Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

Felhívás a felébredt magyarokhoz! Talpra magyar…! Kezdjük el a szent, ősi, etikára épülő, új társadalom építését!

2021. május 21. - Andre Lowoa

Csatlakozz Te is a Tisztán Látók Tizedes Rendszerébe!

Keresd az új/régi barátokat a városi parkokban “Séta a parkban” jegyében!

A tizedes rendszer a szkíta-hun katonai rendszer és a magyarság társadalmi szerveződésének alapja volt. Ennek az úgynevezett riadóláncnak a kiépítését semmi esetre sem harcias tevékenységekért szorgalmazzuk, hanem azért, hogy a jelenlegi szélsőséges élethelyzetben a helyi közösséget összefogja a túlélés és a zavartalan kommunikáció érdekében. Lényege, hogy a társadalom családon kívüli legkisebb egységeként létrehozták a tizedet. Mivel az ideális és jól építhető csoport méret a 10 fő, amikor a tizedes (a 10 fős csoport vezetője) jól tudja az egész csoportot irányítani, ismeri a csoport minden tagját, nem alakul ki még a csoporton belül alcsoport, ezért ez a csoport nagyság a sereg, vagy a társadalom alapja. Ez egy ősi tapasztalat, melyet ebben a szerencsétlenkedő új világban is alkalmazni tudunk, hogy a dolgok jó irányt vegyenek. Azok, akik felébredtek a covid terrorból, az oltás terrorból, akik nem szeretnék magukat tovább kényszerítve tudni, azok ki kell kerüljönek a digitális közösségi térből, az ellenséges oltásarroganciából és egymással a tizedes rendszeren belül kell tartsák a kapcsolatot. A következő lépcsőfok a század, 10 db tizedből egy századot hozzunk létre, majd 10 db századból jön az ezred. Mindegyik élén egy-egy vezető, a felsőbb szint adja a központi irányítást, az alsóbb szintek pedig a kapcsolattartást, de minden vezető 10 emberért, vagy egységért kell felelősséget vállaljon. Ez lehet az új humánus, józan emberekből álló társadalmunk alapja.

A lényeg tehát, hogy kezdjetek el kapcsolódni egymással! Minden csoport 10 fő legyen! A családokból egy tizedben csak egy képviselő legyen! Keressetek 10 felébredt embert a környezetetekben úgy, hogy egymást fizikálisan is könnyen el tudjátok érni, szükség esetén, akár internet és telefon nélkül is lehessen riadóztatni a tized társakat.

A 10 fős csoport válasszon egy tizedes vezetőt. A csoport adjon egy nevet saját magának. Ez és a település neve adja a csoport fellelhetőségét. A tizedesek jelentsék a siteunkon keresztül, hogy létezik a 10 fős csoportjuk a tized nevének és a település nevének a megjelölésével. Ez csupán azért kell, hogy lássuk az új társadalom növekedésének az ütemét. 10 ilyen csoport kell kapcsolódjon majd egymáshoz hogy létrejöjjön egy század és annak kiválasztott vezetője a százados.
Az egymással való kapcsolódás másik színterének kinevezzük a városi parkokat! A jelszó: “Séta a parkban”! Minden vasárnap délelőtt 14 órakor, a helyi település városi/falusi parkjaiban gyűljetek össze, akár minden felhívás és telefon nélkül is, hogy ez egy megszokott helye és ideje legyen a felébredt emberek találkozásának és az új társadalom megteremtésének. Keressétek a digitális térből, vagy a való életből, régi/új kapcsolatokból származó ismerősöket, barátokat, de örüljetek az új ismerettségeknek is. Barátkozzatok! Legyetek kedvesek, teremtsétek meg az új pozitív hangulatot, a jókedvet! Legyen piknik, legyen kis műsor, spontán beszélgetés. Kezdjétek el az egyéni és csoport tervek kialakítását, koncentráljatok a pozitív tervezésre és ne szánjatok sok időt a bűnözők világának, a körülöttünk zajló összeomláshoz közeledő rendszer eseményeinek tárgyalására. Az esetleges áramkimaradások, internet összeomlás egyéb nehézségek esetére szövetkezzetek a szükségletek biztosítására, szövetkezzetek a pénzrendszer összeomlása esetén való tennivalókra, a gyerekeitek, unokáitok megvédésére. Aztán a parkból visszatérve nyerjetek meg minél több még alvó embert, olyanokat, akik a pillanatnyi utazási mámoron, vendéglátó, szórakoztató egység élvezetén túl is látnak és képesek felelősen gondolkodva ezeken a mézes madzagokon felül emelkedni. Biztassátok őket is a tizedes rendszer építésére! Ne mondjatok le senkiről, arról sem, aki már oltatott! Nem biztos, hogy újra belemenne egy oltásba, amelybe hamarosan bele fognak menni a menthetetlenek! Az utóbbiakra viszont ne vesztegessétek az időtöket feleslegesen! A háború ilyen! Vannak akik menthetők és vannak akik elvesznek. Csak őszinte és igaz embereket vegyetek magatok közé, olyanokat, akik tényleg felébredtek és nincs kétségük a most zajló világ szintű bűncselekményekről. Amennyiben csatlakozni szeretnétek a mi országos tized hálózatunkhoz, akkor küld el a tizedetek nevét, a települést, és egy elérhetőséget (telefonszám vagy cím) a tizedek@protonmail.com email címre! Legyetek jó csoport! Legyetek jó tized, század, ezred! Sok-sok ezred megújítja majd a korrupt társadalmat és a világot!

Építsük a szebb jövőt!

Üdvözöl Benneteket az Orvosok, Tudósok, Egészségügyi Dolgozók a Tisztánlátásért, a Civilek a Tisztánlátásért, a Jogászok a Tisztánlátásért csoport

Május 21. – Konstantin napja

Doroszlón azt tartják, hogy még ezen a napon lehet palántázni, tököt vetni, bundivát is – sütni való tököt, mint Doroszlón nevezik –, hogy télen süthessenek. Doroszlón az asszonyok hétéves tökmagot ültetnek, mert az terem a legjobban.

A tököt Doroszlón étkezésen kívül gyógyításra is használják. Kifúrják a „bundivát”, megtöltik kristálycukorral, mikor felolvad, a léből minden reggel bevesznek egy kanállal. Giliszta ellen tökmagot egyen a gyerek, attól elmegy a giliszta. A sült „bundiva” torokfájás megelőzésére is használatos.

A tök varázscselekmények eszközeként is szerepel. A születendő gyermek nemének meghatározása céljából az állapotos asszony, ha fiúgyermeket akar, akkor lopjon tököt. Ha fehérbőrű gyereket akar, fehér tököt lopjon. Csalótojásként – polozsaként – is használják Doroszlón a dísztököt, a fészekbe teszik, hogy oda tojjon a tyúk.

Igazad van, hogy kevesen vannak az engesztelő, böjtölő hálatelt szívű emberek, de nekünk is felelősségünk, hogy minél többen és többen legyünk, akik a mennyeiek ajándéksegítségét és ajándékútját felhasználva adnak és adnak, amíg lehetőségük van eme Földkerekségen!!!

Az utolsó idők eseményei a kadarkúti Éva asszony naplójából. (2008. február 25. hétfő).

Az íme az események sorban, kadarkúti Éva asszony naplójából:

 

2008. február 25. hétfő

 

Én: Többször alaposan átolvastam a Jelenések Könyvét, és most megkérdezlek Mesterem: A végső idők eseményei ugyanebben a sorrendben lesznek-e, mint a Jelenések Könyvében?

Jézus: Minden meg fog történni, amit Jánosnak mutattam, és ugyanabban a sorrendben.

Én: A választottak elragadása – ahogy a Szentírásban olvasható – a végső harangszóra lesz (1 Kor. 15, 51-52), még az Antikrisztus uralma előtt, és a 7 csésze kiöntése előtt. Most még azt szeretném kérdezni, drága Mesterem, hogy a Nagy Figyelmeztetés, melyet Szűzanyánk már régóta ígér jelenései helyén, előbb lesz-e, mint a választottak elragadása?

Jézus: A Nagy Figyelmeztetés megelőzi az elragadásokat. Ez Atyám végtelen irgalmának, türelmének és szeretetének köszönhető. Ennek következményeként sokkal több lesz a megtért, tisztalelkű ember, akit elragadunk.

Én: Még azt kérdezném Jézusom, hogy azoknak, akiket majd elragadsz nagy kegyelmedben, előzetesen milyen megpróbáltatásokat kell átélni?

 

Jézus: Erre a kérdésre ott a felelet a Szentírásban, a Jelenések Könyvében, olvassátok el a hét harsonaszót!

Én: Most Jézusom, megpróbálom leírni a Biblia segítségével a végső idők eseményeinek sorrendjét, de csak vázlatosan:

 

 

1, Nagy Figyelmeztetés, Nagy Csoda (Szűz Mária próféciákból)

2,Megkezdődik a büntetés a harsonaszókkal. (A Jelenések Könyvéből)

3, A szentek föltámadása (Tess.3,16) és a választottak elragadása a végső harsonaszóra (1. Kor. 15-51,52

4, Megkezdődik a hét csésze kiöntése: a nagy földi büntetés (Jelenések Könyve). Közben a Bárány, Jézus menyegzőt ül a feltámadt szentekkel, és az elragadott választottakkal a Mennyben. Ezalatt az idő alatt a Földön hagyott emberek felett az Antikrisztus (az álpróféta), aki a Vadállat (a Sátán) embere fog uralkodni.

Megjelöli az embereket homlokukon, vagy karjukon, és véres keresztényüldözést rendez. Elkezdődik a hét csésze kiöntése, mely fekélyeket, tengerek, folyók vérré változását, nagy hőséget, háborút, sötétséget, mennydörgést, villámlást, földrengést okoz. A szenvedés és halál által sok ember lelke meg fog tisztulni, és a Mennybe jut.

5, Jézus legyőzi a Sátánt és az Antikrisztust, és tüzes tóba veti, egy angyal ezer évre megláncolja.

6. Megkezdődik a megtisztított Földön Krisztus ezer éves uralma: az Új Világ. Jézus visszatelepíti az Új Földre az elragadottakat. A vértanúk, akik nem borultak le a Vadállat (a Sátán) szobra előtt, életre kelnek és ezer évig uralkodnak Krisztussal. Ez az első feltámadás. A többi halott csak akkor támad fel, ha letelt az ezer év. A lelkük addig a Mennyben, a tisztítóhelyen vagy a pokolban vár a feltámadásra.

7, Ezer év után szabadon engedik a Sátánt, aki harcra toborozza az embereket a szentek ellen, de Isten tüzes tóba veti örökre.

8, Az utolsó ítélet: Minden halott feltámad. Aki nem volt beírva az Élet Könyvébe, azt tüzes, kénköves tóba vetik, örökre. A szentekre boldog Örök Élet vár.

9, Mennyei Jeruzsálem: Az Új Jeruzsálem alászáll az Égből. Színaranyból épült a város, az utcák is aranyból. Templom nincs benne, mert a Bárány a temploma. Az Isten trónjából fakad az Élő Vizek folyója, két partján az Élet Fái, amelyek minden hónapban teremnek.

 

Én: Jézusom! Jól értelmeztem-e az események sorrendjét?

 

 

Jézus: Igen. Éppen így, ilyen időrendi sorrendben fog megtörténni. Veletek leszek mindörökké. Az itt maradottakat is várni fogom nagy szeretettel, hogy a szenvedés kohójában megtisztuljanak és elnyerjék az üdvösséget. Mindenkit szeretnék megmenteni.

A hét pecsét

Az Első Pecsét


"Ekkor láttam, hogy a Bárány feltörte a hét pecsét közül az elsőt, és hallottam, hogy a négy élőlény közül az egyik mennydörgő hangon szólt: 'Jöjj!' Erre a szemem előtt egy fehér ló jelent meg. A lovasnak íja volt. Koszorút nyújtottak át neki, s ő diadalmasan kivonult, hogy győzelmet arasson."
(Jelenések könyve 6,1-2)


Az első pecsét: a hitehagyás

2012. március 7., szerda, 3:40

Drága szeretett leányom, mondd el gyermekeimnek, hogy senki sem rendelkezik azzal az ismerettel, és felhatalmazása sincs arra, hogy kinyilatkoztassa az igazságot, amelyet a Jelenések Könyve tartalmaz. Nem számít, hogy ők milyen nagy tudással rendelkeznek; egyedül csak Nekem, Jézus Krisztusnak, az emberiség Megváltójának és Üdvözítőjének van felhatalmazásom arra, hogy kinyilatkoztassam a világnak mindazt, amit az Igazság Könyve tartalmaz. Egyedül csak Nekem, az Isten Bárányának van jogom az igazság átadására, amely megadatott tanítványomnak, János Evangélistának, aki az igazság eszköze a világ számára. Az első pecsét a hitehagyás (aposztázia), amely nemcsak a hitetlenek között látható, hanem azok között is, akik azt vallják, hogy ismernek Engem, és akik nyilvánosan hangoztatják Irántam való szeretetüket. Ez, az az idő, amelyben az igaz hitet elferdítik, amikor nektek, gyermekeim, felhígított tanokat mutatnak be, amelyek sértőek Tanításaimra nézve.

Azt mondom nektek, gyermekeim, hogy amikor új, hamis vallásokat és vallási tanokat (doktrínákat) láttok felbukkanni, akkor tudni fogjátok, hogy ez most az első pecsét kinyilvánításának az ideje. Nézzetek körül, és mit láttok? Olyan vallásokat, amelyek új isteneknek hódolnak, és amelyekről eddig nem hallottatok. Tudományos – fantasztikus alapú vallásokat, amelyek összességükben értelmetlenek, és lényegében üresek. Spirituális entitásokat (lényeket), amelyek nem ebből a világból valók, és amelyekről sokan azt gondolják, hogy Atyám Mennyei birodalmát képviselik. Vigyázzatok most, mert ti a fantázia világában éltek.

Ezek közül a metafizikai hiedelmek közül, egyik sem képviseli az igazságot. Minden olyan tan, amely annak fontosságára tanít benneteket, hogy magatokat minden más elé helyezzétek, olyan tan, mely a sátántól származik. Ne hallgassatok ezekre. Fordítsatok hátat ennek a szörnyű csalásnak. Azok, akik hamis isteneket keresnek, és az életüket arra szentelik, hogy hamis isteneket bálványozzanak, elveszettek Számomra. Ha nem hagyjátok abba, és nem imádkoztok Hozzám vezetésért, nem tudlak megmenteni benneteket.

Ti, és mindazok, akik most tudatosan visszautasítjátok a sötétség királyát, meg fogjátok kapni a megkülönböztetés ajándékát, ha a Keresztes Imahadjárat 36. imájával kértek Engem: Segíts nekem az igaz Istent tisztelnem! Jézus, segíts nekem, mert el vagyok veszve, és össze vagyok zavarodva. Nem ismerem a halál utáni élet igazságát. Bocsáss meg nekem, ha megbántottalak, nem Téged, az igaz Istent tisztelvén, hanem a hamis isteneket. Ments meg engem, és segíts Nekem, hogy tisztán lássam az igazságot; ments meg engem lelkem sötétségétől. Segíts nekem, hogy Irgalmasságod világosságába beléphessek. Ámen.

Csak egyetlen egy Isten létezik, az Atya, a Fiú, és a Szentlélek, egyként a Szentháromságban. Minden más isten a sátántól származik, független attól, hogy mennyire vonzó ezek megjelenése. Kérlek benneteket, ne pazaroljátok el az örök életet azáltal, hogy hűséget fogadtok azoknak a vallásoknak, amelyek tisztelik a New age gyakorlatait, beleértve a Reikit, a Jogát, a New age meditációkat, a tarot kártyákat, a jövőbelátást (clairvoyancy), a médiummal foglalkozó olvasmányokat, és a felemelkedett mesterekkel összefüggő angyalimádást. Ezek az okkult gyakorlatok, lassan, de biztosan elfogadottakká válnak, nemcsak a társadalmatok által, hanem a Katolikus és más Keresztény Egyházak által is. Ezen hamis vallások tanai oly gyorsan terjednek, hogy Isten gyermekeinek milliárdjait falják fel, akik – most már- oly sok hamis vigaszt találnak bennük, hogy többé már nem ismerik el Isten létezését, az egyetlen igaz Istenét.

