Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

2019. október 23. - Andre Lowoa

János napja

Az októberi Jánoshoz régen az a szokás kapcsolódott, hogy most már el kell kezdeni a szobai világítást, nem lehet tovább halogatni, akármilyen drága is a „petró”.

Az időjárást illetően azt mondták: „János napi zivatar, 40 napig elkavar.” A termésre vonatkozott a következő rigmus: „János nap, ha borús, a termés igen dús.”

Lukács napja

A muravidéki Lendva és környékének földművesei nagyon igyekeznek e napon elvetni azt, amit el kell vetni. Szerintük ugyanis „Lukács az utolsó magvető”.

Balázs Mátyás pásztor viszont arról számol be, hogy az öreg juhászok valamikor ezen a napon engedték az apaállatokat a falkába, így az elletést tavaszra időzítették. A korai, téli ellés ugyanis nagy bajjal jár, nehéz a téli hidegben a „ma született” báránykákat melegen tartani, megmenteni az éh- és fagyhaláltól. Hiába melegítették az ártatlankákat a pásztorok a szűr, a suba alatt saját testük melegével, többnyire elpusztultak.

Az Avon miért Baphomet alakjával népszerűsíti kampányát - Miért akarja normalizálni, sőt terjeszteni a sátánizmust és az okkult dolgokat az Avon? - teszik fel

Vajon miért Baphomet alakjával kampányol legújabb promóciójában az Avon? Miért akarja normalizálni, sőt terjeszteni a sátánizmust és az okkult dolgokat az Avon? - teszik fel sokan a kérdést.

Mármint azok, akiknek ez egyáltalán feltűnt, mert birtokában vannak annak a tájékozottságnak, hogy mit képvisel és általában mit szimbolizál Baphomet alakja.....

 

A VilagHelyzete olvasók természetesen az évek alatt számtalan cikkben találkoztak ezen információkkal:

 

Az Avon saját oldala:

https://beautybeckoning.com/avon-whats-new/2019/sneak-peek-campaign-22.php

 

 

 

 

Kapcsolódó erről írt korábbi VilagHelyzete és Alternatív Hírek cikkek:

TABU #1 - Miért van okkult Szaturnália kultusz nyíltan és burkoltan ? A Mágia létezik!

 

TABU #2 - Beszédes szimbólumok - Titkos energiák vagy ez az isteni rend?

Az USA első nemzeti sátánista egyháza a michigani Kapitólium lépcsőjén megtartotta nyitó ceremóniáját

◢ BLOG: VilagHelyzete.com)
◢ Youtube-csatorna: VilagHelyzeteTV
◢ Legnagyobb FB-oldal: https://www.facebook.com/AWAKENINGtheWORLD
◢ Párhuzamosan futó FB-oldal (az előző törlése esetére) : https://www.facebook.com/VilagHelyzete
◢ FB-oldal 'vész' esetére: https://www.facebook.com/VilagHelyzeteBlog
◢ Azonnali Alternatív VilagHelyzete hírek: http://www.Alternativhirek.com

 

 

https://www.vilaghelyzete.com/2019/10/az-avon-miert-baphomet-alakjaval.html

Elszabadultak a nemi betegségek az Egyesült Államokban

Továbbra is emelkedőben van a nemi úton terjedő betegségek száma az Egyesült Államokban – derül ki a járványügyi hatóság (CDC) friss adataiból. A CDC kedden kiadott jelentésében közölt 2018-as statisztikák szerint történelmi csúcson van a klamídiás megbetegedések száma, és 1991 óta nem volt még ennyi szifiliszes (vérbajos) és tripperes (kankós vagy gonorrheás) beteg az országban. (Az AIDS-es eseteket külön kezelik a statisztikák, mivel a HIV-vírus nem csupán szexuális úton terjed, ezek száma egyébként évek óta stagnál.)

Jonathan Mermin, a CDC nemzeti prevenciós központjának igazgatója már tavaly riadót fújt, mondván egyre rosszabb a helyzet, és a járványügyi intézmények annyira alulfinanszírozottak, hogy elérték működőképességük határát. A mostani jelentés számait látva, a nemi úton terjedő betegségek felismerése, megelőzése, kezelése romokban hever.

