Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

Totális kifosztás! – Az ‘adós’ teljes vagyonára rátette kezét a hiéna végrehajtó – Egy 12 ezer forintos tartozás miatt

2015. március 24. - Andre Lowoa

– Otthonvédelem – Elszámoltatás –

MNO: Kíméletlen végrehajtás

Néhány ezer forintos parkolási bírság miatt egy budapesti férfi minden vagyonára rátette a kezét az ügyében eljáró önálló bírósági végrehajtó. A hatósági személy biztosra ment, az adós mindhárom számlájáról leemelte a tartozást. Az adós állítja, a végrehajtó az összes intézkedést megtette, mielőtt ő fellebbezhetett volna.

Túl későn ért vissza a parkolóórától az autójához egy fővárosi férfi, aki vélhetően álmában sem gondolta volna, hogy „bűne” miatt teljesen felforgatják az életét. A XIII. kerületben állította le autóját, s szokásának megfelelően az utcában lévő automatában fizette meg a parkolási díjat, ám mire megvette a parkolójegyet, már megbüntették. A férfi ezután levélben jelezte a parkolótársaságnak, hogy befizette a parkolási díjat, így a büntetés nem jogos. Panaszát azonban elutasították, mivel a társaság szerint túllépte az ötperces várakozási időt – egy perccel.

Balogh Ágnes önálló bírósági végrehajtó - Forrás - MBVK

Balogh Ágnes önálló bírósági végrehajtó – Forrás: MBVK

Ekkor az adós úgy döntött, befizeti az 5500 forint büntetést, azonban ez már nem volt elég, ugyanis az ügyben zajlott levelezés több mint 15 napig tartott, így az adósság több mint 18 ezer forintra duzzadt. A férfi lezártnak tekintette az ügyet, ami azonban a fennmaradó valamivel több mint 12 ezer forint miatt végrehajtási eljárásba torkollt. Ezután az eljárás költségei miatt már közel 70 ezer forintot követeltek tőle, s az ügyben eljáró önálló bírósági végrehajtó nem teketóriázott. Balogh Ágnes a tartozás miatt lefoglalta az adós több millió forintot érő üzletrészét egy vállalkozásában, végrehajtási jogot jegyzett be fővárosi ingatlanán, lefoglalta gépjárművét, és az adós mindhárom folyószámlájáról levont közel hetvenezer forintot, azaz csaknem 210 ezer forintot.

Az adós állítja, még azelőtt intézkedett a végrehajtó, hogy ő az erről szóló értesítéseket átvette volna. A számláin lévő pénzeket pedig az értesítések átvétele utáni napon emelték le. Így szerinte az összes intézkedés azelőtt történt, hogy jogorvoslati lehetőségével élhetett volna. Mint mondta, csaknem egy hónapig úgy használta gépjárművét, hogy az értesítés szerint ezt nem tehette volna meg.

Az ügyben többször kerestük Balogh Ágnes önálló bírósági végrehajtót, ám nem tudtuk elérni. Az illetékes Igazságügyi Minisztériumtól sem kaptunk lapzártánkig válaszokat.

MNO

A Szabad Riport megjegyzése: “A hatósági személy biztosra ment, az adós mindhárom számlájáról leemelte a tartozást. Az adós állítja, a végrehajtó az összes intézkedést megtette, mielőtt ő fellebbezhetett volna.” – írta az MNO.

Nos, nekünk más hasonló esetről is tudomásunk van, – melyet rövidesen nyilvánosságra is hozunk. – Ám érdekes a dologban az, – hogy ezt a kifosztást egy másik önálló bírósági végrehajtó követte el, – ami arra enged következtetni minket, – hogy ez a fajta törvénytelen eljárás, – bevett módszer volt az Bírósági Végrehajtói Kamara végrehajtói között.

Őszintén reméljük, hogy azóta megtörtént már ebben az ügyben az ügyészségi feljelentés, – melyhez rövidesen csatolni fogjuk mi is a saját verziónkat, nevekkel és konkrét történésekkel együtt. Az elszámoltatás nem marad el. – A végrehajtónak vissza kell fizetnie azt, amit az “adóstól” elvett, – természetesen a kamatokkal együtt! – Valamint az “adós” vagyonában és egzisztenciájában okozott károkat is meg kell térítenie.

SzRTI

Népességi mutatók napjainkban

2015. március 24. - Andre Lowoa
Megjelent a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2014. évi összesítése hazánk demográfiai adatairól. A számok még mindig elszomorítóak.

2014-ben

91500 gyermek született, de 126100 fő halt meg. Ez azt jelenti, hogy lényegében tavaly ismét eltűnt egy 34600 fős város Magyarországról. A terhességmegszakítások száma szinte ugyanezt a mértéket mutatja, egy év alatt 32700 gyermeket vetettek el.
Az adatok egyébként enyhe javulást mutatnak, a születések 3,2 százalékkal nőttek, míg a halálozások 0,5 százalékkal csökkentek 2013-hoz képest. Ez a tendencia ugyanakkor közel sem elegendő a drasztikus népességfogyás megállításához, a KSH 2011-es népszámlálásából kiinduló továbbvezetett becslése szerint a magyar lakosság száma már csak

9 millió 849 ezer fő.

