Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

Folyamatosan lehallgatja felhasználóit a Facebook?

2017. december 05. - Andre Lowoa

Egy Youtube-felhasználó azt állítja, húsz éve nincs macskájuk, de a Facebook macskatápot reklámoz nekik, mert célzottan egy kísérlet részeként a telefon közelében egész nap a “macskatáp” szót ismételgették. Semmilyen hivatalos adat nem támasztja alá, de mégis úgy tűnik, hogy a Facebook lehallgatja felhasználóit.

“Annyit tettünk, hogy letettük a telefont a közvetlen közelünkben egy asztalra, bekapcsolva hagytuk, a háttérben futott rajta a Facebook Messenger. Mikor a telefon be volt kapcsolva, folyamatosan macskatápról beszéltünk, legalább egy órán keresztül. Két nappal később már macskatáp reklámokat mutat nekünk a Facebook”mondta egy Youtube-felhasználó, akinek feltűnt, hogy

a Facebook rendszeresen jelenít meg neki olyan tartalmú reklámot, amire nem keresett rá, de telefon közelében beszélt róla.

Elmondása szerint idővel gyanússá vált, hogy a Facebookon olyan személyre szabott reklámok is megjelennek, melyek láthatóan tényleg személyre szabottak – de keresési adatok alapján nem jelenhetnének meg, mert az adott téma csak beszéd közben került szóba a telefon vagy számítógép közelében, írott formában nem.

A kísérletet abból a célból kezdték meg, hogy alátámasszák azt a feltételezést, miszerint a Facebook folyamatosan hallgatózik a felhasználók után, és hangfelismerés alapján automatikusan keresőszavakat állít elő, amit felhasznál személyre szabott hirdetések megjelenítéséhez, a hirdetők célközönségének hatékonyabb elérése érdekében. A kísérlet eredménye szerint elég lehet rendszeresen szóban ismételgetni egy dolgot, hogy idővel személyre szabott hirdetéseket láthassunk az adott témában.

http://www.hidfo.ru/2017/12/folyamatosan-lehallgatja-felhasznaloit-a-facebook/

Kiszabadították Vilit! Rendőrre támadtak a bukott grúz államfő hívei

2017. december 05. - Andre Lowoa

Felmászott egy ház tetejére és öngyilkosságal fenyegetőzött Miheil Szaakasvili volt grúziai államfő, miután házkutatás céljából hatósági személyek jelentek meg kijevi lakásánál. A bukott grúziai vezetőtől két hete vonták meg az ukrán állampolgárságot, ezzel hivatalosan is hontalanná vált.

Kedd reggel egy ukrán ügyészség emberei házkutatás céljából szálltak ki Miheil Szaakasvili kijevi otthonához; a helyszínre érkezve azonban azzal kellett szembesüljenek, hogy a grúziai politikus felmászott a ház tetejére, és leugrással fenyegette a hatósági személyeket. A helyszínre kirendelt különleges alakulatok mellett számos tüntető is megjelent Szaakasvili házánál, mert az ukrán média élőben közvetítette a történteket.

A hontalanná vált grúziai politikust kényszerintézkedéssel próbálták elvinni otthonából, valószínűleg deportálás vár rá. A helyszínen gyülekező tömeg azonban a rendőrségi jármű útját állta. Az UNIAN hírügynökség szerint többen rátámadtak a rendőrökre és feltörték a Szaakasvilit szállító mikrobusz ajtaját, majd a grúziai politikus hívei által körbevéve elindult a parlament épületéhez, hogy ott beszédet tartson.

Miheil Szaakasvili felhívásában arra kérte a tüntetőket, hogy a Majdan téren gyülekezzenek, és békés ellenállással buktassák meg Petro Porosenko ukrán elnököt.

Az ukrán hatóságok novemberben vonták meg Szaakasvili ukrán állampolgárságát. A bukott grúziai vezető korábban abból a célból kapott ukrán papírokat, hogy kinevezhessék Odessza kormányzójává. Ekkor azonban elveszítette grúz állampolgárságát, így az ukrán állampolgárság megvonásával hontalanná vált.

November végi beszámolók szerint Szaakasvili elfogását több erőszakszervezet bevonásával az újév környékén tervezték kivitelezni, hogy az ügy ne vonja magára a nyilvánosság figyelmét. Mint a fentiekből látható, ez nem egészen sikerült.

http://www.hidfo.ru/2017/12/kiszabaditottak-vilit-rendorre-tamadtak-a-bukott-gruz-allamfo-hivei/

Berlinben mártírként emlékeznek a tömeggyilkos muszlim terroristákra

2017. december 05. - Andre Lowoa

Berlinben “Mártír Múzeum” néven működik egy kiállítás, ahol a látogatók a Párizsban és New Yorkban gyilkoló terroristák képeit is megtekinthetik. A francia nagykövetség is reagált, az AfD feljelentést tett az ügyben.

