Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

Tájékoztató a Nemzetgyűlésről

2014. szeptember 21. - Andre Lowoa

 



Tájékoztató

A mai napon, 2014, augusztus 16-án, 1121 évvel a hét vezér vérszerződésének megkötése után, Verőcén, a Lósi-völgyben, a Kárpát-Haza Temploma lábánál, szabad kárpátmedencei magyarok ellenvélemény nélkül megbízták Orosházi Ferencet azzal, hogy a 2014. szeptember 21-én, vasárnap, Budapesten, Budán, a Tabán Dombon, 14 órakor megtartásra kerülő Nemzetgyűléssel kapcsolatos szervezési feladatok ellátásában résztvevők szóvivője legyen.

A Nemzetegyesítő Mozgalom nevében
v. Gálfalvy Gallik Béla

Facebook oldal: https://www.facebook.com/events/1509396949297537/

Problémád van a világ jelenlegi működésével?

Azt gondolod, hogy a földi szükségletek elosztása aránytalan és igazságtalan?
Kiszolgáltatva, elnyomva érzed magad?
...és mondd, cselekednél is a változás érdekében?
Kész vagy arra, hogy kinyilvánítsd akaratodat egy adott helyen, adott időben?
Igen?
Ez esetben csak tőled függ a hőn áhított szabadság!
Ne feledd, te nem egy csepp vagy az Óceánból, hanem az Óceán van belőlem, belőled és ő belőle!
Egy szál nád könnyen eltörhető, de kévébe kötve meg sem roppantható!
Szereted a családod, Hazádat, az emberiséget? Nagyon? Akkor légy ott! Légy jelen!
2014. Szeptember 21. vasárnap 14 órakor a budai Tabánban, az Erzsébet-hídtól és a Hegyalja úttól jobbra, a Krisztina körút felett.
Együtt sikerülhet! Csak együtt sikerülhet!
A Hetedik Te Magad légy!

Hangfelvétel (16MB): http://www.nemzetgyules.info/doc/Oroshazi.mp3
Fotók az eseményről:









Üzenet

Nemzetgyűlés, nagygyűlés, népgyűlés. Fogalmak, melyek nem akármilyen vihart kavarnak, és ezeregy kérdést vetnek fel.
Kell, nem kell? Milyen formában, hol, mikor van a helye? Ki, kik formálhatnak jogot arra, hogy e célból megszólítsák a Nemzetet? Mi legyen a célja, a módja? Kik mondhatják el véleményüket, és ki dönti azt el, hogy egy kérdésben kinek van igaza? Rejt-e veszélyeket egy ilyen esemény megrendezése, és annak várható mértéke felvállalható-e, vagy sem? Itt van az idő, vagy még nem aktuális?

Egy másodperc töredékéig sem vitatom a felmerült kérdések jogosságát, szükségességét és értelmét.

Ugyanakkor pont ezek azok a kérdések, amelyek megválaszolására fordított további idő, megölné a cselekvést.

Sokan - kinek-kinek habitusából, jelleméből fakadóan - , jószándékkal figyelmeztettek, vagy éppen fröcsögve ócsároltak a Nemzetegyesítő nemzetgyűlés (ami az egység teremtést hivatott szolgálni, és nem alkotmányozna, ahogyan ezt sokan beállítani próbálják) meghirdetése kapcsán.

A stílus, amellyel megszólítottak, nem érdekel, mert azt befolyásolni nem áll módomban, viszont a tartalmuktól eltekinteni nem lehet, mert véleményeket tükröz.

Az elmúlt néhány évben sikerült kivívnom a jelenlegi rendszer ellenszenvét, csupán azzal, hogy nem kedvelem. (az okokat itt hosszan sorolhatnám) Ezzel a hozzáállással, akarva-akaratlanul a hasonló gondolkodásúak közé keveredtem, így igyekeztem személyesen is megismerni őket.

A nemzet felemelkedését szolgálók, vagy legalábbis az azt hirdetők véleménye a megoldásra vonatkozóan éppen annyi féle, ahányan vannak. Ebben rend sosem lesz. Ennek oka, hogy mindenki a saját adatbázisára hagyatkozva alkotja meg saját véleményét, értékrendjét, elképzelését. Mit is tehetne mást?

Ebben a kérdésben egyetértés csak és kizárólag akkor lehet, ha az adott téma szakértői valós - nem elferdített, vagy eltitkolt - információk alapján, elemezve a rendelkezésre álló adatokat, állapíthatják meg mi is valójában az igazság.

A jelenlegi helyzetben erre valós lehetőség nincs, mert a hatalom mostani birtokosai ebben ellenérdekeltek. Mindent elkövetnek annak érdekében, hogy az egy egységes álláspont az élet semmilyen területén ne valósulhasson meg.

Mi sem áll távolabb tőlem, minthogy azokkal küzdjek, harcoljak akikkel, váll-vállt vetve kellene haladnunk a közös cél felé. Ennek okán bátorkodtam felvetni azt az ötletet, hogy először változtassunk. A változás eredményeképpen pedig ismerjük meg a tényleges, hiteles, országunkra vonatkozó adatokat, tényeket., tárgyi és szellemi bizonyítékokat és ennek szellemében alakítsuk, immáron valójában együtt, közösen további sorsunkat. Erre kaptam felhatalmazást, az akkor éppen jelenlévő néhány tucat embertől.

Nemzetegyesítő nemzetgyűlés. Ez lett a neve.

A célja pedig a változás.

Kinek, milyen okból óhaja a változás, abban egyeztünk meg, hogy azt nem vizsgáljuk.

Akinek a jelenlegi helyzet nem jó, az nyilvánítsa ki, hogy neki baja van a világgal, és változtatni akar. Ne firtassuk, hogy miért, mi okból. Kinek ez fáj, kinek az. A közös megoldás, egy igazságosabb társadalmi berendezkedés megvalósítása.

Van ilyen?
Van!
Jogunk is van hozzá?
Az is van!
Csakhogy hol kezdjük? Merül fel a kérdés.

Talán ott, hogy jelentsük ki azt, ami nyilvánvaló. Azt, amit tud mindenki, akiben a kérdés egyáltalán felmerül. Ez pedig a következő:

Jelenleg az Országnak nincs Alkotmánya. Ezt alkotmányjogászok is állítják, persze elsősorban azok, akiknek már nem fáj munkahelyük elvesztése. A másik részük is tudja, csak nem mondja.

Mit is állítanak a haza jelenlegi "bölcsei" az általuk eszkábált Alaptörvényben?
"Tiszteletben tartjuk történeti alkotmányunk vívmányait és a Szent Koronát, amely megtestesíti Magyarország alkotmányos állami folytonosságát és a nemzet egységét.
Nem ismerjük el történeti alkotmányunk idegen megszállások miatt bekövetkezett felfüggesztését. Tagadjuk a magyar nemzet és polgárai ellen a nemzetiszocialista és a kommunista diktatúra uralma alatt elkövetett embertelen bűnök elévülését.
Nem ismerjük el az 1949. évi kommunista alkotmányt, mert egy zsarnoki uralom alapja volt, ezért kinyilvánítjuk érvénytelenségét." (Magyarország Alaptörvénye Nemzeti Hitvallás)


Akkor nagyon egyszerű az élet! Ha a hatalmat jelenleg gyakorlóknak is ez a véleményük, ne szálljunk felesleges vitába, se velük, se senkivel. Az út adott, csak egy sziklát görgettek rá, ami elzárta a további lehetőségeinket. Ezt a sziklát kell elgurítani az útból és szabad a "pálya"!

