Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

Kevés étkezési búza, magasabb kenyérár

2014. szeptember 18. - Andre Lowoa

Az idén 3,1 százalékkal nagyobb területen, az előző évinél 6,1 százalékkal több, 7,2 millió tonna kalászos gabona termett. A növekedést elsődlegesen a tenyészidőszak alatti kedvező időjárás tette lehetővé, amihez a termésátlagok növekedése is hozzájárult. A termésátlagok – a rozs kivételével – szintén felülmúlták az előző évi adatokat.

Étkezési búza -> liszt -> kenyér


A részletes adatok szerint búzából az egy évvel korábbinál 2 százalékkal nagyobb, 1112 ezer hektáros területről 5,2 millió tonna termést takarítottak be. Ez 3,5 százalékkal múlta felül a tavalyit, és 23 százalékkal haladta meg az elmúlt öt év átlagát. A termésátlag 4710 kilogramm volt hektáronként.

A mennyiségi növekedés ugyanakkor az idén katasztrofális minőséggel párosult. Az aratáskori hatalmas esőzések ugyanis jelentősen rontották a minőséget, így az idén megfordult a korábbi években megszokott arány. Átlagos években a termelők 60-70 százalékban étkezési búzát takarítanak be, és a takarmányminőség csak 30-40 százalékot tesz ki. A mostani szezonban viszont a takarmánybúza aránya „futott fel” 60-70 százalékra az étkezési búza rovására.

A minőségi gondok ellenére a hazai kenyérellátáshoz szükséges terménymennyiség megtermett, de a malmoknak most jobban meg kell(ett) küzdeniük az alapanyagért. Az agrarszektor.hu értesülései szerint több cég a korábbiakhoz képest egyszerre nagyobb búzamennyiséget készletezett be az aratás után, hogy bebiztosítsa magának a minőségi búzaalapanyagot. A búzapiac minőségi „kettészakadása” az árakban is megmutatkozott, hiszen a takarmányminőségé tonnánként 40 ezer forint körül alakult a betakarítás utáni időszakban, míg az étkezési terményé meghaladta az 50 ezer forintot is. Ez utóbbi miatt szeptembertől drágulhat a liszt, ennek nyomán pedig - bár egyelőre bizonytalan mértékben - nőhetnek a kenyérárak is.

Árpából az előző évinél 10 százalékkal nagyobb betakarított területen (288 ezer hektáron), közel 10 százalékkal nagyobb termésátlag (4450 kilogramm/hektár) mellett a tavalyinál 20 százalékkal nagyobb mennyiségű termést takarítottak be (1279 ezer tonna). Őszi árpából 14, tavaszi árpából 43 százalékkal több termett, mint 2013-ban.


A zab esetében a 2013. évinél 1,5 százalékkal kisebb területről (50 ezer hektár), összesen 137 ezer tonnát, az előző évinél 4 százalékkal több termést takarítottak be. Az átlagos hozam (2710 kilogramm/hektár) 5,4 százalékkal emelkedett.

A tritikálé betakarított területe 123 ezer hektár volt, ami 4,4 százalékkal haladta meg az előző évit. A learatott termés mennyisége 488 ezer tonna volt, amely 6,3 százalékkal magasabb, mint 2013-ban. A termésátlag (3960 kilogramm/hektár) 1,8 százalékkal növekedett.
Rozst ebben az évben közel 33 ezer hektáron, a tavalyinál 2 ezer hektárral kisebb területen arattak. A 95 ezer tonnás termés a 2013. évihez képest 13 százalékkal, a termésátlag (2910 kilogramm/hektár) 5,2 százalékkal alacsonyabb.

 

Bíró Dalma összeállítása

Lesz-e téli gázválság Európában?

2014. szeptember 18. - Andre Lowoa

Hatalmas betárolási időszakot tud felmutatni Magyarország, az idei nyár során az ukrán helyzetből fakadóan háromszor annyi földgáz került eddig a magyar tárolókba, mint az elmúlt nyáron. Ráadásul tegnapi sajtóinformációk szerint a Gazprom is igénybe venné a hazai tárolói infrastruktúrát, és további félmilliárd köbméter földgázt áramoltatna Magyarországra. Ez egyben azonban azt is jelzi, hogy a Gazprom nagyon készül egy újabb ukrán gázválságra.
Tegnap lapértesülések számoltak be arról, hogy Oroszország a tervek szerint még a tél beköszönte előtt kb. milliárd köbméter földgázt helyezne el a Magyarországi tárolókban. A beszámolók szerint erről Seszták Miklós fejlesztési miniszter és Anatolij Janovszki, Oroszország helyettes energiaügyi minisztere egyeztetett.