A kiállításon többek közt Martin Luther King, Maximilian Kolbe és Szókratész képeit lehet megtekinteni, emellett “mártírként” a Párizsban gyilkoló terrorista Omar Ismail Mostefai és a 9/11 terrortámadást elkövető Mohammed Atta is bekerült a sorozatba.

Atta egyike volt azoknak, akik akik 2001. szeptember 11-én eltérítettek egy repülőgépet, ezzel 2977 ember halálát okozva. Omar Ismail Mostefai 2015. november 13-án követett el öngyilkos merényletet Párizsban egy merénylet-sorozat részeként, melyben 130 civil veszítette életét és több mint négyszázan megsérültek.

A francia nagykövetség “sokkolónak” és “mélyen megdöbbentőnek” nevezte az esetet. A követség közleményében az áll, hogy a kiállításon a művészi, alkotói szabadság leple alatt “összemossák a mártírságot a terrorizmussal”. Az Alternatíva Németországnak párt elnökhelyettese, Beatrix von Storch már feljelentést tett ez ügyben, mert a kiállítás szervezői dicsőítik és legitimálják a terrorizmust Németországban.




Hétfőn az összeállítást elkövető dán “művész” magyarázkodásba kezdett, elmondása szerint “félreértik” az ő művészetét, ami nem is dicsőíti a terroristák motivációit és cselekményeit, mert a terroristákat terroristáknak, a gyilkosokat pedig gyilkosoknak nevezi.

A kiállítás egyébként már korábban is megtekinthető volt Koppenhágában 2016 májusától, tehát nem ez az első nyugat-európai város, ahol mártír megnevezés alatt lehet terroristákról készült fotókat nézegetni.

http://www.hidfo.ru/2017/12/berlinben-martirkent-emlekeznek-a-tomeggyilkos-muszlim-terroristakra/

Szaúd-Arábiában is kudarcot vallott a Patriot rakétakomplexum

2017. december 05. - Andre Lowoa

Az Egyesült Államok számos európai országban és a közel-keleten is megpróbálja értékesíteni a Patriot rakétakomplexumot, de a légvédelmi rendszerről ismét kiderült, hogy a gyakorlatban nem megbízható. A New York Times szerint becsapódtak a Jemenből Szaúd-Arábiára kilőtt rakéták, mintha nem is lett volna légvédelmük.

Hamisak voltak azok a sajtóértesülések, mely szerint a múlt hónap folyamán Szaúd-Arábia elhárította a húszi felkelők Jemenből indított rakétatámadását – derült ki a New York Times beszámolójából. A lap szerint a Patriot rakétakomplexumok nem tudták lelőni a Burkam-2 rakétákat, amik így becsapódtak a rijádi repülőtér közelében.

A New York Times az esetről elérhető fotó- és videoanyagok elemzésére alapozva azt állítja, a rakéták behatoltak a szaúdi légtérbe és becsapódtak. A lap szemtanúkra is hivatkozik, akik arról számoltak be, hogy látták a robbanást néhány kilométerre a rijádi nemzetközi repülőtértől.

Mindez azt jelenti, hogy a Patriot rakétakomplexum ismételten megbízhatatlannak bizonyult; ez a rendszer kellett volna megvédje a szaúdi fővárost a Jemenből indított rakétáktól, amit Donald Trump amerikai elnök is konkrétan kijelentett néhány hete, amikor a Patriot komplexumok állítólag elhárították a rakétatámadást.

A lap szerint az amerikai kormány korábban is túlbecsülte a Patriot rendszerek képességeit.

Nem ez az első alkalom, hogy az amerikai gyártású Patriot rakétakomplexumok megbízhatatlannak bizonyultak. Korábban a török-szíriai határon is leszerepeltek a Patriotok, amikor ismeretlen hackerek átvették az irányítást a NATO rakétavédelme felett.

2015 júliusában a Local német napilap arról számolt be, hogy hackertámadás érte a NATO Törökországban állomásozó Patriot-rendszereit. A lap szerint magát a behatolást nem is vették észre a NATO-erők; a kibertámadás tényét akkor ismerték fel, amikor a Patriot rakétakomplexumok ki nem adott parancsokat kezdtek végrehajtani, és számos nemkívánt rakétaindítás történt.

Alig néhány héttel azután, hogy ismeretlen hackerek átvették az irányítást a NATO rakétaindítások felett, az USA és Németország egyaránt megkezdte a Patriot komplexumok kivonását Törökországból. Négy hónappal a hackertámadás után már a nemzetközi sajtó számára is ismert tény volt, hogy Törökország nem a NATO-tól vásárol rakétavédelmi rendszert, ehelyett Kínával és Oroszországgal folytat tárgyalásokat.

Később a török kormány az orosz Sz-400 rakétarendszer megvásárlásáról írt alá szerződést, az amerikaiak pedig jobb híján elkezdték a Patriot rakétakomplexumokat Kelet-Európában értékesíteni.

http://www.hidfo.ru/2017/12/szaud-arabiaban-is-kudarcot-vallott-a-patriot-raketakomplexum/

Hitler nyomdokaiban: Nobel-békedíjra jelölték Soros Györgyöt

2017. december 04. - Andre Lowoa

A német vezető után G. Soros nevéhez köthető a – világháború utáni – legnagyobb lakosságcsere Európában, ami mesterségesen megváltoztatja az európai országok etnikai arányait.

