Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

Amerikai-ukrán hadgyakorlat lesz! Természetesen NEM Amerikában! avagy ÉRTHETŐ MÁR MIÉRT AKAR A KIJEVI BANDITAHATALOM IDŐT NYERNI?

2015. január 21. - Andre Lowoa
Amerikai-ukrán hadgyakorlatot tartanak tavasszal – jelentette be újságírók előtt szerdán Kijevben Ben Hodges altábornagy, az Egyesült Államok európai haderőinek parancsnoka.
A tervekről sok részletet nem hozott nyilvánosságra, csak annyit mondott el, hogy az amerikai és ukrán katonák a tüzérségi támadások elleni védelmet, sebesült társaik biztonságba helyezését és kommunikációs eszközök telepítését gyakorolják majd.

Hodges kijelentette: nincs kétsége afelől, hogy Oroszország látja el fegyverekkel a Kelet-Ukrajnában harcoló szakadár erőket. Úgy vélte, hogy aki ezt tagadja, az egyszerűen “nem akarja elhinni” ezt.

Kifejezte meggyőződését, hogy Ukrajna katonailag és politikailag is győztesen fog kikerülni ebből a konfliktusból. Szükségesnek nevezte ugyanakkor, hogy ennek érdekében Kijev diplomáciai erőfeszítéseket is tegyen.

Közben Jens Stoltenberg NATO-főtitkár – hangoztatva az orosz katonák jelenlétét, valamint a nehézfegyverek számának növekedését a kelet-ukrajnai konfliktus övezetében – felszólította szerdán Moszkvát, hogy vonja ki csapatait Ukrajnából, és vessen véget a szakadárok támogatásának.

Továbbra is heves harcok folynak az ukrán katonák ellenőrzése alatt álló donyecki repülőtéren és környékén. Szerdán a szakadár támadók néhány napon belül már másodjára robbantottak a tüzérségi támadásoktól már most is romos új terminálban. A lezuhant betonelemek között ukrán katonai források szerint vannak sebesült katonák, nagy valószínűséggel halottak is.

A védelmi minisztérium azt közölte, hogy a támadók jóval nagyobb veszteségeket szenvednek, mint a reptér védői. Pontos adatokat azonban a tárca egyelőre nem hozott nyilvánosságra. Azt viszont a tárca sajtótitkára megerősítette, hogy néhány ukrán katonát előző nap valóban foglyul ejtettek a szakadárok.

Szintén heves harcok folynak Luhanszktól északra, annak az autóútnak a térségében, amelyen – Kijev szerint – orosz hivatásos katonák előző nap elfoglalták a 31-es ukrán katonai útellenőrző pontot. A TSZN ukrán hírtelevízió munkatársa délután arról számolt be a Facebook közösségi oldalon, hogy egy több mint hatvan katonai járműből álló orosz hadoszlop – benne mintegy harminc T-80-as harckocsival – tart a 29-es útellenőrző pont felé. A hadműveleti parancsnokság szerdai tájékoztatása szerint a 29-es posztot egyelőre tartják az ukrán erők, sikerült előtte megállítaniuk a támadók előrenyomulását.

Ukrán híradófelvételek szerint az autóúthoz közeli településeken tüzérségi lövedékek több lakóházat súlyosan megrongáltak. Civil áldozatokról egyelőre nem érkezett jelentés.
(MTI)

Ki korán kell...

2015. január 21. - Andre Lowoa

Ki korán kell...Egyre gyakoribbak a fejtegetések az Eurázsiai Gazdasági Uniós belépéssel és az EU-ból kilépéssel kapcsolatban, mintha a kis támogatottságú Orbán-bagázs és magatehetetlen, maroknyi, hasonszőrű "ellenzéke" eltűnne a "váltáskor", mert a "jóságos" orosz oligarchák csak otthon lopták és lopják el a nem is olyan régen még közös vagyont. Jelenleg a tévesen "magyarnak" nevezett illegitim kormányt, és az illegitim kormány "megbuktatásáért fröcsögő ellenzéket" csak a Magyarországot megszálló külföldi katonaság, és a velük kollaborálók (jó részben importált, álmagyarok) hada tartja életben. Valamikor a középkorban a nép elnyomásához elegendő volt a belső elnyomó nemesi réteg hadserege, de az idő haladtával már külföldi elnyomó hatalmak segítsége vált szükségessé, hogy az országot eláruló "kutyabőrösök" megőrizhessék jobbágyaik verejtékéből szerzett, összelopott, összerabolt vagyonukat. Természetesen akkor is akadtak olyan nemesek, akik még országban és magyar népben gondolkodtak, de már akkor is sokkal könnyebben adta be a derekát "honvédelem" címszóval a csatlakozó nemesek zöme, ha saját birtokaikat, privilégiumaikat is megvédik ezzel.


