Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

NAGY IMRE ÁVÓSGYILKOS VOLT

2014. október 23. - Andre Lowoa

 

A Magyar Rádiónak nevezett cionista szócső ma délután otromba hazugságot követett el, mivel teljesen hülyének nézik a hallgatókat. Azt hiszik, hogy a hallgatók nem tudnak utána nézni annak, hogy mit mondott az ÁVÓ-s gyilkos Nagy Imrov 1956. október 25-én a rádióban. Mivel ezt a szöveget is kiadták könyvben, csak idézni kell ebből. A történet előzménye Nagy Imre mocskos pályafutása. Most csak az 56-al kapcsolatos pár tényt említünk, hiszen Imrov bácsi szovjet állampolgár is volt haláláig, mint szovjet ügynök. Kommunista pályafutása még 1917-ben kezdődött a szovjetoroszoknál.

Tehát. 1956 nyarán Rákosi elmenekült a Szovjetunóba, mert itt már bűzlött alatta a talaj. Utódjának Gerő Ernő nevű zsidóterroristát nevezte ki, aki a spanyol polgárháborúban az egyik fő kivégző volt. Október 23-án délután sok százezres tömegek vonultak és követeltek a diáktüntetéskor, s látszott, hogy megmozdult a föld. Néhány vezető kommunista, Nagy Imre hívei elhatározták, hogy Nagy Imrét azonnal a fővárosba kell cipelni, hogy csitítsa le a tömegeket, mert aznap a vén bolsevik Badacsonyban volt szüreten. Fölrohantak vele autóval Pestre és elmondták neki, hogy a tömeg előtt kéne beszélnie, de a vén bolseviknak halvány fogalma sem volt arról, hogy mi van az utcákon és nem értette a helyzetet. Az egész történetet egy rádiós (Tóbiás Áron és mások) elmondásából tudjuk. Végül este 8-kor már örjöngött a 200 ezres vagy annál is nagyobb tömeg a parlament előtt és Nagy Imrét akarták hallani, azt gondolták, hogy a nép követelése mellé fog állni. Nagy Imre mikor hallotta a parlament ablakából a tömeg fenyegető morajlását, egyből beszart, erre nincs más kifejezés. Nem mert beszélni. Erre többen, akik fölhozták, hogy mentsék a helyzetet, nagy nehezen rávették, hogy mindenképpen mondjon valami csitító beszédet és szó szerint kilökték, kituszkolták az erkélyre. A vén bolsevik „Elvtársak!” megszólítással kezdte, de azonnal hatalmas hangorkánnal lehurrogták, hogy nem vagyunk elvtársak és még dobáltak is dolgokat az ablak felé. A vén bolsevik eldadogott valami reformokat (az elmondott szövege hozzáférhető, ismerjük. A szerk.) és azzal zárta, hogy menjen mindenki haza, majd a párt megold mindent....Ekkor már örjöngött dühében a tömeg és kötegekben égették a Szabad Nép pártlapot, mert a téren kikapcsolták a közvilágítást. Közben jöttek a hírek arról, hogy „A rádiónál lövik a népet.”

Ma délután az október 25-i beszédéből az alábbit idézték, az akkor, 23-án délután 4 óra előtt ment adásba, amikor a téren már délelőtt megtörtént az ÁVO-s mészárlás, ahol közel félezer halott és több ezer sebesült volt:

„Mint a minisztertanács elnöke bejelentem, hogy a magyar kormány tárgyalásokat kezdeményez a Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió közötti kapcsolatokról, többek között a Magyarországon állomásozó szovjet haderők visszavonásáról, a magyar-szovjet barátság, a proletár internacionalizmus, valamint a kommunista pártok és a szocialista országok közötti egyenjogúság és a nemzeti függetlenség alapján.”

Csakhogy a cionrádió elhallgatta, hogy Nagy Imre beszéde így kezdődött: „Magyarország dolgozó népe! Az elmúlt napok során hazánk tragikus eseményeket élt át. Kisszámú ellenforradalmár, felbújtó, Népköztársaságunk rendje ellen fegyveres támadást intézett, amelyet Budapest dolgozóinak egy része , az ország helyzete felett érzett elkeseredése következtében támogatott.”

Tehát Nagy Imre pontosan tudta, hogy 23-án estétől kezdve elkeseredett harcok folynak az egész városban főleg az ÁVO-sok és az oroszok ellen, de ő úgy tesz mintha ez a harc jogtalan lenne és a szabadságharcosokat ellenforradalmároknak nevezi. Hogy került Nagy Imre a vezetésbe? 23-án este 8-kor Gerő Ernő lefasisztázta a népet a rádióban, ami olaj volt a tűzre és akkor már az ÁVO-sok lőtték is a népet a rádió előtt. Gerő nem a rádióban mondta el a beszédét, egyenes adásban, hanem ezt előtte magnóra vették pár órával korábban, az Akadémia utcai pártközpontban és a szalagot vitték a rádióba. Aznap a megrettent pártvezetők Nagy Imrére ruházták rá a hatalmat, hogy ő vigye el a balhét. Nagy 100 %-osan tejesítette az ÁVO-s elvárásokat, azonnal lövetett mindenütt az ÁVO-saival és kihirdette a rögtönítélő bíróságokat. Október 28-ig lövette a pestieket és vidéken is, és csak akkor állt a forradalom mellé, taktikai, időhúzó okokból, amikor a Corvin-közben nem tették le a fegyvert és kiverték az oroszokat a fővárosból. Ez Nagy Imrének és a többi kommunista vezetőnek nagyon nem tetszett. Akkor a fölkelők vezetői bementek a parlamentbe és követelték Nagy Imrétől, hogy oszlassa föl az ÁVO-t. Ezt megigérte, de csak ímmel-ámmal, a gyakorlatban semmi sem történt. Nagy Imre 25-én a parlamentben volt és onnan nézte végig, hogy ÁVO-sai hogy gyilkolják le a pesti ezreket a téren, az ablaka alatt. S ennek a Vörös Patkánynak, ennek a szovjet és zsidóbérencnek csináltak emlékművet a Magyar Vértanúk terén, 1996-ban, Demján Sándor bankár pénzéből. Nagy Imre legfőbb imádója Gyurcsány Ferenc, mert irodája falán is ott volt a képe. Kép: Nagy Imrét kilökik az erkélyre, balra Tóbiás Áron rádiós, következő képen olvassa beszédét és végül a tébolyult kancsal bolsevik megrémült a magyar tömegektől, ott az erkélyen


http://amagyaroldal.hu/hirek/content/nagy-imre-%C3%A1v%C3%B3sgyilkosr%C3%B3l-hazudott-r%C3%A1di%C3%B3

Őrkutyák kapták el a Fehér Ház kertjébe hatoló négert

2014. október 23. - Andre Lowoa

 

article-whitehouse1-1022

“Dominic Adesanya” – ez a neve annak a fekete férfinek, aki behatolt a washingtoni Fehér Ház kertjébe, október 22-én, szerda este, helyi idő szerint 19 óra 16 perckor.

A Fehér Házat védő biztonsági szolgálat K9-es szinten kiképzett éber őrkutyái azonnal észrevették, – s még mielőtt a felfegyverzett biztonsági őrség odaért volna, – elkapták a behatolót. Az hiába próbált védekezni ellenük, míg az egyiket rúgta, a másik már rajta volt hátulról.

Majd odaértek az objektumot védő biztonsági szolgálat tagjai is, – s leteperték és ártalmatlanná tették az őrjöngő férfit.

Adesanya megsebesült az akció közben, – a kutyák megtépték, kórházba kellett vinni. – A két őrkutya; Hurrikán és Jordan, az őket ért rúgásoktól kisebb zúzódásokat szenvedtek. Néhány napon belül ismét szolgálatba állnak.

