Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

Hol van Ukrajna aranya? – Nem tudom!

2014. november 17. - Andre Lowoa
Minden jóslat és az azok nyomán felkorbácsolt kijevi várakozások és rettegések ellenére sem rohanta le tegnap Maradék – Ukrajnát a “borzalmas muszka haderő”!
Donbasszban is eltelt a vasárnap úgy, hogy a népköztársaságiak sem indították meg Nyalókakirály zsoldoshordájának lemészárlását.
Persze a hétfő reggel már kicsit mozgalmasabb mint a tegnapi.
Avgyejejevkánál éjjel két óra óta kemény összecsapások dúlnak. Valcman hordái pedig nem a harcokra vannak kiképezve, hanem csak a tüzérségi lövegek kezelésére. Most viszont a népköztársaságiak jóval az ágyúk lőtávolán belül rohamozzák őket, és ez nagyon fáj nekik.
Donyeck ma reggel még a hétvége csendjét élvezi. Bár ez valószínűleg köszönhető az avgyejevkai harcoknak. A latrok most Donyeck lövése helyett maguk védelmével vannak elfoglalva.

zsír

Dzserzsinszk mellől viszont az éjjel még zavartalanul lőhette a latortüzérség Gorlovkát. Lőtték is.
Olhovatkanál hajnali ötkor kezdődtek harcok.
Bulavinszknál is ostrom alá vették a milicisták a pribékeket.
Csernyenko és Patrioticsnoje latorjait reggel négy órakor vette tűz alá a népköztársaságiak önjáró tüzérsége.

kir3

Sztarognatovkánál a milicia állásait lövi a valcmanista latortüzérség.
Granyitnojénál három órakor kezdett el dolgozni a milicia tüzérsége.
Orlovo – Ivanovkánál és az “Osztraja Mogilanál” lévő latorerők éjjel egy óra óta állnak a népköztársaságiak tüzérségének támadása alatt
Lasztocskino mellől három óra óta lövöldöz – szerencsére vaktában – Nyalókakirály egyik “Grad” – ütege.
Krasznodonnál kora reggel a valcmanista pontonkidat ismét megtámadták a milicisták. Öt lator reggelije megspórolva.
Szeverodonyeck zsoldosvárrá minősített repülőterét reggel hat óra óta lövi a népköztársasági tüzérség.
Fascsovkánál szintén tüzérségi tüzet kellene átvészelniük a valcmanistáknak.
Az alábbi video 2014 11. 16 – án Pervomajszkban készült. A szokásos rémségeken kívül van a végén egy felsorolás Donbassz anyagi megsegítésének lehetőségeiről.

Valerij Gontarjev – Nyalókakirály Főkincstárnoka, amúgy Maradék – Ukrajna “Nemzeti” Bankjának feje – tegnap egy újságírói kérdésre – miszerint hová tűnhetett a kijevi udvar aranytartalékából 900 millió amerikai dollár értékű nemesfém? – csak ennyit röffent: NEM TUDOM!

http://balrad.wordpress.com/2014/11/17/hol-van-ukrajna-aranya-nem-tudom/

Pozsonyban tüntettek Porosenko látogatása ellen

2014. november 16. - Andre Lowoa

Szlovákiában, Pozsony központjában tüntetés szerveződött az ellen, hogy Petro Porosenko ukrán államfő az országba látogat. A helyi rendőrség szerint a megmozduláson néhány tucatnyi ember vett részt, - a megmozdulás előzetesen semmiféle szervezett médiatámogatást nem kapott (ellentétben a liberálisok több millió néző/olvasó számára propagált tüntetéseivel), így ez esetben feltételezhető, hogy egy valóban civil kezdeményezésről van szó.

A megmozduláson "Csehország és Szlovákia támogatja Novorossziját", "Mentsük meg Donbasszt az ukrán hadseregtől" feliratú plakátok jelentek meg, valamint az emberek antifasiszta jelszavakat skandáltak, tiltakozván az ellen, hogy az ukrán kormány szélsőjobboldali szervezeteket integrál a hatalmi struktúrába. A rendőrség a néhány tucatnyi emberből álló "tömeget" feloszlatta, jelezvén, hogy a kormány EU-barát politikája akkor sem tűr ellentmondást, ha azon meg sem jelennek annyian, hogy akadályozzák a közlekedést, vagy más, látszólag értelmes indok miatt be lehessen tiltani.