De a mostani helyzet sem a végjáték még. Igaz, fejünkre szakítják az eget, nem csak bepermetezik. Senki se számítson sok jóra! Az EU vezetés, az USA, a brit és francia irányítás, Merkel és Izrael megtámadták Európát (sokadszor), de most dűlőre akarják vinni a dolgot. Egyesek közülünk is azt teszik, amit elvárnak tőlük, mert Európa lakosságát "bekerítették" és csak egyetlen "folyosót" hagytak, a lázadásét. A francia "merényletnek" nevezett "esemény csak a kezdete azoknak a további provokációknak, amelyek lehetővé teszik a 2010. elején kiadott EKB utasítás harmadik pontjának megvalósítását, a "katonai irányítás" bevezetését, majd az s.2277-es USA törvény végrehajtását. Hogy biztos legyen Európa "fenyegetettsége", a francia zsidó gúnylap (Rothschild tulajdonú) után Belgiumban és briteknél is, de ténylegesen Európa minden országában fokozzák a provokációk számát. Az elnyomó hatalom pontosan felmérte, hogy mekkora latorerővel kivitelezhető és verhető le a "művelet" eredményeként a két tűz közé szorult Európa védekezése a "zsidókra vonatkozó szabadságjogok gyakorlása" miatt Eddig nem sok figyelmet fordítottunk az ukrajnai események ukrán oldali vizsgálatával. Nagyon itt az ideje, hogy elhamarkodott, az ellenség által betervezett, kiszámítható reakciónak tartott lépések helyett elemezzük az ukrán helyzet - és itt most nem a függetlenségüket kikiáltó régiók harcáról van szó - hanem arról, hogyan tudták "bekeríteni" és háborúba kényszeríteni az ukrán lakosságot, mert ugyanilyen módszereket fognak alkalmazni, illetve már alkalmazzák is Európa országaiban.


Sok a magát zsidónak mondó, de valójában vallás nélküli cionista Európában, főleg a vezető pozíciókban. Ezúttal nem a globális helyzetkép elemzése a cél. Aki akarta, az eddigi, oldalon megjelent írásokból ismerheti a háttérhatalom céljait és célkitűzéseit. Azt is, hogy milyen irányvonalak alapján haladnak, és azt is, hogy milyen módszerekkel. Hogy mit akarnak, jól tudható. Meg akarják tartani a hosszabb-rövidebb idő alatt összelopott, összerabolt javakat, és reményeik szerint még gyarapítani is lehetőségükben áll. A most elvégzendő elemzés számunkra konkrét feladatok meghatározásának az alapját képezi, ezért "töltelékinformációkra", felesleges szócséplésre nincs szükség, bár több, mint bosszantó, hogy a zsidó vallást, a zsidókat és a holokausztot nem lehet kigúnyolni, viccelődni rajta, mert törvény bünteti, de a kereszténységet és az iszlámot hatalmas haszonnal, állami támogatással lehet és támogatott. Hasonló a mérce akkor is, ha valaki, vagy valakik veszik a bátorságot, és nyilvánosságra hozzák a visszaéléseket, csalásokat, lopásokat, hűtlen kezeléseket, a lakosság megnyomorításának, kirablásának szinte végtelen számú módját.


Az eredménye minden esetben elhallgatás, bíróknak, ügyészeknek nevezett, de jogi feladatuk ellátására alkalmatlan bérencek, klántagok hatékony közreműködésének eredményeként a "tényfeltáró" megbüntetése, vagyis, nem az igazságszolgáltatás a feladatuk. Kajtor Gergelyek, Hajnal Annák, Kohn, Szakasits unokák magyargyűlölő porontyai törvényesítenék a törvénytelent, az igazsággal köszönő viszonyban sem lévő ítéleteket, vagy húzzák el évekig a pereket. Elvileg van ügyészség, de klántagok ellen tilos nyomozni, vannak bíróságok, ahol a bírók túlnyomó részében már nyomokban sincs ember. Minden fontos pozíciót ugyanazok utódai töltenek be, akiknek már 1945. előtt is az volt a bűne, hogy sokadszor, újra és újra kirabolták az országot, a népet, viszont sértett önérzettel követelik vissza az őseik által ellopott javakat.


Elemezni kell - elkerülendő a lengyel páncélos lovagok német harckocsik elleni "hősies", bár felesleges veszteséget jelentő öngyilkosságához hasonló lépéseket - és, hogy mi akadályozta meg és késztette az ukránokat Valcman - Porosenkó csalással támogatott megválasztására, bár mint mindenhol a nyugati demokráciákban, elcsalt választások, megtévesztett, becsapott emberek nem létező felhatalmazására hivatkoznak. Mi az oka, hogy a Jobb Szektor neonáci tagjai zsidó kormányt, zsidó felbujtókat támogatott és jelenleg is támogat Ukrajnában. A nácizmus hirdetve ősellensége a kirekesztett zsidóságnak, de valójában minden nácizmus atyja a Talmud, és ahogy Ukrajnában látható, a zsidósággal jól összefér a nácizmus is. Mivel tudjuk, hogy "vegyes-alakulatokat" hoztak létre, amelyekben "ukránok", Jobb Szektoros neonácik és külföldi magánhadseregek zsoldosai harcolnak, Európában is hasonló összetételt akarnak létrehozni. Többnyire már létre is hozták. Magyarországon izraeli, amerikai, holland, NATO haderőn kívül meg fog jelenni a szlovén és olasz, de más államok idevezényelt katonasága is, akik "közösen" felügyelik majd egymást, és biztosítják a népirtást, esetleg egy polgárháború vagy orosz szimpátiaháborúnak látszó, láttatot "levezénylését".


Feltétlenül fontos, hogy még időben feltérképezzük - besorolást készítve - azokat, akiket ismerünk illetve "felismerünk", mert rövid időn belül csak kevesekre számíthatunk. Az ismeretségi körben előfordulhatnak megbízhatónak tartott, bizonytalan, gyenge jellemű, link, megbízhatatlan, nemzetidegen, ellenséges és beépített stb. besorolásúak. A "megbízhatónak tartott" 50% is alig 20% használható és tettre kész embert jelent. A további besorolási kategóriák ennek tükrében értelmezendők. A "felismertek" listáját fényképpel együtt meg kell osztani, hogy ne tudjanak más csoportokba beférkőzni. Csak azokban szabad besorolásától függően megbízni, akiket ismerünk.
"Messziről jött ember azt mond, amit akar", de manapság az információ áramlásában nincsenek távolságok, ezért ez is egyfajta "nyílvános titkosszolgálat". A megbízhatóak listáját senkinek sem szabad kiadni! Ha valaki céltáblát rak a fejére és fest a melkasára, veszélyezteti a környezetét, barátait és családtagjait. Minden elektronikus és postai információcserét ellenőriznek, illetve ellenőrizni tudnak (ha nem szabotálják). A "rendszer" gyenge, "együttműködő" lábakon áll. Minden mobiltelefon, telefon, számítógép, és egyéb, távolról is vezérelhető eszköz alkalmas a lehallgatásra, megfigyelésre.