Magyarul, meg kell szüntetni a törvénytelenséget és megnyílik az út.

Mihez is?

Meg kell teremtenünk a lehetőségét annak, hogy a társadalmunk egésze megismerhesse, mit is jelent az a kifejezés "Tiszteletben tartjuk történeti alkotmányunk vívmányait és a Szent Koronát, amely megtestesíti Magyarország alkotmányos állami folytonosságát és a nemzet egységét", ami a jelenlegi Alaptörvényben is szerepel.

Ha ez az Alaptörvény "Hitvallása", felmerül a kérdés, miért nem ez szerint élünk?

Hát azért, mert az idegen megszállók, nem engedik. A függetlennek hitt kormányunk keze meg van kötve. (más kérdés az, hogy önként és dalolva dugták a kezüket bilincsbe)

Na, ez az igazi kérdés, és egyben hatalmas felkiáltójel a FIDESZ szavazó bázisának!

Remélem, eljut hozzátok ez az írás!

Vegyétek észre Fideszes honfitársaim, hogy az Alaptörvény Hitvallásának fent idézett sorai nektek íródtak! Ez egy segélykérés! Kinyújtott keze felétek a tudatára ébredt, haláltusáját vívó a jelenlegi hatalmat gyakorló fuldoklónak:
"Bennünket beszorítottak, tegyétek hát Ti a dolgotokat!"

Akkor hát kinek is van lehetősége és joga cselekedni? Hát nekünk EMBEREK! Nekünk, az Isten adta Népnek! Ki másnak?

További hivatkozási alap: Emberi Jogok Nemzetközi Törvény 545(VI) határozata. (Minden népnek joga van az önrendelkezésre)

Lehet most azon vitatkozni, hogy kinek van joga, mikor és hova, megszólítani bennünket cselekedetre. Lehet ezen a kérdésen akadékoskodni, vitatkozni. Kérdés az, hogy visz-e bennünket ez előre?

Vettem a bátorságot, és felvetettem ezt az ötletet. Mellé álltak. Először néhányan, majd egyre többen, és most már bátran állíthatom, tömegek.

Óvnak, figyelmeztetnek jószándékkal, (vagy anélkül) a rendezvényt fenyegető veszélyekre. A minden bizonnyal bekövetkező provokációkra, a szervezést kísérő nem kívánatos jelenségekre, a hazugságokra, a félrevezetésekre, az ismert, vagy ismeretlen, vagy a magukat "valakinek" gondolókra, vagy a sikerben nem érdekelt odatolakodó személyekre.

Valós a veszély, jogosak a felvetések. Nincs vita! Érzékelem!

Ennek okán mit tehetek? Mondjam azt, hogy "bocs, hátha problémás az ügy, akkor hagyjuk, rántsak vállat?" vagy azt, hogy "megijedtem, oda sem megyek", vagy azt, hogy "felülök a dombra és végig nézem zsebre vágott kézzel, unott pofával az egészet?"

Ha csak egy ember jön ki azon a napon, aki azért jön, mert én adtam neki hitet, akkor azt sem hagyhatom cserben.

Ismerem azt az utat, amelyet évek óta követek, ismerem és vallom azokat az értékeket, amit EMBERI-nek neveznek. Erről az útról engem csak letaszajtani lehet. Hogy sikerül-e nekik, azon múlik, hányan éreznek hasonló szeretet embertársaik iránt, hányan éreznek a MÁSIK megoldatlan gondja iránt felelősséget. Hányan állunk ki egymásért, ahogyan egy, másért, másokért.

Nincs itt az idő, várjunk még! Mondják többen....

Aki ezt mondja, kérdezze meg a nincstelen, kilátástalan, önhibáján kívül tönkre tett életet élőt. Bírja-e még? És meddig? Ma négy millióan vannak, és minden óra elmúltával ez a szám nő és nem csökken! Gyengülünk, és nem erősödünk! Kérdezze meg az éhező, télen a fűtetlen iskolába reszkető gyermeket, boldog felhőtlen életet él-e?

Mire, vagy kire kell még várni?

Asthar kapitányra, aki majd rendet tesz helyettünk? Vagy a Szíriusziakra? A Plejádok küldötteire? Vagy a NATO-ra, Amerikára? Vagy Putyinra? Vagy várunk Krisztus második eljövetelére, hogy kiűzze a Gonoszt a Földről?

Nyitott vagyok. Sok mindent hajlandó vagyok elhinni.

Viszont van egy dolog, amiben nem hiszek, hanem határozottan TUDOM!

A Teremtő akarata, csakis a cselekedeteinken keresztül tud megnyilvánulni. Segíthet bárki, akár a fent említettek egyike, vagy mindegyike... ha van KINEK!

Ha van, aki tesz a változás érdekében, és kiáll magáért. Na, annak jár, vagy járhat a segítség! Egyébként meg nem, mert úgy hívják, hogy beavatkozás, ami nem megengedett sem égen, sem földön a szabad akarat megsértésének elve végett.

A kiálláshoz tudom, bátorság kell. Ezért csak a bátraknak szólok!

Csak azokat hívom, akinek van elég bátorsága a rendhez, a nyugalomhoz, a békéhez. Amelyik kutya ugat, az nem harap. Mondja a közmondás. Az a kutya ugat, amelyik fél, mert a saját hangjából meríti bátorságát. Az az ember, aki fél, az kiabál, ordít, jelszavakat skándál, gyűlölködik, fenyegetődzik. Ezt a hatalom érti. Ez ellen tenni is tud. Azokat le lehet fogni, azokat rabszállítóba lehet zsuppolni, azokat fogva lehet tartani, azokat meg lehet bélyegezni.
Ezek az egyedek ne jöjjenek, mert ártanak! Ártanak az ügynek, ártanak a nemzetnek, ártanak a jövőnek, ártanak mindenkinek. Gyávaságuk pedig ragályos lehet. Ha mégis jönnek, tudni fogjuk, minek jöttek. A gyengeség lesz az ismertető jelük.

Erről ismerszik, meg, hogy ki kivel van. Ki a provokátor és ki az, aki valami érdekében, és nem valami ellen tesz. Ennek tudatában viszont senkinek, semmitől nincs félni valója. A rendet ezen törésvonal mellett közösen, könnyedén fenntarthatjuk.

Azok jöjjenek, akiknek van bátorságuk a jobb világ eljövetele ÉRDEKÉBEN cselekvő csendben, cselekvő nyugalomban, cselekvő békében lenni, és tenni. Hogy mit? Na, majd azt élőszóban...

A hatalom a csendet, nyugalmat, békét nem tudja értelmezni. Nem lételeme, nem tudja megfogni, nem képes ellenére tenni.

Mindig lesznek gyáva emberek, akik saját gyávaságukat akarják kivetíteni másokra, hogy ne érezze magát egyedül. Az ilyen ember szerint soha nem lesz alkalmas az idő. Az ilyen ember mindig elő fogja húzni a kabát ujjába rejtett "ügynök" kártyát, a cselekvő erők lejáratására. Az ilyen ember azt hiszi az megoldás, ha az "ördögöt feljelenti az anyjánál", és olyan elmegyógyintézetbe való naivitással bír, hogy elhiszi, majd egyszer ott neki adnak igazat.

Gyere hát JÓEMBER, ha változást akarsz, nincs mitől aggódnod! Az igazságon kívül - ami egyébként is több mint elegendő -, a jogszerűség is melletted áll! Kövesd a szíved, benne a Zászlót! Neked repül! Érted! Érted? Ne törődj a károgókkal, nekik soha nem lesz alkalmas az időpont, nekik mindig lesz valami, amibe beleköthetnek.

