Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

Kilátások: rövidtávon türhetöek, hosszútávon rosszak

2017. november 25. - Andre Lowoa

A helyzet - rövidtávon - bár riasztónak tünhet, de valójában nem annyira rossz. A gonosz erök még gonoszabbak, a jók viszont még jobbak lettek, s ezen két "tábor" ádáz küzdelme egyelöre egyensúlyban maradt, s úgy néz ki, a közeljövöben is abban fog maradni, elkerülendö a nagy világégést és civilizációs összeomlást. De a végsö idei próféciák mégis lassan de biztosan, és egyre jobban, beteljesülöben vannak. Korábban már itt is említettem, a katasztrofális végsö idei események kijátszódása csak valamikor a 2020/30-as években lesz várható. Még mindig van valamennyi idö. Örüljetek minden, még nyugalmas évnek, melyet békességben és (némelyek) még mindig viszonylagos jólétben élhettek le.

Ezékiel 38-ban homályos, misztifikált képet kapunk arról, hogyan fog kinézni a nagy antikrisztusi ütközet a "Góg és Magóg erök" (oroszok, törökök, irániak stb.) és a teremtöink között, miután elöbbiek megszállják Izraelt. A Dániel próféciákban és Máté 24-ben az utolsó 3.5 évre civilizációs összeomlás van jövendölve , olyan nagy nyomor, mely még soha nem volt és soha többé nem is lesz a Földön, s a teremtöink beavatkozása fogja megakadályoni, hogy teljesen kipusztítsuk egymást, s hogy a választottak ne vesszenek oda. Az antikrisztus (a "veszedelelmnek fia") és hadserege fel fogja perzselni a világot, nemcsak Izraelt és a Közel-Keletet, de az amerikai földrészt és Európát is. Utóbbi például a Billy Meier féle "Énok próféciákban" van részletezve, de Alois Irlmeier 20. századi német látnok és több más modernkori látnok is ugyanezt látta az "éterben".

Billy Meier személye körül bár vannak kérdöjelek, én viszont egyáltalán nem írnám le öt mint "szélhámost". Billy Meieren keresztül (például az ún. "Énok próféciákban") maga a háttérhatalom szivárogtatta ki a nem túl kecsegtetö 21. századi jövöt még a múlt század 70-es és 80-as éveiben. Az "Énok próféciák" az 1990-es évek vége óta fent keringnek az interneten , és sorra beteljesülöben voltak az elmúlt 20 évben is.

Mivel a Föld körül karantén van, így valódi UFO-kat közelröl szigorúan tilos mutogatni az embereknek (legfeljebb csak mint az égben ragyogó, mozgó "tüzgolyókat" szabad), s mondani se kell, Meier közelröl mutogatott "UFOi" is hamisak, az összes UFOs fényképe hamis, így sajnos emiatt sokan nem veszik komolyan a próféciát is, pedig ha alaposan megvizsgáljuk, azok teljesen összhangban vannak a bibliai végsö idei próféciákkal, a a régi szent szövegekben meg nem található részletekkel írják le a végsö idei eseményeket. Hogy maga Meier is tényleg kapcsolatban állt-e plejádi (bukott) angyalokkal, vagy csak mint a háttérhatalomnak dolgozó ügynök volt-e, azt nem tudom. Azt viszont igen, hogy egy háttérhatalmi pszi-op volt az egész "Billy Meier müvelet", de nem teljesen rosszindulatú célzattal. Billy Meier "plejádiai" (Semjase, Kecál stb). azonosak az Énok könyvében szereplö (bukott) angyalokkal. Vajon - höhö - ezért lettek a próféciái is Énokról elnevezve?

Énok könyve

http://churchofgod.hu/content.php?act=enok1

6. Teljes számban kétszázan voltak, akik Járed idejében alászálltak az Árdiszra, ami a Hermon hegyének csúcsa. Azt a hegyet azért Hermonnak hívják, mert annak csúcsán esküdtek meg és vetették magukat közös átok alá. ¨

7. Ezek a vezéreik nevei: Shemjáza, aki (fő)vezérük volt, Uraklbárméel, Rámláel, Kokábel, Támiel, Rámuel, Dánel, Ázákéel Baráqjéel, Asáel, stb. stb.

 

Billy Meier és a plejádiak

http://rejtelyekszigete.com/billy-meier-es-plejadiak/

"Billy Meier legtöbbször egy Semjase nevű, nőnemű plejádlakóval találkozott, állítólag azért, mert a nők kevésbé félelmetesek a földiek számára, mint a plejádi férfiak."

 

De nézzük meg most részletesen az "Énok próféciáikat" (teljes magyar szöveget sajnos nem találtam)

 

The Henoch Prophecies from the Billy Meier Contacts

http://www.theyfly.com/prophecies/prophecies.htm

"The destruction of the WTC, i.e., the World Trade Center, by terrorists will only be the beginning."

"A new yorki ikertornyok terroristák általi lerombolása"

2001-ben bekövetkezett. Ez volt az elsö bravúros jövendölés a Meier-töl, mely betü szerint bevált. De vajon Meier "angyalkái" miért nem árulták el azt is, hogy ezeket a "terroristákat" a háttérhatalom fogja létrehozni, és az ikertornyok katonai és titkosszolgálati segédlettel lesznek lerombolva?

"And it will be that the fanatics of Islam will rise up against the countries of Europe and all will shake and quiver."

"Az iszlám fanatikusai felkelnek Európa országai ellen, s az egész földrész rázkódni fog."

2015 óta folyamatban van. De vajon Meier "angyalkái" miért nem árulták el azt is, hogy az "iszlám fanatikusait" a háttérhatalom fogja importálni Európába?

"Also, an epidemic known as Ebola will cause many deaths, as well as other unknown epidemics and diseases which will sporadically arise in epidemic proportions and will be new to the human being, causing great concern." ¨

"Az ebola és több más, idáig nem ismert járvány is meg fog jelenni, ami nagy aggodalmat kelt majd, és haláleseteket is fog okozni."

2009-2015 között megvalósult. De vajon Meier "angyalkái" miért nem árulták el azt is, hogy ezek a járványok nem spontánul törnek majd ki, hanem úgy lesznek mesterségesen elöidézve?

The irresponsible politicians will unscrupulously exercise their power, assisted by scientists and obedient military forces serving them, who together hold a deadly sceptre and will create clone-like beings which will be bred in a total lack of conscience and will be scientifically manipulated to become killer machines. Division by division and devoid of any feelings, they will destroy, murder and annihilate everything.

"A felelötlen politikusok minden skrupulus nélkül gyakorolják majd hatalmukat, engedelmes tudósok és katonai vezetök segítségével ... akik minden felelösségtudat nélkül klónszerü, lekiismerettel nem rendelkezö mesterséges lényeket hoznak majd létre "szuperkatonáknak", s ezek a klónszerü gyilkológépek mérhetetlen pusztítást okoznak majd a harmadik (góg és magógi) világháborúban - Európában is."

 

Ezt a jóslatot sokáig nem tudtam mire vélni, mígnem nemrég rátaláltam a következöre:

2017. 10.23:

Rosszabb a nukleáris fegyverektöl is. Putyin borzalmas sci-fi fegyverröl beszélt világháborús aggodalmak közepette

('Worse than nuclear bombs!' Putin reveals terrifying sci-fi weapon amid World War fears)

https://www.express.co.uk/news/world/869678/Vladimir-Putin-Russia-super-soldiers-nuclear-bombs

VLADIMIR PUTIN has said that the development of genetically-modified soldiers is the next phase of military combat - and one worse than nuclear bombs.

...

Speaking to a youth festival in Sochi, Mr Putin said:

...

"All kinds of practical consequences may follow. One may imagine that a man can create a man not only theoretically but also practically. "He can be a genius mathematician, a brilliant musician or a soldier, a man who can fight without fear, compassion, regret or pain.

