Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

“Éledezik” Donbassz!

2015. március 22. - Andre Lowoa
Ma-pontosan délben-Donyeck központi pályaudvarának főépületét tüzérségi támadás érte. Áldozatok-sebesültek szerencsére nincsenek.
Délelőtt tíz óra óta összecsapások vannak a valcmanista pribékek és a népfelkelők között Donyeck északnyugati városrészeiben, Szpartakban és Peszkiben. Utóbbi két településen CSAK folytatódnak az éjjel is zajlott csaták.
Helyi idő szerint déli fél egykor készült ez a felvétel Konsztantyinovkába. Valcmanista latorkonvoj érkezett a városba.

latk



https://balrad.wordpress.com/2015/03/22/eledezik-donbassz-2/

Komoly orvoshiány fenyeget

2015. március 22. - Andre Lowoa
Ha valóra válik az Emberi Erőforrások Miniszté­riumának (Emmi) tanulmányában olvasható előrejelzés, 2025-re nem lesz annyi háziorvos az országban, hogy a lakosságot megfelelően ellássa: 4,65 millió embernek nem lesz megfelelő alapellátása. A Blikk cikke szerint a munkaanyag azzal számol, hogy egy évtized alatt négyezerrel kevesebb háziorvos lesz, mint amennyi most van (6500 praxis).
Dr. Dénes Tamás, a Magyar Rezidens Szövetség (MRSZ) elnöke azt nyilatkozta a lapnak, hogy a szakemberhiány már most veszélyezteti a betegbiztonságot, amit az elvándorás csak fokozni fog.
Már most 230 praxis tartósan betöltetlen, így 300 ezer embernek nincs megfelelő alapellátása. Ha a tendencia nem változik, ez 2025-ra a tizenötszörösére nőhet.
A helyzet az egészségügy többi területén is elég kétségbeejtő. Míg itthon csak 240 orvos jut 100 ezer lakosra, Csehországban 367, Ausztriában pedig 480. A szakmában dolgozók szerint az egészségügyet jelenleg csak az menti meg az összeomlástól, hogy a megmaradt orvosok és nővérek kétszer, háromszor annyit dolgoznak, mint ideális lenne.
Nem csoda, hogy menekülnek az orvosok: 2004-ben még csak 504-en kerestek külföldön állást, 2013-ban már 1950-en. Az egészségügyi dolgozók látják leginkább a rendszer gyenge pontjait. Az orvosok 42 százaléka szerint a legutóbbi kezeléskor a betegek egyáltalán vagy nem voltak biztonságban a rossz munkakörülmények miatt.
(index)

Import filozófussal formálna véleményt a liberális baloldal

2015. március 22. - Andre Lowoa

Elavult és pontatlan helyzetértékeléséről híres amerikai filozófus népszerűsítésével próbálnák közös ideológiai alapra hozni a magyarországi liberális baloldalt - Mivel hazánkban nincsenek olyan liberális-baloldali gondolkodók, melyek a filozófus megnevezést kiérdemelnék, egy amerikai ideológus, Francis Fukuyama válaszolgatott az ATV csütörtök esti műsorában, aki megrendelésre az Orbán-kormányról is véleményt mondott. Fukuyama szerint az Orbán-kormány nacionalista politikát folytat és Orbán totalitárius vezető, akinek a nemzetközi környezet miatt mindez csak rövid távon jelenthet sikert, mert végül győz a liberalizmus. Az amerikai ideológus az Orbán-kormánnyal egy kategóriában emlegette Oroszországot és Kínát, ami arról árulkodik, hogy az utóbbi években igencsak kiesett a praxisból, vagy megrendelésre nyilatkozott, és maga sem gondolja komolyan saját kijelentéseit.

