Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

Dég

2014. november 16. - Andre Lowoa

Donbassz: a Leghosszabb Napra várva!

2014. november 16. - Andre Lowoa
Napok óta egy Kijev ellen a mai napon meginduló fergeteges orosz rohamot vizionál Nyalókakirály udvari kommunikációja.
A népköztársasági erők pedig a valcmanista banditahad Donbassz elleni mai offenzíváját várják. Ők viszont erről beszélnek már napok óta. Úgyhogy – szerény véleményünk szerint – Maradék – Ukrajna és Donbassz mai “leghosszabb napja” is az érintettek várakozásaival ellentétben, az eddig megszokottakhoz hasonlóan, a “hétvége hangulatában” fog eltelni! Azaz: a körülményekhez képest viszonylagos nyugalomban. Úgy, mint a tegnapi nap.

gödör

Mert Donbassz tegnapi napja ma reggel – ottani idő szerint nyolc óráig – viszonylagos nyugalomban telt el.
Voltak persze “kivételezett” helyek, ahol a szembenálló felek nem igazán osztják a “magyar” KDNP hétvégi “munkaszüneti” ötletét.
A donyecki repülőtér és környéke az hétvégeken és ünnepnapokon egyaránt élénk “forgalmat” produkál. Így volt ez tegnap, és így a mára virradó éjszaka is. Reméljük, hogy csak afféle népköztársasági “utómunkálatok” zajlanak. Peszki környékéről és az “Avgyejevkán túli területekről” lőtte a repülőteret a valcmanista latortüzérség. Avgyejevkában ezidőszerint duális hatalom működik. Még az is előfordulhat, hogy a konyhában a latrok kvaterkáznak, a spájzban pedig a népköztársaságiak dekkolnak.
A gyjebalcsevói katlanból Orlov – Ivanovka térségében pedig ma hajnalig erőlködtek a bérgyilkosok, hogy sikerüljön nekik kiszabadulni a kellemetlen helyzetükből, de a milicisták meggyőzték őket a maradás helyességéről. A harcok hevességére jellemző, hogy kilenc milicista is elesett ma hajnali háromig. Szanzsarovka mellől Jenakijevo felé a banditák késő este reaktív tüzérséggel lődöztek. Ez sötétedés után általában nem szokott jó ötlet lenni egy sorozatvető üteg esetében, kiváltképp ha a közelben rájuk vadászó ellenséges egység is van. Most is rossz ötlet volt a latrok részéről.
Mire az utolsó “Grad” rakétákat is kilőtték, máris kapták a nyakukba a figyelmeztetést a milicia tüzérségétől : látunk benneteket. Ott is maradt az egész bagázs!
Miusz és Csjernuhino népköztársasági állásait viszont a pribékhorda támadta. Több milicista súlyosan megsebesült.
Pervomajszkot több ciklusban is latortüzérségi támadás érte ma reggelig.
Sztanyicja – Luhanszkaja és Olhovoje térségében kissebb – nagyobb megszakításokkal “szekálták” egymást a felek, minden rendelkezésükre álló szerszámmal igyekeztek egymásnak ártani.
Trehizbenkánál két kijevi latortankot olvasztottak le a milicisták – személyzettel együtt – a közeli Szeverszkij Donyec folyó partján.
Granyitnoje, Szartana, Pavlopol és Novogrigorjevka lakói egész éjjel hallgathatták a nem túl kellemes zajongást, ami a környékbeli “vitákat” kísérte.
Mariupol és közvetlen környéke már – már idilli csendben töltötte idáig a week – end – et!

visk

“Ön elb…szta” – mondja az orvos
“Mi lesz velem doktor?” – kérdezi a “beteg”

 

Donbasszban és Kijevben minden érdekelt fél feszülten várja az általa a mai napra rendelt jóslat beteljesülését. A Leghosszabb nap eljövetelét.
A határvidék orosz területein táborozó – Kijev és NATO nevű latorszövetség szerinti – “borzalmas orosz haderő” pedig  ezidőszerint a szokásos hétvégi dolgokkal bíbelődik. Szabadságon, eltávon vannak, meg körletrendezéssel bíbelődik a rettenetes ármádia.
(Lehet, őket elfelejtették értesíteni?)
Persze az is lehetséges, hogy ők látták Putyin elnök tegnapi nyilatkozatát. Miszerint most van esély lezárni a donbasszi ellenségeskedést! (Bár kissé megrótta Nyalókakirály néhány intézkedését.)

