Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

Valcman gyilkos leégése Zürichben

2015. január 20. - Andre Lowoa
Nyalókakirály tegnap Zürichben tartott az egyetemen előadást az ukrajnai “békefolyamatról”.

züh1

Hablatyára igen sok diák kíváncsi volt, de a neves “előadó” valahogy nem nagyon tudott örülni a nagy érdeklődésnek. Számára ugyanis eléggé nem az elvárt és megszokott körítéssel indult és zajlott le azemélyes bohóckodása a Zürichi Egyetemen! A hallgatók ugyanis Donbasszt éltető táblákkal, zászlókkal érkeztek az egyetem bejáratához.

züh2züh4

Őfelsége szemeinek és füleinek olyan nem tetsző dolgokat írtak ki, vágtak az ábrázatába, mint: “Donbassznak joga van az önrendelkezéshez!” vagy mint “Békét-szabadságot Donbassznak!” sőt!- “GYILKOS!”
Nyalókakirály több esetben is kénytelen volt félbeszakítani nagyívű hazugságáradatát, és megszégyenülten kullogott el az egyetemről!

züh3

A zürichi skandallumról a Tages Anzeiger meglepő részletességgel tudósított.

https://balrad.wordpress.com/2015/01/20/valcman-gyilkos-leegese-zurichben/

APOKALIPSZIS MOST

2015. január 20. - Andre Lowoa

Lassan a dombasszi orosz önvédelmi erők milíciája nehézfegyverzetek terén is "felnő" a kijevi rezsim erőstruktúráihoz.

Több TOS-1 típusú hernyótalpas páncélozott közepes hatótávolságú (20-30km) rakétasorozatvetővel, URUGAN gumikerekes nagy hatótávolságú (40-50km) rakétasorozatvetővel, GRAD típusó URAL tehergépkocsikra szerelt
kis hatótávolságú (10km) rakétasorozatvetővel, 50-60db kisebb nagyobb űrméretű vontatott löveggel, mintegy 30db "TULIPÁN", "JÁCINT", "AKÁCIA" és "BABARÓZSA" szlengnyelven becézgetett páncélozott önjárólöveggel, kb 150db T-55, T-62, T-64, T-72, T-80
harckocsival, 80db BMP-1, BMP-2, BMP-3 desszantharckocsival,
kb 50db BTR gumikerekes lövészpáncélossal, és mintegy 100db egyéb páncélozott csapatszállító, és lövészpáncélossal rendelkeznek
De található náluk a "repertoárban" 2db JSZ-3, és 3db T-34 típusú muzeális harckocsi is. Különböző kaliberű telepíthető aknavetőkből számtalan akad nekik. Mindezekhez a lőszerjavadalmazás bőségesen megvan. A kezdeti sörétespuskás, és muzeális kézifegyvereik helyett, ma a "legutolsó" milicista is kalasnyikovval harcol.
A technikák nagy részét úgy zsákmányolták az ukránoktól harcok közben, de szép számmal "szállítottak" nekik az ukrán erőstruktúrákból hozzájuk átállt harcosok is.
Sőt, nem egy esetben szó szerint úgy "lopták" el a fegyvereket.

Ami elmondható: Amíg az ukránok készlete egyre csak fogyogat, addig a milíciáé a veszteségeik ellenére is "úgy fogy", hogy az nő.

Az ukrán vezetés, már az 1986 óta, a Szovjet éra időszakbeli, erősen elavult Csernobil "temetőjében" ott hagyott radioaktív fertőzött technikát újítgatja fel, és küldi a dombasszi "kohóba".

Ezt már vehetjük ukrán részről a végső kétségbeesett próbálkozásnak. Amennyiben ezen technikák kezelőszemélyzete egy héten belül nem veszik oda a harcokban, akkor azon időn túl, a sugárszennyezéstől fog hányni, és a hasmenéstől legyengülni napokon belül. Porosenkónak mindez nem számít. 200ezer főt akar besoroztatni heteken belül, köztük 3000 főt Kárpátaljáról.

Szóval lesz utánpótlás, ha kidől pár ezer katona a sugárfertőzéstől menet közben.

Porosenko, ha a háború nem teljesedik ki a kontinensünk egész keleti felére, akkor elveszíti azt. Csupán meghosszabbítani tudja az öldöklést, és a szenvedést, de Ukrajna előbb utóbb le kell mondjon egész Dombasszról. -És még "szerencséje" lesz, ha csak arról.

Érdekesség, hogy a csernobili "járgányokból párral már találkozott a milícia menet közben. Azóta óvatosak, csak G-M (Geiger-Müller) sugármérőműszerekkel közelítik meg a kilőtt, vagy kezelőik által elhagyott gyanúsnak tűnő ukrán páncélosokat. Amelyiknél "erősen csipog" a műszer, azt elássák. Mást egyenlőre nem tudnak velük tenni.

Teszi mindezt azért, mert Amerika orosz nyomásra mégsem adja át Porosenkónak az Afganisztánból kivonni szándékozott harci technikáit. Ugyanis Putyin kijelentette, ha ezt az USA vezetése meglépi, akkor a milíciát a legmodernebb szárazföldi technikával fogja ellátni.

Amit már az oroszok sem tagadnak, és titkolnak: Az ukrán-orosz határhoz közel nagy létszámú erőket, és nagy csapásmérő erejű támadó egységeket, technikákat vontak össze. Egyes hírek szerint (Echo Moscowi) 50ezer desszantosról, több repülőszázadról, és harcihelikopterezőkről, és mintegy 200db T-90 harckocsiról, és 3000db egyéb páncélosról, sok-sok rakétavetőkről szólnak a "dallamok". A hír szerint, ez az erő áll készenlétben, amennyiben Amerika mégis lenne olyan balga, hogy az afganisztáni "cuccokat" neki adja Walcmanéknak.