Amit már tavaly is több cikkben jeleztem, a megvalósítási fázis eljött. A várható(?) ukrán gázlopás miatti orosz gázszolgáltatás leállítást, rendkívül intenzív NATO vegyi-permetezés kíséri. A "feladat" nem egyszerű, mivel a természetes időjárás nem "támogatja" a mesterséges beavatkozást, de a "program sűrített", és a természet is tartogathat meglepetéseket, nem beszélve egyes emberek hibázásairól. Oroszország a forgatókönyv szerint teljesíti a tervet. A nyugati hitelminősítők orosz bankok irányában történő leminősítése csakúgy, mint a szankciók, csak látszattevékenységek. Mindössze csak azt a célt szolgálják, hogy a dollár inflációja megindulhasson, ugyanis egy nyugat felé zárolt kereskedelmű országra semmilyen hatással sem lehet a leminősítésük a kereskedelem hiánya miat, viszont az eladhatatlan dollár csak a dollár inflációját növeli. Ez a "zenekar" hosszasan hangolt, megteremtve az amerikai államadósságot hamarosan eltüntető inflációt, egyúttal létrehozva a katonai irányítás bevezetéséhez szükséges feszült hangulatot. Az Európa-szerte beépített zsidó provokátorok létrehozzák az Európába betelepített muszlimok, vagy az etnikumok és az "őslakosság" közötti ellentéteket, amiről minden szarházi politikus csak álmélkodva tud nyilatkozni, mint "aki nem is sejtette" előre, hogy milyen problémák forrásait teremtették meg megbízásra. Putyin, és nem Oroszország, gondoskodik az energiaellátás lázadáshoz vezető meggyengítéséről, és az EU irányítás és az USA pedig zárva tartja a közel-keleti behozatali csatornákat orosz segítséggel.


A provokációk miatti polgárháborúk, az energiahiány, az ipar és mezőgazdaság leállása sarokba szorítja Európát. Szabad prédává válik, de minden területének már megvan az előzetes osztozkodás eredményeként a "helye" és "gazdája", ahogy Ukrajnát is gyorsan felosztották "újra" maguk között zsidóék. A "második menetet" még ott sem játszották le. A népnyúzó, népirtó kormány ellen fog fordulni saját katonaságuk, mert másként nem tudnak megszabadulni tőlük, de ezzel meg kell várniuk az ukrán lakosság katonaságban betöltött létszámának számottevő növekedését és a dollár összeomlását. A NATO tagság ezért fontos a nyugat és a Valcman-féle "ukrán" kormánynak. A dollár összeomlásával az euró is összeomlik, kezdetét veszi az amerikai polgárháború, helyesebben a kormány elleni háború és ez Európa számára is az egyetlen kiút. A "meccs eredménye" még nem végleges, a háttérhatalom penge élen táncol... ahogy Izrael is. A zsidók Palesztinába hívása nem rossz ötlet. Egy amerikai és európai kormányok elleni háború lecsökkenti a menekülési útvonalak számát is. A közel-keleti háború pedig elhozza az igazi holokausztot, és a megmaradók már reménykedve várhatják a "Messiásukat"...

/Tulok/

Washington tevékenysége minden eddiginél ellenségesebb lesz Magyarországon

2015. január 21. - Andre Lowoa

Az Egyesült Államok nem vonja vissza a budapesti amerikai nagykövetség volt ügyvivőjének diplomáciai mentességét; André Goodfriend nem kell bíróságra menjen a rágalmazási ügyben. A diplomáciai mentesség megvonását Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kérte John Kerry amerikai külügyminisztertől, miután a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke feljelentést tett a volt ügyvivő ellen rágalmazás miatt.

Az Egyesült Államok képviseletében Magyarországra küldött személy André Goodfriend néven, vezető diplomata pozíciójából politikai hangulatkeltést folytatott, ugyanakkor a hivatalokkal, hivatalos személyekkel szembeni rágalmait bizonyítékokkal, tényekkel nem támasztotta alá, és a tényekkel nem megalapozott korrupciós rágalmazási ügy elhúzására törekedett. Az amerikai diplomata ezzel a tevékenységével a magyar közélet tematizálását folytatta, amihez mindvégig rendelkezésére állt a magyarországi liberális sajtó kollaborációja.

Tevékenysége azonban sikertelenül zárult; hiába különített el az Egyesült Államok több tíz millió dollárt Washington magyarországi civiljeinek támogatására, a nagy mértékű anyagi ráfordítás és a magyarországi közélet külföldről tematizálása ellenére a radikális atlantista pártok nem tudtak tömegbázisra szert tenni.

Hídfő.net.ru | Gyurcsány Jóbarátja

A liberális baloldal legutóbbi, hétfői tüntetésére összesen 150 fő ment el. A "Jóbarát" kudarcot vallott, de vélhetően lesz még valami feladata, ha gazdái nem dobták oda egy kelet-európai ország igazságszolgáltatásának.

Helyette női diplomatát küldtek a nagyköveti posztra. Felvilágosultságról és nemi egyenlőségről a látszat ellenére szó sincs, Washington rendszerint oda küld női diplomatát, ahol a kiszabott feladatokat ellenséges médiakörnyezetben kell végrehajtani. Tehát az amerikai külügy a közeljövőben olyan tevékenységet folytat majd Magyarországon, ami miatt eleve számolniuk kell azzal, hogy a diplomatából a helyi sajtó ellenségképet gyárthat.

