Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

Volner: Magyarország saját határait kell védje

2015. január 30. - Andre Lowoa

"Egy specializált rendészeti egység az, ami a leghatékonyabban tud tenni az illegális bevándorlás, vagy éppen az ország biztonságát veszélyeztető emberek itteni letelepedése vagy éppen zöldhatáron történő átszökése ellen." Volner János, a Jobbik alelnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kifejtette, hogy az amerikaiak rablóháborúi miatt, a NATO-ban tett szerepvállalásainknál fogva Magyarország a terroristák potenciális célpontja lehet, a terrorcselekmények elkövetését pedig megkönnyíti, hogy az ország határai nyitottak a schengeni övezet felé. A Jobbik álláspontja, hogy Magyarország vissza kell lépjen a NATO-ban tett szerepvállalásokból, és a magyar honvédség újra a szó eredeti jelentésének értelmében a hon védelmét kell szolgálja.

Hídfő.net.ru | Volner János

Volner szerint az 1848-as forradalomban kitűzött célok ma is érvényesek, vagyis, hogy a magyar katonák a magyar határokat védelmezzék, és az idegen földön szolgáló magyar katonákat haza kell hívni, a határvédelmet pedig meg kell erősíteni és újra fel kell állítani Magyarország teljes határvonalán.

A műsorvezető azon vádjára, miszerint a Jobbik és a Fidesz egymással versenyezve próbál politikai hasznot kovácsolni a bevándorló-kérdésből, az alelnök emlékeztetett, hogy "Országgyűlési képviselő: ez a szó azt jelenti, hogy azért küldenek valakit az országgyűlésbe, hogy képviselje az emberek érdekét. Például azoknak az embereknek az érdekét is képviselje és próbáljon megoldást találni a problémáikra, akik egy menekülttábor közelében élnek."

Az ATV műsorvezetője ezzel szemben ideológiai alapon, az érintettek sérelmeit figyelmen kívül hagyva a bevándorlás támogatása mellett foglalt állást.


http://www.hidfo.net.ru/2015/01/30/volner-magyarorszag-sajat-hatarait-kell-vedje

Hogy ki terrorista, a Fehér Ház mondja meg

2015. január 30. - Andre Lowoa
Csak nézőpont és értelmezés kérdése egy értelem nélküli világban. Terrorista? Szabadkőműves, titkosszolgálat, politikus-maffia, vallási köntösbe burkolt csalók...és persze ezek elkötelezettjei, de közismertebb nevükön: zsidók! Kérdésre válaszolva nem minősítette terroristának az afgán tálibokat csütörtöki sajtótájékoztatóján Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője.

Elismerte, hogy az Afganisztánban harcoló vallási fundamentalista tálibok terroristaként viselkednek, rendszeresen civileket gyilkolnak, mint a terroristák, ám szavai szerint az elnöki hivatal nem minősíti terroristáknak őket.

„A terroristákéval rokon taktikát folytatnak. A céljaik elérése érdekében terrortámadásokat hajtanak végre” – jelentette ki Earnest, hozzátéve ugyanakkor, hogy a tálibok „más besorolásba” tartoznak.

Magyarázata szerint az afgán tálibok különböznek az olyan szervezetektől, mint az al-Kaida, amelynek sokkal szélesebb körű globális törekvése „erőszakos és terrorcselekmények végrehajtása amerikaiak és amerikai érdekek ellen”.
Hogy merült fel?

A kérdés azzal kapcsolatban merült fel, hogy amíg az Egyesült Államok álláspontja szerint Jordánia az elmúlt napokban terroristákkal – az Iszlám Állam dzsihadista szervezettel – bocsátkozott fogolycsere-tárgyalásokba, addig az amerikai kormány nem így tett, amikor tavaly a tálibokkal megegyezett az általuk fogva tartott Bowe Bergdahl őrmester szabadon bocsátásáról.