A téli gázellátás szempontjából a bejelentés mindenképpen üzenet értékű, hiszen azt a forgatókönyvet erősíti, amely szerint a Gazprom a tél folyamán az ukrán tranzit leállításával számol. 2009-ben az akkori ukrán-orosz gázválság során közel két hétre már elzárták a csapot az oroszok arra hivatkozva, hogy az ukránok megcsapolják az EU-ba irányuló tranzitszállítmányokat. Az akkori válság jelentős reputációs és anyagi veszteséget okozott a Gazprom számára, és érdemi fordulatot hozott az EU energiapolitikájában is. Habár Magyarországon sikerült kezelni a válságot, a Balkánon számos háztartásban megszűnt a gázellátás, és más területeken is korlátozásokat kellett bevezetni.

Az elmúlt napok hírei szerint a Gazprom főhadiszállásán komoly lehetőséget látnak arra, hogy az idei télen ismét leállhat majd az ukrán tranzit, ami semmiképpen sem pozitív jövőkép az európai, de főként az ukrán fogyasztók számára. Amennyiben valóban megvalósul ez a forgatókönyv, akkor az vélhetően a 2009-es indokhoz hasonló okból történhet meg, vagyis hogy az "ukránok megcsapolják az EU-s szállítmányokat". Ezt a kockázatot erősíti, hogy Ukrajna komoly energiahiánnyal várja a telet, hiszen a Gazpromtól június közepe óta nem vásárol földgázt, míg a legnagyobb széntermelő kelet-ukrajnai térségeiben a harcok miatt leállt a bányászat. Ettől függetlenül persze az oroszok tisztán politikai megfontolásból - vagyis lehet szankció-függő is - is dönthetnek úgy, hogy az ukránokat vádolva leállítják az európai szállításokat Ukrajnán keresztül.

Az alaphelyzet tehát korántsem kecsegtető, ami mellett az elmúlt napok híreiben megjelent, hogy a Szlovákián keresztüli szállításokat a Gazprom igyekszik átterhelni az Északi Áramlat gázvezetékre. Ezt egészítette ki az a tegnapi értesülés, hogy Oroszország tárolói kapacitást bérelne hazánkban, és kb. félmilliárd köbméter földgázt helyezne el a magyar tárolókban.

Hogy állunk a tárolókkal?

A GSE adatközlése szerint a hazai tárolókban szeptember közepén kb. 3,6 milliárd köbmétert földgáz volt, ami közel 60%-os telítettségnek felel meg. Az elmúlt időszak napi betárolási mennyiségeit nézve, októberre ez az érték kb. 4 milliárd köbméterre növekedhet, és vélhetően erre jönne rá a Gazprom további félmilliárd köbméterje. Magyarország a térség legnagyobb tárolói kapacitásával rendelkezik, amelynek mértéke 6,2 milliárd köbméter, vagyis a Gazprom akár jóval nagyobb mennyiséget is tároltatni tudna hazánkban.

A hazánkban tárolt földgázból a magyar igények kielégítésén túl lehetőség lenne Horvátország, Szerbia és Románia irányába földgázt indítani. A 2009-es gázválság idején pl. Szerbiába érkezett földgáz magyar tárolókból, és egy hasonló krízis esetén most is szükség lehet ennek az alternatív betáplálásnak a biztosítására.

Amennyiben megvalósul a félmilliárd köbméteres bértárolás, akkor kb. 4,5 milliárd köbméteres készlettel várná az ország a telet, ami rekordot ugyan nem hozna, de egy viszonylag magas készletértéknek minősülne a hazai tárolás szempontjából.

Az idei nyár folyamán egyébként jól láthatón igyekeztünk felkészülni az esetleges ellátási zavarra. Március és szeptember közepe között mintegy 2,3 milliárd köbméter földgáz került be a hazai tárolókba, ami háromszorosa a tavalyi hasonló időszak adatainak, és az elmúlt évek tekintetében is kiemelkedő mennyiségnek számít.

