Óriási mértékű elvándorlásról számolt be hétfőn a Koha Ditore című pristinai lap, amelynek az értesülése szerint havonta mintegy 20 ezren hagyják el Koszovót.
A szerb sajtó által is ismertetett cikk szerint a csalódott koszovóiak a jobb élet reményében indulnak útnak, céljuk pedig az Európai Unió. A lap információi szerint többször is előfordult, hogy csak Pristinából egy nap folyamán tíz busz is indult Nyugat-Európába a kivándorolni vágyókkal.
Nincsenek hivatalos adatok arról, hogy ténylegesen hányan indulnak útnak naponta, az illetékesek szerint ezért a becsléseket óvatosan kell kezelni, azt azonban elismerték, hogy valóban nőtt a kivándorlók száma.
A koszovóiak a leggyakrabban nehéz gazdasági helyzetükkel magyarázzák távozásukat. Az európai országok közül Koszovóban a legnagyobb arányú a munkanélküliség, a teljes munkaképes korú lakosság körében 35 százalékos, míg a fiatalok körében a 70 százalékot is eléri - írta a Koha Ditore. Az 1,8 milliós balkáni országban a becslések szerint mintegy félmillióan tengődnek a szegénységi küszöb alatt, azaz legfeljebb napi 1,72 euróból (535 forint) kell megélniük.
Mivel a koszovói állampolgárok csak vízummal tudnak az EU országaiba jutni, sokan attól sem rettennek el, hogy illegálisan keljenek át a határon. Rájuk - valamint az afrikai és közel-keleti, háború sújtotta országok menekültjeire - egész embercsempész-hálózat épült. A szervezők a határon való átjutásért, illetve a célországba juttatásért fejenként több ezer eurót is elkérnek.
Akik átjutnak, az uniós országokban menekültstátusért folyamodnak. A Koha Ditore néhány héttel ezelőtti cikke szerint azonban a nyugat-európai országok a legtöbb esetben elutasítják kérelmüket, a visszatoloncolás költségeit pedig a pristinai kormánynak kell állnia, ami további anyagi terhet ró az egyébként is szegény államra.
Forrás: STOP/MTI
Henry Kissinger milliók haláláért felelős. Ő egy gyilkos, hazug, csaló és egy bandita, és Hágában van a helye - mondta Medea Benjamin, a CODEPINK nevő női polgári szervezet vezetője Washington DC-ben, a szenátus, fegyveres szolgálatok bizottsági meghallgatásán.
Bilincseket és nagy méretű transzparenseket tartottak fel "Kissinger: háborús bűnös", és "Tartóztassák le Kissingert háborús bűnökért" feliratokkal, valamint az aktivisták felolvasták a letartóztatás szövegét.
Válaszul John McCain szenátor a bizottság elnöke az emberi jogi aktivistákat "csavargó söpredéknek" nevezte, és azt mondta, hogy "ez volt a legszégyenletesebb és legaljasabb demonstráció, amit valaha látott."
Domján Tibor, Budapest
Forrás: CODEPINK
"A CODEPINK büszke a szenátusban végrehajtott akciójára, ahol felszólaltak az indokínai, kínai, kelet-timori népek, és a békeszerető emberek nevében," - mondta Medea Benjamin, a CODEPINK társalapítója.
"Henry Kissinger milliók haláláért felelős. Ő egy gyilkos, hazug, csaló és egy bandita, és Hágában van a helye."
"Úgy döntöttem, hogy felszólalok a szenátus fegyveres szolgálatok bizottsági meghallgatásán, mert meg vagyok döbbenve, hogy a szenátus egy háborús bűnöst hoz, hogy tanúskodjon az 'amerikai vezetésről', amikor az egyetlen dolog, amiben Henry Kissinger és Madeline Albright vezető szerepet játszott, hogy más országok pusztulását, és számtalan ártatlan civil halálát okozták," - mondta a CODEPINK 26 éves nemzeti koordinátora Alli McCracken.
