Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

Magyarországot Majdan fenyegeti, mert baráti viszonyt ápol Oroszországgal

2014. november 18. - Andre Lowoa

 












- Orosz vélemény a magyarországi liberális tüntetéssorozatról -

Magyarország hétfőn – november 17-én – kormányellenes tüntetések zajlottak országszerte. Csupán a fővárosban mintegy tízezren vonultak ki az utcára, csakhogy elégedetlenségüket fejezzék ki Orbán Viktor kormánya politikájával.

Az Ekonomika Szegodnya orosz hírügynökség jelenti, hogy már maga a tiltakozási akciók oka, hogy – Orbán nem volt hajlandó meneszteni a Washington által korrupcióval vádolt NAV-elnököt, Vida Ildikót – az is gyanús. Az Egyesült Államokra nem jellemző az ennyire agresszív beavatkozás egy EU- és NATO-tagország belügyeibe.

Magyarország azonban szembetűnően kilóg a sorból. Orbán Viktor nem egyszer nyíltan kijelentette, hogy Magyarország számára az EU határain túl Oroszország az egyik legfontosabb partner. Magyarország és Oroszország már az Oroszország-ellenes gazdasági szankciók életbe léptetése után is szilárdította az együttműködést: a magyar hatóságok teljes mértékben támogatják a Déli Áramlat projekt realizálását, míg más országok igyekeznek akadályokat gördíteni Oroszország elé. Orbán Viktor megerősítette, hogy az amerikai hatalmasok nyomást gyakoroltak rá ebben a kérdésben, hiszen a Nyugat távlati tervei közt az orosz gáztól való függőségének csökkentése és nem a zökkenőmentes gázellátás biztosítása szerepel.

Lényegében egyértelmű, hogy a bizonyos magas rangú magyar tisztségviselők amerikai beutazására vonatkozó tilalom nem más, mint egyfajta diplomáciai figyelmeztetés a magyar hatalomnak az USA részéről. Senki sem kívánja meghallani Orbán szavait, hogy döntései nem „oroszbarát”, hanem „magyarbarát” jellegűek. Olajként hatott a tűzre Szijjártó Péter külügyminiszter azon kritikai megjegyzése is, hogy az Oroszországgal szembeni szankciók hatástalanok és negatív hatást gyakorolnak a közép-európai országokra. Az USA számára ez elegendő volt ahhoz, hogy tudomásul vegye Oroszország és Magyarország „közeledésének” tényét. Mi több, Magyarország erősen diszkreditálta magát Washington előtt, amikor szeptemberben leállította a visszaáramló ukrajnai gázszállítást, bejelentve, hogy megnövekedtek belföldi szükségletei. Orbán akkor hangoztatta, hogy Magyarország nem támogathatja Ukrajnát saját érdekeinek csorbulása árán, de az Egyesült Államok számára ez nem indok.

Bizonyos körökben máris hírek keringenek, hogy a magyar hatóságok fontolóra veszik az Európai Unióból való kilépést, mert ugyanis megunták már, hogy politikájukat külső érdekeknek kell alárendelniük. Orbán Viktor még azt is kijelentette, hogy mai formájában az EU szerencsétlen utópisztikus kísérletté válhat, mert a túlságos központi bürokrácia akadályozza normális működését.

Egyszóval, lehet, hogy Magyarország kénytelen lesz fizetni az efféle lázongásért. Az internetadó elleni tüntetések szemléletesen bizonyítják, hogy mennyire könnyen manipulálható a lakosság hangulata a közösségi hálózatokban. Semmi sem garantálja, hogy azok az emberek, akik, kivonulva az utcára, követelték Vida Ildikó lemondását, tisztában voltak-e azzal, hogy tulajdonképpen egy nagyon egyszerű kombináció résztvevőivé váltak, – amelynek eredményeként már egy Viktor (Janukovics), kénytelen volt távozni a hatalomból.

Ekonomika Szegodnya/Rueconomy.ru - Oroszország Hangja




Majdan magyar módra – Az antifáknak szánják a Jobb Szektor szerepét?

MTI Marjai János

- Liberálisok és cionbolsevikok hisztiztek a Kossuth téren -

Úgy néz ki, hogy Pesten, a szélsőbalos antifákkal akarják eljátszatni a kijevi neonáci Jobb Szektor szerepét.

November 17-én rendezte meg a liberális csürhe, a ‘Közfelháborodás Napja’ elnevezésű kormányellenes demonstrációt. Több magyar városban és külföldön is tüntettek az Orbán kormány ellen.

A Kossuth téren, a Parlamentet védő rendőrsorfal előtt – óbégattak, lökdösődtek a liberálisok, liberál-bolsevikok és cionbolsevikok, – míg háttérben az általuk megvezetett egyszerű emberek tiltakoztak a rendszer ellen, s a kormány lemondását követelték.

7195131_80797af1c74a36fe7be2fc22e49c068f_m

Az erős nyugat-európai és amerikai támogatást maguk mögött tudó szervezők; ugyanaz a társaság, mely az internetadó elleni tüntetés szervezésében is benne volt, – két kis nyikhaj; Nemes Balázs és Kocsis András, a ‘Nem Némulunk El’ Facebook csoport alapítói, – ‘Közfelháborodásnak’ nevezett, – ismételt nyugatbarát reklámkampányt rendeztek a Kossuth téren.

Fotó Chripkó Lili 444Tüntetésük valódi célja egyetlen mondatban megfogalmazható. Eredeti felhívásukban ezt írták: “Igent mondunk Európára!” – Vagyis igen, az EU-ra.

Az esemény a már a jól ismert felforgatási kézikönyv szerint zajlott, – bár most a magyar helyszín sajátságosságainak megfelelően, – némi színbéli eltérést voltak kénytelenek eszközölni. Mert a Kijevi Majdanra emlékeztető díszletek; az EU és nemzeti színű zászlók között, – megjelent egy új szín is; a vörös. (Lásd fenti kép).

