays, a Credit Suisse, a Canadian Imperial Bank of Commerce, az HSBC, az MUFG, a State Street csatlakozott újonnan a svájci UBS projektjéhez. A bankok egy blockchain alapú digitális pénzt fejlesztenek, mely a tervek szerint jövőre indulhat el élesben. A digitális pénzzel végzik az elszámolást és a kiegyenlítés egymást között a bankok, a fejlesztés kapcsán a jegybankokkal is egyeztetnek, illetve a bankok egymás között kibervédelmi és adatvédelmi egyeztetéseket tartanak.

A Clearmatics Technologies és a UBS közösen fejlesztett megoldását használják majd (Utility Settlement Coin), a technológia lényege, hogy a bankok egymás közötti kötvény vagy részvénytranzakcióit úgy számolják el, hogy nem kell a hagyományos pénzküldési rendszert használniuk. Az elszámoláshoz használt belső digitális pénz egységei közvetlenül átválthatók a jegybankokban hagyományos devizára. A projektben egyébként még részt vesz többek között a Deutsche Bank, a Banco Santanderm, a BNY Mellon és a NEX.

Hogy mégis mi az a blockchain, arról korábban mi itt írtunk, külsős szerzőink pedig nemrégiben ebben a cikkben foglalták össze.

(Financial Times)

Tízezrek követelik George Soros terroristává nyilvánítását

2017. szeptember 01. - Andre Lowoa

A Fehér Ház weboldalán már több mint hetvenezren írtak alá egy petíciót, ami követeli G. Soros terroristává nyilvánítását és a hozzá köthető szervezetek teljes vagyonának lefoglalását.

“Az Igazságügyi Minisztérium azonnal nyilvánítsa George Sorost és szervezeteit, azok tagjait belföldi terroristává, és foglalja le a hozzájuk köthető összes szervezeti- és magánvagyont a civil vagyonelkobzás (Civil Asset Forfeiture) törvény alapján” – áll a petícióban.

Az augusztus 20-án indult petíció azzal vádolja Sorost, hogy zendülést szít és destabilizálni próbálja az Egyesült Államokat, azáltal, hogy olyan szervezeteket hoz lére és finanszíroz, melyek az alkotmányos rend összeomlását próbálják előidézni.

A petícióban emellett az áll, hogy Soros befolyás alá vonta a Demokrata Pártot és az amerikai kormány jelentős hányadát.

A dokumentumot mostanra több mint hetvenezren írták alá. Az amerikai törvények szerint szeptember 19-ig százezer aláírást kell összegyűjtsön, hogy a Trump-adminisztrációnak foglalkoznia kelljen ezzel a kérdéssel.

http://www.hidfo.ru/2017/09/tizezrek-kovetelik-george-soros-terroristava-nyilvanitasat/



SOROS A TERRORISTA

Oroszország már több éve elfogatóparancsot adott ki Georg Soros ellen. Most már Amerikában is följelentették egy népszavazás kapcsán. Ez mind szép dolog, mi csak azt nem értjük, hogy Orbán Viktor miért nem tiltatja be a nemzetközi terrorista bankár hazai szervezeteit és szőcsöveit? Meddig várnak ezzel? Vagy a hazai Soros-bérencek és ügynökök állami védettséget élveznek?

CEU EGYETEM A TERRORISTA KIKÉPZŐ

Az még furcsább, hogy a jó egy éve témaként szereplő CEU ál-egyetem esetén miért hallgatnak arról, amit több cikk és műsor is már pedzegetett, hogy ez a Soros-egyetem gyakorlatilag egy terrorista kiképző hely, ahová csak az ő megbízható tagjaikat veszik fel és alapos oktatást kapnak a hallgatók - többek között - arról is, hogyan kell felforgatni, lázítani és lezülleszteni azokat az országokat, amelyek még mindig a nemzetállami értékeket vallják. Még érdekesebb az, hogy pár napja hozta az Echo-TV a Soros elleni vizsgálatot Amerikában, ahol Trump elnöknek lesz feladva a lecke, s ma már a hírekben is bemondták, hogy a Fehér Ház oldalán lehet Soros ellen szavazni. A kormányhoz közeli 888hu oldalon pedig közzétették azon Soros-bérencek neveit, akik külföldről Magyarországot gyalázzák és mocskolják.

http://amagyaroldal.hu/hirek/content/soros-terrorista

süti beállítások módosítása