"Ezt a vezetést akarjuk, hogy fenntartsa a nemzetet, és meghatározza a jelenlegi és jövőbeli külpolitikát? Meg kell állítanunk ezeket a fáradt, öreg háborús bűnösöket, és ki kell dolgoznunk egy diplomácián és együttérzésen alapuló új külpolitikát - két dolog, amiről Kissinger semmit sem tud."
"Henry Kissinger csak egy a büntetlenség kultúrájának számos képviselője közül, amely még mindig a legmeghatározóbb az amerikai vezetők körében a külpolitikai megközelítést illetően. Miközben az aktivisták folyamatosan kritizálták őt a példátlan bűncselekmények hangszerelése illetve támogatása miatt, a globális diplomácia védőbástyájának tekintik azok, akik a kongresszus megszentelt csarnokait járják. Az ő valódi öröksége a pusztítás. Ő a nagy amerikai gazember, Kissinger Agent Orenge-a Vietnamban (2), Bush szegényített uránja Irakban, itt az ideje, hogy véget érjen a büntetlenségük," - mondta Anna Kaminski, a CODEPINK egyik szervezője.
A polgári elfogatóparancs Henry Kissingert elítélte Vietnam, Kambodzsa és Laosz bombázásában való bűnrészessége miatt, az Allende kormány megdöntése miatt Chilében, és Kelet-Timor indonéz megszállása okán. "A demokráciáknak a tisztviselők tetteikért való felelősségre vonhatóságát meg kell tartaniuk. Ezért követeljük, hogy Henry Kissingert tartóztassák le emberiség elleni bűncselekményekért, és vonják felelősségre Hágában," - állapítja meg az elfogatóparancs.
Polgári elfogatóparancs:
A CODEPINK Henry Kissinger letartóztatására szólít fel háborús bűnök miatt.
Vietnam: 1969-től 1973-ig Kissinger Richard Nixonnak dolgozott, Kissinger felügyelte a mészárlást Vietnamban, Kambodzsában és Laoszban, mely több millió ember halálához vezetett. Több ezren haltak meg a nagy dózisú Agent Orange hatásaiba, és a fel nem robbant amerikai bombáktól, melyek beborították a vidéket.
Chile: Henry Kissinger volt az 1973 szeptember 11-i Chilében lezajlott puccs egyik kitervelője, egy puccsé, mely megdöntötte a demokratikusan megválasztott Salvador Allende-t. Mindezt tizenhat év elnyomás, kínzás és halál követte Kissinger barátjának, a faiszta Augusto Pinochetnek az uralma alatt.
Kelet-Timor: 1975-ben, mialatt Gerald Ford elnöknek dolgozott, Kissinger előzetesen jóváhagyta Suharto indonéz diktátor véres invázióját Kelet-Timor kis szigetén. Ezt a törvénytelen agressziót az Egyesült Államok által átadott fegyverekkel hajtották végre. Mire az indonéz megszállás véget ért 1999-ben, 200.000 timorit irtottak ki, a lakosság 30 százalékát.
Ez Kissinger öröksége. Halál. Pusztítás. Szenvedés. Nyomor. Diktatúrák. Ő egy gyilkos, hazug, csaló, egy bandita.
A demokráciáknak a tisztviselők tetteikért való felelősségre vonhatóságát meg kell tartaniuk. Ezért követeljük, hogy Henry Kissingert tartóztassák le emberiség elleni bűncselekményekért, és vonják felelősségre Hágában.
A CODEPINK egy nők által vezetett alulról építkező szervezet, mely azon dolgozik, hogy véget érjenek az amerikai háborúk és a militarizmus, hogy támogassa a békét és az emberi jogi kezdeményezéseket, és hogy átirányítsa az adófizetők pénzét az egészségügybe, az oktatásba, a zöld munkahelyekbe és más életet megerősítő programokba.