Washington Bergdahlért nem váltságdíjat fizetett, hanem szabadon bocsátott öt tálib foglyot a guantánamói börtönökből. Earnest helyettese, Eric Schultz a tavalyi fogolycsere jogosságát indokolva szerdán úgy fogalmazott, hogy a tálibok „fegyveres felkelők”, nem pedig terroristák.

Az Obama-kormányzat nem következetes a tálibok minősítésének kérdésében, tudniillik az afganisztáni tálibok nem szerepelnek az amerikai külügyminisztérium külföldi terrorista szervezeteket felsoroló listáján (FTO), a pakisztániak viszont a Berghdahlt foglyul ejtő Hakkani Hálózattal együtt igen. A washingtoni pénzügyi tárca ugyanakkor 2002-ben elnöki utasításra felvette a tálibokat a globális terroristákat felsoroló különleges lajstromába (SDGT), ami lehetővé teszi a szervezet számláinak befagyasztását.
A Fehér Ház azért vérdíjat tűz ki...

Az Egyesült Államok emellett 10 millió dolláros jutalmat tűzött ki a tálibok vezetőjének, Omar mollának a kézre kerítésére a külügyminisztérium egyik programja – Jutalmak az igazságszolgáltatásért – keretében, amelynek célja „a nemzetközi terrorizmussal szembeni küzdelem”. A washingtoni Nemzeti Terrorelhárítási Központnak a terrorcsoportok működéséről készített világtérképe is jelzi az afganisztáni tálibokat.

A tálibok megítélésével kapcsolatos zavarra jellemző, hogy csütörtökön véletlenül még az a Josh Earnest is terroristáknak minősítette őket, aki pedig utóbb ennek az ellenkezőjét bizonygatta.

„Nem zártuk ki annak lehetőségét, hogy az amerikai (fegyveres) szolgálatok tagjai önvédelemből mégis hajthatnak végre (katonai) műveleteket a tálibok vagy más, Afganisztánban aktív terroristák ellen” – mondta.
MNO

Nyáron megkezdi működését a nyugati hitelminősítők konkurenciája

2015. január 30. - Andre Lowoa

Idén nyáron megkezdi működését az Univerzális Hitelminősítő Csoport, az orosz Rusrating és a kínai Dagong vállalatok által alapított globális vállalat, ami nagy nyugati hitelminősítő cégek, a Fitch, S&P és Moody's konkurenciájává válhat.

Az Alexander Zaicev, a Rusrating elnöke által kiadott közlemény szerint először 2015 júniusában, vagy júliusában fognak minősítéseket kiadni. Zaicev szerint első lépésben orosz és kínai vállalatokat fognak értékelni, utána megkezdik az együttműködést a BRICS országokkal és Latin-Amerikával. Azt követően kerül sor az Európai Unió és az Egyesült Államok. A Rusrating elnöke szerint az Univerzális Hitelminősítő Csoport szuverén államadósság besorolást is végez majd. "A legnagyobb különbség az új szervezet és az amerikai vállalatok közt a nemzetközi befektetők széleskörű jelenléte. Ez lehetővé teszi a vizsgálat objektivitását. Az amerikai vállalatok problémája, hogy azok a hitelminősítők egy-egy amerikai nagyvállalatot képviselnek." - mondja Zaicev.

Nemrég az S&P leminősítette és bóvli kategóriába sorolta Oroszország szuverén államadósság besorolását. Az utóbbi években a nagy nyugati hitelminősítő intézetek sorozatos leminősítéseket tettek orosz vállalatok és az ország ellen, hogy elriasszák a befektetőket és így korlátozzák a kormány anyagi mozgásterét. 2014 nyarán Anton Sziluanov pénzügyminiszter Pekingből nyilatkozva bejelentette az új, hongkongi központú hitelminősítő intézet megalapítását.