Hídfő.net.ru | Francis Fukuyama

Fukuyama a nyugati világban a Szovjetunió összeomlását követően vált híressé "A történelem vége és az utolsó ember" c. könyvével, azt megelőzően egy esszével váltott ki nagyobb sajtóvisszhangot, amiben a kommunista rezsimek összeomlásából azt a következtetést vonta le, hogy a liberalizmus globális győzelmet aratott, nincs többé alternatíva, az emberiség egyetlen nagy liberális demokráciában fog egyesülni. Két évtized után, miután a liberalizmus nyilvánvalóan továbbra sem aratott globális győzelmet, Fukuyama Alexander Dugin orosz filozófussal folytatott vitájában elismerte, hogy helyzetértékelése elhamarkodott és pontatlan volt. Fukuyama az utóbbi években szakított korábbi irányultságával, későbbi munkáiban már a lokalizációt népszerűsítette, és kifejtette, hogy a globalizáció újabb hullámát a liberalizmus helyi szintű stabilizálásával kell előkészíteni.

Fukuyama a nemzetközi tanulmányok egy elavult irányzatát képviseli, mely szerint valamennyi civilizáció a nyugati értékrendet és politikai rendszert fogja lemásolni, mert ez valamiféle történelmi szükségszerűség. Az amerikai ideológus legnagyobb tévedése abban volt, hogy feltételezte; a nem-nyugati társadalmak a demokrácia és modernizáció átvételével ténylegesen hasonulnak a nyugati társadalomhoz. Későbbi kutatások azonban egyértelműen megállapították, hogy a nem-nyugati társadalmak ugyan átveszik a nyugati technológiákat és a nyugati politikai rendszer látszatát, mindez csak külső kényszer hatására és felszínesen történik, a liberalizmus nem tud gyökeret ereszteni a nem-nyugati társadalmakban. Más civilizációk - pl. kínai, indiai, eurázsiai - nem hasonulnak a nyugati értékrendhez; a nyugati ideológia csak a felső társadalmi rétegben (elit) tud meggyökerezni, a társadalom abszolút többsége azonban a nyugati technológia és politikai rendszer átvétele esetén is a korábbi tradicionális társadalom helyi hagyományai mentén, évezredek alatt kiforrott attitűdöket őrzi meg.

Mivel a nem-nyugati társadalmak esetében csak az elit és csak külsőségeiben hasonul a nyugati rendszerhez, hosszú távon ez nem a liberalizmus globális győzelmét jelenti - épp ellenkezőleg: a nem-nyugati társadalmak a nyugati technológiát felhasználva saját erejüket a Nyugatéval szintre hozzák, míg végül a nyugati civilizációt felülmúló demográfiai potenciáljuknak köszönhetően előáll egy olyan helyzet, hogy a nyugati elit többé nem tudja akaratát rákényszeríteni a nem-nyugati társadalmakra. Mindez nem egy globális méretű liberális társadalmi rendhez, hanem egy a civilizációk erőegyensúlyán alapuló multipoláris világrend kialakulásához vezet, amiben a Nyugat csak egy a sok közül.

Nagy gondolkodók is tévedhetnek, ezzel nincs is semmi probléma. A Fukuyama által mondottakat azonban nem lehet komolyan venni, mivel olyan kijelentéseket tett, melyeket a nemzetközi diskurzusban korábban már helyesbített, vagyis beismerte saját tévedését. Ha újra saját téves kijelentéséhez ragaszkodik, az csak egy dolgot jelenthet: valakinek szívességet tett, vagy valamit kapott érte cserébe. Mindez azonban igen sokat elárul a hazai liberális baloldalról: nincsenek saját filozófusaik, nincsenek olyan gondolkodóik, akik egyedi és korszerű elgondolásokkal tudnának előállni. Éppen azért, mert a liberalizmus nem tud meggyökeresedni a nem-nyugati társadalmakban. Magyarország nem a nyugati civilizáció része, emiatt Magyarországon soha nem is lesznek liberális filozófusok. Ők rá az élő példa. Az a néhány, magát gondolkodnak nevező ember, aki a nyugati filozófusok elméleteit Magyarországon visszhangozza, szép lassan kiöregszik, és nincs utánpótlás - mert a liberalizmus a Nyugat része, és a Nyugat történelmi határait nem tudja tartósan átlépni - csak átmeneti jelleggel, és csak az elitre hatva, ami viszont épp az idegen szellemiség átvétele miatt különül el a helyi társadalomtól.



http://www.hidfo.net.ru/2015/03/22/import-filozofussal-formalna-velemenyt-liberalis-baloldal

Dán hiszti orosz figyelmeztetés miatt - (Érdekes amúgy ez a sértődékenység! Meg hisztéria! Pontosan olyan, mint amikor a hóhér megsértődik azon, hogy a delikvens nem mosolyog rá barátságosan.)

