Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé
Mint ismeretes, a G7-ek közös álmodozáson vettek részt a héten, és nagy kérdésekben is “DÖNTÖTTEK”!
Így például komolykodtak egy jót a SZÁMUKRA problémát jelentő Oroszország kapcsán. Az apropot számukra Oroszország Ukrajnával szembeni magatartása szolgáltatta az önnön dicsőségétől elszállt Hét Lator számára. Amely Oroszország nem hajlandó arra a ritmusra táncolni, amit ők diktálnának.
Még zárónyilatkozatukba egy külön részt is szenteltek ebbéli sérelmeiknek.
-Seker elemző cikke a G7 csúcstalálkozó zárónyilatkozatának Oroszországgal foglalkozó részéről:
Ha Lavrov vagy Putyin lennèl, kit vàlasztanàl tàrgyalo partnerednek nyugaton?
A zàronyilatkozat ukrajnai konfliktusra vonatkozo rèsze
Megerösitjük, hogy elitèljük a Krim-fèlsziget Oroszorszàg àltali jogtalan annektàlàsàt ès ismètelten hangsulyozzuk, hogy ezt tovàbbra sem ismerjük el.
Megerösitjük, hogy teljes mèrtèkben tàmogatjuk a Kelet-Ukrajnàban zajlo konfliktus diplomàciai uton valo megoldàsàt, különöskèppen a normandiai alakulat ès a trilateràlis csoport erre irànyulo eröfeszitèsèt. Üdvözöljük az OSCE (EBESZ) kulcsszerepèt egy bèkès megoldàs keresèsèben. Felhivjuk mindegyik oldal figyelmét, hogy a Minszk2 (2015.02.12.) egyezmènyt maradèktalanul tartsàk be.
Aggasztonak tartjuk a harci tènykedèsek ujabb keletü fellàngolàsàt a frontvonalon.
Ismèt felhivjuk mindegyik felet a fegyverszünet betartàsàra ès a nehèz fegyverek visszavonàsàra.
Emlèkeztetünk arra, hogy a szankciok feloldàsa attol függ, hogy a Minszk2 egyezmèny maradèktalanul megvalosul s tovàbbà attol, hogy Oroszorszàg Ukrajna szuverenitàsàt tiszteletben tartja. A szankciok folyamatosan megszüntethetök, ha Oroszorszàg teljesiti az egyezmènyben vàllalt kötelezettsègeit.
Mindazonàltal “kèszen àllunk” ujabb korlàtozo intèzkedèsek bevezetèsère, ha Oroszorszàg tettei ezt szüksègessè teszik.
Elvàrjuk Oroszorszàgtol, hogy szüntesse be a szeparatista erök tàmogatàsàt ès hogy befolyàsàt èrvènyesitve a szeparatistàkat a minszki egyezmèny teljesmèrtèkü betartàsàra kötelezze.
Üdvözöljük ès tàmogatjuk az ukrajnai kormàny àtfogo szerkezeti reformok bevezetèsère szolgàlo rendeleteit. Biztatjuk az ukràn vezetèst, hogy az alapvetö vàltozàsokat, összhangban az IMF-el ès az EU-val szembeni kötelezettsègèvel, hatàrozattan folytassa.
Megerösitjük elkötelezettsègünket, hogy Ukrajnànak – nemzetközi pènzintèzetekkel ès màs partnerekkel együttmüködve – àtalakulàsi folyamatàban pènzügyi ès technikai tàmogatàst nyujtunk.
Arra kèrjük a G7 orszàgok kijevi követeit, hogy Ukrajnàt tàmogato csoportokat hozzanak lètre. E csoportok feladata összehangolt tanàcsadàssal az ukràn gadasàgi reformfolyamatok elörelenditèse.
Saker szerint a nyilatkozat egyèrtelmüen ellentmondàsos, mert:
1. Novorosszija a Minszk2 összes követelmènyèt teljesitette ès valamennyi nehèz fegyverèt visszavonta. Emellet helyi vàlasztàsokra vonatkozo javaslatot kèszitett ès elküldte a kijevi juntànak.
2. Az ukinàcik a Minszk 2 minden elöiràsàt megszegtèk, elsösorban ami a nehèz fegyverek visszavonàsàt illeti.
3. Oroszorszàg nem közvetlenül èrintett fèl ebben a konfliktusban, mègis a Minszk 2 betartàsa mellett foglalt àllàst.
4. Ezzel ellentètben a kijevi junta hàborus retorikàjàt egyetlenegy napra sem hagyta abba.
5. Az Oroszorszàg elleni szankciok teljes kudarcot vallottak. Nem èrintettèk komolyabban az orosz gazdasàgot, csak Putyin nèpszerüsègèt ès tàmogatottsàgàt növeltèk a lakossàg körèben.