Jézusotok



Az Második Pecsét


"Amikor a második pecsétet feltörte, hallottam, hogy a második élőlény szólt: 'Jöjj!' Erre előjött egy vörös ló. Aki rajta ült, hatalmat kapott, hogy megbontsa a földön a békét, hadd gyilkolják egymást az emberek. Hosszú kardot adtak neki."
(Jelenések könyve 6,3-4)


A Második Pecsét: a Harmadik Világháború

2012. május 16., szerda, 3:10

Drága szeretett leányom, tájékoztatnom kell téged arról, hogy a harmadik világháború kibontakozóban van a világban. Ma reggel, amint azt te is láthatod, folynak a könnyeim.* A Második Pecsét most töretik fel, amint a János Evangélista megjövendölte a Jelenések Könyvében. Európában fog elkezdődni. A bankrendszeretek lesz majd az oka, és ebbe a tragédiába Németország ismét belekeveredik, mint az elmúlt két alkalommal is. Amikor az elkezdődik, már menthetetlen lesz a gazdaság, a katasztrófa érinti majd Görögországot, és sok negatív hatása lesz Franciaországban. A Közel Kelet szintén bele fog keveredni a háborúba Izraellel és Iránnal együtt, és Szíria komoly szerepet fog játszani Egyiptom bukásában. Leányom, azért ébresztettelek fel, hogy mindezeket elmondjam neked, nem pedig azért, hogy megfélemlítselek, hanem hogy még több imára buzdítsak mindenkit Európáért ebben az időben. A háború és a pénzhiány miatt a termés nagy része tönkre fog menni, és ez a Harmadik Pecsét felbontásához fog vezetni, ami éhínséget jelent.

Ezért van az, hogy Én most arra sürgetem Isten minden gyermekét, hogy raktározzatok el egy halom szárított és nem romlandó élelmiszert, családjaitok táplálására. Fontos, hogy annyira növeljétek meg a saját termésetek hozamát, amennyire csak lehetséges. Azonban ne feledjétek, hogy az imádság sokat enyhíthet ezen a szenvedésen. Ennek a háborúnak az lesz a kihatása, hogy Katolikus Egyházam a Földön, – az egyesítés neve alatt – egy világ egyházba lesz beszippantva. Az egyesítés, vagyis a hamis béke, megvalósul, miután az Antikrisztus megjelenik, hogy hamis békét teremtsen, és egy úgynevezett „véget” vessen a háborúnak. Ez a békeszerződés belekeveri majd a nyugati országokat, míg Kína és Oroszország belekeverednek a világ dolgaiba. Ők veszélyt jelentenek a Tízszarvú vadállat, Európa számára, és győzedelmeskedni fognak fölötte, hogy bevezessék a kommunizmust.

A Vörös Sárkány, Kína, már erősen megvetette a lábát a világban, a világ pénzügyeinek ellenőrzése miatt. A Vörös Sárkány és a Medve, amely Oroszország, nem szeretik Istent. Ők az Antikrisztus vezetése alatt lesznek, aki Keletről származik, és aki zárt ajtók mögött rejtőzködik. Amikor ezek a próféciák kibontakoznak, akkor az egész világ hinni fog ezekben az üzenetekben. Akkor már nem lesz kétség.

Kérlek, imádkozzátok a Keresztes Imahadjárat ezen imáját, hogy segítsen enyhíteni ezeknek az eseményeknek a hatásait. A Keresztes Imahadjárat 54. imája: Ima az Atyához, a Harmadik Világháború hatásának enyhítésére: Ó Mennyei Atya, szeretett Fiad Jézus Krisztus nevében kérlek, aki nagyon sokat szenvedett az emberiség bűneiért, segíts nekünk ezekben a nehéz időkben, amellyekkel szembesülünk. Segíts nekünk, hogy túléljük az üldöztetést, amelyet a kapzsi uralkodók és mindazok terveztek, akik el akarják pusztítani Egyházadat és gyermekeidet. Esedezünk Hozzád, drága Atyánk, hogy segíts családjaink táplálásában, és mentsd meg azok életét – akiket akaratuk ellenére – a háborúba kényszerítenek. Szeretünk Téged, Drága Atyánk. Kérünk Téged, segíts minket a szükség idején. Ments ki minket az Antikrisztus szorításából. Segíts nekünk, hogy átvészeljük bélyegét, a fenevad bélyegét, azáltal, hogy visszautasítjuk azt. Segíts azoknak, akik szeretnek Téged, hogy továbbra is hűségesek maradjanak Szent Szavadhoz, minden időben, hogy megadhasd nekünk a kegyelmeket ahhoz, hogy életben maradjunk testben és lélekben. Ámen.

Leányom, tisztában vagyok azzal, hogy ez a hír talán sokként ért téged, de ne feledd, hogy az ima és az Élő Isten Pecsétjének az imája, a Keresztes Imahadjárat 33. imája védeni fogja követőimet. Maradék Egyházam, ti, gyermekeim, túl fogjátok élni, bár ez nem lesz könnyű. Bántalmazni fognak benneteket kereszténységetek miatt, de ti soha nem fogtok megtagadni, vagy elutasítani Engem. Mert ehhez ajándékokat fogtok kapni. Ajándékom, az Élő Isten Pecsétje láthatatlanná tesz benneteket az ellenségeitekkel szemben. Mostantól fogva mindennap mondjátok el. Tartsátok azt magatok előtt otthonaitokban, és áldassátok meg egy pappal. Hamarosan kezdjétek el a felkészülést arra a napra, amikor a gazdasági összeomlás bekövetkezik Európában, mert az már nincs messze.

Jézusotok

*Amikor Mária lejegyezte ezt az üzenetet, akkor egy könnycsepp gördült elé Jézus fényképéről.

A Hamis Próféta

A következő próféciák a Hamis Próféta működésének legfontosabb állomásait, reformjainak részleteit tárják fel már most, hogy fel tudjuk ismerni.



"Mindazoknak – akiknek a megkülönböztetés ajándékát adom, azért, hogy segítsenek nektek azok azonosításában, akik az Én Nevemben jönnek, és akik a sátán nevében jönnek – azt mondom, hogy legyetek nagyon óvatosak. Mert csak az a helyes, ha óvakodtok a hamis prófétáktól. De sohase ítéljétek el azokat, akik azt mondják, hogy az Én Nevemben jönnek, anélkül, hogy először egyértelműen ne értékelnétek ki üzeneteiket. Sohasem szabad az általam küldött üzeneteket, „a külső látszat” alapján megítélnetek." (2010. december 28. csütörtök; 11:00)



"A prófétáim ellen elkövetett bűn, mélységesen megbánt Engem. Ha visszautasítjátok igaz prófétáimat, hátat fordítotok Nekem. De ma éppen ez történik a világban, amint egyre több látnok lép a nyilvánosság elé. Híveimnek nem könnyű. Csak arra gondoljatok, hogy mielőtt ítélkeznétek, el kell olvasni prófétáim üzeneteit, és ide tartoznak azok is, amelyek talán a hamis prófétától származnak. Könyörögjetek a vezetésért, amikor ezeket az üzeneteket szemlélitek. A hiteles üzenetek tele lesznek szeretettel. Mégis tekintélyük által erősek lesznek. Azok az üzenetek, amelyek ellenkeznek mindazzal, amit tanultatok az Én tanításaimról és az Apostolaim tanításairól, nem számít milyen bonyolultak (szövevényesek), egyszerű lesz értékelni." (2010. december 11. szombat; 9:15)



"A La Salette –i, a Fatimai és a garabandáli próféciák most teljesednek be" (2011. február 19. szombat; 15:00)



"A hamis próféta és az Antikrisztus
Figyeljétek csak meg, hogy a hamis próféta hogyan fogja megkísérelni, hogy vezesse Egyházamat, hiszen ő nem az Én Örök Atyám Házából való. Úgy fog tűnni, mintha onnan való lenne, de ez nem lesz igaz. Figyeljétek majd meg azt a barátságot, amelyet látható módon az Antikrisztussal fog kötni, mert ők ketten a sátán legcsalóbb követői lesznek – báránybőrbe öltözve. Múltbeli csodákhoz hasonló erővel fognak rendelkezni, de ez a sátántól származó erő lesz. Nektek, minden időben kegyelmi állapotban kell lennetek, hogy megvédhessétek hiteteket. Imádkozzatok felszentelt szolgáimért, akiknek langyos a hitük, és a sátán karjaiba vettetnek. Ő (a csaló) tetszeni fog nekik, mert izgalmat, szenvedélyt ajánl fel nekik, az úgynevezett szeretetet, mely az ego által lesz vezérelve, és karizmatikus megjelenésének nehezen lehet majd ellenállni. Menjetek csak ezen a lefelé vezető ösvényen, felszentelt szolgáim, és akkor Számomra örökre el fogtok veszni.
Talán megkérdezitek, hogy miért kell ezeknek az eseményeknek ilyen nehézségekkel bírniuk. El fogtok akkor csodálkozni azon, hogy miért engedem megtörténni mindezeket.
Egészen biztos, hogy Jézus – Irgalmasságában – nem engedne meg ilyen akadályokat? Nos, meg kell, hogy engedjem ezeket, mert csak ezeken a kihívásokon keresztül jöhet létre a végső csata az Örök Atya és a gonosz között. Egy utolsó összecsapás nélkül nem lenne lehetséges végül az örök pokol mélységére taszítani a sátánt.
Legyetek éberek ezzel a megtévesztéssel szemben. Ne engedjétek, hogy ilyen módon vesszen el lelketek. Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok a megkülönböztetés kegyelméért, úgy hogy ezt a hamis prófétát olyannak lássátok, mint amilyen az valójában: egy démonnak, akit a pokol mélyéből küldtek, hogy megtévesszen benneteket. Legyetek hálásak, hogy ti az ő célpontjai vagytok. Az Irántam való hűségetek miatt, egy végső próba – a hitetek próbája – elé lesztek állítva. Soha többé nem kell majd szembenéznetek ilyen próbatétellel. Nos, legyetek felkészülve. Forduljatok most Hozzám, ti mind, felszentelt szolgáim, mielőtt még késő lenne." (2011. február 19. szombat; 15:00)



"Az Én Szavamat, leányom, sokan elutasítják, azok, akik nem akarnak hallani. Ennek nagyon sok oka van. Ma sok gyermekem csukta be a szemét lelkük létezésének igazsága előtt. Ők a világot karolják át és mindazt, amit felkínál, mintha ez az élet kenyerének pótléka lenne. Sokan szintén óvakodnak a hamis prófétáktól, hiszen ez az a korszak, amikor mindenhol hamis próféták lépnek majd fel. Ez az a zűrzavar, amelyet a sátán akar okozni, azért, hogy az Én valódi küldötteimet ne vegyék észre. Mivel az alázat egy követelmény a kiválasztott látnokok számára, nem tudnak kiemelkedni a világ szemei előtt, mert más a természetük. A hamis látnokok pedig a reflektorfénybe tolják magukat. Ők saját magukra fognak összpontosítani. Üzeneteik hitelesnek tűnhetnek és ezekre egy virágzó nyelvezet lesz jellemző, beillesztett bibliai részletekkel, de üzeneteik valótlanságát két fő szempont fogja leleplezni. Az első: üzeneteikre hivatkozva ők a középpontban fognak állni és élvezni fognak minden figyelmet, amit kapnak. A második szempontnak ott lesznek nektek maguk az üzenetek. Ezek összezavaróak lesznek, nehezen olvashatóak és nem lesznek tartós hatással a lelkekre. Leányom, sajnos az Egyház hajlik arra, hogy elutasítsa a hiteles látnokokat, mert ezekben az ügyekben felelősséget kell mutatniuk." (2011. júl. 3. vasárnap, 18:30)



A csaló munkálkodása beszivárgott Egyházam minden rétegébe. Most már nagyon közel az az idő, amikor lassan, de biztosan azt fogjátok tapasztalni, hogy le fogják csökkenteni a Szentmisék számát. Látni fogjátok, hogy a különleges imákat el fogják távolítani (megszüntetik) és néhány Szentséget is csökkenteni fognak, mint a gyónás. Felhívom szent szolgáimat, hogy most Rám hallgassanak és, hogy a megkülönböztetés kegyelméért imádkozzanak. Én vagyok, aki most benneteket hívlak, hogy megmenthessem nyájaitokat. Én vagyok, aki meg szeretné szíveteket nyitni, hogy erre az utolsó időkre tervezhessetek, amely a világ számára egy új kezdetet fog megjelölni. Nagyon közel az idő, amikor arra kérnek fel benneteket, hogy hűséggel legyetek a hamis prófétához. Úgy nézzétek őt, amilyen ő valójában, és sorra ítéljétek meg tevékenységeit, hogy láthassátok, ha gyümölcsöt teremnek. Mert azok a gyümölcsök, amelyeket ő, vagy az őt szolgáló hűsegesei fognak felmutatni, romlottak lesznek, egészen a magjukig. Ebből egy harapás is, meg fogja semmisíteni Irántam való hűségeteket. Két, vagy három harapás, egy olyan éket fog verni ti és Szent Szívem közé, hogy teljesen lehetetlennek fogjátok azt tartani, hogy Atyám Királyságába beléphessetek. Most kísérjétek figyelemmel a változásokat, látni fogjátok, amint saját hivatalaitokba (egyházi közösség) bekúszik. Néhány, ezekből az változtatásokból, eleinte nem okoz majd semmi gondot (problémát). De idővel, bizonyos változásokat fognak rátok erőszakolni és arra fognak kényszeríteni benneteket, hogy a hazugságokat lenyeljétek. A hazugságok a sátántól fognak jönni és báránybőrbe lesznek bújtatva." (2011. szept. 13., kedd; 15:15)



"XVI. Benedek Pápa ellen, a saját folyosóin belül, egy gonosz szekta összeesküvést szervez. Jóllehet, ennek a szektának a létezése ismert a Vatikánon belül, a szent szolgák között, mégis tehetetlenek ezzel a gonosz csoporttal szemben, mely évszázadok során szivárgott be a Katolikus Egyházba. Ők a felelősek az Én Fiam tanításában foglalt igazságok elferdítéséért. Oly keveset tudnak róluk és alattomos munkálkodásaikról. Ők száműzték a Katolikus Egyházból az igaz tanokat, és helyébe egy langyos, felhígított változatot helyeztek, amellyel az elmúlt negyven év alatt erőszakkal táplálták a katolikusokat. Olyan sok zűrzavart okozott már ez a gonosz, de rejtőzködő szekta, hogy gyermekeim elvándoroltak az igaz Egyházból. Imádkozzatok, hogy a pápát ne űzzék el. Imádkozzatok, hogy a hamis próféta ne foglalja el a Szentatya helyét, hogy ily módon terjessze hazugságait. Imádkozzatok, hogy a felszentelt szolgák, a Vatikánban, legyenek elég erősek, hogy ellenálljanak ennek a gonosz összeesküvésnek, mely a Katolikus Egyház elpusztítására irányul. Ők azt tervezik, hogy Helytartóm, XVI. Benedek Pápa helyére a hazugság diktátorát léptessék,aki egy új egyházat fog létrehozni az Antikrisztussal és ennek csoportjával szövetkezve, hogy megtévessze a világot. Sajnos, a gyermekeim közül sokan, a Katolikus Egyház iránti hűségük miatt, vakon fogják követni ezt az új tévtant, mint leölésre szánt bárányok." (2012. január 18., szerda, 9:50)