Porosenko szombaton érkezett Szlovákiába, és Robert Fico kormányfővel tárgyal, valamint a Visegrádi Négyek tagállamainak más vezetőivel.

Petro Porosenko és Robert Fico

http://www.hidfo.net/2014/11/16/pozsonyban-tuntettek-porosenko-latogatasa-ellen




Pozsonyban nem nagyon kedvelték Valcmant!

valc1valc3valc5valc4

OTT – MEGTETTÉK!

A Parlament előtt: Zártkertek, rekreációs célú földszerzés

2014. november 16. - Andre Lowoa

 

Rendeződhet a zártkertek, hobbikertek helyzete a kormány szerint, miután megtárgyalta a tulajdonosi, valamint haszonbérleti problémákat orvosló törvényjavaslatot, amely hamarosan az Országgyűlés elé kerülhet – jelentette be Nagy István, az agrártárca parlamenti államtitkára. A földforgalmi törvény kiegészül egy új bekezdéssel, a rekreációs célú földszerzés fogalmával. E szerint a földművesnek nem minősülő belföldi természetes személyek megszerezhetik az önkormányzati tulajdonú és határozattal ilyen célú megszerzésre kijelölt legfeljebb egy hektárnyi földterületet.

Nagy István leszögezte: az önkormányzati tulajdonú (tipikusan zártkert jellegű) területnek minősülő ingatlanok esetében, melyet az önkormányzat adás-vétel vagy haszonbérlet útján hasznosít - ha a bérlők szociális földprogramban vesznek részt, továbbá ha saját célra kis mennyiségben termelnek rajta, illetve ha hobbitevékenységet folytatnak azon -, akkor nem vonatkoznak rájuk a földművesekre vonatkozó előírások. Hozzátette: ezekben az esetekben így indokolatlan a földműves státusz szerzési feltételként való előírása.

A rekreációs célú földhasználati szerződés határozott időtartamra, legalább egy gazdasági évre, és legfeljebb öt évre köthető meg. A visszaélések elkerülése érdekében ugyanakkor az államtitkár szerint indokolt a terület nagyságát meghatározni. A földművesnek nem minősülő személyek esetében ennek a tulajdonszerzési korlátnak a limitje egy hektár. Az adott földterület megszerzésekor a már birtokában álló területet nem kell figyelembe venni - fűzte hozzá Nagy István.

A Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti ügyekért felelős államtitkára hangsúlyozta: a kormány továbbra is elkötelezett az önellátó és a háztáji jellegű gazdálkodás szélesebb körű elterjedése mellett. Így ugyanis "a parlagon heverő területek művelésbe vonásán túl a vidék népességeltartó és népességmegtartó ereje is növelhető".

Ezért a szaktárca olyan szabályok megalkotását tartja szem előtt, amely az egészséges helyi élelmiszerek előállítását és fogyasztását, a vidéki életmód presztízsének helyreállítását segíti - húzta alá Nagy István.

 

Majd meglássuk mi sül ki belőle...

 

Tóth János - Hernád Völgye H.H.k

Az "új" kijevi oligarcha első "békés" rendelkezése

2014. november 16. - Andre Lowoa

A közvélemény

 

 

Rendeletében Porosenko arra utasítja az ukrán kormányt, hogy egy héten belül tegye meg a lépéseket "a terrorellenes műveletek különböző területein lévő (ukrán) állami vállalatok, intézmények és szervezetek tevékenységének beszüntetésére".

A döntés egyebek között az iskolákra, a kórházakra és a mentőszolgálatokra vonatkozik - fejtette ki a francia hírügynökségnek egy név nélkül nyilatkozó magas rangú ukrán tisztségviselő.

"Végleges döntésről van szó, ezzel vége lesz a kisded játékoknak" - tette hozzá a tisztségviselő. "Minden államilag finanszírozott intézményt kivonunk."

