Petro Porosenko ukrán államfő utasította az energiaügyi minisztert, készítse elő annak lehetőségét, hogy Oroszországból importáljanak elektromos áramot, és készítsék elő az előrefizetéses rendszerre átállást az energetika minden szektorában.

A szombaton kiadott rendelet azzal indokolja a döntést, hogy így Ukrajna "saját forrásait megtakaríthatná". A közelmúlt eseményei azonban azt támasztják alá, hogy a kormány nem tudja megoldani az ország energiaellátását. Korábban, október 30-án az Európai Unió közvetítésével aláírtak egy "téli csomagnak" nevezett megállapodást, amiben rögzítik, hogy Moszkva március végéig folytatja a gázszállítást, humanitárius megfontolások miatt. Az előzetes ígéretekkel ellentétben az európai országok nem tudták megoldani Ukrajna energiaellátását, mivel saját fogyasztásukat is képtelenen fedezni. Washington pedig nem segített, cseppfolyósított földgáz helyett csak újabb hitelcsomagokat adnak, amiből Kijev egyedül Oroszországtól tud energiát venni.

A délkeleti régiók leszakadása Ukrajnáról azzal a következménnyel járt, hogy a kormány is el kellett ismerje, mindössze néhány napra elég széntartalékuk van, utána leállnak a széntüzelésű erőművek és az ország egy részén megszűnik az áramellátás. A Donyecki Népi Köztársaság területén található szénbányák korábban Ukrajna hazai széntermelésének mintegy 80%-át biztosították, ami Ukrajna teljes áramfogyasztásának több mint 30%-áért volt felelős. A DNK energiaügyi minisztere azonban néhány napja bejelentette, hogy nem adnak el szenet Ukrajnának, amennyiben az nem szüntet be minden ellenséges tevékenységet az ország területén.

Mivel Kijevnek a néhány napi széntartaléka éppen most fogy el és utána megszűnne az áramellátás, kénytelenek lesznek a délkeleti hadmozdulatokat is leállítani, és nyugati hitelekből előrefizetéses rendszerben az oroszoktól elektromos áramot importálni, ameddig lefolytatják a tárgyalásokat a szénszállítás újraindításáról.

Látható, hogy Ukrajnában a nyugati átmenet geopolitikai értelemben egy öngyilkosság volt. Az ország területi egysége megbomlott az EU-csatlakozásra készülés miatt, mert a délkeleti orosz lakosság nem fogadta el a fegyveres puccsal hatalomra jutott atlantista kormányt. Ukrajna maradék területei pedig szintén életképtelenek Oroszország nélkül. Az orosz földgáz és szén nélkül ezen a télen Ukrajnában nem lenne se fűtés, se áram, amit az atlantista kormány nyugati forrásból sem tud megoldani. Porosenko bármennyire is a nyugat embere, kénytelen az egyetlen elérhető forrásból venni az energiát, ha csak nem akarja, hogy a fűtés és áramellátás leállása miatt pillanatokon belül sokmilliós tüntetések kezdődjenek Kijevben.



http://www.hidfo.net/2014/11/16/porosenko-oroszorszagbol-venne-aramot-par-nap-es-leallnak-hazai-eromuvek