Ha nem boldogulsz velük, de mégis megpróbálnád, tegyél fel néhány kérdést nekik. Ettől a jobb sorsra érdemes professzor is megsértődik, és nem kapsz rá választ. Ime:

- Ki az? aki cselekvésre hívhatja a Nemzetet
- Hívhatja-e bárki? vagy marad az örök reménytelenség
- Milyen felhatalmazás alapján? teheti, ha megteheti
- Mikor? lehet az időpont ami a legjobb lehet
- Milyen helyszínre? lehet szerveznie
- Milyen céllal? szólíthatja meg a Nemzetet

Magamra vállaltam, támogatókra találtam. Remélem Barátom, benned is! Szeretettel várlak!

Nemzetegyesítő nemzetgyűlés. 2014.Szeptember 21. 14 órától a budapesti Tabán területe.

Kiskunlacháza, 2014. szeptember 14.

Orosházi Ferenc
a Zászlós

A mesterséges gyógyszeripar - Természetes gyógymód vagy szintetikus placebó?

2014. szeptember 20. - Andre Lowoa

Tessék vedd be! Ettől biztosan jobban leszel!

 

Miért érdeke a szintetikus gyógyszeriparnak, hogy betegen és bizonytalanságban tartsa az embereket?

Miért van az, hogy a nem hatékony és veszélyes gyógyszerek használatát szorgalmazzák a “közegészségügyi” szervezetek a jól bevált mellékhatás nélküli természetes megoldások helyett?

 

Az igazság az,

hogy a gyógyszer készítők egyszerűen nem profitálnának, ha a világ felébredne a rengeteg ingyenes egészségügyi elősegítő anyag jelenlétére amelyek sokkal olcsóbbak mint a gyógyszerek és egyéb orvosi beavatkozások. Nem lenne szükség a gyógyszergyártók és hamis “közegészségügyi” szervezetek legújabb” csoda “szernek nevezett gyógyszer reklámozására, és a kutatási szervezetek sem táplálkoznának jószívű magánszemélyek adományaiból. Sokan úgy gondolják, hogy a természetes megoldásokat egyszerűen ne hasonlítsuk össze a “tudományosan bizonyított” gyógyszerészeti tudománnyal. Az igazság az, hogy tudományos bizonyíték van már arra, hogy a gyógyszerek hatékonysága és biztonságossága közel sem megbízható.

Ellentmondás:

A rák elleni gyógyszerek ú.n. “mega” daganatokat okoznak, míg a kurkuma 81%-kal csökkenti a daganatok méretét A közelmúltban kiderült, hogy a rák elleni gyógyszerek, amelyeket az egyetlen lehetőség között tartanak számon a kemoterápia mellett, valójában csak növelik a daganatok méretét, mega daganatokat okozva aztán végül megölik a beteget. A rák elleni gyógyszereket nemcsak teljesen hatástalannak, de halálosnak is találták. Ezek ugyanazok a gyógyszerek, amikért még jó magas árat is fizetünk. Közben kontrollcsoportos kutatás megállapította, hogy egy ismert fűszer: a kurkuma a daganatok méretét 81%-al csökkenti természetes úton. A kutatók azt találták, hogy a kurkumin drasztikusan csökkenti az agyi daganatok nagyságát 9 esetben a 11 közül. Ezenkívül nem volt semmi bizonyíték toxicitásra. A kurkumát széles körben használják fűszerként a dél-ázsiai és közel-keleti országokban. A kurkuma rendkívül erős rákellenes megoldásnak bizonyul. Mi több az is tény, hogy a kurkuma rendkívül olcsó és megtalálható a világ minden részén – Szaúdi-Arábiától Kentuckyig. Ez csak egy példa arra, hogy a tudományos kutatások hogyan szerezhetnek érvényt a természetes alternatíváknak, miközben a gyógyszergyártó cégek csak a drága és egyedüli megoldásként számon tartott gyógyszereket próbálják érvényesiteni. Az antibiotikumok mentális betegségeket okoznak, amelyre a gyógyszeripar antipszichotikumokkal válaszol… 2011-ben az antibiotikumokról bebizonyították, hogy véglegesen elpusztítják a jótékony bélbaktériumokat a bélben és nagyban kárositják a belek egészségét. Mint Ön is tudja, a belek egészségét a mentális egészséggel lehet összeköttetésbe hozni. Tudósok azt is mondják, hogy a bélrendszer a “második agyunk”. Ez azt jelenti, hogy az antibiotikum-használattal valóban felszaporodnak a mentális betegségek a cukorbetegséggel és metabolikus szindrómával együtt. Elég, ha figyelembe vesszük, hogy az amerikaiak felét életük folyamán legalább egyszer mentális betegséggel diagnosztizálták. A bél egészségéhez elengedhetetlen, hogy probiotikumokkal állitsa vissza a hasznos baktérium flórát. Ez könnyen véghezvihető természetes élelmiszerek fogyasztásával vagy kiváló minőségű táplálékkiegészitőkkel. Az erjesztett élelmiszerek, mint a savanyú káposzta, tempeh vagy a kefir mind gazdag forrásai a probiotikus baktériumoknak. Ha ezt minden ember tudná csődbe menne a gyógyszeripar.


A természet válasza; Kefír

 

Egyszerű képlet - Paradigma váltás

 

A gyógyszerkészítők érdeke az, hogy továbbra is beteg, fáradt, és depressziós legyen mindenki. Ahhoz, hogy változást lássunk e téren, a természetes megoldásokat kell reflektorfénybe hoznunk. Ennek eredményeként, a gyógyszer eladások zuhannának, ezek a vállalatok pedig csődbe mennének.

 

Dr. Madarasi Pál

Miért kevés a nemzeti ügyért a mecénasok száma? Miért a szegények mozgalma a nemzeti világszerte?

2014. szeptember 20. - Andre Lowoa

A valódi nemzeti egység szétszakadni látszik a különböző néprétegek összefogása nélkül

 

 

A tehetősebbeknek kevésbé fontosak az emberi kapcsolatok. A vészhelyzet a közvélekedés szerint összekovácsolja az embereket. Valójában azonban a nincstelenek hajlamosak rá, hogy segítsenek egymásnak, míg a módosabbak inkább az anyagi javak felé fordulnak a bajban - derül ki friss kutatásokból. "Bizonytalanság idején szélsőségesen különválik egymástól az eltérő anyagi helyzetű emberek viselkedése. A gazdagok vagyonuk megtartására irányítják figyelmüket, míg a szegények több időt töltenek barátaikkal és szeretteikkel” - mondják a pszichológusok. Az eredmények öt, egymástól független kísérletből származnak, és új megvilágításba helyezik az eltérő társadalmi-gazdasági hátterű egyének viselkedését mind természeti katasztrófák - úgymint földrengés vagy hurrikán -, mind pedig társadalmi problémák, például gazdasági válság és politikai instabilitás esetén.

A magatartásbeli különbségre utal többek között, hogy amikor a résztvevőket megkérdezték, hajlandóak lennének-e az ország másik felére költözni egy jobban fizető állásért, az alsóbb osztályok tagjai közül többen utasították volna vissza az ajánlatot, mert családjuk és barátaik közelében szerettek volna maradni. A közösségi szálak kevésbé voltak fontosak a felsőbb rétegnek. Bár a tanulmány nem nevez meg konkrét okot a gazdagok viselkedésére, a szakértők gyanítják, hogy az anyagi javak általi kiugrási lehetőségek további megragadása az érintettek feldolgozási folyamatának egyik alapeleme. Tehát minél inkább veszélyben érzik magukat és státuszukat, annál inkább a pénzre fókuszálnak.