"A hamis próféta kiemelkedése
Ezek a papok imádkozzanak áhítatosan, mert nagy kihatással lesz rájuk az a támadás, amelyet szent helytartóm ellen követnek el és amelynek tanúi lesznek. Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy felismerjétek, hogy a hamis próféta valóban az. Figyeljetek viselkedésére, és hogy mennyire törekszik majd arra, hogy napirenden szerepeljen. Majd figyeljétek meg, hogy félrevezetett szent szolgáim hogyan vetik magukat lábai elé. Azt, amit mondani fog hallgassátok meg figyelmesen. Az ő alázata hamis lesz, szándékai rosszindulatúak lesznek, és az a szeretet amelyet magából sugároz, csak őt fogja körülölelni. Újító szelleműnek, dinamikusnak fogják tartani és friss széllökésnek. Motivált lesz és tettre kész, de ereje nem az Istentől, nem a Mennyei Atyától, való lesz. Ez az erő a sátántól, az ördögtől való. Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, mert nektek gyermekeim, résen kell lennetek. Szükségetek van Rám, hogy vezesselek most benneteket, főleg akkor, amikor mindez beteljesedik. Legyetek erősek, fogadjátok el méltóságteljesen tanításaimat. Imádkozzatok csoportokban. Imádkozzátok a Rózsafüzért, hogy védelmet találjatok az ördög ellen." (2011. márc. 5. 10 óra)



"Nektek, szeretett szolgáim, bátorsággal, szeretetetek által kell az akadályok ellen küzdenetek, melyeket a csaló állított fel és amelyek türelmeteket a végsőkig próbára teszik. Tudomásul kell vegyétek, hogy a hamis próféta készülőben van, hogy elcsábítson benneteket, hogy elragadtasson benneteket és hogy arról győzzön meg benneteket, hogy ő az Igazságot képviseli. Most meg kell mutassátok hűségeteket Irántam és az Örök Atya iránt. Ne essetek kétségbe. Ámbár ezek az események meg fognak benneteket ijeszteni és összezavarnak titeket, mégis hűségesnek és méltányosnak kell lennetek Velem szemben." (2011. jún.7. kedd, 15:15)



"Imádkozzatok most azért a kegyelemért, hogy biztosak lehessetek a sátán félrevezetésének felismerésében. Különben a hamis próféta behálózza gyermekeimet, bájos, karizmatikus fondorlataival, a csalóéval. A sátán nem fogja Egyházamat meghódítani, ha szolgáim a megtévesztéssel szemben résen lesznek és, ha ezt a valóságnak megfelelően látják: egy ördögi hazugságnak, amelyből nem lesz visszaút, ha beleestetek, vagy ha csatlakoztok ehhez az utálathoz!" (2011. jún.7. kedd, 15:15)



"Felszentelt szolgáim, a következőkről kell tudósítanom benneteket: szegezzétek Rám szemeiteket és imádkozzatok a Szentlélekhez, hogy éberen tartson benneteket, úgy, hogy a hamis prófétát felismerjétek, amint az köztetek megjelenik. Aztán csoportokba kell tömörülnötök és biztosítsátok, hogygyermekeim, az üldöztetés idején a Szent Eucharisztiában részesülhessenek." (2011. július 8. péntek; 15:30)



"Forduljatok most meg, és áhítatosan imádkozzatok, hogy a hamis prófétától megmenekülhessetek, aki a Vatikán hatalmi folyosóin sétálgat. Ő hamarosan felemelkedik. Ne forduljatok hozzá, különben Számomra örökre elvesztek. Ez az Én ígéretem. Alázatosan boruljatok térdre, és hívjátok a Szentlelket segítségül, hogy megvilágítsa lelketeket, úgy hogy képesek legyetek az igazság megkülönböztetésére a hazugságtól, amelynek lenyelésére a hamis próféta fog benneteket kényszeríteni." (2011. július 25. hétfő; 21:00)



"Hadseregem állást foglal majd, és elkezd harcolni, hogy megmentse a Katolikus Egyházat a pusztulástól. Ők, a hamis próféta és követői, nem fognak győzni, leányom, de mennyi könnyet hullatok azokért a felszentelt szolgáimért, akik majd az útszélre fognak esni! Ők annyira megtévednek, hogy azt hiszik majd, hogy az igazhitű Katolikus Egyházat követik. Valójában ők a hamis próféta mögé sorakoznak fel, aki büszkén és megvetéssel a szívében fog a Szentszék fölött uralkodni." (2012. január 20., péntek, 20:15)



"A hamis prófétát élő szentként fogják kezelni, de azt, aki neki ellenáll, eretneknek tekintik majd” (2012. január 21., szombat, 1:15)



"Mindnyájan, akik ismertek Engem, és Pecsétemet elfogadjátok, tudnotok kell, hogy nektek örök életetek lesz. Ti soha nem kételkedtetek Szavamban, mert az Irántam való alázatotok és gyermeki szeretetetek azt jelentette, hogy ti nem engedtetek annak az intellektuális érvelésnek, amely bezárja a fületeket. Oly sok igaz Prófétámat, akik az elmúlt húsz év alatt hozzátok lettek küldve, kigúnyoltak, bántalmaztak, kínoztak, és a vadonba vetettek." (2012. február 21, kedd, 12:30)



"Oly sok szegény lélek, nemcsak a hamis pápa varázslatának fog áldozatul esni – aki maga a hamis próféta, és már akit oly régen megjövendöltek –, hanem még azt is elhiteti veletek, hogy isteni erővel rendelkezik…Védjétek egymást, és imádkozzatok mindazokért, akik a rossz utat követik, és a hamis prófétának hódolnak. Sok imára van szükség, de ha azt teszitek, amit Én mondok nektek, akkor lelkeket menthettek meg. Drága követőim, ti fogjátok Egyházam maradékát alkotni a Földön, és vezetve lesztek azok által a bátor, szent szolgák által, akik felismerik a hamis prófétát, hogy ki ő valójában." (2012. március 20., kedd, 9:20)



"Tanításaim, melyeket a Szent és Katolikus Apostoli Egyház elfogad, most támadás alatt vannak – elsősorban a számos kihívás által -, ami az Egyház megoszlását fogja eredményezni. Új törvényeket fognak bevezetni, hogy megfeleljenek a modern nézeteknek, és hogy elfogadhatóak legyenek azok számára, akik – a szívükben lévő büszkeség miatt – szükségesebbnek érzik az emberiség megnyugtatását, mint az egyház tanítása iránti engedelmességet. Én vagyok az Egyház. Az Egyházat Én alapítottam, amely nem semmisülhet meg soha. Sokan, – úgy az Egyházon belül, mint az Egyházon kívül – megpróbálják lerombolni annak struktúráját. Imádkozzatok, hogy Szent Helytartóm, XVI. Benedek Pápa erős maradhasson az erőteljes ellenállás közepette, amellyel most szembesül. Ez egy szándékos kísérlet a hamis prófétával kapcsolatban állók részéről, hogy egy új egyházat hozzanak létre. Ezek a ravasz emberek elhitetik veletek, hogy ez ugyanaz az Egyház lesz, de ez nem lehetséges. Hogyan képviselhet Engem Egyházam új törvények által, azon igazság kicsavart változatával, amelyet Én adtam a világnak? Ezt nem teheti. Ezért van az, hogy Atyám a Mennyből fogja irányítani Egyházát, igaz hűséges követőit." (2012. április 7., szombat, 10:00)



"Azok számára, akik a Fiamban hisznek, ez a gyötrelem ideje lesz. Őket a Katolikus Egyház két különböző irányba fogja rángatni. Az egyik fele azt fogja hinni, hogy kötelességből a Hamis Prófétát kell követnie, aki majd XVI. Benedek Pápa utódja lesz. Ő, a fenevad, báránynak öltözve, nem Atyámtól, a Legmagasságosabb Istentől való, és el fogja bolondítani a szegény lelkeket, köztük a papokat, püspököket és a bíborosokat." (2012. április 10., 5:57)



"Mások, akiket eltöltött a Szentlélek, és mert a lelkük alázatos, megkapták a megkülönböztetés kegyelmét, azonnal tudni fogják, hogy Rómában, az Egyházban egy szélhámos ül. Az új hamis pápa már azt tervezi, még mielőtt Péter székének Trónjára felemelkedne, hogy elutasítsa Fiam tanításait. Aztán majd Engem fog elutasítani, Isten Áldott Anyját, és kigúnyolja Társmegváltói szerepemet." (2012. április 10., 5:57)



"Az Én szeretett XVI. Benedek Pápám, az utolsó igaz pápa ezen a Földön. A Római Péter, az Én Péterem, a legelső apostol, a Mennyországból fog uralkodni Egyházam fölött, Örök Atyám parancsnoksága alatt. Aztán, amint Második Eljövetelemkor majd uralkodni jövök, ő fogja kormányozni Isten minden gyermekét, amikor minden vallás Egy, Szent Katolikus és Apostoli Egyházzá egyesül. Én csak az igazságot mondom, leányom. Figyelmeztetnem kell benneteket, hogy most sok önjelölt próféta fog megjelenni, akik ellent mondanak azon Szent Szavamnak, amelyet neked, a végidők igaz prófétájának adok. Először arról győzik meg majd a híveket, hogy szavaik Tőlem valók. Szavaik gondosan lesznek kiválogatva, és jelentésük homályos lesz, és kissé zavaró. Sokan nem törődnek ezzel a gyengeséggel, és elfogadják majd üzeneteiket, mert úgy tűnik, hogy összhangban vannak a Szentírással. Amikor sok lélek lesz már elcsábítva, megkezdődik a támadás. Ők, leányom, azért lettek küldve, hogy felkészítsék Isten gyermekeit a következő pápa elfogadására, aki szeretett Helytartóm, Benedek Pápa után következik. Ez a pápa, még ha a Katolikus Egyház belső tagjai is választják meg, a Hamis Próféta lesz." (2012. április 12. csütörtök, 11:2)



"Az Én Keresztény Egyházam hűséges tagjai lesznek azok – beleértve felszentelt szolgáimat és mindazon követőimet is -, akik elutasítják a Hamis Prófétát, és akiknek egyben kell tartaniuk Egyházamat. Ti titokban fogtok tisztelni Engem, mert a Hamis Próféta uralma alatt a Szentmise a felismerhetetlenségig meg fog változni." (2012. április 15., szerda, 1:36)



"A Keresztrefeszítésem tiszteletére bemutatott mindennapi Áldozatot, a bor Véremmé, a kenyér pedig Testemmé való átváltoztatását meg fogják változtatni, ki fogják forgatni, és Engem pedig rágalmazni fognak a Hamis Próféta által bevezetett új törvények által… A változások magában a Szent Eukarisztiában fognak elkezdődni. Nektek hamarosan azt fogják mondani, hogy a Szentáldozás, az Én valódi Jelenlétem, valami mást jelent. Azt fogják nektek mondani, hogy ezek különböző dolgokat jelentenek. De ez egy szörnyű hazugság. A Szent Eukarisztia az Én Testem és Vérem, amely nektek adatott, hogy lehetővé tegye Számomra, hogy Szentlelkemmel töltselek el benneteket, megadván nektek azt a táplálékot, amelyre lelketeknek szüksége van. Amikor elérkezik az idő, és nektek, Felszentelt Szolgáim, bemutatják az új, modern értelmezést, akkor tudni fogjátok, hogy a fertőzés elkezdődött. Erre az időpontra kell nektek felkészülnötök. Gyűljetek össze, és védjétek meg Keresztrefeszítésem Igazságát. Ne fogadjátok el a hazugságokat, a változtatásokat a Szentmisében és a Szent Eukarisztiában. Mert ha mégis megteszitek, akkor az Én Jelenlétem megszűnik Isten minden gyermeke számára." (2012. május 26., szombat, 4:00)



"Ő és a Hamis Próféta, aki Péter székében királyként fog ülni, titokban egy világvallást fognak kitervelni." (2012. június 1., péntek, 8:15)



"A Hamis Próféta nemcsak a Katolikus Egyház vezetését veszi át, hanem ő fog irányítani minden Keresztény Egyházat is" (2012. június 10. vasárnap, 3:30)



"Itt a felkészülés ideje. Hamarosan egy új, ember alkotta vallást kell lenyelnetek. Hamarosan olyan (lelki) táplálkozásra kényszerítenek majd benneteket, amely hasonló az Oltáriszentséghez, de az már nem lesz az Én Testem. Ez üres lesz és terméketlen, és nem az igaz életet eredményezi. Az egyetlen valóságos Szent Eukarisztia az, amelyik azon a módon létezik, ahogyan Jelenlétem jelenleg ismertté válik a Szentmise Áldozatában. Soha ne térjetek el ettől, még akkor sem, ha azok a pogányok kényszerítenek erre benneteket, akik majd Keresztény Egyházaimat átveszik. Ők megszentségtelenítik majd Egyházaimat, (templomaimat is), és semmi más nem lesz belőlük, mint szórakozóhelyek és szociális központok, amelyre változtatják azokat. Nektek mindig azokat a szabályokat kell követnetek, amelyeket az Utolsó Vacsorán Apostolaimnak tanítottam. Nektek most gondoskodnotok kell arról, hogy minden rendben legyen, mielőtt a támadás elkezdődik. Mert hamarosan lehetetlennek fogjátok találni, hogy egy hamis tant kövessetek, amelyet az előtettek álló förtelemmel rátok kényszerítenek. A Hamis Próféta nemcsak a Katolikus Egyház fölé helyezi magát, hanem az összes Keresztény Egyház fölött is diktálni fog, amelyeket eggyé fog egyesíteni. De nem Én leszek az, Jézus Krisztus, akire majd ezt az Új Templomot fogják építeni. Ez egy olyan templom lesz, amellyel a Szentszéket akarják helyettesíteni, hogy tisztelje a fenevadat." (2012. június 10. vasárnap, 3:30)



"Időközben tehát azt fogják hinni, hogy az Antikrisztus a Második Eljövetel hírnökeként lett elküldve. Emiatt oly sok lélek fogja készségesen elfogadni a bélyegét, a Fenevad Bélyegét. Ami azt jelenti, hogy ő minden értelemben fenevad, annak alapján, ahogyan a Sátán megnyilvánul majd testében. Csodákat fog tenni az égen. Meg fogja gyógyítani az embereket. Ő lesz az Új Világ – Vallás feje. Ő és a Hamis Próféta, aki a Katolikus Egyház külső szerkezetét (intézményrendszerét) fogja vezetni a Földön, szorosan együtt fognak működni, hogy megtévesszék Isten minden gyermekét." (2012. július 20. péntek, 5:46)



"Tanítványai – akárcsak Fiam apostolainak az esetében -, sehol sem lesznek láthatóak. Ők majd rejtekbe vonulnak, mert félni fognak a megtorlástól. Mikor már az utolsó lélegzete látható lesz, minden elnémul majd egészen addig, amíg azok éljenzése, akik az Egyházat megfeszítették, a hamis tanokkal süketté teszik majd az egész világot. Az egyház új fejének a hangja, a csalóé, a Hamis Prófétáé harsogni fog. Mindenki megkönnyebbülve fog leborulni, hálából Irántam, a Legmagasságosabb Isten iránt. Mert ez az új kezdetnek fog látszani. Ez után lesz az, hogy ezen egyházon belül, Fiam Jelenléte többé már nem fogja ékesíteni az oltárokat, mert ez nem lehetséges. Ez után lesz az is, hogy Kezem, a szorongattatás idején, büntetésként fog lesújtani. Ekkor fog az Armageddon csatája elkezdődni." (2012. augusztus 2., csütörtök, 10:06)



"Kijelentik majd, hogy a hamis próféta lesz a valódi pápa. Kijelentik azt is – először finoman -, hogy az Antikrisztus maga Krisztus Király. Amikor ők a szegény lelkeket azzal csábítják, hogy üzeneteik Istentől származnak, akkor az ilyen lelkek nem lesznek okosabbak. Figyelmeztetnem kell Isten minden gyermekét: a második alkalommal Én nem testben fogok eljönni." (2012. augusztus 12., vasárnap, 6:00)