Saker szerint a G7-esek teljesen elveszitettèk kapcsolatukat a valosàggal. A zàronyilatkozat inkàbb ugy hangzik mint egy ràolvasàs, mint egy mantra s nem pedig mint egy nèmi esèllyel keresztülvihetö terv.
Saker màr többször emlitette, hogy az oroszok nem hisznek a fenyegetèsben. Az orosz kulturàban az emberek soha nem fenyegetöznek. Ha valaki erös, nem szüksèges màst fenyegetnie, ám ha valaki fenyeget – èppen a gyengesège miatt teszi ezt.
Hogyan reagàlnak az oroszok olyan sületlen ès üres fenyegetèsre, mint a “mi kèszen àllunk”-ra?
Nevetnek egyet ès megcsovàljàk a fejüket.
Az oroszok az EU-t USA gyarmatnak tekintik, amely nem kèpes önàllo vélemènyt alkotni ès sajàt èrdekei mellett kiàllni. Szomoru ès ijesztö valosàg, hogy nyugaton senki sincs, akivel Oroszorszàg megbeszèlèst tudna folytatni. Egyetlenegy nyugati àllamfö sem mèlto arra, hogy szoba àlljanak vele. Vagy önàmitok, vagy mit sem sejtök, vagy gerinctelenek. A legtöbb esetben mind a hàrom tulajdonsàg jellemzö ràjuk. Lavrov vagy Putyin helyèben kit vàlsztanànk tàrgyalo partnernek?
– Senki sincs, akivel lehetne èrtelmesen tàrsalogni.
Ha az USA-nak, Nagy-Britànniànak ès Franciaorszàgnak nem lenne atomfegyvere, akkor a helyzet mèg elèg nevetsèges tünhetne. De ezeknek a nullàknak bizonyàra van mèg annyi sütnivalojuk, hogy meg tudjàk nyomni a “gombot”.
Èppen ezèrt kell Oroszorszàgnak nagyon elövigyàzatosnak lennie.
Az “elrettentès” teoriàja csak akkor müködik normàlisan, ha a cselekvö szemèly “racionàlis”.
De mi törtènik akkor, ha a màsik oldal teljesen eszèt veszti ès màr nem kèpes a valosàgot felismerni?
Donbassz-dacára a szombatnak ill. a hétvégének-nem igazán csendes.
A tegnap késő délután-kora este kezdődött pribékcselekmények éjszakára el lettek fojtva. Mára virradóan a latortüzérség volt amely folytatta tovább bűnös cselekményeit.
Krimszkoje volt mára virradóan a legtöbbet szenvedő LNR település. Krimszkojét rakétagránátokkal lőtték a valcmanista pribékek.
Gorlovka északi peremvidékein ismét latortankok jelentek meg az éjszaka, és lőtték a várost. Ezzel párhuzamosan a dzserzsinszki martalóctüzérség sem kímélte Gorlovkát.
Ma reggel hat óra tájban érte Komszomolecet, Nyikitovkát és Zajcevot a latortüzérség ágyútüze.
Az éjszaka Avgyejevka-környéki bérgyilkosokat lepett meg a donyecki milicia. Azt követően már csak a donyecki reptérre volt erejük koncentrálni.
Sztarognatovkánál is bebuktak néhány latoregyedet mára virradóan.
Peszkiben a szokásos külön miniháború zajlott/zajlik.
Zolotoje és Troickoje hajnalban kerültek a latorágyúk célkeresztjébe
Krasznogorovka mellett a brigantibanda két teljes szakasza pusztult el technikástól az éjfél után megesett népköztársasági rajtaütésben.
Granyitnoje és Zolotoje környékén csaták voltak az éjszaka. Kézifegyverekkel, és géppuskákkal lőtték egymást a felek.
A milicisták gyalogság ellen bevethető “minigradot” barkácsoltak össze.
Nem éppen Donbasszhoz kapcsolódó hír, de nemrégen értesült a Bal-Rad egy aggasztó fejleményről, ami a kialudt vaszilkovi olajtáróban tombolt tűzeset folyománya.
Brovari mellett-nem messze Vaszilkovtól-tovább ég és pusztít az erdő és tőzegtűz. Erről nem igazán szivárognak ki hírek. Ami miatt aggasztó a dolog az az, hogy ezen a területen tárolnak rengeteg csernobili hulladékot. Ám a talajviszonyok miatt a tüzet megközelíteni nagyon nehéz. A dologról Kijev mélyen hallgat.