Akkor viszont Putyin erre tett ígéretét másképpen kell értelmezni.
Ez esetben az orosz önvédelmi milíciának a technika mellé "kezelőszemélyzetet" is biztosít. Egy komplett támadó hadsereg képében. Az orosz katonai tartalékok a hátországban mind élőerőben, mind technikában pedig végtelenek, kimeríthetetlenek...

Tehát itt most egyedül Amerika gőgjén fog múlni, hogy lesz-e kontinentális háború Európában, vagy sem, mintahogyan sok orosz, és Nyugat-Európai politikus, és elemző is feltételezi azt. .Eszkalálódik-e az egész Kelet-Európa térségére, vagy "csak" megmarad Kelet-Ukrán polgárháborúnak.

Mi lesz, ha tényleg átcsap ez kontinentális háborúba?

Mind az orosznak, mind a NATO szakértőknek van erre forgatókönyvük, elemzésük, "A", és "B" tervük.

Abban a NATO katonai szakértői is egyetértenek, hogy Oroszországot hagyományos fegyverekkel vívott háborúban lehetetlenség legyőzni. Pláne, hogy Kína ez esetben minden segítséget megadna Moszkvának. Élőerőben, és technikában is egyaránt. Nyugatnak legalább egy 20milliós főt számláló hadsereggel kellene szembenéznie. De az is előfordulhat, hogy ez a 20millió katona, "csak" az első hullám lenne. Ki a megmondhatója annak, hogy hányszor 20milliót tudna felállítani ez a két ország.
-Így kesergett egy amerikai tábornok a Pentagonban.
(Nagyon hamar le is váltották a komát)

Szóval mi lesz, ha megindul az orosz, és nem áll meg Ukrajna nyugati határainál?

Ami Kelet-Európát, az az a mi térségünket illetné:

Ha megindul az orosz acélhenger, akkor Romániának szó szerint "reszeltek". Legalábbis ami a Havasalföldi (Dobruddzsa) részét illeti.
Szó szerint szarrá lőnék, és bombáznák azokat a részeket, ahova az ökör oláh beengedte az amerikaiakat. Persze a román hadsereg sem úszná meg. Az újonnan Portugáliától dollármilliárdokért megvásárolt 12db F-16 típusú repülőikre "vadkacsavadászatot" rendezne az orosz légierő. Az amerikaiak által odatelepített AEGIS rakétarendzsereket az SZ-500okkal temetnék el.
A mintegy 200db TR-80, és TR-85 típusú román harckocsikból kohászati alapanyag lenne, azokat az orosz T-90 tankok olvasztanák le. A román kikötővárosból Konstansából, csak romok maradnának, éppúgy, mint a többi nagyobb városukból is.
Ahogyan Sojgu jósolta nekik: 1 óra, és 1 hét.
Ez azt jelentette, ha az orosz nekieseik az oláhnak, 1 óra alatt a románoknak oda a légiereje, és a légvédelme. 1 hét alatt pedig széltében hosszában megszállnák Romániát. - Már ami megmaradna belőle persze.

A Baltikum kb 2 nap alatt elesne. Lengyelország kb 1 hónapig bírná a nyomást. Amennyiben persze belekapcsolódna a háborúba. (Amire minden eshetőség megvan) Aztán az is elesne.
Magyarországot, Szlovákiát, és Csehországot nem is említették az elemzők. Mármint katonai tényezőként. - Ami lehetne jó hír is.
- De sajnos nem az. Ugyanis frontvonalként, hadszíntérként nagyon is emlegetik. Főképp Magyarországot emlegetik. Ugyanis rajtunk vezet a legrövidebb út "egyenesen odaátra". Mind az Orosz, mind a NATO számára.

Ugyanúgy, mint a II. Világháborúban, a leghevesebb, legvéresebb, és legnagyobb pusztítással járó harcok itt Magyarországon, és Lengyelországban zajlanának le.

Amit viszont most még csak halkan, sőt ki sem mondva mondanak, helyesebben amitől retteg a cionista nyugat:

Törökország, NATO tagság ide vagyoda, nagyon nem akaródzik háborúba keveredni az orosszal.
Ugyanez a helyzet Görögországgal, térségbeli másik erős NATO tagállammal is.

Ami a világ többi, Amerika által "imperált, annektált" országot jelenti, ott bizony hatalmas felkelésekre, Amerika ellenes támadásokra kerülne sor. Sőt, ami még veszedelmesebbnek tűnik, hogy egyes arab országok (jogos) bosszútól vezérelve nekiesnének Izraelnek.
Akkor pedig a zsidó hatalom óhatatlanul is atomcsapást mérne a környezetére, Iránt is beleértve.

Aztán kész is egy totális világháború remélhetőleg ("csak"), egy térségbeli atombevetéssel. Viszont a zsidó állam így is úgyis eltűnne a föld színéről. Igaz, Irán, és sok arab állam jó része úgy nézne utána ki, hogy ahhoz képest a Hold felszíne inkább hasonlítana egy üdülőövezetre...

Aztán másra is kitértek ezek a "szakértők", és elemzők:

Mi lesz, ha az orosz nem áll meg Kelet-Európa határainál, és ismét Berlinig, ne adj Isten de most már az Atlanti Óceánig akarnának menni, sőt akár azon túlra is.

A választ is megadták rá ezek az "urak": Atomháború.

A legelső atomcsapást pedig nem Moszkvára, vagy más orosz területre mérnék, hanem: RÁNK!!!