A háborúskodás következö fázisa Putyin szerint genetikailg modifikált szuperkatonák létrehozása lesz - melyek pusztítóbbak lesznek a nukleáris fegyvereknél is. Fiatalokhoz szólva Putyin a következöket mondta Szocsiban: A genetikai manipulációnak mindenféle következményei lesznek majd. Ember embert teremthet majd, nemcsak elméletben, hanem a gyakorlatban is. A teremtmény lehet például matematikai géniusz, briliáns zenész, de egy szuperkatona is, mely mindenfajta félelem, együttérzés és lelkiismeret nélkül fog harcolni, s fájdalmat se fog érezni.

------------------------------------------

Teljesen "megnyugtató" az antikrisztus-jelölt Putyin szájából ilyeket hallani, nem?

 

További jóslatok az Énok próféciákból, melyek még nem következtek be:

"The entire planet will become an arena of unparalleled suffering, which will never have existed before on Earth up to that time. The cruel happenings will last about 888 days and cause civilisation to collapse. ... And at this time, the possibility could become reality that extraterrestrial forces intervene"

"Az egész bolygó idáig nem látott szenvedés helyszínévé fog válni, mely még soha nem volt és soha többé nem is lesz a Földön. A kegyetlen történések kb. 888 napig fognak majd tartani, s az emberi civilizáció összeomlását eredményezik majd. Ez lesz az a pont, amikor a földönkívüliek be fognak avatkozni."

A Biblia ezt Jézus második eljöveteleként emlegeti.

Dániel 12:11

És az időtől fogva, hogy elvétetik a mindennapi áldozat, és feltétetik a pusztító útálatosság, ezerkétszáz és kilencven nap lesz.

12 Boldog, aki várja és megéri az ezerháromszáz és harmincöt napot.

Máté 24:15

Mikor azért látjátok majd, hogy az a pusztító utálatosság, amelyről Dániel próféta szólott, ott áll a szent helyen (aki olvassa, értse meg):

21 Mert akkor nagy nyomorúság lesz, amilyen nem volt a világ kezdete óta mind ez ideig, és nem is lesz soha.

22 És ha azok a napok meg nem rövidíttetnének, egyetlen ember sem menekülhetne meg; de a választottakért megrövidíttetnek majd azok a napok.

Az óriási nyomorúságot a góg és magógi világháború, az oroszok fogják majd okozni.

A még az 1970-es évek végén íródott Meier próféciák szerint a kommunizmus meg fog bukni, ez be is bekövetkezett, de az oroszok nem fognak nyugodni, a 21. században is le fogják rohanni Európát (és a világot)  még egyszer:

"Destruction of war will descend on the northern countries as strong military forces will invade them from the East and will pillage and murder as well as use bombs and missiles, like hail coming down, and hitherto unknown weapons of laser- and computer-controlled types which will destroy and annihilate everything, whereby the first target will be Hungary and after that will follow Austria and northern Italy"

Soha nem látott háborús pusztítás sújtja majd az észak-európai országokat is, hatalmas katonai erök fogják megszállni ezeket kelet felöl ... mint a szalmaszálak fognak hullani a rakéták az égböl, és idáig nem látott lézerfegyverek, számítógépek által irányított fegyverek és klónszerü szuperkatonák lesznek bevetve, amik mident tönkretesznek és elpusztítanak majd, de az elsö európai célpont Magyarország lesz, ezután következik Ausztria és Olaszország is.

A pápa és a Vatikán szintén el lesznek pusztítva. Az akkori pápa lesz az utolsó pápa.

Észak-Amerika - különösen az USA, a modernkori Szodoma és Gomora - teljesen el lesz pusztítva.

A nagy pusztítás kezdete a Meier próféciák szerint egybe fog esni a katolikus egyház nagy krízisével.

Az ezredforduló után a katolikus egyház már csak rövid ideig fog létezni, II. János Pál pápa után már csak két pápa lesz.

Nos, ezek szerint Ferenc az utolsó?

Az utolsó pápa ideje alatt az egyház össze fog omlani, s ez lesz az az idö, amikor eljö a "nagy nyomorúságok" kezdete.

 

S most szemlézgessünk kicsit Alois Irlmaier próféciáiból:

 

Alois Irlmaier látnok jövendölései

http://www.uzenetek.eu/blog/alois-irlmaier-latnok-jovendolesei-/

"... a Közel-Keleten háború és forradalom tör ki., ami hirtelen lángol fel. A Földközi-tengeren nagy haditengerészeti erők néznek ellenségesen szembe egymással"

Ez lesz az Ezékiel 38-ban megjósolt góg és magógi ütközet kezdete.

 

Európában:

A háború napkeltekor kezdődik, egy esős éjszakát követően, röviddel az aratás ideje után. Mig a bajorok egy fogadóban kártyáznak, furcsa, idegen katonák néznek be az ablakokon és az ajtókon. Egy teljesen fekete menetoszlop fog keletről érkezni. Minden hirtelen és gyorsan történik.

...

Megerősített egységek menetelnek Belgrádba majd tovább Olaszországba. Ezt követően három páncélos ék halad előre azonnal villámgyorsan a Dunától északra Nyugat-Németország fölött a Rajna felé - minden előzetes figyelmeztetés nélkül. Ez az eset olyan váratlanul fog történni, hogy a lakosság teljes pánikban fog menekülni nyugatra.

...

"Olaszországban is rossz dolgok történnek. A papokat hat kivételével megölik, a pápa elmenekül."

"Aki a Duna déli részén él, nem kell aggódnia az oroszok miatt, a Watsman hegyek és Wendelstein közt élő embereknek sem kell aggódni, el lesznek zárva."

"A második alakulat Nyugatra megy Szászországon keresztül a Ruhr-vidék felé, pontosan olyan, mint a harmadik, amelyik északkeleten, Berlinen keresztül megy nyugat felé." "A visszavágás azonnal megérkezik a nagy vízen keresztül. Azonban a sárga sárkány megszállja Alaszkát és Kanadát ugyanebben az időben. De a bosszú megérkezik, nincs messze..." ¨

"A háború alatt eljön a nagy sötétség, amely 72 órán át tart."

"Egy kiáltás hatására villámlás és mennydörgés tör ki és egy földrengés megrázza a Földet. Ne menjenek ki akkor a házakból, ne gyújtsanak fényeket, kivéve a gyertyát, minden mást oltsanak el. Aki belélegzi a port, görcsöt kap és meghal.

...

72 óra múlva mindennek vége lesz. De ismétlem: ne menjenek ki a házból, ne nézzenek ki az ablakon és tartsák égve a gyertyát. És imádkozzanak. Ez alatt az éjszaka alatt több ember fog meghalni, mint az előző két háborúban összesen."

Máté 24:29

Mindjárt pedig ama napok nyomorúságai után a nap elsötétedik, és a hold nem fénylik, és a csillagok az égről lehullanak, és az egeknek erősségei megrendülnek.

30 És akkor feltetszik az ember Fiának jele az égen. És akkor sír a föld minden nemzetsége, és meglátják az embernek Fiát eljőni az ég felhőiben nagy hatalommal és dicsőséggel.

 

A második visszatérés utáni helyzet Alois Irlmaier szerint ilyen lesz Bajorországban:

Az éghajlat közben megváltozik és melegebb lesz. Bajorországban könnyen megterem majd a déligyümölcs és a szőlő. Akkor mindenki oda megy ahová csak akar és mindenki ott tud élni, ahol akar, mindenkinek annyi földje lesz, amennyit meg tud művelni. A Duna északi és keleti részén élő embereket áttelepítik. A kolbász lefolyik a tányérokról, olyan bőség lesz. Ezután, hosszú, boldog időszak jön el.

