A csonkaországi parlament 2014.11.25-i banki devizauzsora-törvényével lényegében kimondta, hogy:
Az uzsorabankok virtuális uzsoradevizájának értékesítése (és rá valóságosként, a hivatalos deviza árfolyamkülönbözet felszámítása és a különbözetre megemelt kamatok és kezelési költségek felszámítása) nem bűncselekmény!?
Visszamenőlegesen a devizauzsora bűncselekményeket a legaljasabb módon legalizálta a fideszes kormány, ezáltal az ország lakosságának közvetlenül vagy közvetve károsult egyharmadát (és a bennük bízó, rájuk szavazó honfitársaink egyrészét) szemközt köpte! Ezután az uzsorabank(ár)okat sem lehet felelősségre vonni és az uzsoratevékenységük miatt bedőlt hiteleseket sem kell kárpótolni.
Elszámoláskor az extraprofit-éhes uzsorabankok, ha a nov. 7-i átváltási (309 Ft-os eurós és 256,5 Ft-os frank) árfolyamon számolnak el a futamidő kezdetétől számítva az adóssal (vagy az 5 éven belüli volt adóssal,) akkor e köznépellenes törvényük alapján nemhogy kapnának a kifosztottak némi kárpótlást, hanem könnyen meglehet, hogy visszamenőlegesen a különbözetet még nekik kell megfizetniük.
Legfeljebb, hogy mégis legyen neve ennek a (Trócsányi László gazságügyi miniszter által benyújtott és a kétharmados parlament által elfogadott,) törvénynek nevezett korcsszülemménynek, talán majd néhány tízezer honfitársunknak néhány ezerrel-tízezerrel kiszúrják a szemét.
Egyértelműen megállapítható, hogy ezzel a (kormányszinten évekig tartó maszatolás után történt) fideszes aljassággal kizárólag csak az uzsorabankok jártak jól.
Ráadásul az álságos kormány (természetesen közpénzből!) úgy konszolidálja most az uzsorabankokat, hogy valóságos 9 milliárd eurót (nov. 7-i árfolyamon számítva 2781 milliárd forintot) biztosít a részükre a virtuális devizás becsapottak devizaalapú hitelének forintosításához. De miért is? Ha a saját szakállukra, saját költségükre mindig tudtak évente akár többször is egyoldalúan szerződéseket módosítgatni, akkor most vajon 9 milliárd euró nélkül miért nem tudnak?
Ha az álságos kormány és parlamentje nem a nyerészkedő bankokat konszolidálta volna a 9 milliárd euróval, (2781 milliárd forinttal,) hanem a hitelkárosultakat, akkor 1 milliónyi devizahitelkárosultat figyelembe véve, (ha a kárpótlási összegben különbséget nem teszünk, akkor...) egységesen mindenki kaphatott volna 2 millió 781 ezer forint kárpótlást.
Több százezer szegénységbe-mélyszegénységbe taszított devizahiteles vagy volt devizahiteles honfitársunknak bizony jól jött volna télire még az a 2-300 ezres kárpótlás is, ha időben és felvételkori árfolyamon elszámolnak a károsultakkal.
Ennél a köznép érdekeit sértő, (szerintem alkotmányellenes!) hatalmilag legalizált törvénytelenségnél még az is tisztességesebb megoldás lett volna, ha az élő devizahitelek esetében a felvételkori árfolyam és a nov. 7-i árfolyam közti különbséget, a lejárt devizahitelek esetében pedig a felvételkori árfolyam és a letelt futamidő végén lévő árfolyam közti különbséget megfelezik.
Remélem, a tüntetést szervező nemzeti (radikális?) párt mielőbb az Alkotmánybírósághoz, esetleg az Európai Bírósághoz is fordul a NÉP panaszával!
B.Kiss-Tóth László
Kapcsolódó:
115 ezer bedőlt lakás lehet a bankoké - mi lesz itt januártól?
Félmillió közmunkás hazája lehet Magyarország (Alakul a Nagy Üzlet?)