2015. március 21. - Andre Lowoa
Dánia hadihajói orosz atomrakéták célpontjaivá válhatnak, ha a skandináv ország csatlakozik a NATO tervezett európai rakétavédelmi rendszeréhez – figyelmeztetett Oroszország koppenhágai nagykövete szombati sajtójelentések szerint. A dán külügyminiszter tiltakozott a nyilatkozat miatt.
“Nem hiszem, hogy a dánok teljesen tisztában vannak azzal, hogy milyen következményekkel jár, ha Dánia csatlakozik az Egyesült Államok vezette rakétavédelmi rendszerhez. Ha ez megtörténik, a dán hadihajók orosz atomrakéták célpontjaivá válnak” – idézte Mihail Vanyin nagykövetet a Jyllands-Posten című lap szombati száma.

csapó

A nagykövet rámutatott, hogy a rendszerhez való csatlakozással Dánia részévé válna az Oroszország elleni fenyegetésnek, bár azt is megjegyezte, hogy az orosz rakéták képesek lennének áthatolni bármilyen európai rakétapajzson.
Martin Lidegaard dán külügyminiszter elfogadhatatlannak nevezte a nagykövet szavait. Vanyin átlépett egy határt azzal, hogy a rakétapajzs minden jövőbeli résztvevőjét orosz rakéták célpontjának nevezte – mondta, hozzátéve, fontos, hogy a két ország közti vita hangneme ne durvuljon el.
A dán diplomácia vezetője azt is kijelentette, hogy a rakétapajzsnak “semmi köze Oroszországhoz”, azzal a latorállamok és terroristák jelentette fenyegetés ellen akarnak védekezni.
Dánia augusztusban közölte, hogy legalább egy fejlett radarrendszerrel felszerelt fregattal járul hozzá a tervezett rakétavédelmi rendszer működtetéséhez. Oroszország élesen ellenzi a rendszer kialakítását, amelynek fő komponenseit Lengyelországba és Romániába tervezik telepíteni.
(HVG)

Washington nem akar német–orosz tengelyt

2015. március 21. - Andre Lowoa
Elsősorban az Egyesült Államok ukrán válságban játszott szerepén keresztül elemezte a befolyásos Stratfor intézet vezetője a szuperhatalmi státus megőrzésére vonatkozó amerikai stratégiát.

pume

 

