Az arámi Miatyánk





Kozmosz Anyja-Atyja,
Te teremtettél mindent,
ami a Fényben mozog.
Gyüjtsd egy pontba fényedet
mibennünk!
Teremtsd most meg
egységed uralmát,
hogy a Te Egy-Vágyad
a miénkkel cselekedjék,
miképpen minden fényben,
akképpen minden alakban is!
Minden nap add meg nekünk,
amire szükségünk van
kenyérben és szellemi látásban!
Oldd ki hibáink szálait,
melyek kötve tartanak minket,
amiként mi is eloldozzuk
azokat a kötelékeket,
melyekkel másokat tartunk!
Egyesítjük a Mennyet és a Földet.
Teljesítjük igazi célunkat:
a Szeretet hatalmát megcselekedni,
amely korról korra megújul.
Hittel és bizalommal megpecsételve
egész lényünkkel megerősítjük mindezt.

A Mén, Amely Ő, a Menny



Juhász Gyula: Csáktornya

Nem voltam itt, de a rozsdás avarban
Lelkem bejárta százszor a helyet,
Hol Zrínyi élt, ki a búsult magyarba
Tüzes igével hitet égetett.

Az erdő áll még, ősi koronáján
Hárfáz a szél és vihar orgonál,
De földdel egyek már az ősi bástyák,
S reményeinknek földje oly kopár.

Ma már düledék vára lőn Szigetnek
Egész hazán, s a késő énekesnek
Bús lelke sírva járja az avart,

És néma daccal, fojtott fájdalommal
Idézi ősét, aki porba rogyva
Vérével írta: Ne bántsd a magyart!





A hazaszeretet

Ha hazaszeretet él szívünkben, élni fog a hon!
Ha hazaszeretet él szívünkben, élni fog a hon!
Szép országom védlek, úgy szeretlek, úgy imádlak téged,
Drága hazám, örömest neked adom utolsó csepp vérem.
Míg magyar kebel lehel, benne szív dobog,
Élni fog szép hazám, míg a föld forog.
Rajta ifjú nemzedék, itt az alkalom,
Munka és erő után a siker, hatalom!
Jóban-rosszban védlek, úgy szeretlek, úgy imádlak téged,
Drága hazám, örömest neked adom utolsó csepp vérem!




Vargha Gyula: Ébresztő

Még megmaradt egy kis darab
A régi magyar hazából;
De véreink sok milliója rab.
Az elszakított testvér és rokon
Felénk kezét epedve nyújtja távol,
Rablóhad ül tort a szent sírokon.

Nem volt soha egünk íly sötét,
Mohács, Világos ily gyászt nem hozott ránk.
Érezzük a halál fojtó ködét.
De nem fojt meg, mert élni akarunk!
Árpád silány, méltatlan népe volnánk,
Ha láncait szét nem törné karunk.

Romokba ezredév munkája dőlt.
A szent romot kezünk építse újra,
Henyén ne lásson senkit ez a föld.
Kalapács, véső, kapa és kasza,
S könyv a mi fegyverünk. S zászlónkra írva
Két szó ragyogjon: Isten és Haza.

Szeressük egymást, mert úgy áld a sors,
Nemzetrontó viszályokra most az ér rá
Ki vak, vagy önző, s aljas, céda, korcs.
Élő hit eddze már a gyermeket,
Tegye szívét lánggá, karját acéllá,
S fölkél a Nap megint a hegy megett!




Egy idős kályhásmester gondolatai


Van egy néhány versem.
Írom őket keservesen.
Arról szólnak, milyenek vagyunk;
Szinte égnek áll tőle a hajunk.
Hisz apánkat, anyánkat, hazánkat,
Potom áron adunk.
Az életemet adnám, ha volna értéke,
Hogy megmentsem hazám
A romlástól végre.
Fogjunk össze testvérek,
Osszuk el a dolgot,
Hogy „széphazánkba”, újra,
Minden ember legyen boldog.