 

Gölöncsér Miklós összeállítása

A zavarosban halásznának - szerintük kell nekünk az euró

2014. szeptember 18. - Andre Lowoa

Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője szerint Magyarorságnak minél hamarabb be kellene vezetnie az eurót, mivel a 2004-ben csatlakozott 10 ország közül már hatan bevezették. A DK politikusa szerint ugyanakkor kormányzati döntés van a forint használatának fenntartásáról, és az Orbán-kormány nem akarja bevezetni az eurót. Molnár szerint a kormány amiatt nem akar áttérni az európai fizetőeszközre, mert "nem akarja, hogy a devizahitelesek számára megszűnjön az árfolyamkockázat". A DK politikusa emellett azzal érvelt, hogy az eurozóna tagok részesülni tudnak az európai munkanélküli segélyből, amihez a hozzáférést a kormány "megtagadja tőlük".

Hídfő.net | Molnár Csaba

A radikális atlantisták szerint Magyarországnak törekednie kellene arra, hogy záros határidőn belül bevezesse az eurót. Ugyanakkor emellett értelmes érvek még nem hangzottak el - a devizahitelesek problémája nem érv, hiszen az euró/forint árfolyam ingadozásánál jóval nagyobb gondot okozott a svájci frank, vagyis a DK logikája nem támasztja alá az euró bevezetésének szükségességét. Miért pont euró? Miért nem svájci frank? A radikális atlantisták nem a devizahitelesek bedőlt hitelei miatt aggódnak, hanem funkcionáriushoz méltóan teszik, amit Brüsszel elvár tőlük. Az európai segélyrendszeren élősködést pedig éppen Brüsszel akadályozná meg; egyetlen nyugat-európai ország sem fogja tűrni, hogy a kelet-európai munkanélkülieket az ő munkájukból tartsák el.

Magyarországon mostanra teljességgel irreálissá vált az euró bevezetése. Hazánk idővel csatlakozni fog az eurázsiai vámunióhoz, ami összeférhetetlenné teszi az euró bevezetését vagy bármilyen más, szorosabb nyugati elköteleződés felvállalását. A Visegrádi Négyek már megkezdték az Európai Uniótól távolodást politikailag, így az Orbán-kormány is lépéskényszerben van. Jelen helyzetben a kormány már ha akarja, sem teheti meg, hogy bevezeti az eurót. Az Azarov-kormány példája mutatja, hogy két nagyhatalom közti hintapolitikával előbb vagy utóbb az egyik fél felborítja az egyensúlyt és eltávolítja a kormányt a hatalomból. A radikális atlantisták azzal, hogy az euró bevezetését sürgetik, éppen ezt a helyzetet akarják előidézni; azt akarják, hogy Budapest is Kijev sorsára jusson, mert az általuk vallott elvekkel már csak a teljes káosz közepette lehet érvényesülni.


http://www.hidfo.net/2014/09/18/zavarosban-halasznanak-szerintuk-kell-nekunk-az-euro

Óriási felfordulás készülődik a világban

2014. szeptember 18. - Andre Lowoa

Hogyan jelentkezik a hit válsága a „világban”

 

A honlap csak a kereszténységgel foglalkozik, egész eddigi történetében nem fordult elő, hogy „evilági” témákkal kapcsolatos cikkeket közöljön. Most azonban (egy kedves olvasó tollából) egy olyan rövid összefoglaló írás következik, aminek látszólag semmi köze a valláshoz. Ez azonban nagy tévedés: Az emberiség történelme a katolikus Egyház történelme, a világban csak az történik, amit a katolikus Egyház „megenged”, azaz ami a katolikus Egyházban történik meg először. Mai világunk válsága ezért nem más, mint az Egyház válságának terméke. Bár tény, hogy az elmúlt 500 év tévútjai mind a protestantizmus „őrült ideájának” egyenes következményei, de azért azt nem szabad elfelejteni, hogy a protestantizmus eretnekségét is katolikus papok és szerzetesek találták ki, és hajtották végre. (Ez az egyik oka, hogy ezt a cikket a PROTESTANTIZMUS oldalra tettem fel.)
Még azok közül is sokan, akik a saját területükön észreveszik a visszásságokat, úgy gondolják, hogy a bajok kizárólag az élet egyes területein jelentkeznek. Ez valójában Isten és a katolikus Egyház jelentőségének, szerepének az alábecsülése: Isten nem hagy magából gúnyt űzni – és ez mindarra vonatkozik, amit teremtett, azaz egyszerűen mindenre. A válság nem csak az Egyházban és nem csak az egészségügyben, hanem mindenütt, kívül-belül tombol, fenyegeti az emberiséget, miközben a „megváltására vár”.
Aki elég idős ahhoz, hogy a cikkben (és a Fekete Antal tanulmányaiban) említett sorsdöntő évszámok egyikét-másikát már maga is megélte, és még tanult az egyetemen közgazdaságtant, és nyitott szemmel járt a világban, az tudja csak igazán, hogy mennyire igazak e cikk megállapításai.