A 23 éves kigyúrt 'Dominic Adesanya' - az állítólagos 'Amerikai rabszolga'

A 23 éves kigyúrt ‘Dominic Adesanya’ – az állítólagos ‘Amerikai rabszolga’

Az újságírók közvetlenül az esetet követően megkeresték a 23 éves Dominic Adesanya szüleit és családját, kissé utána néztek a fekete férfi előéletének. Édesapja azzal védte fiát, hogy szerinte, “Dominic mentális betegségben szenved, meg paranoiás is, meg hangokat is hall és már többször is kérték a kormányt, hogy segítsenek neki…”

Ehhez képest a négernek volt ideje kigyúrni magát, – szemmel láthatóan izomnövelőket is szedhetett, – miközben a ‘Linkedin’ közösségi oldalon “Amerikai rabszolgaként” aposztrofálta saját tevékenységét. – De állítólagosan már 2 hónapja is beszélni akart az elnökkel ezekben az ügyekben.

Mindenesetre már a lábadozása alatt vád alá helyezik a következőkben: Két rendbeli támadásért rendőrségi kutyák ellen, – hatóság elleni erőszakért, – jogellenes behatolásért a Fehér Ház kertjébe, – valamint a rendőri intézkedéssel szembeni ellenállásért.

A fent leírt esemény közben lőfegyver használatára már nem volt szükség.

Szabad Riport

Források: Fox News, New York Daily News, International Business Times, Euronews

Magyarország lángokban-- Egy nép harca a szabadságért. 1956. október 23.

2014. október 23. - Andre Lowoa
A film bemutatja a magyar nemzet történetét a honfoglalástól címszavakban 1956-ig, majd az akkori eseményeket részletesen. Segítségkérésnek szánták de a világ nemzeteinek vezetői szótlanul tűrték az oroszok bevonulását. Megannyi fővárosban tömegtuntetések zajlottak a magyar nép mellett, de mint már tudjuk, még 33évig rajtunk maradt az orosz rabiga.

Hat forgatócsoport járta a várost. Körülbelül tízezer méter anyagot vettek fel. November 4-én reggel akarták eljuttatni Bécsbe, a Nemzetközi Vöröskereszthez és az Egyesült Nemzetek szervezeteihez "a külföld tárgyilagos informálása, segélyek és gyógyszerek küldése céljából. A hajnali ágyúszó és a rádió tragikus felhívása pánikhangulatában valaki villanyt gyújtott és ezzel megsemmisítette az előhívás alatt lévő anyag egy részét. Pár doboz két fiatal filmfőiskolás hátizsákjában került ki Ausztriába, és később ez a sovány és hiányos anyag képezte gerincét a Magyarország lángokban című Nyugat-Németországban készült dokumentumfilmnek"

Örök emlékül a magyar szabadságharc hőseinek és mártírjainak.

"Készítették hontalanságban élő névtelen magyar filmalkotók, német, osztrák, francia és amerikai munkatársak lelkes segítségével. Céljuk egy nagyhatalom, a film segítségével élménnyé alakítani, felejthetetlenné tenni a magyar nemzet kiolthatatlan szabadságvágyát, példamutató hősi harcát, felrázni a világ lelkiismeretét: Az nem lehet, hogy annyi szív hiába onta vért. Eljuttatni minden szabad országba, eljuttatni azokhoz, akik a népek sorsát intézik, hogy soha el ne felejtsék: Nincs béke Magyarország szabadsága nélkül..."


Összeállításunkból kirajzolódik, hogy 1956 mibenléte nemcsak a politikusokat foglalkoztatta, bár leginkább a politikusok emelték ki belőle az alkalomhoz illő tartalmat.
Ma mindannyian látjuk azt, hogy a magyar történelmet 1956-tól kell folytatni. Csengey Dénes MDF-politikus (Zalai Hírlap, 1989. június 17.)
Ha nem tévesztjük szem elől ötvenhat eszméit, olyan kormányt választhatunk magunknak, amely azonnal tárgyalásokat kezd az orosz csapatok kivonásának haladéktalan megkezdéséről.
Orbán Viktor Fidesz-politikus (Fidesz Press, 1989. július 20.)
Egy nép önmaga ellen nem csinál forradalmat.
Bessenyei Ferenc színész (Kis Újság, 1989. október 19.)
A nemzetnek szüksége van arra, hogy tudja, mi történt. Tehát ötvenhat megítélése a történészeké, nem pedig a jogászoké.
Kiss Gy. Csaba MDF-politikus (Peti Hírlap, 1990. április 18.)
Ötvenhat nélkül nem ülhetnénk itt, a Parlamentben. Sőt, ötvenhat nélkül Gorbacsov sem lenne.
Király Béla nemzetőr tábornok (Magyar Nemzet, 1991. június 16.)
Ötvenhat tisztán forradalom volt. A fennálló diktatórikus rend ellen szerveződött egy népmozgalom.
Orbán Viktor Fidesz-politikus (Népszava, 1991. október 22.)
Sajnos, mi ötvenhatosok is utólag szaporodunk, mint a partizánok.
Pongrátz Gergely, az 56-os Világszövetség elnöke (Új Magyarország, 1993. június 14.)
Azokkal az emberekkel van baj, akik most igen erősen részt akarnak venni a 37 évvel ezelőtti forradalomban.
Fónay Jenő, a Pofosz elnöke (NapTV, 1993. augusztus 3.)
A forradalomban úgy vettem részt, mint sok-sok magyar. A lakásban kuksoltam.
Gera Zoltán színész (Vas Népe, 1994. november 4.)
Irtózóm attól, hogy ilyen vagy olyan jelzővel illessék, egyértelműen forradalomnak vagy ellenforradalomnak nevezzék. Sokszínű megmozdulás volt.
Gál Zoltán MSZP-politikus (Nógrád Megyei Hírlap, 1995. június 6.)
Magyarországnak Puskás Öcsi lábán túl nemzetközi értelemben csak 1956 ad rangot.
Obersovszky Gyula költő (Magyar Fórum, 1995. október 5.)
A Kádár-rendszer Achilles-pontja volt az ötvenhatos kérdés. Az utolsó pillanatig képtelenek voltak megérteni, hogyan lehetséges, hogy 1956-ban az egész országban az egész nép felkelt a párturalom ellen.
Gosztonyi Péter történész (Észak-Magyarország, 1995. október 21.)
Csurkának ötvenhat csupán takaró.
Kopácsi Sándor, Nagy-Budapest volt rendőrfőkapitánya (Magyar Nemzet, 1995. október 21.)
Ötvenhat olyan számunkra, mint tánciskolában a “kályha”.
Orbán Viktor Fidesz-politikus (Hajdú-Bihari Napló, 1995. október 21.)
Ötvenhat ma annyiféle, ahányan megéltük, csak akkor volt egységes, amikor történt.
Mécs Imre SZDSZ-politikus (Színes Vasárnap, 1995. október 22.)
Ha ötvenhatban csak feleannyi hős lett volna Budapest utcáin, mint amennyi most emlékéremért jelentkezik, az oroszok még mindig nem vették volna be a várost.
Moldova György író (168 Óra, 1996. szeptember 24.)
Antallék egyfajta üdvtörténetbe ágyazták ötvenhatot, amelyben csak szentek és ördögök voltak, holott senki se csak szent vagy csak ördög.
Kende Péter történész (Zalai Hírlap, 1996. október 12.)
Nyugvópontra kellene már helyezni ötvenhatot, a politikusoknak félreállni, és végre odaengedhetnék a történészeket.
Thürmer Gyula munkáspárti politikus (Új Hírnök, 1996. október 19.)
Amikor kitört az ötvenhatos forradalom, máris elbukott, mert egyetlen nagyhatalom sem akarta, hogy győzzön.
Gosztonyi Péter történész (Napló, 1997. július 9.)
(1956. október 23.) Reggel, amikor elindultunk, nem akartunk forradalmat. Reformokért, de határozott változásokért mentünk az utcára.
Mécs Imre volt műegyetemi hallgató, SZDSZ-politikus (Délmagyarország, 1997. október 24.)
Ötvenhat októberében az ember csak aludni ment haza, s utána rögtön sietett vissza az utcára, nehogy kimaradjon valamiből.
Melocco Miklós szobrász (Délmagyarország, 1997. október 24.)
Sokan vannak most is, akik október 23-ra emlékezve úgy tesznek, mintha a forradalom az akkori kommunista párt frakcióküzdelméből állt volna.
Áder János Fidesz-politikus (Napló, 1997. október 24.)
Az októberi forradalom hasonlatos a májusi esőhöz. Megmos és felüdít, de aztán jön a sirokkó.
Végh Antal író (Békés Megyei Hírlap, 1997. október 25-26.)
1956 a pöttömök forradalma volt.
Sasvári Szilárd Fidesz-politikus (Magyar Nemzet, 1999. január 30.)
Ha igaz lenne, hogy az Orbán-kormány ötvenhatos alapokon áll, akkor Orbán Viktornak azonnal maga mellé kellett volna ültetnie engem.
Rácz Sándor, a Nagy-Budapesti Munkástanács volt elnöke (Heti Délkelet, 1999. március 12.)
A magyar kormány ötvenhatos alapon áll, amely az 1945 és 1956 közötti polgári ellenállásban gyökerezik.
Orbán Viktor miniszterelnök (Magyar Nemzet, 1999. június 26.)
Ötvenhat után a korszak legfőbb állami kitüntetése a kötél.
Litván György történész (Népszabadság, 2001. június 12.)
A szó legtisztább értelmében forradalom volt: az elnyomottak lázadása, amit külső hatalom volt képes csak kioltani.
Göncz Árpád volt köztársasági elnök (Tolnai Népújság, 2001. október 22.)
Ötvenhat után akasztottak himbálóztak bennem.
Eörsi István író (Népszabadság, 2001. december 31.)
Mintha hirtelen megszállta volna az egész országot a szentlélek.
Darvas Iván színész (Népszava, 2002. október 30.)
Ma bárki nevezheti magát ötvenhatosnak, ha elég öreg hozzá.
Pintér Emil sajtólevelező (Magyar Hírlap, 2002. november 4.)
Elmentünk tüntetni a menzanormákért, erre kitört a forradalom.
Csányi Vilmos volt vegyészhallgató, etológus (168 Óra, 2003. március 27.)
1956. október 23. egy meggyalázott, megalázott nép dühkitörése volt.
Boross Péter volt miniszterelnök (Magyar Hírlap, 2003. október 24.)
Köztársaságunk 1956-ban fogant, 1989-ben született, és most, 2004-ben, európai uniós csatlakozásunkkal válik nagykorúvá.
Medgyessy Péter miniszterelnök (Magyar Nemzet, 2004. február 17.)
1956 legalább annyira baloldali, mint jobboldali.
Rogán Antal Fidesz-politikus (Népszava, 2005. október 24.)
A Fidesz önmeghatározásában ötvenhat fontos elem, morális sarokkő.
Orbán Viktor Fidesz-politikus (Magyar Nemzet, 2006. március 25.)
Egyre biztosabban érzem, hogy ötvenhat nem a vége, inkább a kezdete volt valaminek.
Göncz Árpád volt köztársasági elnök (Magyar Hírlap, 2006. október 21.)
1956 ennek a nemzetnek a közös többszöröse.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök (Népszava, 2007. október 22.)
Mára az MSZP kényes helyzetbe került, hiszen ötvenhattal nemigen tud mit kezdeni – a nemzeti problematikához hasonlóan.
Wéber Attila politológus (Népszava, 2010. szeptember 1.)
1956. október 27-28-ára lebontották a szocializmus alapjait, a felszámolás
megtörtént, minden megszűnt, ami miatt a rendszer szocialistának volt nevezhető -
kivéve a tulajdonviszonyokat.
Horváth Miklós történész (Fejér Megyei Hírlap, 2010. október 22.)
1956 fegyveres forradalom volt, 1989 alkotmányos, 2010 kétharmados.
Szentmihályi Szabó Péter író (Magyar Hírlap, 2010. október 25.)
Szégyen egy 1956-os alapokon álló nemzet számára, hogy az 1949-es alkotmány alapján próbálja rendezni az életét.
Orbán Viktor miniszterelnök (Napló, 2011. március 5.)
1990-ben nem fejeztük be 1956 forradalmát.
Kövér László Fidesz-politikus (Origo.hu, 2011. november 5.)
A magyar társadalom kádárista, s ha valamit megtanult 1956-ból, az az: a világ ellen egyedül nem megy.
Lengyel László politológus (Népszabadság, 2012. április 16.)
Ötvenhat sokgyökerű és sokágú politikai örökség. El kell dönteni, hogy melyiket választjuk.
Gyurcsány Ferenc DK-politikus (YouTube.com, 2012. október 23.)
Magyarország nemzetté vált 1956-ban.
Szakály Sándor történész (Zalai Hírlap, 2012. október 24.)
1956-ban zajlott, de 1989-ben győzött a forradalom.
Mesterházy Attila szocialista politikus (Népszava, 2012. október 24.)
’56-ot sem mindenki élte meg forradalomként. A lakosság egy jó részében a háborús emlékeket idézte fel.
Varga László történész (Népszava, 2013. március 30.)
Az utolsó két évben többen mentek el, mint ötvenhat után.
Heller Ágnes filozófus (ATV, 2013. április 17.)
atv.hu