Hídfő.net.ru | Univerzális Hitelminősítő Csoport

http://www.hidfo.net.ru/2015/01/30/nyaron-megkezdi-mukodeset-nyugati-hitelminositok-konkurenciaja

Janukovics visszatérését követelik Kijevben

2015. január 30. - Andre Lowoa

Kijevben több mint ezer bányász gyűlt össze az Energia- és Szénipari Minisztérium épülete előtt, - január 29-én bányászok tömegei kezdtek tüntetést a városközpontban, és követelik, hogy az új kormány stabilizálja az ipart, adja vissza az emberek megélhetését. A bányászok blokád alá vették a minisztérium épületét, ahol dulakodás is kialakult a minisztériumi alkalmazottakkal. Két nap haladékot adtak a kormánynak, hogy oldja meg a bányászok helyzetét. Többek kikiabáltak a tömegből, hogy adják nekik vissza Janukovicsot, az ő idejében még volt fizetésük. A megmozdulás miatt a rendőrség megerősítette a járőröket a környéken, a belügyi erők különleges alakulatai teljes felszerelésben várakoznak. Az ITAR-TASS hírügynökség szerint a minisztériumból senki nem mer tárgyalni a tüntetőkkel.

Napokkal korábban a megélhetésüket tömegesen elvesztő bányászok kezdtek gyülekezni Kijevben, és már az első megmozduláson - az országgyűlés épülete előtt - követelték Jacenjuk lemondását. A tüntetők az adóemelések miatt is tiltakoztak, olyan szlogenek hangzottak el, mint "reform, vagy golyó a fejbe". A hírek szerint Jacenjuk menekülő útvonalon keresztül hagyta el a parlament épületét.

Hídfő.net.ru | Bányászok Kijevben

http://www.hidfo.net.ru/2015/01/30/janukovics-visszatereset-kovetelik-kijevben

Valcman donbasszi fegyverszünetet akar, hogy megérkezhessen az újabb NATO fegyverszállítmány

2015. január 30. - Andre Lowoa

“Ilovajszk II.” rémével kellett tegnap szembesülnie a kijevi latorhatalomnak. Az alattvalók és a nyugati “hírfogyasztók” felé folyamatosan ömlesztett diadaljelentések dacára kritikussá vált a kijevi junta katonai helyzete Donbasszban. (Persze lehet, hogy a népfelkelők ezeket a diadaljelentéseket nem olvasták!-csak tették a dolgukat.)

ltt
Szóval tegnap estére olyan “távlatok vetültek” Nyalókakirály és kijevi udvaroncai elé, hogy Valcman őfelsége azonnal Minszkbe küldte Kucsma főmegbízottját. Alkudjon ki valami ilyen helyzetekben már szokásos fegyvernyugvást Donbasszban. Kucsma pedig már Minszkben dekkol, várva a kontaktcsoport többi részvevőjére. Lélegzetvételhez kéne juttatni a kijevi latorhatalmat-vagy a népfelkelők tényleg meg sem állnak Kijevig! Úgyhogy ma Minszkben ismét lesz egy szócséplési-forduló!
Nem tudni, hogy Minszkben donbasszi részről megemlítik-e Nyalókakirály főmegbízottjának a junta latortüzérségének tegnapi “eredményességét”! Célterületükön CSAK TEGNAP 138 donbasszi civil halt bele a terrorjukba, köztük nyolc gyermekkorú.
Avgyejevkában “csomagol” a zsoldoshorda! Teherautószám hordják el a városból az iratokat-dokumentumokat. Bűnjelek ezek, amiket biztonságba kell helyezni. Hogy mennyire forróvá kezd válni a fagyos donbasszi talaj a latorerők talpa alatt, azt talán a legjobban az jelzi, hogy Kramatorszkban is pánikhangulat és csomagolási láz tört ki.
Mariupolban utakat hidakat aknáz alá a kijevi junta bűnbandája.

zzz

Donyecket, Gorlovkát, Jaszinovataját egész éjjel lőtte Valcman latortüzérsége.
A gyebalcevoi katlan rotyogása persze minden más egyéb harci lármát elnyom.