 


Aki a gazdasági és geopolitikai kérdéseket mélyebben meg akarja ismerni és érteni, annak alternatív hírforrásokat kell ehhez használnia (elsősorban angol nyelvű internetes oldalakat), mert a fősodratú média (bel- és külföldön egyaránt) szimpla propaganda, porhintés, agymosás.

A 2008-as gazdasági válságot csak azzal „oldották” meg a világban, hogy elkezdtek őrültek módjára pénzt nyomtatni, ami leegyszerűsítve azt jelenti, hogy a csőd szélére került hatalmas nagybankokat állami/jegybanki pénzből mentették meg, ami nem más, mint a magánadósság átalakítása közadóssággá. Amint ez a piramisjáték bedől, már nem lesz senki, akihez fordulni lehet segítségért, mert az államok még jobban el vannak már adósodva, mint 2008-ban. Az alapvető gond ott van, hogy ma már az összes pénz papírpénz olyan értelemben, hogy a bizalmon, hiten kívül nincs mögötte semmilyen érték. A II. világháború után az USA dollár volt közvetlenül átváltható aranyra (államok és jegybankok által), és rögzített volt más valuták árfolyama a dollárhoz képest, de 1971-ben az USA egyoldalúan „ideiglenesen” felfüggesztette az átválthatóságot. Így most már se a dollár, se azon keresztül más valuták mögött nincs aranyfedezet, nincs semmi. A válság óta pedig a világ összes nagy központi bankja (USA, Japán, Kína, Európai Központ Bank, Bank of England) őrült pénznyomtatásban vesz részt, ami egyrészt csak a szuper gazdagokat, főleg a nagybankokat juttatja előnyhöz, másrészt tökéletesen eltorzítják a piacokat. A nagybankok és a jegybankok manipulálnak mindent, legyen szó kamatokról, devizaárfolyamokról, nemesfém árakról, mindenről.

A pénznyomtatás inflációt gerjeszt a világon, ami az élelmiszer árak emelkedéséhez vezet, ami olyan államokban, ahol a fogyasztói kiadások nagy hányadát teszi ki az élelem (pl. Egyiptom, Thaiföld, egyéb harmadik világbeli országok), politikai felforduláshoz vezet. A pénznyomtatás okán a banki kamatok nulla közelivé válnak, vagyis azt büntetik, aki megtakarít (mert a betétjére alig kap kamatot), ellenben azt jutalmazzák, aki adósságot halmoz fel (mert a hitele szinte ingyen van).

Nem kell külön mondani, milyen körök kezében van a világ pénzügyi rendszere. Az Új Világrend céljaiba tökéletesen beilleszkedik az, ami most zajlik: a középosztály pénzügyi likvidálása. A megtakarításaikra nem kapnak kamatot, a lehazudott infláció folyamatosan morzsolja az anyagi erejüket, az infláció feletti hozam elérésének egyetlen módjaként a mesterségesen felpumpált részvénypiac felé terelik a megtakarításokat: nemde ott a legkönnyebb rövid idő alatt egy tőzsdekrach révén „elpárologtatni” az emberek pénzét? A másik hatékony módszer a deviza sorozatos leértékelése: felkelve az ember azt hallja a rádióban, hogy a pénze mondjuk mától 20%-kal kevesebbet ér.