Nézzük meg, honnan jutottunk idáig (a KSH adatai 1949-től kezdődnek):
1949-ben még csak 9 millió 205 ezer volt a lakosság száma, ugyanakkor ez gyors növekedésnek indult, mert 190 ezer 398 születésre csupán 105 ezer 718 halálozás jutott, tehát majdnem kétszeres volt a pozitív különbség. Rekordot az 1954-es év jelentett, amikor 223 ezer 347 gyermek született, és közben csak 106 ezer 670 ember hunyt el.
Mindez innentől fogva néhol hullámzóan, de jellemzően folyamatos romlást mutatott: Egyre kevesebb ember született, és ami érdekes, hogy egyre több is halt meg. Fordulópontként 1981-re tekinthetünk, mint az első év, amikor a népesség fogyni kezdett, nem növekedni: Igaz, akkor volt majdnem a legmagasabb a népességszám is, 10 millió 705 ezer fővel. Alább látható a fogyási grafikon:
A 0-ás értéknél egyenlítődött ki a születések és a halálozások száma, nagyjából 1981 derekán
Mindez azt jelenti, hogy 1981 óta, az eltelt 34 évben majdnem 1 millió fővel csökkent a magyar lakosság száma, félretéve mind a külföldi munkavállalás adatait, mind a belső etnikai arányokat.

http://mkh.valosag.net/index.php/temakoeroek/magyarsag/3564-nepessegi-mutatok-napjainkban

Dacic: nem csatlakozunk a NATO-hoz

2015. március 23. - Andre Lowoa

Hídfő.net.ru | Ivica Dacic

Ivica Dacic szerb külügyminiszter és miniszterelnök-helyettes kijelentette, "Szerbia törekszik arra, hogy továbbra is megőrizze a katonai semlegességet, emiatt nem fog lépéseket tenni a NATO-tagság megszerzésére." A külügyminiszter szerint Szerbia törekszik a katonai semlegesség fenntartására, és a NATO-tagság számukra már nem opció, egyértelmű döntés született arról, hogy nem csatlakoznak a nyugati katonai szövetséghez.

Szerbia ugyanakkor nyitott a térségi katonai együttműködések felé, ami olyan országokkal történő államközi katonai együttműködéseket is jelent, melyek egyelőre a NATO tagjai. A külügyminiszter szerint Szerbia számára elegendő, ha a szomszédos országokkal stabil partneri viszonyt alakít ki, de a NATO-csatlakozásra a jövőben sem fognak törekedni. Szerbia eközben megfigyelői státusszal rendelkezik a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetében, ami a NATO alternatívája térségünkben.


http://www.hidfo.net.ru/2015/03/23/dacic-nem-csatlakozunk-nato-hoz

Ukrajna, mint önálló állam gyakorlatilag nem létezik - Magyarország léphetne

2015. március 23. - Andre Lowoa

Ritkán adatik meg a csonka Magyarország részére rövid időn belül két alkalommal is olyan történelmi lehetőség, amilyet egyszer már 1991-ben elszalasztott az akkori Antall-kormány. Orbánék úgy tűnik, ma még az orruk hegyénél tovább nem látnak, de nem is láthatnak egy, a saját anyagi érdekeit előtérbe helyező, az euroatlanti érdekeket kiszolgáló, külügyminiszternek semmiképpen nem alkalmas Szijjártó Péter által vezetett külügyminisztérium berkein belül. Viszont a régi mondás rájuk is vonatkozik, mernek kicsik lenni, és tudnak minden körülmények között megalkudni a magyar nemzet kárára.

(Így tett a minap Brüsszelben Orbán Viktor, aki aláírta az EU-val az energiaunió létrehozásáról szóló egyezményt, ami lényegében annyit jelent, hogy az EU mindenbe beleszólhat, vagyis könnyen lőttek a rezsicsökkentés politikájának, bármi mást is állítson ezzel kapcsolatban a miniszterelnök. Ezt igencsak megerősíti az a tény, hogy az energia-beszerzés területén minden alkalommal egyeztetni (értsd: jelenteni) kell majd az EU-nak.)

1991-ben Kárpátalján teljesen hivatalosan két népszavazást is tartottak Kárpátalja önrendelkezéséről. Az eredményt ismerjük, az érvényes népszavazás alapján Kárpátaljának meg kellett volna kapnia az önálló státuszt. A referendum eredményének kihirdetése után pár nappal Antallék aláírták az ukrán-magyar alapszerződést, fittyet hányva az ottaniak akaratára. Sőt, történt korábban más is, amiről kevesen tudnak. Az ukrán-magyar alapszerződést megelőzően Ukrajna felajánlotta Kárpátalját Magyarország számára, mivel olyan gazdasági és politikai mélypontra jutott, hogy ez a történelmi magyar terület abban az időben kifejezetten egy komoly tehertételt jelentett az ukránok számára. Tény, hogy az Antall József miniszterelnök vezetése alatt álló akkori kormányzat határozottan elzárkózott ennek a területnek Magyarországhoz történő visszacsatolásától. Az elzárkózásnak több oka is volt egyrészt külpolitikai, másrészt gazdasági, mellyel Antallék valószínűleg nem mertek megbirkózni. Mára i s egy hasonló helyzet alakult ki, ami ilyen rövid idő leforgása alatt igencsak ritkán adatik meg egy nemzet életében.