A három fő nemi úton terjedő bakteriális fertőzés 2018-as számai elég riasztóak:

  • 580 ezer tripperes esetet jelentettek az orvosok, ez 2017-hez képest 5 százalékos, 2014-hez képest 63 százalékos növekedés.
  • 1,7 millió klamídiás esetet regisztráltak, ez 2017-hez képest 3 százalékos, 2014-hez képest 19 százalékos növekedés.
  • 35 ezer első és második stádiumos szifiliszes beteg volt az országban, ami 1991 óta a legmagasabb szám.
  • 1300 szifiliszes újszülöttről tud a CDC, számuk 40 százalékkal több, mint 2017-ben; 94 újszülött életét vesztette a betegség miatt, ez 22 százalékos emelkedést mutat.

A CDC adatai közül a legaggasztóbb a veleszületett szifiliszes esetek számának meredek emelkedése: 2017 óta 40 százalékkal több az olyan újszülött, akik édesanyjuk fertőzöttsége miatt már szifiliszesen jöttek világra.

A szakértők szerint az különösen elszomorító, hogy a méhlepényen is átjutó, magzatok esetében 60-70 százalékban végzetes bakteriális fertőzés könnyen megelőzhető lenne, illetve az időben felismert betegség kezelése antibiotikumokkal eredményes. Ennek ellenére az ilyen esetek száma már ötödik éve folyamatosan emelkedik – figyelmeztet a CDC. Ez azért is baj, mert az élve született szifiliszes csecsemők megfelelő kezelés nélkül súlyos fejlődési rendellenességekkel szembesülhetnek későbbi életük során, és egész felnőttkorukra kiható egészségi problémáik lesznek.

Hogy miért ilyen drámai a helyzet?

A lehetséges okok egyike a nemi úton terjedő betegségek stigmatizáló hatása: az emberek egyszerűen szégyellnek orvoshoz fordulni, amikor szexpartnerüktől elkapnak valamilyen kórt. Friss kutatások szerint a fiatalok körében az óvszerhasználat rendszertelensége és a védekezés nélküli orális szex is az okok között szerepel. A CDC februári jelentése szerint a jellemzően heteroszexuális úton terjedő szifilisz esetében az emelkedés összefüggésben van a nagy mértékben romló droghelyzettel is.

A bajokat tetézi, hogy kevesebb pénz jut a költségvetésből az egészségügyre: a helyi prevenciós és szűrőprogramok több mint felénél az utóbbi években költségelvonás történt, nemi betegségek kezelésére szakosodott klinikai osztályokat kellett bezárni, sok szakembert elbocsájtottak, és egyre kevesebb beteg jár vissza kontrollra.

(Popular Science)
https://index.hu/techtud/egeszseg/2019/10/16/nemi_betegseg_szifilisz_tripper_klamidia_usa_amerika_jarvany/

Air Canada: Nincs többé „hölgyeim és uraim”, csak „mindenki”.

„Hölgyeim és uraim” megszólítás helyett az Air Canada mostantól bevezeti a „mindenki” megszólítást azok kedvéért, akik se nőnek, se férfinak nem érzik magukat.

Azok, akik Budapestről Torontóba utaznának, ne lepődjenek meg, ha a szokásos megszólítás helyett valami újjal köszöntik az utasokat. Az Air Canada a nemsemlegesség előtérbe helyezése érdekében mostantól a „hölgyeim és uraim” megszólítás helyett a „mindenki” kifejezést használja majd annak érdekében, hogy ne érezzék magukat kirekesztve azok az utasok, akik harmadik vagy sokadik nembe tartozónak érzik magukat, esetleg nem tudták még eldönteni, mely nemhez tartoznak.

A gesztus folytatása egy korábbi kezdeményezésnek, amely lehetővé teszi, hogy a repülőjegy foglalása során M (male/férfi) vagy F (female/nő) helyett X betűt írhassanak azok, akik nem tudnak azonosulni az előbbi kettő bármelyikével.