A cél, hogy az anyagilag és politikailag önálló középosztály lecsússzon a proletár tömegbe, amelyet a kenyér (állami támogatásoktól, élelmiszerjegyektől való függőség) és a cirkusz (média, sport stb.) jól ismert eszközeivel egy szűk elit ural. A lehető legtökéletesebb diktatúra előfeltétele ez, a demokrácia álarca alatt. A gazdasági folyamatok is arra mutatnak, amiről mi, katolikusokként már régóta tudunk: valami óriási felfordulás készülődik a világban. Sokkal nagyobb gazdasági válság, mint 2008-ban, valószínűleg még az 1929-33-asnál is jóval nagyobb. Tudjuk, hogy az is világháborúba torkollott. Csak mivel a folyamatok felgyorsultak, most még hamarabb fog háborúba csapni a gazdasági összeomlás. Az Egyesült Államok még jelenleg a legnagyobb katonai hatalom, de agyaglábakon áll. Ha összedől, magával fogja rántani a világot egy háborúba.

A jól ismert recept: Gazdasági problémák vannak, összeomlás előtt állunk? Nosza, fogjuk az egészet egy gonosz másik országra (pl. Oroszország, Kína), és indítsunk ellene háborút. Addig se ellenünk fordul a népesség, hanem a „külső ellenség” felé. Japánban ugyanez látható, újjáéled a militarizmus. Csak az a kérdés, melyik dominó fog először eldőlni (USA? Japán? Európa?), sokak szerint Japán. De egy biztos: ha egy dominó eldől, akkor az egész világrendszer összedől, mert annyira össze vannak kapcsolva. Devizaháború (már zajlik) – gazdasági világálság (bármikor jöhet) – világháború. Nagyjából ez várható sorrendben.

A színfalak mögül irányító szűk, szó szerint sátánista elit számára a káosz, a háború kívánatos eszköz a céljaik megvalósítására. Minden világháború egy nagyot taszított lefelé a társadalmakon, egy fokozattal felerősítette a hitbeli-erkölcsi pusztulási folyamatot. Amikor az emberek félni kezdenek (éhségtől, háborútól), akkor a kis életük megmentése érdekében könnyen el lehet velük fogadtatni szinte minden új rendszert. Azt gondolom, hogy az eddigi legnagyobb káosz készíti majd elő a terepet az Új Világrend és az Antikrisztus számára: az emberekkel egy szörnyű világválság és világháború után el lehet fogadtatni az egységes világkormányt, a nemzetállamok felszámolását, az egységes világvallást – ilyen szöveggel: Azért voltak kereskedelmi és fegyveres háborúk, mert országok álltak szemben egymással. Ha nincs több ország, nincs több összecsapás az országok közt sem. Hány vallási okból indított háború volt a történelemben? Ha egybeolvasztjuk a vallásokat, nemde béke köszönt a világra? S persze, aki majd nem akar beállni a sorba, az maga lesz a béke ellensége, szélsőséges terrorista, akit az emberiség békéje és biztonsága érdekében likvidálni lehet és kell. A keresztényüldözés erről fog szólni.

Hogy mikor dőlnek el az első dominók, mindenki csak találgatja. De ahogyan egy piramisjáték garantáltan összeomlik, úgy ez a világméretű piramisjáték is ugyanerre a sorsra fog jutni. A rendszerben benne van a lehetőség, hogy nagyon rövid időn belül (akár idén is) jön a pénzügyi összeomlás. A pénznyomtatás lélegeztető gépén vegetál még ez a haldokló rendszer, amit a lakájmédia újra életre kelő, meggyógyult nyugati gazdaságnak hazudik. A tömegek csak akkor fogják észrevenni, hogy hazudtak nekik, amikor az összeomlás bekövetkezett. Addig elmerülnek a focimeccsek, szappanoperák, bulvárhírek kábító ködében.

Azt persze én nem tudom eldönteni, hogy a gazdasági válság, háborúk után egy isteni büntetés jön, majd egy aranykor, s csak azután az Antikrisztus, vagy a nagy háború után egyből az Antikrisztus jön. Mindenesetre a világgazdasági összeomlás garantált, ezt megoldani már nem lehet, legfeljebb az elkerülhetetlen halált elodázni kissé.