Ez lesz az 1000 éves földi királyság kezdete.

Akik megérik nagyon boldogok lesznek és szerencsésnek tartják majd magukat.

Dániel 12:12

Boldog, aki várja és megéri az ezerháromszáz és harmincöt napot.

 

"De az embereknek onnan kell elkezdeni, ahonnan nagyapáik elkezdték."

 

Ellentétben Billy Meierrel, Alois Irlmaier nem volt háttérhatalmi ügynökféreg, egy egyszerü vallásos német ember volt, akit azzal áldott meg a sors, hogy veleszületett látnoki képességei voltak, s az az érzésem, hogy még az elmondottakon túl is több mindent látott, csak nyilvánosan nem merte elmondani a háttérhatalmi zaklatás miatt. Már amit elmondott, amiatt is zaklatták a hatóságok.

http://www.uzenetek.eu/blog/alois-irlmaier-latnok-jovendolesei-/

Alois Irlmaier (1894 jún. 8.-1959. júl. 26.) egyszerű német kútásó és kubikos volt, aki felnőtt életét Freilassingban (Bajorország) élte le. Híressé azzal vált, hogy már fiatal kora óta tisztánlátó képességekkel rendelkezett ... Hírneve okán sok ellenséget is szerzett, akik nevetségessé akarták tenni és boszorkánysággal is megvádolták. Egyszer egy ilyen ügyben a szövetségi bíróság elé idézték

---------------------------------------------------------

 

Gyakori tévhitek a végsö idökröl:

 

Elsö nagy tévhit: Teljes világvége lesz, a Föld teljesen elpusztul.

Nem!

Bár a pusztítás óriási lesz, de a bolygó mégis túléli. És az emberek egy kisebb része is túléli.

Irlmaier: "Aztán egy magányos repülőgép érkezik keletről. Ez veti a "semlegesítő"-t Angliánál a nagy vizbe. A viz egy nagy darabban megemelkedik, olyan magasra, mint egy torony, majd visszahullik. Egy földrengés és egy hatalmas hullám keletkezik, ami elönt mindent. Elsüllyed Anglia egész területe és az európai partok Berlinig, kivéve néhány hegycsúcsot. A tengerparti országok nagy veszélyben lesznek, a hullámok olyan magasak lesznek, mint egy ház, habosak lesznek és a viz a mélyben főni/forrni fog. A szigetek eltűnnek és éghajlatváltozás lesz. "¨

...

"A háború alatt eljön a nagy sötétség, amely 72 órán át tart."

"Egy kiáltás hatására villámlás és mennydörgés tör ki és egy földrengés megrázza a Földet.

Jelenések 16:18

És lőnek zendülések és mennydörgések és villámlások; és lőn nagy földindulás, amilyen nem volt, mióta az emberek a földön vannak, ilyen földindulás, ilyen nagy.

Jelenések 16:20

És minden sziget elmúlék, és hegyek nem találtatának többé.

Három nagyváros viszont elsüllyed.

Az egyiket (London) a tenger lerombolja, a másikat (New York) olyan magasan lepi el a tenger, hogy csak a templomtornyok(?) látszanak ki, a harmadik (Róma) összeomlik."

Jelenések 16:19

És a nagy város három részre szakada, és a pogányok városai elesének; és a nagy Babilon megemlítteték az Isten előtt, hogy adjon annak inni az ő búsult haragja borának poharából.

Vagyis a "nagy város" (titokzatos Babilon) három fö pillére, London, New York és Róma elpusztulnak.

Irlmaier: "Tiszta éjszaka lesz, amikor elkezdik kiszórni. A tankok még haladnak, de akik a tankokban ülnek, teljesen feketévé válnak. Ahol ez leesik, minden meghal, nem lesz sem fa, sem bokor, sem szarvasmarha, sem fű. Minden elszárad és megfeketedik. A házak megmaradnak. Nem tudom mi ez, így nem tudok róla beszélni. Ez egy hosszú vonal. Aki keresztül megy ezen a vonalon, meghal."

Nagy valószínüséggel ugyanez a Jelenések könyvében:

8:7 Az első angyal azért trombitála, és lőn jégeső és tűz, vérrel elegy, és vetteték a földre; és a földnek harmadrésze megége, és az élőfáknak harmadrésze megége, és minden zöldelő fű megége. ¨

Irlmaier: "A háború alatt eljön a nagy sötétség, amely 72 órán át tart."

Ne menjenek ki akkor a házakból, ne gyújtsanak fényeket, kivéve a gyertyát, minden mást oltsanak el. Aki belélegzi a port, görcsöt kap és meghal. Ne nyissák ki az ablakot, borítsák be teljesen fekete papírral. Minden nyílt víz mérgező lesz és minden étel is, ami nincs teljesen lezárva.

Jelenések 8:11

A csillagnak neve pedig üröm: változék azért a folyóvizek harmadrésze ürömmé; és sok ember meghala a vizektől, mivel keserűkké lőnek.

8:12

A negyedik angyal is trombitált, és megvereték a napnak harmadrésze, és a holdnak harmadrésze, és a csillagoknak harmadrésze; hogy meghomályosodjék azoknak harmadrésze, és a nap az ő harmadrészében ne fényljék, és az éjszaka hasonlóképpen.

Ugyanaz mint Irlmaier "72 órás sötétsége".

S ugyanaz mint Máté 24:29-ben is: ".... a nap elsötétedik, és a hold nem fénylik, és a csillagok az égről lehullanak, és az egeknek erősségei megrendülnek."

 

Második nagy tévhit: mivel a Föld elpusztul, a jézusi ezeréves királyság a mennyben lesz.

Nem!

A jézusi ezeréves királyság itt lesz a Földön.

El lesznek pusztítva viszont a nagy földi birodalmak és új Babilon fö tartópillérei: az USA, az EU, a Vatikán, Kína és Oroszország egyaránt, s ezek fö nagyvárosai is (London, New York, Róma stb.)

Nem lesz többé semmiféle birodalom vagy nagyhatalom a földön!

Fel lesz számolva a sátánista háttérhatalom.

Helyreáll az isteni természetes rend, visszatér az Isten adta szabadság és jólét, mint ahogy Irlmaier is jövendöli:

"Akkor mindenki oda megy ahová csak akar és mindenki ott tud élni, ahol akar, mindenkinek annyi földje lesz, amennyit meg tud művelni. A Duna északi és keleti részén élő embereket áttelepítik. A kolbász lefolyik a tányérokról, olyan bőség lesz. Ezután, hosszú, boldog időszak jön el."

A világ új "fövárosa" Jeruzsálem lesz, a legjelentösebb hely pedig a Templomhegy.

Mindenki akinek ereiben ös-zsidó törzsi vér csörgedez és méltó rá, alkalmat kap arra, hogy Izraelbe költözzék. Csak a teremtöink tudják, hogy pontosan kik ezek az emberek, az "eltünt" 12 ös-zsidó törzs (leszámítva a dán törzsöt) jelenkori leszármazottai. Bárki bárhol a mai világban lehet ez közülünk. Bárki Európában, bárki a Közel-Keleten, bárki Iránban, Afganisztánban, Ausztráliában, Észak-Amerikában ...

Aki túlél, de nem tartozik a választottak közé, az tovább fogja élni hétköznapi életét. Csak a választottak kapják meg azt a privilégiumot, hogy együtt élhessenek a földönkívüliekkel (a teremtöinkkel). S úgy mint Énok idejében, nekik lesz alkalmuk arra is, hogy elhagyhassák a Földet, s együtt legyenek a földönkívüliekkel "a mennyben" is (vagyis a galaxis más csillagrendszereiben).

Ne tessék elkeseredni, aki tisztában van mindezen információkkal, melyek ezen a weboldalon is találhatóak, és büneinek mértéke megbocsátható, annak jó az esélye, hogy a választottak között lesz!