Baranyi Tibor Imre: 1956. október 23.

2014. október 23. - Andre Lowoa

Nagybátáymnak, dr. váradi és micskei Baranyi Sándornak, akit a fegyveres felkelésben játszott vezető szerepért a kommunisták halálra ítéltek.

Jól ismerve a megnyilvánuló világ egyre nagyobb részét kézben tartó erők milyenségét, és a dolgok ebből következő benső "logikáját", meggyőződésem, hogy az általános társadalmi és politikai helyzet akár csak minimálisan pozitív értelmű megváltoztatásához ma Magyarországon (és mellesleg a hősiesen kitartó iszlámot leszámítva az egész világon), ahogy mondani szokás, igazmondó és feltáró erejű cikkek puszta megírása és közreadása messzemenőkig elégtelen.

1956 kapcsán e meggyőződésem ellenére mégis elengedhetetlennek látom néhány dolog megvilágítását, ami némelyek számára talán triviális, mások számára viszont magyarázatul szolgálhat a téma kapcsán bizonyos “rejtélyekre”. Az egyébként tarthatatlan jelenlegi közállapotokon változtatás reménytelenségét egyrészt maga az úgynevezett “közvéleményt” képviselők passzív tehetetlensége adja. Másrészt – a másik oldalon – a közvéleményt alakítók aktivitásának milyensége: a fáradhatatlan és metafizikailag démonian sötét célra irányítás egy jóformán totális médiaterror ezerarcú formájában. Ez a cél egy antitradicionális irányítás alatt álló Pán-Geonia (teljes Föld) megvalósítása, ami vallási nyelven szólva nem más, mint az antikrisztus uralma.1 A világ egyre inkább ebbe az irányba van beállítva. Mindez természetesen nem “hit” kérdése, mint ahogy teljesen független attól is, hogy szokványos módokon bizonyítható-e vagy sem. A dolog ugyanis hatásaiban félreérthetetlenül megmutatkozik. Aki ezt a szó legszorosabb értelmében vett “sátáni” (= 'ellenséges') célt nem képes látni, sem az úgynevezett legújabb kor világtörténelméből, sem az aktuális világpolitikából egy szó nem sok, annyit nem ért. Ma Magyarországon tulajdonképpen mindenki (majdnem) mindenről beszélhet. Ennek az a következménye, hogy – legyünk engedékenyek! – száz elhangzó információból, száz cikkből és könyvből metafizikailag minimum kilencvenkilenc inkább többé, mint kevésbé: hamis. Így már pusztán a mennyiségi túlsúlynál fogva, a principiális tájékozódási pontokat óhatatlanul nélkülöző döntő többség amorf nézeteit ez az eltévelyítő hamisság határozza meg. Ez összhangban áll azon erők és ágenseik szándékaival, amelyek az imént jelzett célnak megfelelően a világ elsötétítésén munkálkodnak és a korszak lefuttatásáért felelősek.

