Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

A Deep Church és a Deep State szoros szövetsége a keresztényellenes társadalom megvalósításának érdekében

2020. november 11. - Andre Lowoa

Giuseppe Nardi, a katholisches.info újságírójának interjúja Carlo Mario Vigano "érsekkel".
Az interjú egyik érdekessége, hogy míg Nardi, egy ú. n. konzervatív érzelmű NOM-os blog munkatársa, kérdéseiben Ferenc pápának nevezi Bergoglio-t, addig Mgr. Vigano utóbbi leveleiben és ebben az interjúban adott válaszaiban is következetesen csak Jorge Mario Bergoglio-nak vagy "az argentinnak" hívja őt. Hogy ez a furcsaság jobban feltűnjön, ebben a cikkben megtartom (akármennyire is nehezemre esik) Nardi szóhasználatát.
Lásd még ezzel kapcsolatban Mgr. Vigano november 8-i üzenetének – amit a www.eucharisztikuskongresszus.hu blog közölt – NOM előtti dátumozását: „Dominica XXIII Post Pentecosten”, azaz Pünkösd utáni 23. vasárnap!

 


Választási csalások, a gyógyszerkonszernek befolyása, a média látszat-világa

Kérdés: Ön több éven át volt az Egyesült Államok apostoli nunciusa, közelről ismeri tehát ezt az országot, a világ, különösen az ú. n. szabad világ vezető hatalmát. Mi történik jelenleg az USA-ban?
Mgr. Vigano: Az Egyesült Államok ezekben a hónapokban annak a globális tervnek a megvalósulását éli át, melybe kevés kivételtől eltekintve a világ összes állama be van vonva. E terv kiagyalói nem mondhatnak le a legfontosabb nyugati demokráciáról, egyfelől annak gazdasági ereje, másfelől annak nemzetközi politikai befolyása miatt. Az Egyesült Államok Trump elnökletével és egy republikánus többséggel a kongresszusban és az uniós államokban azt az ellenzéket, azt az egységgondolkodástól eltérő véleményt jelentené a baloldal számára, amit a világ diktátorai nem tűrhetnek el. Ne felejtsük el, hogy a globális baloldal ideológiája az eltérő hangokat, melyek megkérdőjelezhetik őt, nem tűri el! Amit mi most megélünk, az egy megtervezett és jól megszervezett támadás, mely az intézmények jelentős részének, csaknem az egész médiának a kollaborációjára és a hatalmas multinacionális vállalatok és nemzetközi szervezetek pénzügyi erejére támaszkodik. Ezen kívül nyilvánvaló, hogy mind gazdasági értelemben, mind a demokrata jelöltek támogatását illetően egy kívülről jövő beavatkozás is jelen van.
Ezen kívül azon mozgalmak destabilizáló szerepét is ki kell emelni, melyek közel állnak az amerikai demokrata párthoz, mint például a Black Lives Matter és az Antifa, melyeket mind Soros pénzel. Joe Biden győzelmének nemhivatalos kikiáltása és a tényleges győztes megerősítése közötti időszakot a baloldal arra használhatja, hogy a Deep State [szószerint: "mély állam", értelemszerűen: "háttérállam", (a hatalom tényleges és erkölcstelen gyakorlói)] ismert forgatókönyve alapján lázadásokat és zavargásokat provokáljon.

Kérdés: Ön október végén nyílt levélben fordult Trump elnökhöz, melyben eléggé apokaliptikus hangnemet használt. Helyes ez? A választások eredményei miatt megerősítve érzi ebben magát? Másképp kifejezve: Jogosak-e egy szisztematikus csalásról szóló vádak és aggodalmak?
Mgr. Vigano: Véleményem szerint az „apokaliptikus” kifejezés használata ebben az összefüggésben abszolút helyes, mert ez a szó Isten és a Sátán közötti végső összecsapásra vonatkozik, aminek eljöttét a Szentírás megjósolta. A mostani események talán nem az utolsó összeütközést jelentik, melyben látszatra az Antikrisztus győz, és amiben az Egyházat és a hagyományos társadalmat könyörtelenül üldözni fogják. Ugyanakkor biztosra vehető, hogy a mostani történelmi korszak közvetlen hatással lesz annak módjára és időbeli lefolyására, amelyben az Antikrisztus uralma megvalósul. Ebben az összefüggésben Trump elnöksége komoly akadályt jelenthetne a Deep State és a globalizmus számára, mert e kettő ideológiai lényege szerint mélységesen ember- és keresztény-ellenes. Ha a világ sorsa forog kockán, mint most éppen, akkor szerintem a hangok csak apokaliptikusok lehetnek.
Ami a választási csalást illeti, véleményem szerint elengedhetetlen, hogy az illetékes szervek alaposan kivizsgálják a felmerült vádakat, és biztosítsák a korrekt számlálást. Ha a nép akarata nem az, amit az elit tőle elvár, akkor a demokráciát popularizmusnak bélyegzik meg. A globális baloldal mindig fegyveres erőszakhoz vagy csaláshoz folyamodik [mivel szembe megy az igazsággal, tehát nem marad más fegyvere, csak ezek], ha hatalomra akar kerülni, és/vagy ha azt megtartani akarja: gondoljunk a szocialista totalitarizmusra, a nemzetiszocializmusban, a fasizmusban és a kommunizmusban való megnyilvánulásaira.

Kérdés: Hogyan lehetséges, hogy az Egyesült Államokban, mint az összes reprezentatív demokrácia prototípusában egy választást manipulálni lehet?
Mgr. Vigano: Annak lehetősége, hogy a választások manipuláció tárgyai lettek, a történések egyértelműsége miatt számomra valós ténnyé vált. Videofelvételek tucatjai, melyeken kezeikkel a választási cédulákat eltakaró számolók láthatóak, szemetes konténerekbe vagy az utak árkaiba kihajított leadott szavazatokkal teli zsákok, olyan fanatikusok, akik azzal dicsekednek, hogy Trump iránt érzett gyűlöletükből szavazatokat hamisítottak, a kétségeknek nem adnak teret. Amit ki kell vizsgálni, az nem a csalás megléte, hanem a mérete. És ne felejtsük el a komputerprogramokon végrehajtott manipulációkat sem.
Itt nem egy rosszhírű államocskában lezajlott kis csalásról van szó, hanem egy egész rendszerről, melybe a kívülről jövő beavatkozás szisztematikusan, célratörően és koordináltan, mindig és kizárólag Biden javára és Trump kárára történt. Ezt a választást, függetlenül attól, hogy végül ki lesz a győztes, nem kompromittálhatják súlyos szabálytalanságok okozta kételyek. Nem véletlenül kezdtek neki a bíróságok máris a munkának, miután feljelentések százai érkeztek hozzájuk, hogy kiderítsék, mi is történt tulajdonképpen.
Számomra fontos még egy jelentős elemet külön is kiemelni. A baloldal a demokráciát hatalmi eszköznek tekinti. Ha a polgárok, akiket a tömeg-média ügyesen megdolgozott, hagyják magukat rábeszélni, és a baloldalt választják, akkor a nép győzött; ha viszont a nép nem dől be a baloldal üres ígéreteinek, és nem őket választja, akkor a baloldal a népet alkalmatlannak jelenti ki arra, hogy helyesen tudjon dönteni, és helyettük egy elit, egy oligarchia mondja meg, hogy mi a jó a tömeg számára és mi nem.

Kérdés: Lezártnak tekinthetjük akkor a választásokat, mint ahogy Biden, a demokrata párt és a mainstream-média állítja?
Mgr. Vigano: A választásokat törvények és pontos rendelkezések szabályozzák. A média által közzétett eredmények akár még vissza is üthetnek azokra, akik vágyaikat végleges adatokként másokra rá akarják erőltetni. Mi pontosan tudjuk, hogy a világ vezetői, a média, a nemzetközi hírügynökségek, a pénzvilág, a humanitárius szervezetek, sőt a bergoglio-féle egyház melyik oldalon áll. Ez azonban a sok szabálytalanságot nem teszi igazzá, és egy pontos és szabályszerű újraszámlálást nem tesz fölöslegessé.