Odesszában jobbszektoros fasiszták feldúlták a Kommunista Párt odesszai székházát.
A horda arra “hivatkozva” vandálkodott, hogy a KPU (Ukrajna Kommunista Pártja) “államellenes szervezkedést folytat” és van egy másik fő bűne is: támogatja Donbassz szabadságharcát.
Tegnap Nyalókakirály leváltotta Donyeck-régió “vezetőjét”. (Van ugyanis ilyen tisztség!) Erélytelenség miatt lett kegyvesztett a gubernátor. De hát főnök az kell!-nem maradhat pásztor nélkül a nyáj egy pillanatig sem.
Ki is nevezte azonmód az új “donyecki vezetőt” Valcman. Pavel Zsebrivszkij lett a kiválasztott szerencsés. Aki ma délelőtt már el is mondta szűzbeszédét-Kijevben. Az új seprő pedig jól seper a jelek szerint, mert megígérte gazdájának, hogy Donbassz heteken belül visszakerül a birodalom kebelébe. Még egy kicsivel több is mint Donbassz. Zsebrivszkij nagylelkűen fölajánlotta Nyalókakirálynak még Donbassz keleti szomszédját, a Rosztov-régiót is. (Ami-emlékeztetnénk-Oroszország része.) Mi több: megígérte azt is, hogy természetes határa lesz a birodalomnak keleti irányban. A Don!
A valcmanista latorhordában meg is van a szándék meg az akarat Zsebrivszkij ígéretének betartására, csakhát az a gond, hogy vannak Donbasszban önvédelmi erők is. Azok meg nem nézik jó szemmel, hogy Donbasszt akarja az új gubernátor. És ellenállnak a végtelenségig.
Ellenállásuk megtörése miatt aztán ma elég komoly erőket mozgatott meg a latortüzérség.
Donyeck Kijev és Kujbisev kerülete nagyon útjában van a latorhadnak a Donig. Ágyúzták is ma rendesen. Vodjanovoból és Avgyejevka környékéről.
A donyecki repülőtér is útba esik nekik. Ott is szabadságharcosok vannak. Ezért aztán ágyúzták ma is bőszen Valcman latortüzérei.
Peszkiben a mai helyi háborúban a népköztársaságiak likvidálták a jobbszektorosok 2. zászlóaljának vezéregyedét. A “Sip” hívójelű latorvezér már a második jobbszektoros vezérhiéna, aki Peszkiben patkolt el.
Pervomajszk is leágyúzandó, mert az is útban van a Don felé. Ostrom alá is vették-ismét.
Popasznaja vasúti hídját is szétlőtték Valcman latortüzérei. Így aztán ezen a vasútvonalon niuncs több szénszállítás a birodalom egyéb területei felé.
Szombat kora délutánra kezdett Donbasszban belezökkenni a háború a hétvégi “csendesebb” kerékvágásba.
Két gyermekét egyedül nevelő tanárnőt lakoltattak ki Ózdon. Janiczak Dávid polgármester szerint senkivel nem kivételeznek. Átmenetileg a szomszédos Hangony falu segít az otthon nélkül maradt családon.
Rajzfilmfigurákkal tapétázott szoba, használt heverők, nyolcvanas évekbeli bútorok. Esküvőre kapott kávéskészlet, számos könyv. Tisztes szegénység. Így él ma Ózdon egy két gyermekét egyedül nevelő pedagógus, akinek nagyobbik fia orvosi egyetemre jár, a kisebbik pedig még az általános iskola padjait koptatja. Kilakoltatták őket, mert az asszony elmaradt a lakbérrel. Annak ellenére kellett menniük, hogy az utolsó pillanatban, ismerősök segítségével összeszedték a közel kétszázezres hátralékot, s jelezték az önkormányzatnak: befizetik a pénzt, ha leállítják a végrehajtást.
Janiczak Dávid jobbikos polgármester azonban megüzente:
“nincs kivételezés, elég méltányosságot gyakoroltak már.”
Pedig valaha harcostársak voltak, a tanárnő is a Jobbikkal szimpatizált. A párt azonban Ózdon is kettészakadt néhány éve, s a pedagógus nem a jelenlegi polgármestert támogató csapat tagja maradt, sőt a választások idején aktivistaként a programja ellen kampányolt.
Pechjére.
Janiczak Dávid lapunknak azt mondta: ennek az ügynek semmi köze a politikához,
ha a legjobb barátjának lenne ekkora elmaradása, őt is kilakoltatná. Nincs kivételezés.