Uglegorszk tegnap késő délutáni bevétele a népköztársasági erők részéről a katlanban rekedt, és kilátástalan helyzetbe került latorerők gyors felmorzsolásához vezethet. Uglegorszknál a kijevi junta csapatai elképesztő mennyiségű technikát vesztettek. A leltárba vétel nem leszegyszerű dolog. Viszont ami említésre méltó: A JUNTA RENGETEG FIATAL, SOROZOTT KATONÁJA EGYSZERŰEN MEGADTA MAGÁT A NÉPKÖZTÁRSASÁGI ERŐKNEK! Rengeteg harckocsi, páncélozott jármű és löveg lett a népköztársaságiak zsákmánya. Mindezek tetejébe megérkezett a népfelkelők erősítése is mára virradóan a katlanba.
Egész éjjel dúltak a harcok, és ezek eredményeként ma reggelre a valcmanistákat a népfelkelők kiszorították (Михайловка)Mihajlovkából és (Новоорловка)Novoorlovkából.
Az “étlapon” pillanatnyilag (Ольховатка)Olhovatka-(Буловинское)Bulovinszkoje térségének a felszabadítása szerepel.
A Gyebalcevo-Artyemovszk útvonal feletti ellenőrzés megszerzése most a népköztársaságiak másik legfőbb célja. Ha ezt vélhetőleg ma megvalósítják, valóban lefőtt a kávé a gyebalcevoi katlanban.

https://balrad.wordpress.com/2015/01/30/valcman-donbasszi-fegyverszunetet-akar/



Mit csikar ki Valcman Minszkben?

Egészen hihetetlen-de igaz: Uglegorszknál a kijevi junta csapattisztjei magukra hagyták a parancsnokságaik alá rendelt állományt. Egész egyszerűen elinaltak a veszélyt megorrintván, beosztottjaikat-alárendeltjeiket cserbenhagyva.

Nem akarjuk persze a népköztársasági erők érdemeit csökkenteni, de gondoljunk bele: egy csomó morálisan megtört, kiképzetlen újonc (alig három hete volt a “rotáció”) napokon keresztül kóválygott teljes fejetlenségben-rémülten a csatatéren. Jellemzi ez a kijevi latorhatalom morális állapotát is.
Az Uglegorszknál történtekre nincs megfelelő kifejezés. A katasztrófa az enyhe szó! A DNR közleménye szerint az utóbbi napokban a kijevi junta latorhada 115 tankot, 59 teherautót, 88 darab BMP-t és BTR-t, 69 db. tüzérségi löveget, és 1311 latoregyedett bukott be. (Az összesítésben az uglegorszki “leltár” még nem szerepel.)
Gyebalcevotól északra a népköztársaságiak megsemmisítettek egy latorkonvojt. Négy tank és tizenhat teherautó és a személyzetük pusztult.