Mivel a netadó elleni tüntetésen és utána bebizonyosodott, hogy a magyarországi radikális jobboldalt, – nem tudják a kormány elleni felforgatásba belevonni, – ahogyan ezt lassan egy éve Kijevben a Majdanon megtették, – a háttérben álló atlantista szervezők kénytelenek voltak új szereplőket, mondhatni ‘balekokat’ keresni. – Hogy csak történjen már valami, s ne csak skandálásokkal és vonulgatásokkal töltsék ki a rendelkezésükre álló, egyre szűkebb időt.

Az úgynevezett ‘tüntetés’, de valójában az uniós promóció szervezői, – az általuk eddig semmibe vett népre hivatkoztak, – s szemmel láthatóan tehették is, mert sok megvezetett egyszerű ember is tiltakozott a rendszer ellen, a kormány lemondását követelve.

Fotó 444

Sajnálattal ismertünk fel közöttük több otthonvédőt is, – akik valójában most önmaguk ellen tüntettek.

Mert a mostani hőzöngés valódi célja, ahogyan az uniós zászlók is jelezték nem más, mint a jelenlegi liberális kormány lecserélése egy a nyugat és EU felé még készségesebb korábbi liberális kormányra. Talán nem kéne megfelejtkezni arról a tényről sem, hogy a Bilderberg csoport konferenciájának egyetlen magyarországi meghívottja a libás Bajnai volt!

Minden jel arra mutat, hogy a helyi provokátorok és fizetett önjelölt vezérek munkáját, – a beszivárgó amerikai ügynökök jelenléte is támogatja.

Olvasóinknak ismételten az javasoljuk, legyenek nagyon óvatosak a megtévesztő ám rendkívül kártékony liberál-bolsevik, cionbolsevik eszmékkel szemben, – melyek lényegében a neoliberalizmust képviselik. – Az otthonvédőknek semmi dolguk ezzel a neoliberális csürhével, mely, – ha ismét hatalomba kerül akkor az eddigi apró eredményeket és félsikereket is elsöpri, és a kilakoltatási hullámnak, a végrehajtók korlátlan hatalmának semmi sem fog gátat szabni!

Nem tudni, hogy ezek a megvezetettek miért nem vették észre a mostani és eddigi demonstrációkon, a liberális ellenzék felülreprezentált jelenlétét; úgymint jelen esetben Demszky Gáborét, – Gréczy Zsoltét, a DK-ból, – vagy ott volt a DK elnökségéből, Kakuk György is.

De, hogy történjen is valami…

Az eddig szinte unalomig ismételt klisékre alapuló felforgatási kézikönyvet, mint már említettük kénytelenek voltak kissé átdolgozni a háttérben meghúzódó hivatásos zavarkeltők, – a magyarországi helyszín sajátosságainak megfelelően. Hogy valóban történjen is már valami.

Új színt, éspedig a vöröset kellett vinni az eddigi palettába, – vagyis az antifa akciócsoportokat, s mellettük a cionbolsevik, liberál-bolsevik szerveződéseket vonták be az eseményekbe.

7194561_ea68353a2c20134e435736d1508060ca_m

Ha egy orosz, vagy újoroszországi kommunista ezt meglátná, hogy az EU-s rongy mellett megjelenik a CCCP-s póló is, – pofán is verné azt, aki azzal gyalázza a jelképeiket, hogy egy EU párti tüntetésen jelenik meg benne.

Aktívan jelen voltak tehát a neoliberális ellenzék által szervezett tüntetésen ezek a baloldalinak és népinek beállított szervezetek, – bizonyítván azt, hogy nem sok választja el őket a nyugatbarát ellenzéktől.

A Krausz Tamáshoz és Tamás Gáspár Miklóshoz, valamint a ‘MEBAL’-hoz köthető cionbolsevista; ‘Attac Magyarország’ mozgalom zászlóját is láthattuk az első sorokban,  - de jelen voltak a Cseh Miklóshoz köthető liberál-bolsevik, marxista ‘Népi Front’ aktivistái is, – erről honlapjukon saját maguk számolnak be.

Ebben a cikkben világosan kifejtik, hogy a változások élére akarnak állni, (mily meglepő), – abba a tévhitbe ringatván önmagukat, – hogy az Orbán kormány esetleges bukása után ők is politikai szerephez juthatnak a kapitalista neoliberális pártok mellett.

Az 'Attac Magyarország' zászlaja a Che Guevara zászló mellett

Az ‘Attac Magyarország’ zászlaja, a Che Guevara zászló mellett

Mindenesetre a szervezők sikerrel használták fel őket hétfőn este. A hozzájuk köthető antifa aktivisták, a fenti címkép tanúsága szerint is igencsak nyüzsögtek, – úgymond ‘csinálták a fesztivált’.

A kezdeti beszédek után kezdődött a rendőrsorfal előtti óbégatás, skandálás, majd a lökdösődés. Ide gyűlt az összes önmagával nem bíró gyűlölködő titán és titánia (hivatásos provokátorokkal megsépkelve), a már előzetesen megállapított szereposztás szerint: antifák és liberálisok, liberál-bolsevikok, cionbolsevikok.

Ám ezek az antifák, a közelébe sem jöhetnek az ultráknak. 2006-ot ezzel az állománnyal nem lehet megismételni. – De a Majdant még inkább nem.

Kb. 30 ember csinálta igazából a balhét, a többiek inkább csak álldogáltak, ajvékoltak, s olyasmi 2006-ból lopott szövegeket is skandáltak, hogy; ‘Orbántakaroggy’.

Ezek a legforróbb fejűek, (vajon mennyi is lehetett köztük a hivatásos zavarkeltő?) – olykor nekilendültek, és nyomultak a rendőrsorfal felé, mire a falanxról úgy pattantak le, mint a labda. A liberális Index és a 444 helyszíni tudósítói szerint is; – kevés olyan tüntető volt, aki mert vállalni konfrontációt a Készenléti Rendőrséggel. – Így nem sok esélyük volt kijevi mintára, – vagyis hogy betörjenek a Parlamentbe és ott törjenek, zúzzanak.