Így kezdődött…
Az asszony története tizenöt évvel ezelőtt kezdődött, akkor nyert a borsodi városban liciten egy meglehetősen lelakott önkormányzati bérlakást. A környék csendes és nyugodt volt, így nagy lelkesedéssel vágtak bele otthonuk felújításába, közel egymillió forintot költve rá. A számlákat a mai napig megőrizte, mert szóban kapott olyan ígéretet, hogy később esetleg meg is vehetik az ingatlant, s akkor a felújítás költségeit leírhatják a vételárból. Ehelyett azonban csak a szerződését újították meg 2005-ben, újabb öt évre.
Férje eközben egy kis építőipari céget indított, ám a 2008-ban kezdődött gazdasági válság miatt csődbe ment: tipikus történet, nem fizetett a fővállalkozó.
– Súlyos anyagi helyzetbe kerültünk, pár hónapig elmaradtunk a lakbérrel, így szerződést bontottak velünk. Szóban azonban megállapodtam a vagyonkezelővel, hogy ha később rendesen fizetek, a lakásban maradhatok, és újrakötik a megállapodást: ekkorra a tönkrement vállalkozás felőrölte a házasságomat is, így jó néhány éve egyedül nevelem két gyermekemet – mondja.
A hátralékai azonban két év óta egyre halmozódtak.
– Diákhitelt kellett törlesztenem, mert továbbtanultam, és kölcsönöket is felvettem, hogy a két gyereket tudjam taníttatni. Igyekeztem törleszteni mindig, főleg a lakbérre figyeltem nagyon, de a tartozásom mégis túl sok lett. A tanári fizetésből nem tudtunk hárman megélni, rokoni, szülői segítségünk nem volt – meséli.
Már ruhát sem vettek
Az asszony az idén tavasszal kapott egy fizetési meghagyást, az Ózd-Invest Kft. követelése állt rajta a lakbér- és rezsitartozások miatt.
Itt elkövette az első hibát: nem ment be a céghez. Később tudta meg, kérhetett volna részletfizetést. Ehelyett inkább azt az utat választotta, hogy erőn felül megpróbált dupla lakbért fizetni minden hónapban, hogy csökkentse a hátralékokat.
Szegényesen étkeztek, nem költöttek ruhára. Nem jött újabb felszólító levél az ingatlanos cégtől, így teljesen váratlanul érte, amikor április végén megjelent a lakásnál a családsegítő szolgálat, s közölték: rajta vannak azoknak a listáján, akiket kilakoltatnak. Megkérdezték: hány kiskorú gyermeket nevel?
Később bement az ingatlankezelőhöz, ahol az egyik ügyintéző arról tájékoztatta: ha egy összegben kifizetik a tartozást, maradhat a család. Versenyfutás kezdődött az idővel. Aznap, mire összeszedték a pénzt, a postaládájukban ott volt a végrehajtó kilakoltatási végzése. A családsegítő munkatársa pedig jóindulatúan figyelmeztette az asszonyt: ne fizesse be a hátralékot, mert így is, úgy is kilakoltatják.
Rajta van ugyanis a listán.
Nem kivételezést kért
– Huszonnégy éve tanítok, két gyereket iskoláztatok, a nagyobbik fiam orvostanhallgató. Nem kértem kivételezést, csak egy kis méltányosságot. Erőt vettem magamon, még a polgármestertől is kértem segítséget, noha tudtam:
„pártbéli bűneimért” nem számíthatok túl sok jóindulatra.
Így is lett. Gúnyosan közölte velem: vegyem tudomásul, hogy rám is azok a törvények vonatkoznak, mint másra. A történtekért én is hibásnak érzem magam, de az anyagi javaimat a gyermekeimre fordítottam, ezt sohasem fogom megbánni. Most már nemcsak másod-, de harmadállásban is tanítok, ennek ellenére nehéz talpra állni – mondja.
Az alagútban már megjelentek „fénypontok is”. A szomszédos Hangony polgármestere és egyik képviselője felajánlotta: amíg nem rendeződik a sorsuk, lakjanak a település önkormányzati lakásában. Volt olyan kósza ígérete az ózdi polgármesternek, hogy ha a tanárnőnek nem is, de egyetemista fiának esetleg kiutalnak egy másfél szobás bérlakást. Amikor azonban erre rákérdeztek a helyi ingatlanos cégnél, ott ugyanazt a választ kapták, mint korábban.
Azt mondták, épp elég méltányosságot gyakoroltak már. (NOL)