Örülj annak és vedd megtiszteltetésnek, hogy most élsz!

 

Dániel 12:9

És monda: Menj el Dániel, mert be vannak zárva és pecsételve e beszédek a vég idejéig.

10 Megtisztulnak, megfehérednek és megpróbáltatnak sokan, az istentelenek pedig istentelenül cselekesznek, és az istentelenek közül senki sem érti; de az értelmesek értik,


http://www.pokolraveluk.com/content/index.php?option=com_content&view=article&id=225:2017-11-25-21-08-41&catid=24:2014-05-28-19-12-56&Itemid=61

2017.11.20:
Oroszország legfelsöbb pátriárkája a közelgö végsö idökre figyelmeztet, s arra kér, ne akarjunk mindenáron forradalmi változásokat keresztülvinni
(Orthodox Patriarch warns of approaching end times, asks not to push for revolutionary change)

https://www.rt.com/politics/410418-orthodox-patriarch-warns-parish-end/?utm_source=browser&utm_medium=aplication_chrome&utm_campaign=chrome

In a public speech in the main Moscow cathedral, Patriarch Kirill said the signs from the Book of Revelation are now apparent. He also called on politicians and ordinary citizens to unite and stop the movement towards the abyss.






A fö moszkvai katedrálisban megtartott beszédében Kirill arra figyelmeztetett, hogy a Jelenések könyvében leírt végsök idök jelei most már teljesen nyilvánvalóan jelen vannak. Egységre szólította fel a politikusokat és egyszerü állampolgárokat egyaránt, s arra kért mindenkit, állítsuk meg a szakadék felé történö sodródásunkat.



Az ös-zsidó törzsek NEM AZONOSAK a most élö askenázi zsidókkal (akik közül a mostani pénzhatalom képviselöi közül többen kikerültek).
Az askenázik nem utódai Jákobnak, ergo nem szemiták.

Ezek teljesen más emberek. Dánia például a bibliai dán törzsröl van elnevezve ... Ahová itt Közép-Európában is matracokat járunk vásárolni - a dán tulajdonú Jysk üzletláncba - az pedig a dán Jylland félszigetröl van elnevezve, ami viszont joede-jyde-jüde vagyis júdát jelent - a valódi Júda ös-zsidó nemzetségét, akik valójában szökehajú-kékszemü skandináv tipusok voltak. Nem a hosszúorrú, dél-kaukázusi, kazár-askenázik - a két nemzetség TELJESEN NEM UGYANAZ. Ös-zsidó törzsek leszármazottai átlagon felüli koncentrációban élnek például Skandináviában. De ugyanúgy megtalálhatóak például Iránban is, a dán törzs is. Irán az "Aryanról" lett elnevezve, ami árját jelent. Egy dán mentalitásilag közelebb áll egy iránihoz mint egy magyar (tapasztalat alapján mondom) Egy palóc-mátyusföldi mentalitásilag közelebb áll egy angolhoz mint egy dán. Vajon miért?

Jahveban pedig mindig van megbocsátás, az ös-zsidók (a valódiak) csak Jézus megérkezéséig lesznek szétszóródva a világban:

Ezékiel 39:25
(a góg és magógi háború után)
Azért így szól az Úr Isten: Most már haza hozom Jákób foglyait, és megkegyelmezek Izráel egész házának, s féltő szerelemre gyulladok szent nevemért.

Mint ahogy anno Babilonból is visszahozta öket Izráelbe, úgy a mostani világba szétszórodottakat is vissza fogja vinni Izraelbe.

HUNNIÓ COINFÖDERÁCIÓ KIÁLTVÁNY

2017. november 22. - Andre Lowoa
MAGYAROK, PATRIÓTÁK, ,ADÓSRABSZOLGÁK , POLGÁROK !!!

MOST ÉRKEZETT EL AZ AZ IDŐ, AMIKOR MEGTEHETJÜK AZT, AMIT EBBEN A VIDEÓBAN ( 2013 ban készült !!) 5 PONTBAN MEG VAN FOGALMAZVA !!

EZENNEL KIKIÁLTOM A
HUNNIÓ COINFÖDERÁCIÓT !!!

MÁTRIXBA ( hálózatba ) SZERVEZŐDÜNK
A COINFÖDERÁCIÓ ÖT PONTJA :
1, MEGTAGADUNK MINDEN ( levegőből előállított ) ADÓSSÁG
VISSZAFIZETÉSÉT
2, MAGUNKHOZ RAGADJUK A FEDEZETTEL RENDELKEZŐ PÉNZ
KIBOCSÁJTÁSÁT ( KEZDETBEN DUÁLIS PÉNZKÉNT !) :
3, ARANY ALAPÚ HUNCOINT ( KRIPTOVALUTÁT ) VEZETÜNK BE, MELY MENTES AZ INFLÁCIÓTÓL, A KAMATTÓL, FÜGGETLEN A JELEN BANKRENDSZERTŐL !
SAJÁT HITEL, ÉS BANKRENDSZERT ( kLÍRINGHÁZAKAT, ELSZÁMOLÓHÁZAKAT HOZUNK LÉTRE ! )
4, UJ TULAJDONI RENDSZERT VEZETÜNK BE, UJ SZABÁLYOKAT ALKOTUNK A KÖZÖSSÉGI TULAJDON MŰKÖDTETÉSÉRE, ÁTIRJUK A TÁRSASÁGI TÖRVÉNYT, A VAGYON MŰKÖDTETÉSÉNEK SZABÁLYAIT .
5, A BANK TARTALÉKRÁTÁT 100% RA EMELJÜK

BEJELENTJÜK, HOGY A COINFÖDERATÍV MÁTRIXNAK ( hálózatnak ) NINCS KÖZPONTJA, NINCS VEZÉRE, ELNÖKE , PIRAMIS SZERVEZETE !

A JELENLEGI POLITIKAI RENDSZER ÁLTAL KIÍRT VÁLASZTÁSI RENDSZERBEN NEM INDULUNK, NEM PÁRTOSKODUNK, DE A PARLAMENTI KÉPVISELŐJELÖLTEK INDÍTÁSÁBAN AKTÍVAN RÉSZT VESZÜNK.
A RÉSZLETEKRŐL FOLYAMATOSAN TÁJÉKOZTATJUK A NÉPET !

MÁTRIX MENEDZSMENT
TEO

Lehallgatják a külföldi ügynökként működő liberális újságírókat

2017. november 22. - Andre Lowoa

Több liberális sajtóorgánum alkalmazottai is arra lettek figyelmesek, hogy telefonkészülékeiken furcsa dolgokat tapasztalnak, ami akár a lehallgatás jeleként is értelmezhető – derült ki a HVG.hu beszámolójából. A lap szerint illegális megfigyelés zajlik.

“Furcsa jelenséggel szembesült az utóbbi hetekben néhány, a kormány által Soros Györgyhöz kötött civil szervezet vezetője, újságírók, köztük a 168 Óra és a HVG munkatársai, valamint egy neve elhallgatását kérő ellenzéki politikus: telefonjuk egyértelmű jelét adta annak, hogy megfigyelhetik őket” – áll a HVG.hu beszámolójában.

“Az történik, hogy telefonhívás közben megszakad a vonal, és amíg az újrahívás tart, a készülék az egyik félnek kicsit felgyorsítva visszajátssza az eltelt 1-2 perc beszélgetését.”

A liberális lap azt írja, korábban a Párbeszéd és a Demokratikus Koalíció politikusával is történt már ilyesmi.

A beszámoló szerint az ilyen hibák a titkos információgyűjtés jelei lehetnek. Állításuk szerint egy informatikai szakember azt mondta nekik, hogy ez nem demonstratív jelleggel történik, hanem nem-hivatalos eljárásban, fedőcégen keresztül kevésbé hozzáértő személyek folytatnak adatgyűjtést a liberális újságírókkal kapcsolatban.