Végül is az Air Canada kapta 2019-ben a legsokszínűbb foglalkoztatottakkal rendelkező munkáltatói elismerést. Valahogyan tartaniuk kell ezt a pozíciót…

 

Mi hunok 300millióan vagyunk

Reményik Sándor: Eredj, ha tudsz!



Egy szívnek, mely éppúgy fáj,
mint az enyém


Eredj, ha tudsz...
Eredj, ha gondolod,
Hogy valahol, bárhol a nagy világon
Könnyebb lesz majd a sorsot hordanod,
Eredj...
Szállj mint a fecske, délnek,
Vagy északnak, mint a viharmadár,
Magasából a mérhetetlen égnek
Kémleld a pontot,
Hol fészekrakó vágyaid kibontod.
Eredj, ha tudsz.


Eredj, ha hittelen
Hiszed: a hontalanság odakünn
Nem keserűbb, mint idebenn.
Eredj, ha azt hiszed,
Hogy odakünn a világban nem ácsol
A lelkedből, ez érző, élő fából
Az emlékezés új kereszteket.


A lelked csillapuló viharának
Észrevétlen ezer új hangja támad,
Süvít, sikolt,
S az emlékezés keresztfáira
Téged feszít a honvágy és a bánat.
Eredj, ha nem hiszed.


Hajdanában Mikes se hitte ezt,
Ki rab hazában élni nem tudott
De vállán égett az örök kereszt
S egy csillag Zágon felé mutatott.
Ha esténként a csillagok
Fürödni a Márvány-tengerbe jártak,
Meglátogatták az itthoni árnyak,
Szelíd emlékek: eszeveszett hordák,
A szívét kitépték.
S hegyeken, tengereken túlra hordták...
Eredj, ha tudsz.


Ha majd úgy látod, minden elveszett:
Inkább, semmint hordani itt a jármot,
Szórd a szelekbe minden régi álmod;
Ha úgy látod, hogy minden elveszett,
Menj őserdőkön, tengereken túlra
Ajánlani fel két munkás kezed.
Menj hát, ha teheted.


Itthon maradok én!
Károgva és sötéten,
Mint téli varjú száraz jegenyén.
Még nem tudom:
Jut-e nekem egy nyugalmas sarok,
De itthon maradok.


Leszek őrlő szú az idegen fában,
Leszek az alj a felhajtott kupában,
Az idegen vérben leszek a méreg,
Miazma, láz, lappangó rút féreg,
De itthon maradok!


Akarok lenni a halálharang,
Mely temet bár: halló fülekbe eseng
És lázít: visszavenni a mienk!
Akarok lenni a gyujtózsinór,
A kanóc része, lángralobbant vér,
Mely titkon kúszik tíz-száz évekig
Hamuban, éjben.


Míg a keservek lőporához ér
És akkor...!!


Még nem tudom:
Jut-e nekem egy nyugalmas sarok,
De addig, varjú a száraz jegenyén:
Én itthon maradok.



1918 december 20





Szőke István Attila: Esküszünk!



Esküszünk a nemzet magyar Istenére,
Piros-fehér-zölddel írjuk fel az égre,
Minden nemes magyar, kinek lelke tiszta:
Ősi országunkat együtt vesszük vissza!

Büszke szemmel nézzük Nimród király fényét,
Az égen győzi le örök ellenségét.
Csodaszarvasunknak követjük futását,
Hunort s Magyart hívó égi vágtatását.

Attila kardjáról csodákat mesélünk,
Ha e kard kezünkben, senkitől se félünk!
Csaba, ifjú király, meghajlunk előtted,
Fényes csillagösvényt az égre te szőtted.

Esztergomi falra festett oroszlánok,
Mint apáink régen: törjük szét a láncot!
Figyeljük a turulmadár érkezését:
A Tudás Népének újjászületését.

Szeretett hazánkat körbeveszi Kárpát,
Ide tértek vissza Álmos s fia Árpád.
Áhítjuk óvó, szent magyar koronánkat,
Ha királyunk fején, ránk senki sem támad.