Igen, Magyarország kapná a legelső nukleáris rakétacsapásokat.
Meg a lengyelek.
Ugyanis itt akarnák megállítani az oroszokat.
Aztán persze menne az "áldás" oda vissza.....

APOKALIPSZIS

"Jelenések könyve

1 Láttam azután, hogy a Bárány a hét pecsét közül az elsőt felnyitotta. Azután hallottam, hogy a négy élőlény közül egy megszólalt, mintha mennydörgés szólna: -Eredj!-
2 És én láttam. Egyszer csak indult egy fehér ló. A rajta ülőnél íj volt. Koszorút adtak neki, s ő elindult győztesen, és hogy győzzön.
3 Mikor a második pecsétet felnyitotta, hallottam, hogy a második élőlény ezt mondta: -Eredj-.
4 S elindult egy második, tűzvörös ló. A rajta ülőnek elrendelték, hogy vegye el a földről a békességet, hogy egymást öljék. Azután nagy kardot adtak neki.
5 Mikor a harmadik pecsétet felnyitotta, a harmadik élőlénytől ezt a szót hallottam: -Eredj!- És én láttam. Elindult egy fekete ló. A rajta ülő mérleget tartott a kezében.
6 Azután egy szózatfélét hallottam a négy élőlény közül, hogy ezt mondta: -A búza literje egy dénár. Három liter árpát egy dénárért. Az olajat és a bort ne bántsd.-
7 Mikor a negyedik pecsétet felnyitotta, hallottam a negyedik élőlény hangját: -Eredj!-
8 És én láttam. Elindult egy fakó ló. A rajta ülőnek neve a Halál volt. A láthatatlan ország követte nyomon. Felhatalmazást adtak nekik a föld negyedrésze felett, hogy pallossal, éhínséggel, döghalállal és a föld fenevadjaival öljenek."

A fakó lovon ülő neve: HALÁL. - A cionista Nyugat ül azon a lovon...

Mit tehetünk mi magyarok? _ Imádkozhatunk, hogy Amerika előbb fulladjon bele a saját mocskába, jusson totális csődbe, minthogy mindez megtörténjen. - Mert ellenkező esetben a kihalt népek listáján az alső lap, első bekezdésébe kerülünk.

SVPSZ

Megjegyzés a cikkhez: Hatalmas erők feszülnek egymásnak. Ami a mi országunkat illeti, egyet tehetünk. Mindenféle képpen el kell kerülnünk, hogy a balliberálisok jussanak ismét hatalomhoz. Oda kell őket tenni, ahova valók. A történelem pöcegödrébe. Orbánt, és rezsimjét a nemzeti radikális erőknek úgy kell leváltani, hogy a cionista nyugat helyi talpnyalóinak esélyük se lehessen rá, hogy Hazánkat koncként vessék a hiénák elé.

ipafai

IGEN GYANÚS IZRAELI HÍR

2015. január 19. - Andre Lowoa

APRÓ HÍR, DE GYANÚS

Izraelben állítólag 7 Iszlám Állam-os (ISIS) tagot "lepleztek le".

Kép: a nemzetközi terror főkolomposai

ISZLÁM ÁLLAMOSOK IZRAELBEN?

Vannak apró hírek, amik fontosabbak azoknál a híreknél, amiket állandóan ordibálnak. Ezt a hírt egy tévben sem mondták be, de a netes híroldalak sem közlik. Már több napja a HírTV műsorai alatt alul a futó szövegben, ahol rövidhíreket közölnek, ma is adták, hogy Izraelben elfogtak 7 olyan valakit akik az Iszlám Államhoz tartoznak. Előző napokban úgy írták hogy elfogták őket, ma már úgy hogy leleplezték őket. A két fogalom eléggé különböző. Mi az ami gyanús ebben a hírben?  Hogyan is lehet Izraelbe utazni? Talán Jordánián keresztül? Aligha. Libanonon keresztül? Ki van zárva. A hatalmas egyiptomi sivatagon keresztül? Lehetetlen. Marad a Vörös-tenger és a Földközi tenger, ezek is kizárva. Talán csónakkal megjelentek ezek a figurák Izrael partjainál? Lehetetlen. Ezek csak repülővel mehettek oda. Ott pedig elég komoly ellenőrzések vannak, főleg azokkal szemben akik nem zsidók. És itt van a bökkenő. Lehet hogy ezek az "iszlámosok" zsidók voltak? Ez nagyon is lehetséges. Az biztos, hogy részleteket nem tudunk erről és talán nem is lesz több részlet. De mi van akkor, ha ezek egyezkedni, közös terveket kidolgozni mentek Izraelbe? Az is lehetséges, sőt, nagyon is. Talán ezért is hallgattak erről a hírről minden csatornán.


http://amagyaroldal.hu/hirek/content/igen-gyan%C3%BAs-izraeli-h%C3%ADr

Egyiptomi vallástudósok szerint a legnagyobb terroristák a párizsi felvonulás első sorában masíroztak

2015. január 19. - Andre Lowoa

Egyiptomi vallástudósok szerint a "legnagyobb terroristák közül néhányan az első sorban masíroztak" a párizsi terrorellenes felvonuláson, a Nyugat pedig kettős mércét alkalmaz az iszlámmal szemben - derül ki az al-Maszri al-Jóm című egyiptomi napilap hétfői számából.