Korábban egy kormánypárti napilap arról számolt be, hogy egy hackercsoport titkos dokumentumokat szivárogtatott ki, melyekből többek közt kiderült, hogy a liberális újságírók külföldről kaptak anyagi juttatásokat, amit kifizetési bizonylatok is alátámasztanak.

Október 17-én a 444.hu-n megjelent egy beszámoló, mely szerint az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője nyíltan elismerte, hogy kapcsolatban áll ellenzéki újságírókkal. David Kostelancik beszédéből kiderült; a kormányellenes újságírók jelentéseket tettek az amerikai nagykövetségnek magyar belpolitikai eseményekkel kapcsolatban.

http://www.hidfo.ru/2017/11/lehallgatjak-a-kulfoldi-ugynokkent-mukodo-liberalis-ujsagirokat/



Megkérdőjeleződött a bírói hatalom függetlensége

Külföldről finanszírozott szervezetek befolyása alatt állhat a bírói hatalom egy része: a Soros-hálózat tagjai saját bíróik jelenlétét követelik bizonyos ügyekben.

Egy számukra kedves bíró távolmaradását sérelmezte G. Soros szervezete, a Társaság a Szabadságjogokért egy vesztes pert követően, ami arra utalhat, hogy sérült a bírói függetlenség – derült ki az Origo.hu beszámolójából.

“Egy elvesztett per után a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) meglepő módon szóvá tette, hogy nem a volt főbíró, Baka András vezetése alatt állt az ügyben döntő kúriai tanács”írták. A lap szerint ez arra utal, hogy a TASZ által hiányolt bíró a Soros-szervezet számára kedvezőbb döntést hozott volna, vagyis sérült a bírói függetlenség.

A Magyar Idők beszámolójából emellett kiderül, hogy a Soros-hálózat már korábban is sajátjaként védelmezte Baka Andrást.

“Bakát még 2011-ben emelte pajzsára az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet (EKINT), a Magyar Helsinki Bizottság és a TASZ, amikor a Legfelsőbb Bíróság (LB) megszűnése miatt elvesztette hivatalát […]. Azzal érveltek, hogy „Baka András elmozdítása mellett semmilyen meggyőző érv nem hozható fel”áll a beszámolóban.

A lap visszaidézi, hogy G. Soros donoszervezete, az Open Society Foundations több százmillió forintos támogatásokat küldött ezeknek a civil szervezeteknek arra a célra, hogy úgynevezett “érzékenyítő képzéseket” tartsanak a bíráknak. A képzések során értelemszerűen személyes kapcsolatba kerülnek az igazságszolgáltatás és a Soros-szervezetek tagjai, így nem is csoda, hogy kifogásolták, miért nem egy ismerősük ítélkezik felettük.

Napokkal ezelőtt a külföldről százmilliós nagyságrendű anyagi támogatásban részesülő civil szervezetek egy közös nyilatkozatot jelentettek meg a TASZ weboldalán, melyben azt részletezték, hogy szerintük az lenne helyes, ha a magyar lakosság helyett inkább olyan személyek dönthetnének az őket érintő szabályozásról, akiknek korábban százmilliós támogatásokból képzéseket tartottak, és ennek során személyes kapcsolatba kerültek velük.

http://www.hidfo.ru/2017/11/megkerdojelezodott-a-biroi-hatalom-fuggetlensege/

A New York Times bemutatta Németország új elnökét

2017. november 22. - Andre Lowoa

A New York Times kedden címlapfotót közölt Németország új elnökéről. Igaz, a jelenlegi német elnököt még nem váltották le.

A New York Times keddi számának címlapját látva igencsak meglepődhettek a német választók, mert úgy tűnik, az amerikai lap már most tudja, ki lesz a német államfő Frank-Walter Steinmeier távozása után. Igaz, Steinmeiert egyelőre nem váltották le. Kivéve a New York Times címlapján, ahol ez a kép jelent meg:

A képfelirat szerint a fotón Angela Merkel és Frank-Walter Steinmeier elnök látható. A fotón Angela Merkel látható, illetve a szövetségi elnöki hivatal vezetője, Stephan Steinlein, aki a New York Times szerint Németország elnöke.

Steinlein egyelőre se megerősíteni, se cáfolni nem tudja, hogy az amerikaiak már őt is értesítették volna az előléptetésről. Frank-Walter Steinmeier szintén nem jelentette be lemondását, de jelenleg az ő kezében van a döntés azzal kapcsolatban, hogy Angela Merkel kisebbségi kormányt alakíthat-e, vagy a CDU kormányképtelensége miatt újabb választásokat írnak ki. Utóbbi a kisebb pártok és a szociáldemokraták megerősödésével végződhet.



http://www.hidfo.ru/2017/11/a-new-york-times-bemutatta-nemetorszag-uj-elnoket/

A NATO-ból kilépésen gondolkoznak a török törvényhozók

2017. november 21. - Andre Lowoa

Pénteken Recep Tayyip Erdogan török államfő bejelentette; Törökország hazarendel 40 török katonát a Norvégiában zajló Trident Javelin hadgyakorlatról. A parlamenti képviselők a NATO-ból kilépést fontolgatják, amiért a katonai szövetség nem kezeli egyenrangú félként Törökországot.

A Nemzeti Mozgalom Párt (MHP) frakcióvezető-helyettese, Erkan Akcay hétfőn a Szputnyik hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, a NATO pszichológiai hadviselést folytat Törökország ellen, emiatt a kormány fontolóra kell vegye a NATO-ból kilépést.

“Az utóbbi fejlemények azt mutatják, hogy a NATO pszichológiai hadviselést folytat Törökország ellen. Emiatt beszélünk arról, hogy egyáltaltalán szükségünk van-e a NATO-tagságra. A szövetség számos ellenséges megnyilvánulást tett Törökországgal szemben” – mondta, hozzátéve, hogy a NATO szervezetében olyan tervezetek is terjednek, melyek Törökország területi egységének megbontását készítik elő.

A politikus megjegyezte; Ankara tiszteletben tartotta a szövetség alapelveit, miközben a NATO nem teljesítette Törökországgal szemben tett vállalásait.

“A NATO-ból való kilépést nem kell apokalipszisnek tekinteni… Ma Törökország nem az az ország, ami 1952-ben belépett a NATO-ba. Nem olyan ország, aminek a létezése a NATO-tagságtól függ. Törökország ma olyan ország, amely legitim módon megvédi a török nemzet érdekeit, akaratát és pozícióit” – mondta.


Hasan Bitmez, az Aranykor Párt vezetőhelyettese szintén Akcay álláspontját képviseli, miszerint a török kormány fontolóra kell vegye, hogy a NATO szervezetén kívül gondoskodjon saját biztonságáról.

“A NATO prioritásai a saját érdekképviseletre összpontosítanak. A szövetség pajzsként akarja használni Törökországot, amivel megvédheti magát a külső fenyegetésektől. Emiatt szükséges felülvizsgálni a NATO és Törökország viszonyát. Törökország biztonsága és a Nyugat biztonsága két külön dolog… ezt meg kell érteni. Törökország új biztonsági koncepciót kell találjon a NATO szervezetén kívül”mondta Bitmez a Szputnyik hírügynökségnek nyilatkozva.

A politikus hozzátette; valószínűtlen, hogy a NATO a közeljövőben barátságos lépéseket tenne Törökország és szövetségesei irányába.