Washington tevékenysége a közeljövőben minden eddiginél ellenségesebb lesz Magyarországon. Erre a nagykövet személyéből lehet következtetni. A főként középkorú férfiakra optimalizált kelet-európai sajtó ugyanis jóval nehezebben tud démonizálni egy fiatal nőt, mint egy középkorú férfit.

Mindez nem nemi előítélet, hanem tapasztalat, és általánosan alkalmazott politikai gyakorlat: Ön emlékszik-e arra, ki volt az a személy, aki a Krím-félsziget Oroszországhoz csatlakozását kimondta? Ez a történés a közelmúlt leginkább ellenséges körítésével tálalt világpolitikai eseménye. A csatlakozást kimondó orosz bíró adta meg a jogi alapot ahhoz, hogy a Krím-félsziget közigazgatási értelemben is az Oroszországi Föderáció részévé váljon. Ha a Krím Oroszországhoz csatlakozását egy középkorú, kopaszodó orosz férfi mondja ki, ő a nyugati sajtóban mostanra maga lenne az ördög.

A sajtó mégsem tudott ellenségképet gyártani belőle, mert nem egy könnyen démonizálható férfi karakter mondta ki a csatlakozást, hanem ő:

Hídfő.net.ru | Natalia Poklonszkaja

A liberális sajtó pedig a hajviseletével, a ruhájával, a róla készített rajongói manga képekkel, a "kiszivárogtatott" (pl. fürdőruhás) magánéleti fotókkal volt elfoglalva. Az orosz ellenségképről pillanatok alatt megfeledkeztek, és a Krím csatlakozását kimondó személynek pusztán fizikai megjelenése miatt teljes mentessége volt a nyugati sajtóban.

André Goodfriend diplomáciai mentességét nem vonják meg. Helyette egy nőt küldenek, akinek a helyi társadalmi környezet miatt eleve mentessége van, nehezebben démonizálja a sajtó. Washington tevékenysége a közeljövőben minden eddiginél ellenségesebb lesz Magyarországon.


http://www.hidfo.net.ru/2015/01/21/washington-tevekenysege-minden-eddiginel-ellensegesebb-lesz-magyarorszagon

A mese a legjobb érzelmi intelligenciafejlesztő módszer és a minőségi idő egyik legértékesebb módja. Nem csak szórakoztat, de jóra is tanít.

2015. január 21. - Andre Lowoa

A gyermek életét csak akkor gazdagítja egy mese, ha mozgásba hozza képzeletét, fantáziáját, fejleszti intellektusát, ha eligazítja érzelmeiben, megbékíti félelmeivel és vágyaival, elismeri nehézségeit, ugyanakkor megoldásokat is javasol problémáira.

Ha egy gye­rek sok mesét hall­gat, sok­kal job­ban tud kap­cso­la­tot kiala­kí­tani a kör­nye­ze­té­vel, fej­let­tebb szó­kinccsel és kép­zelőerő­vel ren­del­ke­zik majd. Az isko­lá­ban könnyeb­ben meg­ta­nul olvasni és tudo­má­nyos kuta­tá­sok sze­rint nagyobb IQ-val is ren­del­kez­nek majd.

A kínálat óriási. Az alábbi válogatással olyan meséket szeretnénk feleleveníteni, amelyek nagyon sokunk kedvence volt és amit érdemes megismertetni gyermekeinkkel, unokáinkkal.

Ezekben a mesékben a gyerekek találkoznak az életben is előforduló fogalmakkal, jellemekkel, értékekkel (szegénység, gazdagság, szépség, öröm, harag, barátság, jóság, butaság, okosság). Mindezen túl az ingergazdag környezet szórakoztat és tanít az életről, valamint megszeretteti gyermekeinkkel a növény és állatvilágot.

 

Olvas­sunk és meséljünk minél töb­bet, hogy gyer­me­ke­ink sike­res, maga­biz­tos felnőt­tekké váljanak!

Emlékeztek még ezekre a mesékre?

Frakk- a macskák réme

A történet középpontjában a „kutya-macska” barátság áll. Egy kis kertes házban lakik a két elkényeztetett macska , Lukrécia és Szerénke. A két macska megnevelését célozza a vizsla (Frakk) és bizony ez olykor bonyodalmakkal jár.

mesefrakk

Futrinka utca

A klasszikus bábfilm sokak kedvence volt. A tökház lakói, Mazsola, Böbe baba, Tádé és társaik nagyszerű élményt nyújtottak hétről-hétre.

 

mesefutrin

Füles mackó

 

A kisvakond

A sorozat néhány része a film készítésekor szokatlan módon tárgyalja az élet olyan dolgait, melyekről a gyerekeknek gyakran csak hamis vagy mesebeli képet közvetítettek a tévéműsorok. A legismertebb részben "a kisvakond nadrágja" című epizódban megismerkedhetünk a ruhagyártás részleteivel.

mesekisvakond

Kukori és Kotkoda

Az 1970 -ben útjára induló rajzfilmsorozat alapötletét Bálint Ágnes írónő egyik kolléganője adta; aki gyakran panaszkodott arra, hogy férje nem hajlandó semmilyen házimunka elvégzésére. Így született meg Kukori, aki lustaságával minden epizódban felbosszantja Kotkodát. A sorozat rendezője és megtervezője azért választotta a tyúk és kakas figuráját, mert úgy vélte, ha a szereplőknek csak két lába van, kevesebbet kell rajzolni.