A Wesley János Lelkészképző Főiskola öt professzora – Iványi Gábor lelkész, Lukács Péter oktatáskutató, Majsai Tamás teológus, Nagy Péter Tibor szociológus és Szilágyi Gál Mihály – levélben kezdeményezte a Nobel-békedíj odaítélését Soros Györgynek – derült ki a 168óra beszámolójából.

A cikk szerint a Soros által 2016-ban nyilvánosságra hozott terv az eddigi “legkomplexebb elképzelés napjaink egyik legnagyobb krízisének megoldására.”

Soros Nobel-békedíjra jelölése egyáltalán nem meglepő, hiszen korábban már több tömeggyilkost, például Adolf Hitlert és Barack Obamát is jelölték a békedíjra.

Adolf Hitler akkori német kancellárt 1939-ben jelölték Nobel-békedíjra, egy svéd parlamenti képviselő, E.G.C. Brandt. javaslata alapján. Barack Obama volt amerikai elnök 2009-ben kapta meg a díjat.

G. Soros Európa-szerte támogatott civilszervezeteiről számos alkalommal bebizonyosodott, hogy aktívan részt vesznek az illegális bevándorlók Európai Unióba juttatásában. Ez nem meglepő, tekintve, hogy saját írásaiban maga is említi a civil szervezetek teljes mozgósítását.

Soros 2015-ben megjelentetett egy publicisztikát, melyben nyíltan kijelentette, hogy szerinte évente legkevesebb egymillió migránst kell az Európai Unióba hozni. Abban az évben megközelítőleg kétmillió migráns érkezett az EU-ba, ezáltal a Soros-szervezetek által mozgatott népvándorlás a legnagyobb lakosságcsere a világháború utáni Európában.

A hivatalos statisztikákból később kiderült; a tömeges bevándorlás támogatásával Soros civiljei tevőlegesen részt vesznek az európai országok etnikai összetételének megváltoztatásában.



http://www.hidfo.ru/2017/12/hitler-nyomdokaiban-nobel-bekedijra-jeloltek-soros-gyorgy/

A németek pénzzel próbálják határon kívülre csalogatni a migránsokat

2017. december 04. - Andre Lowoa

Németországban a “menekültek” mostantól jogosultak egy új típusú anyagi juttatásra is, melyet akkor kaphatnak, ha önként el akarják hagyni az országot – derült ki a Bild am Sonntag beszámolójából.

A migráns-családok egyszeri 3000 euró juttatást kaphatnak, a hatóságok szerint abból a célból, hogy azt származási országukban otthonaik újjáépítésére költsék. Egyénenként ez a támogatás maximum 1000 euró lehet. A belügyminiszter, Thomas de Maizière a lapban egy közleményt hozott nyilvánosságra, melyben arra kéri a migránsokat, hogy használják ki ezt a lehetőséget, és önként távozzanak.

“Aki úgy dönt, hogy február végéig önként elhagyja az országot, a következő 12 hónapra elegendő lakhatási támogatást kap az emellett elérhető más juttatásokon felül” – mondta.

A programnak ezt a nevet adták: “A te országod. A te jövőd. Most!”, és mindössze 2018 február 28-ig elérhető. Emellett továbbra is elérhető a 2017 februárban indult “StarthilfePlus” program, ami 1200 eurót ad a migránsoknak a menedékkérelmeik feldolgozása előtt, emellett további 800 eurót ad annak, akinek a menedékkérelmét elutasították.

A közlemény szerint a program célja, hogy azok a migránsok, akik vissza akarnak térni származási országaikba, ezt önkéntesen tudják megtenni, és ne a hatósági deportációs program részeként.

A belügyminisztérium közleménye szerint ebben az évben 187000 migráns adott be menedékkérelmet Németországban. Ez mintegy harmada a tavalyi év azonos időszakában beadott kérelmeknek, de a német hatóságok már ezt a számot is tovább csökkentenék.

http://www.hidfo.ru/2017/12/a-nemetek-penzzel-probaljak-hataron-kivulre-csalogatni-a-migransokat/

Rakétavetőt találtak Stockholmban

2017. december 03. - Andre Lowoa
Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet tagja, Rakka városában.

A svéd rendőrök rakétavetőt és robbanótölteteket találtak Stockholm határában, egy erdős területen elásva.

A fegyvereket péntek éjjel találták meg, a rendőrségi közlemény szerint ezek “valódi katonai fegyverek, amit gépjárművek kiiktatására használnak” – derült ki az Expressen.se beszámolójából.

A svéd lap megpróbálta felvenni a kapcsolatot a stockholmi rendőrséggel, akik egyelőre nem akarnak bővebb nyilatkozatot kiadni az erdőben elásva talált fegyverekről. A rendőrségi közlemény nem említette, hogy van-e már gyanúsított az ügyben.