Időközben Jens Stoltenberg NATO-főtitkár bocsánatot kért a török elnöktől a norvégiai hadgyakorlaton történt incidens kapcsán.

http://www.hidfo.ru/2017/11/a-nato-bol-kilepesen-gondolkoznak-a-torok-torvenyhozok/

Putyin titkos amerikai biológiai fegyverre utalgat

2017. november 21. - Andre Lowoa
Oroszok elleni vírus kifejlesztésén dolgoznak az amerikaiak, akik már több járványt is okozhattak a világban. Sőt, az oroszok 1990-es évekbeli demográfiai visszaesése mögött is a segítségként küldött vakcinák állhatnak – az orosz állami sajtó azután kapcsolt Nyugat-ellenes anyagaival magasabb fokozatra, hogy az elnök közölte: valami okból az amerikaiak érdeklődnek az oroszok biológiai mintái iránt.

„Hát azt tudja, hogy biológiai mintákat gyűjtenek be országszerte? Méghozzá különböző etnikumokét, Oroszország több pontján. Na, ez a kérdés, miért? Céltudatosan és profin. Ilyen nagy érdeklődés van irántunk” – ez nem a gyógyszergyárak világ-összeesküvését leleplező kerületi chemtrailklub előadásán hangzott el, hanem maga Vlagyimir Putyin mondta az orosz elnök alá rendelt emberi jogi tanács ülésén.

Az orosz elnök ezzel új szintre emelte az országot körülvevő ellenségről szóló kormányzati retorikát. Az anyaggyűjtésről szóló beszámoló után napokig az orosz állami sajtó elsőrendű híre és tüzetes elemzést igénylő témája volt az oroszokat genetikai alapon gyanús alapossággal vizsgálgató amerikai tudósok kutatómunkája.

Fogy az orosz az amerikaiak miatt

Az állami Pervij Kanal egyik hétvégi hírműsorában negyedórás bejátszásban boncolgatták, mit is keresnek az oroszokban az amerikaiak. A beszámoló szerint az amerikaiakat kifejezetten az europid rassz oroszországi képviselői érdekelték, eszerint az ukrajnai minták sem feleltek meg a megrendelőnek, aki ribonukleinsav és ízületi hártyák mintáit kérte.

A hírből, többek között az orosz fogyasztóvédelem egykori vezetőjétől, tisztifőorvosától, jelenleg a parlament oktatási és tudományos bizottságának elnökhelyettesétől, Gennagyij Onyiscsenkótól az oroszok milliói arról értesülhettek, hogy

  • az Egyesült Államok begyűjti a mintákat, hogy a jövőben kifejezetten egy-egy etnikummal szemben bevethető biológiai fegyvert fejlesszen ki;
  • ehhez a Szovjetunió széthullása után kutatóállomások láncolatával vette körbe Oroszországot;
  • Kazahsztánban, Ukrajnában és Grúziában is van ilyen állomás, és utóbbi helyen, megmagyarázhatatlan módon új vagy rég elfeledett betegségek bukkantak fel.
  • Egy madagaszkári járvány és a Kínából indult, 2002–2003-ban pusztító madárinfluenza is mesterséges vírus lehetett, milyen furcsa, hogy csak ázsiaiak haltak bele (ez egyébként nem igaz, ha másért nem, a vírust először kimutató olasz Carlo Urbani miatt, aki Thaiföldön szintén belehalt a fertőzésbe), de a legfontosabb állítás:
Az 1990-es évek alacsony oroszországi születésszámait nyugati vakcinák okozhatták.

A felsorolást lezárva a bejátszásban azért megjegyzik: ennyi év távlatából persze mindezt már nem lehet bizonyítani.

Leleplezték a nyílt tendert

A Putyin által megemlített megrendelés egyébként nem volt titkos, az elnök nem is állított valótlanságot, amikor biológiai minták beszerzéséről beszélt. Még a nyáron jelent meg egy közbeszerzési pályázat az amerikai védelmi minisztérium oldalán, itt esik szó arról, hogy ukrajnai mintákat nem fogadnak el – erről még a nyáron számolt be az orosz állami Russia Today (RT), de akkor nem lett belőle hír, csak négy hónappal később, amikor az elnök is megemlítette.

Bár a minták beszerzése évtizedes gyakorlat, a katonai megrendelő alkalmas arra, hogy bizalmatlanságot keltsen. „Mivel a kutatásokat folytató kórház a légierőhöz tartozik, a közbeszerzésnek a minisztérium oldalán is meg kell jelennie” – mondta a Novaja Gazetának a Lomonoszov egyetem biológiaprofesszora, aki tudatlannak nevezte az elnököt az összeesküvés-elméletet idéző kijelentéséért.

Nem hiszem, hogy Vlagyimir Vlagyimirovics kedvtelésből evolúcióról szóló könyveket olvas. Odafirkáltak neki valami marhaságot, ráadásul nagyon ártalmasat.

Nyilatkozata után valószínűleg sok tudományos együttműködés orosz résztvevőjének összerándult a gyomra” – mondta Mihail Gelfand, megjegyezve, hogy az ilyen tudományellenes nyilatkozatok oda vezetnek, hogy a hazai kutatásokat is segítő együttműködésben gondolkodó orosz szakemberek inkább külföldön maradnak, ha ilyet hallanak, mert joggal tartanak attól, hogy kimaradnak a világ tudományos vérkeringéséből, ami sem nekik, sem Oroszországnak nem volna érdeke.

Gefand szerint – aki mellesleg a Kreml által orosz Szilícium-völgynek megálmodott Szkolkovóban lévő Szkoltyeh Tudományos és Technológiai Intézet működtetésében is részt vesz – a nyílt beszerzés épp annak cáfolata, hogy a programnak valami titkos célja lenne. Ehhez csöndben is beszerezhetnék a mintákat, és oroszok is akadnának hozzá bőven az Egyesült Államokban is.

Kézenfekvőbb, de kevésbé izgalmas feltételezés, hogy a beszerzés olcsóbb közvetlenül Oroszországból, ahol ugyanakkor a szaktudás is megvan a mintavételhez – tároláshoz, szállításhoz –, ami azért bonyolultabb, mint egyszerűen vattára csöppenteni egy kis nyálat, aztán feladni postán. És fájdalommal is jár az ízületi membránból és az ízületi folyadékból való mintavétel, amit egészséges embereken kell elvégezni, tehát ezért is fizetni kell.

Nem valószínű azonban, hogy ha szupertitkos projektről lenne szó, akkor két tucat minta beszerzésén spórolva kockáztatnák a lebukást.

A titkosság érzetére ennek ellenére Putyin nyilatkozata után a szóvivője is ráerősített, amikor azt mondta, hogy az elnök titkosszolgálati forrásokból értesült a beszerzésekről – noha az RT hónapokkal korábban hírt adott a nyilvános, amerikai közbeszerzésről. Dmitrij Peszkov azt is hozzátette, hogy a minták begyűjtésével az NGO-k foglalkoznak.

Ezek alapján könnyen lehet, hogy a közeljövőben törvényjavaslat is születik a minták kivitelének szigorításáról.

A rettegő polgár a vezetőihez húz

Kérdés, ha valóban biológiai fegyver előkészítésétől tart a Kreml, akkor erről miért számol be nyilvánosan, és miért engedélyezi, hogy a minták továbbra is begyűjthetők és kivihetők legyenek, teljesen legálisan. Az elnök mintha inkább csak a külvilággal szembeni bizalmatlanságot és a fenyegetettség érzetét akarta volna erősíteni az oroszokban – nem véletlenül említette Putyin szóvivője a programban részt vevő NGO-kat. A külvilágtól való elidegenítés folyamatába beleillik Putyin nyilatkozata éppúgy, ahogy az az alsóházban szerdán megszavazott törvénymódosítás is, amely a külföldi sajtóorgánumok külföldi ügynökként való bejegyzését írja elő.