Nagy-Magyarország, te sosem maradsz árva,
Mindig szívünkben élsz szeretetbe zárva,
Minden nemes magyar, kinek lelke tiszta,
Ősi országunkat együtt vesszük vissza!

Esküszünk a nemzet magyar Istenére,
Piros-fehér-zölddel írjuk fel az égre,
Minden nemes magyar, kinek lelke tiszta:
Ősi országunkat együtt vesszük vissza!




Móra László: Imádkozom

Ha jó anyámnak szíve jajdul
A sok-sok gondnak ezritől -
S atyám ha térve munkazajbúl,
A fáradástól majd kidől:
Imádkozom, az Égre nézve,
Az összetörtekért
S hogy váltson Isten új örömre
Sok összetört reményt.

Ha béna ember áll elémbe
A hűvös utca szegletén
És rá se néz az utca népe
S elhagyva fázik ott szegény:
Imádkozom a béna ember
Fájdalmas könnyeér',
Kinek az értünk hullott vére
Csak ennyit, ennyit ér!

Ha kis Hazámnak csonka képe
Szemembe könnyet hinteget,
Ha vérem messze síró vére
Felém segélyért integet:
Imádkozom egész Bánatország
Letiport földjeért,
Imádkozom egy árva ország
Fájdalmas könnyeért.

Tiszánk ha jajt hoz messze fentről,
Dunánk ha sír ott délre lent...
A szél ha hírt hoz emberekről,
Akik zokognak éjjelent':
Imádkozom a nagy folyókért
És minden cseppjeért,
Imádkozom a bujdosókért
S azoknak könnyeért.

Ha nyári reggel ég falánál
Égő virágba gyúl a Nap,
Ha esti Égnek nagy tavánál
A csillagok felgyúlanak:
Imádkozom a termőföldért
És minden gyöngyeért...
Imádkozom a görnyedőkért
S jövőnk vetéseért!





Édesanyám, lelkem...



Édesanyám, lelkem, ne sirasson engem,
Erdélyországba kell mennem.
Felszabadítani székely rabtestvérem'
A Maros és az Olt menten.

Gyönyörű lesz az a találkozás,
Ha majd egykor viszontlátjuk egymást!
Elindulunk együtt a szebb jövő felé,
Kincses Erdélyország felé.

Elindul a menet hosszú, magyar menet,
Még a nap is lesüt rája.
Utána egy vonat, hosszú, magyar vonat,
Horthy Miklós parancsára.

Éljen Horthy! Kiált minden torok,
Minden felől hangzik: Isten hozott!
Ott áll minden magyar, virág a kezében,
Könnye csordul örömében.




EGY ÚJ NÉP KELT FEL

Szerző:

|: Egy új nép kelt fel magyar országon
ki előre tör, ki előre tör, mint még soha :|

Jézus ledönt minden akadályt előtünk
Mert ő az Úr és harcol értünk
Ő legyőz minden akadályt előtünk
Harcol a népéért


|: Az Úr harcol a népéértm az Úr harcol a népéért
Mindörökké harcol a népéért:|





HAZA FOGUNK TALÁLNI!

Haza fogunk találni,
bár az utat nem tudom.
De ígérem, ha Istenem
közli velem nektek el mondom.

Elmondom hamar, érzem és tudom
örömmel és felszabadultan
emlékszünk vissza majdan,
miért is voltunk kishitűek és merevek,

Amikor az ajtó ott volt előttünk
nyitva hívogatóan várt reánk,
hogy átlépjük XXI. század hajnalát.




Huszárgyerek, huszárgyerek?



Huszárgyerek, huszárgyerek szereti a táncot,
Az oldalán, az oldalán csörgeti a kardot.
Ha csörgeti, hadd csörgesse, pengjen sarkantyúja,
Kossuth Lajos verbunkja a muzsikáltatója.

Falu végén, falu végén szépen muzsikálnak,
Oda hívnak engemet is magyar katonának.
Be is állok a verbunkba, ha már verbuválnak:
Elmegyek a pajtásimmal vitéz regrutának.