Morgan Johansson svéd igazságügyi miniszter nemrég a Dagens Nyheter napilapnak nyilatkozva azt mondta, a hatóságok 2018 októbere és 2019 január közt amnesztiát hirdetnek, melynek során az országban tartózkodó bűnözők büntetőjogi felelősségrevonás nélkül leadhatnák a birtokukban lévő nehézfegyvereket, kézigránátokat, aknavetőket. A miniszter elmondása szerint ezeket a bűnbandák gyakran használják bandaháborúk során egymás ellen, de hatósági intézkedés(i kísérlet)ek során is előkerülnek a robbanóeszközök.

Svédország egyike azoknak az európai országoknak, melyek migrációs politikájához hozzátartozik, hogy megpróbálják elősegíteni a külföldön terrorszervezet kötelékében harcoló személyek “visszailleszkedését” a többségi társadalomba. Ennek részeként a svéd hatóságok lakást és segélyt adnak a közel-keleti “dzsihádból” visszatérő sokadik generációs migránsoknak.



http://www.hidfo.ru/2017/12/raketavetot-talaltak-stockholmban/

A német belügyminisztérium engedélyezné az állampolgárok tömeges megfigyelését

2017. december 03. - Andre Lowoa

Thomas de Maizière német belügyminiszter kidolgozott egy javaslatot, mely szerint a hatóságok meghekkelhetnének minden olyan magántulajdonban lévő eszközt, amit az állampolgárok csatlakoztatnak az internetre.

Thomas de Maizière német belügyminiszter kidolgozott egy javaslatot, mely szerint az állam arra kötelezné a techcégeket, hogy együttműködjenek a titkosszolgálatokkal és kiskapuk beépítésével szabad kezet adjanak ahhoz, hogy az állam bármely digitális eszközhöz hozzáférhessen; beleértve okostelefont, laptopot, gépjárműveket és okostévét. Amennyiben elfogadják, a javaslat lehetővé tenné, hogy az államnak hozzáférése legyen minden olyan eszközhöz, ami internetkapcsolattal rendelkezik – derült ki a Mitteldeutscher Rundfunk beszámolójából.

A politikusok azzal indokolják ennek szükségességét, hogy a titkosszolgálatok és a rendőrség számára egyre nagyobb kihívást jelent a digitális eszközök feltörése. Példaként említik, hogy a gépjárművek modern zárrendszerei már gyakorlatilag a legkisebb, a közelben történő mozgásról is Messengerben értesítik a tulajdonost. Az új törvénnyel a belügyminiszter többek közt azt akarja elérni, hogy a hatóságok meg tudják akadályozni az ilyen automatikus értesítéseket, ha az egy nyomozás során szükségessé válik.

A kezdeményezés emellett lehetővé tenné, hogy a német hatóságok kiskapuk beépítésével hozzáférjenek minden olyan eszközhöz, ami internetkapcsolattal rendelkezik. Az új szabályozás szerint bírói jóváhagyással a techcégek kötelesek lennének hozzáférést adni egy adott személy okoseszközeihez – így a hatóságok “online házkutatást” is tarthatnak, tehát pusztán internetkapcsolaton keresztül letölthetnék egy adott személy okostelefonon, laptopon tárolt fájljait.

A kezdeményezés már korábban kritikák kereszttüzébe került, különösen annak kapcsán, hogy 2015-ben kiderült: a német külföldi hírszerzés az amerikai NSA megrendelésére tartott megfigyelés alatt európai állampolgárokat, és a megszerzett adatokat kiadta az amerikai félnek.

http://www.hidfo.ru/2017/12/a-nemet-belugyminiszterium-engedelyezne-az-allampolgarok-tomeges-megfigyeleset/

Keleti nyitás? Oligarchák mozgatják a politikát Magyarországon

2017. december 02. - Andre Lowoa

Hónapokkal ezelőtt az Index.hu egy publicistája kifejtette; elsősorban amiatt nem tartja elfogadhatónak a keleti országok politikájához “közeledést”, mert ez egy másfajta politikai kultúra meghonosodásával jár, melyben néhány befolyásos milliárdos (ún. “erős ember”) mozgatja a politikát. Most itt van a szemünk előtt megelevenedve mindez: az ellenzék politikája leredukálható két befolyásos milliárdos – Simicska Lajos és Soros György – nevére.

Ahogy közelednek a 2018-as parlamenti választások, egyre látványosabbá válik, hogy a keleti országok politikájából ismert, úgynevezett “erős emberek” jelenléte (nagy gazdasági és politikai befolyással rendelkező személyek) formálja a közéletet, és a választások kimenetelét. Az ellenzéki erők többségéhez kötődő mozgósítás mögött immár saját bevallásuk szerint is vagy Simicska Lajos, vagy Soros György személye áll, ami alátámasztja az Index.hu publicistája által megfogalmazott félelmeket, miszerint “Magyarország közélete nem egészen a demokrácia szabályai szerint alakul”, legalábbis mutatkoznak jelei ilyen nem-demokratikus próbálkozásoknak.