Bár a tömeg vagy ha úgy tetszik a “nép” önálló mozgása éppen mivoltából kifolyólag metafizikailag tökéletesen lehetetlen, első rátekintésben mégis valami ilyesmi látszott megvalósulni 1956 őszén Magyarországon. Látszólag. Ha ugyanis jobban megvizsgáljuk a dolgokat, ez a metafizikai igazság most is igazolódik. Vannak bizonyos – természetesen gondosan eltüntetni próbált – árulkodó jelek arra nézve, hogy az események nagy vonalai tervezettek voltak, és ennek megfelelően azok elindításánál a rémuralmat megvalósító hatalom kézben tartóinak ügynökei munkálkodtak. A szovjeteknek ürügy kellett Magyarország megszállásának folytatásához, a katonai jelenlét fokozásához. Egyrészt általános külpolitikai okok miatt (hogy a Nyugat közelről érezhesse a fenyegetést), másrészt mert a helyzet Magyarországon egyre inkább tarthatatlanná kezdett válni. Erre pedig jó indok egy fegyveres felkelés. Ezt természetesen messzemenőkig nem szabadságfelkelésként és szabadságharcként értelmezik, hanem “alvilági és lumpen elemek”, a “csőcselék” és “köztörvényes bűnözők zavargásaként” stb, amit a szovjet tankoknak – igazságosztó és rendfenntartó szerepet játszva – meg kell fékezni és meg kell szüntetni a “béke és rend helyreállítása” végett. A “dicső vörös hadsereg” azóta máshonnan is ismert lózungja. Ezt sulykolták 35 évig, mert a hatalom bármennyire sötét és hazug legyen is, még mindig moralizál: nem tud lemondani arról, hogy a “jó” szerepében tetszelegve imádtassa magát. Mellékesen a résztvevők “megbüntetése” címén a rendszer komoly ellenségeitől szabadulhattak meg. Ugyanakkor az események elindulása pillanatától fogva a Nyugat és az Egyesült Államok különböző médiákon keresztül egészen a katonai segítség kilátásba helyezéséig elmenően bátorította a magyar szabadságharcosokat. Ez kétségtelenül komoly szerepet játszott az események viszonylagos kiszélesedésében és elmélyülésében. Pontosan ez is volt a sugalmazott feladata. Éppen ezért csinálták, miközben eszük ágában sem volt bármit is tenni a magyar ügyért. És ez – sok más történelmi adalék mellett – nem kisebb jelentőségű dologra emlékeztet bennünket, mint hogy a Szovjetunió és a nyugati liberáldemokráciák nem csak egy tőről, az átfogó ételemben vett antitradicionalitásból fakadtak, de legvégső soron és minden látszat ellenére közös manipulatív irányítás alatt álltak.* Erre mondta Evola hasonlatszerűen, hogy ez a kettő ugyanannak a harapófogónak a két szára. Ha pedig efelől annak idején valakinek kétségei lettek volna, csak a Szovjetunió megszűnésének mikéntjét kellett később elfogulatlanul megvizsgálnia: milyen könnyedén szűnt meg a világtörténelem eddig valószínűleg leghatalmasabb és legszörnyűbb rémuralmi gépezete (holott ez akár nukleáris háborúhoz is vezethetett volna), és milyen zökkenőmentesen simult össze a hidegháború két kibékíthetetlennek tűnő ellenfele: egy láthatatlan harmadik kéz irányítása alatt.

Amiről ilyenformán a naivitás megkockáztatása nélkül beszélhetünk, noha ez sem kevés, az, hogy a közvetlen irányítás egy időre – néhány napra, talán egy-két hétre – kicsúszott az ügynökök kezei közül, világtörténelmi viszonylatban páratlan pozitívumot produkálva. Ám még ez sem mond ellent alaptételünknek, miszerint a társadalmi megnyilvánulás arisztotelészi értelemben vett szubsztanciális vetülete, a puszta “lehetőséget” képviselő tömeg vagy “nép” önálló mozgásra képtelen. Számolnunk kell ugyanis egyrészt a világháború előtti összehasonlíthatatlanul pozitívabb viszonyok még eleven emlékének jelentős hatásával, és az akkori vezető szerepet betöltő személyek rejtett szervezői tevékenységével mint esszenciális akcióval, másrészt – egy reakció értelmében – a judeo-bolsevista rémuralomra és gyilkos terrorra válaszként születő és ekkor aktualizálódó afféle “spontán” ellenhatással.

Magyar szabadságharcosok 1956 / Hungarian freedom fighters 1956

Bizonyos kísérletek azt bizonyítják, hogy egy modern ország nemzeti össztermékének minden további nélkül el lehet vonni az egyharmadát, anélkül, hogy a lakosok azt különösebben megéreznék vagy azon különösebben felháborodnának. Legfeljebb nem mennek olyan jól a dolgok, mint ahogy mehetnének, egyébként pedig már régóta fogalma sincs arról senkinek, milyen lenne az élet minden elvonás nélkül. Az egyharmadot tehát úgyszólván “helyből” elvonják. Viszont amikor az elvonás (mint “megszorítás”) a megtermelt javak kétharmadát eléri, a nép nyomorba jut és igen nagy valószínűséggel ilyen vagy olyan formában fellázad. Ezért a modern machiavellizmus szabályai szerint a kizsákmányolás mértékét a megtermelt jövedelem egy és két harmada között kell tartani (aszerint, hogy az illető ország általános állapota mennyire mutat analógiát egy birka nevű állat bizonyos tulajdonságával), és – szomorú, bár de – ennek megfelelően van “jó”- vagy “rossz”-lét egy mai országban.

Az, hogy az ötvenes évek első felében milyen szintű nyomor valósult meg nem csak gazdasági szinten Magyarországon, elmondhatatlan. Ez már önmagában kedvező alap volt ahhoz, hogy bizonyos, fentebb említett “spontán” ellenforradalmi2 mozgások generálódjanak. És ezek a mozgások, találkozva a 1945 előtti Magyarország még nem likvidált és még el nem űzött valódi elitjének aktivitásával, messze túlmentek és főleg túlmutattak azon, amit az azóta is hatalmon lévő erők ágensei nagyon is tudatosan mindössze “a kommunizmus megreformálásaként” próbálnak a mai napig tálalni.

Mint fentebb jeleztük, a titkos háttérirányítás alatt álló szovjetek terve mindenekelőtt a megszállás folytatásául, sőt katonai fokozásául szolgáló ürügy létrehozása volt. Kétségtelenül valamilyen “arculatváltásban” is gondolkoztak, olyasmiben, ami aztán mintegy mellékesen meg is valósult: a Rákosi (Roth)-féle zsidó-kommunista rémuralomnak a zsidó elemet – a dominancia megőrzése mellett – második vonalba hátratoló Kádár-féle terrorra való átállás. Ez teljesen független volt Kádár – vagy ahogy saját elvtársai nevezték “Szar Jancsi” – személyétől,3 aki egy messzemenőkig esetleges figura volt a szerep eljátszása tekintetében, és jóformán bármelyik kellően ostoba és szolgalelkű, de nem zsidó kommunista játszhatta volna ugyanezt a szerepet. Az ugyanis távlatibb célok miatt fontos lett, hogy a judeokratikus megszállás ne váljon túlságosan nyilvánvalóvá és ne szüljön adekvát ellenhatásokat: a “körmös” bauerek, a “tökös” pethők, a pre-postabankos princz gyulák, a kárpáti-krauszok és a rákosi (roth) mátyások, a péter (auspitz) gáborok, a révai (léderer) józsefek, a farkas (wolf izrael) mihályok, az apró (klein) antalok népe ellen. A “kommunizmus megreformálása” – halljuk lépten-nyomon 1956 kapcsán, ami maguknak az 56-os harcosoknak a szemszögéből nem egyéb, mint az ellenség részéről történő saját célokra való kisajátítás, és ilyenformán alávaló hazugság. Ráadásul a saját szemszögükből is hazugság, mert a fő cél az ellenséges – formailag – vörös megszállás fokozott fenntartása volt, és csak másodlagosan a fenti értelemben végrehajtott “megreformálás”. Értsd a judeokratikus jelleg álcázása. Ezt hívták némelyek “emberarcú kommunizmusnak”. Ennek a “reformista” koncepciónak lettek mára “hősei” az olyan semmirekellő gazemberek, mint Nagy Imre, az orosz cári család egyik valószínűsíthető gyilkosa, az NKVD “Vologya” nevű besúgója, a Dobi kormányban élelmezési miniszter, majd begyűjtési miniszter (“padlásseprés”), a Rákosi (Roth)-kormány miniszterelnök helyettese, 1953-ban Dzsugasvili (Sztálin) halála után pedig miniszterelnök (!). Nagy 1956 őszén minden esetleges és ködös látszat ellenére a szovjet érdekeknek megfelelően, Mikojan és Szuszlov utasításai szerint ténykedett és folyamatosan jelentett a két szovjet pártfőnöknek, Szerovnak, és tájékoztatta az ÁVH alakulatait és a Katonai Bizottságot. A “kommunizmus megreformálásának” hamis címkéje jegyében kerültek piedesztálra az olyan alakok, mint Maléter vagy Losonci, Gimes és Szilágyi, azok, akik 1989. június 16-án a Hősök terén lettek újratemetve. A taktika nyilvánvaló: ha 1956 nem volt egyéb, mint kísérlet a kommunizmus megreformálására, akkor az MSZMP újfent “megreformált” utódpártja az MSZP4 1956 – játsszunk el a képtelen gondolattal – méltó örököse és legitim ünneplője, egyszersmind a hatalom jogfolytonos képviselője. Mindez azonban nemzeti oldalról nézve ellenséges érdekből történő történelemhamisítás és alávaló hazugság.