Kérdés: Ön minden jóakaratú katolikushoz és amerikaihoz felhívást intézett: Úgy gondolja, hogy meghallgatják Önt? Hogyan választottak az amerikai katolikusok, akik történelmileg hosszú időn keresztül a demokratákhoz álltak közel?
Mgr. Vigano: Abból, amit eddig látni lehet, a katolikus szavazók többsége Trumpra szavazott. Azon rágalmazó kampány ellenére, amit Jorge Mario Bergoglio és a Vatikán mágikus köre, az amerikai püspöki konferencia és a progresszív katolikus értelmiségiek vezényeltek le Trump ellen, az amerikai katolikusok megértették, hogy egy protestáns jelöltet, aki az életet és a családot védelmezi, előnyben kell részesíteniük egy olyan állítólagos katolikussal szemben, aki a terhesség kilencedik hónapjáig lehetséges abortuszt, a gender-ideológiát, az LGBTQ-ideológiát és a globalizmus céljait támogatja.
Ugyanakkor kétségtelen, hogy a hívek körében egyre nő a zavarodottság a katolikus hierarchia vezetőinek a globalizmushoz való alattomos dörgölődzése és azon egyre nyilvánvalóbb szakadás miatt, ami a keresztény nép és a pásztorai között fennáll, akik látszólag csak az illegális bevándorlók feltétlen befogadásával és a templomok bezárásával, amiket a hivatalos jóléti bizottság diktál nekik, vannak csak elfoglalva.
Az biztos, hogy a progresszív püspökök jelentős részének pénzügyi- és szexuális botrányai, valamint erkölcsi lazasága és tanbeli eltévelyedései tökéletesen összhangban vannak az amerikai demokraták és az egész globális baloldal szellemi és erkölcsi nézeteivel és viselkedésével, és ezért politikailag egymást támogatják; a viszonosság ilyen nagyfokú mértéke mindenkit el kellene gondolkodtatnia. …

Kérdés: Azt halljuk, hogy Trump négyéves elnöksége alatt nem volt képes arra, hogy az USA egész vezető politikai apparátusa fölött átvegye az ellenőrzést. Valóban létezik az, amit Deep State-nek neveznek? Ha igen, akkor ez aktívan részt vett a választásokban?
Mgr. Vigano: Aki az USA-ban a demokrata párt többéves kormányzása után átveszi az elnökséget, az négy évnyi kormányzás alatt nem újíthat meg egy ennyire tagolt intézményi rendszert. Amit Trump eddig megtett, az dicséretreméltó igyekezetét bizonyítja, ugyanakkor azonban megmutatja, hogy a Deep State milyen mélyen beszivárgott már a hatalom különböző szintjeire. Az intézmények, a bíróságok és a tömegtájékoztatás baloldalról történő kontrollálása – amit Olaszországban is megfigyelhetünk [és (csaknem) mindenütt a világon] – földalatti aktivitások, kinevezések, zsarolások és érdekkonfliktusok évtizedek óta tartó munkájának az eredménye. Nem várhatjuk akkor el, hogy egy ennyire általános helyzet megváltoztatása négy év alatt sikerüljön, különösen akkor nem, ha ezt törvényes úton akarja valaki elérni, nem pedig a jognak és az igazságosságnak a megsértésével [ami a baloldal módszere].

Kérdés: Hogyan lehetséges, hogy a Szentszék és Ferenc pápa Trumpnak a kirekesztését támogatja? Létezik valamilyen kapcsolat a demokraták és a katolikus egyház között?
Mgr. Vigano: A katolikus Egyház semmiben nem vall közösséget a demokratákkal, akiknek ideáik összeegyeztethetetlenek Krisztus tanításával. A Deep Church-nek [kb. háttér-egyház, az az egyházi maffia, aminek a kezében a tényleges irányítás van] a Deep State irányában megnyilvánuló nem önzetlen támogatása azonban nyilvánvaló: e kettő között olyan szövetség áll fenn, ami a politikai progresszívizmust a vallási progresszívizmussal egybeköti egy keresztényellenes társadalom megvalósításának érdekében, annak saját univerzális világvallásával.
A progresszív intelligenciának az amerikai demokratákkal való kapcsolatai szilárdak, és a 68-as diákmegmozdulásokra nyúlnak vissza [lásd Herbert Marcuse munkásságát, céljait és "weitermachen" felhívását], és egyházi oldalról azon megújulási agendán alapszik, amit [az ú. n.] II. Vatikáni Zsinat ugyanolyan felforgató értelemben tett a magáévá, mint a politikában a baloldal. Az egyetemeken és a katolikus szervezetekben évtizedek óta zajló ideológiai indoktrináció után a társadalmakban mutatkozó negatív következmények világosan megmutatkoznak.
Az biztos, hogy Bergogliot ma az egész világ a globalizmus spirituális garantálójának tekinti. Nekem úgy tűnik, hogy az argentin által mostanáig végzett munka jogosan vívta ki a demokraták és mindazok helyeslését és tetszését, akik az új világrendet akarják felállítani.

Kérdés: Ön szerint mit kellene most Trumpnak tennie?
Mgr. Vigano: Trump hivatalosan 2021. január 21-ig marad hivatalában. Egyelőre várjuk meg a választási csalások kivizsgálásának eredményét. A szenátus megerősítette, hogy Trumpnak joga, sőt kötelessége mindent megtenni, hogy a választások eredménye minden kétséget kizáróan megfeleljen a választók akaratának.

Kérdés: Pszichológiai háború is zajlik?
Mgr. Vigano: Ez a háború lényegét tekintve pszichológiai. A tömegek nyilvánvaló manipulációján alapszik, amit elsősorban a mainstream-média segítségével hajtanak végre. A baloldal odáig megy, hogy az Egyesült Államok elnökének állásfoglalásait a szociális médiában, sőt még a tévés élőadásokban is cenzúrázzák. Ez a tájékoztatószerverek azon állítólagos jogából történik, miszerint joguk van olyan híreket törölni, melyeket ők hamisnak ítélnek meg.
Ugyanez történik világszerte a korona-járvánnyal. A hivatalos egészségügyi adatok könyörtelenül megcáfolják a médiák által terjesztett katasztrófa-állapotot, és mégis ragaszkodnak a saját hazug verziójukhoz, hogy terrorizálhassák a tömegeket, hiszen a korona, függetlenül halálozási arányától, eszközül szolgál arra, hogy az alapvető jogok korlátozását elrendelhessék, amit a polgárok különben nem fogadnának el. Nem kell tehát csodálkozni azon, hogy Biden máris további lezárásokat jelentett be, és azt a tervét is, hogy a maszkviselést kötelezővé teszi. Biden ugyanazoknak az erőknek van elkötelezve, mint akik a korona-intézkedések mögött állnak.
Köztudott, hogy a Pfizer gyógyszergyártó konszernnek, mely bejelentette, hogy már decemberben szállítani tudja az oltóanyagot, legfőbb részvényese a filantróp Bill Gates, aki az eugenetika híve, azaz különösen szívén viseli az emberiség redukálásának ügyét.

Kérdés: Ön szerint mit tudnak, vagy mit tehetnek az USA és a világ katolikusai?
Mgr. Vigano: Az amerikai katolikusoknak imádkozniuk kell, mert az ellenséges erők ilyen masszív felvonulása ellen csak Isten beavatkozása tudja az igazságot kideríteni. Ez természetesen nem zárja ki a katolikusok koherens tanúságtételének a megújítását a társadalomban. De ennek az emberi cselekedetnek nem szabad a természetfeletti dimenziót szem elől tévesztenie.
Jézus Krisztus a történelem ura és a népek királya: Fiait és leányait a megpróbáltatás idején nem fogja magára hagyni, ha azok bizalommal fordulnak Hozzá és az Ő legszentebb Édesanyjához.

 


 

(forrás: www.katholisches.info – 2020. november 11.)