mesekukori

Makk Marci

Makk Marci egy derék gyerek, mindig vidám, sokat nevet. Játszik, ugrál, tornázik, hóban csúszkál, nem fázik... és télen-nyáron jól mulat. Egészséges, mint a makk!

meseMakk Mar

Misi mókus kalandjai

A történet főhőse Misi, a mókus, akinek történetesen fekete a farka, és érdekes kalandokat él át az erdőben.

mesemisi mókus

A nagy ho-ho horgász

A mindenre elszánt nagy ho-ho-horgász és barátja, aki ki más lehetne, mint Főkukac. Nyáron a hőségben nincs is jobb, mint a hűs víz partján üldögélni. Horgászszenvedélyének hódol főhősünk is, aki folyamatosan sok-sok kalandba csöppen. De a szenvedély azért szenvedély, hogy minden akadályt legyőzzön.

mesenagyhoho

Moha és Páfrány

A fatönkházikó apró lakóinak kalandjairól szólnak, barátságukról és az erdő különböző lakóiról: a tündérről, a Tűzemberkéről, az óriásról, az egérkéről...

 

Rumcájsz

Egy régi cseh ismerős: Rumcájsz, a zsivány. Azt talán kevesen tudjuk, hogy Rumcájsz, mielőtt a jicini erdő híres-nevezetes zsiványa lett, becsületes suszter volt. Igaz, zsiványnak is becsületes maradt, s kalandjai során minduntalan igazságot szolgáltat – gyakorta felesége, Manka segítségével….

meserumszájsz

Süsü, a sárkány

Süsü, a sárkány igencsak eltér szokványos társaitól, hiszen csak egy feje van. A többi társával ellentétben nem várakat ostromol, hogy a vár bevétele után királylányokat raboljon magának. Inkább lepkéket kerget, és arról ábrándozik, milyen jó volna rózsabimbónak lenni, mert úgy legalább rászállnának a gyönyörűségesebbnél gyönyörűbb pillangók. Szelídségével belopja magát az emberek szívébe.

mesesüsü

Varázsceruza

A történet középpontjában egy kisfiú és a kutyája áll, akik a kalandjaik során felmerülő problémákat egy varázsceruza segítségével oldják meg; a fiú által rajzolt dolgok megelevenednek.

mesevarázsceruza

Mekk Elek - az ezermester

A történet főszereplője egy kecske, Mekk Elek vagy Mekk Mester. Mekk Elek ezermesternek adja ki magát, valójában pedig elismeri magáról, hogy nem ért semmihez sem. Számos mesterséggel megpróbálkozik, sokféle munkát, megbízást elvállal, de sokáig mindegyikre alkalmatlannak bizonyul. A házát 13 cégérrel díszíti, melyek egy-egy foglalkozást ábrázolnak. Ezekben a foglalkozásokban Mekk Elek sorra kipróbálja magát - a bábfilmsorozat minden egyes epizódjában egy-egy új szakma kerül sorra.

mesemekk

Vuk

Fekete István a tőle megszokott, kedves, érdekes stílussal beszéli el Vuk, a kisróka életútját, az első önálló lépésektől a felnőtté válásig. A történet a legfontosabb emberi értékeket ‑ mint szabadság, bátorság és szolidaritás ‑, színesen és élvezetesen mutatja be.

vuk

 

Végezetül a legfontosabb, a magyar népmese, mely felnőttként is élményt nyújt! Kellemes perceket kívánunk!

 

 

Bíró Dalma gyűjtése

Khamenei ajatollah angol nyelvű levele a nyugati fiatalsághoz

2015. január 21. - Andre Lowoa

Khamenei az „Észak-amerikai és európai ifjúsághoz” címzett levélben (amit az ajatollah Twitterére is kiposztoltak), arra kéri a fiatalokat, hogy saját maguk alakítsák ki véleményüket az iszlámról. Khamenei ugyanakkor kritizálja a médiát, mert szerinte helytelenül ábrázolták a muszlimokat. A párizsi támadások felkorbácsolták az iszlámellenes hangulatot nyugaton, tüntetéseket szerveztek a muszlim bevándorlók ellen és több mecsetet is megtámadtak. Ugyanakkor a Mohamed prófétát kigúnyoló Charlie Hebdo ellen is sok muszlim országban tüntettek.

A franciaországi és az ahhoz hasonló események meggyőztek arról, hogy közvetlenül szóljak hozzátok” – írja az ajatollah. „Nem azért írok nektek, fiataloknak mert átnéznék a szüleitek generációján, hanem azért mert országaitok jövője a ti kezetekben van.

Vagyis békességre, önmérsékletre inti a nyugati keresztény közhangulatot, hiszen - mint mondja - csak atlantista érdekeltségű provokációról van szó a kereszténység és az iszlám között. Az iszlámot radikalizálni próbálja titkosszolgálati háttérmunkával és a kezükben lévő média segítségével a nyugati vezetésű világ, hiszen a posványában tobzódó dekadens nyugatnak úgy kéne egy világháború, mint egy falat kenyér. Hogy rendezhesse gazdasági sorait ismét, mint már azt tette majd 80 évvel ezelőtt az 1933-as "világválság" utáni 2. világégés alkalmával.

Nem várom el, hogy az én értelmezésemet fogadjátok el az iszlámról. Amit mondani akarok az az, hogy ne higgyetek az álszent és előítéletes világnak, amely arról akar meggyőzni titeket, hogy a nyugat saját terroristái volnának az iszlám valódi képviselői.” Khamenei utal arra is, hogy a nem keresztények és a színes bőrűek elnyomásának hosszú történelme van az Egyesült Államokban és Európában is. Arra kéri a fiatalokat, hogy ne a médiából tájékozódjanak az iszlámról, hanem első kézből: például olvassák el a Koránt.