Fotó Bődey János

Nos talán a a háttérben álló valódi szervezőknek, – csak szükségük lesz a forgatókönyvük további magyarországi adaptációinak megvalósításához, – azokra az Ukrajnában már jól bevált fránya külföldi zsoldosokra. – Igen, kelleni fognak majd a hivatásos martalócok, ha azt akarják, hogy az újabb tüntetéseken végre elérjék céljukat és vér folyjon. – S így robbantsák ki a “forradalmukat” (sic!).

Nem kizárt az sem, hogy hoznak majd Ukrajnából néhány jobb szektoros neonácit is, akiket a változatosság kedvéért majd Che Guevarás jelmezbe bújtatnak.

Így emelhetik be őket az antifák közé, – akik velük együtt eljátsszák majd azt a szerepet, amit a Jobb Szektor Kijevben a Majdanon eljátszott. Ugyanazokért a célokért, a nyugati orientáció helyreállításáért, a Keleti nyitással szemben. Mert szerintük Magyarország vészesen közel került Oroszországhoz. – Nem beszélve arról, hogy a bankoknak is elegük van már az Orbán kormányzatból. Mert ne higgye senki azt, hogy ők nem támogatják a liberális lázadást.

A kormány devizahiteleseket mentő csomagja persze olyan amilyen, sok kritikára ad okot, – főleg az aktuális napi árfolyamon történő forintosítás, – ám a részeredményeket nem szabad semmibe venni, mint ahogy azt sem; hogy a kormány jóvoltából még mindig nincsenek tömeges kilakoltatások.

És, ha neoliberálisok, liberál-bolsevikok, s cionbolsevikok által annyira preferált, s a megvezetett egyszerű kifosztott emberek óhaja teljesülne – s megbukna az Orbán kormány, – akkor bizony a tisztelt devizahiteleseknek és egyéb bajban lévő millióknak merő naivság lenne gondolniuk azt, – hogy egy szociális rendszerváltás következik be majd. – Hanem a neoliberális kapitalizmus restaurációja jön, annak minden ódiumával együtt.

Tömeges kilakoltatások, – a magyarság teljes kifosztása, az életben maradottak rabszolga sorba döntse, – a nemzet teljes megsemmisítése következik majd.

Szabad Riport

***

Utólagos információk, mostani történések előzményeiről:
Az alábbi fotó-dokumentumok is bizonyítják, hogy a liberál-bolsevik és cionbolsevik szerveződések mennyire kötődnek a neoliberális ellenzékhez, – valójában egy alomból származnak velük.
Ahogyan a tavaly nyáron, a Kijevi majdan előtt is megtörtént a szervezés és egyeztetés, – ezen a nyáron a budapesti központú liberális lázadások előtt is történtek előzetes egyeztetések, szervezések, – a mostani történésekben résztvevő felek között:
Például a nyár végén, augusztusban a Szelidi tónál, egy u.n. ‘Baloldali fesztivál’ keretében találkoztak egymással.
A lementett oldal szerint, az úgynevezett baloldali pártok és szervezetek egyeztettek a szorosabb együttműködésről. Ami például hétfőn, a Parlament előtt meg is történt. Ezek a pártok és szervezetek tehát a következők voltak:
A liberálisok; LMP, Együtt Pm, – ultra liberálisok; 4K, – szociál-liberálisok; MSZP, – liberál bolsevikok; Népi Front, – cionbosevikok; Attac, Mebal, Munkáspárt 2006.
Ezek a szerveződések valójában úgyszintén a liberális ellenzékhez köthetők, azok szekerét tolják és bármit is mondjanak magukról és az állítólagos rendszerváltásról, – valójában semmi mást, mint a neoliberális; Gyurcsány, Bajnai féle visszarendeződést készítik elő.

Cionista baloldali egyeztetés - Szelidi tó 1- 2014 augusztus

Cionista baloldali egyeztetés - Szelidi tó 2- 2014 augusztus

SzRTI

Athénban 40 ezres tüntetés az amerikai követség előtt, égő amerikai zászlók

2014. november 18. - Andre Lowoa

Több mint 40 ezren vettek részt Görögország fővárosában azon a tüntetésen, amit az amerikai támogatású katonai junta elleni 1973-as felkelésre emlékezésként rendeztek.

A tömegdemonstráció során amerikai és EU-zászlókat égettek az USA athéni nagykövetsége előtt, majd a tüntető tömeg nekitámadt a nagykövetséget védő rendőri erőknek. A rohamrendőrök könnygázzal kezdték oszlatni a tömeget, a tüntetés végül a belvárosban a rendőri erők és fiatal aktivisták kisebb csoportjai közti hajtóvadászattá vált. Több mint 70 embert vettek őrizetbe, kiemeltek a tömegből és ütlegelni kezdtek két riportert, kameráikat pedig elvették. Feltehetőleg nem akarták, hogy az égő amerikai zászlók képe bejárja a világhálót.

Brüsszel és Washington a számára kínos események kapcsán általában teljes médiacsendet szokott elrendelni, ahogy történt az a venetoi függetlenségi mozgalom elhallgatása, vagy Ukrajnában a rivnei atomerőmű elfoglalása esetében is.

A tüntetők egész éjjel újabb összecsapásba bonyolódtak a belvárosban hajtóvadászatot rendező hatóságiakkal, egy alkalommal egy motoros rendőrt leütöttek a járművéről és tömeges lincselés kezdődött.