Az Úr tévedett, amint e világra
Embert teremtett.
Rég volt, hogy lejöttünk a fáról.
Tollat fogtam, hogy verset írjak a máról.
Ez még nem a versem,
Csak a szavakat keresem.
Nem egy vidám állapot.
A holtak, ha sírjaikból fölkelnek,
Elszámolni velük, hogy e világgal
Mi mit tettünk, bizony nem lehet.
Hogy ember embernek farkasa,
Hogy erdők bokrok kiirtva,
Sivataggá vált a természet a világ.
Nem marad majd rajta helyünk.
Mi lesz velünk, mit tegyünk?
A Mennyországban nincs helyünk.
A pokol dugig van velünk.


Itt az idő emberek, fogjunk hozzá,
Rakjunk rendet, míg lehet.
Porból vagyunk, porrá leszünk,
Itt élünk, itt születtünk, itt a helyünk.
Mennyországot nem érdemlünk.
Elkárhozott már a lelkünk,
Hisz Isten és ember ellen vétkeztünk.
Egyre több a gondunk.
Nem elég csak imádkoznunk,
Végre tenni kéne valamit,
Amitől visszatér a remény és a hit.
Mondom én, egy kályháslegény,
Ki itt poroszkál, megvénülve,
Az élet útporában szegény,
Hogy megjavul ez a világ, kevés rá a remény.

Hiába kel fel holnap is nap,
Ha lelkünkben sötétség marad.
Kéne már egy olyan harmat,
Amire a sötétség megvirrad.
Kakas szóra megébrednénk,
Szomszédunkat üdvözölnénk:
Hogy szép jó reggelt - dobre ráno,
Felébredt a világ mára.
Lehet, hogy békesség lesz valahára?!


Munkács, 2008.



Igazságot Magyarországnak!



Nem kell nekünk a más folyója,
Nem kell nekünk a mások bérce,
Csak magyar hegy és magyar róna,
Ahogy az Isten rég kimérte.

Nem kell nekünk idegen égbolt,
Egy porszeme sem a világnak,
Csak az kell, ami a miénk volt,
Igazságot, igazságot, igazságot Magyarországnak!




Bodó Róbert:  LEHET, NEM LEHET

Egy nemzet ünnepelhet, hogy ha boldog.
De addíg nem, míg nyakán ül a zsarnok.

Addíg amíg a lelkét tapossák,
addíg amíg gyermekét rugdossák,
addig nincsen mit ünnepelni.

Mert lehet harcolni és meghalni,
lehet feláldozni életet,
de ha a nemzet fele vak, süket és beteg,
akkor csak sírni vagy beletörődni lehet.
De ünnepelni nem.

Mert lehet bármily dicső a múlt,
igazán szépen majd csak akkor fest,
ha a nemzet végre egy lélek és egy test lesz.

De addig ünnepelni nem lehet...




Kovács Gábor: Nemzeti Dal 2006.

Száz évek távolából szólnak hozzád
Őseid, kik rád hagyták hazád.
Asszonyt és a gyermeket – a jövő életet –
A halál ellen karjuk óvta meg.
Itt állsz a Haza életének keresztútjánál,
A jövő nemzedékek sorsa most terajtad áll!

Ha szívedben félelem, vagy kétely az úr,
Tudd; az éjben ezer csillag gyúl!
Ezer ősöd példája vezesse lépteid,
S mint csillagot, követnek véreid!
Itt állsz a Haza életének keresztútjánál,
A jövő nemzedékek sorsa most terajtad áll!

Hány bölcsőt ringattak itt féltő kezek?
Hányszor dübörögtek fegyverek?
Mennyi élet lobbant el, hogy megszülethessél,
Az Örök Élet része lehessél?
A hősök minden áldozata gyermekeikért
A jelen bátor tetteivel kapja értelmét!

Sorsod a Mindenható mérte reád,
Tudnod kell, hogy mit vár el Hazád!
Nyitnod kell egy kaput, melyen át a magyar nép
A megbűnhődött jövendőbe lép!
A hősök minden áldozata gyermekeikért
A jelen bátor tetteivel kapja értelmét!