GettyImages-733034
Fotó: East News / Liaison / Getty Images Hungary

A fenyegetéssel teli világ képének felfestésével Putyin azt is erősítheti az oroszokban, hogy egyedül ő adhat biztonságot, aminek a márciusi elnökválasztás miatt kiemelt jelentősége van – bár hivatalosan még nem jelentette be, hogy újra indul a hatéves mandátumért, de senki sem számol más forgatókönyvvel, és a viszonyok ismeretében a győzelme sem kérdés.

Igaz, a túlzottan apokaliptikus kép kapcsán felvetődhetne, hogy Putyin irányításának 18 évében – ebből ötöt kormányfőként teljesített – miért asszisztált az orosz állam egy ilyen, az oroszokat létükben fenyegető programhoz.

Tíz éve is rettegni kellett

Nem először veti fel a Kreml, hogy biológiai fegyvert készítenek az oroszok ellen. 2007-ben néhány hétre le is állították mindenféle emberi minta kiszállítását – azokét a donorra váró betegekét is, akik mintáit elemzésre szállították volna külföldre – a Szövetségi Biztonsági Szolgálat jelentésére hivatkozva, amely szerint az Egyesült Államok titkos kutatásra használja fel az anyagokat.

Aztán a tiltást feloldották, minden folytatódott a régiben, a biofegyverrel való ijesztgetés egyszerűen lekerült a napirendről.

Az orosz tudósokon túl természetesen az amerikai fél is igyekezett megválaszolni az orosz kérdéseket. A beszerzésben érintett amerikai légierő oktatási és kiképzési parancsnokságának (AETC) képviselője a Ria Novosztyival közölte: a program célja a mozgásszervi megbetegedések vizsgálata, és mivel az eredeti minták is oroszoktól származtak, ezért a kontrollcsoporthoz is hasonló minták kellenek.

Az orosz külügyminisztérium erőltetettnek találta az amerikaiak magyarázatát. „Én nem bízom az orvosokban, mert nem értek a témához, de nekem kívülállóként is erőltetettnek és kétségesnek tűnik a magyarázat” – adott képet az érvelés színvonaláról az orosz külügyminiszter helyettese.

Oroszellenes vírusok?

De ki lehet egyáltalán dolgozni egy-egy etnikumra jellemző halálos biológiai fegyvert? Végül is az ázsiaiak laktózérzékenyek, az alkoholt lebontó enzimjük is kevésbé hatékony, mint az italt jobban bíró európaiaké.

Miért nem volt pestis Amerikában?

Miért nem volt pestis Amerikában?

Amerika őslakosságát a gyarmatosítók betegségei tizedelték meg, az indiánok viszont nem fertőzték meg semmivel az európaiakat. De miért nem alakultak ki halálos betegségek az újvilágban? Tovább

Elméletileg igen, ha egy csoport évezredeken át zárt közösségben él, megjelenhet olyan marker, amely csak és kizárólag rá jellemző, bár még ebbe kapaszkodva sem valószínű, hogy külön rájuk szabott vírust lehetne kidolgozni. Ilyen zárt közösségek nemcsak ma nincsenek, de a múltban sem nagyon voltak, a népvándorlás rendszeresen kimozdította helyükről a közösségeket. (Amerika felfedezése lehetne ellenpélda, hiszen bő tízezer éve nem érintkeztek az óvilággal, és körükben az európaiak által behurcolt betegségek sokkal nagyobb pusztítást végeztek, mint a hódítók fegyverei. Ennek azonban nem genetikai okai voltak, hanem az, hogy az őslakosok szervezete még nem dolgozta ki az új betegségek elleni védelmet, mivel még nem találkozott azokkal a kórokozókkal.)

Oroszország esetében végképp nem tűnik kivitelezhetőnek egy ilyen fegyver, hiszen népessége annyira kevert, hogy nincs olyan, orosz „nemzeti-genetikai” vonás, amelyre vírust lehetne kidolgozni. Az orosz állami sajtó erről szóló anyagaiban – ahol periférikusan megemlítik ugyan a tudományos ellenérveket – azonban inkább azt hangsúlyozzák, hogy most még talán nincs rá mód, de a technika fejlődésével talán igen, ezért is folynak ezek a külföldi kutatások.

Legfeljebb az összeesküvés-elméletek hívei, katonai szakértők, újságírók beszélnek ilyen fegyver lehetőségéről, tudományos körökben erről senki sem beszél komolyan – mondta az Orosz Tudományos Akadémiához tartozó genetikai laboratórium vezetője. Szvetlana Borinszkaja szerint egy ilyen fegyver teljesen kiszámíthatatlan lenne, nagy pusztítást végezne a saját lakosság körében is, így bevetésük értelmetlen lenne.

A mintákat valóban alapkutatásokra és főként donorkeresési céllal viszik külföldre, amivel oroszok tízezreit is megmentik,

éppúgy, mint másokat a világban, akik szervátültetésre várnak.

Hogy a biológiai fegyver a Kreml szerint is inkább csak kampányfogás, mint valóság, azt jelzi egy meglepő gesztus is: a már idézett egykori orosz tisztifőorvos lényegében az amerikai biológiai fegyverprogram kiszolgálásával vádolta meg a mintákat összegyűjtő cégek egyikét, az Invitrót, ennek ellenére november 1-jén – két nappal Putyin bombasztikus nyilatkozata után – az orosz kormány kitüntette a vállalkozást, az egészségügy terén biztosított magas szintű szolgáltatásai elismeréseként.

Nyilas Gergely

Káros lehet a mentális egészségre a túl korai karácsonyi zene

2017. november 21. - Andre Lowoa

A nagyobb áruházakban, plázákban akár már október végén hallani olyan dallamokat, melyek a karácsonyhoz köthetők – a kereskedők célja, hogy az ünnepi zenével az ünnepi termékek megvételére ösztönözzék a vásárlót, lehetőleg minél korábban. Szakértők szerint ez nem csak az időérzéket zavarja össze, de káros hatással lehet az emberek mentális egészségére.

Pszichológusok szerint negatív hatást gyakorol az emberek mentális egészségére, ha az üzletekben már hónapokkal az ünnep előtt hallhatóak egy adott ünnephez kötődő dallamok. A plázában, bevásárlóközpontokban játszott zene elől nehéz elmenekülni, így az emberek gyakorlatilag bele vannak kényszerítve abba az állapotba, hogy már október végén karácsonyi dallamokat hallgassanak. A kereskedők célja, hogy az ünnepi dallamok a vásárlót az ünnephez kötődő termékek megvételére ösztönözzék, melyek szintén már hónapokkal korábban felkerülnek a polcra. Linda Blair klinikai szakpszichológus a Sky Newsnak nyilatkozott arról, milyen hatást gyakorol a vásárlókra ez a gyakorlat.

“A zene közvetlen az érzelmekre hat, teljes mértékben megkerüli a racionalitást. Olyan érzéseket kelt az emberben, mintha csapdahelyzetben lenne – arra emlékeztet, hogy ajándékokat kell venni, gondoskodni kell másokról, rendezvényeket kell megszervezni. Sokan erre hirtelen impulzusokkal reagálnak, és azonnal elkezdenek ajándékot vásárolni, hogy a vélt csapdahelyzetből meneküljenek. A kereskedők pontosan ezt akarják elérni” – mondta.

A szakértő szerint a boltokban szóló túl korai és túl hangos karácsonyi zene szorongáshoz vezet – ráadásul nem is a vásárlókat érinti leginkább, hiszen ők csak átmenetileg tartózkodnak a helyiségben. Ha már novemberben karácsonyi dallamokat lehet hallani, az elsősorban az eladókat sújtja, akik kénytelenek hónapokon át egész nap karácsonyi zenét hallgatni. Blair szerint az okozott szorongás hosszú távon károsítja az érintett személy mentális egészségét.