[Megjegyzés: november 12-i hír (lásd novusordowatch.org és kath.net blogokat): Joe Biden csütörtök reggel telefonon beszélt Bergoglioval. Biden sajtóhivatala szerint a következő témákról folytattak eszmecserét: Az egész emberiség méltósága és egyenlősége, a klímaváltozás, valamint a bevándorlók befogadása és integrálása. – A kath.net és a kenfm.de oldalak beszámoltak Biden jövőbeli terveiről és munkatársairól is: Elsőnek az abortusz-szervezeteknek folyósított és Trump által leállított pénzbeli támogatást állítja vissza. Másodszor olyan igazságügyi minisztert nevez ki, aki tevőlegesen is bántalmazta az életvédőket, azaz az abortuszellenzőket. További tervezett Biden-csapatról a kenfm.de egyik publicistája ezt írta: „A leendő Biden-csapat kemény héjákból, sőt a kínvallatás pártolóiból áll.”]

http://katolikus-honlap.hu/2001/vigano.htm

Antikrisztus által Írányitott Népvándorlás börtönszakaszában, egyre több dolog felszínre kerül amit meg kellett volna tenni, de inkább csak halasztgattuk, s amikor már nagy a baj, akkor sem fordulunk oda, ahová térden állva kellene fohászkodni...

2020. november 11. - Andre Lowoa

Fodrászok jelezték márciusban hajhullás, sugárzás miatt, s most ebben a második hullámban is hasonlóra lettek figyelmesek, biztosan ez sem véletlen,

 


2020. november 11. - Andre Lowoa

Szent Márton napja

Szent Márton 316-317-ben Pannóniában született, a mai Szombathely területén egy római katonatiszt fiaként. Ő maga is katona lett. Egy napon - a legenda szerint - kettévágta a köpenyét, hogy felét egy fázó koldusnak adhassa. A következő éjszaka megjelent előtte Krisztus, a fél köpenyben ő mutatkozott meg koldusként. Szent Márton erre kilépett a hadseregből, megkeresztelkedett és téríteni kezdett. 371-372-ben Tours polgárai püspökké választották. Egyik vidéki egyházkerületében, Candes-ben a 397-es évben megbetegedett és ott halt meg. Halálának napját a hagyomány november 8-ára, a temetését november 11-re teszi. Tours-i sírja híres zarándokhely lett.
Szent Márton személyét már a korai középkorban is a jószágok patrónusaként tisztelték. Ezen a napon tömött libát vágtak, mondván: "Aki Márton napján libát nem eszik, egész évben éhezik." A liba csontjából az időjárásra következtettek. Ha fehér és hosszú volt a mellcsontja, akkor havas telet vártak, ha rövid és barna, akkor sárost. Az aznapi időből is jósoltak: "Ha Márton fehér lovon jön, enyhe tél lesz, ha barnán kemény tél várható."
Márton napja a gazdasági év zárása, az elszámolás időpontja. Ekkor jártak le a munkaszerződések is. Ilyenkor kaptak a pásztorok, kanászok, kondások éves járandóságot, ünnepélyesen bírót választottak maguk közül az új évre. Megkapták a járandóságukat is, a "Mártongarast", a bocskorpénzt, meg a természetbeni juttatásokat, hogy megteljen télre a kamrájuk. A mesterek vacsorát adtak a legényeiknek, a fő fogás a "likprádlinak" nevezett libapecsenye volt. Mivel a boltokban ezen a napon gyújtottak először gyertyát, az ínycsiklandozó sültet "gyertyapecsenyének" is mondták. A szőlősgazdák ekkor kóstoltatták meg egymással a kiforrt termést, és az új bornak, miként emlegették: Márton volt a bírálója.
A Szent Márton lúdja elnevezés egy régi római étkezési szokásból ered. Ugyanis ezen a napon általában libát ettek annak az emlékére, hogy ludak mentették meg hangjukkal a római Capitoliumot a gallusok támadásától. Innen a ludak megtisztelő "avis Martis" neve, melyből könnyen vált "avis Martini". Régen, ha az asszony csalta a férjét úgy mondták, hogy: "Lúdnyom nem láccik meg a jégen..."


November 11. Márton napja
Szent Márton 316-ban született Pannóniában. A középkor egyik legnépszerűbb szentje, kultusza hazánkban is virágzott: emlékét helynevek is őrzik. A XIV. századi krónikákban a tisztújítás, jobbágytartozás lerovásának napja. Márton-napon országszerte lakomákat rendeztek, hogy egész esztendőben ehessen, ihassanak. Úgy gondolták, minél többet isznak, annál több erőt és egészséget isznak magukba. Ilyenkor vágták le a tömött libát, mert úgy tartották: "Aki Márton napján libát nem eszik, egész éven át éhezik."


Márton napja

Régen Márton a gazdasági év fontos őszi zárónapja volt. Baranyában pl. akkor hajtották be a gulyát telelőre.

Márton gonoszjárónap, időjós negyvenes nap, rámutató- és tiltónap. „Ha jókedvű Márton, kemény tél lesz, borús Márton borongós tél” – mondja a rigmus. Márton-napi esőre fagy, szárazság következik.

Baranyában azt tartják, hogy márciusban olyan lesz az idő, mint a Márton-napi. Mivel ez a nap többnyire ködös, esetleg havas, a baranyaiak azt mondják: „Eljött Márton szürke lovon.” „Márton fehér lován nyargal.” A bánátiak szerint 40 napig olyan idő lesz, mint e napon, viszont a tél időjárása a maiak ellentéte lesz.

Baranyában a szép, napos Márton-napot és az előtte vagy utána következő napokat Márton nyarának emlegetik, amely hideg telet jelent.

Márton madara, a holló eddig a hideg erdőben lakozott, most előkerült, mindenfele látni.

Márton lúdját is emlegetik, hisz ez a lúd hizlalásának ideje. A lúdhoz több hiedelem fűződik. Pl. időjóslás: „Ha Márton napján a lúd jégre áll, karácsonykor sárba jár.” A Muravidéken, Szlavóniában mesélték: „Ha Márton lúdját megölték, megsütötték, akkor levették a melle csontjáról a húst. Az első része a csontnak a nyakánál a karácsonyig tartó időt jelzi, az utolsó része a karácsony utáni időt. A mellcsont fehérje havat és esőt jósol, a vörösesbarna színű csont pedig nagy hideget.”

Egyébként ludat illik enni ezen a napon, mert aki Márton napján nem eszik libát, az majd egész évben éhezik. Az újbort is megkóstolják a lúdpecsenyéhez, mert „A bornak Márton a bírája”, megforrt az újbor, elválik, hogy milyen.

Baranya és Muravidék lakói szerint nem szabad mosni, teregetni, libatojást elültetni Mártonkor, mert odasiet „a dög”, és elpusztul a jószág, majd a jószág bőrét terítik ki, a libatojásból pedig kétfejű kisliba kel ki.


Sepsén megverik egy hosszú póznával a diófa ágait, hogy jövőre többet teremjen.

A dán királyi család a védöoltásos polip feje, nem Bill Gates

2020. november 10. - Andre Lowoa

2020.11.6: A WHO a mutáns nyérc-koronavírus miatt aggódik

"Szerdán írtunk arról, hogy 17 millió nyércet akar levágni Dánia, amiért a kisállatokat nevelő farmokon egy mutáns koronavírus-törzs kezdett el terjedni. Dánia bizonyos részein új, szigorúbb korlátozásokat vezetnek be emiatt."

Ez az újfajta vírus minden bizonnyal úgy lett szándékosan kiengedve, s egyáltalán nem véletlen, hogy Dániában! A Glucksburg-ház, a dán királyi család a védöoltásos-polip valódi feje, nem Bill Gates. A Glucksburgok mozognak a Máltai Lovagrend legfelsö szintjein, ergo közvetlen "Lucifer alatt".

 

Az ama nagy város, amelynek királysága van a földnek királyain c. írásból:

A másik, jóval kevésbé ismert arcuk, hogy a Glucksburg ház áll az Egészségügyi Világszervezet létrehozása mögött, és kulcsszerepe van a fiatalság (szennyezett) védöoltásokkal való rejtett mérgezése mögött. A WHO európai szárnyának Koppenhágában tartott csúcstalálkozóján mint "patrónus" (valójában háttérirányító!) részt vett a dán koronaherceg felesége ...

 

Az Útban a totális pénzügyi-gazdasági összeomlás felé c. írásból:

Vigyázni fog kelleni az "Egészségügyi Világszervezettel", WHO-val is, nehogy szennyezett védöoltások kerüljenek majd ki a "patronálása alatt". Az ezekre szakosodott dán királyi család máris "aktiválódott". Dánia - egyedüli országként a világon - furcsa módon már azelött kötelezövé tette állampolgárai számára a "védöoltást" a covid-19 ellen, mielött az egyáltalán létezne!