A szuggesztió azonban itt nem ér véget. Bizonyos “jobboldali” körök a “reformkommunisták” helyett általában az úgynevezett “Pesti Srácokban” szeretik látni az 1956-os magyar Szabadságharc és Szabadságfelkelés igazi képviselőit. Anélkül, hogy a budapesti vagy általában a magyar ifjúság szerepét a legcsekélyebb mértékben is csökkenteni vagy relativizálni akarnánk, ezzel a tévedéssel és félrevezetéssel is le kell számolnunk. A “Pesti Srácok” azért maradhattak meg mintegy a hátterében vagy második vonalában a ma “hivatalos” történelmi interpretációnak, mert magán a lázadáson túlmenően tényismereteik és politikai elképzeléseik megfelelően amorfak voltak, és így semmi valóban veszélyes dologról nem húzhatták le a leplet. E sorok írója ezzel szemben konkrét családi vonatkozásokból is tudja, hogy 1956 leginkább ellenforradalmi és jobboldali vonatkozásait más erők generálták: azok, akik teljes világossággal az 1945 előtti állapotok restaurálása végett szálltak síkra, az egyedül legitim Magyar Apostoli Királyság, az “úri Magyarország” és az egyházi jogok helyreállításáért, de ezen belül is és mindenekelőtt a magyarországi judeokrácia felszámolásáért. Legelsősorban e vonásuk miatt lettek képviselői az élők sorából kegyetlenül likvidálva és 1956 mai interpretációiból jóformán nyomtalanul eltüntetve. Ezek a valóban jobboldali erők – legalábbis elvi síkon – 1956-ban is mind kül-, mind belpolitikailag független Magyarországban gondolkoztak. Mindenféle meg nem reformált és “megreformált” kommunizmusra, mindenféle szocializmusra, miként a “liberális” demokráciák ez előbbiekkel basztardizált vagy önálló változataira kizárólag mint degenerált szemléletek politikai megfelelőire, s ilyenformán mint teljes mértékben kiiktatandó és felszámolandó erőkre tekintettek. És az események 1956 őszén az ellenséges beavatkozásig valóban jóformán napról-napra egyre inkább ebbe a világtörténelmi viszonylatban példátlanul pozitív jobboldali irányba haladtak. Valamint egyre jobban kezdett nyilvánvalóvá válni, kik gyilkolták, akasztatták, kínozták vagy éppen verették félholtra az akkor elmúlt évtizedben (miként 1919-ben a 133 napos judeo-bolsevista rémuralom idején) a hazájukat és nemzetüket szerető és védő becsületes emberek százait és ezreit, és a jogos bosszú mint népharag már-már kiteljesedni látszott. Ezért kellett a judeokráciának és a hazaáruló kommunistáknak sürgősen “behívniuk” az oroszokat, és emiatt nem merült fel igazán egy pillanatra sem a nyugati demokráciák, netalán az USA konkrét katonai támogatása és beavatkozása hazánk és nemzetünk oldalán, amire pedig oly sokan és oly naivan vártak. Ne legyenek illúzióink. A kommunizmus mellett a Nyugatot is egyaránt kézben tartó “világhódítók”5 terveibe semmi ilyesmi nem fért és nem fér bele a mai napig, így 1956 ellenforradalmi radikalitásánál semmi sem volt nagyszerűbb és heroikusabb, ugyanakkor naivabb és tragikusabb.

Az igazság “hivatalosan” a mai napig nem derült ki, az akkori igazi bűnösök, valamint a gyilkosok és a kínzók, a mozgatók és bitang pribékjeik, az ügynöktartók és ügynökeik nem lettek megbüntetve, sőt remek “állami” tisztségekből vagy nyugdíjakból élnek, utódaik pedig töretlenül tovább bitorolják az ország vezető pozícióit. Hazudnak “reggel, éjjel meg este”, és akinek ez nem tetszik, azt a médiarendőrség ugyanazzal az ötven évvel ezelőtti retorikával “csőcseléknek”, “huligánnak”, “köztörvényes bűnözőnek” stb. bélyegzi, az ÁVH-t idéző hisztérikusan brutális rendőrséggel széjjelvereti (ez utóbbi összetételben és összefüggésben a “rend” szó természetesen viccnek is rossz), és a koncepciós perek módszereit felelevenítve, jogsértő módon elítéli. A maszkírozott, de hatásaiban lépten-nyomon megmutatkozó és adott esetben azonnal nyílt, terrorisztikus diktatúrába átmenő megszállás tart, a hatalom ugyanazokban a kezekben van, és így talán Magyarország az egyetlen ország a világon, ahol a többség kisebbségben van. A megosztottság kétségtelenül ördögi (diabolikus) dolog, viszont a hamis és hazug egység még inkább az. Magyarország eszmeileg 1956 kapcsán is legalább kétfelé szakadt. Az egyik oldalon azok, akiknek több-kevesebb tudomásuk van a történtekről és a dolgok általános menetéről, és jóhiszeműen elítélik a bűnösöket. Ezek azok, akiket a mai álellenzék és áljobboldal (valójában ugyannak az egy pártnak a másik fele) begyűjt, ámít és nyugtat folyamatosan, árulóként játszva a közhelyre, miszerint “a puliszka nem robban”. A másikon azok, akik szintén és nagyon is jól tudják, mi folyt itt le az elmúlt században, de részesei és sunyi haszonélvezői annak, hozzászámítva a tetszés szerint manipulálható, földsötét plebsüket, amelyre különféle nevetséges “demokratikus választásokon” biztosan számíthatnak, abból kifolyólag, hogy a rosszhiszeműség és az ostobaság minduntalan kéz a kézben járnak.

Lassan az egész Föld felé kiteljesedő monstruózus és démoni hatalom ellen a nagy- és középtársadalom szintjén már jóformán semmit nem tehetünk. Ehhez ugyanis mindenekelőtt egyik legfőbb szövetségesét és asszisztenciáját kellene felszámolni: a semmiből semmit nem látó és nem értő pándémikusan terjedő ostobaságot és tompaságot. Ezért a célért viszont mindenki megteheti már most az első lépést: önmagában.

Jegyzetek

1 Az antikrisztus uralma metafizikailag az antitradicionalitás uralmának betetőződése, ami törvényszerűen egybeesik a jelenlegi emberi ciklus és világkorszak végével. [Vö. Baranyi Tibor Imre: Fejlődő létrontás és örök hagyomány. Debrecen, Kvintesszencia Kiadó, 2005. IV és VI. fejezet. ( A szerk.)]

*[Bővebben lásd uo. XVII. fejezet. ( A szerk.)]

2 E helyütt az ellenforradalmi jelző pozitív értelmű és kifejezi a minden esetben negatív forradalmi erőkkel való szembenállást.

3 A deklaráltan kádárista Thürmer kvázi ügynöki feladata nyilvánvaló: elhitetni, hogy az ő pártja az MSZMP folytatója vagy “utódja” és nem az MSZP. Ezért a szánalmasan stupid retorika: “az igazi kommunisták mi vagyunk” (Thürmer). Néhány felvilágosítatlan (és fizetetlen) balek azonban Thürmer pártjából az MSZP felé húzna, semmit nem értve a színjátékból.