A demonstráción mintegy 40 ezer diák, munkás vett részt, de nyugdíjasok is szép számmal voltak, vagyis a társadalom legkülönbözőbb rétegei tiltakoztak az amerikai imperializmus ellen. Az amerikai követség elé szervezett megmozduláson a tüntetők követelték az Európai Unióból kilépést és az IMF hitelprogram felmondását is.


http://www.hidfo.net/2014/11/18/athenban-40-ezres-tuntetes-az-amerikai-kovetseg-elott-ego-amerikai-zaszlok

Die Welt: “A forradalom még nem jött el…”

2014. november 18. - Andre Lowoa
A Klubrádió honlapja ismertei egy csomó külföldi orgánum beszámolóját és véleményét a tegnapi magyarországi “közfelháborodásról”. Szinte mindegyik idézett médium a megmozdulások egyetlen okaként az Orbán – rendszert nevezi meg. Egy – csak egy – idézet lóg ki a sorból:
Die Welt
Magyarország felkel a politikai osztály ellen: több városban tízezrek tiltakoztak nemcsak az Orbán-kormány, de az összes politikus ellen. Az internetadót ugyan a hatalom visszavonta, de nem nehéz új célokat találni a tiltakozásnak: Miskolcon például az egész rendszert el akarták törölni, és helyette olyat teremteni, amelyben jól lehet élni. A lehetőség megvan: a tét, hogy megbuktassák Orbán Viktort. A Kossuth téren jó 10 ezren gyűltek össze – az összes politikus ellen. Itt a civil társadalom mozdult meg. A magyarokat olyan témák foglalkoztatják, mint a hitelcsapda, vagy a túl kicsi nyugdíj, illetve a fiataloknak elegük van a kormány konzervatív retorikájából. A tüntetés után a rendőrök nem hagyták magukat provokálni, profi módon hagyták, hogy hasson az idő, a hideg és az unalom. Utána kiszorították a maradék 100-200 embert. Egy rendőr ugyan fél 11-kor odacsapott, de társai utána lefogták. A forradalom még nem jött el, legalábbis ezen az estén nem.
Bár a Die Weltnek legyen igaza! Merthogy zárómondatából azt lehet kiolvasni, hogy VÁRHATÓ egy forradalom! Egy RENDSZERVÁLTÓ, EGY “VISSZARENDSZERVÁLTÓ” FORRADALOM!

tak

Mert ez a rendszer – legyen az orbáni vagy akármilyen kapitalista rendszer – ez demokratikus eszközökkel nem váltható le! Márpedig le kell váltani! Ahhoz meg kell az a bizonyos forradalom!
Amikor “…Magyarország felkel a politikai osztály ellen…”
Amikor a MAGYAR NÉP fog felkelni az őt kifosztó politikai osztály ellen!

http://balrad.wordpress.com/2014/11/18/die-welt-a-forradalom-meg-nem-jott-el/

Már megint “A PUTYIN…” – dühöngenek a szankciókról fröcsögők annak kapcsán, hogy a net. világa megint az orosz elnök gesztusától hangos.

2014. november 18. - Andre Lowoa
Még egy hete sincs, hogy a kínai lányok – asszonyok szimpátiáját vívta ki “betakarós” lelenetével, és máris itt van a másik ámulat.
A G20 – ról való távozásakor Oroszország elnöke odalépett az autókonvojt felvezető rendőrmotoroshoz, és barátságosan kezet nyújtott neki. A rendőr természetesen meglepődött. Talán kicsit több is volt ez mint meglepedés, de a kézfogás megtörtént.

pol

“Soha életemben politikus még nem nyújtott nekem kezet, nem köszönte meg a munkám” – mondta a rendőr az eset után az őt faggató újságíróknak. “Látszott a tekintetén, hogy ez számára egy természetes dolog! Ez nem úriemberi, hanem emberi gesztus volt Mr. Putyin részéről. Hát én meglepetésemben csak annyit tudtam mondani neki: minden jót elnök úr!”
Az internet népe pedig megint Oroszország elnökének EMBERI oldalát taglalja. Elismerőleg.


http://balrad.wordpress.com/2014/11/18/mar-megint-a-putyin/

Donbassz ma

2014. november 18. - Andre Lowoa
Mára virradóan éjjel egy óra körüli időben Mariupol környékén felelevenedett az élet. A népköztársaságiak tüzérsége valamennyi Mariupol – környéki városszéli latorposztot elkezdett lőni. Az akcióról bővebb információink sajnos nincsenek.
Donyeck “Szpartak” kerülete ma a szabad mozgású avgyejevkai latortüzérség célterölete.
A repülőteret ma délelőtt ismét lőtte Peszkiből a pribékhorda.
Nyikisinonál reggel óta ismét ki akarnak törni a valcmanisták, a népköztársaságiak marasztalják őket.
Szokolnyikot ágyúzta délelőtt a bűnbanda.
Fascsovkát megint lőtte ma délelőtt Nyalókakirály latortüzérsége.
A luhanszki milicisták “Grad” – ütege ma délelőtt mért csapást a Zolotoje melletti latorerő – csoportosításra. Nagyvadat is leterítettek. Alekszandr Kaplickij vezérőrnagy, a valcmanista latorbrigádok egy fő specialistája a liszicsanszki kórházban adta ki a páráját. (Pedig gyorsan kórházba vitték!) A célterületen még legalább kilencven latoregyed már nem tudta kivárni a kórházat. Ott helyben szállt ki belőlük a lélek. Viszonylag hosszú ideje ez a mai csapás volt a legkomolyabb milicista “kaszálás”.
Szcstyasztyjénál a népköztársasági tüzérség délelőtt valamit nagyon “telibetrafált”. Vélhetőleg lőszerraktár lehetett, mert nagyon – nagyot szólt. Itt egyébként pozícióharc zajlik reggel óta

úgyá

Egy Oboznoje melletti zsoldoscsoportosulást délelőtt leptek meg a milicisták. Három lator fizetett itt az életével a donbasszi szafárizásért.
Uglegorszkból Jenakijevo külvárosát lőtte a vaécmanista latortüzérség. Egy helyi lakos meghalt, a felesége súlyosan megsebesült.
Egyébként pedig minden eddig megszokott donbasszi helyszínen többé – kevésbé aktív “barátkozás” dúl.
A Kirohogradi – régióban kezd látszódni, hogy mire számíthat Nyalókakirály. Bebőszült “alattvalói” lerohanták a dolinszki városi adminisztráció épületét. Az ok: a közüzemi szolgáltatások “minőségének drasztikus romlása” (még mindig nincs távfűtés, akadozó villany és gázszolgáltatás, melegvíz már lassan egy hónapja nincs, viszont a tarifák úgy nagyjából a duplájukra emelkedtek. Munkahelyvesztések, bércsökkenések, élelmiszeráremelkedések) és a szociális bizonytalanságok.
tar
Pedig még tél sincs! Egész délelőtt “háború” dúlt Dolinszk városházán és az előtte lévő téren. A haragos dúlók elég szépen anyáztak Nyalókakirály neve hallatán.