(Попасная)Popasznaja és (Санжаровка)Szanzsarovka külsaő városrészeiben már utcai harcokat vívnak a népfelkelők csapatai a valcmanistákkal. Gorlovka és (Шахтерск)Sahtyorszk tehermentesülni látszik ezáltal. (Gorlovkát ma napközben NEM ÉRTE ezidáig újabb tüzérségi támadás, ami csodaszámba megy!)
(Красный Пахарь)Krasznyij Pahar és (Новоорловка)Novoorlovka stabilan a népköztársasági erők ellenőrzése alatt áll.
(Малоорловкa)Malaorlovka órákon belül ki lesz takarítva a valcmanistáktól.
(Красный Яр)Krasznyij Jar milicistaállásait (Кондрашевка)Kondrasevka-felől ágyúzza a martalócbanda.
(Нижне-Лозовое)Nyizsnye-Lozovoje “oroszvadászai” határozottan aggódnak. Föltűnt-nagyon is közel hozzájuk-a levadászandók társulata. De mintha a “vadászokból” lett volna a vad.
(Никишино)Nyikisinonál, (Веселое)Veszjelojénál, (Спартак)Szpartaknál,(Тельманово)Telmanovonál, (Петровское)Petrovszkojénál, (Веселой Горы)Vjeszeloj Gorinál, (Стаханов)Sztahanovnál, és (Ломоватка)Lomovatkánál szinte egyidőben kezdett el működni a milicia tüzérsége. Csak lapul és imádkozik a valcmanista bűnbanda a népköztársaságiak tüzérségi gránátzáporában-ami viszont rendkívül pontos. (Ольховатa)Olhovata, (Водяное)Vodjanoje, (Опытное)Opitnoje, (Гранитное)Granyitnoje, (Новогнатовкa)Novogranyitovka, (Счастье)Szcsasztyje-környéki és (Попасная)Popasznaja zsoldosai nyögik az “áldást”.
(Белый Каменкa)Belij Kamenykából viszont Valcman latortüzérsége lőtte “Grad”-vetőgépekből (Раздольное)Razdolnojét.
(Пески)Peszkiben és (Авдеевкa)Avgyejevkában bizonyos értelemben állóháború alakult ki, bár ma délelőtt “pihentek” a felek.
Avgyejevka-környéki fészkeikből Donyecket lövi jelenleg is a latortüzérség. A város Petrovszkij, Kijev, Kirov és Kujbisev kerületei lángolnak. Ma délelőtt legalább húsz donyecki civil halt meg a tüzérterror által.
A donyecki repülőteret szintén rakétavetőkkel lövik a valcmanisták.
(Волновахa)Volnovahától (Докучаевск)Dokucsajevszket “Gradozza” a bérgyilkoshorda.
(Бахмуткa)Bahmutkánál még erőlködik a pribékhad, de már egyre csökkenő vehemenciával.
Eddigi értesüléseink szerint a mai minszki szócséplésre csak a Luhanszki Népköztársaság delegáltjai utaztak el. Nem világos előttünk, hogy a DNR-t is képviselik-e.

https://balrad.wordpress.com/2015/01/30/mit-csikar-ki-valcman-minszkben/

A férfi, aki megjósolta az euró összeomlását a svájci frankkal szemben, újabb ijesztő előrejelzést tett

2015. január 30. - Andre Lowoa

 

A férfi, aki 60 nappal ezelőtt figyelmre méltó módon jósolta meg az euró összeomlását a svájci frankkal szemben, egy újabb félelmetes előrejelzéssel állt elő. Egon von Greyerz egy interjúban beszél a kétségbeesett központi bankokról, a hatalmas veszteségekről és a teljes globális összeomlásról.

Eric King: Egon, az Európai Központi Bank nemrég jelentett be egy 1,1 trillió eurós csomagot, egy kétségbeesett kísérletet, hogy leküzdje a deflációt.

Greyerz: Ezek a központi banki döntések gyakorlatilag nincsenek hatással hosszabb távon a mögöttes gazdaságra. Azt tették, amit tenniük kellett, mert az európai bankrendszer és a gazdaság súlyos helyzetben van.

A központi bankok még mindig azt hiszik, hogy pénznyomtatással be tudják indítani a gazdaságukat, és meg tudják menteni a pénzügyi rendszert. De nem ez a helyzet. Nincs esély megváltoztatni az eladósodott és csődbe ment európai gazdaság kimenetelét.

Annak ellenére, hogy rövid távú hatással lesz a piacokra, az embereknek meg kell érteniük, hogy ez csak még több adósságot teremt, melyek soha nem kerülnek visszafizetésre. De az EKB most egy húron játszik, mert sajnos egyetlen dolgot tudnak csak, hogyan kell pénzt nyomtatni.

Amint világossá válik, hogy ez az új pénznyomtatási program is egy kudarc, az EKB fel fogja gyorsítani a pénz nyomtatását. Ennek az lesz a hatása, hogy gyorsan csökkenni fog az euró vásárlóereje, és még nagyobb káoszhoz vezethet Európában. Kiemelkedően fontos, hogy a befektetők megvédjék magukat a közelgő vagyon megsemmisüléssel szemben.