Ukrajna romokban hever, a Porosenkó vezette bábkormány nem ura saját országának. Az IMF Porosenkóék hatalomban tartásának olyan árat szabott, mely lényegében megfizethetetlen. Ukrajnáról tudni kell, hogy valós, központi irányítással nem rendelkezik. Az ország több részre darabolódott, mely részeknek a vezetését helyi kiskirályok (oligarchák) végzik, akik a saját területeiken belül lényegében élet-halál urai. Ezen vezérek között többeknek saját, önkéntesekből álló hadseregük is van, amellyel úgy terrorizálhatják a polgári lakosságot, ahogyan nekik tetszik (de ugyanúgy bármikor bevonulhatnak Kijevbe is és bármit kikényszeríthetnek a kijevi kormányzattól). Közben az ukrán bábkormány igyekszik mindent megtenni, hogy a kelet-ukrajnai területek elszakadása elleni háborújához minél több fiatalt mozgósítson, például éppen Kárpátaljáról. Arról a Kárpátaljáról, melyet Ukrajna soha nem kapott meg, annak odatartozását egyetlen hatalom sem hagyta jóvá. Kárpátalja az 1920-as trianoni g yalázat következtében került az akkor mesterségesen megalkotott Csehszlovákiához, ami nem létezik. 1938 és 1944 között ideiglenesen ismételten hazakerült, majd 1945-től a Szovjetunió tulajdonát képezte, ami ma már szintén nem létezik. Kárpátalját senki nem adta Ukrajnának. Jelen pillanatban az a világos jogi állapot, hogy Kárpátalját Ukrajnának vissza kellene adnia Magyarország részére, mert soha, semmilyen referendum, vagy politikai megállapodás sem ítélte oda az ukránoknak. Ez a nyers valóság. Az ukránok a Krím Oroszországhoz történt visszacsatolását törvénytelennek tartják, csakúgy a cionliberális EU az Egyesült Államok szoros támogatásával, miközben a krímiek döntöttek sorsukról, amit nem lehet megkérdőjelezni. Ugyanakkor Kárpátalján is döntöttek az ott élők a jövőjükről még 1991-ben. Akaratukat persze az előbb említett euroatlanti államok és az USA figyelmen kívül hagyta.

De nézzük, mi a helyzet a magyar kormány hozzáállásával. Magyarország (mely egyébként teljesen törvénytelen úton lett az EU tagja) ugyanazt a mantrát hangoztatja, amit az Európai Unió megkövetel, vagyis, hogy Magyarország érdeke Ukrajna egysége. Hát nem! Magyarországnak egyáltalán nem érdeke Ukrajna egysége, mely nem is lehet egységes, hiszen soha nem is volt az. A kelet-ukrajnai területek elszakadási törekvései is ezt bizonyítják. Magyarországnak egyértelműen csak az lehet az érdeke, hogy Kárpátalja visszakerüljön az anyaországhoz. Bármilyen hihetetlennek tűnhet egyeseknek ez a kijelentés, mégis történelmi szükségesség, ami kivitelezhető. Persze ahhoz egy, a magyar nemzet érdekeit képviselő kormányra és annak a legmesszebbmenőkig érdekérvényesítő külügyminisztériumára van szükség. A jelenlegi magyar kormány erre önmagától képtelen, ahogyan képtelen arra is, hogy már az EU-n belül is érvényesítse érdekeinket. Ne feledjük, a magyar országgyűlés volt az első, mely olvasatla nul, szolgai módon jóváhagyta azt a Lisszaboni Szerződést, mely megszüntette a nemzetállamok EU-n belüli önállóságát.

A külügyminisztérium pedig minden aljas eszközt bevet azért, hogy ez a kérdés még csak fel se merüljön, de nem csupán a csonka hon határain belül, de azon kívül is. Gondoljunk itt Hegedűs Lóránt esetére, akit 2014. július 31-i hatállyal tiltottak ki Ukrajna, így Kárpátalja területéről, de ezzel csak akkor szembesült, amikor 2014. november 21-én Szolyvára utazott volna az ottani haláltábor áldozatainak megemlékezésére, hogy hitet, bátorítást, vigaszt nyújtson az ottaniaknak. Hegedűs Lórántot ma már csak a nemzet lelkészének hívják. Szavai, gondolatai, nemzetébresztő beszédei, az igazság kimondása a legnagyobb fegyvere, mellyel szemben az euroatlantista magyar külügy mindent megtesz. Még azt is, hogy összekacsint az ukrán hatóságokkal. Minden okunk megvan, hogy ezt vélelmezzük, hiszen mint később kiderült, nem csupán a nemzet lelkészét nem engedik be jó ideig a jogosan Magyarországot megillető Kárpátaljára, de más, magyarságban, nemzetegyesítésben (nem határokon átívelő) go ndolkodó és azért teljesen békés eszközökkel élő parlamenti politikusokat sem.

Azonban euroatlanti külügy ide vagy oda, a történelmi helyzet mindinkább fennáll, a kárpátaljai magyarság előbb-utóbb ismét markáns hangot fog adni követelésének, nyomást gyakorolván a magyar külügyminisztériumra. Nem is tehet mást. Persze Magyarországnak nem feltétlenül egy konfrontáció nyomán kell visszavennie Kárpátalját. Az ukrán gazdasági helyzet mindinkább abba a kiszolgáltatott irányba halad, amikor egyre súlyosabb anyagi tehertétel lesz számára Kárpátalja. Vagyis, vissza lehet vásárolni (ez egy történelmi helyzet). És mielőtt ezért a mondatért megkapnám a "pofonokat" és a kishitűek (de miből, és mekkora tehertétel lenne számunkra; és belerokkanna az ország stb.) sirámait, jelzem, nem rokkanna bele az ország, sőt ehhez partnerünk is lenne, mind politikai, mind gazdasági oldalról. Hogy ki? Természetesen az, akinek ez politikai érdeke. Tessék gondolkodni!

A magyar külügy - szögezzük le még egyszer - nem tesz semmit kárpátaljai magyarjainkért, sőt... Viszont a kárpátaljai magyarságnak minden jelenlegi nehézségek ellenére muszáj lesz egységesen lépnie, egységre lépnie, és demonstrálnia akaratát, mégpedig markánsan, akár a beregszászi konzulátus előtt is, ha kell minden nap és folyamatosan.