Denmark Passes Law Enabling Forced Coronavirus Vaccinations

A lilába öltözött dán királynö, amint az "óvintézkedéseket" jelenti be ... a vénszipirtyó láthatóan élvezi a helyzetet.

 

A kedves idös hölgy nemrég ismét fura szerkóban mutogatta magát:

https://kongehuset.dk/foto-video/the-lauritz-melchior-international-singing-competition

(a weboldal szélén levö nyilakkal navigálható a képgalériájuk)

 

Ismét feltünö lila színü öltözet, fekete kabát és sátáncsillagot idézö virágcsokor. Már szinte gondoltam is, hogy újból történni fog valami!

(a lila szín rejtett jelentösége felöl lásd A luciferiánus hatalom rejtett szimbólumai c. írást)


Fülöp herceg, az angol királynö férje - szintén Glucksburg

https://en.wikipedia.org/wiki/Prince_Philip,_Duke_of_Edinburgh#Early_life


http://www.pokolraveluk.com/content/index.php?option=com_content&view=article&id=360:2020-11-10-09-54-55&catid=15:egyeb&Itemid=51

Mely politikai vezető adta el hazánkat az Antikrisztusnak? Rotschildnak még a posták is kellenek?

2020. november 07. - Andre Lowoa

A Bács-Kiskun megyei Csengődön már egyetlen, közös helyen lehet igénybe venni a postai és a banki szolgáltatásokat. A Magyar Posta és a Takarékbank tesztelési szakaszba lépett közös programjának célja, hogy hosszú távon biztosítsa a kistelepüléseken élők számára az alapvető postai és pénzügyi szolgáltatások elérését, és növelje az ellátási színvonalat.

A postai és a takarékbanki hálózatban számos olyan kirendeltség működik, amelynek a fenntartása nem gazdaságos, a kihasználtsági szintje alacsony. A Magyar Posta Zrt. és a Takarékbank Zrt. közös projektének keretében az elmúlt hónapokban megvizsgálták, hogy melyek azok települések, ahol a kirendeltségek közös üzemeltetése révén hosszú távon továbbra is biztosíthatóak a postai és a banki szolgáltatások a lakosság számára.


A településen javul a korábbi ellátás minősége

A két társaság júniusban bejelentett közös programjának célja, hogy a lakosság számára a korábban megszokott szolgáltatások megmaradjanak, és az ellátás minősége javuljon, a partnerek számára fenntartható üzemeltetés mellett.

„A vidék lakosságmegtartó erejének kulcsa, hogy az alapvető szolgáltatások elérhetősége hosszú távon megmaradjon, ezért a kormány támogat minden olyan törekvést, amelyek ezen szolgáltatások megtartását célozzák” – mondta Mager Andrea, nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter Csengődön, a Magyar Posta és a Takarékbank közös projektindító eseményén.

A Bács-Kiskun megyei településen a postai és a banki szolgáltatások mostantól egy helyen, a Takarékbank fiókjában érhetők el.

Az optimális működés nem csupán a szolgáltatások fenntarthatóságát biztosítja a településen, hanem a lakosság számára is komfortosabb, magasabb színvonalú kiszolgálást kínál. A lakosság számára ugyanakkor a postai küldemények kézbesítése változatlan marad.


Más településeken is várható hasonló fejlesztés

A projektindító eseményen a Magyar Posta vezérigazgatója, Schamschula György és a Takarékbank elnök-vezérigazgatója, Vida József közösen leplezte le a helyi Takarékbank épületére szerelt postai pajzsot, majd átadták jelképesen az épületet.

A Posta a tesztben érintett posták dolgozóit továbbfoglalkoztatja azonos vagy hasonló munkakörben, másik postán, de körzeten belül.

A fejlesztési program indítása új fejezetet nyithat a Magyar Posta és a Takarékbank együttműködésében. A fiókhálózat működési hatékonyságának növelése mellett olyan közös fejlesztések is megvalósulhatnak, mint a közös kiadású bankkártyák, egyéb termék- és digitális fejlesztések.

A csengődihez hasonló, közös működtetést tesztjelleggel további településeken is bevezet a Magyar Posta és a Takarékbank az elkövetkezendő időszakban. A várhatóan féléves próbaidőszak eredményeit kiértékelve dönt a két társaság a program hosszú távú sorsáról.

MTI

A program keretében kiválasztásra került több mint húsz olyan 1000 és 3300 fős közötti kistelepülés, ahol megkezdik a közös működtetés tesztelését. Első körben 2020 novemberében országszerte tíz településen várható a program indulása.

A miniszterelnök közölte: amennyiben az Országgyűlés megadja a kormány számára a rendkívüli felhatalmazást, és a parlamenti képviselők megszavazzák az előterjesztést, akkor kedd éjféltől Ausztriához hasonló intézkedéseket vezetnek be.
Elmondta: este 8 óra és hajnal 5 óra között kijárási tilalom lesz. "8 órára mindenkinek haza kell érnie" - fogalmazott. Felmentés csak a munkába és a munkából hazajárás, illetve rendkívüli esetekben lehetséges - tette hozzá.
Orbán Viktor bejelentette azt is: minden gyülekezés tilos lesz, az éttermek bezárnak, csak házhoz szállítás lehetséges, az üzemi étkezdék azonban nyitva tarthatnak. Az üzletek és a fodrászatok és az egyéb kisipari szolgáltatók este 19 órakor bezárnak, a szállodák csak üzleti célból érkezett vendégeket fogadhatnak, turistákat pedig nem - folytatta.
A miniszterelnök közlése szerint általános rendezvénytilalom lép életbe: családi összejöveteleken, magánrendezvényeken legfeljebb tízen vehetnek részt, esküvők csak lakodalom nélkül lehetségesek, az egyházi, illetve a polgári szertartáson a szertartáshoz szükséges személyek, a tanúk, a szülők és a testvérek vehetnek részt, temetéseken pedig legfeljebb csak 50 fő vehet részt.
A kormányfő bejelentette azt is: a sportmérkőzéseket zárt kapuk mögött lehet megrendezni, szabad téren az egyéni sportolás megengedett, de az amatőr csapatsport tilos. A szabadidős létesítményeket - fitneszterem, fedett uszoda, múzeumok, színházak, állatkertek - zárva kell tartani - rögzítette.
Kitért arra is: a felsőoktatás csak online formában működhet, és a kollégiumokat, a felsőoktatási kollégiumokat is be kell zárni. Hozzátette: a középiskolákban, nyolcadik osztály fölött digitális oktatás lép életbe, míg a bölcsődék, óvodák és általános iskolák a 14 év alattiak számára nyitva maradnak.
Orbán Viktor bejelentette: a kórházi dolgozókat, az iskolai tanárokat, az óvónőket és a bölcsődei dolgozókat hetente célzottan tesztelni kell. Hozzátette: ezt akkor is meg kell tenni, ha tudják, hogy a gyorsteszt csak 50-60 százalékos biztonságot ad.
A kormányfő a gazdasági intézkedésekre rátérve elmondta: a kereskedelmi és iparkamara javaslatára a szállodáknál a zárás utáni első harminc napban a november 8-áig történt foglalásokat, illetve azok 80 százalékát az állam megtéríti. Ennek föltétele, hogy a munkavállalót ne bocsássák el, és a munkavállalók megkapják a fizetésüket - tette hozzá.
Elmondta azt is: az éttermeknek és a szabadidős létesítményeknek a dolgozóik után - a következő 30 napra - nem kell járulékot fizetni, és az állam a munkavállalók bérének a felét megtéríti. Ennek föltétele - folytatta - hogy a munkavállalót ne bocsássák el, és a munkavállalók megkapják a fizetésüket.
Jelezte: ezek az intézkedések kedd éjféltől, vagyis szerda 0 órától lépnek majd hatályba, és most harminc napra vezetik be őket, de szükség esetén meghosszabbíthatják. "Adja Isten, hogy ne legyen rá szükség" - fogalmazott.
"Tudom, mindannyian tudjuk, hogy nem lesz könnyű. A következő hetek nehezek lesznek. De a vakcina már belátható távolságban van, addig kell kibírnunk" - mondta Orbán Viktor, hangsúlyozva, hogy addig is vigyáznunk kell a veszélyeztetett honfitársainkra.
"Vigyáznunk kell az idősekre, a betegekre, és be kell tartanunk a szabályokat. Vigyázzunk egymásra! Ha összefogunk, együtt újra sikerülni fog" - zárta videóját a miniszterelnök.