A választások közeledtével ráadásul mindkét milliárdos egyértelművé tette, hogy kiterjedt információs kampányt akar folytatni Magyarországon, ezzel aránytalanul nagy befolyást gyakorolva a választások kimenetelére.

Simicska Lajos az RTL Klubnak nyilatkozva egy interjú során azt mondta, a jobboldali ellenzék választási győzelmét tartja kívánatosnak, és ennek megfelelően plakátfelületekkel, médiatámogatással megpróbálja azt elősegíteni. Soros György, a balliberális pártok és “civil-szervezetek” mögött álló oligarcha szintén a napokban közölte, hogy információs kampányt indít Magyarországon, melynek célja a balliberális erők narratívájának elfogadottabbá tétele.

A Forbes.hu összeállítása szerint Simicska Lajos mintegy 46,6 milliárd forint értékű vagyonával a 21. leggazdagabb magyar állampolgár, akinek “vagyona csökkent az előző évhez képest.” Kormányellenes aktivitása azt követően vált feltűnővé, hogy vállalatai egyre kevésbé jutottak állami megrendelésekhez, működésük piaci alapúvá s így veszteségessé vált, ezzel anyagilag érdekeltté téve a milliárdost a kormány leváltásában. Az oligarcha mindinkább rendszeressé váló közéleti szereplését a “demokrácia védelmével” indokolja, aminek némileg ellentmond, hogy önmagában ez az “erős emberként” fellépés is valami olyannak jellegzetessége, amit a liberálisok a “keleti, nem-demokratikus közélet” egyik alapvonásaként kritizálnak.

A Forbes adatai szerint Soros György vagyona 25,2 milliárd dollárra tehető, ezzel globális viszonylatban a 33. leggazdagabb személy. Soros szintén nyíltan beismerte, hogy a választások előtt információs kampányt akar folytatni Magyarországon; mozgósítási kampányát november végén hirdette meg. Donorszervezetén, a Nyílt Társadalom Alapítványokon keresztül szétküldött pénz előnyeit balliberális civil szervezetek és pártok, igazságügyi alkalmazottak élvezik, de emellett számos nyugati országban erőszakos cselekmények elkövetéséről ismert antifasiszta és anarchista csoportokat is támogat. Ahogy a jobboldali pártokkal “szimpatizáló” Simicska, Soros György sem a liberálisok által dédelgetett nyugati eszmény mintapéldánya; vagyona az éves magyar állami költségvetéssel vetekedik, így talán nem túlzás kijelenteni, hogy egyszemélyben is képes befolyásolni a politikát.

Lényeges megállapítások ezek, mert a liberálisok megpróbálják saját magukkal is elhitetni, hogy ők morális alapon képviselnek valamiféle alternatívát a keleti társadalmi berendezkedéssel szemben. Ennek ellenére nap mint nap kiderül, hogy mindössze érdekellentétben állnak azzal, de módszereikben nem is próbálnak eltérni az általuk oly mélyen megvetett közéleti gyakorlattól.

http://www.hidfo.ru/2017/12/keleti-nyitas-oligarchak-mozgatjak-a-politikat-magyarorszagon/

A kilakoltatás felér egy gyilkosággal – A jövedelem elvonása úgyszintén

2017. december 01. - Andre Lowoa

Sőt mi több; a lassú kínhalál előidézésével vádolható meg az, aki ily módon fosztja, fosztotta ki az embereket. Mert ez nem más, mint különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosság. – Megfejelve a további minősített esetekkel; Az előre megfontolt szándékkal, az aljas pénzvággyal, mely motivációkból kiindulva veszik el, a mesterségesen leszegényített emberek egyetlen otthonát, vagy egyetlen jövedelmét. De leginkább mindkettőt.

Többszörösen halálra ítélve így őket. Hosszadalmas szenvedésekkel, fagyásokkal és éhezéssel terhes kínhalálra.

***

A kilakoltatási moratóriumot két és fél hónappal meghosszabbította a Fidesz-KDNP többségű országgyűlés, (mintegy már a választási propaganda részeként), s így a moratórium 2017 november 15-től, 2018. április 30-ig tart.

Ám a végrehajtási eljárásokra nincs moratórium. A jövedelem letiltása is ebbe a kategóriába tartozik. Tudunk olyan esetről, amikor a falu jegyzője a család szinte teljes jövedelmét vonatta le a végrehajtóval, beleértve a családi pótlékot is, s ott állt az édesanya a három gyerekével karácsony előtt; mindössze 5 ezer forinttal.