Nagy visszhangot keltő beszédet tartott a Chicago Council of Foreign Affairs februári rendezvényén George Friedman, a Stratfor magán hírszerző- és elemzőintézet alapító igazgatója.
A befolyása miatt „árnyék-CIA-nak” is nevezett szervezet vezetője nem kertelt, a szokásos diplomáciai toposzokat mellőzve arról beszélt, hogy az Egyesült Államoknak – ahogy a világháborúk és a hidegháború alatt is – elsődleges érdeke, hogy megakadályozza Németország és Oroszország együttműködését, egy ilyen koalíció ugyanis veszélybe sodorná Amerika szuperhatalmi státusát. Friedman szerint a német technológia és tőke, kombinálva az orosz természeti erőforrá­sokkal és az ország puszta méretéből adódó erejével „bipoláris világot” alakítana ki, ahol szemben áll egymással az Egyesült Államok és Eurázsia.
Ebből a tételből kiindulva tért rá Friedman az ukrajnai helyzetre: a fentiek magyarázhatják, miért annyira fontos Washingtonnak Kijev támogatása. Az Egyesült Államok Ukrajna egyetlen igazán közeli szövetségese, amely kiképzéssel is segíti az ukrán hadsereget. Ben Hodges altábornagy, az Európában állomásozó amerikai erők parancsnoka januári, kijevi látogatásán egy katonai kórházban ráadásul, szokatlan módon, amerikai kitüntetéssel jutalmazott ukrán katonákat. Friedman szerint Washington „biztonsági sávot” akar kialakítani Oroszország körül, katonákat és fegyverzetet telepít a Baltikum-Lengyelország-Románia-Bulgária vonalon, s ebbe a sorba kellene illeszkednie Ukrajnának. Mint mondta, visszatértünk a „régi játékhoz”, a hidegháborúhoz. A szakértő szerint Amerika Oroszországot akarja gyengíteni „a színes forradalmak sorozatával” annak perifériáján.
Friedman januárban a Kom­mer­szant orosz lapnak is beszélt az ukrán helyzetről. Arra a felvetésre, hogy a nyugati országok a Krím visszacsatolása miatt azzal vádolják Oroszországot, hogy a második világháború vége óta először „erővel írt át határokat”, a szakértő úgy fogalmazott: ez nyilvánvalóan nonszensz, hiszen ilyet már Jugoszlávia esetében is láttunk, s Amerika közvetlenül érintett volt abban a folyamatban. Az orosz lapnak így foglalta össze Washington Európa-politikáját: a kontinensen senki sem lehet túl erős, ezért mindig a gyengébbeket segítik, hogy minél tovább fenntartsák a status quót, de ha az mégis megdől, akkor az utolsó pillanatban beavatkoznak.
Friedman szerint Viktor Janukovics volt ukrán elnök eltávolítása a hatalomból nyilvánvalóan otromba puccs volt. Az Egyesült Államok ukrajnai tevékenységével kapcsolatban kiemelte az emberi jogi szervezetek anyagi támogatását. Szerinte Oroszország semleges Ukrajnát akar, Amerika viszont azt, hogy Kijev „beálljon az orosz terjeszkedést feltartóztató vonalba”. Hozzátette, mindkét szempont érthető nemzeti érdek, csak összeegyeztetni nem igazán lehet őket. A szakértő szerint az Egyesült Államok ukrajnai akciója válasznak is tekinthető Oroszország szíriai beavatkozására, amelyet Washington arra irányuló törekvésnek tartott, hogy Moszkva meggyengítse a pozícióját a számára kulcsfontosságú Közel-Keleten.
Új cél kell Európának
A kereszténység adott Európának hitet, identitást, célt, ezért a kereszténység halála egyesítő elv nélkül hagyná a kontinenst – írja a The American Conservative honlapján Patrick Buchanan, Nixon és Reagan elnökök volt tanácsadója. Szerinte „Marine Le Pen Franciaországától Putyin Oroszországáig a nacionalizmus és a patriotizmus megszólítja azokat az embereket, akik újra értelmet, célt akarnak az életüknek, akarnak valamit, amiért élni, harcolni és meghalni lehet”. Hozzátette: egyre kevésbé tűnik úgy, hogy a multikulti lesz Európa jövője.
Moszkva kitiltási listája
Több mint kétszáz amerikai és európai politikus, valamint hivatalnok került fel az Oroszországból kitiltott külföldiek listájára az Izvesztyija című orosz lap értesülései szerint. Mint írja, érintett John Boehner, az amerikai képviselőház elnöke, továbbá a kijevi Majdanon szélsőjobboldali politikusok társaságában is felszólaló John McCain republikánus szenátor is. Ahogy a moszkvai politikusok büszkék voltak arra, hogy felkerültek a nyugati kitiltási listákra, úgy McCain is azt mondta: nem is lehetne büszkébb arra, mint hogy feketelistára tették.
(Őry Mariann)



Német politikus: Európát meg kell tisztítani az amerikai befolyástól

Hídfő.net.ru | Sahra Wagenknecht

Sahra Wagenknecht, a Die Linke párt elnökhelyettese szerint egyedül Németország és Oroszország szövetsége lenne képes megtisztítani Európát az amerikai befolyástól, emiatt Washington arra törekszik, hogy éket verjen közéjük, és a két ország közt megszűnjön minden kapcsolat. A képviselő hangsúlyozta; az Egyesült Államok erős hatást gyakorol az ukrán helyzetre, hogy a konfliktus újra elmérgesedjen, és egy olyan kormányt támogat, ami az emberekkel mit sem törődik, csak az amerikai érdek kiszolgálásával. "Mára Ukrajna elveszítette iparának nagy részét. Ukrajna államcsődbe jutott. A kormány politikája miatt az emberek egyre rosszabb körülmények közt élnek. A lakosság fázik, éhezik, vagy háborúban meghal."