Szellemi mozgósítás
Utcára hív a Jobbik! - tüntetés a hitelkárosultakért
Belerúgták az árokba az út szélén maradottakat (videó)
A Jobbik minden tisztességes embert meg fog védeni (fotó, videó)
Százmilliókat kaszáltak Giró-Szászék a különös ingatlanügyleten
A Gyurcsány-éra kétes hírű sztrádaépítő háttérembere ülhet Vitézy Dávid székébe
Vitézy nem távozik önként
A Vitézy-Hankiss-Erdős-Orbán-klán
A pénteken elfogadott pekingi szabályozás megtiltja a nyilvános zárt térben, a munkahelyeken és a tömegközlekedési járműveken való dohányzást.
A javaslatot a Pekingi Városi Népi Gyűlés Állandó Bizottsága szavazással fogadta el. Az új szabályok június elsején lépnek hatályba.
Júniustól szabadtéren sem szabad rágyújtani az óvodák, iskolák, gyermekjóléti intézmények, szülészetek és gyerekkórházak, sportlétesítmények és a védett műemléki helyszínek területén.
Tilos lesz a dohánytermékek hirdetése szabadtéren, nyilvános helyeken és a tömegközlekedési eszközökön, és a médiában is – beleértve a rádiót, televíziót, filmeket, újságokat, könyveket és az internetet. A dohányzás promócióját és az e célú szponzorációt betiltják.
A pedagógusoknak tilos lesz általános és középiskolás diákjaik előtt dohányozni. Az iskoláknak továbbá segítséget kell nyújtaniuk diákjaik részére a leszokásban, és be a dohányzás káros hatásait is ismertetniük kell velük.
Az új szabályozás tiltja a dohánytermékek kiskorúaknak való értékesítését önkiszolgáló automaták vagy az internet útján.
Xinhua/CRI
Elfogtak egy autósokat kővel dobáló férfit Szabolcsban, a 39 éves gyanúsított a 4-es főút Nyíregyháza-Kisvárda közötti szakaszán éjszakánként saját autójából hajított követ a szemközti sávban közlekedő járművekre – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense szombaton az MTI-vel.
Fülöp Gergely elmondta, hogy november közepe óta több mint húsz betört szélvédőről, illetve megrongált karosszériáról tettek bejelentést a rendőrségen autósok, akik gyakran nem is tudták, mi történt. Csak a szerencsének volt köszönhető, hogy senki sem sérült – tette hozzá a sajtóreferens.
A rendőrök a tettes elfogása érdekében éjszakánként kamerákkal felszerelt gépkocsikkal cirkáltak az érintett szakaszon. Ennek szombatra virradó éjjel lett meg az eredménye: éjfél után az egyik jelzés nélküli szolgálati gépkocsit megelőző autó visszapillantó tükrének csapódott egy szemközti járműből kirepülő kő.
A rendőrök, miután meggyőződtek arról, hogy a megrongált autóban ülő férfi nem sérült meg, azonnal a másik kocsi után eredtek. A sofőr a berkeszi bekötőúton próbált elmenekülni, de a rendőrök elállták az útját. A férfi a többszöri felszólítás ellenére sem akart kiszállni a járműből, így testi kényszert alkalmazva bilincselték meg. A gépkocsi ajtajában a rendőrök mintegy tíz követ találtak – közölte Fülöp Gergely.
Az elfogott 39 éves kisvárdai férfival szemben közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény bűntett elkövetésének megalapozott gyanújával indult eljárás. A férfit a kisvárdai rendőrkapitányság őrizetbe vette és kezdeményezik előzetes letartóztatását.
Fülöp Gergely megjegyezte, a gyanúsított szervezetében a gyorsteszt kábítószer-fogyasztást mutatott ki, amiért külön eljárás indul.
Ám reméljük, nem különítik el a közlekedés biztonsága elleni bűncselekménytől, – mert azzal ok, okozati összefüggésben van. – Sőt, ebben bűnös még az is, aki a drogot eladta neki.
MTI
A tavaly hadrendbe állított lézerfegyver ma már éles bevetésen vesz részt a Perzsa-öbölben.
Az eredetileg a hetvenes években szolgálatát megkezdõ, akkor még kétéltû szállítóhajóként legyártott USS Ponce az utóbbi néhány évben azzal vált híressé, hogy õt választották ki az új lézerfegyver hordozójának, ezzel pedig a hajó kapitányának jutott az a megtisztelõ feladat, hogy elõször próbálja ki élesben a fegyverrendszert. A hajó ezekben a napokban a Perzsa-öbölben õrjáratozik, csak idõ kérdése, hogy mikor kerül sor az elsõ harci cselekményre.