https://koronavirus.gov.hu/cikkek/orban-viktor-bejelentese-varhato-legujabb-vedelmi-intezkedesekrol

Megpróbálok kimenekülni ebből a ketrecből, ami körülvesz. Hogy kerültem bele? Hogy jutok újra ki innen? Ezek a kezek segíteni akarnak, segíteni akarnak a hajszolt világnak. De valami mélyen lesújtott és megállított abban, amit el akartam kezdeni. Sokan próbáltak nekem segíteni sokféle tanácsot adni. De semmit sem ért. Csak egy dolog mentett meg: az igazság egy kis szikrája. Az vezetett ki a pokolból. Ó, soha nem adom fel, mert: A fény áttöri az éjszakát Mindegy, milyen mély a sötétség. A legkisebb fény is erősebb a legmélyebb sötétségnél. A fény áttöri az éjszakát Leleplezte gonosz játékotokat. Amit csendesen rejtegettetek, arra most fény derül. A fény MINDIG áttöri az éjszakát Nagy csalás minden nap. „Csak neked akarunk jót”, mondják mosolyogva.

És mi mindig megtesszük, bármit is követeljenek. De nekik soha nem lesz elég. Nem hagyják abba végtelen kapzsiságukban. S ez így fog tovább menni, míg szembenézünk az igazsággal. Ó, az ő idejük lejárt! Mert … A fény áttöri az éjszakát Mindegy, milyen mély a sötétség. A legkisebb fény is erősebb a legmélyebb sötétségnél. A fény áttöri az éjszakát Leleplezte gonosz játékotokat. Amit csendesen rejtegettetek, arra most fény derül. A fény MINDIG áttöri az éjszakát. Feltartózhatatlanok vagyunk, míg célba nem érünk. Nem fogjuk feladni. A fény egyre inkább növekedni fog. Az éjszaka le van fegyverezve, A fény MINDIG áttöri az éjszakát. Mindegy milyen mély a sötétség. A legkisebb fény is erősebb a legmélyebb sötétségnél. A fény MINDIG áttöri az éjszakát. Leleplezte gonosz játékotokat. Amit csendesen rejtegettetek, arra most fény derül. A fény MINDIG áttöri az éjszakát. A legkisebb fény erősebb a legmélyebb sötétségnél. A fény áttöri az éjszakát. Leleplezte gonosz játékotokat. Amit csendesen rejtegettetek, arra most fény derül. A fény örökre áttöri az éjszakát.
.

Viganó a Biden-kampányt "Sátán követőihez és a sötétség gyermekeihez" hasonlítja

2020. november 06. - Andre Lowoa

"Hiszel abban, hogy a Sátán követői őszinték és hűségesek?" - kérdezi Viganó érsek november 4-i nyilatkozatában a jelenlegi amerikai választásokon elkövetett csalásokkal kapcsolatban,

"Ne gondoljátok, hogy a sötétség gyermekei őszintén cselekszenek, és ne lepődjetek meg, ha megtévesztéssel működnek."

Viganó olyan órákról beszél, amelyekben "a pokol kapui látszanak érvényesülni". Mindenkit arra kér, hogy mondjon rózsafüzér imát,

"Ne hagyjátok, hogy elbátortalanítsanak titeket az ellenség megtévesztései, még inkább ebben a szörnyűséges órában, miközben a hazugságok és a csalások szidalma mer dacolni a Mennyországgal."

Az érsek azonban továbbra is optimista: "Ellenfeleink órái meg vannak számlálva, ha imádkozunk."

https://gloria.tv/post/S4xLJGCoYLLa4ERiD3UMJUabK

TRUMP LERÁNTJA A LEPLET A COVIDOS MAFFIÁRÓL.

KORONAVÍRUS ÉS AZ ÚJ VILÁGREND

A KORONAVÍRUS HASZONÉLVEZŐI

Tisztelt Iskolák, Iskolaigazgatók, tisztelt EMMI!

2020. november 03. - Andre Lowoa

Tisztelt Iskolák, Iskolaigazgatók, tisztelt EMMI!

Az idei tanévben nagyon sok oktatási intézményben kötelező maszkviselést írtak elő a gyermekek számára, annak ellenére, hogy egészségükre gyakorolt hatásáról semmilyen tudományos bizonyíték nem áll rendelkezésre, ezzel kapcsolatban kutatásokat, főleg hosszú távú kutatásokat sohasem végeztek!!

Valamint nem vizsgálták a maszkviselés gyermekekre gyakorolt pszichológiai, lelki hatásait sem.

A gyermekek más anatómiai jellemzőkkel rendelkeznek, mint a felnőttek.

Azt viszont számos tudományos kutatás megerősíti, hogy a gyermekek agyi stb. fejlődése jóval tovább tart, mint régebben gondolták, így fokozottan szükségük van az oxigén-dús levegőre és a társas érintkezésre is.

“Egy gyerek feje és agya majdnem felnőtt méretű. A tüdeje az ötöde a felnőttének. Ezzel a tüdővel kell oxigénnel ellátnia azt a majdnem felnőtt méretű agyat. Mászkál a pad alatt, mozog, izgalmas is, magasabb pulzusszám, több oxigén….Az lenne a természetes, hogy napi öt-hat órát rohangáljon a levegőn.”

Vekerdy Tamás

Bár gyermekek hosszú távú maszkviselésével kapcsolatban szinte semmilyen információ nem áll rendelkezésre, a felnőttekre gyakorolt hatásról sokrétű tudományos anyag készült. Még őket is jelentősen megterheli a maszk folyamatos, esetleg kisebb szünetekkel egész napos hordása.

Tudjuk, hogy az iskolaigazgatók vállát nyomja az intézmény egészségügyi biztonságáért való felelősség illetve meg kell felelniük a felettes szervek kívánalmainak is, de az 1991. évi LXIV. Törvény a Gyermek jogairól szóló, New Yorkban, 1989. november 20-án kelt Egyezmény alapján:

3.§ (1) A gyermekekkel kapcsolatos valamennyi intézkedés – függetlenül attól, hogy azokat állami vagy magán szociális jóléti intézmények, bíróságok, közigazgatási hatóságok vagy jogalkotó szervek végzik – a gyermek mindenek felett álló érdekét kell elsődlegesen figyelembe venni.”

Az alapelvek közé a 2003. évi LXI. törvény iktatta be a “gyermek mindenek felett álló érdekét” alapelvet. A közoktatásról szóló törvény 4. §-ának (7) bekezdése szerint: “A közoktatás szervezésében, irányításában, működésében, feladatainak végrehajtásában közreműködők döntéseik, intézkedéseik meghozatalakor a gyermek mindenek felett álló érdekét veszik figyelembe.” Ez a követelmény mindenkivel szemben hatályos, aki bármilyen döntésével, intézkedésével befolyásolni tudja a közoktatás rendszerének működését, ennek összefüggésében mindazokat a szolgáltatásokat, amelyeket a közoktatás rendszere nyújt.

1. A maszkok veszélyei:

A COVID-19 járvány megjelenésével számos olyan gyakorlat került bevezetésre, amelyeknek alig, vagy egyáltalán nincs tudományos alapja a fertőzés terjedésének csökkentésére, viszont jelentős egészségügyi veszélyt rejtenek magukban, főleg a gyermekek részére. Ezen intézkedések egyike az arcmaszkok viselése, akár műtéti típusú maszk, textil maszk vagy N95 respirátor maszk. A közelmúltig a CDC és a WHO sem javasolta az arcmaszk vagy bármilyen arcot elfedő eszköz viselését, csupán abban az esetben, ha bizonyos, hogy egy személy fertőző beteg.

A maszkhordásnak igen szigorú higiéniai szabályai vannak amelyeknek a be nem tartása növeli a különböző megbetegedések kockázatát!