"Gyűjtsétek össze Egyházamat, és imádkozzatok erőért, mert a Hamis Próféta készülődik és jelen van már a Vatikánban. De a valódi arcát nagyon óvatosan rejti el. Szeretett Helytartóm el van szigetelve, és az idő nagyon rövid." (2012. augusztus 19., vasárnap, 10:56)



"A vallási különbözőségek először a széleken homályosodnak el, aztán rövid időn belül már nem fogjátok felismerni Tanításaimat, mert észrevehetetlenül fognak eltűnni. Ezek helyére egy sor homályos, de költői kifejezés kerül, mely előmozdítja a bűnnel szembeni toleranciát. A hazugságokat, melyeket a gyanútlan templomba járóknak mutatnak be, az elején nem veszik észre. Ezután követőimet egy mély nyugtalanító érzés fogja el, az, hogy valami nincs rendben. A végső megtévesztés akkor lesz, amikor a Szentségeket pogány helyettesítőkkel cserélik fel. Mindez a Hamis Próféta elnöklete alatt következik be, aki azt állítja majd, hogy valamennyi vallásnak ő a főpapja. Egy egyesített vallásnak. Ez az új világvallás a fenevadnak fejezi majd ki hódolatát. A fenevad felfalja majd mindazokat, akik vakon követik, és ők Számomra örökre elvesznek. A sebesség, mellyel ez megtörténik, elképeszti majd követőimet. A tervet gondosan kezelik. A kampány, hogy a Keresztények ellenségeskedését a világi törvények elfogadására használják fel, mesteri módon van kitervelve. Ezt a kampányt sok nemzet között egy olyan csoport tervezi, mely arra használja fel a személyiségeket, hírességeket és a névleges vezetőket, akiknek a többség figyelmet szentel, hogy támogassák gonosz hazugságaikat." (2012. október 9. kedd, 9:31)



"Aztán büntetéseket fognak kiszabni azokra, akik a nyilvánosság előtt hűséget mernek mutatni az egy Igaz Isten iránt. Őket nem fogják megtűrni, és el kell majd rejtőzniük ahhoz, hogy Atyámat tiszteljék. A mindennapi áldozatok, a szentmisék végül megszűnnek – amint meg volt jövendölve –, mert a hamis próféta bejelenti majd, hogy egy új formájú misét fognak tartani, és hogy a régi formájú már nem fontos, – fogja mondani. Jelenlétemet a Szent Eukarisztiából száműzni fogják és az Élet Tápláléka többé már nem fogja táplálni Isten gyermekeit. Ekkor Isten Keze lecsap majd azokra a pogányokra, akik azt merik majd mondani, hogy Isten Nevében beszélnek. Hűségük a fenevad iránt sokakat fog befolyásolni, és vezetni fogják azokat, akik félre voltak vezetve a sötétség börtönében. A szakadás növekedni fog, míg végül Isten minden gyermekének választania kell. Vagy a hamis illúziót fogják követni – melyet a hamis próféta fog bemutatni, aki azt fogja mondani, hogy Isten Nevében beszél -, vagy az Igazságot." (2012. november 4. hétfő, 17:45)



"Meg fogják változtatni ünnepélyes fogadalmukat, hogy részvételüket az új templom felépítésében igazolni tudják – a hamis próféta uralmának szentelt új templomban. Aztán már nem az Én szolgáim lesznek többé, mert hűséget váltottak és a hamis prófétát imádják. Akkor majd egy hamis istent fognak imádni, egy teljesen új koncepciót, amely lehetővé fogja tenni, hogy Isten bizonyos Törvényeit eltöröljék, és hogy ocsmányságokra cseréljék fel a Szemem előtt." (2012. november 14. szerda, 8:30)



"Nem a Katolikus Egyház összeomlása lesz az, ami hamarosan nyilvánvalóvá válik, és ami megosztja majd a világot, hanem az Új Világegyház, az egy világ – vallás létrehozásába való belekeveredésük lesz az, amely a pogányságot és a bálványimádást fogja bevezetni. A hamis próféta jól fel van készülve, és az ő ideje most már elérkezett. Együttműködve az Antikrisztussal, ők térdre kényszerítik a világot. Nem Isten lesz az, akinek kifejezik majd a hódolatukat, hanem a fenevadnak fognak hódolni." (2013. február 13. szerda)



"A hamis próféta – aki Egyházam vezetőjének adja ki magát – készen áll arra, hogy viselje azt a ruhát, amelyet nem az ő számára készítettek. Ő meg fogja szentségteleníteni Szent Eukarisztiámat, és ketté fogja osztani Egyházamat, s majd újra megfelezi azt. Erőfeszítéseket tesz majd annak érdekében, hogy elbocsássa az Általam kinevezett Szeretett Helytartóm, XVI. Benedek Pápa hűséges követőit. Ő gyökerestől kitépi majd mindazokat, akik hűségesek Tanításaimhoz, és odadobja őket a farkasoknak. Tettei nem lesznek azonnal nyilvánvalóak, de hamarosan látni lehet majd azokat a jeleket, amelyeket kidolgoz, hogy keresse a világ befolyásos vezetőinek és a magasabb helyeken lévők támogatását. Amikor az utálat gyökeret eresztett, a változások hirtelen fognak bekövetkezni. Röviddel ezt követően fognak jönnek a bejelentései, hogy létrehozzon egy egységes Katolikus Egyházat minden hitfelekezet és vallás összekapcsolásával. Ő fogja vezetni az új világvallást, és uralkodni fog a pogány vallások fölött is." (2013. március 8. péntek)



"A hamis próféta megkoronázását a Szabadkőműves csoportok a világ minden pontján meg fogják ünnepelni, akik gyermekeim végső üldöztetésének szakaszát tervezik." (2013. március 12. kedd)



"A hamis próféta érkezésének időzítése egybe fog esni a világ minden táján bejelentett hadüzenetekkel." (2013. március 16. szombat)



"Követőim közül sokan el fogják most utasítani Szent Szavamat, az Igazságot, éppen úgy, ahogyan azt az Én földi Megpróbáltatásom ideje alatt tették. Téged, leányom, mint eretneket fognak elutasítani, megvetnek és kigúnyolnak. Te tüske leszel a hamis próféta oldalában. De hamarosan mindenki látni fogja ennek a csaló szélhámosnak a ravasz cselekedeteit és az alattomos gesztusait, aki Róma Trónján elnököl, ami felér egy Szentségtöréssel. Rétegről rétegre világossá válnak gonosz szándékaik, amint saját magukat lebuktatják, és akiket a felismerés kegyelmével ajándékoztam meg, észreveszik a förtelmet, ami kibontakozóban van. A fenevad most készen áll, aki egy – bizonyos világi vezetőkből álló – szekuláris kört alkotott meg egyként egyesítve mindazt, ami Isten Királysága ellen van." (2013. március 19. kedd)



"Minden jel meg lesz adva a Mennyből, hogy figyelmeztesse azokat, akik a hamis próféta és a jövőbeli cinkosa, az Antikrisztus oldalán állnak, hogy napjaik meg vannak számlálva. Meg lesz mutatva Nekik, hogy milyen lenne Atyám haragját megtapasztalni." (2013-06-15)



"Mások, akik vakok az Igazságra, a Hamis Prófétát fogják a zűrzavarba követni. Szívük meg lesz tévesztve, és hamarosan, amikor úgy fog tűnni, hogy a Hamis Próféta a halál kapujában van, zokogni fognak. De aztán, mintha egy csoda történt volna, úgy fog tűnni, hogy a Hamis Próféta feltámadt halottaiból. Azt fogják mondani, hogy ő Mennyei nagy természetfölötti erőkkel van megáldva, és imádattal arcra fognak borulni előtte. Ő szeretve és imádva lesz azok által, akik vakok." (2013. július 25. csütörtök, 18:52)



"Látni lehet majd, amint a hamis próféta a világ egyházait egyesíti, és minden alkalommal kimutatja mindazon jellegzetes tulajdonságait, melyeket egy szent jellemvonásaival hasonlítanak össze." (2013. július 28. vasárnap, 21:40)



"Óvakodjatok a csodáktól, melyekről a fehérbe öltözött emberek azt fogják állítani, hogy ők vitték végbe azokat, mintha ők az Én Testemből jöttek volna létre és az Én Lelkemmel lennének megáldva. Amikor azt látjátok, hogy csodálatos és látszólag csodás eseményekre kerül sor, tudnotok kell, hogy egyáltalán nem azok. Azt fogják mondani nektek, hogy a csodák a hamis próféta keze által jöttek létre. Aztán azt fogják elvárni tőletek, hogy nagy tiszteletet mutassatok iránta és először azt mondják majd nektek, hogy ő egy élő szent. Őt imádni, szeretni és csodálni fogják, és mindenki azt fogja mondani, hogy ő Isten kegyeit élvezi. Idővel azt fogják hinni, hogy ezek a csodák azért következnek be, hogy Második Eljövetelemet hirdessék. És akkor megjelenik a fenevad. És ő a Sátánt fogja tisztelni. És a világot szörnyű zűrzavar fogja fogva tartani. Az emberek csapdába kerülnek. Egyrészt a hamis próféta minden vallást irányítani fog a világban és kihasználja azok szeretetét, akik ismerik az Igazságot. Azok, akik ismerik az Igazságot, nem fognak elutasítani Engem, mert az övék Isten Országa. Az Antikrisztus nagy tiszteletet fog mutatni a hamis próféta iránt. De mivel az ő szerepe politikai jellegű lesz, az egymás iránti hűségük sok embert fog egyesíteni, akik ezt a szövetséget meg fogják tapsolni." (2013. július 29. hétfő, 11:23)



"Az Antikrisztust minden dicsőség körbe fogja venni. Aztán a hamis prófétával együtt egy világméretű társulatot fognak létrehozni, amely a világ legnagyobb humanitárius kezdeményezéseként lesz bemutatva." (2013. augusztus 7. szerda, 18:50)



"A társadalmi igazságosság és a szociális együttérzés nevében a hamis próféta azt fogja kifejteni – amiről a világ azt fogja hinni, hogy az valóban arra szolgál –, hogy evangelizálni kell és egy új modern egyházat kell létrehozni. Úgy fog tűnni, hogy ez az egyház elér minden bűnöst, és felkarolja azokat a bűnösöket is, akiknek bűnei nem elfogadhatók Számomra." (2013. augusztus 10. szombat, 12:49)



"A hamis próféta egy erőteljes ökumenikus hitet fog bevezetni, és ez minden eretnek megelégedésére fog szolgálni. Fiam Egyházában a legtöbben meg lesznek tévesztve, de felszentelt szolgái közül szinte a fele meg fogja tagadni, hogy végső esküt tegyen, amit megtévesztő módon úgy fognak bejelenteni, mint a Szent Eukarisztiára tett esküt. A Szent Eukarisztia és annak megszentségtelenítése lesz minden elégedetlenség és nézeteltérés középpontja. Aztán, mivel hamis csodákat fognak annak /az Eukarisztiának/ tulajdonítani, a világ hírességei közül sokan körül fogják a hamis prófétát venni, pártfogását keresvén udvarában. S aztán az lesz, hogy ő majd össze fog állítani egy listát azokból, akiket kitüntetésre jelölt, akik aztán meg fogják kapni a tiszteletbeli doktorátus címet a hamis próféta frissen megújított egyházában, ami a korábbinak csak egy üres burka lesz. Mindenki el fogja fogadni a jótékonysági nagy munkálatokért az azok által adott díjakat, akik a csaló irányítása alatt elnökölnek. Mindnyájan dicshimnuszokat fognak zengeni egymásról, míg végül nyilvánosan be nem jelentik, hogy a hamis próféta egy élő szent, mivel az úgynevezett csodákat, fogják mondani, mint Isten szolgája tette. És aztán ő és az antikrisztus a világ nagy részét ellenőrizni fogják, de Oroszország és Ázsia nem fognak belekeveredni, mert ez a két birodalom felkel majd az új Babilon ellen, míg csak Róma meg nem semmisül." (2013. december 11. szerda, 22:05)



"Nagyon rövid időn belül szobrokat, ereklyéket, plakátokat, csészéket és nagyméretre rendelt festményeket fognak készíteni a hamis prófétáról, hogy elhelyezzék mindenütt a Templomokban. Idővel az ő képe, az Antikrisztuséval együtt sok nyilvános helyet, templomot, politikai központot fog díszíteni, valamint azokban az országokban is díszelegni fog, ahol úgy tűnik majd, hogy parlamentjük felkarolja az „új fényben”tündöklő Katolikus Egyházat. Ez létre fogja hozni egy hamis evangelizáció új formáját, és mivel ez csábító lesz egy modern szekuláris világ számára, vonzani fogja a rajongókat a világ minden tájáról." (2013. október 6. vasárnap, 23:30)



"Egy „missziót” fognak létre hozni a német náci üldöztetéshez hasonlóan – amikor a zsidókat kerítették kézre –, hogy az Új Világegyház úgynevezett árulóit felkutassák, amit nektek mondani fognak, az a többi vallásra is érvényes. Azzal fognak vádolni benneteket, hogy megszentségtelenítitek a Misét és az általuk újonnan formált Mise bemutatását, ahol Én a Szent Eukarisztiában nem leszek jelen, mert ez egy irtózat lesz Atyám Szemében. Testem és Vérem azokon a Szentmiséken lesz jelen, melyeket azokban a központokban és menhelyeken tartanak, ahol ti hűséget fogadtok a Transsubstantiatio – nak (az átváltoztatott ostyának), hogy megadja a Szentmise Szent Áldozata Szentségének hitelességét, és hogy Atyám által elfogadható legyen." (2012. november 11. vasárnap 22:00)



"Egyedül csak azoktól a papoktól és olyan más keresztény egyházi személyektől lesznek érvényesek a kiszolgáltatott Szentségek, akik hűségesek maradnak Hozzám. Ezeket a Szentségeket ők speciális „menedék – templomokban” fogják felkínálni. A bűn eltörlését a törvények bevezetésén keresztül fogják kezdeni, melyekre úgy fognak tekinteni, hogy ezek a toleranciát támogatják. Ezek közé tartozik az abortusz, az eutanázia és az azonos neműek házassága. Az Egyházakat kényszeríteni fogják, hogy megengedjék az azonos neműek házasságát és a papokat arra kényszerítik majd, hogy megáldják őket az Én Szememben. Ez alatt az idő alatt, a Szentmise bemutatásakor továbbra is a saját verziójukat fogják mondani. A Szent Eukarisztia felajánlásaikat – amikor majd meggyalázzák az Ostyát -, a katolikus templomokban fogják tartani. Én nemcsak az ilyen miséken nem leszek majd jelen, hanem a legtöbb igaz templomban sem, ahol meggyaláznak Engem." (2012. július 20. péntek, 5:46)



"Azok, akik elutasítják Fiam létezését az Eukarisztiában, egy nagy Ajándékot tagadnak meg önmaguktól. Nem lesztek elítélve, amiért a Szentmisén visszautasítjátok Testét, de nem fogjátok megkapni azokat a kegyelmeket, melyet Ő Isten valamennyi gyermekének szeretne ajándékozni. A Szent Ostyát, melyet magatokhoz vesztek, megfelelő módon kell átváltoztatni (konszekrálni). Amikor a Testét magatokhoz veszitek, Ő mély és alázatos szeretettel tölt el benneteket, mely megerősíti majd a hiteteket és elhozza számotokra az Örök Életet. A Szent Eukarisztia egy olyan Ajándék, amely az Örök Életet fogja megadni nektek. Soha ne feledjétek a következőket: Fiam nagyon megszenvedett azért, hogy ezt a nagy Ajándékot a világnak adja, az Útlevelet a Mennyországba. Ne utasítsátok ezt vissza. Ne vonjátok kétségbe nagylelkűségét. Ne becsüljétek le a Szent Ostya erejét." (2012. október 19. péntek, 9: 06)



"Üdvösség Anyja: hamarosan azt fogják kérni tőletek, hogy a Szent Eukarisztia egy helyettesítőjét osszátok s

Az Antikrisztus

A következő próféciák melyeket az Isteni Irgalmasságról elnevezett látnoknő által kapott a világ az Antikrisztus uralkodásának részleteit tárják az emberek elé.