 

http://balrad.wordpress.com/2014/11/16/donbassz-a-leghosszabb-napra-varva/




Már régen elmúlt a dél Donbasszban, de a rettenetes orosz haderőnek se híre – se hamva! Pedig nagyon jelezték Kijevben az agressziót. De még az EBESZ éber tekintetű fürkészői sem jeleznek semmit!

cső

Ezért aztán egymást szórakoztatják itt – ott a felek. Ezt leginkább a civil lakosság veszi rossz néven, de hát a valcmanista latortüzérség inkább a gyenge ellenállás irányába próbál hatni. Ezért aztán Nyalókakirály hordáinak évődése kimondott ellenszenvet szül.
A nyikolajevkában fészkelő latrok Dokucsajevsz lakóövezetét ágyúzták.
Granyitnojénál tanyázó tankjaikból a valcmanista bérgyilkosok Novaja Marjevkát lőtték. Mindaddig, amíg egy közeli milicistacsapat bele nem unt a csendháborításba. Két latortankot gyorsan leolvasztottak az éppen kéznél lévő alkalmas készségeikkel, és csend is lett. Volt még ott a környéken vagy nyolc – tiz kósza latoregyed is, de délre nyugodtan ki lehetett nekik utalni a segélykoporsó szállítmányból. A tankokban ülőknek megteszi egy nejlonszatyor is.
Kirovszk lakótelepei viszont komoly véráldozattal fizetett a Mogilja Osztraja – dombon tanyázó pribékek vasárnap délelőtti szorgoskodásáért. Négy civil sajnos meghalt a terrortámadás során. Sok a súlyos sebesült is.

Ezt észlelve a népköztársasági tüzérség kezdte lőni a dombra települt banditákat. Ez a beavatkozás vetett véget Kirovszk ostromának. Egyelőre.
Az Orlov – Ivanovka körül tanyázó latorhorda is kapott délelőtt egy kis “ajándékot” a milicisták tüzérségétől, de ott is lecsillapodtak a kedélyek délre.
Zsdanovka és Sahtyorszk lakótelepei a valcmanista tüzérgránátok miatt aggódhattak délelőtt, de szerencsére anyagi károkon kívül nagyobb baj nem esett.
Krimszkojénál milicistaposztot lőtt aknavetővel a valcmanista horda, ám egy közeledő felkelőcsoport láttán gyorsan kereket oldottak. Két szerszámjukat is visszahagyták. Ennek annyiból volt jelentősége, hogy a népköztársaságiak a frissz szerzeményekkel a bázisukra visszafelé néhányszor lőtték a 29. és 31. latorposztokat. Nagy kárt ők sem okoztak a valcmanistáknak.
Sztanyicja – Luhanszkaja mellett egy vasúti hidat szeretett volna megkaparintani ma délelőtt a megszálló horda. A népköztársaságiak meghiúsították a dolgot. A kijevi kincstárnoknak is megspóroltak négy zsoldot.
Trehizbenka átadásáról kérelmeztek tárgyalási lehetőséget Nyalókakirály banditái. Átadnák a települést a népköztársaságiaknak, ha elmehetnének. A milicisták az ötlet első felével egyet is értenek, de a szabad elvonulás nem az inyükre való. Úgyhogy nagy huzavona van jelenleg ott. Ez nyilván ki is tart holnap reggelig. Ennek viszont a helybeliek örülnek. Addig is kaptak egy kis nyugalmat.
Amig Trehizbenkánál könyörögnek a latrok, addig viszont a nagyobb mozgástérrel rendelkező cimboráik bőszen lőtték Szlavjanoszerbszket. De dél tájban azok is lecsendesedtek. Volt rá okuk. Egy “Grad” – sorozat pisszentette le őket! És rövidítette meg a kijevi zsoldlistát.
Ezeket az főbb eseményeket leszámítva, viszonylag csendben zajlik Donbassz vasárnapja. Több helyen voltak kézi lőfegyverekkel való lövöldözések, de hát azok már tényleg csak afféle legényes bolondozásszámba mennek a hétköznapok összecsapáhaihoz képest.
Donyeckben pedig olyan csend van, hogy ilyenre még a legöregebbek sem emlékeznek talán. A háború előtt az ÉLET ZSIVAJGOTT a mostanra szinte kiürült fővárosban. Ahol a kevés ottmaradott öröl a csendnek. Mert ez azt jelenti, hogy nem lőnek!
Vasárnap ide vagy oda – lemálház Donbasszban a “Fehér Konvoj” Ma este már vissza is térnek a kamionok Oroszországba.
Putyin elnök is otthagyta Ausztráliában a sok bolondot, és az ajándék koalamackóval a nyalábjában repülőre ült.
PUTYIN, Vlagyimir; ABBOTT, Tony
Inkább Moszkvában múlatja az időt. Az Ausztrál forróságban meg izzassza egymást a sok orosz hódítástól rettegő!