A szunnita világ szellemi központjának számító kairói al-Azhar egyetem és mecset vallástudósainak legfelsőbb tanácsa vasárnap adott ki közleményt, amelyben az említett "terroristák" közül csak Benjámin Netanjahu izraeli kormányfőt említik név szerint. Emellett utalnak egy ugyancsak ott vonuló, a muzulmánok ellen harcoló "keresztesek egyenruháját viselő" katonára is, anélkül, hogy kifejtenék, kiről van szó. A hittudósok szerint ez csak "olajt önt a tűzre, amely egyébként is lobog a muzulmánok érzelmeit ért számtalan támadás és provokáció miatt".
A közlemény szerint a szólásszabadság jegyében utcára vonulók által képviselt nyugati országok kettős mércét alkalmaznak. "Egyes nyugati lapok továbbra is kitartanak az iszlám vallás és Mohamed próféta személye elleni sértések megjelentetése mellett, mint például az (2005-ben) Dániában történt, illetve ahogy azt egy csekély példányszámú párizsi magazin (Charlie Hebdo) esetében is láttuk" - áll a szövegben.

A vallástudósok arra is emlékeztettek, hogy a Charlie Hebdo egyik volt munkatársának egy antiszemita jellegűnek megítélt rajza miatt kellett távoznia a laptól. Maurice Sinet egy 2008-as munkájában azt állította, hogy Nicolas Sarkozy fia azért tér át a zsidó vallásra, hogy feleségül tudja venni egy elektronikai termékeket forgalmazó üzletlánc zsidó származású örökösnőjét.

A kairói hittudósok hangsúlyozták azt is, hogy határozottan elítélik a terror minden formáját, az áldozatok kilététől és származásától függetlenül.
Stop

Brüsszel miatt vámot fizetünk a saját otthonunkban

2015. január 19. - Andre Lowoa

Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció alelnöke sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a kormány a piaci árak csökkenése miatt közel 30 százalékkal kell csökkentse a földgáz fogyasztói árát. A párt azzal vádolja a kormányt, hogy magának tartja a gáz világpiaci árának csökkenéséből adódó profitot, pedig növelhetné a szociális kiadásokat is, ha már lehetősége van rá.

Eközben a kormánypárt közleménye szerint a baloldal - ameddig kormányon volt - a magyarokkal fizettette Európa legmagasabb gázárát. A Fidesz szerint a baloldali kormányok nemhogy nem csökkentették, de háromszorosára emelték a gáz árát, és kormányzásuk alatt egész Európában a magyar családok fizettek legtöbbet a gázért. A kormánypárt közleménye ellenben felhozza, hogy 2013-tól mintegy 25%-al csökkentették a gáz, áram és távhő árát, és ennek köszönhetően több mint 350 milliárd forint maradt a magyar családok zsebében.

Ugyan mi nem éreztünk olyasmit, hogy több maradna a zsebünkben, de a gáz árára minden bizonnyal van olyan megoldás, ami a világpiaci árak csökkenésénél is jobb lehetőséget tartogat a gázárcsökkentésre. Ha Magyarország kilép az Európai Unióból, az Oroszország kezdeményezésére megalapított Eurázsiai Gazdasági Unióhoz csatlakozás után hazánk is belföldi áron jutna hozzá az orosz földgázhoz, amit jelenleg határon kívülről kell megvásárolnunk, mivel az Európai Unió határain belül vagyunk, a gáz pedig az uniós határon kívülről jön.

Hídfő.net.ru | GázcsapMinden nap milliók fizetik a vámköltséget

Kitűnő lehetőség lenne a gázárcsökkentésre, ennek ellenére továbbra is azt láthatjuk, hogy Magyarországon csak és kizárólag atlantista pártok vannak, az eurázsiai átmenet mellett pedig egyik párt sem elkötelezett. A pártok akarnak népszavazást tartani az útdíjtól kezdve a vasárnapi nyitvatartásig mindenről, de az EU-tagságról kiírt azonnali (nem sok év múlva!) népszavazás kérdését kínosan kerülik, mert odáig már nem ér el a póráz.

Pedig vehetnénk határon belülről is a földgázt, és úgy nem a magyar családok fizetnék meg a vámköltséget. Addig pedig minden egyes alkalommal, amikor feltekerjük a fűtést, vagy feltesszük az ételt főni, ugyanazzal a mozdulattal annak a vámköltségét is megfizetjük.


http://www.hidfo.net.ru/2015/01/19/brusszel-miatt-vamot-fizetunk-sajat-otthonunkban

A nyugati hitelminősítők hadat üzennek az Eurázsiai Gazdasági Uniónak

2015. január 19. - Andre Lowoa

A Moody's Investors Service hétfőn leminősítette három nagy orosz hitelintézet hosszú- és rövidtávú besorolását, alig néhány nappal azután, hogy az orosz államkötvény-kötelezettségek besorolását is rontotta. Az újabb listán szerepel Oroszország legnagyobb bankja, a Sberbank, a Vnesekonombank és az Agency for Housing Mortgage Lending OJSC. A Moody's emellett leminősített két örmény bankot is, az Ardsinbankot és az orosz VTB Bank örmény szekcióját.

Hídfő.net.ru | Moody's

Az örmény bankok leminősítése nem gazdasági, hanem politikai folyamatokkal magyarázható: Örményországban sikerült konszenzust elérni a nyugatbarát ellenzékkel, és az ország csatlakozott az Eurázsiai Gazdasági Unióhoz, ahol jelenleg is zajlik az alapító tagállamok bankrendszereinek összehangolása. A nyugati hitelminősítő intézetek a befektetők véleménye és a szakmai értékelések manipulálásával a leminősített ország anyagi mozgásterének csökkentésére törekszenek; a leminősítéssel közvetlen megvonják a forrásokat a kiszemelt országtól, mivel a besorolás lerontása megnehezíti a pénzhez jutást a nemzetközi tőkepiacon. A nyugati hatalmi tömb most elsősorban azon országok anyagi mozgásterét akarja csökkenteni, melyek közelebbi kapcsolatok kiépítésére törekszenek Oroszországgal, - és ebből a szempontból az Eurázsiai Gazdasági Unió tagállamai első helyen állnak.