A cikkel kapcsolatban figyelembe ajánlom Fekete Antal professzor cikkeit az interneten, például ezt: „Keynes, a közgazdaságtan Mefisztója”.

http://katolikus-honlap.hu/1402/osszeomlas.htm

2006 szeptember 18-án tüntetés kezdődött a budapesti Kossuth téren, amely a Televízió épületének ostromával zárult.

2014. szeptember 18. - Andre Lowoa



Valójában szeptember 17-én indult kormányellenes tüntetések sorozata, amelyek elsősorban Budapesten, valamint több magyarországi városban kezdődtek, néhány nappal azután, hogy nyilvánosságra került Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek az ún. őszödi beszéde, amely az MSZP zárt frakcióülésén hangzott el 2006. május 26-án.


 

A demonstrációk középpontja Budapesten, az Országház előtt, a Kossuth téren volt, ahol szeptember 18-án tízezres tömeg gyűlt össze. A tüntetők egy csoportja még aznap, az éjjeli órákban „megostromolta” a Magyar Televízió székházát, jelentős károkat okozva az épületben, illetve több, az épület előtt álló (főleg MTV-s) autóban. A következő két éjszaka során a város több pontján kemény összecsapások voltak a tüntetők és a rendőrök között.



A tesztelő "titkoszsolgálat" titokminiszterei, de hol vannak a megrendelők?

 

Azóta már nyilvánvalóvá vált, hogy maga a hatalom provokálta, s mintegy "tesztelte" a magyar társadalom tűrőképességét és ellenállási potenciálját.

A magyarokat lerohanó rendőrök, pontosabban a REBISZ emberei közül azóta összesen 45 személy ellen indult eljárás, közülük hármat nem jogerősen, míg hármat jogerősen ítéltek el, tizenhárommal szemben megszüntették az eljárást, további tizenegyet pedig jogerősen, kilencet nem jogerősen felmentettek. Egy esetben még tart a nyomozás, egy másik ügyben pedig még nem tűzték ki a tárgyalást. A többi négy rendőr ellen pótmagánvádas eljárás folyik.

Azt a mára már  bizonyított tényt, hogy az embereket ütlegelő rendőrök soraiban "import" izraeli "speciális egységek" is jelen voltak s részt vettek a magyarok gumibotozásában, összerúgdosásában... a hatalom a mai napig nem ismeri el hivatalosan.

 

Hírfigyelő Szolgálat

Az Index együttműködik a külföldi titkosszolgálatokkal

2014. szeptember 18. - Andre Lowoa

Semjén Zsolt kormányfő-helyettes hangot adott annak, hogy az Index.hu liberális híroldal és a baloldali pártok összehangolt támadást indítottak a kettős állampolgárság ellen, az Index pedig a külföldi titkosszolgálatok dezinformációit terjeszti. Semjén szerint az Index, valamint annak alapján az MSZP és a Demokratikus Koalíció „tudatos torzítással, ellenőrizetlen forrásokból származó információk alapján" uszítanak a határon túli magyarok kettős állampolgársága ellen.

Hídfő.net | Semjén Zsolt

A kormányfő-helyettes kifejti, hogy a szomszédos országok "kevésbé baráti" titkosszolgálatai lejárató kampányt indítottak a határon túli magyarok kettős állampolgársága ellen, és ennek a műveletnek része az Index publikációja, miszerint Ukrajnában a maffia tömegesen osztja a magyar állampolgárságot. Semjén elmondása szerint ezeknek a művelet lényege, hogy a külföldi titkosszolgálatok dezinformációs céllal fiktív honlapokat hoznak létre, valamint azokra kétes megbízhatóságú információkat töltenek fel, és azokra hivatkozva korrupciós visszaéléseket sejtetnek az állampolgárság körül.

Semjén hozzátette, hogy aki külföldi titkosszolgálatokkal működik együtt a magyar nemzeti célokat akadályoztatva, az hazaárulást követ el.