Híraréna
Barack Obama amerikai elnök vasárnap a CNN-nek nyilatkozva elismerte, hogy az Egyesült Államok aktívan részt vett az Ukrajnában, 2014 februárjában lezajlott puccsban, ami nyugatbarát kormányt juttatott hatalomra. Obama az interjúban úgy fogalmazott: "Putyin Úr nem egy nagy stratégiai részeként hozta a Krímmel és Ukrajnával kapcsolatos döntéseket, hanem alapvetően azért, mert megváltozott az egyensúlyi helyzet a Majdan-téri tüntetésekkel és azzal, hogy Janukovics elmenekült, miután megállapodtunk vele a hatalom átadásáról."

Viktor Janukovics, Ukrajna utolsó legitim államfője a nyugati országok nyomásgyakorlását hosszú évekig állta, és mindvégig időhúzással próbálta tompítani az ukrán kormányra nehezedő nyomást. 2013 novemberében ennek megfelelően az utolsó pillanatban bejelentette, hogy mégsem írja alá az Európai Unióval a társulási egyezményt. Erre az időhúzásra amiatt volt szükség, mert ha egyértelműen nemet mond, a nyugati országok azonnal megkezdik a destabilizációt és egy nyugatbarát kormányt juttatnak hatalomra.
Az ukrán vezetők a nyugattal folytatott tárgyalásokon időhúzásra törekedtek, miközben titokban előkészítették a csatlakozást az eurázsiai vámunióhoz. Az eurázsiai csatlakozás lebonyolítására kész tervezet volt, amit a kormány zárt ajtók mögött dolgozott ki. Az ukrán kormány stratégiája az lett volna, hogy az Európai Unióval egészen odáig folytatja a tárgyalásokat, mígnem 2015. január 1-jén Moszkva vezetésével megalakul az Eurázsiai Unió, amibe Ukrajna belépett volna. Brüsszel azonban egyértelmű állásfoglalásra kényszerítette az ukrán kormányt, és Janukovics még így is az utolsó pillanatban, 2013 novemberében jelentette be, hogy nem írja alá a társulási egyezményt az Európai Unióval.
2013 augusztusában Szergej Razumovszkij, az ukrán hírszerzés egykori tisztje kiszivárogtatott információkat arra vonatkozóan, hogy az Egyesült Államok mintegy kétezer zsoldost vont össze Bécs környékén, és Ukrajna destabilizálására zajlanak előkészületek. Janukovics bejelentését követően napokon belül álcivil tüntetések kezdődtek, melyek a hazai szélsőjobboldal bevonásával igen hamar utcai zavargásokká alakultak át. A Bécsben összevont zsoldosok civil viseletben, ám látható szakszerűséggel folytattak harcot az ukrán rendfenntartás ellen. A legitim ukrán kormányt néhány hónap alatt eltávolították a hatalomból, február végére a puccs teljesen lezajlott.
Ukrajna délkeleti megyéi többségi orosz lakosságú területek. A 60-95%-os arányban oroszok által lakott területek nem fogadták el a nyugatbarát kijevi kormányt, ami ráadásul nem is demokratikus módon, hanem fegyveres hatalomátvétellel jutott hatalomba. A nyugati sajtó - annak részeként a magyarországi liberális média - mindvégig orosz propagandának nevezte a fenti információkat. Barack Obama tegnapi kijelentéseiről feltehetően hallgatni fognak, elvégre az amerikai elnök által mondottakat csak nem fogják orosz propagandának minősíteni.
http://www.hidfo.net.ru/2015/02/02/obama-elismerte-hogy-az-usa-tavolitotta-el-az-ukran-kormanyt
Ezzel gyakorlatilag megerősített egy január 31-én történt sajtótájékoztatón tett kijelentését, melyben elmondta; “A devizahitelek forintosításának végéig marad a kilakoltatási moratórium és a banki lakásértékesítési kvótarendszer is.”
Varga Mihály pénzügyminiszter sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a kormány és a Magyar Bankszövetség egyetértett abban, hogy a bankok a devizahitelek forintosításának végéig, illetve az elszámolás lezárásáig önkéntesen fenntartják a lakásértékesítési kvótarendszert, amely egyébként 2015-ben hivatalosan már nem létezik.
Ezzel párhuzamosan marad a kilakoltatási moratórium is.