De a nyugdíjakat sem kímélik a hiénák. Három végrehajtást eszközöltek rokkantnyugdíjas levélírónkon a végrehajtók és megbízóik a bankok úgy, hogy így tél elején jóformán nem maradt egy fillérje sem. Elsőként a lakását vették el, majd a nyugdíja felét, harmadjára pedig a maradék felét is, – összesen az eredeti nyugdíj 75% vették el, amiből így mindössze 25 % maradt, ami semmire nem elég. Csak az éhezésre és a megfagyásra. (link)

Információink szerint a nyugdíj 50%-át lehet elvonni, (bár meg kell hagyni az adós részére a mindenkori öregségi nyugdíj minimális összegét, – ez 2015-ben 28.500 Ft volt. DE 2017-BEN IS UGYANENNYI! Vajon, ha a felső határt el tudták törölni, az alsó határt miért nem? Miközben az egytagú nyugdíjaskorú háztartás létminimuma: 79.757 Ft)
(Bankmonitor 2015 szeptember: Jövedelem letiltása: Miből és mennyit vehetnek el? (link)
Ezek után nem csodálkozhatunk, ha ez a 25% semmire nem elég, vagyis valóban csak az éhezésre és a megfagyásra.

Nos, de a kilakoltatási moratórium már érvényes. Ám mi lesz azokkal az emberekkel, családokkal, akikre még nem volt az, vagyis, a moratórium bevezetése előtt vesztették el otthonaikat? Erről “bölcsen” hallgat a kormányzati kommunikáció.

És mi lesz majd azokkal, akiket a moratórium lejárta, április 30-a után lakoltatnak majd ki? Mert mint mondottam; a magukra a végrehajtási eljárásokra NINCS moratórium. Az otthonok árverezései tovább folytatódnak, egész télen.

A jövedelmek letiltásai vagy a banki inkasszók a úgyszintén, hiszen azokra soha nem is volt és ma sincs moratórium. Éhezéssel és fagyással halálra ítéltetnek a mesterségesen szegénnyé tett adósok, kiket kiszolgáltatott a pénzéhes hiénáknak a kormányzat teszetoszasága.

És itt a tél.

Mindezidáig egyes bankok, behajtó cégek, egyes közjegyzők, bírók és végrehajtók szándékosan szembe menve a kormányzati akarattal és koncepcióval, (mely akarat lényegében a magyar nép jobb életét szolgálná), – a hiénák szándékosan szembe menvén ezzel, – zsinórban dobták ki otthonaikból az adósokat, (akár deviza, vagy számlaadósokat), zsinórban tiltották le a megmaradt jövedelmüket, (s a letiltásokra, mint írtuk nem vonatkozik a moratórium). – S ezekkel a végrehajtási eljárásokkal olyan társadalmi elégedetlenséget szítva, amit nagyon nem kellene a jelenlegi politikai helyzetben, – amikor hazánkat a közvetett, s közvetlen dzsihádista hódítás veszélye fenyegeti.

Talán nem is véletlenül tették, teszik ezt, mert akarva akaratlanul, is a balliberálisok hatalomátvételének a malmára hajtják a vizet, s így belső ellenséggé, Soros György ötödik hadoszlopává válnak.

 

Tavaly, 2016-ban, rekord mennyiségű; 3100 kilakoltatás volt. Ebben az évben; 2017-ben, lényegesen kevesebb, (pontos adat még nincs), de úgy 2000 körül lehet, – “köszönhetően” annak, hogy észbe kapott a Fidesz-KDNP, hiszen tavasszal választások lesznek, s nem szerencsés a választási kampány közben, – a szabadban halálra fagyott emberekről beszélni.

De ez a 2 ezer is sok, (sőt egy is az) és, ha ez összeadódik a tavalyi 3100-al, vagy a korábbi évek adataival, – akkor bizony ez a tél sem marad fagyhalálok nélkül.

A nem hivatalos kilakoltatásokat, birtokba adásokat, ingatlan kiürítéseket természetesen nem számolja senki.

Persze a kilakoltatottak közül nem mindenki van az utcán, (mondhatnánk azt is, nem mindenkit látunk), jó részük így, vagy úgy talált valamilyen fedelet maga és családja fölé, ám ez közelről sem nevezhető otthonnak. Ismerősök, barátok, rokonok otthona ez, nem az övék, ahonnan előbb-utóbb menni kell. Vagy jó részük leköltözött falura, mindenféle lepusztult viskókba, présházakba, ahol szinte alig lehet fűteni, már, ha egyáltalán van mivel. Nos közülük kerülnek ki jórészt azok, akik télen a “saját otthonaikban” fagytak meg. Bár ezeket a vityillókat közelről sem lehet már “otthonnak” nevezni.

203-an fagytak a tavalyi kemény télen hazánkban, a Magyar Szociális Fórum szerint. “Többségük saját fűtetlen lakásában hűlt ki, a legfiatalabb áldozat 11, a legidősebb 93 éves volt” írják. – Bár a Szociális Fórum adatainak forrása nem ismeretes, de hivatkozik honlapján a A Központi Statisztikai Hivatal számaira is, melyek szerint még ennél is többen, az „extrém hideg következtében” 2016-2017 telén, 238-an szenvedtek fagyhalált.