"Kérve-kérlek benneteket, imádkozzatok a vezetésért. Híveim, legyetek készen, hogy harcolni tudjatok az Én Nevemben, és hogy kiállhassatok az Antikrisztus ellen. Az emberek kinevetnek majd benneteket, amikor őket a jövendölésekre emlékeztetitek, amelyeket János könyve tartalmaz. Fanyar humorral fognak vádolni és szidalmazni benneteket nézeteitekért és gondjaitokért. Ne törődjetek ezzel, mert most kötelességetek van Velem szemben. Imádkozzatok, imádkozzatok és vegyétek rá a hitetleneket, hogy fogadják el a tanításokat. Ne féljetek." (2010. november 15. hétfő; 3:00)



"Ennek az undorító csalónak sok gyermekem fog áldozatul esni. Legyetek résen. A világban úgy fogják őt megismerni, mint a szeretet, a béke és a harmónia hírnökét. Az emberek térdre fognak előtte borulni és imádni fogják őt. Megmutatja majd nektek hatalmát és ti azt hiszitek majd róla, hogy ő isteni eredetű. De ő nem az. Olyan módon fog benneteket oktatni, ami időnként furcsának fog nektek tűnni. Az igaz hitűek tudni fogják, hogy ő nem a világosságból való. Kérkedő, nagyszerű fellépése elrejti merő gonoszságát. Büszkélkedése és magamutogatása által mindenki azt hiszi, hogy ő az igaz szeretet és az együttérzés megszemélyesítője. E mögött a látszat mögött pedig tele van gyűlölettel gyermekeim iránt. Kacag a csukott ajtók mögött. Gyermekeim, rémesen össze fog zavarni benneteket. Ő, hatalomteljes, határozott, humoros, gondoskodó, szeretetteljes emberként fog megjelenni, és úgy fognak rá felnézni, mint egy megmentőre. Mindenkit vonzani fog szép arckifejezése, de ez hamarosan megváltozik. Rettenetes kárt okoz majd a világban és sok embert fog megölni. Terrorcselekedetei mindenki számára világossá fognak válni. Le fogja rombolni önállóságotokat, és közreműködni fog a jegy – az állat jegye- felvételében." (2010. november 15. hétfő; 3:00)



"Sohase válasszátok az Antikrisztus útját, mert különben elvesztek számomra. Nagyon nehéz lesz, de segítségül gyermekeimnek sok – sok utat fogok megmutatni, hogy szenvedéseiket enyhítsem. Menjetek és imádkozzatok Isteni Irgalmasságomért és készüljetek fel a végső harcra." (2010. nov. 15., Hétfő, 11óra)



"Ne féljetek a viharoktól, földrengésektől, cunamiktól, az áradásoktól, a vulkánkitörésektől és a hőhullámoktól, amelyek azért ereszkednek le a Földre, hogy segítsenek megállítani az Antikrisztust és kezének lesújtását. Az Én követőim biztosan tudni fogják azt, hogy az új Paradicsomban mi vár majd rájuk akkor, amikor a Föld és az Ég eggyé válik." (2011. jan. 2., 21:45 óra)



"A hirtelen globális változások, amelyek eddig csekély nyugtalanságnak látszottak, nemsokára háborúkká fejlődnek. A háborúk pedig élelmiszer szükségletre vezetnek. A demokrácia hamar megszűnik, és gonosz diktatúrák alakulnak. Azonban ezek a diktatúrák nagyon elővigyázatosak lesznek és úgy fognak megjelenni, mint a béke közvetítői, vagy mint felszabadító segítség. Családjaitok fenntartása ellenében, ellenőrizni fogják tulajdonaitokat, amelyeket végül is megkaparintanak maguknak. Engedélyt kell majd kérnetek tőlük arra, hogy családjaitokat táplálhassátok. Ahhoz pedig, hogy utazhassatok, egy speciális formalitásra lesz majd szükség, ezért fel lesztek szólítva, hogy fogadjátok el a jelet – az Antikrisztus jelét. Fussatok gyermekeim! Rejtőzzetek el! Mert ez még nem minden! Azt is meg fogják határozni nektek, hogy hogyan imádkozzatok, de az nem Isten lesz, akit imádni fognak. Gyermekeim, ezek nem mások, mint a sátán hadseregei, akik lelkeiteket akarják ellopni." (2011. március 3. 23.00)



"Az Új Világrend – Pénzetek és élelmiszereitek ellenőrzésének terve...
Ezek a csoportok, akiket Én Új Világkormányként fogok emlegetni, várakozás közben azt tervezik, hogy most az Antikrisztus vezetésével lépnek fel. Ugyanezek a csoportok idézték elő a bankrendszer összeomlását, és most mindenütt meg fogják semmisíteni a fizetőeszközöket, azért, hogy ellenőrzés alatt tarthassanak benneteket." (2011. április 17. vasárnap; 09:00)



"Kérve-kérlek, ne fogadjátok el a Jelet, mert Számomra elvesztek! Ez a Jel nemcsak testileg, de lelkileg is elpusztít benneteket. Maradjatok ennek hatókörén kívül. Ha ennek a Jelnek –a sátán Jelének – felvételétől meg akartok menekülni, akkor kezdjétek el már most tartalékaitokat megtervezni, gondoskodjatok élelmiszerről, takarókról, gyertyákról és vízről. Ő, az Antikrisztus, aki az Új Világkormány vezetője lesz, hiszi, hogy az emberi lelkeket el fogja lopni. De nem fogja. Csakúgy, mint ahogyan sokan fognak az ő hatása alá kerülni, ugyanúgy az Én követőim is állhatatosan, hűségesen tartanak majd ki Mellettem, Isteni Megváltójuk mellett." (2011. április 17. vasárnap; 09:00)



"Ez egy ajándék, amelyet mély Szeretetem által adok minden gyermekemnek, hogy megosszam velük azt a tényt, hogy az Antikrisztus és csatlósai nemsokára hatalomra lépnek és hogy fel fognak lépni a hamis próféták is, akik földi Egyházamat félre fogják vezetni." (2011. jún. 11., szombat, 15:30)



"Most felszentelt szolgáimhoz szólok: miért nem akarjátok ezt kihangsúlyozni nyájaitoknak? Miért nem mutattok rá aktívan arra, hogy a nagy büntetés milyen kihatással lesz gyermekeimre? Nem tudjátok, hogy sok gyermekem fogja a lelkét elveszíteni az Antikrisztus miatt, aki már itt van a Földön és ugrásra készen vár a színfalak mögött?" (2011. júl. 3. vasárnap, 18:30)



"Ti, gyermekeim, érteni és üdvözölni fogjátok Irgalmasságom nagy ajándékát, és olyan erőt kaptok, amelyet csak a szentek ismernek a Mennyországban. Ez az erő fogja később új hadseregemet összekovácsolni a földön. Ez a nagy hadsereg millió más lelket fog megmenteni az Antikrisztus által vezetett hadsereg karmaiból. Ez alatt a döntő időszak alatt, az emberiség teremtése óta, most az ima milliókat fog megmenteni és segíteni fog a megtérésben." (2011. szeptember 22. csütörtök; 21:30)



"Drága szeretett leányom, nagyon erősen kell imádkoznod, mert az Antikrisztus már készen áll, hogy kiugorjon abból a lyukból, ahova elrejtőzött és a világra fogja vetni magát, hogy elnyelje gyermekeimet. Ravasz tervét egy jó megjelenésű, bájos és ékesszóló külső mögött fogja álcázni, de amikor a szemébe néznek gyermekeim, csak sötétséget fognak látni, mivel neki nincs lelke. Ő, nem Isten az Atya keze által lett megteremtve. Bankjaitok összeomlását az Antikrisztus szándékosan irányította, azért, hogy ha országaitoknak segítségre lenne szüksége, akkor ő és gonosz csatlósai országaitok megmentése által felemelkedhessenek. Ne feledjétek gyermekeim, hogy (már) rövid a sátán hátralevő ideje a földön. Az Antikrisztust azért küldték, hogy lelkeket lopjon Atyámtól. Ezek a lelkek Atyámtól, Istentől, minden dolog Megteremtőjétől származnak. Az Antikrisztus ígérete, miszerint az univerzum örökké tart, képtelenség." (2011. október 6., csütörtök, 22:45)



"Drága szeretett leányom, Egyházam hűsége Irántam, szeretett Megváltója iránt, rövidesen a végsőkig próbára lesz téve. Egyházam elaludt és szendergésében nem készül fel az Antikrisztus érkezésére. Ő és csatlósai befészkelték magukat Atyám Egyházába és minden hasadékában jelen vannak az egész világon. A katolikus Egyház az Antikrisztus első számú célpontja és ő addig nem fog megállni, ameddig Egyházam vezetőinek legalább a felét el nem térítette ezen a földön. Olyan felkészületlenek a bíborosaim, püspökeim és papjaim, hogy nem képesek felismerni azokat a kifinomult változásokat, melyek a saját köreikben észlelhetők. Már nem tart sokáig, míg Egyházamon belül a megosztottság valóban nyilvánvaló lesz." (2011. október 28. péntek, 23:30)



"Ők azt tervezik, hogy Helytartóm, XVI. Benedek Pápa helyére a hazugság diktátorát léptessék,aki egy új egyházat fog létrehozni az Antikrisztussal és ennek csoportjával szövetkezve, hogy megtévessze a világot. Sajnos, a gyermekeim közül sokan, a Katolikus Egyház iránti hűségük miatt, vakon fogják követni ezt az új tévtant, mint leölésre szánt bárányok. Ébredjetek fel, gyermekeim, az igazságra. Ez a gonosz terv megváltoztatta a Katolikus tan alapvető hitelességét az évek során." (2012. január 18., szerda, 9:50)



"Amint a Nagyfigyelmeztetés megtörténik, máris számos esemény fog bekövetkezni. Az Antikrisztus és csoportja, annak ellenére, hogy a globális gyónás eredményeként meg fog gyengülni, megkezdi Szent Egyházam elfoglalásának belülről történő tervezését. Hadseregem állást foglal majd, és elkezd harcolni, hogy megmentse a Katolikus Egyházat a pusztulástól. Ők, a hamis próféta és követői, nem fognak győzni, leányom, de mennyi könnyet hullatok azokért a felszentelt szolgáimért, akik majd az útszélre fognak esni! Ők annyira megtévednek, hogy azt hiszik majd, hogy az igazhitű Katolikus Egyházat követik. Valójában ők a hamis próféta mögé sorakoznak fel, aki büszkén és megvetéssel a szívében fog a Szentszék fölött uralkodni." (2012. január 20., péntek, 20:15)



"Imára van szükségem e szegény félrevezetett papok, püspökök és bíborosok lelkének megmentésére, akik vakok az igazságra. Péter Szentszékét megszentségtelenítik a sátán bukott angyalai, akik egy csapatot alkotnak az Antikrisztussal és különböző szervezetekkel." (2012. január 20., péntek, 20:15)



"Olaszország is szenvedni fog a radioaktív csapadéktól, mely a hamis próféta és társának, az Antikrisztusnak felemelkedésével lesz kapcsolatban." (2012. február 4. 10.55)



"Leányom, készen van egy gonosz terv, hogy az emberiség nagy részét háború által pusztítsák el. Ezek a háborúk nem véletlenek. Ugye láttátok, hogy mennyi minden történt már világszerte oly sok nemzeten belül? Mindez az Antikrisztus keze által történik, aki türelmesen vár dicsősége pillanatára a Földön. Amikor a nemzetek már térdre kényszerülnek, akkor ő majd bevonul, hogy a saját ravaszságának megfelelően, hamis békét hozzon létre. Ez a megtévesztés álarca lesz. Büntetésem azokra a nemzetekre fog lesújtani, akik majd részt vesznek ebben a nagy csalásban, hogy a nemzetek birtokba vétele által ellenőrizhessék a világot." (2012. február 4., 15:00)



"Soha ne féljetek az Antikrisztus munkálkodásaitól, amikor ti, kedves gyermekeim, imáitok által, olyan hatalommal rendelkeztek, hogy meggyengíthetitek a világot szorító markolását. Nemsokára más világvezetőket is meg fognak ölni, és az Én szegény Helytartómat, XVI. Benedek Pápát, el fogják űzni Róma Szentszékéből." (2012. február 11., szombat, 11:30)



"A megszokott mindennapi események nem fognak már sokáig ugyanannak látszani. Azok az örömök, amelyeket az anyagi javak miatt éreztek, már elvesztették csillogásukat. Ezek már nem maradnak sokáig vonzóak. Az értéktelenség álarcával vannak színezve. Miért van ez így? Nem tudjátok, hogy ez az Antikrisztus ostora, és az ő földi jelenléte árnyékolja be mindezeket? Ő, a sátán ivadéka, megfertőzi társadalmatok minden szintjét, beleértve a politikát, a hadsereget, a pénzügyi intézményeket, a humanitárius szervezeteket és még a templomaitokat is. Egyetlen egy területet sem kímél meg, annak érdekében, hogy ezekben az utolsó napokban a Földön, fájdalmat okozhasson." (2012. február 13. hétfő, 3:30)



"Létezik egy terv az Antikrisztus szervezésében, hogy ellenőrizzék és leigázzák ezeket a nemzeteket, melyeknek gazdag erőforrásaik vannak. Mihelyt ellenőrzésük alá vonják ezeket az országokat, nagyon erőteljessé fognak válni. Amint a háborúk fokozódnak, és fárasztóvá válnak, akkor az Antikrisztus békés közvetítőként ismertté fogja magát tenni." (2012. március 10., szombat, 15:30)



"A két tanú közül a második, a zsidók lesznek. A két gyertyatartó: az Én Keresztény Egyházam, a hagyományos és az igaz Egyház, és azok a követőim, akiket a Hamis Próféta majd félre fog állítani. A két olajfa: Izrael Ó és Új Jeruzsáleme. Ők, a zsidók, tudni fogják végre, hogy Én vagyok a Messiás, az igazságról szóló prédikálásaikat pedig szintén elvetik majd, és a Hamis Próféta meg az Antikrisztus kidobják őket, hogy elrothadjanak, akár egy hulla. De ez a választott nép most sem fog elpusztulni. Mindkettő legyőzöttnek fogja magát érezni, de ez nem így lesz, mert ti fogjátok megalkotni a többi vallással egyetemben az Igaz Egyházat, az Új Jeruzsálemet, amely a hamuból fog felemelkedni. Ti túl fogjátok élni a szörnyű monarchiát, amely a Hamis Próféta és az Antikrisztus vezetése alatt keletkezik, akik majd mindketten a tüzes tóba vetetnek, ami maga a Pokol." (2012. április 15., szerda, 1:36)



"Ennek a háborúnak az lesz a kihatása, hogy Katolikus Egyházam a Földön, – az egyesítés neve alatt – egy világ egyházba lesz beszippantva. Az egyesítés, vagyis a hamis béke, megvalósul, miután az Antikrisztus megjelenik, hogy hamis békét teremtsen, és egy úgynevezett „véget” vessen a háborúnak. Ez a békeszerződés belekeveri majd a nyugati országokat, míg Kína és Oroszország belekeverednek a világ dolgaiba." (2012. május 16., szerda, 3:10)



"A Vörös Sárkány és a Medve, amely Oroszország, nem szeretik Istent. Ők az Antikrisztus vezetése alatt lesznek, aki Keletről származik, és aki zárt ajtók mögött rejtőzködik. Amikor ezek a próféciák kibontakoznak, akkor az egész világ hinni fog ezekben az üzenetekben. Akkor már nem lesz kétség." (2012. május 16., szerda, 3:10)



"Sok beszélgetésre kerül majd sor, és Maradék Hadseregem fel fog emelkedni, hatalmas erőt kapván az Antikrisztus elleni küzdelemben. Az Én Maradék Keresztény Egyházam terjeszteni fogja a Szent Evangéliumot a Föld minden sarkában. Tűz fog rázúdulni mindazokra, akik megpróbálnak ártani Maradék Egyházamnak. Azonban kevesen lesznek majd képesek ellenállni Szent Szavam Igazságának, amikor meg fogják azt mutatni nekik." (2012. május 18., péntek, 10:48)