Lesz-e elég erő Bennetek magyar testvéreink? Lesz, mert az életetekről, a jövőtökről, gyermekeitek, unokáitok jövőjéről van szó. És higgyétek el, a nemzeti elkötelezettségű, anyaországi magyarság ott áll majd mellettetek, és megteszi azt, amit nemzeti küldetéséből adódóan neki is meg kell tennie, mert Kárpátaljának itthon a helye.

Szépe Áron

Kapcsolódó:
Avram Iancunak állít szobrot az RMDSZ többségű tanács Kovászna városában
100 milliárd dollár kártérítést követelnek szerb civilszervezetek a NATO-tól Jugoszlávia bombázásáért
Így látja a székelyeket egy indián sámán


A hortobágyi gazdák nem tudják kihajtani az állataikat, mert olyanok nyerték a földeket, akik valótlan adatokkal pályáztak. (Harangozó Gábor)

A NATO vereséggel távozott a Fekete-tengerről

2015. március 23. - Andre Lowoa

Hídfő.net.ru | NATO Fekete-tenger

Kivonult a Fekete-tengerről az a NATO-flotta, melynek légvédelmi berendezéseit március 8-án orosz vadászgépek elektronikai zavaró-berendezései tették működésképtelenné. A török média képeket publikált arról, amint a hajóik átlépnek a Boszporusz szoroson. A hadgyakorlat ürügyén az orosz határ mellé küldött NATO-flotta március 3-4-én lépett be a térségbe, és többek között a Vicksburg cirkálóból, a kanadai Fredericton fregattból, a török Turutreisből állt, amihez az Eliseo és Spessart olasz illetve német tankerek csatlakoztak. A csoport a Fekete-tenger nyugati területein tartózkodott, valamint bulgáriai és romániai kikötőket is meglátogatott. A hadgyakorlat egy részén román hajók is részt vettek, többek között a Marasesti nevű fregatt, és két korvett.

A NATO tisztviselői szerint a hajók légvédelmi és tengeralattjáró elhárítási gyakorlatokat végeztek, valamint kiképzési feladatokat láttak el. Brad Williamson altengernagy többek között arról számolt be, hogy orosz hajókat fedeztek fel a térségben, később pedig a román vezérkar részéről Corneliu Paul közölte, hogy orosz repülőgépeket is láttak. Az "orosz agresszióról" szóló médiapropagandának alátámasztását célzó kijelentések talán mégse kellenek annyira megdöbbentőek legyenek, elvégre az orosz határ mellett előfordulhatnak orosz hajók, sőt repülőgépek is, főleg, ha ellenséges propagandát folytató országok flottája jelenik meg a közelben.

A Montreux egyezmény továbbra is köti a NATO országait, vagyis 21 napnál tovább nem tartózkodhatnak a térségben olyan országok hajói, melyek nem a Fekete-tenger partvonala mentén találhatók. Emellett azt is szabályozza az egyezmény, hogy 30 ezer tonnánál súlyosabb idegen flotta nem lehet jelen a tengeren, ami a NATO számára igencsak komplikálttá teszi az "erő felmutatását", ami emiatt kínosan kiszámolt 21 napokkal és korlátozott fegyverzettel van övezve. A NATO évek óta úgy játssza ki ezt a limitet, hogy egy-egy adott hajó ugyan nem tartózkodik 21 napnál tovább a Fekete-tengeren, de amikor távozik egy kisebb flotta, azonnal megy a váltás az orosz határok közelébe.

Március 8-án (napokkal az újabb NATO-flotta érkezését követően) lengyel alternatív sajtóorgánumok arról számoltak be, hogy orosz vadászgépek a NATO hajóin gyakorlatoznak és élesben tesztelik az új orosz elektronikai zavaró-berendezést, amivel a nyugati országok legkorszerűbb haditechnikáját is működésképtelenné tudják tenni. A USS Donald Cook-kal történtek megismétlődtek március 8-án, amikor a USS Vicksburg amerikai cirkáló és a Turgut Reis vált az orosz gépek célpontjává, és a hajók teljes elektronikáját (beleértve a légvédelmet is) átmenetileg működésképtelenné tette a "Hibini" nevű zavaró-berendezés.

A hajók egy sikertelen erődemonstrációt követően távoznak a Fekete-tengerről.


http://www.hidfo.net.ru/2015/03/23/nato-vereseggel-tavozott-fekete-tengerrol



Erősödő brit-román katonai együttműködés

 

Nagy-Britannia osztozik a Fekete-tengeri biztonsági helyzettel kapcsolatos román aggodalmakban, és erősíteni fogja katonai jelenlétét a térségben – mutatott rá Michael Fallon brit védelmi miniszter Bukarestben hétfőn, a román kollégájával, Mircea Dusával folytatott megbeszélés után.

Fallon megerősítette: a brit katonák részt vesznek a NATO romániai hadgyakorlatain, a Romániában létesítendő két NATO-vezénylési központ kialakításában, és októberben a konstancai (Constanta) kikötőbe érkeznek a brit flotta legkorszerűbb hadihajói.

“A rakétavédelmi rendszer, miként a neve is jelzi, védelmi jellegű, úgy ahogy maga a NATO is az” – jelentette ki a brit védelmi miniszter Bukarestben, azzal összefüggésben, hogy szombaton a koppenhágai orosz nagykövet megfenyegette az amerikai rakétapajzs elemeit befogadó országokat, így közvetve Romániát is.