A mai nap az orosz központi bank bejelentette, hogy a Standard & Poor's, Fitch Ratings and Moody's Investors Service közelmúltbéli tevékenysége miatt a nyugati hitelminősítő intézeteket nem tartja szakmailag hitelesnek, értékeléseiket pedig a továbbiakban nem tartja viszonyítási alapnak.

Oroszország és Kína saját hitelminősítő intézetet épít, a Univerzális Hitelminősítő Csoportot, amely várhatóan jövő év elejére a nagy nyugati hitelminősítő intézetek globális konkurenciájává válik.


http://www.hidfo.net.ru/2015/01/19/nyugati-hitelminositok-hadat-uzennek-az-eurazsiai-gazdasagi-unionak

Katasztrófára készülhetnek az oroszok

2015. január 19. - Andre Lowoa

Bankválság vár Oroszországra, amelynek nyomán állami tulajdonba kerülnek a pénzintézetek, majd rajtuk keresztül a vállalatok is - véli a legnagyobb oroszországi bank, a Magyarországon is jelen lévő Sberbank első embere.

Katasztrófával felérő jövőt jósol országának a legnagyobb orosz bank, a Sberbank vezérigazgatója, German Gref - jelentette a Moscow Times. Nyilvánvaló, hogy óriási bankválság vár ránk, amelynek nyomán az állam kénytelen lesz újratőkésíteni a pénzintézeteket - fejtegette a bankár egy gazdasági fórumon. Ezzel növekedni fog az államit tulajdon a pénzintézetekben, amelyek viszont a szintén fizetési nehézségekkel küszködő vállalatokat fogják a tulajdonukba venni.

A végeredmény az lesz, hogy a teljes orosz gazdaság állami tulajdonba kerül - összegezte véleményét Gref, aki korábban volt gazdaságfejlesztési miniszter is. A liberális gondolkodású szakember nincs egyedül ezzel a prognózissal. Már tavaly sok elemző sürgette a bankok vezetőit és a szabályozó hatóságok irányítóit, hogy készüljenek fel egy olyan pénzügyi-gazdasági válságra, amely rosszabb a 2008-2009-es összeomlásnál.

Összeomlás

A magas - jelenleg 17 százalékon álló - kamat és a gazdasági recesszió nyomása miatt már ma is egyre durvább kiszorítósdi folyik a bankok között. Késhegyig menő versenyt folytatnak az egyre kevesebb fizetőképes ügyfélért és jó befektetésért. Eközben a nyugati szankciók miatt nem tudnak forráshoz jutni a nemzetközi tőkepiacokon. Már benne vagyunk a válságban - mondta ezzel összefüggésben Oleg Szolncev, a moszkvai Makro-közgazdasági Elemzések Központjának igazgatója.
Rémes számok
Soha nem látott szintre ugrott tavaly az Oroszországból távozó tőke összege - derült ki a központi bank adataiból. A nettó tőkekivitel értéke 151,5 milliárd dollár volt szemben a 2013-as 61 milliárddal. A rekordot eddig a 2008-as év tartotta 133,6 milliárd dollárral.

Miközben a tőke távozik, a turisták maradnak. A Ciprusra látogató oroszok száma ugyan 1,5 százalékkal nőtt 2014-ben a 2013-ashoz képest, ám az év vége durva zuhanást hozott: novemberben 25 százalékkal, decemberben 12,5 százalékkal kevesebb orosz utazott a kedvelt célpontnak számító szigetországba, mint 2013 azonos hónapjában. Hasonló a helyzet az oroszok másik népszerű célországával, Nagy-Britanniával. A brit hotelekben és vendéglőkben 28 százalékkal költöttek kevesebbet tavaly, mint egy évvel korábban.

Számos ismérvhez köthetjük a bankválság definícióját, amelyek közül kettő máris teljesül - folytatta. A pénzügyi rendszernek állami támogatásra van szüksége, amelynek összege eléri a GDP két százalékát, és egyre kevesebb betét van a bankokban. Ezzel elindult a krízis folyamata: a következő lépés a hitelpiac zsugorodása lesz, amely fizetésképtelenné teszi a bankokat, majd az ebből fakadó bizonytalanság makrogazdasági gondokhoz vezet.

Végül jön a lakossági pánik, amelynek eredményeként az emberek megrohanhatják a pénzintézeteket. Szolncev szerint az összeomlás sebessége két tényezőtől függ: az egyik az olaj árának alakulása, a másik a moszkvai jegybank készsége a piaci beavatkozásra.

Billeg a top 30

A vihar első széllökése tavaly decemberben érkezett, amikor a jegybank kénytelen volt 127 milliárd rubeles (1,9 milliárd dollár) tőkeinjekciót adni a Trust Banknak, Oroszország 28. legnagyobb pénzintézetének. A szentpétervári Tavricseszkij bank a határán áll annak, hogy bedobja a törülközőt - jelentette a napokban a Vedomosztyi. A jegybank a hírek szerint tavaly 262,2 milliárd rubelt költött bankmentésre, úgy, hogy ebben az összegben nincs benne a Turst bank feltőkésítése. Szolncev ezzel kapcsolatban megjegyzi: korábban a legnagyobb 100 pénzintézet körében adódtak gondok, ez most a legnagyobb 30 bankra igaz.