"Drága szeretett leányom, az Antikrisztus már készíti az ő béke tervét, amelyet hamarosan be fog vezetni, miután a háborúk Közel – Keleten széles körben elterjednek, és amikor a fájdalom és a gyötrelem aggasztóan azt fogja jelenteni, hogy a reménynek már nyoma sincs. Akkor ő majd hirtelen megjelenik, és a béke embereként jelenti be magát a világnak, mint egy fényes ékszert, amely a Sötétség közepén szikrázni fog. Amint ő felbukkan, olyannak fog látszani, mint minden idők legkarizmatikusabb politikai vezetőinek egyike. Az ő szépsége, vonzó és gondoskodó személyisége az emberek többségét meg fogja bolondítani. Ő szeretetet és együttérzést fog magából kisugározni, és látszatra kereszténynek fog tűnni. Idővel, sok követőt fog magához vonzani, akik számban növekedni fognak, úgy, hogy hasonlóvá válik majd Hozzám, a Messiáshoz" (2012. június 1., péntek, 8:15)



"Amint azt majd látni lehet, ő természetfölötti képességekkel rendelkezik. Sokan azt fogják hinni, hogy őt Atyám küldte, és hogy ő Én vagyok, Jézus Krisztus, a Világ Megváltója. Ők imádkozni fognak hozzá, szeretni fogják, feladják érte az életüket, ő pedig kineveti és kigúnyolja majd őket, amikor nem láthatják őt. Ez minden idők legnagyobb megtévesztése lesz, és a terv az, hogy ellopják a lelketeket, hogy elvegyenek benneteket Tőlem. Ő és a Hamis Próféta, aki Péter székében királyként fog ülni, titokban egy világvallást fognak kitervelni. Ez egy keresztény típusú vallásnak fog tűnni, amely a szeretetet részesíti majd előnyben. Azonban ez a vallás mégsem fogja az egymás iránti szeretetet előnyben részesíteni, mert nem Istentől származik. Helyette az Antikrisztus iránti szeretetet és hűséget, és az önszeretet fogja előnyben részesíteni." (2012. június 1., péntek, 8:15)



"Hirtelen mindenkit arra fognak felkérni, hogy fogadják el az Egy – Világ – Bélyeget, a hűség Bélyegét. Egy egyesült világ, amelyben minden embernek részt kell majd vennie. Ellenőrizni fogják a pénzeteket, az élelemhez való hozzáférést, és azt, ahogyan ti éltek. A szabályok – méghozzá nagyon sok – azt fogják jelenteni, hogy ti foglyok lesztek. A cellátok kulcsa, amely az ő ellenőrzésük alatt tart majd benneteket, a Fenevad Bélyege lesz. A 666 – os szám, mint rejtett szám lesz egy chipbe beépítve, amelyet majd rátok kényszerítenek, hogy elfogadjátok, mint bármilyen más védőoltást. Ha egyszer azt beültették, akkor az mérgezni fog, nemcsak a szellemeteket és a lelketeket, hanem a testeteket is. Mert ez okozza majd a szerencsétlenséget, melynek az a célja, hogy a világ népességének nagy részét megsemmisítse. Ti nem fogadhatjátok el a bélyeget. Ehelyett Én majd utasítalak benneteket, hogy mit kell tennetek. Sokan elfogadják majd a bélyeget, mert tehetetlennek fogják érezni magukat. Az Élő Isten Pecsétje, az Én imám, a Keresztes Imahadjárat 33. imája lesz a ti mentőövetek. Ha ti elfogadjátok Védelmem Pecsétjét, amelyet Örök Atyám adott nektek, akkor a bélyeget nem kell elfogadnotok. Akkor ti majd érinthetetlenek lesztek. Otthonaitokat sem látni, sem pedig keresni nem lehet majd, vagy célba venni, mert láthatatlanná lesz téve a Sátán seregének szeme előtt. Nektek az élelmiszert el kell majd rejtenetek, amelynek néhány évig ki kell tartania. Nektek meg kell termelnetek saját gabonátokat, vizet kell tárolnotok, és megszentelt tárgyakkal kell körülvennetek magatokat." (2012. június 1., péntek, 8:15)



"Drága szeretett leányom, a három és fél év, amely a Megpróbáltatás időszakában még hátra maradt, 2012 decemberétől kezdődik. Ez lesz az az időszak, amikor az Antikrisztus katonai hősként fog megjelenni. A lelkét már átadta a Sátánnak, aki az ő minden részével rendelkezik. A hatalom, amellyel rendelkezni fog, azt jelenti majd, hogy idővel nemcsak úgy tekintenek rá, mint a béke emberére, hanem az emberek azt fogják gondolni, hogy ő Én vagyok, Jézus Krisztus, az emberiség Megváltója." (2012. július 20. péntek, 5:46)



"Az Antikrisztus és a hamis próféta közösen tervezik gonosz uralkodásukat, ami már befejeződött, és az első dolog, amit véghez fognak vinni az a Közel-Kelet háborújának kiterjesztése lesz. Az Antikrisztus lesz a döntő fontosságú ember, aki a háttérben a szálakat irányítja. Aztán elő fog jönni, és egy béketervet közvetítvén lehet látni őt. Ez akkor lesz, amikor bűvöletébe fogja keríteni a világot. Időközben a Hamis Próféta megragadja a hatalmat a Katolikus Egyházon belül. Az Új – Világ – Vallás nagyon hamar beszippantja majd a Katolikus Egyházat, mely a sátáni imádat mozgalma lesz. Ennek az utálatnak az önimádat lesz az alapvető célja, és a törvények bevezetése, amely két dolgot foglal magában: A Szentségek és a bűn eltörlését." (2012. július 20. péntek, 5:46)



"Vigyázzatok! Az Új Világvallás látszatra jónak és szent szervezetnek fog tűnni, tele szeretettel és együttérzéssel. Ez egy csodálatos képet fog a toleranciáról sugározni, és minden bűnt fel fog magasztalni, amely Isten előtt valóban bűn. Ők minden bűnt úgy ki fognak forgatni, hogy azok úgy tűnnek, mintha Isten Szemében elfogadhatóak lennének. De nektek tudnotok kell, hogy az ilyen utálat undort kelt Bennem, és jaj azoknak, akik ezt az örök kárhozatra vezető veszélyes ösvényt fogják követni. A bűn mindig bűn lesz Szememben." (2012. július 8., vasárnap, 5:17)



"Ti, követőim, különleges Keresztes Imahadjárat Litániákat fogtok kapni, hogy ezek leépítsék és meggyengítsék az ő hatalmát. Ezeket a Nagyfigyelmeztetés után naponta kell mondanotok, és ideális módon, az Eukarisztia Imádásakor (Szentségimádás alatt). Ezeknek a litániáknak az a céljuk, hogy elpusztítsák az Antikrisztust és hadseregét. Ez egy hatalmas erő lesz, és ha elegendő lélek csatlakozik ezekhez az imákhoz, akkor ők eszközként fognak szolgálni az Antikrisztus és a Hamis Próféta által kivitelezett tervek széthullásában." (2012. július 21., szombat, 3:15)



"Drága szeretett leányom, tudnod kell, hogy miközben én utasításokat adok neked az emberiség üdvösségének felkészítésében, ami jogosan illeti őket, a gonosz is ugyanezt teszi: lelkeket készít fel. Ő hamis prófétákat készít fel, hogy megtévesszék Isten gyermekeit annak érdekében, hogy az Antikrisztust úgy fogadják el, mint Jézusukat." (2012. augusztus 12., vasárnap, 6:00)



"Kijelentik majd, hogy a hamis próféta lesz a valódi pápa. Kijelentik azt is – először finoman -, hogy az Antikrisztus maga Krisztus Király. Amikor ők a szegény lelkeket azzal csábítják, hogy üzeneteik Istentől származnak, akkor az ilyen lelkek nem lesznek okosabbak. Figyelmeztetnem kell Isten minden gyermekét: a második alkalommal Én nem testben fogok eljönni." (2012. augusztus 12., vasárnap, 6:00)



"Az Antikrisztus azt fogja állítani, hogy ő Én vagyok, Jézus Krisztus. Ez az utálat előre meg volt jövendölve. Az, hogy kiben higgyetek gyermekek, nem lesz könnyű feladat számotokra, mert sokan fognak jönni az Én Nevemben. De tudnotok kell a következőket: A gonosz, a hamis prófétáin keresztül, sohasem fogja azt mondani nektek, hogy imádkozzatok a Szentlélekhez, vagy, hogy a Szent Eukarisztiát magatokhoz vegyétek. Ő sohasem fogja beismerni, hogy Én, Jézus Krisztus, az Emberfia, Messiásként, testben jöttem, hogy az embert a bűntől megváltsam. Ő sohasem fogja kérni tőletek, vagy bátorítani titeket, hogy a Szent Rózsafüzért imádkozzátok, vagy legyetek hűségesek szeretett Édesanyámhoz." (2012. augusztus 12., vasárnap, 6:00)



"Olyan erőteljesek imáitok, hogy idővel, ahogy milliókkal többen fogják Üzeneteimet – a szeretet és a remény üzeneteit – elfogadni, lelkek milliárdjai fognak megmenekülni. A rajtatok keresztül végzett munkám, tanítványaim, ezer és ezer embert ment meg naponta. Ezért ne engedjetek a kétségeknek, melyek természetesen időről időre megtámadnak benneteket, és amelyek megakadályozhatják, hogy imádkozzatok. Most meg kell hallgatnotok. Sok minden fog most történni. A viharok az egész világon megszaporodnak, és a Föld felnyög fájdalmában, miközben az Antikrisztus előkészíti fellépését. Nem fog sokáig tartani, ameddig bemutatja magát." (2012. november 5. hétfő, 18:50)



"A háború egy szellemi háború lesz, bár néhány háború elő fogja idézni, hogy imacsoportok milliói jöjjenek létre, az Antikrisztus hatalmának meggyengítésére. Ezek az imák a Mennyországban íródtak és rendkívüli Kegyelmeket ígérnek. Ezeknek egyetlen célja van, és ez pedig az, hogy mindenki lelkét megmentse; minden gyermekét, minden hitűét, minden neműét, minden vallási felekezetűét és az ateistákét. Ez az Én legnagyobb vágyam." (2012. november 11. vasárnap 22:00)



"Nektek most el kell mondanom, hogy Irgalmasságom – hasonlóan a tűz lángjához – hamarosan elárasztja az emberiséget, és beborítja valamennyi ember lelkét. Amikor ez megtörténik, akkor a világ egy nyugodtabb helyre lesz irányítva. Oly sokan fognak megtérni, és ez így jó. De egy éjjeli viharhoz hasonlóan megérkezik majd az Antikrisztus, és lerombolja ezt a békét. Meg fogja zavarni az emberek életét, bár ők ezt az elején nem veszik észre. Ő egy nagyon nagy hatalommal rendelkező világvezető lesz, és nektek sohasem szabad a szemébe néznetek. Süssétek le a szemeteket. Helyezzétek Belém bizalmatokat, és imádkozzatok, hogy meg lehessen menteni azokat, akiket megfertőz." (2012. november 25. vasárnap, 18:45)



"A jó és a gonosz közötti harcra sor fog kerülni mind a Földön, mind pedig a Földön kívül, mindez ugyanabban az időben. Az a probléma ezzel a háborúval, hogy azok, akik az Antikrisztus és a hamis próféta oldalán állnak, úgy fognak tűnni, mintha nagyon jó dolgokat csinálnának a világban. Azokat, akik Isten Törvényeit követik, démonoknak fogják tartani, és felkutatják őket. Menedékem, ahová menekülnötök kell: Szentséges Szívem lesz Vérem minden cseppjével, mely kiárad majd rátok, hogy védelemben részesítsen benneteket." (2012. november 25. vasárnap, 18:45)



"A zsidók, akik elutasították Isten Szövetségét, melyet Mózes közvetített, szenvedni fognak, mint ahogy évszázadokon át szenvedtek. El fogják venni tőlük őseik földje fölötti hatalmukat és az egyetlen megoldás csak az lesz, hogy aláírjanak egy szerződést, mely által az Antikrisztus rabszolgáivá válnak. Választott népem szenvedni fog, mint ahogy Én is szenvedtem, és csak kevés irgalommal lesznek irántuk." (2012. november 30. péntek, 22:20)



"Aztán, a Katolikus Egyházra mért utálat az Antikrisztus munkálkodása által fokozódni fog. Ez az ember, akit a Sátán vezet, úgy fog tűnni, mintha Izrael egyik barátja lenne. Aztán fellép, hogy megvédje Babilon támogatásával, mely maga az Európai Unió. Minden szándékosan szított háború a Közel Keleten Európára is kiterjed. Az Antikrisztus, az Új Világvallás álarca mögött ateizmust fog terjeszteni, melyet a Hamis Próféta fog irányítani." (2012. december 7. péntek, 18:45)



"A Világháború megszervezés alatt áll, és hamarosan felfedi azt a rútságot, amely a világvezetők szívében rejlik, akik mintha köldökzsinór által egyesültek volna. Egyik táplálja a másikat, de hamarosan egyik sem marad vezető beosztásban a saját nemzetén belül, mert ők csak egyetlen mesternek fognak válaszolni: az Antikrisztusnak." (2013. január 18. péntek, 19: 30)



"A hamis próféta jól fel van készülve, és az ő ideje most már elérkezett. Együttműködve az Antikrisztussal, ők térdre kényszerítik a világot. Nem Isten lesz az, akinek kifejezik majd a hódolatukat, hanem a fenevadnak fognak hódolni." (2013. február 13. szerda)



"A hamis próféta miközben az ő fennkölt törekvéseivel van elfoglalva, hogy lenyűgözze a Katolikus világot, egy ideig félre lesz tolva, mert most az Antikrisztus lép fel a világ színpadára, ahogy az meg volt jövendölve. Amikor a média riportjaiban hallani fogtok egy új, ígérettel teljes békeközvetítőről, tudni fogjátok, hogy ki ő. Ő egy nagyon közeli szövetségese lesz a hamis prófétának, és nem fogja illúziókban ringatni magát afelől, hogy ki ő valójában – a Sátán fia. Attól függetlenül, hogy ez milyen ijesztő lehet számotokra, ne feledjétek: Én, Jézus Krisztus vagyok a Király. Egyetlen embernek, egyetlen ellenségnek sincs Istennél nagyobb hatalma." (2013. február 25. hétfő)



"Ezek a háborúk hirtelen fognak kirobbanni, és az emberek rettegni fognak félelmükben, mihelyt a háborúba való keveredés világossá válik számukra. A háborúk megvetik a lábukat, és mint tolvaj az éjszakában, a sivatagi viharhoz hasonlóan fognak kiszélesedni, egyre nagyobb lendületet kapván, elérvén mindazokat, akik úgy érzik, hogy a békéjük biztosított számukra. Oly sok ország fog belekeveredni, hogy az mindenkit meg fog lepni. Hamarosan, a vérontás közepette az Antikrisztus meg fogja magát ismertetni. A zavarodottság, a félelem és a gabonaveszteség súlyosbítják majd a problémát. Amikor az ember élelmiszerért fog tülekedni, mivel az éhínség markában tartja a világot, a Harmadik Pecsét akkor lesz kinyilatkoztatva. Kiéhezve az élelemre, kiéhezve lelkileg, kiéhezve a segítségre az emberiség bármit és bárkit meg fog ragadni, ami ezek megszüntetését nyújtja számára. A színpad elő lesz készítve az Antikrisztus megérkezésére, hogy bejelentse magát a világnak. Ebben az időben az emberiség annyira meg fog könnyebbülni a béke embere miatt, aki oly nagy reményeket kínál majd fel, hogy készségesen válnak rabszolgáivá. Ők be fognak dőlni a tervének, melyet a világ átalakítására és a nemzetek egyesítésére dolgozott ki. A terv – amint azt mondani fogják – mindenki javát szolgálja, és megszabadítja a világot a terrorizmustól." (2013. március 16. szombat)