A hétvégén a román védelmi illetve külügyminiszter is elutasította Mihail Vanyin koppenhágai orosz nagykövetnek azt a figyelmeztetését, hogy Dánia hadihajói orosz atomrakéták célpontjaivá válhatnak, ha a skandináv ország csatlakozik a NATO tervezett európai rakétavédelmi rendszeréhez, amelyet Moszkva – minden ezzel ellentétes nyugati biztosíték dacára – fenyegetésnek tekint. A rakétavédelmi rendszer első szárazföldi elemeit a tervek szerint a dél-romániai Deveselun helyezik hadrendbe a jövő év folyamán.

A két védelmi miniszter közös sajtóértekezletén Mircea Dusa beszámolt róla: a találkozón az ukrajnai válságot, a Krím félsziget orosz annektálásával kialakult helyzetet elemezték, és egyetértettek abban, hogy a NATO-erőknek egymást váltva kell jelen lenniük a Fekete-tengeren. A nyugati országok hadihajói azért nem állomásozhatnak hosszabb ideig Konstancán, mert a Boszporuszról szóló 1936-os montreaux-i egyezmény szerint a fekete-tengeri partszakasszal nem rendelkező országok hadihajói legfeljebb 21 napig maradhatnak a Fekete-tengeren.

Idén Románia 340 hadgyakorlatot rendez, ezek közül 40-ben a NATO-partnerek (köztük amerikai és brit katonák) is részt vesznek.

A brit védelmi miniszter Klaus Iohannis román államfővel és Victor Ponta miniszterelnökkel is találkozott Bukarestben. Január közepén Philip Hammond brit külügyminiszter járt hivatalos látogatáson a román fővárosban.

http://biztonsagpiac.hu/erosodik-a-brit-roman-katonai-egyuttmukodes

Tudta a külügy, mikor kell kimentenie a pénzét a Quaestortól

2015. március 23. - Andre Lowoa
Az Index.hu kérdésére reagálva a külügyminisztérium kifejtette, hogy a Szijjártó Péter minisztériuma alá tartozó Magyar Nemzeti Kereskedőháznak volt pénze a Quaestornál, de azt még épp időben, a bukás előtt kivették a brókercégtől.
A külügyminisztérium is megégetheti magát a Quaestor bukásával -írta a lap. Információjuk szerint a csalással gyanúsított cégnél a Szijjártó Péter tárcája alá tartozó több állami cég is jelentős összegeket tartott. A külügyminisztérium sajtóosztálya az Index kérdésére közölte, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium is vezet számlát a botrányos cégnél, tavaly augusztus óta. A lap először azt írta, hogy az Eximbank (Magyar Export-Import Bank) és a MEHIB (Magyar Exporthitel Biztosító) is érintett, azonban ezt –már a cikk megjelenése után– tagadta a külügy. Közölték, hogy ezeknek a cégeknek nem, csak a Magyar Nemzeti Kereskedőháznak (MNKH) volt számlája a Quaestornál. A cikkre reagálva kiemelték azt is, hogy az MNKH éppen a cégcsoport összeomlása előtt kivette a pénzét a Quaestortól, mivel „az MNKH vezetői figyelték a pénzpiaci folyamatokat, látták azt, hogy bedőlt a Buda-Cash és a Hungaria Értékpapír, ezért úgy döntöttek, hogy a továbbiakban nem tartják a brókercégnél a pénzüket.”
A minisztérium cégei az állami vagyont a külügy állítása szerint azért nem az Államkincstárnál tartották, mert a Quaestor volt az egyetlen az értékpapír-szolgáltatók közül „amelyik a Külgazdasági és Külügyminisztérium számára díjmentesen biztosította szolgáltatásait.”
A kereskedőház egyébként 2012 óta, tehát megalakulása óta veszteséges, pénzük egy részét a Quaestornál nyitott számlán helyezték el, de arról, hogy pontosan mekkora összeget kezeltek itt, nincs egyelőre információ, az Index ez ügyben még a külügy válaszára vár.
(vs)

Hogy miket meg nem kell érnie az ember fiának? Maradék-Ukrajna kapcsán!

2015. március 23. - Andre Lowoa
Miközben javában dúl a Kijev-Dnyepropetrovszk (Valcman-Kolomojszkij) hiénaháború a javak megkaparintásáért, a latorzászlóalj-tulajdonos, erősen russzofób “Benya” Kolomojszkij rendesen odapörkölt a hittestvér Petya Valcman orra alá.
Nem kevesebbet tett “Benya”, mint hogy kvázi elismerte a DNR-t és az LNR-t. Dnyepropetrovsz nagyhatalmú ura azt vágta Nyalókakirály és a kijevi udvar fejéhez, hogy ha tetszik-ha nem tetszik nekik-Donbasszban létezi a két Népköztársaság! Mégpedig az ott élők bizalmából, amit népszavazás eredményeként kiáltottak ki, vezetőiket pedig az ott élők választották meg. Ezt Kijev szemmel láthatólag nem kívánja tudomásul venni, de ez ettől még tény!-morogta az utóbbi napokban megszurtyongatott oligarha-latorvezér. Majd még azt is kijelentette, hogy ha a kijevi hatalom szája-íze szerinti választást tartanának a két Népköztársaság területén, akkor lenne csak nagy zavarban Valcman és udvartartása. Merthogy-Kolomojszkij szerint is-Zaharcsenkoék és Plotnyickijék vastagon megnyernék a választásokat.
Amíg a hiénák egymással acsarkodnak Dnyepropetrovszk és Kijev között, Donbasszban már ki merik jelenteni: a fegyverszünet véget ért. Jó okuk van rá.