Nem ez az egyedüli eset azonban, hogy az Index nyíltan együttműködött a külföldi titkosszolgálatokkal. A Hídfő.net által nyilvánosságra hozott tank-eladásokkal kapcsolatos médiahisztéria részeként az Index szintén a nyugati titkosszolgálatok aknamunkáját alapozta meg. A liberális sajtóorgánum ahelyett, hogy újságíróhoz méltó módon utánajárt volna, valóban ott vannak-e az eladott tankok, ahol a cáfolatok szerint vannak, inkább Moszkva elleni feszültségkeltésbe kezdett; az Index.hu akkor azzal vádolta Moszkvát, hogy magyar szélsőjobboldali szervezeteket támogat. Részlet a liberális oldal egyik publikációjából:

Hídfő.net | Index hazaárulás

Tehát az Index elfogadhatatlannak tartja, hogy Orbán nem "keménykedik" Moszkvával, - szerintük ugyanis ez lenne a megfelelő reakció a kormány részéről. Az Index azt követelné meg a kormánytól, hogy nyíltan ellenséges pozíciót vegyen fel Moszkvával szemben, emellett indirekt módon azzal vádolta Moszkvát, hogy szélsőjobboldali szervezeteket támogat, vagyis felforgatást végez Magyarországon. Mindezek miatt kijelenthető, hogy az Index.hu szándékos diplomáciai zavarkeltést folytat, melynek célja, hogy a magyar kormány és Moszkva közt megromoljon a viszony.

Semjén kijelentése pedig helytálló, a liberális média láthatóan szisztematikusan Magyarország érdekei ellen cselekszik. A kettős állampolgárság kérdésében folytatott tevékenységük szintén ezt támasztja alá; a magyar kormányt ugyanis az alaptörvény kötelezi arra, hogy megvédje a magyar állampolgárokat. Az Index.hu pedig láthatóan propagandafelületet biztosít a szomszédos országok azon törekvései számára, hogy magyar honfitársainkat megfosszák magyar állampolgárságuktól. A liberális média tehát az ellen intéz támadást, ami a magyar kormány számára szükséghelyzetben jogi alapot biztosítana a fellépésre a határon túli magyar állampolgárok védelmében. Az anyaország beavatkozásának jogi alapjai ellen fejtenek ki propagandát, vagyis más országok érdekeiben cselekszenek.

Reméljük, hogy a kormányfő-helyettes szavainak mihamarabb gyakorlati következménye is lesz, és nem marad meg a liberális média elleni szópárbaj szintjén.


http://www.hidfo.net/2014/09/18/az-index-egyuttmukodik-kulfoldi-titkosszolgalatokkal

Nyugati nyitás - megkezdődött a munka megbecstelenítése

2014. szeptember 18. - Andre Lowoa

Az ukrán tanárszakszervezetek nyílt levelet fogalmaztak meg Petro Porosenko államfő felé, amiben Porosenkot kérik az oktatásügyben kialakult helyzet rendezésére. A panaszok szerint Kijevben az iskolák többsége fizetés nélküli szabadságra küldené a tanárokat a téli szünetre, - csakhogy a téli szünetet meghosszabbítják amiatt, mert nincs elég földgáztartalék az iskolák téli fűtésére. Így a tanárok országszerte több hónapig fizetés nélkül maradhatnak. Az iskolák emellett alá akarnak velük íratni egy nyilatkozatot, amiben kijelentik, hogy önként vállalják a bércsökkentést és az óraszám növelését - vagyis Kijev tömeges leépítésre készül, és aki marad, annak kevesebb fizetésért kell vállalnia a plusz terheket. Dnyipropetrovszk tanárai szintén erről számolnak be, az iskolák "önkéntes" nyilatkozatokat akarnak aláíratni velük, hogy a későbbiekben elkerülhessék a jogi következményeket. Eközben mindenki tudja, hogy aki nem írja alá, az első áldozata lesz a létszámleépítésnek.

Ugyanakkor az Oktatásügyi Minisztérium hivatalos állásfoglalása szerint ők nem adtak ki ilyen utasításokat. A tanárszakszervezetek arra kérik az államfőt, hogy a költségvetésből különítsen el forrásokat a helyzet rendezésére. Azonban nem sok remény van ilyesmire, ez ugyanis a nyugati átmenet, az uniós tagság előszele; a hagyományosan köztisztelet által övezett munkaköröket becstelenítik meg először, ahogy az összes többi posztszovjet országban is tették a rendszerváltást követően. Ha az ukrán nép nem tudja lerázni magáról az atlantizmust, a következő években a hírek ugyanazt közlik majd Ukrajnáról, amin annak idején hazánk is keresztülment: az állami vagyon elherdálása, adósságcsapda, megszorító intézkedések. A munka becsületének tönkretétele, a tanárok, rendőrök életpályájának bizonytalanná tétele, jogköreinek szűkítése. Tömeges munkanélküliség, életszínvonal csökkenés, kilátástaanság és elvándorlás.