 

Skatulya-politika...

Minden kísérlet különböző etnikai és szociológiai hátterű egyének bevonásával történt, akik mindannyian beszámoltak háztartásuk bevételéről és iskolázottságukról, csakúgy mint arról, hogy mennyire tartják fontosnak a közösségi életet, s hogyan viszonyulnak az anyagiakhoz. A kutatók laboratóriumi körülmények között eltérő pszichés állapotba hozták a résztvevőket - például bizonytalanságot, tehetetlenséget és aggodalmat idéztek elő náluk -, így pontosan fölmérhették, hogy krízishelyzetben, tehát káoszban hogyan viszonyulnak egymáshoz.

Az első kísérletben 76 fő vett részt, mindannyian 18 és 66 év közöttiek. Azt a feladatot kapták, hogy internetes grafikonon mutassák meg, anyagi helyzetük milyen változásokon megy keresztül életük során. Az adatok alapján az elithez tartozók és kis mértékben a kaukázusiak kevésbé jósoltak maguknak instabilitást, mint a szegényebbek, valamint a kisebbségiek. Az alsóbb osztályokhoz tartozók, akiknek már tapasztaltabbak voltak a bajt illetően, inkább egymás felé fordultak káosz észlelésekor.

A második vizsgálatban 72 felsőoktatásban résztvevő hallgatót kértek meg, hogy írják össze azokat a pozitív és negatív hatásokat, amelyek befolyásolták a tanulmányi tapasztalataikat. A fenyegető tényezők között elmaradt órák, a tandíj és a bukás szerepelt. Az alsóbb társadalmi osztályok tagjai itt is a közösségtől vártak támogatást, ha bajba kerültek.

A harmadik kísérlet 77 hallgató számítógépes teszteléséből állt: negatív szavakat kellett mondatokba illeszteniük, amelyek a káosz érzésére utaltak. Ez arra irányult, hogy kiszámíthatatlannak és ijesztőnek érezzék a környezetüket. Utána ötperces csapatépítésen vehettek részt, ahol barátkozhattak társaikkal, ám csak az alsóbb osztályok fiataljai éltek a lehetőséggel.

A negyedik vizsgálatban 135 fiatal rendezett mondatokba az előzőhöz hasonló szavakat, és válaszoltak rá, hogy mennyire értenek egyet olyan állításokkal, mint ”Egyedül a pénzre számíthatok” vagy ”A nem pénzkereséssel töltött idő elvesztegetett”. Krízishelyzetben az elithez tartozók jobban tudtak azonosulni ezekkel.

Az utolsó kísérletben 115 hallgatónak kellett elméleti döntést hoznia, hogy magasabb fizetés reményében hajlandóak lennének-e messzire költözni a közösségtől. Bebizonyosodott, hogy a gazdagabbak sokkal inkább képesek előtérbe helyezni az anyagi javakat, mint az emberi kapcsolatokat.

”Eredményeink alapján a felsőbb és alsóbb osztályok közötti szakadék még melyebbé válhat bizonytalan gazdasági helyzet esetén” - magyarázta a neve elhalgatását kérő, kutatást vezető.

Akár elismerjük, akár nem, de a hungarista szerveződések is hasonló cipőben járnak. Mondhatnánk, hogy olyan mint a mai társadalom keresztmetszetének a kivetülése. Kevés a nemzet érdekei felé elkötelezett mecénás, ezért a nincstelenek rétegeiből építkezhet erején felül a valódi nemzeti oldal és ellenállás. Például a Jobbikot nem tekintjük a nemzeti szerveződések alegységeibe, hiszen kezdettől fogva zsidók (pl. Szegedi, Szabó) és zsidó tőke bábáskodott felette, mégha többnyire jó szándékú kihasznált magyar emberek kezemunkáját dícséri is az aktivitásuk, de az árnyék ott lapul álandóan a hátuk mögött, amit - ha már szövetkeztek - nem hagyhatnak el soha... Ez lesz a vesztük, mint Horthynak.

 

Ezért fog jönni kitartással a Jövőnk Cégcsoport, mint önfinanszírozó mecénás - a Hungarizmussal karöltve...

 

Várhegyi Kálmán összegzése

Az Iszlám Állam vs. Vatikán - Dzsihád vagy (keresztes) Szentháború?

2014. szeptember 20. - Andre Lowoa

Dzsihadista merénylet fenyegeti a Vatikánt?

 

A cionista-atlantista hatalmiduó vajon beteljesíti a nostradamus-i jóslatot; miszerint a keresztény és az iszlám világé a végső összecsapás?

 

 

 

Ma jelentették az olasz hatóságok, hogy figyelmeztető merénylet készülődhet a szent város ellen. Amerikai számítások szerint ez lenne csak az igazán nagy dobás, nagy mozgósítás a keresztény világ egészére nézve! hiszen eddig nem nagyon sikeres a hadivállalkozás sem a Közel-Keleten, sem Oroszország ellen. Ezért kell feldobni valami nagy bummal a világközvéleményt. Az, hogy csatlóskodik néhány ország - mint beszámoltunk már; Ausztrália, Belgium, Hollandia, Franciaország, Baltikum, stb... - Ez csupán a csúfos NATO haderő szétosztása, felaprózódása egy jelenleg többfrontos profitéhes háborúba!

 

Tehát a BOMBAHÍR!!!

 

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a római Szent Péter téren és a Vatikán környékén azt követően, hogy az olasz titkosszolgálat merénylet veszélyét jelezte az Iszlám Állam (IÁ) terroristái részéről – jelentette mai számában a Corriere della Sera olasz napilap. Az újság információi szerint a biztonsági szint megemelését az olasz hatóságok két arab férfi lehallgatott telefonbeszélgetését követően rendelték el.

Az olasz titkosszolgálat csupán annyit hozott nyilvánosságra, hogy a két férfi – akik közül az egyik nyolc hónappal ezelőtt még Olaszországban tartózkodott – telefonon beszélt egymással. A  beszélgetés során “demonstratív akciót”  említettek a Vatikánban.

A biztonsági intézkedéseket szerdától erősítették meg, amikor a Szent Péter téren Ferenc pápa általános audienciát tartott több tízezer ember részvételével. Szigorították a Szent Péter térre belépők ellenőrzését, amelyet a tér oszlopai között felállított fémdetektorokkal is végeznek. Növelték a téren nappal és éjszaka is járőröző olasz csendőrök és rendőrök számát. Az egyenruhások mellett emelték a biztonságot civilben felügyelő olasz rendőrök számát, akik elvegyülnek a hívők és turisták csoportjai között – írta a Corriere. A Vatikánvároshoz tartozó, de Olaszországgal határos Szent Péter tér területére belépők ellenőrzése az olasz hatóságok feladata, amiként a Vatikánt övező olasz terület felügyelete is.

Federico Lombardi szentszéki szóvivő  szerint a Vatikánba nem érkezett rendkívüli fenyegetés, és Ferenc pápa sem változtatott eddigi szokásain. A Corriere ugyanakkor arra emlékeztetett, hogy az egyházfő vasárnap Albániába, november végén Törökországba látogat, ahol szintén kiemelt figyelem kíséri a biztonságát.