ptt

Ma délelőtt Gorlovka és Donyeck lakónegyedei folyamatos latortüzérségi támadás alatt állnak. Mindkét városban vannak civil halottjai a valcmanista terrornak.
Peszkiben napkeltekor csak élénkebbé vált a lövöldözés.
A (Славяносербск)Szlavjanoszerbszktől (Красный Пахар)Krasznyij Paharig húzódó frontvonalon mindkét oldal tüzérsége reggel óta folyamatosan lövi egymást.
(Новотошковск)Novotoskovszk és (Желобка)Zsjelobka szintén valcmanista tüzérségi tűz alatt állnak.

https://balrad.wordpress.com/2015/03/23/ennyi-volt-minszk-2-0/





A Donbasszban súlyosra fordult helyzet kapcsán Moszkva is elérkezettnek látta az időt a megszólalásra.
Dmitrij Peszkov szerint a legutóbbi donbasszi események logikája azt diktálná, hogy a Nyugatnak Maradék-Ukrajnát szankciókkal kellene sújtania amiatt, hogy nem hajtja végre a minszki egyezségeket. Egyben azt sürgette, hogy Franciaország és Németország, amely közreműködött a fehérorosz fővárosban február 12-én aláírt végrehajtási intézkedéscsomag megszületésében, tegyen többet annak érdekében, hogy a kijevi junta teljesítse a válság rendezésében vállalt kötelezettségeit.
A Kreml szóvivője közölte, hogy az orosz vezetést “igen nagy aggodalommal tölti el” a nehézfegyverzet bevetése, a folytatódó tüzérségi támadások Donbasszban, s mindez a minszki megállapodások konkrét pontjait sérti meg.
Kijevben közben eszkalálódik a Valcman-Kolomojszkij hiénaviadal. “Benya” nem nagyon akarja átengedni a zsákmány őt illető részét egykori kompániatársainak. Martalócbandája megszállta a kijevi birtokot, és a zsákmány megvédésére készöl. Avakov belügyérhiéna ennek a pimaszságnak a láttán mélyen földühodött, és délben 24 órás ultimátumot intézett Kolomojszkijhoz és pribékjeihez. Holnap délig el kell hagyniuk a hiénaodút, vagy…
Merthogy Avakov szerint nem úgy van az, hogy mert valaki “üzletember”-az hadseregek élén flangrál Kijevben! Rendnek kell ott lenni kérem! Donbasszban kell gyilkolászni oroszokat, nem pedig Kijevben zsákmányt orozni.
Ezenközben viszont Dnyepropetrovszkban a “Jobb Szektor” bérgyilkosai kezdenek poziciókat foglalni. A Kolomojszkij által abrakolt-ennélfogva “Benya” mellett kitartó-neonáci gyülevész horda a Vezér Székesfővárosát biztosítja az egykori Gazda-Valcman-bandáival szemben. Amelyek már szintén úton vannak Dnyepropetrovszkba. Ők a Nemzeti Gárda ordasai. A két latorhorda pedig nagyon nem kedveli egymást!
Ilyen fölállás mellett igazat kell adni Kolomojszkijnak: tegnap ugyanis kijelentett: olyan hogy Ukrajna-immár nem létezik! (Igaz, ezt első felindultságában hörögte, amikor neszét vette, hogy egykori kinevezői meg kívánják fosztani őt hitbizományától!)

https://balrad.wordpress.com/2015/03/23/moszkva-kijev-dnyepropetrovszk/

Szaúd-Arábia stabil térségi hatalom marad - Oroszország szövetségeseként

2015. március 23. - Andre Lowoa

A szaúdi védelmi minisztérium bejelentése szerint az ország helyreállítja kétoldalú kapcsolatait Oroszországgal, és ennek részeként egy új szövetséget hozhatnak létre a Közel-Keleten. A WorldNetDaily publikációja szerint ennek oka, hogy Szaúd-Arábia és az Egyesült Államok közt egyre több érdekellentét merül fel a térségi politikában. Szaúd-Arábia ellenzi, hogy Irán és Washington egyre közelebb kerül egymáshoz, és ellenzik Washington legújabb állásfoglalásait is az iráni atomprogram kapcsán. A szaúdiak Iránt tekintik elsőszámú vetélytársnak a régióban, emiatt rossz szemmel tekintenek arra, hogy az iráni vezetés hajlik az amerikaiakkal való szövetkezésre, és emiatt Szaúd-Arábia új szövetséges után kellett nézzen, hogy térségi hatalmi szerepét megtartsa.

A publikáció emlékeztet arra, hogy korábban Egyiptom szintén Washington szövetségese volt, de mostanra katonai együttműködéseket és szabadkereskedelmi egyezményt kötött Oroszországgal. Ugyanez a külpolitikai irány figyelhető meg Szaúd-Arábia esetében is; Rijád újrakezdte a Moszkvával folytatott dialógust, és a szaúdi sajtó egyre többet beszél arról, hogy meg kell törni az amerikai monopóliumot, több alapra kell helyezni a külpolitikát, és fel kell számolni az Egyesült Államokkal fennálló függő viszonyt.

A szaúdi külpolitikai fordult kezdete óta az ISIS terrorszervezet kiterjesztette tevékenységét a szaúdi határ menti régiókra.


http://www.hidfo.net.ru/2015/03/23/szaud-arabia-stabil-tersegi-hatalom-marad-oroszorszag-szovetsegesekent

Komoly pilótahiánnyal küzd az USAF

2015. március 23. - Andre Lowoa

A Szenátus fegyveres erőkkel foglakozó bizottsága előtti közelmúltbeli meghallgatásokon az érintettek úgy fogalmaztak, hogy a probléma egyrészt abban gyökerezik, hogy az aktív, illetve kiképző századok számát megnyirbáló megszorítások miatt a Légierő jelenleg nem képes kitermelni a haderőnem számára szükséges pilótaállományt. A helyzetet tovább rontja a pilótáknak a csökkent repült óraszám miatti frusztrációja, de az sem segít a helyzeten, hogy a polgári légitársaságok az USAF érdekeivel szemben dolgoznak: a Légierő vezérkari főnökének, Mark Welsh tábornoknak elmondása szerint azzal számolnak, hogy a légiközlekedési szektor az elkövetkező 10 évben 20 000 pilótát szippant fel és várhatóan egyre agresszívabban célozza majd a katonai pilótákat. Egy 2013-as becslésük szerint 2021-re akár 700 fős mínuszban is lehetnek.