 

 

Gölöncsér Miklós

Már Magyarországon is van drón-kérdés?

2014. november 16. - Andre Lowoa

Törvényben kell szabályozni a drónok használatának magánszférát érintő adatvédelmi kérdéseit a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság témában kiadott állásfoglalása szerint.

A pénteken kiadott állásfoglalás szerint a drónok használata a magánszférával kapcsolatos és adatvédelmi kérdéseket is felvet. Még a rendeltetésszerű használat is nagyon erős behatolást jelenthet a személyek a magánszférájába, hiszen az eszköz képes arra, hogy válogatás nélkül gyűjtsön adatokat mindenről, ami a látókörébe kerül. A drón képes mozgó embereket, tárgyakat követni anélkül, hogy erre az érintettek felfigyelnének – hívja fel a figyelmet Péterfalvi Attila, a NAIH elnöke az ajánlásban. Az ajánlás emlékeztet rá: Magyarországon jelenleg nincs a drónokra vonatkozó külön jogszabály, a tárgykört részletesen szabályozó törvény előkészítés alatt áll. A törvény hatálybalépéséig használatuk csak egyedi engedély alapján lehetséges, amelyet a Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Hivatala ad ki.

A NAIH álláspontja szerint a készülő törvényben érvényesíteni kell azt a garanciális alapelvet, hogy személyes adatot drónnal csak célhoz kötötten és csak meghatározott időpontra, földrajzi területre, személyi körre kiterjedően lehet gyűjteni és kezelni. Az adatgyűjtésnek és -kezelésnek meg kell felelnie az arányosság kívánalmának is, vagyis csak a céllal arányos adatkezelés engedhető meg.
Ezért a hatóság azt javasolja, hogy a születendő törvényben rögzítsék, a drónokkal megvalósított adatkezelés csak jogszerű célból folytatható, ehhez pedig engedélyezési eljárást tartanának indokoltnak, amelyet a légügyi hatóság folytatna le.
Az ajánlás szerint szükséges a törvényben annak a tilalomnak a kimondása, hogy egy meghatározott célból rögzített adat az adatgyűjtésre engedélyt adó hatósági engedélyben nem szereplő célra nem használható fel.

 

 

A hatóság azt is javasolja, hogy a jogalkotó írjon elő olyan azonosítási módszert a drónok üzemeltetőinek, használóinak, amelynek segítségével könnyen azonosíthatják az adatkezelő személyét az esetleg a felvételeken szereplő „adatalanyok”, mivel joguk van – bármilyen módon és az adatkezelő bármely elérhetőségén – tiltakozni az adatkezelés ellen. A hatóság továbbá minimális követelménynek tartja a repülési útvonalat térben előre, valós időben és utólag is megjelenítő, kereshető és visszakereshető rendszer kiépítését is. Az „adatalanynak” egyértelmű tudomást kell arról előzetesen szereznie, hogy a drón használója személyes adatainak kezelését mikor és hol kezdi, kezdheti meg. Megfontolandónak tartja a hatóság azt is, hogy hatósági nyilvántartást hozzanak létre a drónokat kereskedelmi célból üzemeltetők, használók nyilvántartására. Egy ilyen regiszter nemcsak az adatvédelmi kérdések rendezését könnyítené meg, hanem a repülésbiztonsági, sőt a felelősségbiztosítási kérdések hatékony kezeléséhez is hozzájárulna. A NAIH arra is kitér az ajánlásban, hogy indokoltnak tartja a jelenlegi wifi-alapú helyett olyan adattovábbítási mód kidolgozását, amelyen a keletkező személyes adatok biztonságosan továbbíthatók. A hatóság megfontolandónak tartja a magáncélú használatot hatóságilag kijelölt területekre korlátozni, azt egyfajta egyszerűsített engedélyezési eljáráshoz és regisztrációhoz kötni, és kívánatosnak tartja azon területek állami, önkormányzati kijelölését is, amelyen magáncélból üzemeltett drón használható, valamint azon területek megjelölését, ahová berepülésük kizárt. Az állami célú felhasználással kapcsolatban kiemelik, hogy „készletező”, megfigyelésre irányuló adatkezelés nem megengedhető.