A Bundestag tagja szerint egyértelmű, hogy Washington nyílt konfrontációba lépett Oroszországgal, és miközben emberi jogokról beszélnek, valójában annak jogáról beszélnek, hogy egy másik ország természeti kincseit kitermelhessék.

Wagenknecht javasolta, hogy Németország vezessen be szankciókat az Egyesült Államok és Nagy-Britannia ellen, mert az amerikaiak és britek fegyvereket adnak el Ukrajnának, miközben Németország diplomáciai úton próbálja rendezni a helyzetet. A képviselő szerint az Oroszország elleni szankciókkal Európa lábon lőtte magát, emiatt azt el kell törölni, és az amerikaiak, britek háborús törekvései ellenében törekedni kell a helyzet békés rendezésére.


http://www.hidfo.net.ru/2015/03/21/nemet-politikus-europat-meg-kell-tisztitani-az-amerikai-befolyastol

Tankok és tankerek

2015. március 21. - Andre Lowoa
Az USA ösztökélésére Lengyelország a lehető legnagyobb titokban 300 darab felújított T-72 típusú tankot ad át a következő napokban Valcman juntájának.

ipc

Annyira titkosnak szánták a dolgot, hogy még a NATO szabványoknak megfelelően átalakított szerszámoknak új nevet is adtak. PT-91 lett a nevük. Azért a nagy titokzatoskodás, mert már a lengyelek is kezdik úgy érezni, hogy ennyire tán mégsem kéne magukat beleártani a nyíltan Oroszország ellen irányuló dolgokba!-de hát ugye…-a legnagyobb barát és szövetséges óhaja az teljesítendő. Még ha árt is az Oroszországgal ápolt kapcsolatoknak. Amikre bizony ráférne egy kis lengyel remont!
Amúgy pedig a polákok is úgy vélekednek, hogy a szállítmánnyal inkább a donbasszi népköztársasági erőket szerelik fel semmint Nyalókakirály martalóchordáját, hiszen maguk is úgy gondolják, hogy ezek a hadikészségek tán előbb kerülnek a népfelkelők birtokába, mintsem Valcman latorjai akár egy lövést is le tudnának adni velük.
Némiképpen növelheti a lengyelek fejfájását az is, hogy Washinton “kérésére” személyzettel együtt kell küldeni ezeket a tankokat Maradék-Ukrajnába. Ahonnan viszont lengyelestül mennének is Donbasszba.
Mindezek tetejébe ezeket a kiadott tankokat is majd pótolni kell. Bár szerintünk a pótlásra van az amerikaiaknak ötlete!
Tegnap óta némi fölfordulás esete forog fenn a Boszporuszon. Törökország az oka.
A török hatóságok ugyanis nem adtak engedélyt ukrán és amerikai hajóknak, hogy a Boszporusz csatornába behajózzanak. Cseppfolyósított gázszállítmányaikkal. A törökök szerint eléggé veszélyes mutatvány ez ahhoz, hogy ott úszkáljanak a szorosban-Isztambul előtt. Még valami baj származhat belőle-mondta tegnap Kijevben Jonet Dzsan Tegel, Törökorszák kijevi nagykövete. Hozzátette, hogy országa döntésének semmi köze a nemzetközi helyzethez.
Most aztán zajlik a fejvakargatás, hogy mi is legyen?