A központi bank igyekszik megnyugtatni a kedélyeket. Csak 10-12 százalékkal nő idén a rossz hitelekre képzett tartalék - véli Alekszej Szimanovszkij, a jegybank elnökhelyettese. Ez szerinte nem nevezhető válságnak. Azt azért elismerte, hogy a helyzet nehéz, amit alátámaszthat, hogy a kormány tavaly kötvényvásárlásokkal ezermilliárd rubelt (15 milliárd dollár) tömött a bankokba. Anton Sziluanov pénzügyminiszter a múlt héten arról beszélt, hogy az ország vagyonalapjaiból 500 milliárd rubelt akarnak a bankokba fektetni.

Gref félelmei eltúlzottak - véli Oleg Vjugin, az MDM Bank igazgatósági elnöke. A likviditás a legfontosabb: ha a központi bank a pénzintézeteken belül hatékonyan tudja kezelni a kockázatokat, akkor azok nem megfelelő tőkehelyzetben is talpon maradhatnak. A kisebb szereplők kiesése, ugyanakkor átszabja a bankszektor kontúrjait. Ez lesz az első nagyobb változás ebben a szférában - szögezi le.
Az olaj sem segít
Tovább ronthatja az orosz gazdaság helyzetét, hogy várakozások szerint a következő két-három évben nem fog bővülni az ország olajkitermelése. A kiviteli többlet részben ellensúlyozhatná a csökkenő olajár okozta bevételkiesést. Szakértők szerint még enyhén vissza is eshet a termelés, mivel az egyre északabb lévő lelőhelyek kiaknázásához nincs meg az oroszok technikai felkészültsége, és a szankciók elzárják a helyi vállalatokat a nyugati technológiáktól. Ez egyben azzal járhat, hogy az orosz olajcégek nem tudják megőrizni világpiaci részesedésüket, amelynek egy részét közel-keleti és afrikai vállalatok vehetik át tőlük.


Napi

Fenyeget vagy blöfföl Moszkva

2015. január 19. - Andre Lowoa

Olcsó blöff vagy valós fenyegetés volt, amikor a múlt hét végén a Gazprom vezetője közölte az EU bizottsági alelnökévek: 2020-ra teljes mértékben megszünteti az orosz cég az Ukrajnán keresztül történő gázszállítást, ezért Brüsszel sürgősen kezdje meg a török vezetékre való csatlakozás kiépítését.

A Moszkvában tárgyaló Maros Sefcovic bizottsági alelnököt is meglepetésként érte a Gazprom elnök-vezérigazgatójának az a bejelentése, miszerint cége idővel teljesen átirányítja majd az ukrajnai gáztranzitot a török útvonalra, és az EU-nak kell majd gondoskodnia a földgáz görög határról történő elszállításához szükséges infrastruktúra megépítéséről.
Szóvivője szerint hidegzuhanyként érte a Moszkvában tárgyaló Maros Sefcovicot Alekszej Miller Gazprom-vezér nyilatkozata, amiben néhány éven belül kilátásba helyezte a teljes ukrajnai gáztranzit Törökországba, a "Török Áramlatba" történő átirányítását, hozzátéve, hogy az éves szinten 63 milliárd köbméter földgáz török-görög határról történő elszállításáról az Európai Uniónak kell gondoskodnia.

Az EU-ba irányuló orosz földgázszállítás több mint a fele jelenleg Ukrajnán keresztül éri el az Európai Uniót. "A Déli Áramlatot töröltük. A Török Áramlat az egyetlen útvonal annak a 63 milliárd köbméternyi gáznak a leszállítására, ami jelenleg Ukrajnán keresztül halad. Más opciók nincsenek. Értesítettük európai partnereinket erről, és most nekik kell létrehozni a szükséges infrastruktúrát a török-görög határról. Partnereinknek a legjobb esetben is több év áll a rendelkezésükre ennek megvalósítására. Nagyon szűk határidőről van szó. Ahhoz, hogy határidőre elkészüljenek, az új EU-vezetékek építését már ma meg kell kezdeni. Különben ez a gázmennyiség másik piacokon találhat vevőkre" - jelentette ki Alekszej Miller.

Anna-Kaisa Itkonen, az Energia Unióért felelős bizottsági alelnök szóvivője emlékeztetett rá, hogy valami hasonlóról már Putyin orosz elnök is megjegyzést tett decemberben Ankarában, amikor bejelentette, hogy Moszkva az EU ellenállása miatt lefújja a Déli Áramlat nevű gázprojektet. Megfigyelők szerint Moszkva bosszúból terelné át a földgázt az ukrán vezetékekről a török útvonalra, bár bizonyos értelemben a Déli Áramlat is ezt jelentette volna, hiszen azon keresztül nem jött volna új gáz Európába, csupán az ukrajnai tranzitot terelték volna el.

A Bizottság az európai partnerekkel szemben fennálló szerződéses kötelezettségeinek teljesítésére szólította fel a Gazpromot. A szóvivő közölte, hogy a Bizottság szakértői megvizsgálják az orosz bejelentés és lépés esetleges gazdasági, jogi és szabályozói következményeit. Anna-Kaisa Itkonen arra is felhívta a figyelmet, hogy Szófiában napokon belül összehívják annak a magas szintű csoportnak az első ülését, amelynek felállításáról még decemberben a Déli Áramlatról szóló orosz döntés után határoztak a projektben érintett uniós tagállamok. Bár Magyarország egyedüliként nem írta alá a közös nyilatkozatot, a magas szintű csoport munkájában kész részt venni.