 

 

 

Gölöncsér Miklós

Nemsokára elveszítik fél Ukrajnát - Porosenko bejelentése

2014. szeptember 20. - Andre Lowoa

Hídfő.net | Petro Porosenko

Megdöbbenve távoztak az ukrán parlament képviselői a mai zárt ajtós gyűlésről. A tanácskozásról kirekesztették az újságírókat, de a megbeszélés végén azért pár képviselőből sikerült egy-egy szót vagy mondatot kihúzni. A tárgyaláson a háború valós veszteségeiről számoltak be a képviselőknek. Történt mindez annak kapcsán, hogy Porosenko bejelentette, nemcsak autonómia terve van a donbasszi régióval, hanem azonnal és teljes büntetlenséget ígért minden milicistának, ha leteszik a fegyvert. A bejelentést meg kellett indokolni. Az indok pedig elég volt ahhoz, hogy a tárgyalásról ledöbbent arcú képviselők távozzanak.

Porosenko ugyanis először a harcok kezdete óta kötelezte a hadsereget, hogy valamennyi képviselőnek számoljon be a valós adatokról. Az adatokról Viktor Muzenko, a hadsereg főparancsnoka számolt be. A beszámoló szerint az ukrán hadsereg elvesztette eszközállománya 58 százalékát. A halottak és sebesültek számát nem közölték a kifelé tartó képviselők, de amikor erre rákérdeztek, csak megdöbbent arccal annyit mondtak, hogy rettenetes veszteségek vannak. A jelenleg fogságban lévő katonák száma nagyjából kétezer.

Felmérhetetlen a hadsereg számára, hogy az eltűnt személyek közül mennyi a dezertőr, a fogságba esett de nem nyilvántartott, és aki úgy esett el, hogy nyoma sem maradt. Az egyik újságíró, aki konkrét adatokat kapott, annyit írt meg, hogy a valós adatokat nem teszi közzé, mert nem akarja demoralizálni az amúgy is sokat szenvedő társadalmat.

Porosenko arra kérte a képviselőket, hogy minden erejükkel segítsék a béke megteremtésében, kerül amibe kerül, mert ha nem teszik, rövidesen elvesztik fél Ukrajnát.



http://www.hidfo.net/2014/09/20/nemsokara-elvesztik-fel-ukrajnat-porosenko-bejelentese

Oroszország előkészíti a Mistral-pert

2014. szeptember 20. - Andre Lowoa

Moszkva a világ legnagyobb nemzetközi perekben jártas cégének, a szentpétervári "Egorov - Afanesiev & Partners" jogi cégnek adta ki a megbízást, hogy készítse elő a francia kormánnyal, valamint a gyártó cégekkel szembeni per iratait.

Francois Hollande francia államfő a Moszkvával szembeni szankciók egyik lépéseként megtiltotta a hajók átadását, azzal a kitétellel, hogy átadják a hajókat, ha az ukrajnai fegyverszünet továbbra is fennmarad. Moszkva azonban már többször közölte, hogy semmi köze az ukrajnai belügyekhez, sem támogatást, sem katonai segítségnyújtást nem tudtak eddig Moszkvára bizonyítani (szemben az Egyesült Államokkal), így érthetetlen - főleg jogi szempontból -, milyen jogon kötnek ki bármit is Moszkvával szemben, ami más ország belügye. Párizs október végére, november elejére ígérte az átadást, feltételekhez szabva. Putyin elnök azonban nem vár addig.

Oroszország két "Mistral" osztályú hajót rendelt Franciaországtól. A két hajó első elkészült példányát októberben kell átadni Oroszországnak, a másik hajót 2015-ben. Az első a Vlagyivosztok, a második a Szevasztopol névre keresztelt hajó lenne.

A Mistral hajók szerződését 2011-ben írták alá, akkor még Medvegyev volt Oroszország elnöke. A szerződéseket egy orosz oligarcha, Szergej Pugacsev hozta össze a francia gyártókkal, akkoriban mint tanácsadó működött közre a moszkvai kormányban. Azóta Pugacsevet már menesztették, főleg az orosz cégek nyomására, akik mindvégig ellenezték a külföldi technika bevonásét az orosz hadseregbe. Véleményük szerint az orosz cégek is könnyen megtervezhették és legyárthatták volna a hajókat hazai berkeken belül, sőt az esetleges eladásokból még jelentős haszon is képződhetett volna. Putyin a hadügyminisztérium és a cégek nyomására gyorsan megszabadult az oligarchától, és teljesen más hangot ütött meg a Mistralok kapcsán. Több magas beosztású kormánytag közölte már a francia kormánnyal a sajtón keresztül, nem életbevágóan fontosak a hajók, azok az orosz katonai képességeket nem befolyásolják jelentősen, ezért nem gond, ha a franciák elállnak a szerződésektől, de az sokba fog kerülni. A szerződések összege 1.2 milliárd euró.

Hídfő.net | Mistral típusú helikopter-hordozóMistral típusú helikopter-hordozó

Az orosz kormány felkészül arra, hogy a franciák szerződésszegést követnek el, és nem szállítják le a hajókat. Erre alapot adnak mind a NATO, mind a francia kormány utóbbi időben tett nyilatkozatai. Azonban franciahonban ellenzői is akadnak bőven a NATO szándékainak, és ők pont a leszállítások mellett érvelnek. Leginkább azzal, hogy ha nem teszik meg és szerződésszegést követnek el, a világ megrendelőinek joggal rendül meg a bizalma a francia gyártók iránt. Márpedig ez az iparág jelentős bevételeket hoz Franciaország számára. Moszkva egyenlőre csak 5 milliárd eurós kártérítést nyújt be. Ez a hajók ára, a késedelmi kamatok, és egyéb károk összege. Ez az összeg gazdasági szakértők szerint kifektetné mind az iparágat, mind a kormány költségvetését. Több ezer munkahely szűnne meg, és akár gyárak is, de gyárak összevonására biztosan szükség lenne. A legrosszabb, hogy a hajókra senki nem tart igényt, azt csak a legnagyobb flották engedhetik meg maguknak. A Mistraloknak ugyanis van egy hatalmas baja; mégpedig az, hogy a ráépített, a hajóhoz tervezett védelmi képességek a nullával egyenlőek. A libanoni háború idején (2006) és egyéb bevetésekben a Mistral-ok gyengeségei hamar kiütköztek, főleg a hajók elleni rakéták esetében, másrészről az asszimetrikus hadviseléssel szemben, - így azok háborús övezetbe nem irányíthatóak, csak abban az esetben, ha kifejezetten olyan kísérő hajókat állítanak mellé, amelyek a védelmüket ellátják, ahhoz pedig jelentős flottára van szükség.

A történethez hozzá tartozik, hogy éppen a nyugat nyomására Moszkva már került hasonlóan kellemetlen helyzetbe, az iráni S300-ok kapcsán. Évekig tartó huzavona után aztán Moszkva bőven kárpótolta Iránt egyéb haditechnikai eszközökkel, többek között azzal a berendezéssel, amellyel az USA legféltettebb fegyvere, az RQ-170-es drón felett átvették az irányítást és sértetlenül hozták le a földre. Tehát Moszkva hosszas diplomáciai küzdelmek árán, de a színfalak mögött megoldotta a fegyverzet elmaradt leszállítása miatti ügyeket, annak ellenére, hogy nemzetközileg elfogadott szankciók hátráltatták abban. Jelen esetben szó sincs nemzetközileg (ENSZ által) aláírt szankciókról, kizárólag a nyugati országok érdekérvényesítési eszköze a szankciók hirdetése.