A gyermekek nem képesek ezeknek a szabályoknak a betartására. A tanároknak sincs arra kapacitásuk, hogy minden egyes gyermekre figyeljenek, hogy ellenőrizzék új steril maszkot visel-e, vagy éppen otthon felejtette és a koszos tornazsákból rángatja elő az előző napit. Ezen felül a maszkok szándékos cserebere alapját is képezik az előző tulajdonos baktérium és vírusflórájával együtt. A higiénikus használat sem tud megvalósulni, hiszen nincs minden teremben vízcsap, hogy szappannal kezet mossanak felhelyezés előtt, a folyamatos fel és levétel koszos kézzel pedig szintén növeli a fertőzések kockázatát. A gyermekeket zavarja a maszk, épp úgy ahogyan a felnőtteket is. Folyamatosan az arcukhoz nyúlnak további fertőzéseket kockáztatva ezzel. A kisebb gyerekek a maszkot a csuklójukra fűzik, hogy a kötelező viselési területen náluk legyen. Sokszor kint van velük az udvaron is, koszolódik, épp úgy bánnak vele mint a ruháikkal. Semmilyen szinten nem tudnak még vigyázni rá.

Egyértelműen elmondható, hogy szamukra teljesithetetlen a viselési és higiéniai szabályok betartasa.

A gyermekek által hordott maszkok általában egyszer használatos, vagy mosható textil maszkok.

Az egyszer használatos maszkok egészségügyi eszköznek minősülnek, melyek használati útmutatójában fel van tüntetve milyen célból és hogyan kell használni az eszközt. Kizárólag betegek számára javasolják, mert a védőeszköz (maszk) belső terében keletkezett meleg, nedves légkör, kedvez a káros baktériumok elszaporodásának. Így sok maszkot viselő, egészséges ember fertőződik meg. A használati útmutatóban rögzítik azt is, hogy: “A használt maszkokat fertőtleníteni kell, vagy másod – harmadosztályúvá kell őket minősíteni.” “Ha a maszkot viselő személy köhög, tüsszög vagy légszomja van, használatát azonnal abba kell hagyni.” A maszkot maximum 2 órán át javasolják viselni, egyébként az egészségügyi intézményekben és a műtőkben 20 percenként javasolják a maszkok cseréjét.

Az eldobható orvosi maszkok (más néven műtéti maszkok) olyan laza testű eszközök, amelyeket az egészségügyi személyzet viselésére terveztek, hogy megvédjék a beteg sebeinek véletlen szennyeződését, és hogy megvédjék viselőjüket a testnedvek fröccsenéseitől vagy permetezésétől.

Egy 7 órás viselés után az alábbi csírákat lehet benne megtalálni. 24 órás tenyésztést követően látható az alábbi kép:

A házilag készített maszkoknál, amikor gyapjún, pamuton vagy textilszöveten keresztül lélegeznek, a kilélegzett pára lecsapódik a szálakra. Ez a szálak mikrostruktúrájához kapcsolódik. A vírusok nagyon jól képesek túlélni ebben a környezetben, és ideális számukra. A professzionális maszkokkal ellentétben a saját készítésű maszkokat az emberek egyszerűen elrakják a megfelelő fertőtlenítés helyett, és így szintén hozzájárulnak a vírus terjedéséhez.

“A Kalifornia Egyetemen (Davis) dolgozó kollégáktól nemrég megjelent Nature (Scientific Reports) cikk alapján bizonyos, hogy a műtéti maszkok, mint amilyen a zárt KN95, illetve feltehetőleg a szellőztetett N95 csökkenthetik csak jelentősen légúti mikrométeres részecskék kibocsátását köhögés, beszéd vagy szájon át való légzés kapcsán, míg a házi készítésű szövetmaszkok részecske kibocsátása – valószínűleg a folyamatosa foszló rostdarabok miatt – jelentősen emelik vagy sokszorozzák a légúti mikronos részecskék kibocsátását!Rágás közben viszont, mint amilyen a rágógumizás, egyik maszk sem hatásos részecskék szűrésére az orrlégzés miatt, ami minden maszk orrot eltakaró használatát megkérdőjelezi! Még vírus tenyésztési vizsgálatok hiányában is, illetve azoktól függetlenül, ezen eredmények azt mutatják, hogy akár tiszta, akár szennyezett pamutmaszkokból származó rostrészecskék aeroszolos terjedése egy vírusjárványt erősítő tényező is lehet minden vizsgált légzésforma esetében.

Az is szembetűnő, hogy a maszkok és távolságtartás miatti hangosabb, mellkasi nyomásfokozással képzett erőltetett beszéd a sebészi maszkok légúti részecskéket szűrő hatásait is közömbösítheti, a kelme maszkok viselése pedig kifejezetten káros minden vizsgált légzés típusnál.”

Az egész nap használt koszos, nedves maszk miatt hamar kialakulhat a staphylococchus fertőzés. Ez a fertőzés egyetlen antibiotikumra sem reagál. A baktériumtörzs pedig az orrüregen keresztül az egész légző-rendszert megbetegítheti.

2020. június 11-én, a YouTube-on a “Биохакинг. Эволюция внутри” (“Bioshaking, Belső evolúció”) címmel orvosi fórumot rendeztek, ahol sok különböző magasan kvalifikált szakember vett részt, Ph.d. orvos jelöltek, professzorok, infektológusok, virológusok. A fórumon a szakemberek arra a következtetésre jutottak, hogy a maszk viselése mindamellett, hogy nem nyújt védelmet a fertőző vírusos betegségek ellen, ártalmas is a lakosság számára. A maszk folyamatos használata az egészséges embereknél fejfájást okoz, a kialakulóban lévő agyi hypoxia következtében szédülést, alvászavart, depressziós tüneteket, bőrbetegségeket és felerősíti a hörghurut megbetegedésben szenvedő emberek tüneteit. Dr. Tolokonszkájá Nátálijá Petrovná, kutató orvos és professzor, Oroszország kiváló orvosa, infektológus, RAEN tagja, kijelentette: “Félünk a tüdőfertőzésektől, de a tüdő így még nagyobb fertőzésveszélynek van kitéve, ezáltal a légző-rendszer is károsodik, a maszkok a vírus szaporodásának melegágyává válnak, ezáltal megnehezítik a légzést is. Vagyis pont a légző-rendszer kerül nyomás alá”.

Szakorvosok tanúsítják, hogy a maszkhasználat bevezetése óta sokkal gyakoribb az arcüreg-gyulladâs és a homloküreg-gyulladás, fülgyulladás gyermekeknél, felnőtteknél egyaránt.

“Az arcmaszkok közül, az állampolgárok által viselhető maszkok (amiben pl. a médiában látható felvételeken is láthatók az emberek az utcán), jellemzően PPE-k (azaz personal protective equipment-ek – egyéni védőeszközök) az EU-ban és az USA-ban.

A lakossági felhasználásra valós védelmet kizárólag a legalább az “N95” jelölésű pormaszkok, vagy az EN 149 szabvány szerinti “FFP2” maszkok, vagy ezektől is magasabb követelményrendszernek megfelelő légzőmaszkok nyújthatnak. Az ilyen eszközöket úgy tervezték, hogy megakadályozzák a kisméretű részecskék 95% -ának az orr és a száj területére történő bejutását. De csak akkor működnek, ha az archoz megfelelően illeszkednek (lásd pl. arcszőrzet hiánya), és nem alkalmasak gyermekek számára.”

Forrás: https://www.ogyei.gov.hu/osszefoglalo_az_arcszajmaszk_gyartok_illetve_forgalmazok_szamara___20200316?fbclid=IwAR3xaY4couJeDhnSP7JfL6h1uFYgi0SKlsWu3952ikep7dhcEY6n9IUx6_4

A professzionális maszkok tehát gyermekek számára alkalmatlanok!!

A maszkok az alábbi egészségügyi károkat okozzák felnőttek számára:

(Gyermekekre gyakorolt rövid és hosszú távú hatásait még SOHASEM VIZSGÁLTÁK. )

A lejjebb részletezett bizonyítékok alapján viszont a gyermekek egészségkárosodása biológiai paramétereik miatt biztos. Ezért kérjük a maszkhordás kötelezettségének eltörlését számukra.)