 

 

Hírfigyelő Szolgálat

 

 

Alább az eredeti angol levél olvasható;

 

 

 


Message of ayatollah Seyyed Ali Khamenei, Leader of The Islamic Republic of Iran

In the name of God, the Beneficent the Merciful

To the Youth in Europe and North America,

The recent events in France and similar ones in some other Western countries have convinced me to directly talk to you about them. I am addressing you, [the youth], not because I overlook your parents, rather it is because the future of your nations and countries will be in your hands; and also I find that the sense of quest for truth is more vigorous and attentive in your hearts.

I don’t address your politicians and statesmen either in this writing because I believe that they have consciously separated the route of politics from the path of righteousness and truth.

I would like to talk to you about Islam, particularly the image that is presented to you as Islam. Many attempts have been made over the past two decades, almost since the disintegration of the Soviet Union, to place this great religion in the seat of a horrifying enemy. The provocation of a feeling of horror and hatred and its utilization has unfortunately a long record in the political history of the West.

Here, I don’t want to deal with the different phobias with which the Western nations have thus far been indoctrinated. A cursory review of recent critical studies of history would bring home to you the fact that the Western governments’ insincere and hypocritical treatment of other nations and cultures has been censured in new historiographies.

The histories of the United States and Europe are ashamed of slavery, embarrassed by the colonial period and chagrined at the oppression of people of color and non-Christians. Your researchers and historians are deeply ashamed of the bloodsheds wrought in the name of religion between the Catholics and Protestants or in the name of nationality and ethnicity during the First and Second World Wars. This approach is admirable.

By mentioning a fraction of this long list, I don’t want to reproach history; rather I would like you to ask your intellectuals as to why the public conscience in the West awakens and comes to its senses after a delay of several decades or centuries. Why should the revision of collective conscience apply to the distant past and not to the current problems? Why is it that attempts are made to prevent public awareness regarding an important issue such as the treatment of Islamic culture and thought?

You know well that humiliation and spreading hatred and illusionary fear of the “other” have been the common base of all those oppressive profiteers. Now, I would like you to ask yourself why the old policy of spreading “phobia” and hatred has targeted Islam and Muslims with an unprecedented intensity. Why does the power structure in the world want Islamic thought to be marginalized and remain latent? What concepts and values in Islam disturb the programs of the super powers and what interests are safeguarded in the shadow of distorting the image of Islam? Hence, my first request is: Study and research the incentives behind this widespread tarnishing of the image of Islam.

 

My second request is that in reaction to the flood of prejudgments and disinformation campaigns, try to gain a direct and firsthand knowledge of this religion. The right logic requires that you understand the nature and essence of what they are frightening you about and want you to keep away from.

I don’t insist that you accept my reading or any other reading of Islam. What I want to say is: Don’t allow this dynamic and effective reality in today’s world to be introduced to you through resentments and prejudices. Don’t allow them to hypocritically introduce their own recruited terrorists as representatives of Islam.

Receive knowledge of Islam from its primary and original sources. Gain information about Islam through the Qur’an and the life of its great Prophet. I would like to ask you whether you have directly read the Qur’an of the Muslims. Have you studied the teachings of the Prophet of Islam and his humane, ethical doctrines? Have you ever received the message of Islam from any sources other than the media?

Have you ever asked yourself how and on the basis of which values has Islam established the greatest scientific and intellectual civilization of the world and raised the most distinguished scientists and intellectuals throughout several centuries?

I would like you not to allow the derogatory and offensive image-buildings to create an emotional gulf between you and the reality, taking away the possibility of an impartial judgment from you. Today, the communication media have removed the geographical borders. Hence, don’t allow them to besiege you within fabricated and mental borders.

Although no one can individually fill the created gaps, each one of you can construct a bridge of thought and fairness over the gaps to illuminate yourself and your surrounding environment. While this preplanned challenge between Islam and you, the youth, is undesirable, it can raise new questions in your curious and inquiring minds. Attempts to find answers to these questions will provide you with an appropriate opportunity to discover new truths.

Therefore, don’t miss the opportunity to gain proper, correct and unbiased understanding of Islam so that hopefully, due to your sense of responsibility toward the truth, future generations would write the history of this current interaction between Islam and the West with a clearer conscience and lesser resentment.

Seyyed Ali Khamenei
21st Jan. 2015

 

Valcmanék békét kötnének

2015. január 21. - Andre Lowoa
Hogy mennyire rosszul sült el a Valcman-Jacenyjuk-Turcsinov hiénatrió legutóbbi-megelőlegezett Nagy Győzelmekkel beharangozott-donbasszi offenzívája? Hát ki lehet találni az alábbi hírből.
A Donbasszban harcoló felek kivonják a nehézfegyvereket a frontvonal körüli ütközőzónából, amelynek kijelölését a tavaly Minszkben kötött tűzszüneti egyezmény írja elő – jelentette be a német külügyminiszter szerda késő este Berlinben az orosz, az ukrán és a francia diplomácia vezetőjével folytatott megbeszélése után.
Frank-Walter Steinmeier a röviddel éjfél előtt véget ért egyeztetés után elmondta: mindenki belátja, hogy ami az Újoroszország területén zajlik, az “így nem mehet tovább”, és nemcsak az öldöklést kell megállítani, hanem “lehetőségeket kell keresni” a térségben élők helyzetének javítására. (Persze az Újoroszország kifejezést nem használta, sem a Donbassz megnevezést!)
Ezért első lépésként kivonják a nehézfegyvereket a minszki megállapodásban meghatározott ütközőzónából – a frontvonal körüli 30 kilométeres sávból -, és összehívják a kontaktcsoportot, hogy tárgyaljon a további teendőkről – mondta Steinmeier. Hangsúlyozta: az orosz fél ígéretet tett arra, hogy az új megállapodás betartatása céljából latba veti befolyását a donbasszi népfelkelőkre.
Donbasszban a vasárnap hajnalban kezdődött valcmanista vérengzésnek nagyjából négyszáz polgári áldozata lett. Kétezernél több lator harapott fűbe Valcman bérgyilkoshordájából, a technikai veszteségük mértéke vetekszik a polgári infrastruktúrában általuk okozott károkkal!