http://balrad.wordpress.com/2014/11/16/donbasszbol/

Gyurcsány a civilek felhergelésével kúszna vissza a politikába

2014. november 16. - Andre Lowoa

A Demokratikus Koalíció radikális atlantista párt szombati sajtótájékoztatóján Kerék-Bárczy Szabolcs, a DK elnökségi tagja felszólította a lemondásra a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnökét, sajtóinformációkra hivatkozva. A Népszabadság információi szerint Vida Ildikó NAV-elnöknek egy fantom betéti társaságban volt érdekeltsége, amely állandó jelleggel elkerülte az adófizetést, a felszámoláskor pedig fantom céggé nyilvánították. Vida a NAV vezetőjeként hozzájárult a társaság kényszertörléséhez, amivel elősegítette, hogy a fantomcég elkerülhesse a további vizsgálatokat, vagyis lehetővé tette az adóelkerülést.

A lap információi azonban nem csak a NAV elnökéről hoztak nyilvánosságra információkat, hanem Halasi Tibor, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. elnökét - tehát közvetetten az MNV Zrt.-t - is belekeverik az ügybe. A lap szerint Halasi ugyanazon fantomvállalat kültagjai közé tartozott, vagyis a Vida féle ügyben szintén érintett. Az MNV Zrt. belekeverése azonban Gyurcsányék korábbi stratégiájának követése, vagyis, hogy szisztematikus módon kulcspozíciókra lőnek, miután az érdekeltségeikbe tartozó balliberális sajtóorgánumokban konkrét információkat hoznak nyilvánosságra a célkeresztbe kerülő személyekről.

A radikális atlantista párt korábban Szijjártó Pétert, a keleti nyitásért felelős külügyminisztert ugyanezzel a módszerrel vette célba. Ezen a ponton érdemes említést tenni egy olyan jelenségről, ami a hazánkban zajló, mesterségesen korbácsolt botrány egészét jellemzi. A közelmúltban az orosz külügyminisztérium azzal vádolta Washingtont, hogy az orosz sajtón keresztül rejtett, néha nyíltan közölt kódokkal irányítja Oroszországban tevékenykedő ügynökeit. Az amerikai titkosszolgálatoknál elterjedt módszert élőben megfigyelhetjük a magyarországi radikális atlantistáknál is. Szeptember 18-án a Washington szócsöveként működő liberális sajtó címlapon hozta a hírt, hogy "Pintér távozik". A címlapon hozott anyag Pintér Attilára, a Magyar Labdarúgó Szövetség vezetőjére vonatkozott, akit szövetségi kapitányi posztjáról menesztett az MLSZ. Gyurcsányék ugyanezen a napon a "Pintér távozik" tartalmának megfelelően felszólították a belügyminisztert a lemondásra, mondvacsinált indokkal, előbb az egyszerűsített honosítási eljárás miatt, majd az Index hozott le egy anyagot Pintér céges érdekeltségeiről. A Pintér elleni lejárató kampány azonban elhalt, - valószínűleg félreérthettek valamit, mert Washington akkor még nem akarta lemondatni Pintért.