1. A mellékhatások tekintetében különbség van az N95 respirátor maszk és a műtéti maszk (szövet vagy papír maszk) között. Az N95 maszk kiszűri a részecskék 95% -át, amelyek átlagos átmérője meghaladja a 0,3 µm 2 , de nagyobb mértékben károsítja a légzéscserét (légzést), mint egy puha maszk, és gyakrabban fejfájással jár.

Megállapították, hogy a hosszabb ideig maszkot viselő eü. dolgozók körülbelül egyharmadának fejfájása alakult ki a maszk használatával, a legtöbbnek már létező fejfájása volt, amelyet súlyosbított a maszk viselése, és 60% -uk fájdalomcsillapítót igényelt a megkönnyebbülés érdekében. Ami a fejfájás okát illeti, bár a hevederek és a maszk nyomása is lehet oka, a bizonyítékok nagy része a hipoxia és / vagy a hiperkapnia felé mutat. Vagyis a vér oxigenizációjának csökkenése (hipoxia) vagy a vér C02 szintjének emelkedése (hiperkapnia).

Munkavégzéskor a megengedett érték kb. 900 ppm CO2-tartalom, különleges körülmények között legfeljebb 1200 ppm. Egy kutatásban, miután az alany egy percig maszkot viselt, ez a mérgező határ jelentősen túllépte a megengedett értékeket, és három-négyszer nagyobb volt, mint a megengedett maximális érték. Aki maszkot visel, tehát ez alapján egy “rendkívül rosszul szellőző helyiségben” tartózkodik.

A maszkviselés miatt felhalmozódott CO2 a szervezet mérgező savanyodásához vezet, amely befolyásolja az immunitást.

A fenti hatások miatt az elismert szakemberek nem javasolják a maszkok használatát előzetes és átfogó orvosi kardio-tüdő vizsgálat nélkül.
A kórházak steril környezetben működnek. Műtőikben, ahol a személyzet maszkot visel, a negatív hatások kompenzálására a páratartalom / hőmérséklet pontos szabályozása, és megfelelően ellenőrzött oxigénáramlás valósul meg. Így teljesítve a szigorú biztonsági előírásokat.

2. Ismeretes, hogy az N95 maszk, ha órákon át viseli, akár 20% -kal is csökkentheti a vér oxigénellátását, ami eszméletvesztéshez vezethet.

Míg a legtöbben egyetértenek abban, hogy az N95 maszk jelentős hipoxiát és hiperkapniát okozhat, a műtéti maszkok egy másik tanulmánya a vér oxigénjének jelentős csökkenését is megállapította. Ebben a tanulmányban a kutatók oximéter segítségével 53 sebész vér oxigénszintjét vizsgálták. Mérték a vér oxigénellátását műtét előtt, valamint a műtétek végén. A kutatók azt találták, hogy a maszk jelentősen csökkentette a vér oxigénszintjét (pa0 2 ). Minél hosszabb ideig viseli a maszkot, annál nagyobb lesz a vér oxigénszintjének csökkenése.

Ezeknek a megállapításoknak az a jelentősége, hogy az oxigénszint csökkenése (hipoxia) az immunitás károsodásával jár. Vizsgálatok kimutatták, hogy a hipoxia gátolhatja a vírusfertőzések leküzdésére használt fő immunsejtek típusát, az úgynevezett CD4 + T-limfocitát. Ez azért következik be, mert a hipoxia növeli a hipoxia által indukálható faktor-1 (HIF-1) nevű vegyület szintjét, amely gátolja a T-limfocitákat és stimulálja a Tregs nevű erőteljes immungátló sejtet. Ez meghatározza az esetleges fertőzések, köztük a COVID-19 fertőzésének szakaszát, és sokkal súlyosabbá teszi a fertőzés következményeit. Lényegében a maszk nagyon jól megnövelheti a fertőzések kockázatát, amely, ha bekövetkezik emiatt sokkal rosszabb kimenetelű lehet. “

A rákos embereknek, különösen akkor, ha a rák átterjedt, további kockázatot jelentenek a hosszan tartó hipoxia miatt, mivel a rák leginkább oxigénhiányos mikrokörnyezetben nő. Az alacsony oxigénszint a gyulladást is elősegíti, amely fokozza a rákos sejtek növekedését, invázióját és terjedését. A hypoxia ismételt epizódjait jelölik meg az ateroszklerózis jelentős tényezőjeként, mely ezáltal fokozza az összes szív- és érrendszeri (szívroham) és cerebrovaszkuláris (stroke) betegséget.

3. Nagyon veszélyes egészségügyi kockázat az újabb tudományos bizonyítékok alapján, hogy egyes esetekben a vírus bejuthat az agyba. Ennek oka, hogy a maszk viselésével a kilégzett vírusok nem tudnak elmenekülni, és az orrjáratokban koncentrálódnak, bejutnak a szaglóidegekbe és a szaglóidegek (szaglóidegek) útján aztán az agyba, amelyek közvetlenül kapcsolódnak az agy azon területéhez, amely a közelmúlt emlékezetével és a memória konszolidációjával foglalkozik.

Ezeknek a maszkoknak a napi viselése további veszélyt jelent, különösen ha több órán át viselik. Amikor egy személy légzőszervi vírussal fertőzött, minden egyes lélegzetvételkor kilélegzi a vírus egy részét. Ha maszkot viselnek, különösen N95-es maszkot vagy más szorosan illeszkedő maszkot, akkor folyamatosan újból belélegzik a vírusokat, emelve a vírus koncentrációját a tüdőben és az orrjáratokban.

Egy 2004-ben készült német doktori értekezés a szájmaszkok kifejezetten veszélyes hatásairól számol be az egészségügyben dolgozó személyekre vonatkozóan (is). Ilyen probléma pl. a maszk alatti fokozott széndioxid felhalmozódás és újbóli belégzés, aminek következtében a vér széndioxid tartalma jelentősen megnő. Minél hosszabb ideig visel valaki maszkot, annál súlyosabb a hatás. COPD és asztmás betegek fokozottan veszélyeztetettek. Fizikai munka, vagy mentális erőfeszítés során a légzés intenzitása növekszik (pl. műtétet végző orvosok esetén), a vér széndioxid koncentrációja nő, az oxigén koncentrációja viszont csökken, ami az agy különböző funkcióit károsíthatja. A vérgázok változása a kognitív képességek, és az emlékezet károsodását, valamint megnövekedett reakcióidőt okozhat. Mivel a vér csökkent oxigénszintjének hatása van a kognitív képességekre és a reakcióidőre, könnyebben következhet be baleset, akár halálos áldozatokkal is. (autóvezetés)

“A folyamatos maszk viselés nehéz légzést, rosszabb esetben asztmát okozhat, felerősíti a krónikus légcsőhurut betegségben szenvedők tüneteit, megterheli a szív és érrendszert, bőrelváltozási tüneteket, ekcémát, gombás bőrmegbetegedéseket okozhat. Elősegíti a fejfájás kialakulását, az agyi hypoxiás tüneteket, a depressziót és az alvás zavart, ezen kívül káros hatással van a pszichikai állapotra, nyugtalanságot és klausztrofóbiát is válthat ki.”

Prof. Detlev Krüger, 27 évig, 1989-től 2016-ig volt a Berlini Charité és a Virológiai Intézet igazgatója, a koronavírust azonosító, a témában szakértőnek számító, Merkel kancellár asszony tanácsadójaként is hírnevet szerzett Drosten professzor elődje. Véleménye a szájmaszkok viseléséről:

“Felesleges akcionizmus. Fertőzött emberek esetén lehet esetleg bizonyos fokú pozitív hatása a környezet védelmében. Viszont a feleslegesen hordott szájmaszkok hamis biztonságérzetet sugallnak, miközben a hatásuk pont ellenkező. A különböző légzőrendszert megbetegítő kórokozók szétterítését, széthordását eredményezik.”

Véleménye szerint nem igaz, hogy a koronavírus nem hasonlítható össze az influenzával, nem is veszélyesebb annál, sőt, a koronavírus az influenzavírussal ellentétben a melatonin metabolizmus érintettsége kapcsán nem jelent veszélyt gyermekekre és terhes kismamákra. Krüger professzor a jelenlegi német intézkedések közül egyedül a tömegrendezvények betiltását tartja indokoltnak, még az egyébként egészséges idősek szeparációját sem. Szerinte folyamatosan együtt élünk légzőrendszert támadó vírusokkal, az alapvető higiéniai szabályok betartása, hogy ne köhögjünk, tüsszentsünk egymásra, kézmosás, természetes kellene, hogy legyen.