A Ponce tavaly kapta meg az engedélyt a hadrendbe állításra, aminek eredményeként a Laser Weapon System (LaWS) névre keresztelt platform megjelent az amerikai haditengerészet hivatalos listáján. A tudományos fantasztikus könyvekbõl és filmekbõl már régóta ismerhetjük a félelmetesnek és rendkívül hatékonynak megálmodott lézerfegyvereket, ez a fejlesztés azonban az elsõ olyan példány, amely valóban képes bizonyos objektumok elpusztítására (pontosabban azok felgyújtására), méretei miatt pedig a haditengerészet egységei válhattak elsõként annak hordozóivá.
A LaWS több módban üzemelhet, segítségével figyelmeztetõ fényjátékot produkálhatunk, de koncentrált erejével hatékony fegyvernek bizonyulhat a kisebb drónok és csónakok ellen is. Ezért is eshetett a választás a Perzsa-öbölre, mivel itt a kisebb iráni vízi egységek rendszeresen okoznak kellemetlenséget az amerikai hajóknak, bár többnyire itt inkább erõdemonstrációról, mintsem konkrét összeütközésekrõl van szó. Korábban már videóban is láthattuk, hogy fegyver valóban mûködik, az eredményt illetõen itt nem maradtak kétségek, bár az elsõ éles akcióra még nem került sor – a lézer elsõsorban védelmi eszköz, a késõbb megjelenõ fejlesztésekkel ez még változhat.
Az éles körülmények között történõ használattal további tapasztalatokat szeretnének nyerni, például a pára, a hõ, a por, valamint a tengeri környezet esetleges hatásaival kapcsolatban. A 40 millió dollárt kóstáló prototípus hat, kereskedelmi forgalomban is kapható lézerhegesztõt kombinál, a pontos hatótávot azonban nem árulják el.
http://m.sg.hu/cikk.php?cid=109191
https://balrad.wordpress.com/2014/11/29/donbasszi-osszefoglalo-4/
Recep Tayyip Erdoğan török államfő tegnapi beszédében, Isztambulban újabb éles nyugatellenes kijelentéseket tett, jelezvén, hogy az ország külpolitikája várhatóan fordulatot vesz. Erdogan felhívta a figyelmet arra, hogy a Nyugat csak a Közel-Kelet természeti erőforrásaiban érdekelt, szándékosan gerjeszti a térségi konfliktusokat és kizárólagos haszonélvezője annak.
Az államfő felhívást intézett a térségi államokhoz, hogy az iszlám országok a nyugat részvétele nélkül, közös erővel kezdjék megoldani a térségi problémákat.

"Higgyetek nekem, együtt, egységben megoldhatjuk a problémákat, a nyugat részvétele nélkül [...] őszintén mondom, csak az olaj, az arany, a gyémánt érdekli őket, és az iszlám világ olcsó munkaereje. [...] Konfliktusokat, harcokat gerjesztenek a Közel-keleten. Higgyétek el, nem szeretnek minket."
Beszédében elmondta, hogy a nyugatiak "barátnak tűnnek, de holtan akarnak látni minket. Holtan akarják látni a gyermekeinket."
Erdogan egy nappal azelőtti beszédében nyilvánosságra hozta, hogy az Amerikai Egyesült Államok nyomást gyakorol Törökországra, be akarják őket vonni a háborúba. Az államfő szerint az amerikaiak arra kényszerítenék, hogy a török hadsereg vonuljon be egy szíriai kurd városba, amit korábban elfoglaltak a terroristák. Erdogan csütörtökön feltette az Európában is aktuális kérdést: mit keresnek itt az amerikaiak, több mint 12 ezer kilométerre Amerikától?