Moszkva bejelentette, hogy abban az esetben, ha a megadott időre nem szállítják le a hajókat, a pert azonnal megindítja. Az orosz gyártók pedig jelezték, hogy készek azonnal nekifogni, és akár jobb, erősebb, jobb védelemmel ellátott hajó legyártására. Akár úgy is, hogy különböző gyártók egy külön konszernt alakítanak a legyártásukra, amelyből valószínűleg az orosz fejlesztések tükrében több darabról lenne szó mint kettő.


http://www.hidfo.net/2014/09/20/oroszorszag-elokesziti-mistral-pert

A radikálisok követelik Pintér lemondását

2014. szeptember 20. - Andre Lowoa

A radikális atlantista Demokratikus Koalíció követeli Pintér Sándor belügyminiszter lemondását, egy elsőre mondvacsinált ürügynek látszó indokra hivatkozva. Azonban tudni lehet, hogy a DK követelése csak egy lépcsőfoka annak az aknamunkának, ami a belügyminiszter pozícióját kívánja aláásni.

A Demokratikus Koalíció egy alaposan kidolgozott érvrendszert állított fel annak kapcsán, miért akarják eltávolítani a belügyminisztert pozíciójából. Az érvek pedig a határon túli magyarok magyar állampolgárságával kezdődnek - ahogy Gyurcsány Ferenc korábbi pártjában (MSZP) is tette, most újabb pártjában is a határon túli magyarok magyar állampolgársága ellen kampányol. Ugyan most nem román bevándorlókkal riogatják a választókat, de egy látszólag alátámasztott érvelést állítottak össze, miért rossz a határon túli magyaroknak megadni az őket megillető magyar állampolgárságot.

A radikális atlantisták az Európai Unió biztonságát érzik veszélyeztetve a kettős állampolgárság által. Ennek kapcsán egy az egyben átvették a fasiszta ukrán kormány érvrendszerét, miszerint amiatt kell ellenezni a kettős állampolgárságot, mert a magyar állampolgársággal bűnszervezetek kereskednek. A DK szerint az egyszerűsített honosítási eljárás során köztisztviselőket vesztegetnek meg, emiatt a magyar papírokat kiállító hatóságok - se a kormányzati, se az önkormányzati szervek - nem megbízhatóak. A DK szerint bűnözők magyar állampolgársághoz jutnak, amivel az Európai Unió területén végezhetnek törvényellenes tevékenységet, élősködni akarnak a szociális ellátó rendszeren (ennek kapcsán áttételesen visszatértek a román bevándorlókkal riogatáshoz), vagyis jogosulatlanul akarnak munkanélküli segélyt és nyugdíjakat felvenni.

A radikális atlantisták érvrendszerének ez a része elsősorban azt a célt szolgálja, hogy követeléseikben érintetté tegyenek egyes társadalmi csoportokat. Mivel önmagában a DK követelései közel senkit nem érdekelnének (támogatottságuk ezt statisztikailag alátámasztja), azt a látszatot keltik, hogy valami olyan dologról beszélnek, ami a dolgozó magyarokat, és a nyugdíjasokat is érinti. Ez azonban már veszélyesebbé teszi a látszólag következmény nélküli vádaskodást.

Hídfő.net | Demokratikus KoalícióA két lábon járó nemzetbiztonsági kockázat

A láthatóan jól felépített propagandával a DK minél nagyobb társadalmi bázist próbál érdekeltté tenni abban, ami valójában a követelés lényege, és csak később hangzik el. Az érvrendszer végén ugyanis az áll, hogy a radikális atlantisták nem ismerik el az április választási eredményeket, és követelik a belügyminiszter lemondását. Ahogy a választásokat megelőzően előre jeleztük, a radikális atlantista ellenzék nem is törekedett az országgyűlési választások megnyerésére. Korábban kifejtettük, hogy az MSZP a balek szerepében juttatta pozícióhoz Mesterházy Attilát, akire majd a választási vereséget hárítják (ez mostanra megtörtént), valamint, hogy az úgynevezett baloldali pártok azért tétlenkednek látványosan, azért nem folytatnak egy erőteljes kampányt a választási győzelem érdekében, mert nem is akarják megnyerni a választásokat.

A radikális atlantisták stratégiájának része volt a választási vereség, - alacsony támogatottságuk ugyanis nem teszi lehetővé, hogy demokratikus úton kormányra jussanak. Ennek érdekében nemzetközi kapcsolataik segítségével hosszú távon olyan helyzetet idéznek elő, amiben megkérdőjelezhetővé válik a választási eredmények legitimitása. A választások alatt az EBESZ korlátozott megfigyelői tevékenységet folytatott, ami teret enged a választási eredmények megkérdőjelezésének, mondván, hogy a nemzetközi megfigyelői tevékenység nem volt teljes körű és lehetővé teszi a helyi szintű szabálytalanságokat. Ez a tevékenység mostanra csúcsosodott ki a DK azon követelésében, hogy a belügyminiszter mondjon le, a választási eredmények pedig megkérdőjelezhetőek. A radikális atlantisták szerint ugyanis az illetékes -magyar- hatóságok nem megbízhatóak, a kormány pedig "semmit nem tesz ezügyben", ezért kell lemondania a belügyminiszternek.

Csakhogy a DK követelése nem egy olyan lépés, amit ne lehetett volna előre jelezni. Ahogy a választási eredmények megkérdőjelezése is előre látható volt, a Pintér lemondatására törekvést szintén nemzetközi propaganda előzi meg. Napokkal ezelőtt az Index.hu liberális sajtóorgánum volt publicistáival feltöltött, mára a liberalizmus zászlóvivőjévé degradált HVG lejárató kampányba kezdett Pintér Sándor belügyminiszter ellen. A HVG publicisztikáját még csak szó szerint idézni se érdemes, olyan mértékben szokványos karaktergyilkosság, amit csinálnak. A liberális sajtó olyan vádakra alapozva kezdte meg a Pintér elleni lejárató hadjáratot, hogy elkezdtek megszellőztetni egy-egy információt arról, a belügyminiszter milyen "volt érdekeltségei" kaptak megrendelést közpénzből. Vagyis megkezdték a belügyi erőknek parancsoló személy reputációjának aláásását. A HVG indító publicisztikája pedig csak az első csatakiáltás volt, feltehetőleg a külföldi titkosszolgálatok által működtetett liberális sajtó teljes spektruma csatlakozni fog a belügyminiszter elleni lejárató kampányhoz.

Hídfő.net | Pintér Sándor

Miért fontos Pintér lejáratása?

A magyarországi sajtóban 2012 óta zajlik egy sajátos átrendeződés, melynek lényege, hogy a radikális atlantista és a mérsékelt atlantista vonal újraosztja egymás közt a hazai médiapiacot. Ennek jegyében évekkel ezelőtt megkezdődött a fővonalú média feltöltése liberális publicistákkal. A HVG feltöltése volt indexesekkel csak egy része a teljes képnek, de az Origo-t se véletlenül kellett lefejezni, és -remélhetőleg- lépésenként az összes, liberálisok által megszállt média sorra kerül majd. Ennek a folyamatnak a lényege, hogy a politikailag pozícióit vesztett radikális atlantista vonal a médiában erősebb pozíció kiépítésével igyekszik lehetőséget teremteni az általános elégedetlenség szítására. Mikor megfelelő pozíciókat építenek ki, megkérdőjelezik a választási eredmények legitimitását, és a kezükben összpontosuló liberális sajtó a kormányellenes tüntetések, általános elégedetlenség szításába kezd. Pintér Sándor belügyminiszter személye azért kínos a radikális atlantisták számára, mert személyében egy olyan magyar emberbe botlottak, aki se nem mérsékelt, se nem radikális atlantista, viszont hatalma van, és a karhatalom nagy részének akkor is parancsol, ha épp hivatalosan nem a vezetőjük. Ezért Pintér lejáratása, hiteltelenítése előfeltétele lenne annak, hogy a radikális atlantizmus az utcákon is káoszt tudjon teremteni.