https://balrad.wordpress.com/2015/03/21/tankok-es-tankerek/

Törökország nem engedi át a nyugati tartályhajókat Ukrajnába

2015. március 21. - Andre Lowoa

Hídfő.net.ru | Tanker cseppfolyós földgáz

Törökország ukrajnai nagykövete egy interjú során kijelentette, nem fogják megengedni, hogy Ukrajna a Boszporusz szoroson keresztül jusson cseppfolyósított földgázhoz. Az Ukrinform által is idézett kijelentés szerint Törökország nem fogja átengedni a cseppfolyósított földgázt szállító tartályhajókat Isztambulon, mert - a hivatalos indoklás szerint - egy esetleges baleset Isztambul teljes lakosságára nézve veszélyt jelent. Ez a döntés azt jelenti, hogy a nyugati országok nem tudnak alternatív útvonalon földgázt juttatni a kijevi atlantista kormánynak, vagyis Ukrajna továbbra is két forrásból juthat csak gázhoz: orosz forrásból (egyenesen az orosz gázmezőkről), vagy orosz forrásból (a nyugati országok által orosz forrásból vett gázt újraértékesítve).

A nagykövet szerint ezt a döntést a nemzetközi helyzet semmilyen mértékben nem befolyásolja.

Februárban Amos Hochstein, az USA külügyminisztériumának energiaügyi megbízottja kijelentette, hogy az Egyesült Államok még nem áll készen cseppfolyósított földgáz szállítására Ukrajnába, mert nem rendelkeznek az ehhez szükséges kapacitással. Washington azonban térségi kollaboránsain keresztül elláthatná a tavaly februárban puccsal kormányra juttatott atlantista csoportot, hogy annak nagyobb mozgástere legyen azzal az országgal szemben, mellyel Ukrajna az energetikát és hadiipart tekintve is gyakorlatilag a kijevi puccsig egyetlen nagy gazdasági egységet alkotott. Időközben Alexander Novak orosz energiaügyi miniszter bejelentette, hogy Ukrajna orosz gáztartozása 2,477 milliárd dollár fölé növekedett. Amennyiben az ukrán kormány nem fizet a felhasznált fölgázért, Oroszország leállítja az exportot. Ebben az esetben Kijev csak Törökországon keresztül juthatna gázhoz, de a fenti nyilatkozat mutatja, hogy ezt a lehetőséget sikeresen elvágták, a nyugati országok nem tudnak energetikailag tőlük függő bábkormányt működtetni Kijevben, így marad számukra a további hitelezés.


http://www.hidfo.net.ru/2015/03/21/torokorszag-nem-engedi-nyugati-tartalyhajokat-ukrajnaba

Minden spórolt pénzük odalett! (De majd a Facebookon…)

2015. március 21. - Andre Lowoa
Szeged – Összes megtakarítását, családi örökségét, leendő kisnyugdíjának pótlására gyűjtögetett minden pénzét elvesztette a szegedi Quaestor-kárvallott, aki a Facebookon szerveződő sorstársait perre biztatja. Az MNB szerint ha a Quaestor-botrányban azt állapítják meg, hogy bűncselekmény történt, akkor a Beva kifizeti a károsultakat.
– Március 10-én bementem a szegedi Quaestor-fiókba ügyeket intézni, mivel a céges folyószámlámat is ott vezetem. Már az ajtó előtt rengetegen álltak. Tőlük tudtam meg, hogy előző este csődöt jelentett a kötvényeket kibocsátó Quaestor Financial Hrurira Kft. Azt hittem, elájulok, remegni kezdett a térdem: ez az összeg, a feleségem öröksége volt az összes megtakarításunk, ami nyugdíjas éveinket megszépíthette volna. Vállalkozóként ugyanis csak aprópénzre számíthatok nyugdíjként – mondta Sándor, aki azóta már másokban is tartja a lelket, és csatlakozott a Facebookon szerveződő országos Quaestor Károsultak Hivatalos Oldalához, valamint a Szegedi Quaestor Károsultak Csoportjához.
Mi történt még március 10-én? Sándor szerint a fiók pénzügyi tanácsadói, valamint a fiókvezető azt mondták, hogy ez csak egy pénzügyi technikai probléma, az emberek a Buda-Cash bedőlése miatt megrohanták a Quaestort, és elfogyott a pénz. Mindenki nyugodjon meg, a cégnek 220 milliárd forintos az ingatlanvagyona, és ki tudják fizetni az embereket. Megerősítették: a befektetések egyénenként 6 millió forintig Beva-védelem alatt állnak.
– Már másnap felhívtam a Bevát: közölték, nem fizetnek, a Hrurira Kft. ugyanis nincs a tagok között, és a kötvénykibocsátóra amúgy se vonatkozik a védelem. Akkor még klasszikus öncsődről beszéltek, szó se volt fiktív kötvényekről.
– Lassacskán derült ki, hogy 150 milliárd forint értékben fiktív kötvényeket bocsátottak ki, vagyis a semmit adták el az embereknek, ami bűncselekmény. A szerdán kiadott MNB-közleményben is ez áll, tehát lehetne bizakodni. De én azóta egy szemhunyást se alszom, és a munkámra se tudok koncentrálni – számolt be a történtekről Sándor.