A török kormány mindeddig egy igen kényes egyensúlyi politikát folytatott, akár az ukrán Azarov-kormány vagy az Orbán-kormány. Törökország hallgatólagosan, a színfalak mögött segédkezett Szíria destabilizálásában, a szíriai kormány szerint Törökország az idegen zsoldosok átutazó-központjává vált, a szír-török határ pedig mintha nem is létezne. A török kormány azonban - egyelőre úgy tűnik - nyíltan nem vállalja fel Washington csatlósának szerepét egy Szíria elleni háborúban. Annak a veszélye is fennáll ugyanis, hogy amennyiben a török hadsereg hadba lép az ISIS terrorszervezet ellen, a modern amerikai fegyverekkel felszerelt terroristák offenzívába kezdhetnek, és megbonthatják Törökország területi egységét.
Stenev D. Kelley, a CIA egy korábbi térségi "tanácsadója" szerint az amerikai titkosszolgálat képezte ki az ISIS sejteket Jordánia területén, és a szervezetnek jelenleg annyi a szerepe, hogy a jelenlétére hivatkozva az amerikai haderő beavatkozhasson a térségi országok területén.
http://www.hidfo.net.ru/2014/11/28/nyugat-holtan-akarja-latni-gyermekeinket-torok-allamfo
Hollandia központi bankja - a De Nederlandsche Bank - alig egy héttel ezelőtt bejelentette, hogy hazaszállíttatja aranytartaléka egy részét, összesen 612,5 tonna aranyat, aminek nagy részét mindeddig az Egyesült Államok területén őrizték. A bank hivatalos magyarázata szerint ezt annak érdekében teszik, hogy fokozzák az állampolgárok központi bankba vetett bizalmát, és egyúttal a tartalékok elosztását is kiegyensúlyozottabbá tegyék. A holland aranytartalékok most a következőképpen oszlanak meg: 31% Amszterdamban, 31% New York-ban, 20% Ottawában (Kanada) és 18% Londonban. A holland bank nem akarja az amerikai FED páncéltermeiben tárolni aranytartaléka nagy részét, és ez egy általános európai trenddé kezd válni.
Svájc november 30-án népszavazást tart "Mentsük meg a svájci aranyat" címmel, amin ha az igen válaszok lesznek többségben, Svájc Nemzeti Bankja az összes pénzügyi tartalékának 20%-át aranyra váltja, és hazaszállítja aranykészleteinek egészét valamennyi idegen országból (nem csak egy részét, hanem az aranykészletek 100%-át), elsőként az Egyesült Királyság és Kanada területéről.

Franciaország szintén becsatlakozik a kialakulóban lévő trendbe; Marine Le Pen, a Nemzeti Front vezetője egy nyílt levelet fogalmazott meg a Banque de France vezetőjének, amiben felszólította az ország teljes aranykészletének hazaszállítására, valamint követelte a felülvizsgálatot - ami igen kényes kérdés, tekintve, hogy az aranykészletek egy része az amerikai FED páncéltermeiben van, és nem engednek be megfigyelőket még annak ellenőrzésére sem, hogy a készletek meglétét ellenőrizzék.
Németország korábban már kudarcot vallott, amikor azzal próbálkozott, hogy a FED raktáraiból visszakapja a saját aranyát. 2013-ban bejelentették, hogy több részletben hazaszállítják a teljes aranykészletet az Egyesült Államokból: a próbálkozás mindezidáig sikertelen volt, és idén nyáron a német kormány kénytelen volt bejelenteni, hogy 635 milliárd dollár értékű aranyat a FED páncéltermeiben hagy. Azt meg kell jegyezni, hogy mindezidáig egyetlen ország sem volt még, ami a FED-nél tárolta az aranyát, majd a teljes mennyiséget haza is tudta vinni. Németország aranytartalékainak egyharmadát tartja csak belföldön, 45%-a továbbra is New York-ban van, 13%-a Londonban, 11%-a pedig Franciaországban. Frankfurtban a teljes német aranytartalék 31%-át őrzik.
Látható azonban, hogy egyre több ország ismeri fel: csak az az arany van a birtokában, amit belföldön, a saját páncéltermeikben őriznek. A FED-nél tárolt aranyat kérésre sem kapják vissza, mert a hazaszállítás odáig húzódik, hogy előbb bukik meg a következő választáson az aranyat hazaszállítani akaró kormánypárt, mint hogy a FED visszaadja a teljes aranymennyiséget.