Most azonban az amerikai ostorcsattogtatás elért abba a szakaszba, hogy úgy gondolják, ideje elővenni a belügyminisztert is: a DK szerint "az ügyben felmerül az adóhatóság ellenőrzésével megbízott, a belügyminiszter felügyelete alatt álló Nemzeti Védelmi Szolgálat felelőssége is."

A Nemzeti Védelmi Szolgálatnál szintén történt egy érdekes eset, közvetlen a felforgatási művelet kezdete előtt. Történetesen, hogy két sörre hivatkozva távolították el tisztségéből Zsombok György dandártábornok főigazgató-helyettest. Az NVSZ a rendvédelmi dolgozókat, a polgári titkosszolgálatok és a közigazgatás alkalmazottait távolíthatja el, olyan indokokra hivatkozva, mint korrupció, kötelességek nem teljesítése vagy törvénysértő módon teljesítése. A Zsombok György pozícióján a személycsere összefügg azzal a törekvéssel, hogy valaki korrupcióra hivatkozva akar eltávolítani kormányközeli személyeket, tehát ez egy stratégiai fontosságú pozíció volt a lassú puccskísérlet szempontjából.

Miközben Gyurcsány korrupcióról beszél, a DK elnöke maga a korrupció mintapéldánya: többek közt saját miniszterelnöki posztjának bukását is ennek köszönheti. Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége idején 5 milliárd forintot kapott zsebbe egy olyan projekt beindításának jóváhagyásáért, ami Washington érdekeivel ellenkezett. Túl nagy titoktartást nem csaptak ezügyben, Gyurcsány felesége nyilvános helyen is dicsekedett az így szerzett összeggel, és mint tudni, az információs társadalomban a falnak is füle van. Azt követően történt az öszödi beszéd kiszivárogtatása, ami végül Gyurcsány pályafutását derékba törte. Tehát összességében tekintve, az ellenzék korrupció-ügyi felháborodása mindennek tekinthető, csak hitelesnek nem.

http://www.hidfo.net/2014/11/16/gyurcsany-civilek-felhergelesevel-kuszna-vissza-politikaba



Bal-Rad komm: Gréczy Mester mondjuk azt elfelejtette mondani, hogy egy jól megírt amerikai forgatókönyv alapján munkálkodnak, Jóbarát Bandi munkavezető instrukciói alapján.
“…Gyurcsány Ferenc és a Demokratikus Koalíció valóban a rezsim bukását akarja…” – Természetesen nem a kapitalista rendszerre gondolt ám itt El Qro főhadovamestere, hanem CSAK a rendszeren belüli rendszer lebontására, aminek érdekében sikeresen mozgósítottak hőbörgéseikre egy csomó rendszerBENSZÜLÖTTET, akiknek csak a neoliberális szabados életmód a lényeg. (Ők már többségükben ebben a rendszerBEN születtek, akiket szociális problémák miatt utcára nemigen tudna vinni tüntetni egyk politikai maffia sem, hiszen akkor önmaga ellen is utcára hívná őket! Őket csak az érdekli, hogy legyen elég romkocsma, buli, mindennapi fű – betevő, okosteló.)
“…a rezsim fuldoklik a korrupcióban, szétverték a szabadság, a demokrácia és társadalmi szolidaritás intézményrendszerét. Ma milliók élnek egyre nagyobb szegénységben, mások elmenekülnek az országból, miközben újabb és újabb adók fojtogatják az embereket…”
-Milyen igaz! Már huszonöt éve ez zajlik ORSZÁGUNKBAN! De most hirtelen föltűnt ez Amerikának is! Fel is hívták a dologra El Qroék figyelmét!
(Amúgy meg igencsak érdekes dolog, hogy El Qrot az utóbbi két hétben se nem látni, se nem hallani! Ennyire készülődik?)