Elmondása szerint a kereskedők számára ez egyszerű gazdasági racionalitás, így aligha számíthatunk arra, hogy nem kell már október végén, vagy novemberben karácsonyi zenét hallgatnunk bevásárlás közben. A legegyszerűbben ezt úgy lehet elkerülni, ha egyszerűen kisétálunk a boltból, és máshol intézzük a bevásárlást.

http://www.hidfo.ru/2017/11/karos-lehet-a-mentalis-egeszsegre-a-tul-korai-karacsonyi-zene/

Több ezren tüntettek Londonban a szabad oktatásért

2017. november 20. - Andre Lowoa

Több ezer diák vett részt Londonban egy tömegdemonstráción, melynek során követelték a tandíjak eltörlését és a gazdagok megadóztatását.

A Munkáspárt által támogatott tüntetésre mintegy tízezer főt vártak a szervezők a parlament épülete elé, de a tényleges résztvevők száma ennél lényegesen alacsonyabb volt.

A tömegdemonstrációt megelőzően a Munkáspárt vezetője, Jeremy Corbyn egy videoüzenetet tett közzé, melyben azzal vádolta a politikai fősodor tagjait, hogy elárulták a fiatalokat, mert 2010 óta folyamatosan csökkentik az oktatásra fordított költségvetési forrásokat.

“A politikai establishment tagjai elárulták a fiatalokat. 2010 óta a toryk példátlan módon további megvonásokat eszközöltek az oktatás terén. […] most azt gondolják, elegendő kompenzáció, ha ennek töredékét visszaadják. Micsoda inzultus. Mindenkinek ingyenes kellene legyen az oktatás, bölcsőtől a sírig” – mondta Corbyn a tüntetés toborzó-üzenetében.

Az utóbbi év folyamán a szegényebb egyetemi hallgatók már nem támogatásokat, hanem hitelt kaptak, és sokan azzal kellett szembesüljenek, hogy tanulmányaik végeztével 50000 font (mintegy 17,5 millió forint) adóssággal kezdik pályafutásukat.

A tüntetés résztvevői követelték, hogy az oktatás a tömegek számára is hozzáférhető legyen, ne csak “az uralkodó elit tagjai számára”.



A felvonuláson emellett követelték a diákoknak adott megélhetési juttatások növelését, és a tandíjak teljes eltörlését.

Az oktatási hivatal szóvivője a tüntetést követően közölte:

“a mi oktatási rendszerünk félreállítja az akadályokat azok elől, akik tanulni akarnak.”

A szóvivő emellett megvédte a diákhitel konstrukcióját is, ami elmondása szerint mindenki számára elérhető, családi háttértől és származástól függetlenül.

A tüntetés során erőszakos cselekmények nem történtek, mindössze a felvonulás kezdetekor voltak kisebb incidensek, amikor valaki fáklyát dobott egy Margaret Thatcher arcképét tartó ellentüntetőre. A Metropolitan Police közleménye szerint nem történtek letartóztatások.

 


http://www.hidfo.ru/2017/11/tobb-ezren-tuntettek-londonban-a-szabad-oktatasert/

Amerikabérenc Lengyelország megpróbál meggyőzni más országokat az orosz gáztól függetlenedésről

2017. november 18. - Andre Lowoa

Lengyelország megpróbálja az európai országokat meggyőzni arról, hogy állítsák le az orosz gáz importját – mondta Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter. A kritikusok szerint Oroszország gátlástalanul kihasználja a gázpiacon kivívott uralkodó helyzetet, de ennek éppen ellenkezőjét igazolja Lengyelország esete: az ország gázfogyasztásának kétharmadát az orosz gáz fedezi, de aligha mutatkoznak annak jelei, hogy ez hatással lenne a lengyel kormány politikájára.

Lengyelország megpróbálja az európai országokat meggyőzni arról, hogy állítsák le az orosz gáz importját – mondta Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter pénteken egy rádióinterjú során. A lengyel gazdaság gázfelhasználása éves szinten mintegy 15 milliárd köbméter, melyből 10 milliárd köbméter földgázt az orosz Gazpromtól vesznek. Ezt a biztos behozatali forrást akarják lecserélni egy olyan rendszerre, ami még ki sem épült Európában.

“Véget akarunk vetni az orosz gázüzletnek, legkésőbb 2022-ig. Továbbá, megpróbálunk meggyőzni más országokat is – többek közt Horvátországot – arról, hogy építsenek gázterminált az Adriai-tengeren, mely lehetővé tenné a földgáz importját más forrásokból. Emellett technikai együttműködési programot kezdünk az Egyesült Államokkal” – mondta Waszczykowski a Polskie Radio-nak adott interjú során.

A külügyminiszter az interjú során arról is beszélt, hogy országa alapjaiban ellenzi az Északi Áramlat 2 projektet, melynek részeként Németország a maihoz képest duplájára növelné az orosz gáz importját. Az Északi Áramlat 2 gázprojekt Nyugat-Európa legnagyobb energetikai cégeinek (Engie, OMV AG, Royal Dutch Shell, Uniper és Wintershall) közös vállalkozása, ami éves szinten 55 milliárd köbméter gázt juttatna Németországba, ezzel nagy mértékben növelve az “Oroszországtól függést”.

Az orosz gázimport csökkentése az utóbbi évtizedben Európa-szerte az euro-atlanti együttműködést támogató politikai erők kedvelt témája volt. Bár a kritikusok rendszerint azzal érvelnek, hogy Moszkva gátlástalanul kihasználja és politikai befolyás-szerzésre használja a gázpiacon kivívott uralkodó helyzetet, ennek éppen ellenkezőjét igazolja Lengyelország esete; a lengyel kormány gyakorlatilag képes annak közepette ellenségképként megjeleníteni Moszkvát, hogy az ország ugyanúgy az orosz gázra van utalva, mint Magyarország vagy Európa számos más országa. Miközben a lengyel gázfelhasználás kétharmadát a Gazpromtól vásárolják, Lengyelországot aligha lehetne azzal vádolni, hogy Moszkvából diktálják a lengyel kormánypolitikát.

Waszczykowski szerint az orosz gáztól függetlenedést úgy próbálnák elérni, hogy az orosz forrás helyett inkább az Amerikai Egyesült Államoktól vesznek cseppfolyósított földgázt. Ennek jelenleg se az infrastrukturális feltételei nem adottak, se azok a piaci viszonyok, melyek előnyössé tennék Európa számára a jóval drágább amerikai cseppfolyósított földgázra átállást.





http://www.hidfo.ru/2017/11/lengyelorszag-megprobal-meggyozni-mas-orszagokat-az-orosz-gaztol-fuggetlenedesrol/

"BIG DATA" szemmel tart

2017. november 18. - Andre Lowoa

A „Big Data” fogalma más szavakkal kifejezve azt jelenti, hogy mindaz, amit a „net“-en teszünk, digitális nyomokat hagy hátra – és le lesz mentve. Minden hitelkártyás bevásárlásunk, az összes Google-keresésünk, minden gombnyomás a mobilunkon, mindenkinek a tartózkodási helye, akinek mobil van a zsebében, és az összes like is le van mentve. Egy lájkkal az internetes szociális hálót használók, mint a Twitter és Facebook azt fejezik ki, hogy támogatnak valamit. Egy több mint 86.000 Facebook-felhasználóval készített tanulmány a következő megállapításra jutott: Már 70 like elég ahhoz, hogy személyiségprofilt hozzanak létre, ami többet mond el az illetőről, mint amit a baráti köre tud róla; 150 like többet árul el valakiről, mint amit a saját családja tud róla. Következtetés: Aki kiszolgáltatja magát a Facebooknak és társainak, az kiszámíthatóvá, manipulálhatóvá és ezen felül támadhatóvá válik, amennyiben besorolják a „nem rendszer konform” kategóriába!

von mol.

süti beállítások módosítása