Szép a huszár, szép a huszár, felül a lovára,
Aranymente a hátára, kard az oldalára,
Virágcsokor a csákóján, úgy megyen csatába:
Ne sírj rózsám, megtérek még a szabad hazába!






MAGYAR VAGYOK


magyar vagyok
hun és avar
íjfeszítő szkíták
büszke utóda
tudom hogy Róma
romjain a barbár hordák
egymást ölték halomra
és dühöngött a pestis
amikor itt már régóta
Isten országa volt

tagadni kár
kölnit a koszra
pogányok keze locsolt

ne magyarázza senki nekem
hogy halbőrszagú a múltam
hogy innen-onnan loptam a szavakat
hogy mindent mástól tanultam

a lényeg a lélek a középkor
máshol volt sötét
máglyahalálba Galileit
nem nálunk küldték

tagadni kár
kölnit a koszra
pogányok keze locsolt




 

Móra László: Magyar zászló

Szeressük a hófehér színt,
Szeressük a zöldet,
Szeressük a piros vértől
Ázott magyar földet.
Mert a piros, fehér és zöld
Magyar zászlónk színe,
Benne fénylik, benne ragyog
Dicső múltunk híre,
Hősök arany szíve.

Szeressétek ezt a zászlót,
Híven szeressétek.
Fonjatok rá hőstettekből
Új koszorút, szépet!
Hadd lengje be dicsőséggel
Kárpát ősi ormát
És hirdesse, hogy feltámad
Szép Magyarország,
Régi Magyarország...






Nagy úr ám a Horthy-baka Zalában



Hej, de nagy úr ám a Horthy baka Zalában, Zalában, Zalában.
Kedve szerint válogathat a lyányban, a szőkében, a barnában.
Ha felhúzza Zöld hajtókás mundérját, betyárosan kipödri a bajuszát,
Lyány-menyecske mind bolondul utána, minálunk, Zalában.

Piros vér a szívem vére, nem lőre, nem lőre, nem lőre.
Horthy bakák nem mennek csak előre, előre, előre.
Piros bor az én itókám, piros bor, gyere rózsám igyunk rája, de sokszor.
Igyunk rája, ropjunk táncot utána, mint régen, Zalában.






Tájainkat nem feledem,
Asszonyaink nem engedem,
Ősink nyomán tovább járok,
Égbolt szélén messzebb látok.

Nem engedek pusztításnak,
Lélekgyilkos hallgatásnak,
Visszaküldöm hóhéraink,
Elfeledem rossz álmaink.

Élet lehet csak jövendő,
Élek én is, magként növő,
Fény hasítson Igazságot,
Így élem Magyarországot!

Gál napja


afféle határnapnak számított a földművelésben. Minthogy rendszerint ekkorra érett be a makk, a bakonyi falvakban - meg másutt is - ekkor csapták ki ingyen hizlalásra a disznókat a tölgyesekbe. A nálunk is népszerű, középkori bencés szerzetes névünnepének időjárásából már a következő nyárra jósoltak a népi megfigyelők: "Ha megizzad a szent úr - állította a rigmus -, és nem köll néki ködmön, esztendőre szárazságtól pörkölődik mindön".
Gál napja a paraszti életben a szántásnak és az őszi búza vetésének is az ideje, de érdekes hagyomány terjedt el a középkorban az ír származású bencés-rendi szerzetes névnapjához kapcsolódva: a könyvtáráról és iskolájáról híressé vált Szent Gallen kolostorának alapítója a deákok egyik védőszentje lett, és mivel neve a latin gallus, azaz kakas szóval egyezik, neve napján "kakas-ünnepeket" (kakasviadalt, kakas-sütést, kakaskirály-választást) rendezett a diákság.


Gál napja

Gál napja határnap a földművelésben. Szlavónia, Muravidék és Baranya tölgyeseiben e naptól kezdve számították a makk érését. A makk pedig a disznóhízlalásban felbecsülhetetlen értékű, ingyen takarmányt jelentett a tölgyesbe kicsapott disznókondának.