 

A NAIH felhívja a figyelmet arra is, hogy a jogszabály hatályba lépéséig be kell tartani az információs önrendelkezési jogról szóló törvény rendelkezéseit.

 

Gölöncsér Miklós

Irán fokozza az aranykitermelést

2014. november 16. - Andre Lowoa

Irán az állami televízió bejelentése szerint megnyitott egy új aranyfeldolgozó üzemet, ami a Közel-Kelet eddigi legnagyobb ilyen létesítménye. Az üzemet Isak Dzsahangiri miniszterelnök-helyettes adta át, és nemsokára megkezdi működését, ami mintegy évi 3 tonnával növeli majd az iráni aranytermelést. A közeli Zareh Suran aranybánya tartalékait mintegy 20 millió tonnára becsülik, és a termelést Irán egy új, hazai fejlesztésű technológiával fokozatosan fokozni akarja. A várakozások szerint nemsokára évi 6 tonnára növelik a kapacitást.

Fizikai arany - amiért a Nyugat szankciókat hoz és háborúkat indít

Mindez része az "ellenállás gazdasága" doktrínának, amit Hamenei ajatollah februárban hirdetett meg. Az ellenállás gazdasága doktrína alatt azt értik, hogy a maximumra fokozzák az ország természeti erőforrásainak kitermelését, és Irán erősebb pozíciókat fog kivívni a globális nyersanyag-piacon. A hazai nyersanyag-kitermelést egybekötik egy fokozott iparosítással és állami munkahelyteremtéssel, az így felszabaduló erőforrásokat pedig a tudásalapú gazdaság előtérbe helyezésére fordítják. Az ajatollah szerint ennek elsődleges célja, hogy Irán a térség elsőszámú tudásalapú gazdaságává váljon, magas színvonalú szakemberképzéssel és az innováció előtérbe helyezésével a gazdaságban.

Irán továbbra is nyugati szankciók alá esik, és bár a nyugati országok gazdaságai egy-egy esetben megkerülik ezeket a szankciókat, politikai alapon a helyzet egyelőre nem változik meg. Hamenei szerint az ellenállás gazdaságának doktrínájával kikényszerítik, hogy a nyugati országok is egyre növekvő térségi hatalomnak ismerjék el Iránt.


http://www.hidfo.net/2014/11/16/iran-fokozza-az-aranykitermelest

Európának meg kell tagadnia az Oroszországgal szembeni szankciókat

2014. november 16. - Andre Lowoa

Európának meg kell tagadnia az oroszellenes szankciókat és meg kell értenie, hogy ezek az intézkedések nem segítik elő a békét – nyilatkozta az Oroszország Ma hírügynökségnek adott interjújában Giulio Sapelli, a Milánói Egyetem közgazdaságtani professzora, az Enrico Mattei alapítvány független igazgatója.

Az EU és többek között Olaszország miért vezet be újabb szankciókat Oroszország ellen? Federica Mogherini újabb szankciókat jelentett be, amelyek már a következő héten érvénybe lépnek.

Azért, mert Európa az Egyesült Államok erős nyomása alatt áll. Az USA a Szovjetunió felbomlása után nem szándékozik nemzetközi értekezést tartani az országok határainak meghatározásáról. Helyette rakétákat telepítenek Lengyelországban, amelyek közvetlen veszélyt jelentenek Oroszország számára. Ezen felül az amerikaiak lázadást szítanak Grúziában, most pedig Ukrajnában. Európa e politika mellett, annak ellenére, hogy gazdasági konfliktusban áll Amerikával, megadta magát az amerikai nyomásnak.

Németország pedig felhagyott a legfontosabb szerepével: hidat képezni Európa és Oroszország között.

Európának fel kell hagynia a szankciókkal. A szankciók sohase működtek. Vegyük például Kuba esetét: a legrosszabbul az átlagemberek jártak. Az Iránnal szembeni szankciókkal pedig a globális energetikai iparnak ártottunk.