Az energetikai szakértők blöffnek tartják Alekszej Miller fenyegetőzését. Ugyanis az állami energetikai cég tavaly a legkevesebb gázt termelte ki egész létezése alatt, s éppen azért, mert nem tudott többet eladni az energiahordozóból.
A Gazprom évi 150 milliárd köbméternyi szabad kapacitása lehetővé teszi, hogy bármely más irányba szállítson gázt, így Kínába is, de nincs lehetősége arra, hogy az Ukrajnán keresztül Európába továbbított 40 milliárd köbmétert más piacon adja el. Alekszej Miller szavaiból ugyanakkor az következik, hogy a Gazprom elvileg kész évi több mint 10 milliárd dollárnyi hasznot elveszíteni a Török Áramlat kedvéért.

"Az Európai Unió aligha érdekelt abban, hogy pénzt költsön új gázvezetékekre azért, hogy ugyanazt a gázt megkapja, ami egyébként Ukrajnán keresztül eljut hozzá" - vélte Andrej Poliscsuk, a Raiffeisen bank elemzője. Szerinte az EU az ukrajnai tranzit megtartásában érdekelt politikai okokból is.
Stop

Nem akarnak ágyútöltelékké válni az ukrajnai magyarok

2015. január 19. - Andre Lowoa
Hogyan lehetne megúszni a besorozást? – jelenleg ez a kérdés foglalkoztatja leginkább a kárpátaljai férfiakat, akiket érinthet a kedden kezdődő mozgósítás.
Az ukrán parlament csütörtökön hagyta jóvá az idei első, sorrendben pedig a negyedik részleges mozgósítást elrendelő törvényt, amelynek értelmében január 20-tól kilencven napon át kézbesíthetik a katonai behívókat 50 ezer tartalékosnak.
A megyei hadkiegészítő parancsnokság közlése szerint Kárpátaljáról háromezer 25 és 60 év közötti, katonaviselt férfi lehet érintett.

hadt

Így néz ki most a határ Maradék-Ukrajna és Donbassz között
Áprilistól vágóhíd
A besorozottak előbb pár hetes elméleti, majd gyakorlati kiképzésen vesznek részt, és a tervek szerint április elején vezénylik őket a hadműveleti övezetben kijelölt alakulataikhoz – ahogy a közemberek emlegetik: a vágóhídra.
A Magyarországgal szomszédos megyében élő mintegy 160 ezer fős magyarság számára azonban teljesen értelmetlennek tűnik, és idegennek hat az ország keleti végében zajló testvérháború. A mozgósítás hatálya alá eső magyar férfiak zöme éppen ezért szeretné elkerülni, hogy ágyútöltelék váljon belőle. Ennek egyik módját az egyszerűsített honosítás révén elérhető magyar állampolgárságban látják.

füstf

Füstfelhő Donyeck felett.
Megoldás: a magyar útlevél
Így külföldiként csak arra kell ügyelni, hogy az ember ne lépje túl az országban való tartózkodás 90 napos határidejét – éppen ennyi ideig tart a mostani mozgósítás. Ez a módszer azonban sok kockázatot rejt, bár korábban sokakat kihúzott a csávából.
A másik – sokkal hatékonyabb – lehetőség a valós vagy fiktív Magyarországra költözés, a külföldön élőknek ugyanis a sereg nem tud behívót kézbesíteni. Ehhez viszont állandó magyar lakcím szükségeltetik, és a határ magyar oldalán több olyan élelmes vállalkozó is akad, akik 250-270 ezer forintért készek lakcímkártyával szolgálni a rászorulóknak.
Egyik sem megoldás viszont azok számára, akik Ukrajnában állandó, bejelentett munkahellyel rendelkeznek, őket ugyanis ott is elérheti a behívó.
Keresik a kiskaput
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség hivatalosan bejegyzett ukrajnai társadalmi szervezetként semmilyen jogsértésre nem buzdíthatja a magyar férfiakat. Zubánics László UMDSZ-elnök az Origónak elmondta, hogy a jelenlegi helyzetben elsősorban a jogkövető magatartás a leghasznosabb, a kárpátaljai magyarságra már úgyis több ukrajnai politikai erő próbálta meg rásütni a szeparatista billogot az autonómiatörekvések miatt.
Ha viszont bárkinek tudomására jut valamilyen járható kiskapus megoldás, és azt megosztja a sorstársaival, azzal másoknak is jót tehet – tette hozzá.
A besorozásra váró hadköteleseknek egyébként mindkét magyar érdekvédelmi szervezet igyekszik a tőle telhető legjobb jogsegélyt nyújtani. Az UMDSZ egy, a vonatkozó jogszabályokat tartalmazó kisokost kíván a napokban közzétenni, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség pedig telefonos forródróton fogadja mindazok jelentkezését, akik bármilyen jogsértést vélnek felfedezni a mozgósítás végrehajtásában.
(MTI)

Populista gőzlevezető párttal tartanák az EU-ban Görögországot

2015. január 19. - Andre Lowoa

Görögország baloldali koalíciója, a Sziriza pártszövetség szóvivője bejelentette, hogy kormányra jutásuk esetén nem lépnek ki az Európai Unióból, de el fogják törölni az előző kormány által hozott megszorító intézkedéseket. "A Sziriza nem tervezi az Európai Unióból vagy az eurozónából való kilépést. A párt kész tervvel rendelkezik arra vonatkozóan, hogyan állítsa helyre és építse újjá az országot, ennek első lépéseként pedig szakítani fog a memorandummal és a megszorítások politikájával, szakítani fog a trojka hitelezőivel, és kemény harcot hirdet a szegénység ellen, ami kizárólag a memorandum következménye." Panajotisz Lafazanisz, a párt szóvivője emellett elmondta, hogy az adósságok átstrukturálását és a törlesztés részleges leállítását tervezik.