A tavalyi időszakban, a Szociális Fórum fagyásokról szóló lehangoló adatait mind a liberális, mind a közmédia átvette. Újabban viszont a közmédia, a Szociális Fórum adatait uszításnak nevezi. Igaz, hogy a Szociális Fórum a jelek szerint közelebb áll a liberálisokhoz, mint a hivatalos kormányzathoz, hiszen például befogadná a migránsokat, “menekültnek” nevezvén őket – ám ettől a tények a kihűléses halálokról, a fagyásokról, még tények maradnak. (Ha csak a fele igaz, még az is katasztrofális).

Ebben az évben viszont, november közepéig 12-en szenvedtek fagyhalált, s erről ugyancsak a Magyar Szociális Fórum tudósított. 6-an a hajléktalanok közül,3-an a saját “otthonukban”, 3-an pedig kórházban.

Ez ugyan nem leellenőrzött szám, de nem kell túlzottan nagy fantázia ahhoz, hogy a tavalyi 3100 és az idei 2 ezer, vagyis az utóbbi mintegy másfél évben történt több mint 5 ezer kilakoltatás mit tett az emberekkel. És ebbe még nem számoltuk bele azokat, akiknek a végrehajtási eljárás elvette szinte minden jövedelmét, s nemhogy tüzelőt, de ételt sem tud venni a télen. Ha a tél megint olyan lesz, mint tavaly, aratni fog éhhalál és a fagyhalál.
.
Úgyhogy a kormányzat akármennyire is festi magát, neki még az időjárás is az ellensége. – Bármennyire is mondja, – de NEM OLDOTTA MEG A KILAKOLTATÁSI VÁLSÁGOT ÉS NEM OLDOTTA MEG A SZEGÉNYSÉGET SEM. Csak félmegoldásokat ért el, ami nem elég minden bajbajutott életben tartásához.

Ha felkelés lesz, annak a KILAKOLTATÁSOK LESZNEK A GYÚJTÓPONTJAI, ÉS A MEGÉLHETÉSI VÁLSÁG, – ERRŐL A LIBERÁLISOK IS GONDOSKODNI FOGNAK. Megfejelve ez az ÉHSÉGLÁZADÁSSAL, mely a szegénységnek, s a mesterséges leszegényítésnek, vagyis a végrehajtási eljárások miatti jövedelem elvonásoknak, pénzletiltásoknak, valamint az alacsony keresetek és magas fogyasztói árak közötti különbségnek “köszönhető”.

Ehhez jöhet még az, hogy ‘bizonyos körök’ a migránsválság mesterséges súlyosbításával, s az iszlamista terrorizmus gerjesztésével okozhatnak káoszt, s ez az előző kettővel összeadódva meg is adhatja Magyarországnak a kegyelemdöfést.

***

Van, azonban a felkelésnél is rosszabb verzió, mert azt még (talán), tudja kezelni a kormány. De, ha Fidesz elveszíti a választásokat, akkor Gyurcsányék, vagy klónjaik kerülnek vissza a hatalomba. Akkor pedig hazánk beolvad az Európai Egyesült Államokba, függetlensége megszűnik, s ezzel egy időben megindul a betelepítés, minek következtében még jobban felpörögnek majd a kilakoltatások. Hiszen a migránsokat, (szerintük; “menekülteket”) is el kell helyezniük majd valahogyan. Ahogyan történik ez most Németországban is. (link)

***

Jó lenne tehát, ha legalább belülről nem tenné ki magát súlyos veszélynek a kormányzat, s beszüntetne minden végrehajtási eljárást, melyek mára már komoly társadalmi feszültségeket okoznak, s ezeket legnagyobb részt az ország belső ellenségei gerjesztik. Hiszen nyilvánvaló, hogy az emberek ilyen szemérmetlen kifosztása a bankok, multiszolgáltatók és bérenceik által nemcsak, társadalmi elégedetlenséget gerjeszt, hanem komoly nemzetbiztonsági kockázatot is jelent.

Mert, ha ez így folytatódik tovább, akkor az elkövetkező teleken tömeges kínhalál esetek várhatók. Ezért mindenki, akinek része volt (van, lesz), a kilakoltatásokban és jövedelem elvonásokban, – gyilkosságban való részvétellel vádolhat meg az a nép, akinek már piszkosul elege van ebből.

Pénzéhes – bankokat, (devizahitelek), önkormányzatokat, multi szolgáltatókat, (számlaadósság), – és bérenceiket; behajtókat, közjegyzőket, bírókat, végrehajtókat, rendőröket, – tehát ezentúl gyilkosságban való részvétellel vádolhatnak meg a felháborodott emberek. Azok, akik megtapasztalták az éhség mardosását, a tél jeges fogait, saját otthonának falain belül, s azok, akiknek mindezen okok következtében meghaltak szeretteik. Az éhség okozta legyengülés következtében, vagy pedig ‘egyszerűen’ megfagytak a hideg szobában, saját ágyukban egy fehér téli éjszakán. És értük nem szól majd, semmilyen lélekharang.

***

Súlyosbítja a hiénák tetteit az a tény, hogy az emberek kifosztását aljas indokból követték el, vagyis nyereség és pénzvágyból, s különös kegyetlenséggel, hiszen a fagyhalál bekövetkeztét, súlyos szenvedés előzi meg, nem különben maga az éhezés is hosszan tartó kínokkal jár.