http://balrad.wordpress.com/2014/11/18/donbassz-ma-6/

Örményország - január 2-től az Eurázsiai Unió teljes jogú tagja

2014. november 18. - Andre Lowoa

Az orosz kormánybizottság elfogadta a Külügyminisztérium és Gazdasági Fejlesztési Minisztérium által beadott törvényjavaslatot, ami engedélyezi Örményország belépését az Eurázsiai Gazdasági Unióba. A megállapodás 2015. január 2-tól biztosítja Örményország teljes jogú tagsági státuszát az Eurázsiai Gazdasági Unióban, amit a következő kormányülésen ratifikálnak.

Örményország korábban az Európai Unió "keleti partnerségének" célpontja volt, és 2013 novemberében írta volna alá a szabadkereskedelmi megállapodást az EU-val. Az ország azonban a fokozott nyomásgyakorlás ellenére is kicsúszott a nyugat markából, és az "utolsó pillanatban" bejelentette csatlakozási szándékát az eurázsiai vámunióhoz, majd az Eurázsiai Gazdasági Unióhoz. Azt követően a kormány és az ellenzéki pártok érdekegyeztető tárgyalássorozatot folytattak, melynek során az ellenzéki erők is változtattak álláspontjukon.

Október 2-án az örmény parlament elfogadta az Eurázsiai Gazdasági Unió csatlakozási szerződésének aláírására vonatkozó törvényjavaslatot, október 10-én pedig aláírták a csatlakozási szerződést.

Magyarország és Kelet-Európa más országai a közeljövőben szintén lehetőséget kaphatnak az Eurázsiai Unióhoz csatlakozásra, ha képesek lerázni magukról az elmúlt 25 év atlantista politikáját.

Az alternatíva - 2015 január 1-től


http://www.hidfo.net/2014/11/18/ormenyorszag-januar-2-tol-az-eurazsiai-unio-teljes-jogu-tagja

A fronton és a médiában is kiújult a háború

2014. november 18. - Andre Lowoa

Az ukrán hadsereg elsiette a donyecki milíciák egyik vezéralakjának, "Motorola" parancsnok halálhírének bejelentését. A kijevi tudósítás szerint, a hadügy belső forrásokra hivatkozva jelentette, hogy egy tüzérségi csapásban meghalt 23 milicista, közötte "Motorola" parancsnoka is. A hír után pár órával a parancsnok már telefonon válaszolgatott a LifeNews riporterének kérdéseire. Elmondta, hogy valóban volt tüzérségi csapás, jobban mondva folyamatosan van, szinte megállás nélkül. Aznap valóban találat érte a milícia egyik járművét (személyautót) ahol haláleset és sebesülés történt, de a parancsnok nem volt a csapatban.

Arszenij Pavlov - ismertebb nevén "Motorola"

Debalcevo környékén folyamatosan zajlanak az összecsapások. Az ukrán harcjárművek bekerítették a milícia kezén lévő egyik falut Debalcevótol keletre, és állásháború vette kezdetét. Az ukránokra a milícia grad rakétás egységei mértek csapást, amiben megsemmisült több harcjármű. Ezek után a támadók visszavonultak. Ezen a területen a legnagyobb jelenleg a nyomás a milícia erőin. Emellett Donyeck városának folyamatos bombázása sem csillapodott, szintúgy Luganszké sem. A Luganszk melletti autópálya ütközete az elmúlt napokban nem volt annyira hangos, de ettől a ponttól egész donyecki reptérig a két város között minden faluban, minden útszakaszom folyik a háború.

A háború mára teljesen kiújult, és a front teljes hosszán történnek összecsapások. Meg kell jegyezni, hogy a háború és a rossz gazdasági helyzet okozta trauma hatására talán, de Porosenko elnök elképzelhetően megőrült. A német Bild magazinnak úgy nyilatkozott, hogy az ukrán hadsereg sokkal jobb állapotban van mint fél éve, jobb a morálja, és ráadásul támogatják a nyugati országok is, így az ukrán hadsereg felkészült rá, hogy Oroszországgal háborúzzon. Az oroszokkal szembeni háborúra senki sincs felkészülve, maga a NATO sincs, nem egy 20 éve csak romló állapotú ország, ahol lassan megfagynak az emberek. Az ukrán gazdasági miniszter bejelentette, hogy az országnak elfogyott az összes aranytartaléka. Egyes elemzések szerint az ukrán kormány heteken belül bejelentheti az államcsődöt.

Ilyen körülmények között háborúról beszélni öngyilkosság. Az elmúlt egy év háborús állapotának eredménye, Ukrajna elvesztette több ezer katonáját, harcjármű állománya 68%-át, repülőgépei javát, szinte az összes helikopterét, és a teljes maradék hadiflottáját. Pedig nem egy fejlett hadsereggel vív háborút, hanem olyan civilekkel, akik közül sokan nemrégen még szerelők, énekesek, bányászok voltak. Az ország gazdasága az összeomlás szélén táncol, nemzeti valutájuk sosem volt olyan rossz, mint most. Gyárakat, termelő üzemeket, mezőgazdasági részlegeket kell bezárni, a kieső orosz piac hiányában az ország nem tud valutához jutni. Az alantista kormány pedig tűzön vízen keresztül kiszolgálja a nyugati érdekeket, még akkor is ha az ukrán életekbe kerül.



http://www.hidfo.net/2014/11/18/fronton-es-mediaban-kiujult-haboru

Nézd meg, hogy megmentésnek álcázva hogyan vernek át

2014. november 18. - Andre Lowoa

Már megszokhattuk, hogy a banki érdekeket kiszolgáló politika "ügyes" médiumok segítségével még a sza...t is le kívánja tolni az átvert "devizahitelesek" torkán. Természetesen ezzel egy időben a "megmentő" szerepét is el szeretné játszani a kormány. Mint tudjuk, minden csak kommunikáció kérdése...
Az alábbi cikk is jó példa erre. (a cikk alján a táblázat)

Pénzcentrum: Lassan az utolsó részletek is ismertek lesznek a devizahitelesek megmentéséről, hétfőn a forintosítási törvény tervezetének benyújtásával tudtunk meg újabb információkat arról, hogyan segítik meg az adósokat. De hogyan történik az elszámolás, hogyan forintosítják a devizahiteleinket, de legfőképp: mennyi lesz a törlesztőrészlet?