Február elsejétől nem lesz devizaalapú hitel Magyarországon, megkezdődik az elszámolás és a forintosítás, valamint hatályba lép a fair bankrendszerről szóló törvény is.
A miniszter szerint a forintosítással 1000 milliárd forint tartozásnövekedéstől védte meg a kormány a lakosságot, az önkormányzatokat és az államháztartást.
Az értékesítési kvótarendszert 2011-ben vezették be, az egyik fő célja akkor az volt, hogy a banki bedőlt ingatlanok ne árasszák el a piacot, és ne nyomják le még jobban az amúgy is nyomott árakat. A bankok által kényszerértékesítésre kijelölt ingatlanok számát ezzel a mindenkori fedezeti ingatlanállomány 3, később 5 százalékára korlátozták. A kvóta kihasználtsága egyébként 2014 végére 45 százalékra esett, ami a jegybank szerint annak a jele, hogy a bankok inkább megállapodásra törekszenek az adósokkal.
(A mi észrevételeink szerint azonban egy adós a bankkal való tárgyalásból, eddig még sosem jött ki igazán jól. Valami mindig hibádzott, – s valahogy a végén mindig a bankok javára billent el a mérleg.
A kvótarendszer fenntartását pedig még ebben a formájában is túlzott engedmények tekintjük a bankok felé, – mert szerintük ennek a teljes megszüntetésére lenne szükség, – egyidejűleg a végrehajtási eljárások teljes felfüggesztésével , minimum az elszámoltatás végéig. Ha egyáltalán az elszámoltatás be fogja tölteni azt a szerepet, amelyet elvárnánk tőle. – De, hát a kormány úgy látszik nem képes átlépni a saját árnyékát, – SzRTI).
Tuzson Bence, a Fidesz frakciószóvivője hétfőn az M1 Ma reggel című műsorában elmondta: felelős és jó döntést hozott az országgyűlés és a kormány azzal, hogy megmentette a devizahiteleseket. (Ezt csak akkor kellene ilyen határozottan kijelenteni, ha a már véglegesen megtörtént! – Mindenesetre a kilakoltatási moratórium meghosszabbítása az elszámoltatás végéig – kifejezetten pozitív momentumnak tekinthető – SzRTI).
Mint mondta, az első lépés az elszámoltatás kérdése volt, ennek keretében igazságot tettek; a bankoknak vissza kell fizetni az igazságtalanul elvett összeget, vagyis mintegy 1000 milliárd forintot. Akinek lezárt hitele van, készpénzben visszakapja ezt, akinek pedig még él a hitelszerződése, 25-30 százalékkal csökken a törlesztőrészlete – húzta alá Tuzson Bence, majd hozzátette azt is: a fair bankok rendszere azt jelenti, hogy a kiszámíthatóság következik, és véget ér az az időszak, hogy a bankok önkényesen emelhették a kamatokat. Kiemelte: a hitelesek mostantól védelmet kapnak.
(A 25-30 %-os törlesztőrészlet csökkenés egy 2-3-szorosára növekedett törlesztőrészletnél annyi, mint halottnak a csók. – Bár kétség kívül, több, mint a semmi. – Erre is csak azt tudjuk mondani; meg kell várni a teljes elszámoltatás befejezését, – de addig is megismételhetjük; minden végrehajtási eljárást fel kellene függeszteni – SzRTI).
A harmadik lépés a forintosítás – mutatott rá Tuzson Bence – , mely kiszámíthatóságot és a biztonságot is megteremti.
A szóvivő példaként azt mondta: aki 2007-ben 20 évre felvett 7 millió forintot, annak mostanra 93 ezer forint lenne a törlesztőrészlete, a kormány intézkedései nyomán azonban 53-54 ezer forintot fog csupán fizetni.
A szabadfelhasználású és autóhitelek ügyében azt mondta: egy részük hamarosan kifut, két fontos elem azonban rájuk is vonatkozik. Egyrészt az elszámoltatás, másrészt a fair bankok rendszerének megteremtése. Tuzson Bence kiemelte: a biztonságot megkapják ők is, esetükben ugyanakkor a mozgástere a kormánynak kisebb volt, ám ezt a két lépést esetükben is megették és továbbra is figyelemmel kísérik az ő helyzetüket is.