"Amikor a béke vagy az, ami fegyverszünetnek látszik, helyreáll, akkor jön a következő szakasz: Minden nemzet, minden vallás, minden ország egy tömbbe való egyesítése. Ez akkor lesz, amikor a hamis próféta és az Antikrisztus közötti egység nyilvánvalóvá válik…" (2013. március 16. szombat)



"A többi Keresztény Egyháznak: figyelmeztetlek benneteket, hogy ez a fertőzés a ti egyházatokra is ki fog terjedni. Idővel nehéz lesz számotokra, hogy olyan módon tanúsítsatok tiszteletet Tanításaim iránt, ahogyan az a világnak adatott. Minden keresztény szenvedni fog a hamis próféta és serege, és az Antikrisztus rendszere alatt, kinek arcát, mint minden idők legbefolyásosabb vezetője, hamarosan sugározni fogják az egész világon." (2013. március 17. vasárnap)



"Azoknak, akik erkölcsi kötelezettséget éreznek, mert szeretik és ismerik Isten Szent Szavát, szemrehányást fognak tenni, és azzal fogják őket vádolni, hogy kegyetlenek és szívtelenek. Az ő bűnük az lesz, hogy ellenszegülnek a bűnös törvényeknek, amelyeket azért fognak bevezetni, mert az Egyházakat az üldöztetés során az Antikrisztus fel fogja oszlatni. Amikor ezek megoszlanak és szilánkokra hullnak, akkor az alapjaik majd meginognak. Többé már nem lesznek képesek határozottan kiállni a gonoszsággal és az igazságtalansággal szemben. Ekkor sok megrémült lélek számára, akik nagyon össze fognak zavarodni, megérik az idő arra, hogy szemtanúi legyenek Isten egy alternatív templomának." (2013. április 7. vasárnap)



"Azt fogják mondani, hogy ez az új templom egy olyan egyház, mely mindenkit egyesít, mert Isten minden gyermekét szereti. És mivel Isten minden gyermekét szereti, ezért egyesíteni szeretné őket; és hogy nekik át kell ölelniük egymást függetlenül hittől, vallástól, bőrszíntől, fajtól és törvényeiktől. Azt fogják mondani, hogy így mindnyájan egységessé válnának Isten Színe előtt, és felkérik mindnyájukat, hogy küldjenek képviselőket az új templomba, amely Rómában lesz megtalálható. Továbbá azt fogják mondani, hogy ez lesz majd az Új Jeruzsálem, amely a Bibliában meg van jövendölve, és amelyet Isten választott vezetője védelmez – a hamis próféta." (2013. április 7. vasárnap)



"Ezt tudnotok kell: amikor a világot azon bűnösök miatt kell figyelmeztetni, akik Isten ellenségei, akkor ahhoz egyedül csak Nekem van jogom. De mindenesetre Én imákat fogok kérni a lelkükért. Egyetlen egy kivétel azonban lesz: Én soha nem fogom kérni, hogy imádkozzatok az Antikrisztusért, mert ő nem Istentől jön." (2013. április 12. péntek)



"Drága szeretett leányom, a világ az Antikrisztus fellépésére készül. Ő már ki lett képezve számos befolyásos politikai erő által, hogy megtegye nagyszerű fellépését. Az Antikrisztus Keletről való lesz, nem pedig Nyugatról, de szeretve, tisztelve lesz és nagyra fogják őt becsülni mindkét oldalról, és a föld minden sarkában. A következőképpen fog elkezdődni: Az Antikrisztus, hamarosan egy háborút fog előidézni, Isten ellenségeinek segítségével, két nemzet között, melyek élén két makacs és erőteljes vezető áll. Ez a háború egyre csak fokozódni fog, és átterjed majd a többi országra is. Amikor a veszély már olyan súlyossá válik, hogy kezd kihatással lenni a legerőteljesebb nemzetekre is, akkor elkezdődnek a béketárgyalások. Mintegy a semmiből fog a fenevad előlépni. És olyan ügyességgel fog véget vetni a háborúknak, hogy az lenyűgözi a világot. … Olyan különleges lesz az Antikrisztus megjelenése, hogy a nemzetek túl fogják harsogni egymást, arra bátorítván őt, hogy látogassa meg országukat. Szeretni fogják őt, aki Küldetésem – amikor a Földön jártam – legapróbb részleteit, minden pillanatát le fogja utánozni. A szeretet, a béke és a nemzetek közötti egységről prédikálván, látni lehet majd, hogy – bármerre is jár – nagy csodákat fog tenni. Ez nem egy olyan ember, mint bárki más. Ez nem egy olyan ember, mint bármely más karizmatikus vezető. Az ő csillaga ragyogni és csillogni fog, mint senki másé őt megelőzően. Őrá úgy fognak tekinteni, mint az emberbaráti egy-világvallás névleges vezetőjére. Ennek az utálatnak az úgynevezett sikere neki lesz tulajdonítható. Mindenki a lába elé fog hullani. Arcának képmása mindenhol megtalálható lesz. Őt együtt lehet majd látni sok más vallási felekezet vezetővel. Hamarosan azt fogják mondani, hogy az emberek spontán módon meggyógyulnak a jelenlétében. A Sátán hatalmának köszönhetően, ő olyan cselekedetek véghezvitelére lesz képes, melyek sokakat sokkolni fog és ezeket csodáknak fogják minősíteni. Azok, akik Tanításaim Igazságait ismerik, fel fogják ismerni a csalást, amelyet az emberi nem elé helyeznek, és ők ellen fognak állni ennek az utálatnak." (2013. április 26. péntek)



"Leányom, hamarosan egy járvány kezdete lesz látható, mivel Atyám egy büntetést fog küldeni a Földre, azokra a nemzetekre, amelyek megbántják Őt, és azokra, akik lehetővé teszik, hogy a szegény ártatlan embereknek gonoszságot és igazságtalanságot okozzanak. Ez a járvány az arcon lesz látható, és a sebek nem fognak addig begyógyulni, amíg a Nagy Büntetés véget nem ér. A járvány elterjedtebb lesz, mint az AIDS, és egyike lesz a közelgő Megpróbáltatás jeleinek. Ezt a járványt követni fogja majd egy éhínség, amely a föld egyharmadát fogja érinteni, és ennek az Antikrisztus uralkodása alatt lesztek szemtanúi. Amint az Antikrisztus uralma egy pókhálóhoz hasonlóan terjed, azzal egy időben Atyám Keze által egy sor megpróbáltatás lesz a világ négy sarkára bocsátva. Az Isteni beavatkozás segíteni fog abban, hogy megállítsa a lelkek megkaparintását, melyet a fenevad fog végbevinni az Antikrisztus erején által. Az ő követői egy fájdalmas büntetést fognak majd elszenvedni, mely a járvány miatt lesz látható az arcukon. Ők nem fognak elmenekülni e szigorú büntetés elől, de azok sem, akik ezt a gonosz megtévesztést véghezviszik Egyházamban a Földön." (2013. május 7. kedd)



"Drága szeretett leányom, amikor eljön az idő a fenevad számára, hogy felfedje az Antikrisztust, nagy jelek lesznek láthatók. A mennydörgés, ahogyan azt még sohasem lehetett hallani, a világ sok részén lesz érzékelhető, de különösen a világ azon részén, ahol az Antikrisztus született." (2013. május 21. kedd)



"Minden jel meg lesz adva a Mennyből, hogy figyelmeztesse azokat, akik a hamis próféta és a jövőbeli cinkosa, az Antikrisztus oldalán állnak, hogy napjaik meg vannak számlálva. Meg lesz mutatva Nekik, hogy milyen lenne Atyám haragját megtapasztalni. Sok püspök és pap fogja az Igazságot felismerni ebben a szakaszban, és harcolni fognak a gonoszság ellen." (2013-06-15)

Nyílt levél a koronavakcinázások leállításáért gyerekeknél! Hagyják abba a gyermekek vakcinázását! AZON NYOMBAN!

A Felelős Szülők És Emberek Közössége (FÉSZEK) nyílt levélben szorgalmazza a Sars-cov2 koronavírus kísérleti vakcinákkal történő oltások azonnali leállítását!!!

Tisztelt Orbán Viktor miniszterelnök úr, tisztelt Müller Cecília tisztifőorvos asszony!

Amennyiben Önök valóban a magyar nép érdekét szolgálják, ahogy arra felesküdtek, az alábbi – feltételezésünk alapján Önök által is jól ismert tudományos tények alapján – megállítják a vakcinázási folyamatot.

A gyermekek a jövő generációja, melynek termékenységét, élethosszát, életminőségét a jelenlegi kísérleti vakcinák erőteljesen befolyásolják.

Ezek a vakcinák nem mentenek életet a jelenlegi tudományos bizonyítékok alapján, ezért szintén kérjük a hamis és megtévesztő plakátok eltüntetését a közterületekből, a szlogenek eltüntetését a reklámokból.

Fejeződjék be a gyermekek és szüleik megtévesztése!

1. Hamis állítás. Csak az antitestes védelem számít

“Az immunrendszer nemcsak antitestekkel védekezik a vírusok ellen, hanem kialakulnak a fehérvérsejtek olyan specifikus típusai is, amik nemcsak támadják a vírust és a vírussal fertőzött sejteket, hanem el is raktározzák a vírus lenyomatát: ezek a memóriasejtek. Amikor a szervezet újból találkozik a kórokozóval, a memóriasejtek elkezdik aktiválni a különböző védekezési fokozatokat: az antitest-termelő sejteket és specifikus ölősejteket.

Az antitestek akkor jelennek meg amikor a kórokozók jelenléte megkívánja, de ha nincs kórokozó, akkor nem szükségesek. Még keringenek a szervezetben a fertőzés után, de folyamatosan csökkenő számban, – míg a T-sejtek folyamatosan jelen vannak akkor is ha nincs veszély és azonnal újra bevethetők. “

Több tudományos kutatás is bizonyította, a járványhelyzet kihirdetése óta mégsem veszik számításba sem a T-sejtek működésének tényét sem az ezt igazoló tudományos eredményeket.

Egy nemrég Kanadában végzett tanulmány alapján “a nem fertőzött felnőttek több, mint 90%-ban kimutathatók – a korábbi koronavírus fertőzéseknek köszönhetően – a SARS-CoV-2 ellen is reaktiv ellenanyagok. A legtöbb felnőttnél már meglévő, SARS-CoV-2-vel keresztreaktív antitestek pedig befolyásolják a COVID-19 súlyosságát”

Forrás: : https://insight.jci.org/articles/view/146316?fbclid=IwAR3gLCpGe6mywoGJ1VrRubKH_d8IMLXJCql82xNJWF5yaSwILEcG86YbUik

2. Hamis állítás: A vakcinák szükségesek

Tudományos tény, hogy a fertőzés által szerzett természetes immunitás jóval tovább tart (akár egy életen át) mint a vakcinázással elérhető állapot. Az antitestek a szervezetből igen rövid idő alatt eltűnnek. Ráadásul jelenleg már van a Sars-cov2 koronavírus fertőzés leküzdését segítő gyógyszeres terápia is, amely végképp okafogyottá teszi a népesség átoltását.

A népesség jelentős hányada, köztük a gyermekek 99,9%- ban tünetmentesen vagy enyhe tünetekkel küzdenek meg a fertőzéssel, mely által életre szóló immunvédelmet szereznek. Természetes körülmények között 0,002% -os a kockázatuk egy covid-halálozás bekövetkeztére. Ez kisebb, mint az influenzánál.

“Mivel a gyerekek immunrendszere jobban felszerelt a SARS-CoV-2 eliminálására, a gyermekek kevésbé érintettek a COVID-19 megbetegedésben. Ez egyrészt a veleszületett immunrendszer hatékonyságának, a nagy számú “naiv” T-sejtnek köszönhető sejtes immunitásnak és más koronavírusok által kiváltott keresztimmunitásnak köszönhető.”

Forrás: https://www.nature.com/articles/d41586-020-03496-7?utm_content=buffere6443&utm_medium=social&utm_source=twitter.com&utm_campaign=buffer&fbclid=IwAR0gIgKQZwO7pY7nOPw0-DQrr1CiU4iBfJiuPBJZmT151JqhWnIacnL_OI4

3. Hamis állítás: A vakcinák hatékonyak

A SARS-CoV-2 egy gyorsan fejlődő RNS-vírus, amely eddig több mint 40 000 változatot hozott létre, amelyek közül néhány a tüske fehérjék antigén tartományát érinti. Erre hatékony vakcinát kifejleszteni szinte lehetetlen. A vakcinák hatékonyságaként feltüntetett adatok relatívak, a gyártók számára legelőnyösebb értéket tüntetik fel a valós teljes képet adó adatok helyett.

“A korona fertőzés esélyének csökkenése (absolute risk reduction; ARR) a különféle korona vakcinázások esetében az alábbiakban alakul a teljes népesség tekintetében: 1,3% az AstraZeneca – Oxford esetében, 1,2% a Moderna – NIH esetében, 1,2% a J&J esetében, 0,93% a a Gamaleya, és a Pfizer – BioNTech esetében, azaz a betegség rizikójának csökkenése még a két százalékot sem éri el.”

Forrás: https://www.thelancet.com/journals/lanmic/article/PIIS2666-5247(21)00069-0/fulltext?fbclid=IwAR0JN7PkoZSOyGgPtGjQ0NoHW9frg1L6klJI8_JIgW7gD4FiSbowrHMuATQ

4. Hamis állítás: A vakcinák biztonságosak

Ahhoz, hogy egy oltás emberi alkalmazásra kerülhessen, számos kritériumnak kell megfelelnie és hosszú évekig tartó engedélyezési folyamaton megy át. Jelenleg ezt a folyamatot teljes mértékben felülírják. A klinikai vizsgálatokat megelőzően a tesztelési folyamatot nem vitték végig az állatokon, és csak rövidtávú, 3,5 hónapnál rövidebb ideig tartó kísérletek során keletkezett biztonsági adatokon alapul az engedélyezés.

Ez jogos kétségeket vet fel mind a rövidtávú mind a hosszú távú, esetleg több generációt is érintő hatásokkal kapcsolatban, igazolja ezt a már eddig is tapasztalható számtalan károsodás és mellékhatás.

Jelenleg mindegyik használatban levő anyag státusza sürgősségi felhasználási engedély (EUA).

Forrás: https://www.fda.gov/emergency-preparedness-and-response/coronavirus-disease-2019-covid-19/covid-19-vaccines#authorized-vaccines

A Sars-cov-2 koronavírus vakcinákon kívül eddig más koronavírusok vakcináit még soha nem engedélyezték emberek számára, és a régebbi vakcinák kifejlesztése során keletkezett adatok azt mutatják, hogy súlyosbíthatják a COVID-19 betegséget az antitestfüggő fokozás (ADE) és a Th2 immunpatológia révén.A SARS-CoV és MERS-CoV vírusok ellen vakcinázott állatoknál a betegség hatását a vakcina felerősíti.

2020 márciusában a szakértők értékelték és megbeszélték ezeket a hatásokat, de nem tartották elég oknak a folyamat leállításához.

Jelenleg azok a személyek is megkaphatják a vakcinákat, akiket az összes ellenőrző vizsgálatból kizártak. Tehát akikre vonatkozóan semmilyen tesztelés sem történt!

A kísérletekből kevés kivételtől eltekintve – kizárták az időseket. Annak ellenére, hogy az állatkísérletek során egyértelműen mutatkozott idős egyedeknél az életveszélyes Th2 immunpatológia kockázata. A tömeges oltási kampányok kezdettől fogva erre a korcsoportra összpontosítottak.

A legtöbb vizsgálatból kizárták a terhes és szoptató önkénteseket, valamint a krónikus és súlyos betegségekben, például tuberkulózisban, hepatitis C-ben, autoimmunitásban, koagulopátiában, rákban és immunszuppresszióban szenvedőket is. Most a vizsgálati és a biztonsági tapasztalatok teljes hiányában oltják ezeket az embereket.