4 Az MSZMP és MSZP közötti töretlen kontinuitást a szimbólumok felettébb beszédes világa is ékesen bizonyítja: az előbbi jelét, az ötágú vörös csillagot néhány egyszerű mozdulattal szétvágva és az elemeket átcsoportosítva vörös szegfű, az MSZP jele keletkezik. Ez és számtalan nyilvánvaló tény ellenére embereket lehet arról minden további nélkül meggyőzni, hogy “ez a párt nem az a párt”. Az MSZMP és az MSZP töretlen kontinuitásának bebizonyítása után pedig – már ha erkölcsi alapon bármire lehet még hivatkozni – elég lenne ennek az egy és ugyanazon pártnak a súlyos történelmi bűneit világossá tenni a naiv “választópolgárok” számára, hogy győzzön az állítólagos “ellenzék”, amely azonban ezt rendre elmulasztja megtenni. Mégpedig ezért mulasztja el, mert végső soron ugyanazon erők irányítása alatt áll, és ezért nagyon is megfelel neki a jelenlegi és minden ezzel egy irányba mutató helyzet.

5 Vö. Marschalkó Lajos: Világhódítók (Az igazi háborús bűnösök).

tradicio.org

Szlovákia két bázist is felajánlott a NATO-nak

2014. október 23. - Andre Lowoa

Az afgán hadsereget 2015-2017 között évente 500 ezer dollárral támogatja majd a szlovák kormány.

A szerdai ülésen a kormány megtárgyalta Szlovákia, a NATO közgyűlésen tett ígéreteit, amelyre szeptember elején került sor. Szlovákia felkínálta, hogy modernizálja a poprádi logisztikai központot és amennyiben szükséges, a NATO használatába állítja azt. Ugyancsak a NATO céljainak átengedi a szliacsi (Sliač, Zólyomi járás) repülőtér és a lesti (Lešť, Zólyomi járás) kiképzőközpont használatát.

A közgyűlésen elhangzott, hogy a kormány elejét veszi a hadsereg költségvetésének csökkentését is, és 2020-ig a GDP 1,6 százalékát fordítja majd a katonaságra. 2016-ig a hadsereg költségvetésének 20 százalékát modernizációra fordítja az állam. A 2015-2017 közötti időszakban fél millió dollárt folyósít Szlovákia az afgán hadseregnek, valamint 2014 után 66 katonát biztosít a NATO-nak nem harcászati missziókban.
Új Szó-Kitekintő

Peking és Teherán egymásra kacsint

2014. október 23. - Andre Lowoa

Peking kész Iránnal a pragmatikus együttműködésre, a hadseregek közötti kapcsolatok szorosabbra fűzésére - közölte a kínai védelmi miniszter, amikor fogadta az iráni haditengerészet parancsnokát, Habibollah Sayyari ellentengernagyot.

Csang Van-csüan elégedetten szólt az eddigi együttműködésről, amelyet egyebek mellett a kölcsönös látogatások, kiképzések jellemeznek. A tárcavezető utalt a flották közti "gyümölcsöző" cserekapcsolatokra és a hadihajók egymásnál tett kölcsönös látogatására is.

Az iráni flottaparancsnok a Hszinhua hírügynökség híre szerint kifejezte, hogy országa nagy jelentőséget tulajdonít a Kínához fűződő kapcsolatainak és a jövőben is azok fejlesztésére törekszik.

A múlt hónapban először vett részt kínai hadihajó, szám szerint kettő, iráni haditengerészeti gyakorlaton. A szakértők ezt a két ország hadserege közti jó kapcsolatok nyílt vállalásának tartják. Úgy vélik, ezek egyrészt Irán Perzsa-öbölbeli jelenlétének megerősítését szolgálják, másrészt kifejezik Kína készségét a kelet-ázsiai régión kívüli szerepvállalásra.

Kína az iráni olaj legnagyobb felvásárlója Indiát, Japánt és Dél-Koreát megelőzve. Peking az iráni nukleáris kérdésben kezdettől a tárgyalásos megoldást szorgalmazza, és rendre azt ismétli, hajlandó az érintett felekkel együttműködni annak érdekében, hogy mielőbb egy "méltányos, kiegyensúlyozott és kölcsönösen kedvező" megállapodás szülessen. Peking már többször kifejezte, nem szeretné, ha Teherán nukleáris fegyverhez jutna, de elismeri jogát az atomenergia békés célú, polgári alkalmazására. Kína az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjaként részt vesz az iráni atomprogramról folyó hatoldalú tárgyalásokon.
MTI

1956 - újraértékelés, következtetések és tanulságok

2014. október 23. - Andre Lowoa

1956 - tíz évvel egy rendszerváltási folyamat befejeződése után, és tíz évvel egy olyan geopolitikai átrendeződést követően, mely méretét tekintve kizárólag a világháborúhoz és a napjainkban is zajló folyamatokhoz hasonlítható. Mindezek egy olyan összefüggésbe helyezik az akkor lezajlott eseményeket, melyek elkerülhetetlenné teszik, hogy minden hatalom, minden kormány, ideológiák és érdekek mentén újraértelmezze (vagy félremagyarázza) az emlékezetet. Az események szubjektív emlékeinek elhalványulásával is vannak azonban olyan tények, melyek minden regnáló hatalom számára kínosak. Az utóbbi években a magyar társadalomban éles jobbratolódás zajlott le, ami lehetővé tette egy újabb tabu feltörését, a zsidóság szerepének kiértékelését a kommunista rezsimben és a forradalom leverésében. Nem az egyetlen tabu ez, de az egyetlen, amivel az ellenzék emlékezetpolitikai alternatívát akar nyújtani, így ezt a vonatkozást kell elsőként összefüggéseibe helyezni.

Alig több mint tíz évvel egy újabb világháború, egy rendszerváltás és egy geopolitikai átmenet után az ország egy stabilizációs időszak kellős közepén volt, ami már önmagában is felveti kérdést, hogyan és mi ellen történhetett olyan horderejű népi önszerveződés, ami azóta is példa nélküli. Lényeges ebből a szempontból, hogy hogyan zajlott ez a stabilizációs időszak, milyen eszközökkel és milyen mértékben érintette az a lakosságot. A rendszerváltás nem egyszeri dolog, nagy vonalakban elmondható, hogy egy-két generációnként minden országban rendszerváltás vagy rendszerváltozás következik be. Ami 1956-ban történt, az egy totalitárius rendszer által okozott mérhetetlen szenvedés elleni elkeseredett ellenállás volt, ami egyenes következménye az eseményeket megelőző elmúlt 20 évnek. Nagyon is lényeges, hogy ez egy rendszerváltás és geopolitikai átmenet utáni konszolidációs időszak volt; ilyen időszakokban ugyanis a hatalom minden elérhető eszközt felhasznál a rendszer stabilizálására, nem válogat a módszerekben és személyi állományt tekintve is azzal dolgozik, aki garantálhatóan nem az elmúlt rendszerek funkcionáriusa. Figyelembe véve, hogy a második világháború mozgatórugója a nemzetiszocializmus (illetve annak torzult formája), egy ilyen rendszerváltás és geopolitikai átmenet egyenes következménye, hogy 1945 után az a rendszer, amely a nemzetiszocializmussal - ideológiai okokból - végleg le akar számolni, nagymértékben támaszkodik a nemzetiszocializmus veszteseire, arra a társadalmi rétegre, ami garantáltan nem fogja visszasírni a rendszerváltás és átmenet előtti állapotokat. Törvényszerű, hogy a stabilizációs időszakban a hatalmi struktúra igen nagy mértékben támaszkodott a hazai zsidóságra, elsősorban amiatt, mert mindez biztosítékul szolgált arra, hogy a hatalmi elit nem fog visszatérni a rendszerváltást megelőző időszak ideológiai felépítményéhez, ami a szovjet rendszert alapjaiban megkérdőjelezné. Egy az elmúlt rendszer kárvallottjainak tömeges hatalomra juttatásával dolgozó rezsimtől nem is várható más, minthogy egy alapjait tekintve is totalitárius, bosszúszomjas terrorállam legyen.