Sakálok álma

2014. november 16. - Andre Lowoa

 

Fotó - brisbanemarketing.com.au

A G20 tagországai a világ lakosságának 85%-át képviseli. Gazdasági egyeztető tanácsnak hirdeti magát, de lényegében nem más, mint a 2008 utáni gazdasági csődhelyzet kezelésére létrejött válságkezelő értekezlet. Eddigi szereplése során a válsággal nem sokat foglalkozott, mert a politikai ellentétek évről évre egyre növekvő szakadékot képeztek a résztvevő országok között. Az ausztráliai Brisbane-ben most megtartott G20 találkozó a világ gazdasági gondjainak megoldása helyett az atlantisták politikai provokációinak következményeként a világ kettészakadásának demonstratív bizonyítékát szolgáltatta.

A cionista világmédia már a tanácskozás megkezdése előtt nagyon erőteljes oroszellenes kampányba kezdett, így akarva befolyásolni az atlantisták számára nem sok jóval biztató G20 hangulatát, és általános megítélését. Arról szólt ez a hazugságokra épített propaganda, hogy Putyin elszigetelődött, az ukrajnai helyzetért felelősséggel tartozik és a maláj utasszállító lelövéséért is ő, illetve az oroszok a felelősek. Ez a rendkívül primitív és átgondolatlan kampány a múlt évszázad közepe táján talán még sikeres lehetett volna, de -ahogy a tények bizonyítják- ma már csak arra volt jó, hogy a kiagyalóinak szellemi képességeit minden gondolkodó ember jogosan kétségbe vonja.

A valóság azonban Putyin elnök nemzetközi tekintélyének a megerősödését mutatja. Szombaton még arról cikkezett a cionmédia, hogy az elnök teljes elszigetelődése miatt a hazautazást fontolgatja. Azt ugyan nem közölték, hogy a “teljes elszigetelődés” kikre is vonatkozott, mivel a G20 résztvevőinek nagy része Oroszország szövetségese, és a legnagyobb egyetértéssel fogadták azokat a leleplező adatokat, melyeket -nagyon okosan- az orosz propaganda az értekezlet előtt hozott nyilvánosságra.

Putyin és a  sakálok Brisbane-ben - Fotó - AFP - BBc

Mindenekelőtt erőteljesen ki kell hangsúlyozni, hogy Putyin eléggé lekezelő módon bánt a hazugságokat hangoztató atlantista vezetőkkel, különösképp Obamával, Cameronnal és Merkellel. Mosolyogva, egy kis gúnyos mimikával tárgyalt, és ha megnézzük a tárgyalópartnerei képét, csak keserűséget és gyűlölködést láthatunk. Mintha legalább 20 évet öregedtek volna órák alatt. Obama annyira elveszítette az önkontrollját, hogy Oroszországot a világ ellenségének nevezte. Azt elfelejtette hozzátenni, hogy a HAZUG és IGAZSÁGTALAN világénak. Az atlanti hamis kórus követelte az orosz “agresszió” beszüntetését Ukrajnában, és a maláj gép lelövése felelősének is az oroszokat nevezte meg.

Ezzel szemben viszont az oroszok a világ elé tárták azt a hiteles műholdképet, melyen látható az ukrán vadászgép által kilőtt rakéta útja a maláj utasszállító felé. Ezt a képet nem az orosz műholdak készítették, hanem elég kalandos úton az angolok szigorúan őrzött archívumából került Oroszországba. Bizonyító erejű dokumentum. Többek között azt is bizonyítja, hogy a tények ellenére aljas módon vádolták a szabadságharcosokat a gép lelövésével. Az ukrajnai “orosz agressziót” sem közvetlen, sem közvetett bizonyítékokkal alátámasztani a vádaskodók nem tudták, viszont az atlantista beavatkozásra számtalan bizonyíték áll az oroszok rendelkezésére.

Mindezek ismeretében jogosnak nevezhető Putyin lekezelő viselkedése, mely a szövetségeseinek nem kis megelégedését váltotta ki. Argentína, Brazília, Kína, Dél-Afrika és Oroszország a világ többségének képviselői, szemben a kisebbséget képviselő atlantistákkal és csatlósaikkal. A sakálok álma egy elszigetelődési folyamatról olyan, mint egy narkós álma, mely keserves ébredéssel párosul. Egy erkölcsileg vert sereg, melynek a maradék kis tekintélye is semmivé vált Brisbene-ban. Most mint egy maroknyi bűnöző összetömörülnek, és a hétfői napon az Oroszországi szankciók kiszélesítéséről döntenek. A gazdasági túltermelésben lévő oroszbarát országok legnagyobb örömére, és az atlantista országok vergődő gazdasága szereplőinek hasonló nagyságrendű bánatára.