A hétfőn benyújtott forintosítási törvénynek köszönhetően már minden részletet ismerünk a devizahitelek átváltásával kapcsolatban. A tervezetek még módosulhatnak, azonban a jelenlegi állás szerint körvonalazódik, hogyan fog a forintosítás lezajlani. Az adósok megsegítése azonban négy lépcsőből áll, mégis, várhatóan ezeket úgy hajtják végre, hogy a devizahitelesek egy nagy intézkedésként érzékelik őket.

Mi a négy lépcső?

Az első lépcső a márciusban és áprilisban végrehatandó elszámolás lesz, aminek köszönhetően az adósok tartozása a jegybank Pénzügyi Stabilitási Jelentése szerint átlagosan 16 százalékkal csökkenhet, de adósonként rendkívül nagy eltérések lehetnek. Mivel tőke-előtörlesztésként számolják el a tisztességtelen elvonásokat, ezért a még élő szerződéseknél a törlesztőrészlet fog csökkenni, míg a lezárt kölcsönök esetén pénzvisszatérítés jár.

A következő lépcsőben a forintosítás fog megtörténni, ennek a legfontosabb pontja az, hogy a devizahiteleket fix árfolyamon, svájci frankhitel esetén 256,5 forintos, míg az euró alapú kölcsön esetén 309 forintos árfolyamon váltják át.

Melyik devizahitelek érintettek?
Az elszámolásban alapvetően szinte minden deviza alapú hitel érintett, viszont a forintosítás és a kamatplafon bevezetése csak a jelzálog alapú kölcsönökre, köztük a lakáshitelekre vonatkozik. Lényeges, hogy az elszámolás előnyeiből csak a 2004 május 1. után kötött és 2009. július 26. után lezárt, vagy élő szerződések részesedhetnek, és a forintosításban is csak az ezeket a kritériumokat teljesítő jelzáloghitelek vehetnek részt.

A forintosítás során a legfontosabb kérdés, hogy miként változik a törlesztőrészlet az átváltásnak köszönhetően. A törvény úgy határozza meg a kamatszintet, hogy az semmiképpen ne emelkedhessen az átváltásnak köszönhetően. A harmadik lépcső tehát a kamatfelárplafon bevezetése, ami igazodik az eredeti hitel felvételkori, tisztességes kamatszintjéhez. Ez egyébként további törlesztőrészlet csökkenéssel jár, így a jegybanki jelentés szerint 20 és 25 százalék között csökkenhet a havi részlet az elszámolás és a kamatszint meghatározása miatt.

A mentőcsomag utolsó lépcsője a bankok tisztességes hitelezését írja elő, ami a forintosított szerződésekre is kiterjeszti az átlátható, tisztességes árazás kritériumát. A hosszú lejáratú hitelek legalább három évig fix kamatozásúak lehetnek, vagy egy könnyen megfogható kamatszinthez (úgynevezett referencia kamatláb) kötik őket. Ez a jegybank által bevezetett jövedelemarányos törlesztőrészlettel (a törlesztő részlet nem lehet magasabb az igazolt nettó jövedelmünk 50, illetve 60 százalékánál, a jövedelem összegétől függően) együtt biztosíthatja, hogy a jövőben sokkal kevesebb adós jusson bajba a hiteltartozása miatt.

Mik az újdonságok a forintosítási törvényben?

A forintosítás árfolyama a tervezet szerint megegyezik azzal a szinttel, amit korábban a kormány kommunikált, vagyis a svájci frank hiteleket 256,5 forintos, míg az euró alapú kölcsönöket 309 forintos árfolyamon válthatják át.

Eltérés van viszont abban, hogyan számítják az új hitelek kamatát, és milyen időtávra kell fixálni azokat. Minél hosszabb idő van hátra a futamidőből, annál hosszabb kamatperiódust kell meghatározni, és ezzel fixálni a kamatfelárat. Lényeges, hogy a három hónapos BUBOR (Budapesti bankközi kamatláb) az alapja minden átváltott hitelnek, ami jellemzően a lehető legkedvezőbb referenciakamat. Ugyan ez a hátralévő időtartam vonatkozik egyébként a kamatfelár módosítására is.

Mi az a kamatfelár és miért fontos?

Az újonnan felvett hitel kamatára plafont határoz meg a tervezet. Ezt két féle módszerrel teszi, egyrészt a kamatfelárnak meg kell egyeznie a devizahitel kezdeti kamatfelárával, igaz, nem lehet alacsonyabb, mint két százalék. Kamatfelár-plafont is bevezet a tervezet, mivel lakáshiteleknél 5,5 százaléknál, míg a szabad felhasználású jelzáloghiteleknél 7 százaléknál nem lehet magasabb a kamatfelár.

Azt is érdemes szem előtt tartani, hogy amennyiben a kamatfelárunknak köszönhetően a kamatszintünk magasabb lenne, mint a devizahitelünk kezdeti kamata, akkor ez utóbbival fog megegyezni a forinthitel kamatszintje.
Mennyivel csökkenhet a törlesztőrészletem?