A tavak, folyók menti lakosság halászai is kihasználják a nap adta lehetőségeket. Ezen a napon szoktak egy utolsó nagy halászatot rendezni, mielőtt a halak végleg a fövénybe ásnák magukat.

Kispiac hiedelme szerint Gál napja időjósló nap is, tudniillik olyan lesz a nyár, mint amilyen a Gál-napi időjárás.

Szent Teréz napja


Hajdanában a legtöbb borvidékünkön ekkor kezdődött a szüret. A nehéz, de örömteli munka nyitányát, a "szőlőhegy felszabadítását" sokfelé durrogó mozsarak és falusi kikiáltók hirdették. A szedőlányok görbe kést, kacort, vagy szőlőollót ragadtak és csoportosan énekelve indultak a tarkálló tőkesorok közé. Mögöttük a jókedvű férfinép öntötte puttonyba a kövér fürtöket.
Gazdag spanyol család gyermekeként született az ó-kasztíliai Avilában 1515-ben Teresa, aki szülei akarata ellenére tizennyolc évesen karmelita kolostorba vonult. Példamutató ájtatosságán és szent életén túl egyházi feletteseinek a kolostori szabályzat megszigorítását javasolta. 1562-ben IV.Pius pápa felhatalmazására a karmelita rend női ágának megreformálásához fogott, majd a szigorú rendszabályok alapján működő első avilai kolostor főnöknője lett. Tizenhat női, és tizenöt férfi szerzetesrendet alapított. Egyházi elöljárói tanácsára számos könyvet irt a misztikus teológia témakörében, amelyeket több nyelvre lefordítottak. 1582-ben halt meg az ó-kasztiliai Alba de Liste kolostorban. Negyven évre rá, XV. Gergely pápa a szentek sorába iktatta.
Avilai Szent Teréz napja - a katolikus egyház egyik legnagyobb női szentjének a tiszteletére - főként a délvidéki magyarság körében asszonyi dologtiltó nap volt. Tartózkodtak a nagyobb házi munkáktól: ilyenkor a nőknek tilos volt mosni, kenyeret sütni, mert a néphit szerint mindez nagy bajt, veszedelmet hozhat a házra és a lakóira. Századunk praktikus, ám sokkal prózaibb hagyománya, hogy Teréz napjával kezdődik a hivatalos fűtési szezon.


Október 15. Teréz napja
Szent Teréz a 16. században élt. Ez a nap sokfelé a szüret kezdete. Egerben Teréz-szedés a neve. A Bánságban és Bácskában asszonyi dologtiltó nap volt, amikor nem moshattak és kenyeret nem süthettek.



Teréz napja

Baranyában ezt a napot szüretkezdő napnak tartják.

Bánátban és Bácskában, többek között Szabadkán asszonyi dologtiltó napként tartják számon. Tartózkodniuk kell a mosástól, a kenyérsütéstől. Az idősebbek még ma is betartják a tilalmat.

Hatalmas tűzgömb jelent meg Északkelet-Kína egén.

Utcai kamerák és autósok autós fedélzeti kamerái rögzítették a nagy világosságot okozó lángoló meteort.

Hatalmas tűzgömb jelent meg Északkelet-Kína egén helyi idő szerint pénteken, éjfél után – írja a Live Science alapján a 24.hu. A szakértők egyelőre nem tudnak becsapódásról.

A meteor hatására nappali világosság alakult ki, a látványos eseményt nemcsak az utcai kamerák, de helyi lakók is rögzítették. A jelenség Csilin és Hejlungcsiang tartományból is látható volt.

https://www.youtube.com/watch?time_continue=10&v=L6gQkVqpgIo

Kína északkeleti része felett egy hatalmas meteor száguldott át.

2019. október 11-én az éjjeli órákban egy meteor szelte át az eget Kína északkeleti része, a Jilin tartományban fekvő Songyuan városa felett. A meteor olyan fényesen izzott fel, hogy

pár másodpercre nappali világosság lett úrrá a térségben.

Arról egyelőre nincs információ, hogy a meteor apróbb darabjai esetleg valahol földet értek-e. Az eseményt több kamera is rögzítette.

Forrás: Youtube/VideoFromSpace