Szeged, Quaestor károsult. Fotó: Frank Yvette

– Amikor a Quaestorra bíztam a pénzemet, a kamat csak másodlagos volt, a legeslegelső az, hogy biztonságban van-e. A pénzügyi tanácsadó igennel válaszolt. Végig hazudtak, még azután is, hogy az MNB egyszer már figyelmeztette őket. Úgyhogy a minap, amikor a rendőrségen feljelentést tettem, név szerint az ügyintézők és a fiókvezető ellen indítottam eljárást. Mindenkinek azt javaslom, hogy ne ismeretlen tettes ellen tegyen feljelentést. A szegedi mellett pedig az országos Facebook-oldalra is regisztráljon, hiszen minél többen vagyunk, annál eredményesebben küzdhetünk. Sándor arra nem is mer gondolni, mi lenne vele, ha nem kapná vissza a pénzért: – Az tragédia lenne, még egyszer ekkora összeget nem tudnék „összedolgozni” – mondta.
Friss hír, hogy a Quaestor Financial Hrurira Kft. öncsődjének sehol sincs nyoma, nem jelent meg a Cégközlönyben. Ami azt is jelentheti, hogy a cégnél most is mehetnek kifizetések, mégpedig teljesen legális módon.
Az MNB közleménye
A Quaestor-visszaélés a vizsgálat jelen állása szerint azáltal valósulhatott meg, hogy a befektetési szolgáltató a kötvényvásárlási céllal nála befektetőknek nagy összegben hamis igazolást állított ki, és a valóságban nem keletkeztette meg a kötvényt. Így azt se lejegyezni, se adásvétel útján megszerezni nem lehetett.
(delmagyar)
Bal-Rad komm: A Questor-vezér éppen a bűnbanda újjászerverzésén munkálkodik. Értelemszerűen szabadlábon. Ennél fogva jogos lehet az aggály is, miszerint egyszercsak bejelentik: bűncselekmény-a LEZAJLOTT VIZSGÁLAT MEGÁLLAPÍTÁSAI SZERINT-nem történt. Mindössze rossz üzleti döntés született! Elspekulálták magukat a kötvénykibocsájtók. Majd ezután jobban vigyázznak. A Facebookon meg lehet szervezkedni! Otthonról, a karosszékből!

Nővér! Kérem a svédfogót!