ttt

A Balti-államokba ömlik az amerikai és NATO haditencnika és a kezelőszemélyzet.
Maradék-Ukrajnából özönlenek az alattvaló menekültek Oroszországba a mozgósítás miatti félelmükben!
A kijevi hiénahatalom recseg-ropog a gazdasági és szociális gondok okán.
Turcsinov hiéna-aki a Majdan kezdetétől napjainkig-legalább hatvanezer ember haláláért személyesen VONANDÓ FELELŐSSÉGRE -tegnap akár egész Európára kiterjesztendő háborút hirdetett meg.

erő

Most-tegnap este-Maradék-Ukrajna törvénytelen uralói hirtelen jobb belátásra tértek?
A Minszki Megállapodás tavoly novemberben lett aláírva! Azóta mit tett a kijevi junta az abban foglaltak teljesítéséért? MINDEN CSELEKEDETÜK A MEGÁLLAPODÁSSAL ELLENTÉTES VOLT!
Most, hogy ismét összeomlott a sokadik “terv” Donbassz leigázására!-megint “jó útra tértek?” Miután reális lehetőségként merült fel, hogy Tiszasalamonig megsemmisülhet az egész bérgyilkos, korrupt kijevi latorhatalom-most hirtelen be akarják tartani a Minszkben kötött megállapodást?
Egy fenét! Időre-lélegzetvételnyi lehetőségre-van szüksége a kijevi ordashatalomnak és az Oroszország ellen készülődő-fenekedő nyugati latorszövetségnek. A kijevi junta a totális bukás küszöbén ismét időt szeretne nyerni, hogy erőt gyűjthessen nyugati buzdítói jóvoltából. Hogy egy hónapnyi viszonylagos nyugalom után ismét-némiképp megerősödve-ráronthasson Donbasszra. Újabb ezreket lemészárolni!

halottak

A kijevi latorhatalom megrettenéséhez és “békülékenységéhez” elegendő volt csak egy rövid mondat: az orosz hadsereg egységei a határ felé tartanak! És az utóbbi három nap szó szerint értendő NEMZETI KATASZTRÓFÁVAL felérő veszteségeik!
Oroszország türelme és naivitása bámulatos!
Emlékeztetnénk: Kijev már kijelölt és előkészített egy negyedmilliós temetőt Dnyepropetrovszkban! Zaporozzsje mellett MÉG CSAK FÉLIG TELT MEG A HADITEMETŐ!
VIGYÁZZ OROSZORSZÁG! TURCSINOV NEM A LEVEGŐBE BESZÉLT! Ő AMERIKA NYELVE!
A Majdan “győzelmi” évfordulója februárban lesz! Azt a kijevi latorhatalom újabb vérfürdővel kívánja megünnepelni!

vér

“…az orosz fél ígéretet tett arra, hogy az új megállapodás betartatása céljából latba veti befolyását a donbasszi népfelkelőkre…”
A kijevi junta eddig már soszor ígért sok mindent! Semmit nem tartott be!
Oroszország követhetné ebben a tekintetben Valcmanék példáját!
Igérni lehet…

dtk


https://balrad.wordpress.com/2015/01/22/valcmanek-beket-kotnenek/

Liberálisok a holokauszttagadás és a horogkereszt szabad használata mellett

2015. január 21. - Andre Lowoa

A hazai liberálisok, nyugati elvbarátaikkal karöltve a horogkereszt szabad használata és a holokauszttagadás mellett foglalnak állást. No, nem kimondva és szó szerint, de retorikájuk szerint igen.

A párizsi események kapcsán a liberálisok - semmiből nem tanulva - a "szólásszabadság" mellett kardoskodnak, mintegy a történések legfőbb mondanivalójaként. Szerintük ez a központi kérdés (szinte fontosabb, mint a terrorelhárítás), és retorikájuk szerint ezért vonultak utcára milliónyian Párizsban. (Szerintünk meg egyszerűen a közelről tapasztalt veszély, erőszak ellen tiltakozva - arról meg a charliezó tömeg "nem tehet", hogy nem látja át az ok-okozati összefüggéseket.)

Szerintük tehát nem korlátozható a szólásszabadság, amibe - szerintük - belefér az istenkáromlás, vallásgyalázás. Ilyen alapon viszont bőven belefér a vitatott történelmi események (jelesen például a holokauszt) nyilvános tárgyalása, nem beszélve az önkényuralmi jelképek szabad használatáról. Mert azt egy pillanatig sem feltételezzük, hogy a liberálisok szerint a zsidóság Isten felett áll...

Bánfalvi Béla

Rendőrségi reakció a traffipaxos harangkongatásra

2015. január 21. - Andre Lowoa
Egy, az internetes oldalakon nyilvánosságra hozott levél szerint, arra kényszerül egy falu presbitere, hogy harangkongatással jelezze az ott lakóknak, ha rendőrök sebességet mérnek náluk. A Police.hu oldalon a rendőrség reagál az ügyre.

A rendőrséget sosem az öncélúság és a büntetés kiszabása vezérli a sebességmérések végrehajtásakor, hanem a balesetek megelőzése, az akár emberéletet követelő tragédiák elkerülése – olvasható a police.hu oldalon.