(Ceterum Censeo: És a számlaadósokkal mi lesz? Mi lesz azokkal az adósokkal, akik a kifizethetetlen számláik nem fizetése miatt kerültek bajba? – Ők legalább annyian vannak, mint a devizahitelesek).
Fort András – Szabad Riport
Letiltotta a terrorelhárítás a radikális atlantista ellenzék tüntetését, amit Angela Merkel német kancellár Budapesten tett látogatása alkalmából tartottak volna. A rendőrség ma reggel értesítette a szervezőket, hogy a tervezett megmozdulás helyszínét a Terrorelhárítási Központ utasítására lezárják. Ha lesz EuroMajdan, az nem a Pollack Mihály téren lesz.
A megmozdulást közbeiktatott álcivil szervezetekkel szervezték a radikális atlantista ellenzéki pártok, és a liberális sajtó teljes spektruma reklámozta.
Egy évvel ezelőtt Kijevben a NATO mesterlövészei radikalizálták az Európai Unió-párti tüntetéseket. A kiszámítható ütemben, előre ismert helyszínen zajló nyugatbarát tüntetéseken ugyanaz a mesterlövész nyitott tüzet a rendőrökre és a tüntetőkre is. Percekkel később a sajtóban elterjedt, hogy a rendőrök belelőttek a tömegbe, a rendőrök közt pedig elterjedt, hogy a tüntetők éles lőfegyverrel lőnek rájuk. Egyetlen, előre lebeszélt helyszínen elhelyezett mesterlövész így egyszerre radikalizálta a békés tüntetőket, és a rendőri erőket is, akik a fokozott fenyegetettség miatt a korábbiaknál agresszívabban léptek fel a tüntetőkkel szemben.
Valószínűsíthető, hogy amennyiben a tüntetést megtarthatják, az a terrorelhárítás által előre biztosított, közvetlen a tüntetés előtt közölt helyszínen zajlik majd le, így a fenti forgatókönyv esélye minimálisra csökken.
http://www.hidfo.net.ru/2015/02/02/elmarad-az-euromajdan
Új helyszínen megtartották a mára bejelentett Merkel-váró tüntetést a budapesti álcivil csoportok. Magyarországi újságírókkal, külföldi újságírókkal, provokátorokkal, járókelőkkel, véletlen odakeveredett fiatalokkal összesen mintegy 150-en gyülekeztek a Baross utcában, ahol mostanra vége is a tüntetésnek.

A szónok jobb híján a terrorelhárítást szidta, amiért az nem engedélyezte az eredetileg lebeszélt helyszínen megtartani a rendezvényt. A megmozdulásnak semmi nem adta meg az alaphangot, a liberálisok által oly régóta várt német kancellár mindössze egy grimasszal jutalmazta meg a hazai sajtót, az Orbán Viktor illiberális államáról mondottakon meglepődve.
Merkel régóta várt európai kritikája
Ez a mai megmozdulás viszont mérföldkőnek tekinthető. Ezek alapján ugyanis teljes bizonyossággal elmondhatjuk, hogy a liberálisok tüntetésein a létszám már nem csökkenhet tovább. Közel lehetetlen ugyanis, hogy miután a liberális sajtó teljes spektruma sok millió olvasó számára heteken át reklámoz egy tüntetést, arra ne menjen ki legalább néhány tucatnyi újságíró, és néhány kocsmából odatévedt fiatal. Tamás Gáspár Miklós beszédét egy korábbi tüntetésen alig 150-en hallgatták, és ezt a létszámot a legbefolyásosabbnak tartott európai vezető látogatása sem tudta megdobni. Legalább annyi biztatást lehet mondani az Európai Unió párti liberális baloldalnak, hogy ennél nincsen már lejjebb, innen már csak fölfelé van. Stop atlantizmus!

http://www.hidfo.net.ru/2015/02/02/euromajdan-erdeklodes-hianyaban-elmaradt