2015. március 21. - Andre Lowoa
Nem is olyan rég derült ki és keltett nagy visszhangot, hogy a Szegedi Gyermekklinikán vészmegoldásként fertőtlenített bevásárlókocsikban szállítják és tolják a műtőbe a gyermekkorú betegeket. Most az Index írt terjedelmes cikket egy hasonlóan meghökkentő jelenségről, amely a magyar kórházakat érinti.
Az oldal forrása szerint van olyan neves egészségügyi intézmény, ahol barkácsoláshoz használatos fúrót használnak a speciális orvosi szerszám helyett (egy orvos szerint a fúrót már a nyolcvanas években is alkalmazták). A pénzhiány miatt néhány kórház mezőgazdasági boltokban vásárolt műanyagcsöveket alkalmaz a katéterezéshez, horgász damilt a bőr összevarrásához és vannak olyan esetek, amikor a franciakulcs is előkerül. Az eszközöket természetesen az előírásoknak megfelelően fertőtlenítik használat előtt.
Ennek ellenére az orvosok szerint még így is veszélyes ezen megoldások alkalmazása, mivel a nem gyógyászati célra kifejlesztett eszközökről nem lehet tudni, hogy reagálnak többek közt a gyakori fertőtlenítésre. Ezek a módszerek a kórházak részéről csupán kényszermegoldások annak érdekében, hogy el tudják látni az arra rászorulókat és, hogy egyáltalán működni tudjanak. Több egészségügyi intézménynek például a kézmosó flakonokba sem futja fertőtlenítőre, ezért százforintos boltokban kell megvenniük a folyékony szappant.
Az Indexnek egy orvos azt is elmondta, a kórházakban már jó ideje úgy érzik:
“szinte buzdítják a népet, hogy legyen kreatív”
Ezt tükrözi többek közt az is, hogy Kovácsy Zsombor ügyvéd, egészségügyi szakjogász szerint az orvostanhallgatóknak már tanulmányaik korai szakaszában megtanítják, hogyan kell bicskával és golyóstollal végrehajtani a gégemetszést. Annak ellenére, hogy nehéz pénzügyi helyzetben kifejezetten szükséges az efféle “kreativitás”, kockázatosak is lehetnek a hasonló kreatív kényszermegoldások. Ha megtörténik a baj, komoly polgári jogi, sőt büntetőjogi következményei lehetnek. Az ügyvéd szerint ez az állapot addig tartható, amíg az első komolyabb probléma fel nem üti a fejét.

Propeller

Prüszköl a latorszövetség! A NATO-főtitkár felszólította Moszkvát

2015. március 20. - Andre Lowoa
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár pénteken egy brüsszeli biztonságpolitikai vitán felszólította Oroszországot, hogy hagyjon fel a vele szomszédos országok destabilizálásával és tartsa magát a nemzetközi jog előírásaihoz.
A Német Marshall Alap (German Marshall Fund, GMF) nevű, transzatlanti kapcsolatokkal foglalkozó, amerikai székhelyű intézmény pénteken kezdődött, vasárnapig tartó brüsszeli fórumán a nyitó napon rendezték meg azt a pódiumvitát, amelyen Stoltenberg mellett Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője, Victoria Nuland, az amerikai külügyminisztérium európai és eurázsiai ügyekkel foglalkozó államtitkár-helyettese, valamint Konsztantyin Koszacsov, az orosz parlament alsóházának külügyi bizottsági elnöke vett részt.
A vita nagy része az ukrajnai eseményekkel, az ottani orosz beavatkozással, illetve azzal volt kapcsolatos, hogy elkerülhető-e az újabb hidegháborús időszak a nemzetközi politikában.
Stoltenberg leszögezte, hogy az orosz agressziós cselekmények miatt az atlanti szövetség kénytelen erősíteni kollektív védelmi képességeit, valamint támogatást nyújtani regionális partnereinek – beleértve Ukrajnát, Grúziát, illetve Moldovát.
Nuland felhívta a figyelmet arra: nagyon nehéz folytatni az együttműködést olyan országgal, amely nem tartja tiszteletben a nemzetközi jog azon alapvető előírását, miszerint erőszakkal tilos megváltoztatni országok határait.

tula

“Tapétáznak”  valahol Oroszországban
Mogherini szerint ugyanakkor sem Európának, sem általában véve a nemzetközi közösségnek nem érdeke, hogy Oroszország az ellene hozott szankciók nyomán destabilizálódjék – ellenkezőleg, Európának és Oroszországnak vannak közös érdekei, például a radikális muszlim erőszak megfékezése.
Koszacsov azt hangoztatta, hogy Oroszország nem a NATO létét, hanem a NATO további bővítését tekinti magára nézve fenyegetőnek. Szerinte Oroszországra hatnak ugyan a szankciók, de nem fogják rábírni politikája megváltoztatására, és Oroszország ma sem elszigetelt, hanem van számos nemzetközi partnere, így amikor majd feloldják a szankciókat, akkor a korábban orosz kapcsolatokat ápoló nyugati vállalatoknak nehéz lesz visszajutniuk az orosz piacra, mert azok a pozíciók akkor már foglaltak lesznek.
(MTI)
süti beállítások módosítása