A szankciók nem járulnak hozzá a békéhez, Európának már ideje belátnia ezt.

Milyen károkat szenvedett az olasz gazdaság az oroszellenes szankciók miatt?

Jelenleg még korai lenne pontos számokat említeni. Minden statisztikának legalább egy évre van szüksége. Az viszont elmondható, hogy az autó- és élelmiszeripar igen megszenvedte a szankciókat. Ezek az iparágak igen fontosan az ország gazdasága számára. A károk hihetetlenek és a vállalkozók rendkívül aggódnak.
Teljes szöveg: http://hungarian.ruvr.ru/2014_11_16/Europanak-meg-kell-tagadnia-az-Oroszorszaggal-szembeni-szankciokat-5617/

Porosenko Oroszországból venne áramot - pár nap és leállnak a hazai erőművek

2014. november 16. - Andre Lowoa

Petro Porosenko ukrán államfő utasította az energiaügyi minisztert, készítse elő annak lehetőségét, hogy Oroszországból importáljanak elektromos áramot, és készítsék elő az előrefizetéses rendszerre átállást az energetika minden szektorában.

A szombaton kiadott rendelet azzal indokolja a döntést, hogy így Ukrajna "saját forrásait megtakaríthatná". A közelmúlt eseményei azonban azt támasztják alá, hogy a kormány nem tudja megoldani az ország energiaellátását. Korábban, október 30-án az Európai Unió közvetítésével aláírtak egy "téli csomagnak" nevezett megállapodást, amiben rögzítik, hogy Moszkva március végéig folytatja a gázszállítást, humanitárius megfontolások miatt. Az előzetes ígéretekkel ellentétben az európai országok nem tudták megoldani Ukrajna energiaellátását, mivel saját fogyasztásukat is képtelenen fedezni. Washington pedig nem segített, cseppfolyósított földgáz helyett csak újabb hitelcsomagokat adnak, amiből Kijev egyedül Oroszországtól tud energiát venni.

A délkeleti régiók leszakadása Ukrajnáról azzal a következménnyel járt, hogy a kormány is el kellett ismerje, mindössze néhány napra elég széntartalékuk van, utána leállnak a széntüzelésű erőművek és az ország egy részén megszűnik az áramellátás. A Donyecki Népi Köztársaság területén található szénbányák korábban Ukrajna hazai széntermelésének mintegy 80%-át biztosították, ami Ukrajna teljes áramfogyasztásának több mint 30%-áért volt felelős. A DNK energiaügyi minisztere azonban néhány napja bejelentette, hogy nem adnak el szenet Ukrajnának, amennyiben az nem szüntet be minden ellenséges tevékenységet az ország területén.

Mivel Kijevnek a néhány napi széntartaléka éppen most fogy el és utána megszűnne az áramellátás, kénytelenek lesznek a délkeleti hadmozdulatokat is leállítani, és nyugati hitelekből előrefizetéses rendszerben az oroszoktól elektromos áramot importálni, ameddig lefolytatják a tárgyalásokat a szénszállítás újraindításáról.

Látható, hogy Ukrajnában a nyugati átmenet geopolitikai értelemben egy öngyilkosság volt. Az ország területi egysége megbomlott az EU-csatlakozásra készülés miatt, mert a délkeleti orosz lakosság nem fogadta el a fegyveres puccsal hatalomra jutott atlantista kormányt. Ukrajna maradék területei pedig szintén életképtelenek Oroszország nélkül. Az orosz földgáz és szén nélkül ezen a télen Ukrajnában nem lenne se fűtés, se áram, amit az atlantista kormány nyugati forrásból sem tud megoldani. Porosenko bármennyire is a nyugat embere, kénytelen az egyetlen elérhető forrásból venni az energiát, ha csak nem akarja, hogy a fűtés és áramellátás leállása miatt pillanatokon belül sokmilliós tüntetések kezdődjenek Kijevben.



http://www.hidfo.net/2014/11/16/porosenko-oroszorszagbol-venne-aramot-par-nap-es-leallnak-hazai-eromuvek

süti beállítások módosítása