Katasztrofális jóslat bontakozik ki

Eric King: Egon, figyelemre méltó pontossággal jósolta meg, mint kiderült, a Svájci Nemzeti Bank 58-szigma piacot sokkoló lépését. A Fehér Ház egykori tisztviselője Dr. Philippa Malmgren elmondta, hogy a központi bankokba vetett hit mostanra darabokban hever a Svájci Nemzeti Bank lépése következtében keletkezett hatalmas veszteségeik miatt, mely megszegte garanciáját, hogy érvényben tartja az árfolyamrögzítést.

Greyerz: Még nem tudjuk, mennyi a veszteség teljes összege a Svájci Nemzeti Bank történelmi döntésének utóhatásaként, de azt tudjuk, hogy óriási. A svájci frank másodpercek alatt az egekbe szökött, és a veszteségek világszerte megdöbbentőek, és már elgendőek ahhoz, hogy a valutaváltó helyek és a fedezeti alapok összeomlását okozzák. De a veszteségek hatással vannak a nagyobb bankokra és a központi bankokra is.

A Svájci Nemzeti Banknak még mindig hatalmas vesztes pozícióktól kell megszabadulnia

Példaként a Svájci Nemzeti Banknak nagyjából 500 milliárd svájci frankja van elsősorban euróban és dollárban. A veszteségek ezen devizapozíciókon az első napon körülbelül 30 százalékosak voltak. Tehát a Svájci Nemzeti Bank jelenleg mintegy 80 milliárd frank nem realizált veszteségen ül.

Az elkövetkező hónapokban és években a SNB-nek csökkentenie kell mérlegének méretét. Így el kell majd adniuk az eurójukat, és svájci frankot kell vásárolniuk. Ennek hatása az lesz, hogy tovább erősítik a svájci frankot, ami még nagyobb nyomást gyakorol a svájci gazdaságra. Szóval ez egy ördögi kör a számukra.

Teljes globális összeomlás

Ez az, amit minden központi bank tett, hogy saját magukat ejtették csapdába. Nulla, vagy negatív kamatlábaik vannak, egyre több pénzt nyomtatnak, és még több eszközt vásárolnak, amit nem tudnak eladni, és sokkal kevesebbet érnek, mint amennyit fizettek értük. Tehát minden egyes központi bank a világon csődbe ment, sohasem fogják megkapni azt az árat, amennyit az eszözeikért fizettek. Ez az oka, amiért a pénzügyi rendszer nem fogja túléni Eric, és egy teljes globális összeomlás áll előttünk.

Az Egon von Greyerz-el készült interjú hangfelvétele itt hallgatható meg:



King World News

http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2015/01/a-ferfi-aki-megjosolta-az-euro.html

Az ukrán hadseregnek hatalmas veszteségei vannak

2015. január 30. - Andre Lowoa
Egy ukrán hackercsoport, a CyberBerkut olyan titkos dokumentumokat hozott nyilvánosságra, amik arról szólnak, hogy az ukrán hadsereg brutális veszteségeket szenvedett el a Donbaszban, írja a Sputniknews.com. A hackercsoport azt állítja, a dokumentumok az ukrán katonai főügyész számítógépéről származnak.
Hatalmas veszteségek
A kiszivárogtatott dokumentumok szerint az elmúlt két hétben több mint 1100 ukrán katona vesztette életét a Donbaszban, és a hadsereg több mint 100 harckocsit vesztett. Emellett magas a dezertőrök száma, sok katona adja meg magát az oroszbarát milíciának. A dokumentumokban az áll, az ukrán Biztonsági Szolgálat (SBU) megtiltotta a védelmi minisztériumnak, hogy nyilvánosságra hozza a katonai veszteségek valós mértékét.
Mozgósítanak
Petro Porosenko ukrán elnök eközben bejelentette, hogy az idei első mozgósítás első kilenc napja alatt besoroztak 45 ezer újoncot. Az ukrán kormány ebben az évben három hullámban tervez mozgósítást, a második áprilisban kezdődik majd.
(Origo)
Bal-Rad komm: Érdemes az ilyen “fősodratú” hírecskékre felfigyelni! Megkezdődött a közvélemény felkészítése a drámai fordulatra, amikor már nem lehet tovább titkolni Nyalókakirály katonai hatalmának összeomlását. Ezzel készítik elő a NATO és latorszövetségi beavatkozás szükségességéről szóló hírek lakossági fogadtatását.