A Légierő jelenleg elsősorban a harcoló alakulatok feltöltöttségét helyezi előtérbe, így az utánpótlást kinevelő kiképző, illetve teszteléseket végző alakulatokhoz kevesebb pilóta jut.

A már kiképzett pilótaállományának megtartása érdekében a haderőnemnek természetesen régebb óta van már pénzügyi ösztökélő programja: abban az esetben, ha az aktív állományú pilóta 9 évre meghosszabbítja szerződését akár 225 000 dolláros bónuszt is felmarkolhat, de 5 éves vállalásért is megjárhat 125 000 dolláros összeg. Forintosítva ezek 63 és 35 milliós bónuszok, melyek nem egy összegben, hanem éves bontásban kerülnek kifizetésre, azaz a 9 éves vállalás esetén évi 25 000 dollárnyi plusz bevétel folyik be a családi kasszába. Tavaly nyári adatok alapján 840 USAF pilóta, köztük 254 vadászpilóta számára volt elérhető ezen lehetőség. Egy évvel korábbi, 2013-as adatok alapján elég népszerű a program, hiszen 132 vadászpilóta döntött további elköteleződés mellett 82 százalékuk 9 évre szólóan. További 483 pilóta pedig újabb 5 évre kötötte magát munkaadójához.

http://htka.hu/2015/03/23/komoly-pilotahiannyal-kuzd-az-usaf/

Az USA ha háborút akar(t) egy ország ellen-csinál(t) hozzá ürügyet. Számára a háború lételem. Agymosott társadalma úgy manipulálható, ahogyan az a HÁBORÚT AKARÓ lobbinak éppen érdeke. A bizonyítékokat aztán “titkosítják”! Mire pedig a titkosítást fe

2015. március 23. - Andre Lowoa
A most nyilvánosságra hozott jelentés nem támasztja alá George Bush és Donald Rumsfeld sziklaszilárdnak mondott bizonyítékait
Az amerikai kormánynak nyilvánosságra kell hoznia az iraki foglyok kínzásáról szóló fotókat. A napokban az is kiderült, mennyire gyenge lábakon álltak a háborút igazoló bizonyítékok.
Egy évtizeden keresztül küzdött a washingtoni kormány azért, hogy ne kelljen nyilvánosságra hoznia az amerikai erők által Irakban, illetve Afganisztánban őrizetben tartott foglyok megalázásáról készült fotókat. Egy szövetségi bíró, Alvin Hellerstein azonban pénteken erre kötelezte a kormányt, amelynek két hónapja van a fellebbezésre. Az egész világ felháborodott, amikor 2004-ben és 2006-ban kiszivárogtak az iraki Abu Ghraib börtönben történt esetekről készült felvételek. Korábbi kormányzati közlések néhány tucat képről szóltak, Hellerstein bíró szerint azonban több száz, sőt több ezer is készülhetett. Mint mondta, néhány általa látott fotó „úgyszólván ártatlan, más képek tartalmán viszont komolyabban el kell gondolkodni”. A képek nyilvánosságra hozatalát a kormány arra hivatkozva tagadja meg, hogy veszélyeztetné a külföldön szolgáló amerikai katonákat és kormánytisztviselőket.
Tizenhárom évvel ezelőtt egy kilencvenhárom oldalas, titkosított dokumentum hivatott igazolni Irak későbbi megtámadását. A titkosszolgálatok szerint hiányoztak belőle a konkrét információk Szaddám Huszein tömegpusztító fegyvereiről, George Bush és kormánya azonban éppen az ellenkezővel kampányolt. A kongresszus később megállapította, hogy valóban nem támasztották alá bizonyító erejű hírszerzési információk a háborút, a dokumentumnak magának eddig azonban csak néhány részlete került nyilvánosságra. Utoljára The Black Vault (Fekete Páncélterem) adatbázist működtető John Greenewald érdeklődött az iránt, hogy a dokumentum mely részeit hajlandók kivenni a titkosítás hatálya alól, s a rendelkezésére bocsátott információt a Vice hírportál jelentette meg.
A 2003. március 20-án megindított háborút igazoló dokumentum egyik jellemző részlete szerint a titkosszolgálatok arra jutottak, hogy Irak „valószínűleg felújított egy oltóanyaggyárat”, hogy biológiai fegyvereket készítsen, de nincs elegendő információjuk, ami ezt alátámasztaná.
A jelentés kitért arra is, hogy Szaddám Huszeinnek „nem volt elegendő alapanyaga” ahhoz, hogy nukleáris fegyvereket gyártsanak, s egyéb információk sem mutattak ilyen törekvésre. George Bush elnök 2002-es beszédében ezzel szemben azt állította, hogy Iraknak kémiai és biológiai fegyverei vannak, valamint bizonyított, hogy újrakezdi atomfegyver-gyártási programját.
Ugyanebben az évben mondta Donald Rumsfeld akkori védelmi miniszter, hogy kikezdhetetlen bizonyítékok vannak arra, hogy Szaddám Huszein kapcsolatban állt az al-Kaida terrorszervezettel. A dokumentum szerint azonban az erre vonatkozó információk „változó megbízhatóságú” forrásoktól származtak, s közel sem volt egyértelmű, hogy ha egyáltalán volt ilyen kapcsolat, akkor Huszein tudott volna róla.
(MH)

Ragály Tonyó nem hagyja futni a bűnösöket! Ő is velük fog futni!