Ennek a műveletnek a részét képezi az is, hogy nemrég lemondott Zsombok György dandártábornok, a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) főigazgató-helyettese, a Polgári Titkosszolgálatok Védelmi Szolgálata Igazgatóságának igazgatója. A pozíciójába újonnan kinevezett személy ugyanis közvetlen tisztogatást kezdhet a rendfenntartásban és a titkosszolgálatokban; korrupciós esetekre, kisebb visszaélésekre hivatkozva is eltávolíthat tetszőleges személyeket. Pintér tekintélyének aláásása, az ő tekintélyét elismerő személyek ilyen-olyan korrupciós ügyekre hivatkozva eltávolítása pedig lehetővé teszi az utcai káoszteremtés megkezdését.

Emiatt a hazai sajtónak az a része, mely a radikális atlantisták kezén van, vélhetően még a következő hetekben meg fogja kezdeni a Pintér Sándor elleni általános lejárató kampányt. Napi szinten jönnek majd a Pintér "kétes ügyeiről" szóló hírek. Ennek következményei pedig beláthatatlanok lehetnek. Ezek a sajtóorgánumok külföldi titkosszolgálatokkal együttműködve folytatják tevékenységüket, hogy a karhatalom stabil működését aláássák, és utcai felforgatás esetén a belügyi erőknél előidézett káosszal lehetetlenné tegyék a kormányellenes felforgatás kezelését. Ezen sajtóorgánumokat már eddig is nemzetbiztonsági kockázatként kellett volna kezelni, - az hogy a hatalom ezt mindeddig nem tette meg, súlyos mulasztásra vezethető vissza, ami feltételezi, hogy a radikálisok emberei ott ülnek az illetékes hatóságokban és passzivitásukkal előteremtik a felforgatásra alkalmas helyzetet. Általános támogatottság híján feltűnően lassan halad ez a művelet, de ha a kormány nem kezeli kellő határozottsággal az Index.hu, a HVG, és az őket követő liberális sajtó karaktergyilkossági kísérleteit, nagyon hamar Budapesten is megtörténhet az, ami Kijevben idén télen megtörtént.


http://www.hidfo.net/2014/09/20/radikalisok-kovetelik-pinter-lemondasat

P. Gubarjov “Minszk II”-ről: az ukránok úgysem fogják betartani!

2014. szeptember 20. - Andre Lowoa

Ha nem is meglepő, azért érdekes Pavel Gubarjov véleménye a “Minszk II.” találkozóról, illetve az ott született megállapodásról.

“Úgy gondolom, hogy ezt a megállapodást sem fogják betartani az ukránok. És hamarosan bele fognak kezdeni az új, kiszélesitett hadműveleteikbe. Katonai hirszerzésünk ezt már jelezte. Folyamatban van a negyedik mozgósitás Ukrajnában. Ezt Heletej miniszter is bevallotta. Felgyorsitották a NATO fegyverek beszerzéséről szóló tárgyalásokat, és a fegyverek szállitása is folyamatos. Háborús retorikai kampányba kezdett Kijev, meggyőzni Ukrajna népét a háború fontosságáról. És hát tegnap három új zászlóalj érkezett Donbasszba! Mindhárom “magánzászlóalj”.

Teljesen megértem sok milicista és a civilek csalódottságát a megállapodás miatt. Őszintén szólva én sem vagyok oda az örömtől. De nem kell pánikba esni, nem kell csalódottan hazamenni! Ez a politika! De a harc még csak most kezdődik, és a győzelemig hosszú még az út. Remélhető, hogy ez az út kevésbé lesz véres.

Az ukránok rosszul értelmezik a Népköztársaságot. Azt hiszik, mi csak parádézni tudunk, de háborút vivni velük nem! Ha ők továbbra is háborút akarnak velünk…- lehet! Vagy lehet a békés szétválás is, a korábbi népszavazás alapján. Civilizáltan. Mint tették azt Nagy – Britanniában”

http://balrad.wordpress.com/2014/09/20/p-gubarjov-minszk-ii-rol-az-ukranok-ugysem-fogjak-betartani/

A Gazprom készen áll arra, hogy az Európai Unió teljes gázfelhasználását fedezze

2014. szeptember 20. - Andre Lowoa

2014 végére az Európai Unióban az orosz földgázimport mértéke meghaladja majd a 64%-ot, - Alexei Miller, a Gazprom vezérigazgatója Szocsiban, a nemzetközi befektetési fórumon fejtette ezt ki. "

Hídfő.net | Alexei Miller

2010 óta az orosz import gáz aránya az Európai Unióban meghaladta az összes gázfelhasználás 30%-át, négy évvel ezelőtt ez mindössze 23% volt. Különösen meglepő, hogy 2014 végére az Európai Unió összefelhasználásának több mint 64%-a orosz importból származik majd".

A Gazprom vezérigazgatója szerint a jövőben az EU orosz gázimportja csak nőni fog, és egyelőre semmi nem utal arra, hogy ez a folyamat megtorpanna. "Ha arról beszélünk, mi fog történni 10 év alatt, egyértelműen az import növekedésével kell számolnunk. Fontos megemlítenünk, hogy Oroszországnak elegendő kapacitása van arra, hogy igény esetén az Európai Unió teljes gázfelhasználását fedezni tudja."



http://www.hidfo.net/2014/09/20/gazprom-keszen-all-arra-hogy-az-europai-unio-teljes-gazfelhasznalasat-fedezze

NATO tankok Ukrajnában - jelentés a frontról

2014. szeptember 20. - Andre Lowoa

Német felségjellel ellátott Leopard tankokat kaptak lencsevégre Ukrajnában, valamint arról is hírek terjednek a helyi médiában, hogy a milícia kilőtte első Leopard tankját a donbasszi harcokban. Az orosz sajtóban trójai falóként hivatkoznak az Ukrajnában zajló "hadgyakorlatokra", vagyis egyértelmű; a NATO arra használja ki a gyakorlatozást, hogy haditechnikát juttasson el Ukrajnába olyan módon, hogy arról a közvélemény figyelmét elterelje. A képek Ukrajnában készültek:

Katonai helyzet

A minszki megállapodás "tűzszünete" már bejelentésekor sem terjedt ki minden harcoló félre, mivel az ukrán kormány nem rendelekzik irányítással a fegyveres szélsőjobboldali szervezetek felett. A Jobb Szektor tagjai - ennek megfelelően a szervezet tagjaival feltöltött Nemzeti Gárda alakulatok is - többször nyilatkoztak már a sajtónak, hogy rájuk semmiféle megállapodás nem vonatkozik, a Jobb Szektor önkéntes csoportjai pedig egyenesen a kormányt támadják a tűzszüneti megállapodás miatt. Így ők már többször jelezték; nem hagyják abba a harcokat. Ennek köszönhetően az elmúlt napokban is sok helyen voltak komoly összetűzések.