A Magyar Nemzeti Bank jelentésében felvázolt egy tipikus devizahitelt, ezen a példán keresztül mutatjuk be, hogyan állapíthatjuk meg az új hitelünk kamatát. Ahogy a táblázat első oszlopán látszik a kamatfelár 3,4 százalékpont, ezt kell hozzáadnunk a jelenlegi három hónapos BUBOR-hoz, ami jelenleg 2,1 százalékon áll. Így kapjuk meg a forintosítás utáni kamatlábat, ami összesen 5,5 százalék lesz. Mivel ez a kezdeti kamatszinthez képest (5,7 százalék, első oszlop) alacsonyabb, ezért ebben a példában a kamatfelárral kell számolnunk, nem pedig a kezdeti hitelköltséggel. Azt érdemes hozzátenni, hogy a hiteldíj csökkenése az 56 ezer forintos törlesztőrészletet tovább csökkenti, igaz, nem jelentős mértékben. Pénzcentrum


http://www.civilkontroll.com/nezd-meg-hogy-megmentesnek-alcazva-hogyan-vernek-at


Kapcsolódó:
Devizahitelek: csak a milliomosok nem buknak milliókat
Tájékoztatási kötelezettség elmulasztása
Így kopaszt meg minket jövőre az állam
Jövőre és bármilyen adót bevezethetnek az önkormányzatok
33% lesz az élelmiszerek ÁFÁ-ja januártól Magyarországon
Japánban előrehozott választások lesznek az áfa nyolc százalékra emelése miatt
Orbán megüzente: ő bármit megtehet
Orbán Viktor: Legyen végre egység az új világrendben!
Orbán adta át a barátja, Mészáros Lőrinc mangalicatelepét

A G20 találkozó totális vereség volt az összeesküvés, a Bush és Cohen bűnöző családok számára

2014. november 18. - Andre Lowoa

A most véget ért G20 találkozó Ausztráliában teljes vereség volt az összeesküvés és tervei számára, több forrás szerint. Az összeesküvés megpróbálta Ukrajnát ürügyként használni arra, hogy háborút kezdjenek Oroszország ellen abból a célból, hogy újjáépítsék a nyugati gazdaságot, és hogy hatalmon tartsák magukat. Ugyanakkor ehelyett a franciák, britek és németek elhagyták az összeesküvés ellenőrizte amerikaiakat, és csatlakoztak a bolygó túlnyomó többségéhez, hogy támogassák a BRICS szövetség új Marshall-tervről szóló kezdeményezését a Föld számára, a források szerint. A kísérlet, hogy lángra lobbantsák a háborús hangulatot, felhasználva Ukrajnát és az ISIS-t sehová sem vezetett a világ legtöbb vezetőjénél.

A most véget ért G20 találkozó Ausztráliában teljes vereség volt az összeesküvés és tervei számára, több forrás szerint. Az összeesküvés megpróbálta Ukrajnát ürügyként használni arra, hogy háborút kezdjenek Oroszország ellen abból a célból, hogy újjáépítsék a nyugati gazdaságot, és hogy hatalmon tartsák magukat. Ugyanakkor ehelyett a franciák, britek és németek elhagyták az összeesküvés ellenőrizte amerikaiakat, és csatlakoztak a bolygó túlnyomó többségéhez, hogy támogassák a BRICS szövetség új Marshall-tervről szóló kezdeményezését a Föld számára, a források szerint. A kísérlet, hogy lángra lobbantsák a háborús hangulatot, felhasználva Ukrajnát és az ISIS-t sehová sem vezetett a világ legtöbb vezetőjénél.

A BRICS és az APEC csúcstalálkozók hete végül a multinacionális vállalatok adócsalásának megállítására, és a szegénység, valamint a környzeti pusztítás felszámolása elleni küzdelemre fókuszált.

Ezenfelül az amerikai hadsereg azóta van sokkos és demoralizált állapotban, hogy egy első osztályú amerikai Aegis hadihajójukat béna kacsává változtatták a Fekete-tengeren az idén, francia és más jelentések szerint.

http://biztonsagpiac.hu/az-oroszok-alazzak-az-usa-t-a-fekete-tengeren

Ahogy egy orosz tábornok kifejtette, "minél bonyolultabb egy elektronikus rendszer, annál könnyebb megzavarni." A nyilvánvaló vonzata mindennek az, hogy az amerikai hadsereg magas szinten számítógépesített felszerelése elektronikusan teljesen megzavarható, így nem veszélyesebbek, mint egy hűtőszekrény. Olyan ez, mintha Arthur C. Clarke 1951-es "Felsőbbrendűség" (1) című sci-fi története vált volna valóra, mely egy hadseregről szól, mely elveszett, mert a nem tesztelt high-tech berendezéseikre támaszkodtak. Ez a történet valaha kötelező olvasmány volt az amerikai katonatisztek számára.

Mindenesetre az oroszok és mások is azt mondják, hogy amikor most az orosz haditengerészet egy flottát állomásoztatott a G20 Ausztráliában tartott találkozójának közelében, az amerikaiak válaszképpen féltek odaküldeni a saját flottájukat.

Ezen kívül részletes bizonyítékokat mutattak be a világ vezetőinek arról, hogy a Malajziai Légitársaság MH370-es járatának incidense (2) a floridai Bush és Cohen bűnöző család nukleáris zsarolása volt, P2 szabadkőműves és Pentagon források szerint. A Pentagon ezekre a kinyilatkoztatásokra a nukleáris erők újabb átszervezésével reagált annak érdekében, hogy megakadályozzák a további Bush/Cohen nukleáris terrort.

A P2 páholy szerint az Egyesült Államokat jelenleg hét bűnöző család vezeti. Ezen családok közül a Bush és a Cohen család az, amely most a világ népessége és a szabadság közé állt, mondta a P2 páholy forrása.

A Bush/Cohen keményvonalas frakció az összeesküvésen belül mára néhány rabszolgára csökkent, úgymint Abe japán, Abbott ausztrál, és e -sorok írójának mély sajnálatára Harper kanadai miniszterelnökre.