Ezt bizonyítja az is, hogy Magyarországon az elmúlt 20 év alatt negyedére csökkent a közúti balesetekben elhunyt személyek száma – teszik hozzá a rendőrök.
A humoros hirdetmény fotóját mellékeljük.

harang

Donbassz ma!

2015. január 21. - Andre Lowoa

krát

A magyar idő szerint délután négy órakor kapott donbasszi helyzetjelentés szerint a fő harci eseményeknek most az “illetékesek” az északi területeken, Liszicsanszk-térségében zajló történéseket tekintik.
A 31. és a 29. blokkposztok környékén meglehetősen heves csatározások dúltak ma egész nap. Ha a tüzérségek nem dolgoztak, akkor kissebb kaliberű fegyverekkel folyt a harc.
Komolyan károsodott Sztanyica Luhanszka hídja! Ez egyik félnek sem jó! (Hosszú ideje dúlnak már ott heves harcok, de a hígra nagyon ügyeltek a felek. Má valaki vétett!)
Gorlovka ma délután “visszatért a megszokott kerékvágásba”! Ugyanis egy órán keresztül ismét záporoztak a városra a latortüzérség lövedékei. A város vezető főorvosa szerint már nem tudnak mit kezdeni a halottakkal. A halottasházak megteltek.

rom

Dokucsajevszk is lassan kezd Gorlovkára hasonlítani. A mai két latortüzérségi attak után már nincs ép épület a városban. A délutáni támadásban négy civil halt meg.
Peszkinél “állóháború” alakult ki kora estére. A településen a milicisták már berendezkedtek, de a városkától nyugatra a latrok még tartják magukat.
Az Avgyejevkáért zajló küzdelem ismét csak megmerevedett. Komoly problémát jelent a miliciának, hogy a jobbszektoros férgek bevették magukat a lakásokba. Avgyejevkából senkit ki nem engednek, mintegy túszként tartják fogva a lakosokat. (Sejtik a rájuk váró véget!-úgyhogy ezektől a fenevadaktól bármi kitelik.)
Donyeck ma is kapott jó néhány latorgránátot, de most messzehordó, nagy kaliberű önjáró lövegekkel lőtték a várost Valcman pribékjei. Ma négy donyecki halt bele a terrorba.

A repülőtérre néha beesett egy latorgránát. “Megjött Turcsinov”-mondták ilyenkor a népköztársaságiak. A reggeli latorkísérletet nem követte újabb.
Mariupol északi és északkeleti valcmanista pozicióit lőtte ma a népköztársaságiak tüzérsége.

https://balrad.wordpress.com/2015/01/21/donbassz-ma-12/

Az USA bezárta jemeni nagykövetségét

2015. január 21. - Andre Lowoa

Az Egyesült Államok szerdán bezárta jemeni nagykövetségét, miután ismeretlen fegyveresek rálőttek az USA diplomáciai konvojára a főváros területén. A Ria Novosztyi információi szerint a diplomáciai misszió legalább egy napig marad zárva, de arról nincsenek pontos információk, hogy mikor nyitják meg újra. Az amerikai diplomaták járműveire hétfőn nyitottak tüzet egy a felkelők által felügyelt ellenőrzőpont közelében, közel a nagykövetséghez. Az USA a jemeni helyzet elfajulására hivatkozva két hadihajót küld a Vörös Tengerre, arra az esetre, ha evakuálni kellene a személyzetet.

A 23 milliós lakosságú Jement mintegy 70 százalékban szunniták, 30 százalékban síiták lakják, és 2004 óta dúl polgárháború a síita felkelők és a kormányerők közt. A síita felkelők szeptemberben kiterjesztették szervezeteiket az ország központi részeire és a nyugati régiókra. Az egész országban újra kiújultak a harcok, miután a felkelők az éjjel megrohamozták az elnöki rezidenciát.

Hídfő.net.ru | Jemen


http://www.hidfo.net.ru/2015/01/21/az-usa-bezarta-jemeni-nagykovetseget

A katasztrófavédelem söpörheti a kéményeket

2015. január 21. - Andre Lowoa

Az önkormányzatoktól a katasztrófavédelem venné át novembertől a kéményseprési közszolgáltatást egy a kormány honlapján megjelent törvénytervezet szerint. A katasztrófavédelem a magánszemélyek tulajdonában lévő ingatlanoknál, illetve a cégjegyzékbe be nem jegyzett egyéb ingatlanoknál végezné ezt a szolgáltatást. Azt a munkát, ami ezen a körön kívül esik, kéményseprő-ipari szolgáltató is végezhetné. A Belügyminisztérium által készített törvénytervezetet január 29-ig lehet véleményezni.

Életveszélyes helyzetek
A jelenlegi helyzet az ellátásban bizonytalansággal jár, ami életveszélyes helyzeteket okozhat, áll a törvény indoklásában. Ezért a lakosság részére a kéményseprő-ipari szolgáltatást közfeladatként (a szakmai érintettség miatt) a hivatásos katasztrófavédelmi szervnek indokolt a jövőben biztosítania.


Az önkormányzatok kezéből a katasztrófavédelemhez kerülne a kéményseprés
Forrás: MTI/Bruzák Noémi


Szén-monoxid-érzékelők
A tervezet előírja a szén-monoxid-érzékelők ellenőrzését is a katasztrófavédelem számára ott, ahol azok felszerelése kötelező. Ilyen helyek a közösségi épületek, továbbá az új építésű épületben a belső tér levegőjét használó, nyitott égésterű tüzelőberendezések helyiségei. Az érzékelőket az ingatlan használójának kell karbantartania a gyártó által meghatározott időközönként, de legalább ötévente.

süti beállítások módosítása