1956-ban egy olyan hatalmi struktúra létezett Magyarországon, mely a zsidóság bosszúvágyának hatalomra juttatásával biztosította a nemzetiszocializmus soha vissza nem térését, - a zsidóság nemzetiszocializmussal szembeni bosszúszomját és a közelmúlt emlékezetét használta fel arra, hogy minden felkelést és visszarendeződési kísérletet, melynek alapja a magyarságtudat és népi összetartozás, brutális eszközökkel elfojtson és megakadályozzon. Tény, hogy a magyarországi kommunista rezsim hatalmi struktúrájában a zsidóság szinte kizárólagos többségben volt, és mindez egyenes következménye a rendszerváltást megelőző állapotoknak. Ennél hatékonyabb eszközt nem is találhatott volna a hatalom arra, hogy a nemzetiszocializmus visszatérését megakadályozza, s így az országot a szovjet blokkon belül hosszú távon stabilizálja. Az egyéni bosszúvágy és nagyhatalmi érdek sajátos fúziója volt ez, melynek egyenes következménye egy cionbolsevista terrorállam, ami az '56os felkelést kérlelhetetlenül vérbe fojtotta. Egy a 30-as évek eseményeit megbosszulni akaró társadalmi réteg, ami a kezébe adott hatalmat azóta is a 70 évvel ezelőtti sérelmekért kapott kompenzációnak tartja, a bosszú eszközeként használja azt, ahogy történt az 1956-ban és történt a '89-es rendszerváltáskor.

Vannak más tények is, ami '56 kapcsán tabunak számít a mai magyarországi politikában. Tény, hogy ez az ellenállás jórészt Budapesten kívül szerveződött, hajtóereje a munkásréteg volt voltak. Debrecenben bontakozott ki legelőször paraszti származású diákoknak köszönhetően, majd Miskolcon a gépgyári munkások körében. Ezen felül Veszprémben, Jászberényben, Szolnokon történtek csak jelentősebb megmozdulások, ami azt igazolja, hogy a felkelést a munkások (az iparban dolgozók) vették a kezükbe (ezek mind a kezdődő iparosítás vidéki központjai voltak), vagyis a felkelés ha névlegesen igen, gyakorlati vonatkozásait tekintve azonban nem kifejezetten a rendszer kommunista vonatkozásai ellen irányult. Egy olyan népréteg által mozgatott felkelésről van szó, amely névlegesen a kommunista ideológia kedvezményezettje. Hogy ez a népréteg Magyarországon a kommunizmusnak nem kedvezményezettje volt, az a fentiekre vezethető vissza. A szovjet hatalom kiszolgálói törekedtek arra, hogy a magyar hatalmi elit ne olyan személyekre épüljön, ami származásuknál fogva lehetővé tenné a nemzeti érzelmekre alapozott önszerveződést és így a nemzetiszocializmus visszatérésének bástyája legyen. Tehát a nagyhatalom az alapján válogatta meg a kedvezményezettek rétegét, hogy mindegy milyen ember, csak származása miatt ne kerülhessen a magyar szélsőjobboldal befolyása alá.

A szovjeteket nem érdekelte, ki van a hatalomban és mit művel a belpolitikában, egyetlen egy szempont volt csak, hogy a Szovjetuniónak az az apró része, ami Magyarország, ne kerüljön újra nyugati fennhatóság alá. Egy ilyen stabilizációs időszakban a szélsőjobboldal ugyanolyan destabilizáló tényező volt, mint ahogyan ma is az (példaként itt a Kijevben lezajlott eseményeket említhetjük).

Ugyanakkor az is tény, hogy a felkelés központi irányítását Budapesten a liberális nyugati rendszerrel szimpatizáló értelmiség próbálta megszerezni, vagy szerezte meg. Ezek a csoportok a liberális bal- vagy jobboldali irányzatokhoz kötődtek. Mindez magában hordozta a népfelkelés bukását, ugyanis a liberális atlanti rendszer országai október 27.-i tanácskozásukon a magyar eseményekbe való be nem avatkozás mellett döntöttek, és erről a Szovjetunió vezetését is tájékoztatták. Ennek ellenére az atlantisták nyílt propagandában (Szabad Európa Rádió) a további teljes ellenállásra buzdítottak, segítséget ígérve, amit soha nem adtak meg. Ennek egyenes következménye volt a reménytelen ellenállás folytatása, a magyar nép segítséget várt a nyugattól, ahonnan végül csak árulást kapott. A Nyugat elárulta a magyar népet, fejünk fölött rendelkeztek az ország sorsáról, miközben a további ellenállásra buzdítottak, mert akkor a magyar nép kiváló eszköz volt a nyugati tömb abszolút ellensége, a Szovjetunió destabilizálására. A nyugat árulása azt jelentette, felhasználtak minket saját politikai játszmájuk eszközeként, és ezzel odavetették a magyar népet egy olyan totalitárius terrorállam kegyetlen brutalitásának, amely célzottan olyan személyekkel volt feltöltve, hogy a magyar néppel semmilyen szolidaritást ne érezhessenek. Ebben a harcban hősök születtek, de a tényeket máig nem szabad kimondani, vagyis, hogy;

1. a hatalmi struktúra célzottan nem-magyar elemekkel volt feltöltve, hogy a Szovjetunió így megakadályozza a nemzetiszocializmus visszatérését,

2. a nyugat elárulta Magyarországot. Harcra buzdítottak és segítséget ígértek, de ugyanakkor közölték is a népet elnyomó totalitárius diktatúrával, hogy semmilyen segítséget nem fognak adni

Városi harcban az orosz csapatok egy hét alatt teljesen felszámoltak minden ellenállást, anélkül, hogy nehéztüzérséget, vagy légierőt vetettek volna be, ami a katonai stratéga igen magas színvonalát jelzi. Amit a nyugat árulása jelentett a magyarság számára, az a nép legjavának módszeres kiirtása. Valós népirtás volt ez, a Nyugat ígéretei miatt tettre kész, hősi jellemű fiatalok veszítették életüket. A hősi jellemek elvesztek, rengeteg értékes ember fiatalként életét vesztette a harcokban. Fiatalként hősi halált halt magyarok, akik a gyermekvállalásig soha el nem jutottak. A nép legjavának genetikai öröksége '56-ban elveszett, melynek eredményeként a magyar nép máig képtelen egy olyan elit kitermelésére, mely az életét adná a hazáért. Az önfeláldozásra, az életáldozatra való hajlam '56-ban elveszett. Akik megmaradtak és a nyugat buzdításában részt vettek az ellenállásban, a nyugat segítségének elmaradása miatt emigrációra kényszerültek. Szintén kiváló jellemek, tudósok, a magyar nép kiválóságai menekültek el a nyugati országokba, hogy tevékenységüket ott folytassák. Ez ugyanannak a folyamatnak a nagyon kezdeti szakasza, amit a nyugat ma is tovább folytat Magyarországon. Ma agyelszívásnak nevezik ezt a jelenséget: a kiváló szakemberek az ország elhagyására kényszerülnek, általuk a Nyugat gazdagszik, a magyarság pedig a nyugat által egyre szegényebb.

Ahogy a következményekből is látható, a nyugat célzott eugenikai programot és agyelszívást hajtott végre a magyar népen azzal, hogy '56-ban a harc folytatására buzdított, majd árulást követett el. A nyugat árulása a magyar nép kiválóságainak módszeres kiirtása volt, amit az emigrációval egy agyelszívási folyamat követett. A nyugat kihasználta, hogy a szovjet rendszer, fennhatóságának hosszú távú bebiztosítására egy nemzetidegen, a nemzetiszocializmus miatti bosszúszomját hatalmi pozícióban a magyar lakosságon kiélő hatalmi garnitúrát emelt fel. Ennek máig láthatjuk következményeit. 1956 hagyatéka, hogy a magyarság a hősi jellemeket elvesztette, kiválóságaink nyugatra menekültek, ami a mai napig tartó folyamat. 1956 a magyar szellemi elit elleni tisztogatás volt, ami máig lehetővé teszi a magyarság birkaként terelését. 1956-ban a nyugat megmutatta igazi arcát, és azt sem mondhatjuk, hogy a forradalom sikerével jobb lett volna, mert 1989-ben megkaptuk, amit a forradalom sikerén is kaptunk volna, és nyilvánvalóan nem jobb.