Abe visszatérve Japánba csak egy ellene történő lázadást talált a hatalmon lévő Liberális Demokrata és Komeito párton belül, japán jobboldali források szerint. Az Abe ellenes frakció már híreket szivárogtatott ki egy decemberi általános választásról, miközben Abe foggal-körömmel harcol, hogy megakadályozza ennek megtörténtét. A kormánykoalíció két nagy frakció, és az Abe-t támogató frakció között oszlik meg, mely gyorsan veszíti el a támogatottságát.

http://www.hirado.hu/2014/11/18/elore-hozott-valasztast-irt-ki-a-japan-kormanyfo/



A legfrissebb számok azt mutatják, hogy a japán gazdaság éves szinten 1,6%-al zsugorodott a júliustól szeptemberig tartó negyedévben. Ez azt jelenti, hogy Japán hivatalosan recesszióban van, és az Abenomics kudarcot vallott. Sőt, az Abenomics már nem más, mint a japán nyugdíjak és egyéb pénzügyi eszközök fosztogatása, melynek célja az amerikai összeesküvés támogatása. Ha Abe-t eltávolítják, akkor vége a játéknak a Bush/Cohen nácionista frakció számára.

Ezért várhatóan nehéz belharcok lesznek az elkövetkező hetekben.

Azt is érdemes megjegyezni, hogy a múlt héten egy magas rangú Moszad tisztviselőt küldtek Tokióba, hogy találkozzon a Fehér Sárkány Társaság képviselőjével. Ezzel a tisztviselővel 2011 március 11-e, a Japán elleni szökőár és nukleáris támadás óta megszűnt a kapcsolat. Közvetlenül a terrortámadás után az izraeli miniszterelnök Benjamin Netanjahu felhívta a japán miniszterelnököt Naoto Kan-t azt követelve, hogy Japán adja át valamennyi amerikai kincstárjegy részvényét. Ha nem tennék, azzal fenyegetőzött, hogy elpusztítja az összes japán atomreaktort. Kan ennek megfelelően átadta a kincstári tanúsítványokat, és azt hiszem, hogy az összeesküvés úgy gondolta, hogy győztesen került ki.

De tévedtek. A Moszad ügynöke azt mondta, hogy Netanjahu és a többi felelős személy bűnvádi eljárással fognak szembenézni. Azt is elmondta, hogy nem lesz pogrom, de a Zsidó lakosság nagyon agymosott részét újra kellene oktatni a tényleges történelmi tényeket illetően.

A tény az, hogy a héber és a jiddis közép-európai germán, és nem közel-keleti nyelvek. Az egyetlen nép, mely indoeurópai nyelven beszélt az ókori Közel-Keleten a Hikszoszok voltak, akik egy kecske arcú lényt imádtak villás farokkal. Ezt a képet jelenleg a Sátánnal társítjuk. A júdeai nép, akiknek történetét a Tóra mondja el, arámi nyelven beszéltek.

A Hikszoszok betörtek Egyiptomba és egy ideig uralkodtak, és amikor kirúgták őket, egy csomó egyiptomi rabszolgát vittek magukkal. A hatása természetesen ezer évig az lett, hogy a Zsidók akaratlanul is rabszolgái egy sátánimádó ősi Hikszosz kultusznak. A Moszad ügynök azt mondta, hogyha a Zsidók ezt megtanulják, akkor végre megszabadulnak az évezredes rabszolgaságtól. (3)

A Moszad ügynök megkérdezte, hogy Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke miért annyira Izrael ellenes? El lett mondva, hogy Obama csupán az amerikai hadsereg szóvivője. El lett neki magyarázva, hogy az amerkai hadsereg dühös volt az olyan dolgok miatt, mint 911, és a USS Liberty incidens.

http://mult-kor.hu/cikk.php?id=17688

A Hikszosz/sátánista frakciót mára eltávolították mind Angliából, mind a Vatikánból, több forrás szerint. Ferenc pápa ezer pedofil papot távolított el az egyházból, megtisztította a Vatikáni bankot, és végett vetett a befolyásuknak a szervezetben.

Angliában, az olyan történetek, melyek egykor az "összeesküvés elmélet" távoli peremének számítottak, most jelennek meg az újságokban, sőt még a BBC-n is. A történetek magas rangú pedofil politikus, katonai és más figurákról szólnak, akik fiatal fiúkat erőszakolnak és gyilkolnak meg.

http://www.dailymail.co.uk/news/article-2835236/Was-Westminster-block-flats-scene-sex-parties.html

http://www.telegraph.co.uk/news/uknews/crime/11234001/Tory-MP-murdered-boy-at-orgy-abuse-victim-claims.html

A Scotland Yard már nyomoz, és tömeges letartóztatások várhatók, mondta az MI5 tisztviselője.

Ha az ugyanilyen típusú incidenseket az Egyesült Államokban és Európa többi részén is kivizsgálnák, akkor a szektások által elkövetett horror végre befejeződne.

Egy utolsó megjegyzés, hogy e sorok írójának felajánlottak egy első osztályú jegyet, hogy menjek az Egyesült Királyságba, és tanúskodjak a Michael Shrimpton tárgyaláson a 2012-es londoni olimpia elleni nukleáris fenyegetéssel kapcsolatban. Egy telefonhívás azonban figyelmeztetett, hogy a tárgyalás Tony Blair és más Bush csatlós által felállított csapda lehet az Egyesült Királyságban.

Benjamin Fulford
Benjamin Fulford tudósítóként dolgozott Japánban a Knight Ridder, az International Financing Review, a Nihon Keizai Shimbun angol kiadásánál, és a South China Morning Post számára, mielőtt a Forbes magazinhoz került, ahol ő volt az ázsiai iroda vezetője 1998 és 2005 között. Oknyomozó riportjait botrányok követték a japán kormányban és az üzleti világban. Miután elhagyta a Forbes-ot, egy könysorozatot írt japán nyelven, melyek közül néhány bestseller lett, majd elkezdett az interneten is publikálni.
(1) - http://www.mayofamily.com/RLM/txt_Clarke_Superiority.html
(2) - http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2014/03/6-fontos-teny-malaj-legi
(3) - http://mek.niif.hu/07100/07139/html/0001/0002/0002/0003/0004-15.html
süti beállítások módosítása