Nyáladzott a veszett, Dagadtpofájú hiéna!

2015. január 29. - Andre Lowoa

“Alja söpredéknek” minősített és kivezettetett a teremből John McCain, az amerikai szenátus katonai bizottságának elnöke csütörtökön egy tüntetőt, aki társaival megzavarta az általa vezetett testület munkáját.

A bizottság Henry Kissinger, Madeleine Albright és George Shultz volt külügyminiszterek meghallgatására készült, amikor a Code Pink békemozgalom tagjai akcióba lendültek. Bilincset és transzparenseket a magasba tartva körülvették a 91 éves Kissingert, “háborús bűnösnek” nevezték és a letartóztatását követelték.
“Már sok éve tagja vagyok ennek a bizottságnak, de még sohasem láttam ilyen gyalázatos, felháborító és aljas dolgot, mint ez a demonstráció, ami az előbb itt lezajlott” – jelentette ki a bizottsági elnök, mikor a tüntetők újból elfoglalták helyüket a teremben.
Egyikőjük azonban folytatta az ülés zavarását, ezért őt kivezették a teremből. McCain “alja söpredéknek” nevezte a távozóban lévő aktivistát és felszólította, hogy hordja el magát. Ezt követően a szenátor bocsánatot kért Kissingertől a bizottság tagjai nevében, amiért ilyen “gyalázatos magatartás” irányult ellene, “aki legkiválóbb módon szolgálta hazáját”.
(MTI)

Lengyelország fegyvert adna Ukrajnának

2015. január 29. - Andre Lowoa

Egyre kisebb az esély, hogy békés úton oldódik meg az ukrán válság, ezért Lengyelország fontolóra veszi a fegyverszállítást Ukrajnának - közölte Tomasz Siemoniak lengyel nemzetvédelmi miniszter csütörtöki varsói sajtóértekezletén.

A tárcavezető hozzátette, semmi akadálya annak, hogy a lengyel ipar fegyvert adjon el Ukrajnának. Siemoniak úgy értékelte, hogy nagyon nehéz hónapokkal, évekkel kell szembenézni, mert Oroszország leplezetlen célja az, hogy megakadályozza Ukrajna európai útját. Hangsúlyozta, hogy Moszkva katonai eszközökhöz folyamodik, ami "hosszú távú veszélyt" teremt Európára nézve.

Kijelentette, hogy a nemzetbiztonság a lengyel kormány "abszolút prioritása", ennek érdekében decemberben új biztonsági stratégiát fogadtak el.

A nemzetvédelmi miniszter Lengyelország, a NATO és Ukrajna minél szorosabb együttműködése mellett szállt síkra, és stratégiainak minősítette a kétoldalú lengyel-ukrán katonai együttműködést. Kiemelte az alakuló, lublini parancsnokságú lengyel-ukrán-litván dandár szerepét.

"Hangsúlyozom, semmi akadálya annak, hogy a lengyel ipar fegyvert adjon el Ukrajnának, az Ukrajnának kedvező feltételekkel" - jelentette ki Siemoniak, egyúttal utalt arra a 17 millió zlotyt (mintegy 1,2 milliárd forint) érő humanitárius segítségre is, amelyet keleti szomszédjának nyújtott Lengyelország.

MTI

süti beállítások módosítása