1956 tanulsága pedig, hogy amit akkor elveszítettünk, azt vissza kel szerezni. A hősi jellemet, a kiváló szakembereket és tudósokat benn kell tartani ebben az országban, a nyugattal pedig minden kapcsolatot felszámolni, amíg még nem késő. Ez lenne a mindenkori magyar kormány feladata, minden más amit mondanak, csak porhintés.



http://www.hidfo.net/2014/10/23/1956-ujraertekeles-kovetkeztetesek-es-tanulsagok

“Nagy dobásra” készülnek a donbasszi önvédelmi erők?

2014. október 23. - Andre Lowoa
Alekszander Zaharcsenko igéretet tett. A Donyecki Népköztársaság “vonalas kommunistának” kikiáltott miniszterelnöke ma reggel – mondjuk így – eligazítást tartott.

zah

Szlavjanszk, Kramatorszk, Mariupol – és hát a köztes térségek településeinek – felszabadítását igérte. Figyelmeztetett: roppantul kemény harcok fognak következni.
Zaharcsenko ráadásul egy ma délelőtti sajtótájékoztatóján kijelentette: “a fegyvernyugvást Kijev egyáltalán nem tartotta be! Mi többé – kevésbé tartottuk magunkat a megállapodáshoz, de ennek most vége! Tegnap már lepisszentettük őket!”
Zaharcsenko bejelentése meglehetősen sokat sejtető!
Az éjszakai nyugalom után fel is “pezsdült” egy kisséé az élet Donbassz egyes frontszakaszain.
A Gorlovka nyugati peremén lévő milista blokkposztot tüzérséggel támadták a valcmanisták. Egy önvédelmis elesett.
Volnovahától Dokucsajevszk lakott területeit is lőtte a latortüzérség. A helységben hat lakóház megsemmisült. Szerencsére emberéletet nem követelt a támadás, viszont hárman súlyosan megsebesültek.
A “Cserkasszi” latorzászlóalj egyik összpontosítását viszont felfedezték a népköztársaságiak. Egy “Grad” üteg el is végezte a melót.
ham Szétlőtt, kiégett amerikai Hummerek
Nyikisinonál ma reggel újra kezdődött a kimennénk – nem engedünk! – huzavona! Így aztán a latrok továbbra is maradnak.
Tehetetlen dühükben a bérgyilkosok tüzérséggel kezdték lőni Nyikisino romjait, Gorodiscsjét és Kruglikot.
Sztrjukovo és Fascsovka milicista blokkposztjai ellen itézett latortüzér – támadásokban két milicista halt meg ma délelőtt, egy súlyosan megsebesült.
Egyáltalán nem háborús hír, de jó hír: Luhanszk – régióban elkezdték a fogyatékkal élők, és a családfenntartó nélkül maradt kisgyermekesek számára a szociális járadékok folyósítását. Hétfőtől már kézbesíti a posta a nyugdíjakat is.
Novembertől pedig megkezdik a hatóságok Újoroszország útlevelének kiadását az igénylők számára.


http://balrad.wordpress.com/2014/10/23/nagy-dobasra-keszulnek-a-donbasszi-onvedelmi-erok/





Alekszej Mozgovoj a DNR-LNR miliciák parancsnoka ma délután Zaharcsenko miniszterelnök kijelentéseivel egybevágó “parancsismertetőjén” bejelentette: a népköztársasági erőknek rövid időn belül el kell érniük a régióhatárokat, és mind a Donyeck, mind a Luhanszk – régiók teljes területeit fel kell szabadítani a kijevi latorhatalom megszállása alól!

kar1

Kijev álnok és durva módon, folyamatosan megszegte a megállapodásokat. Emberek ezrei haltak meg a junta szószegő, agresszív magatartása miatt! Ennek végetvetünk! – jelentette ki Mozgovoj.
Erre mintegy refrénként Jurij Birjukov helyettes hadügyér amiatt síránkozik, hogy minden elfogyott, ami kell egy háborúhoz. Minden számottevő erő Donbasszban! Ám ha ott elveszítünk egy csatát – vége a dalnak! Elveszítjük a háborút is!

Ma dél tájban Mariupolnál harckocsik bevetésével összecsapások kezdődtek.


http://balrad.wordpress.com/2014/10/23/valami-lesz/

Csak szólunk, hogy nem kell keresni tovább a devizát

2014. október 23. - Andre Lowoa

Mielőtt a deviza alapú uzsorás hitelek forintosítására és a teljes banki profit realizálására sor kerül, az utolsó utáni pillanatokban közösen vegyük sorra a tényeket és a kifosztásunk alapjául szolgáló pénzügyi terméket, illetve ennek legfontosabb tulajdonságait !
A finom devizafedezetek, illetve devizaforrások megtalálhatóak a hiteleink mögött. (Ezért a kijelentésemért a teljes anyagi és büntetőjogi felelősséget is vállalom.)
deviza-hitelekA fejtörést és a nagy dilemmát a magyar uzsora áldozatoknak az okozza és okozhatja, hogy ha volt deviza, akkor volt-e árfolyamkockázata a Banknak, na az nem volt és ez itt a lényeg !
A vicces az lehet, ha itt egyáltalán még van kedve valakinek nevetgélni, hogy ezeknél a szerződéseknél a Bank számára már tökéletesen mindegy (később ezt is részletesen kifejtem), hogy a magyar devizahiteles milyen árfolyam és milyen fedezeti értékű ingatlan mellett dől majd be, ki lehet jelenteni, hogy a Bank számára az árfolyamváltozás és annak mértéke közömbös. A kölcsön nyújtásának és a kölcsön nyilvántartásának a szempontjai “különváltak”, mert a kölcsön “nyújtás” jellemzően hitelbírálat és a fedezetek értékelése és elzálogosítása mellett történt, míg a kölcsön “nyilvántartása” korlátlan, azaz a fedezetektől és a jövedelemtől függetlenül is lehetséges.
Ennek az egyedüli oka, hogy az ügylet valamennyi kockázatát átruházta, átalakította, transzferálta, kezelte.
A hazai devizahitelezésben az AIG szerepének a megítélése – mely véleményem szerint a kitiltási botrányt is előidézte – súlyos és aggálykeltő. Az aggályainkat, kifogásainkat és a várható következményeket, továbbá az okirati bizonyítékainkat, az ügyben “valamennyi” érintett részére jeleztük.Amerika, az érdekeit, befektetéseit és az AIG jó üzleti hírnevét védi, ennek a lehetséges következménye a kitiltási botrány is. A befektetéseire a Magyar Állam hasonlóképpen vigyáz, most éppen a forintosításon keresztül. (később ezt is részletesen kifejtem). Az Amerikai adófizetők 183 milliárd (!) dollárját égették el, ennek a cégnek a megmentése során. A hazai pénzintézetek, az amerikai üzleti partner segítségével “kockázatmentesen” folytathatták áldatlan hitelezési tevékenységüket.
A kiszolgáltatott magyar ügyfelek számára nyújtott tájékoztatás, leírhatatlanul primitív módon történt. A pénzügyi intézmények erőfölénye miatt a kölcsönszerződések elemei, részletei és kockázatai terén a felek között hatalmas információs különbség van.
Az egyik szerződő fél, az ügyfél, aki az esetleges kockázatokat a megfelelő tájékoztatás hiányában maximum csak tudomásul vehette, míg pénzintézet ezeket és valamennyi felmerülő kockázatát kezelte és természetesen mindezt, az ügyfél költségén. A termék árazásának a tisztességtelensége is ide vezethető vissza, az átláthatatlan árazás és tájékoztatások, ezeknek a szerződéseknek a lényegi momentumai.
A hazai pénzintézetek magatartásával és gyakorlatával kapcsolatban, az okirati bizonyítékok alapján elsősorban a csalás és egyéb bűncselekmények alapos gyanúja merül fel.

Falus Zsolt Ferenc
Elnök
Bankcsapda Egyesület
Grell Antal
Elnökségi tag
Bankcsapda Egyesület

magyartudat.com

süti beállítások módosítása