Egy zászlóval, egy gyarmattal több - modern trófeagyűjtemény

http://www.hidfo.net/2014/09/18/nyugati-nyitas-megkezdodott-munka-megbecstelenitese

Oligarhák, zsidók, szabadkőművesek irányítanak az oroszok fele szerint

2014. szeptember 18. - Andre Lowoa

Az oroszok közel fele úgy véli, hogy a világot egy oligarchákból, amerikaiakból, zsidókból és szabadkőművesekből álló szervezet irányítja a háttérből – derül ki a VCIOM, a legnagyobb orosz közvélemény-kutató intézet csütörtökön közzétett felméréséből.

A megkérdezett oroszok 45 százaléka egyetért azzal a véleménnyel, hogy a világon létezik egy olyan szervezet, amely több ország hatóságait is képes ellenőrzése alatt tartani.

A közvélemény-kutató intézet felméréséből az is kiderült, hogy az állítással egyetértők több mint fele (51 százalék) felsőfokú végzettséggel rendelkezik.

A megkérdezettek 22 százaléka szerint a háttérből irányító hatalom mindenekelőtt oligarchákból áll. A világkormány tagjai közé amerikaiakat, zsidókat, szabadkőműveseket vagy például Nagy-Britannia uralkodóját, II. Erzsébet királynőt sorolták az oroszok.

A felmérés során a VCIOM 1600 embert kérdezett meg Oroszország 42 közigazgatási egységében augusztus 23-24 között.
(HVG)

Az EU tagállamai nem akarnak Ukrajnával bajlódni

2014. szeptember 18. - Andre Lowoa

Nem csak hazánk, hanem a fél Európai Unió EP-képviselői ellenzik Ukrajna csatolását az Európai Unióhoz. A VoteWatch független szervezet szerint Franciaország, Görögország és az Egyesült Királyság képviselői ellenezték legmagasabb arányban az EU kiterjesztését Ukrajnára, - a franciák 27/74, a britek 22/73, a görögök 12/21 arányban utasították el a társulási egyezmény ratifikálását Brüsszelben. A német képviselők szintén jelentős számban ellenezték, emellett - hazánkon kívül - Csehország, Spanyolország, Szlovénia, Horvátország, Litvánia, Észtország, Finnország, Málta és Luxemburg képviselői is ellenezték a keleti élettér megszerzését az atlantizmus számára.

'Szép, szép, - de haza nem vinném'

Az ukrán parlament szeptember 16-án ratifikálta a társulási egyezményt, Petro Porosenko elnök pedig késlekedés nélkül aláírta.



http://www.hidfo.net/2014/09/18/az-eu-tagallamai-nem-akarnak-ukrajnaval-bajlodni

Hazudik az amerikai média - az emberek kétharmada szerint

2014. szeptember 18. - Andre Lowoa

A Gallup közvélemény-kutató intézet felmérése szerint szeptemberben történelmi mélypontra esett az amerikai médiával szembeni bizalom mértéke. A mérések szerint az amerikaiak körében mostanra 40%-ra csökkent azoknak az aránya, akik elhiszik, amit a hírekben olvasnak. A lakosság mintegy kétharmada nem hiszi, hogy az amerikai média képes lenne teljes, pontos és hiteles képet adni a világ történéseiről. A Gallup szakértői szerint ez az arány a választási eredmények közlésére is vonatkozik.

Korábban Hillary Clinton volt külügyminiszter bejelentette, hogy az USA elvesztette az információs háborút Oroszországgal szemben. Mostanra a statisztika is alátámasztja mindezt; a médiát hagyományosan a negyedik hatalmi ágnak nevezik, így az Egyesült Államok a fővonalú médiában öntött hazugságáradattal elvesztette korábbi befolyásának jelentős részét.



http://www.hidfo.net/2014/09/18/hazudik-az-amerikai-media-az-emberek-ketharmada-szerint

süti beállítások módosítása