A Sziriza párt a mérsékelt atlantizmus politikai irányzat képviselője Görögországban; a párt agresszív unióellenes retorikát folytat, de a gyakorlatban soha nem lépnének ki az Európai Unióból. Tevékenységük pusztán gőzlevezetés, mert a görög választók tekintélyes része az euró bevezetése óta elutasítja az uniós tagságot. A mérsékelt atlantizmus görögországi zászlóvivője 2012 júniusában majdnem kormányra jutott, ebben mindössze egy választási csalás akadályozta meg őket. Akkor szintén Görögország kilépését árazta a piac, valamint az európai sajtó figyelmének középpontjában is az athéni történések álltak. A kritikus pillanatban természetesen az uniópárti szervezet jutott kormányra.

A Szirizát jelenleg annyi akadályozza a kormányra jutásban, hogy a szavazatszámláló program soha nem fogja kidobni az ő győzelmüket, ameddig egyértelműen nem foglalnak állást az Európai Unióban maradás mellett. Így a mai nyilatkozat után a Sziriza már esélyes arra, hogy a január 25-én tartandó választásokon kormányra jusson.

Hídfő.net.ru | SzirizaA Sziriza támogatottsága a kormánypárthoz képest - muszáj volt letenni a hűségesküt

Egy mérsékelt atlantista kormánypárttal Görögország igen instabil kormányzatot kap, ami a török, ukrán és magyar példához hasonlóan próbál majd egyensúlyozni a keleti és nyugati hatalmi tömb határán, - és miközben megpróbál kétfelé két arcot mutatni, előrevetíthető, hogy Washington utcára küldi majd a jobboldalt. Ezzel a kormány sikeresen elterelheti a figyelmet az Európai Unióról, hogy ehelyett a bevándorlásról folytatott vitával tematizálja a közéletet.

Tisztán a geopolitikát tekintve az is kijelenthető, hogy Washingtonnak egy radikális baloldali pártra van szüksége Görögországban. Görögországon húzódik majd át az orosz-török gázvezeték, ami Ukrajnát megkerülve fog földgázt szállítani az Európai Unióba. A nyugati hatalomnak emiatt erőteljes zsaroló tényezőre van szüksége, amivel sakkban tarthatja a görög kormányt. Washington egy baloldali párt kormányra juttatásával tudja legkönnyebben kiélezni a politikai feszültséget, és utcára küldeni a befolyása alatt tartott politikai ellenfeleket (pl. jobboldali szervezetek). A bevándorlókkal szembeni utcai agressziótól elhatárolódás, a Brüsszellel a megszorításokról kialakított vita, és a fokozódó terrorfenyegetés mellett pedig sikeresen elfordul a figyelem arról, hogy a párt eredetileg magát az uniós tagságot is ellenezte.

http://www.hidfo.net.ru/2015/01/19/populista-gozlevezeto-parttal-tartanak-az-eu-ban-gorogorszagot

Mi legyen Peszkivel?

2015. január 19. - Andre Lowoa

gaub

Az már most a napnál világosabb, hogy Nyalókakirályék Donyeck-Gorlovka elleni “inváziója” tökéletes kudarccal végződött a junta számára.

peszki

Peszkivel gondjai vannak a miliciának! Most-hogy elfoglalták-nem tudnak vele mit kezdeni!
A donyecki repülőtérnél még mindig komoly erőfeszítéseket tesznek a betörés érdekében. Ma kora délután már ködöt is gyártottak, hogy hátha annak leple alatt… Legfeljebb ők maguk se láttak semmit. Amúgy ágyúzzák mindkét terminál környékét rendesen.

dnyr

Donyeck sem nyugodhatott még meg teljesen. Folyamatos a latortüzérség működése. A város 3. számú kórházának egyik épületét telibe találta egy latorgránát. Az elpusztult épületben becslések szerint harminc beteg, és nem tudni hány fős személyzet tartózkodott. A mentés tart, de sok halottra számítanak.

moszt

Donyeck “Béke” sétálóutcájában egy tömbházat talált el egy valcmanista lövedék. Pontosan ahová becsapódott, egy család otthon volt. Négyen haltak bele a terrorba.
Gorlovkában a halottak összegyűjtése folyik ma késő délelőttől. Magyar idő szerint délután három óráig kilencven holttestet szállítottak el az utcákról, közterekről. Nagyjából a város negyed részéről. A romok alatt is sok halott lehet.

vér

Bahmutkánál és Gyjebalcsevo környékén tüzérségi párbajok zajlanak.
A (Славяносербск)Szlavjanoszerbszk-körüli latorütegek (Счастье)Szcsasztyje délnyugati peremvidékét lövik.
(Станицa Луганскa)Sztanyica Luhanszka nagyon dühíti a martalócbanda tüzérségét. Ott ugyanis közel ezer dezertált nemzeti gárdista húzta meg magát. Egykori kollégáik most megpróbálnak végezni velük.

De hogy kerek legyen a dolog, most Mariupol miatt is aggódhatnak a kijevi udvarban.

(Гранитное)Granyitnojenál a DNR erői szépen morzsolgatják Valcman latorhadát, miközben Mariupol “Орджоникидзе”-“Ordzsonikidze”-városrészéből utcai harcokról érkeznek hírek.
Délelőtt a valcmanisták “Szűz Mária” nevű önkéntes latoregyletének a város előtti állásait megsemmisítette a milicia tüzérsége. A martalócok életben maradt része eszét vesztve, mindent hátrahagyva vágtázott amerre látott.

https://balrad.wordpress.com/2015/01/19/mi-legyen-peszkivel/
süti beállítások módosítása