A hatósági kilakoltatásba belehalt Stiaszni Éva sírja

Jó lenne ha, a magyarországi egyházak; katolikus, református, evangélikus, zsidó hitközségek, fellépnének a tavasszal újra kezdődő, s kínhalált jelentő kilakoltatások és a túlzott jövedelem letiltások ellen.

Mert a pártok érdemben nem tettek, tesznek semmit. A Munkáspárt és a (régi, még nem néppártosodó) Jobbik kivételével, melyek aktivistái a helyszínen demonstráltak egy-egy kilakoltatás ellen, nem egy otthonvesztést megakadályozván ezzel, – de rajtuk kívül egyik párt sem lépett fel aktívan a kilakoltatások helyszínein a családok otthonvesztése ellen.

A családok utcára dobása népellenes cselekedet. – Erőszakos kilakoltatás a Készenléti rendőrség bevetésével – 2010. június 15. Budatétény

A rendőrségnek pedig nem kellene segédkeznie majd a kilakoltatásokban úgy, ahogyan eddig tette. Nem kellene a népharag célpontjává válniuk. Sokkal fontosabb dolguk van; a terrorizmus elleni küzdelem és a határaink védelme. S nagyon nem lenne jó, ha a nép ellenségesen tekintete rájuk. Ehhez pedig az kell, hogy ne teljesítsenek népellenes parancsot.

Nem a bankok és uzsorások szolgálatában kellene fellépniük, még akkor sem, ha ezek hatékony lobbizással jogszabályokat és törvényeket erőszakoltak ki a maguk profitja érdekében. Mert a családok utcára dobása népellenes cselekedet.

Kilakoltatás a X-ik kerületben, a pénzéhes Kőbányai Önkormányzat megbízásából, 2013 június 11-én. – A rendőrsorfallal szemben a kilakoltatás ellen demonstráló munkáspárti aktivisták.

***

Az otthonvédők pedig; ne üljenek fel a liberálisok lázításának a kilakoltatási ügyekben. Itt nem a kormányt kell (elsősorban) hibáztatni és vádolni, nem a kormány ellen kell elsősorban fellépni, – hanem a bankok (kiemelten a Bankszövetség) ellen, egyes korrupt és túlságosan is jól kereső közjegyzők, egyes megvesztegethető bírók ellen, és egyes korrupt végrehajtók vagyis a magyarországi lakott ingatlanokkal kereskedő lakásmaffia ellen.

Úgy tűnik, hogy a kormány alapvetően jót akar a népnek, s tényleg meg akarja oldani a kilakoltatási és megélhetési válságot, de nem eléggé elszánt, s ez lehet a veszte.

FELHÍVJUK A FIGYELMET ARRA: ha a kormányt leváltanák, azzal a kilakoltatási válság nem oldódna meg, sőt, még súlyosabbá válna, még több kilakoltatás lenne. – Ráadásul a keletkező hatalmi vákuum miatt, az iszlamista hordák beözönlésétől, s a terrortámadásoktól már semmi nem védené az országot. Akadálytalanul nyomulhatna be a sok ezer, sőt több százezer dzsihádista, s hódítaná meg hazánkat, mint Európa kapubástyáját.

“Menekültek”dobálják a magyar határvédelmi egységeket – Röszke 2015.09.16. MTI fotó – Megjegyzés: Ezek szemmel láthatóan katonák és nem menekültek.

Az otthonvédőknek ezért nem a kormányt és az államhatalmat kell közvetlenül támadniuk, mert ezzel az ország védelmi képességeit gyengítik. Éppen ellenkezőleg, azokat kell támadni akik kifosztják a népet, s ezzel súlyos biztonsági kockázatot okoznak az országnak. Ezek a multinacionális bankok, a kilakoltatottak lakásaival kereskedő maffiózók, a behajtók, a magukat degeszre kereső közjegyzők, s egyes korrupt végrehajtók.

Jelenleg tehát moratórium van. Mondhatni vihar előtti csend. De a téli időszakban (dec.1-márc.1.) amúgy is moratórium lett volna, ez a hosszabbítás csak némi haladék. Megismételjük: A moratórium CSAK a kilakoltatásokra vonatkozik, a végrehajtási eljárásokra nem.

Pedig a probléma magja, lényege ott van. Azokat kell leállítani, szüneteltetni és megvizsgálni. És nem csak a devizahitelesekét, hanem minden adósét, a számlaadósságokból és a büntetésekből keletkező adósságokat. Mert manapság egy bliccelés, vagy tilosban parkolás miatt, akár el is vesztheti a lakását az, akit megbüntettek. A büntető kamatok miatt.

Fel kellene pörgetni az Eszközkezelőbe való belépést is, mert tudunk olyan esetekről, amikor ez megvédte a családokat a kilakoltatástól. Hamarosan egy ilyen családot is bemutatunk.

Fort András / Szabad Riport

süti beállítások módosítása