Századok távolából halld meg a szót,
Fogadd szívedbe a bíztatót!
Egy hangon szól hozzád most a múlt és a jövő:
- Cselekvésre fordult az idő!
Úgy állj az igaz küzdők közé, hogy akkor se add fel,
Ha véráldozat, amit értünk holnap hoznod kell!

Sorsod a Nemzet sorsa – így rendeltetett,
Nincs más utad, mely tovább vezet!
Nyitnod kell egy kaput, melyen át a magyar nép
A megbűnhődött jövendőbe lép!
Úgy állj az igaz küzdők közé, hogy akkor se add fel,
Ha véráldozat, amit értünk holnap hoznod kell!

Örök fény, örök láng éltet Magyarország!
Örök tuz, örök láz, örök bizonyosság:
Megtartó erő és hit, mely lángol ezer éve már,
Fiainkban lobog majd tovább!
Fordítsd a fénybe arcod, Hazám!
Szálljon a napfény áldása reánk!
Új nemzedékek lépnek elő,
Készül egy boldogabb, szebb és jobb jövő

május 18., 03:37





Babits Mihály: Zsoltár férfihangra
- Consolatio mystica -



Tudod hogy érted történnek mindenek - mit busulsz?
A csillagok örök forgása néked forog
és hozzád szól, rád tartozik, érted van minden dolog
a te bünös lelkedért.

Ó hidd el nékem, benned a Cél és nálad a Kulcs
Madárka tolla se hull ki, - ég se zeng, - föld se remeg,
hogy az Isten rád ne gondolna. Az Istent sem értheti meg,
aki téged meg nem ért.

Mert kedvedért alkotott mennyet és földet s tengereket,
hogy benned teljesedjenek, - s korok történetét
szerezte meséskönyvedül, - s napba mártotta ecsetét,
hogy kifesse lelkedet.

Kinek színezte a hajnalt, az alkonyt, az emberek arcát? Mind teneked!
És kinek kevert sorsokat és örömet és bánatot,
hogy gazdag legyen a lelked? És kinek adott
annyi bús szerelmeket,

szerelmek bűnét és gyászát? s hogy bűn és gyász egysúlyú legyen,
eleve elosztott számodra szépen derűt és borút,
sorsot és véletlent, világ nyomorát, inséget, háborút,
mindent a lelkedre mért

öltöny gyanánt: - úgy van! eónok zúgtak, tengerek száradtak, hogy a lelked: legyen
császárok vétkeztek, seregek törtek, hogy megkapd azt a bút,
amit meg kellett kapnod, és világok vihara fútt
a te bűnös lelkedért!

Mert ne gondold hogy annyi vagy amennyi látszol magadnak,
mert mint látásodból kinőtt szemed és homlokod, úgy nagyobb
részed énedből, s nem ismered föl sorsod és csillagod
tükörében magadat,

és nem sejted hogy véletleneid belőled fakadnak,
és nem tudod hogy messze Napokban tennen erőd
ráng és a planéták félrehajlítják pályád előtt
az adamant rudakat.

Henrik napja

Margit napja

Aratási névünnepüket az időjárás előrejelző néphiedelem negyvenes napnak tartotta. Sokfelé Mérges Margitnak nevezték, és volt, ahol Pisis Margitnak csúfolták, mert többnyire esőt, zivatart hozott, ami ha bekövetkezett a későbbiekben is megzavarhatta az aratást. A megfigyelést tudományos tapasztalatok is valószínűsítik, hiszen a Medárdi monszun utóhatása sokszor könnyen birokra kelhetett a perzselő forrósággal.

Július 13. – Mérges Margit ~ Pisis Margit

Az általános népi megfigyelés azt mondja, hogy Mérges Margit vagy Pisis Margit többnyire esőt, zivatart hoz, ezért kapta jelzőit is.

Doroszlón mondják: „Margit meg Anna napján rajzanak a kis legyek.”

Vidékünk népe ilyenkor kezdte meg a szabadban, a folyókban, patakokban, tavakban való fürdést.

Július 5. – Sarolta napja

Július 2. Sarlós Boldogasszony napja