A fegyvernyugvás óta kissé nyugodtabbak az éjszakák, annak ellenére, hogy folyamatosan vannak lövöldözések és ágyúzások. Luganszkban több vonalon helyreállították a víz és elektromos hálózatot, javítják a gázvezetékeket is. Luganszk régióban a legforróbb pont a várostól északra elterülő falvak. Itt több helyen nagyon komoly összecsapások voltak, a Nemzeti Gárda harckocsikkal próbált elfoglalni több fontos átkelőhelyet Luganszktól északra. Több harckocsit elvesztettek, a támadásokat visszaverték. Heves harcok folytak, a veszteségek azonban nem jelentősek.

Debalcevo továbbra is az ukrán hadsereg kezén van. A város keleti határában folynak elszórt lövöldözések. A milícia lezárta a Debalcevot Szlavjanszkkal összekötő autópályát, mivel az ukránok folyamatosan hordják az utánpótlást és erősítést Debalcevó irányába. Innen pedig eljuttatni próbálják a várostól délre katlanba szorult hadsereghez. Ezen a területen folyamatosak az összecsapások. A DNK tüzérsége folyamatosan lövi az utánpótlási vonalakat. A milícia helyi parancsnoka szerint legalább egy ezreddel erősítették meg a város hadseregét az elmúlt napokban, több tank is bejutott a városba, annak ellenére, hogy az autópályán sok járművet, harckocsit elvesztettek az ukránok. Feltételezhető, hogy ez lesz a Harkovból induló offenzíva irányvonala, mivel beékelődött a DNR területébe, és innen kiindulva lehetséges Donyeck város körbekerítése.

Az éjszakák folyamán az ukránok folyamatosan ágyúzzák Donyeck városát, bár kisebb intenzitással. Rozovka falu határában egész nap és egész éjjel tankok lőtték egymást. A falu és a környezetében több ház ég, éjjel jól láthatóak voltak a robbanások és az égő házak. Jelenleg itt is heves összecsapások zajlanak. A milícia egyre mélyebben rekeszti körbe a donyecki reptéren elbarikádozott alakulatot, akik nem adják meg magukat. Mára sikerült valóban teljesen elszeparálni a repteret, és az utóbbi napokban már semmi nem tudott bejutni. A reptér egy hatalmas objektum, sokkal nagyobb, mint önmagéban amennyi a műholdas felvételeken reptérként látszik. Ennek már csak központi részét, magát az épületkomlexust uralja a hadsereg. A külső területeket már nem. Éjszaka a hadsereg innen lőtte a várost rakétás egységekkel, amire válaszul a milícia egész éjjel ágyúzta a repteret. A milícia értesülése szerint a jelenlegi ukrán támadások egyik célja, hogy megpróbálja körbekeríteni Horlivka települést. EZ a kisváros végvárként hónapok óta ütközőként fogja fel az ukrán támadásokat.

Mariupolban szintén egész éjjel egymást lőtték a harcoló felek rakétás egységekkel. A hírek szerint a milícia először vetette be az ukránoktól zsákmányolt BM30 MLRS egységeket, amivel a várostól északra felállított előretolt ellenőrzőpontot lőtték. Az információk szerint az ellenőrzőpontból, az ott felállított védművekből, harckocsikból semmi sem maradt, a halottak száma sem felmérhető. A pusztítás olyan mértékű volt, hogy az ellenőrző ponttól 300 méterre lévő benzinkút is felrobbant. Hadműveletek jobbára a várostól északra folynak mindkét részről, a városba vezető autópálya uralmáért.

Fejleményként megemlíthető, hogy az egész új-oroszországi területen kialakulóban van a szabotázs akciós csapatok felállása, más néven a partizánháború. Harkovban egy egész üzemanyag-utánpótlást szállító vasúti szerelvényt robbantottak fel. Mariupolban egy útkereszteződésben konvojt robbantottak fel. Odesszában és más városokban is történtek már szabotázs akciók, Szlavjanszk határában egy komplett utánpótlást szállító konvojt robbantottak fel, a megmaradt 3 kamion tüzérségi lőszert ellopták. A legnagyobb veszély a kijevi vezetésre, ha a tél beálltával a partizánok a gáz és elektromos vezetékeket fogják támadni a városok körül. Gyárak, iskolák, kórházak, lakónegyedek maradhatnak fűtés és energia nélkül.

Harkov környékén az ukránok harci repülőkkel és ismeretlen gyártmányú helikopterekkel gyakorlatoznak. A repülőtérre folyamatosan özönlik továbbra is a fegyver és utánpótlás a NATO gépekkel.


http://www.hidfo.net/2014/09/20/nato-tankok-ukrajnaban-jelentes-frontrol

“Szivaros Billy” beszólt Döbröginek!

2014. szeptember 20. - Andre Lowoa

“Szivaros” Bill egykori amerikai elnököt Jon Stewart faggatta szeptember 18-i Daily Show műsorában néhány, az egész világot foglalkoztató kérdésekről.

Hogyan lehet megállítani az ebolát?

Hogyan lehetne véget venni az ISIS rémuralmának?

Az elmúlt évek történéseit figyelembe véve, vajon nem beszélhetünk-e az általunk ismert világrend összeomlásáról?

Az események ugyanis mintha egy olyan tendencia felé mutatnának, hogy minden szétesik, amit az elmúlt 20-30 évben felépítettünk. (Értsd: amit ŐK felépitettek!)

“Szivaros Billy” – amúgy Páholyfőnök – szerint kétségtelenül nagy a baj, de azért az általános trendek mégsem az összeomlás felé mutatnak.

Clinton beszélt a világot pillanatnyilag uraló három politikai modellről is:

Az egyik a kormányon kívüli! Ez a liberális szabadkőmüvesek nagy kedvenc modellje. A kormányok csak adminisztráljanak, és hajtsák végre az Alapitványok diktátumait. Ez igy remek dolog! De az, amit az ISIS gyakorol, az maga a lázálom.

Egy “tekintélyelvű kapitalista modell” – mint amilyen Oroszországban és kicsit más formában Kínában uralkodik, az is demokratikus modell, csak “Szivaros Billy” szivének nagyon nem tetsző modell, mert az Alapitványok ebben a modellben nem képesek a Központi Akaratot érvényesittetni a demokratikusan választott kormányok által.

Amerika egykori elnöke legnagyobb aggodalmára az orosz-kínai modellt más országok is vonzónak találják. Igy például Magyarország is ezt a trendet követi. Döbröginket is szóba hozta mint rossz példát, bár nem név szerint, hanem mindvégig Magyarország miniszterelnökeként emlegette. Clinton úgy fogalmazott, hogy jóllehet, a magyar Uralkodó sokat köszönhet Amerikának, mégis az autoriter kapitalizmus mellett foglalt állást. Ez azonban csak annyit jelent, hogy szereti a hatalmat, esze ágában sincs lemondani róla, és sok pénzt akar csinálni. (Hozzátesszük: nem csak az akaratával, hanem a módszerével is van bajunk – nekünk – MAGYAROKNAK!)

“Szivaros Billy” amúgy még ma is nagy befolyással biró személyiség! Különösen “alapitványi körökben” nagy iránta a bizalom – “demokratikus kormánykörökben” pedig a szava! Egészen kiváló mediátor az Alapitványok és a Végrehajtók között!

Úgyhogy “Szivaros Billy” szavaira ÉRDEMES ODAFIGYELNIE DÖBRÖGINKNEK!

Meg persze nekünk – MAGYAROKNAK – is! Sok jóval ugyanis nem kecsegtetnek. Merthogy szerinte “…az általános trendek mégsem az összeomlás felé mutatnak…!

 

http://balrad.wordpress.com/2014/09/20/szivaros-billy-beszolt-dobroginek/

süti beállítások módosítása