Egy másik kizárási kritérium volt szinte minden vizsgálatból a SARS-CoV2 koronavírussal való korábbi fertőzés. Így nem volt lehetőség arra, hogy rendkívül fontos információkat nyerjenek az oltás utáni betegség fokozásról azoknál az embereknél, akik már rendelkeznek SARS-Cov-2 elleni antitestekkel.

Forrás: https://clinicaltrials.gov/ct2/show/NCT04368728?term=BNT162b2&draw=2

Szintén súlyos probléma, hogy ha maga a SARS-CoV-2 koronavírus nincs jelen, a tüske-fehérje akkor is károsodásokat és magas vérnyomást okoz szíriai hörcsögökben. Ez egy igen súlyos kockázat, mivel a sürgősségi használatra engedélyezett összes vakcina a tüske-fehérje beadásán vagy indukálásán alapul. A vakcina által mesterségesen létrehozott tüske-szintézis így súlyos COVID-19 klinikai tüneteket okozhat, amit tévesen a SARS-CoV-2 fertőzések új eseteinek számítanak.

5. Hamis állítás: A vakcinák nincsenek hatással a jövő nemzedékére

Meddőséggel, véralvadási problémákkal összefüggő hatások:

Dr. Janci Chunn Lindsay a Toxikológiai és Molekuláris Biológiai Intézet Igazgatója aki biokémiai és molekuláris biológiai doktorátust szerezett a Texasi Egyetemen, és több mint 30 éves tudományos tapasztalattal rendelkezik, elsősorban a toxikológia és a mechanisztikus biológia területén. Azon a véleményen van, hogy az összes génterápiás oltást azonnal le kell állítani a biztonsági kockázatok miatt.

2021. április 23-án a CDC immunizálási gyakorlatokkal foglalkozó tanácsadó bizottsága ülést tartott a grúziai Atlantában. Ezen ACIP találkozó középpontjában a Covid vakcinákat követő véralvadási rendellenességek álltak. Dr. Janci Chunn Lindsay felszólalt ezen a konferencián és nyilvánosan kérte a vakcinázás felfüggesztését.

Ott az alábbiak hangzottak el:

“Nyomós okunk van azt feltételezni, hogy a Covid vakcinák keresztreakcióba lépnek a spermában, a petesejtekben és a méhlepényben található syncytinnel és reproduktív fehérjékkel, ami termékenységi károsodáshoz és károsodott reproduktív és terhességi eredményekhez vezet. Dr. Bill Gallaher, Ph.D. virológus ezt megerősítette.

“Ezért ezeket a vakcinákat nem szabad beadni gyermekeknek, akiknek 0,002% a kockázatuk hogy covid megbetegedés miatt elhalálozzanak, illetve bármely más gyermekvállalásra alkalmas populációba anélkül, hogy alaposan kivizsgálnánk ezt a problémát. Ha ez mégis megtörténik, akkor egy egész generációt sterilizálhatunk. “

“Ráadásul az összes génterápia (Sars-cov2 vakcinák) véralvadási problémákat okoznak. Ezért tapasztalhatjuk koagulopathiás halálokat egészséges fiatal felnőttekben, másodlagos társbetegségek nélkül. A VAERS jelentési rendszerben április 9-ig 795 vérrögképződési rendellenességet jelentettek, amelyek közül 338 thrombocytopenia miatt következett be.”

Stephanie Seneff, Ph.D., a fehérjeszintézis szakértője, az MIT tudósa egyetértett a fent elhangzottakkal a véralvadási és termékenységi problémákkal kapcsolatban is. Tehát megerősítette ezt az álláspontot.

E termékenységi és vérbetegségekkel kapcsolatos aggályok ellenére a CDC testülete megszavazta a Johnson és Johnson vakcina használatának újraindítását is. Javasolták azonban az FDA figyelmeztető címkéjének hozzáadását.

Forrás: https://www.jennifermargulis.net/halt-covid-vaccine-research-scientist-urges-cdc/?fbclid=IwAR23sFfLmsbKg-THUwNSfBUPV_66G6knEvMaYpmOZU5dKJQBer0qditfplc

Dolores Cahill professzor, aki PhD molekuláris genetika diplomát szerzett a dublini Trinity College-ban (1989). Kutatást végzett és publikált magas tartalmú fehérje / antitest tömbökről és azok biomedicinális alkalmazásairól, akinek szakterülete az antitest-specifitás (beleértve a terápiás antitesteket), a biomarker-felfedezések, a fehérje-kölcsönhatások vizsgálata, a proteomika és a nagy léptékű / rendszerbiológiai kutatások szintén nagyon erősen ellenzi az RNS vakcinákat.

A gond az RNS oltásokkal az, hogy antitestfüggő reakciót, másképpen citokinvihart, immunoprimálást vagy immun szuper primálást hoznak létre. Emiatt nem volt engedélyezett oltás koronavírusra évtizedekig. Mert a közvetítő RNS elkezdi szintetizálni a vírust és amikor találkozik a természetesen jelen lévő koronavírusokkal, ami lehet egy hónap, egy év vagy 2 év múlva is akkor az emberek nagyon gyorsan nagyon betegek lesznek emiatt. Az RSV oltásoknál is látták ezt. A legtöbb gyermeknél akiknek beadták az RSV oltást – amivel ugyanez volt a gond – súlyos betegségek jelentek meg, fertőzéssel, ami gyakori kórházi kezeléseket eredményezett. És a 35-ből 2 gyermek meghalt. A következtetés az volt, hogy a betegség felerősödött az oltás hatására. Az embereknek tisztában kell lenniük az RNS oltással kapcsolatban azzal, hogy hogy miután beoltatják magukat sokkal nagyobb esélyük lesz meghalni, ahogy a gyermekeknek is. Életük végéig, pont azért mert be lettek oltva.

Azért hoztam ezt a tanulmányt, mert talán az emberek nem veszik észre az összefüggést, és amit biztos nem akarunk az az, hogy mikor jelentős halálozások lesznek mondjuk a következő februárban, áprilisban azt mondhassák rá, hogy covid 19 vagy covid 21 az okozója.

 

Nyomon kell követnünk, tudnunk kell, hogy akik meghalnak azért halnak meg, mert az oltás még jobban megbetegíti az embereket, és sokkal nagyobb esélyük lesz a halálra. Nem a keringő vírus miatt, hanem az oltás miatt annak beadását követően hetekkel, hónapokkal később.

Forrás: https://www.facebook.com/105533001290456/videos/899599540643567

Geert Vanden Bossche világhírű fertőzéskutatási és oltóanyag fejlesztési szakember szintén az oltások veszélyeire figyelmeztet.

“A saját, nem specifikus antitestjeink széles skálán mozognak. Jöhet akármelyik vírusváltozat, megvédenek tőle. A vakcina hatására keletkező antitestek viszont specifikusak, csak egy bizonyos vírusra reagálnak. Robosztusabbak. Felülkerekednek a szervezet saját természetes antitestjein, és soha többet nem hagyják őket érvényesülni, így a szervezet a variánsokkal szemben védtelen lesz.

Aki oltat, az nagy bajba kerül, mert elveszíti az immunrendszere legértékesebb részét, a vele született rendszert, mert ezt nem hagyja érvényesülni többé a vakcina által kiváltott antitest. Ez a hatás tartós marad, és minden védelmet elvesztesz bármely vírusvariánssal szemben. Vagyis a saját immunrendszere lenullázódik.”

Már ismert tudományos tény az is, hogy az mRNS beíródik az örökítőanyagba:

Egy még bírálat alatti cikk holland és német szerzőktől az alábbiakat állapította meg:

Az mRNS alapú oltást követően a veleszületett immunrendszer sejtjei csökkent válaszreakciót adnak toll-szerű receptor 4- (TLR4), a TLR7- és a TLR8-hoz kötődő vírus eredetű fehérje ligandokra, köztük a kovidra is, melyek fontos szerepet játszanának minden vírus fertőzés leküzdésében az ezek elleni örökletes (innate) humorális és ölő sejtes immunválasz során. Ez további gondokat jelent a tömeges vakcinázások hosszútávú népegészségügyi kimenetelét tekintve, amire a szerzők fokozottan felhívják a figyelmet.

Forrás: https://www.medrxiv.org/content/10.1101/2021.05.03.21256520v1

Azt szintén kutatás igazolta, hogy az mRNS vakcina Prion betegséget okozhat

“Egy tanulmányban a Pfizer COVID-19 vakcináját vizsgálták a tekintetben, hogy a vakcináltakban prionalapú betegséget idézhet-e elő.  Megállapították, hogy a TDP-43 és a FUS patológiás prionkonfigurációba történő összehajlása ismert az ALS, a frontális temporális lebeny degeneráció, az Alzheimer-kór és más neurológiai degeneratív betegségek okozója. A mellékelt megállapítás, valamint a további lehetséges kockázatok miatt a szerző úgy véli, hogy a SARS-CoV-2 RNS-alapú vakcinák hatósági jóváhagyása elhamarkodott volt, és a vakcina sokkal több kárt okozhat, mint hasznot.”

 

Forrás: https://www.scivisionpub.com/pdfs/covid19-rna-based-vaccines-and-the-risk-of-prion-disease-1503.pdf

Ezek után jogosan kérjük, követeljük hogy semmiképp se adják be gyermekeknek! Szülői beleegyezés mellett sem.  A szülők pedig kapjanak teljes körű és minden kockázatra kiterjedő tájékoztatást a vakcinákkal kapcsolatban!

Dr. Carrie Madej: Milyen hatással vannak genetikai kódunkra az mRNS-vakcinák?

Dr. Carrie Madej: Harc az emberiségért. Milyen hatással vannak genetikai kódunkra az mRNS-vakcinák?

Dr. Carrie Madej vakcinakutató két nagy klinika vezetőjeként dolgozott az egyesült államokbeli Georgiában és elmondja, hogy az új kísérleti vakcinák hogyan képesek megváltoztatni DNS-ünket, hogy a vírus egy részét a szervezeten belül állítsa elő, amire korábban soha nem volt példa. Nem tudni, hogy a szervezet mennyi időn keresztül termeli majd ezt a genetikai anyagot, és azt sem, hogy ennek milyen következményei vannak.

Ugyanakkor nem csupán erről van szó, mert a terv az, hogy hibridekké változtassanak bennünket, az embereket összekapcsolják a mesterséges intelligenciával és a globális ellenőrzési hálózatokkal. Ez a transzhumanizmus kezdete, melynek során „ember 2.0”-vá válunk… és amely megszünteti önállóságunkat és azon globalista technológia vállalatok rabszolgáivá tesz, amelyek úgy tudnak majd irányítani minket, hogy észre sem vesszük.

A doktornő figyelmeztet rá, hogy amennyiben nem a természetből származó szintetikus anyag kerül be az emberi génkészletbe, akkor ennek a szintetikus egység szabadalomnak a tulajdonosa az adott személy tulajdonosává válik részben vagy egészben.

Ébredjünk fel és ne hagyjuk, hogy kísérleti nyulakká tegyenek ebben a kísérletben, amelynek célja, hogy végezzen az emberi fajjal és megfosszon minket emberekként megillető szabadságunktól és jogainktól.

” Autoriter”: Trodeau terve, hogy szabályozza a kanadai internetet: A technológiai kritikusok riadót fújnak Trudeau tervével kapcsolatban.

  1. május 19. (LifeSiteNews) – Kanada legélesebb technológiai kritikusai közül néhányan nyílt levélben sürgetik Justin Trudeau miniszterelnököt, hogy fékezze meg az internet szabályozására irányuló törvényjavaslatot, amely szerintük aláássa a “szabad és nyílt internetet Kanadában” és “korlátozza a szabadságot”.

“Felszólítjuk Önt, hogy hagyjon fel az internet, az országban élő minden egyes ember szabadsága és törekvései, valamint tudásalapú gazdaságunk károsításával olyan túlzó szabályozási politikával, amely jelentős, de nem szándékolt következményekkel jár a szabad és nyílt internetre nézve Kanadában” – áll a május 17-i levélben, amelyet több mint két tucat elismert technológiai kritikus írt alá.

A levél annak nyomán született, hogy a Trudeau-kormány tavaly bevezette a C-10. számú törvényjavaslatot, amely a műsorszolgáltatók egy új, “online vállalkozásoknak” nevezett osztályának létrehozásával szabályozna bizonyos online médiaszolgáltatásokat. A szabályozás, amelyet a Kanadai Rádió-televíziós és Távközlési Bizottság (CRTC) felügyel, az ország műsorszórási törvényét módosító törvényjavaslattal lépne életbe.

A kritikusok arra figyelmeztetnek, hogy ha a törvényjavaslatot elfogadják, az szabályozná a közösségi média felhasználóit Kanadában, miközben csak a kormány által elfogadhatónak tartott online tartalmakat engedné meg.

A nyílt levél aláírói szerint a törvényjavaslat a tekintélyelvűség szagát hordozza.

“Úgy tűnik azonban, hogy Kanada sem mentes attól a növekvő tendenciától, hogy a kormányok beavatkoznak a szabadság korlátozására, és az internetes infrastruktúra egyes részeinek ellenőrzésére törekszenek, olyan módon, amely az autoriter kormányok intézkedéseire emlékeztet” – írják.

A nyílt levél aláírói között van az egyik nagy kanadai internetszolgáltató alelnöke, a CRTC korábbi elnöke és biztosa, valamint a Torontói és az Ottawai Egyetem tudósai.

 

A kritikusok minden aggályukat megfogalmazzák Trudeau-nak.

“Az Ön kormánya által a közelmúltban tett javaslatok és intézkedések sorozata azzal fenyeget, hogy hátrányosan befolyásolja az általunk választott online tartalmakhoz való hozzáférés szabadságát, azt, hogy legális tartalmakat tegyünk közzé a cenzúrától való félelem nélkül, és még az internet technikai infrastruktúrájának megzavarását is kockáztatja” – áll a levélben.

“Megértjük, hogy szükség lehet némi online szabályozásra, és hogy a politikákat aktualizálni kell. A Kanada internetpolitikájával kapcsolatos döntéseket azonban nem lehet félvállról venni – társadalmi, gazdasági és kulturális következményekkel járnak, és károsíthatják azt a technikai alapot, amely az internetet mindenki számára működőképessé teszi” – folytatódik a levél.

“Arra kérjük Önöket, hogy a döntéseket konzultáció és hatásvizsgálatok révén gondosan mérlegeljék, hogy elkerüljék az egyénekre, gazdaságunkra és demokráciánkra gyakorolt negatív következményeket. Minden eddiginél nagyobb szükségünk van bizonyítékokon alapuló politikákra, amelyek az ország minden egyes emberének érdekeit tükrözik – nem pedig elsietett, politikailag vezérelt folyamatokra, amelyek csak néhány ember érdekeit szolgálják” – teszi hozzá a levél.

A csoport bírálta Trudeau-t, amiért 2017-ben “elkötelezte magát a nyílt internet és a hálózatsemlegesség védelme mellett”, hogy aztán “megalapozatlan döntéseket hozzon, amelyek azzal fenyegetnek, hogy aláássák az internetet és az innovációt Kanadában”.

“Arra kérjük Önt és csapatát, hogy tartsanak szünetet, és szánjanak időt a nemrég előterjesztett internetpolitikák és rendeletek káros következményeinek tanulmányozására” – zárul a levél.

Jordan Peterson kanadai szólásszabadság-védő a múlt héten a Twitteren bírálta a törvényjavaslatot.

” Mit szólnál ahhoz, ha nem tennénk ezt, Kanada. Nagyon nem szeretnék elköltözni” – írta. – írta.

https://civilekatisztanlatasert.hu/autoriter-trodeau-terve-hogy-szabalyozza-a-kanadai-internetet-a-technologiai-kritikusok-riadot-fujnak-trudeau-tervevel-kapcsolatban/

süti beállítások módosítása