2015. március 23. - Andre Lowoa
A Fidesz frakcióvezetője szerint a kockázatosabb vagyonkezelésnél fokozottabb felelősséget kell viselniük a vezetőknek. A kormánypárt ennek megfelelően egy olyan törvényjavaslatot terjeszt a parlament elé, mely szerint a cégek vezetői magánvagyonukkal is felelnének egy olyan ügyben, mint a mostani brókerbotrány. Emellett megakadályoznák a vagyonok kimentését is. A törvényjavaslatot házszabálytól való eltéréssel fogadhatják el, ehhez azonban ellenzéki voksok is kellenek. Rogán Antal reményét fejezte ki, hogy senki nem áll “a csaló brókerek oldalára”.

https://i0.wp.com/hirado.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/7/2015/03/DSZZS20150130005-300x200.jpg

Nem engedjük a felelősöket elmenekülni és a vagyont kimenteni – jelentette ki Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője az M1 reggeli műsorában a Buda-Cash-, illetve a Questor-ügy kapcsán.
Mint mondta: az általuk kidolgozott törvényjavaslat kétféle vagyon zárolását írja majd elő, de a bíróságnak kötelezően dönteni kell arról, hogy azt elrendeli-e vagy sem. Az egyik a cégcsoportokban érintett teljes vagyon, a másik a brókerbotrányban érintett tulajdonosok és vezetők magánvagyona. Előbbi kapcsán elmondta: jelenleg vannak olyan cégek a cégcsoporton belül, ahová vagyont tettek, ezek azonban elvileg nem tartoznak az ügyfeleknek. Utóbbi kapcsán pedig azt jegyezte meg: azon tulajdonosokról van szó, akik tulajdonnal rendelkeztek onnantól, hogy a csalássorozat elkezdődött, de jelenti az igazgatótanácsi tagokat, a cégjegyzésben aláírási joggal bíró vezetőket, a felügyelőbizottsági tagokat és a könyvvizsgálókat. A könyvvizsgálók ugyanis, mivel feltételezhetően mérleghamisításról van szó, konkrét felelősséggel rendelkeznek – hangoztatta.
Eddig az volt az eljárás, hogy amikor befejeződött az eljárás, akkor lehetett ilyen intézkedéseket foganatosítani. Ezt azonban érdemes megelőzni, az eddigi tapasztalatok szerint ilyenkor ugyanis mód van arra, hogy a vagyonokat kimenekítsék – hívta fel a figyelmet.
Azokat a szerződéseket is felül kell vizsgálni, amelyek a csalássorozat kirobbanása és feltárása óta köttettek akár magyánvagyon, akár céges vagyon tekintetében. Ha nagyobb vagyontárgy nem a megfelelő értéken, vagy akár ingyen került át valamelyik családtag nevére, akkor azt a szerződést a bíróság jó eséllyel meg fogja semmisíteni, és a vagyontárgy tekintetében ugyanúgy a zár alá vételt fogja kezdeményezni – tette hozzá.
Rogán Antal kiemelte: ma délutánra befejezik a szóban forgó törvényjavaslatot és benyújtják a parlamentnek. Holnap a gazdasági bizottság tárgysorozatba veszi, a csütörtöki házbizottsági ülésen pedig az ellenzék támogatását kérik. Ezt a törvényt úgy lehet gyorsan elfogadni, ha az országgyűlés a március 30-31-i ülésén dönteni tud. Ehhez viszont házszabálytól való eltérés kell, amihez a parlamenti képviselők négyötödének a támogatása szükséges – magyarázta a Fidesz frakcióvezetője, reményét fejezve ki, nem lesz olyan ellenzéki képviselő, aki a „csaló brókerek oldalára áll”.
Hangsúlyozta: a szocialista kormányok idején, az első Kulcsár-ügy után nemhogy megszigorították volna az ellenőrzési kötelezettséget, hanem lazítottak azon.
Kétségtelenül fájhat bizonyos szocialistáknak, akik ismerik Antali Károlyt, a Buda-Cash felügyelőbizottságának elnökét, őt a Bajnai-kormány kormánybiztosi rangra emelte. Egy mostani zárolás az ő vagyonát is érintheti – fogalmazott Rogán Antal.
Kérdésre válaszolva elmondta azt is, hogy a benyújtani tervezett javaslatuk a folyamatban lévő ügyekre, mint eljárásjogi szabály lenne kiterjesztve. Innentől kezdve a befektetési vállalkozások piacán mindenkinek azzal kell kalkulálni, hogy egy olyan felelősség terheli a vezetőket, mely a magánvagyonukra is kiterjed. Ez azért indokolt, mert az összes eddigi botránynál látszik a vezetői felelősség vagy a csalás szándéka. Ráadásul ez egy olyan piac, ahol kevésbé védik a befektetők vagyonát. Hiszen míg a bankoknál elhelyezett összegek után az Országos Betétbiztosítási Alap az uniós irányelvek szerint 100 ezer euróig (több mint 30 millió forintig) fedezetet nyújt, addig a BEVA mindössze 20 ezer euróra (alig 6 millió forint) biztosít – érvelt a politikus.
A kockázatosabb vagyonkezelésnél fokozottabb felelősség kell legyen, ezt fogják érvényesíteni most törvényben – szögezte le.
(MTI)
süti beállítások módosítása