Putyin egy pillanatig sem védekezett, úgy viselkedett támadóival szemben, ahogy az egy gyógypedagógustól a hülye gyerekekből álló hangoskodó, de szellemileg és fizikailag is gyenge társaságával szemben elvárható. Hülyéknek és gyengéknek tudva őket, közéjük dobott egy gumikacsát. Most azon rágódhatnak, – miközben mindenhol az orosz érdekek érvényesülnek. Krím és így a Fekete-tenger orosz lett, Ukrajnában, Lengyelországban, és Közép Európában ingoványossá vált a helyzet minden vonatkozásában, a balti államokban a bizonytalanság növekszik, az EU gazdasági összeomlás előtt áll, piacai teljesen beszűkültek (különösen az orosz), és Újoroszország szellemi és erkölcsi üzenete beláthatatlan következményekkel járhat. Hazai vonatkozásban is tapasztalható ugyanez a bizonytalanság, zavarodottság.

A G20 most mindezt teljes és nyers valóságában a világ elé tárta. A sakálok ideje lejárt!

Bojtár András

Oroszország és Szerbia tovább folytatja a terrorellenes együttműködést

2014. november 15. - Andre Lowoa

Oroszország védelmi minisztériumának sajtóközpontja szombati közleményében, Vlagyimir Samanov vezérezredesre hivatkozva bejelentette, hogy 2015-ben is tovább folytatják Szerbiával a közös terrorellenes hadgyakorlatokat az Oroszországi Föderáció területén.

Szerbia és Oroszország a közelmúltban először hajtott végre ilyen gyakorlatokat, melyben orosz részről 207 deszantos, szerb részről a legkülönbözőbb fegyvernemek képviseletében összesen 197 katona vett részt. A november 6-tól 16-ig zajló, SREM-2014 elnevezésű hadgyakorlaton az országba beszivárgó illegális fegyveres csoportok bázisainak felkutatását és megsemmisítését, valamint túszok kiszabadítását gyakorolták. A terrorellenes gyakorlatok során drón csapásmérő erőt is bevetettek, valamint a deszantosok olyan területeken landoltak, melyek a szimuláció szerint ellenséges erők ellenőrzése alatt álnak. Ezeket az ellenséges csoportokat olyan módon semmisítették meg, hogy az orosz deszantosok és drónok behatoltak az ellenséges területre, majd a későbbiekben együttműködtek a szerb hadsereg alakulataival. A két ország feltehetőleg egy olyan helyzetre készül, amiben Szerbia egyes részei kerülhetnek külföldi terroristák ellenőrzése alá, és az orosz hadsereg különleges alakulatai fognak támogatást adni a kormányerőknek.

Az éleslövészetek során 9k111 tankelhárító fegyverek, BMD-2, 60 mm-es ágyúk, RPG-18 és kézi lőfegyverek kerültek bevetésre. A gyakorlatok során a terroristák utánpótlásának elvágását is gyakorolták, valamint drónok segítségével a rejtekhelyek felderítését.

A hadgyakorlatban radioaktív, kémiai szivárgásra és biológiai fegyverek bevetésének elhárítására is készülnek.

Samanov szerint a két ország fegyvernemei magas szintű kompatibilitást mutattak és gördülékenyen együttműködtek a műveletek során, és ezt az együttműködést a közeljövőben csak fokozni fogják. Radoslav Gasic szerb védelmi miniszter szerint az elmúlt 30 év során nem zajlottak ilyen széleskörű gyakorlatok Szerbia területén, és kifejezte reményét arra vonatkozóan, hogy a két ország a közeljövőben a katonai együttműködést még szorosabbá teszi.



http://www.hidfo.net/2014/11/15/oroszorszag-es-szerbia-tovabb-folytatja-terrorellenes-egyuttmukodest

süti beállítások módosítása