Dr. Rashid Buttar (plusz 7400 másik orvos) szerint a maszkok nem csak hogy nem akadályozzák meg a Covid terjedését, hanem csökkentik az immunitást is az O2 csökkentésével, ugyanakkor növelik a CO2-t, ami növeli a légzési arányt, növeli a vérnyomást és emeli a vér ph értékét.

Az Egyesült Államok Nemzeti Személyvédő Laboratóriuma megállapította, hogy azok, akik viselték a maszkot bőrirritációra panaszkodtak, arcukon való csipkelődő érzésekre, hőség érzetre és nedvességet éreztek a maszk alatt. Egy másik kísérletben a maszkot viselő gyerekek 12% és a felnőttek 38% nehéz légzésről számolt be. A nehéz légzést azzal hozták kapcsolatba, hogy légzéskor a maszk az arcukhoz tapadt, mely nehezítette légzésüket. Azon kívül, a maszkot viselő kutatásban résztvevők, olyan kóros pszichológiai állapotokról számoltak be, mint a klausztrofóbia és a nyugtalanság. Valamint beszámoltak kellemetlen érzéseikről is, melyek stresszt váltottak ki belőlük és nehéz, szaporább légzést.

A maszkviselés pszichológiai hatásai:

Más szempontból aggályos a tantermi maszkviselés.

A tanórákon figyelni, koncentrálni kell. Ehhez pedig nagy szükség van a friss, oxigén-dús levegőre. Eddig is megterhelő volt a gyermekek számára 45 perces órát végig ülni, a nyitott ablakok mellett is. Most, hogy még egy maszk is rajtuk van, ez plusz nehézséget jelent a szervezetük számára.

Ami a pszichológiai hatást illeti, már maga a maszkos emberek látványa is ijesztő egy kicsi, 6 éves gyermek számára, de talán a nagyobbak is nehezen viselik. Hiányzik a tanítók, tanárnők, diáktársak biztató mosolya. Hogyan tudnak így megnyílni, válaszolni, kommunikálni így egymással? A maszkban nehezebb beszélni. Nem látszik a mosoly, az arcmimika. Pedig a nonverbális kommunikáció még a beszédnél is fontosabb. Évezredek óta az ember kelléktárának fontos eleme.

Raphael M. Bonelli, ismert osztrák pszichiáter, neurológus és pszichoterapeuta, a bécsi Sigmund Freud Egyetem professzora elmondta, hogy a maszkok megváltoztatják az emberek saját magukhoz, ill. más emberekhez való kapcsolódását, idézte Freudot, aki szerint a maszkok a személyiség elmosódásához vezetnek. Bonelli szerint a maszkok az emberek egymástól való megkülönböztethetetlenségét eredményezik, mint ahogyan ez a katonaságnál van, amikor az ember egy számmá válik. A maszkok amellett, hogy uniformizálják az embereket, távolságot is hoznak létre, megszüntetik az érzelmek kommunikációját, a nonverbális kommunikáció nagy részét ugyanis a mimika teszi ki, pl. egymásra mosolygás. Az emberek egymást az arcukról ismerik fel, az arc látványa szükséges egy valódi, mély találkozáshoz.

A félelem viszont megakadályozza az életet!

A gyermek az gyermek. Élni szeretne, örülni a közösen töltött időnek, az iskolai barátoknak. Ha valamilyen módon mégis sikerül a szeparálásuk tanítási időben, az iskola épületéből kilépve teljesen biztos, hogy összefogódzkodnak, együtt játszanak, bandáznak, lekerülnek a maszkok és úgy fognak létezni mint a normális emberek. Ezt már a magunk szemével is megtapasztalhattuk. Az iskola-közeli területeken, megállókban 30-40 fiatal is összeverődik, mindenféle maszk vagy távolságtartás nélkül. Örülnek az életnek, annak, hogy fiatalok, hogy végre együtt lehetnek.

Az iskolában pedig másnap kezdődhet a mindenki idegeit felőrlő szélmalomharc előröl.

Báránová Iriná Áleszejevná Ph.d. orvos jelölt, terapeuta, bőrgyógyász, integratív orvosszakértő azt állítja, hogy “a maszk viselése pszichikai hatással van az emberekre, kellemetlenül hat közérzetére és csökkenhet a mellékvesék működése.” Az átlagember számára a csukott száj szimbóluma azt jelenti, hogy hallgatnia kell, nem tudja elmondani amit szeretne, megfosztják attól, hogy elmondhassa véleményét, és ez kellemetlen érzelmi állapotot okoz. A pszichoszomatika nem változott, amikor az embernek megtiltják, hogy kimondhassa, amit szeretne, elmondhassa véleményét, ötleteit, az ember megbetegszik valami újabb betegségben, vagy felerősödik korábbi betegsége. Az emberek agresszívvé válnak és diszkomfort érzetük támad, ami kellemetlen hatást vált ki és felerősíti a krónikus betegségeket. “

“A gyógymód nem lehet rosszabb, mint maga a probléma”

A Magyar Köztársaság Alkotmánya 70/D. §-ának rendelkezése szerint

“A Magyar Köztársaság területén élőknek joguk van a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez.” Az egészséghez való jog azt is magában foglalja, hogy a jogosult személlyel szemben mindenki más kötelezett. Tartózkodnia kell tehát minden olyan magatartástól, amely az egyén meglevő egészségi állapotában hátrányos változást idéz elő.”

A maszk használatra való kötelezéssel a gyermekek egészséghez való joga is sérül, amely kimeríti az egészségsértés kategóriáját.

Az Egészségügyi Világszervezet meghatározása szerint az egészség az ember testi, lelki és szociális jólétét jelenti, és nem csupán a betegség vagy fogyatékosság hiányát. Erre és a kialakult joggyakorlatra is figyelemmel, a lelki bántalmazások az egészségsértés körében kerülhetnek értékelésre. Az egészségsértés a testi bántalmazás mellett kisegítő helyet foglal el, és azokat az eseteket öleli fel, amikor az egészség sérelme nem a test közvetlen bántalmazása, hanem más okból (pl mérgezés, más betegséggel megfertőzés, pszichikai betegség előidézése) áll elő.

Országos Igazságügyi Orvostani Intézet 16. számú módszertani levele alapján:

“A testi sérülés folyamat, amelyet valamely külső behatás – erőművi, fizikai, kémiai behatás vagy ezek kombinációja – indít meg, és amelynek következtében a szervezet sejtjeiben, szöveteiben alaki eltérés (folytonosságmegszakítás vagy anyaghiány), illetve működési zavar keletkezik. Egészségsértés akkor következik be, ha külső behatás vagy biológiai tényezők eredményeként testi vagy lelki működési zavar betegség/kóros állapot alakul ki.

Mindezekre tekintettel kérjük a maszkok oktatási intézmények területén való használatának azonnali beszüntetését.

A gyermekek nemcsak hogy nem veszélyeztetettek, de a vírussal szemben védő funkciót látnak el!

A Covid-19 egy némileg szokatlan vírus, mivel a vírussal fertőzött emberek túlnyomó többsége számára nincs (tünetmentes) betegség vagy nagyon kevés betegség. Csak nagyon kevés embert fenyeget a potenciálisan súlyos kimenetel a fertőzés miatt – főként azokat, akiknek súlyos egészségi állapota van összefüggésben az időskorral és a gyengeséggel, akik immunhiányos állapotúak és ápolási otthonban lévő betegek életük végéhez közelednek. Egyre több bizonyíték áll rendelkezésre arra vonatkozóan, hogy a Betegségmegelőzési és Megelőzési Központ (CDC) által az orvosok számára kiadott kezelési protokoll, elsősorban az intubálás és a lélegeztetőgép (légzőkészülék) használata, jelentősen hozzájárulhatott e kiválasztott egyének magas halálozási arányához.

Az emberek 70%-a már megkapta, vagy meg fogja azt kapni a vírust a közeljövőben, ami, tekintettel a nagyon alacsony halálozási rátára, főleg, ha nem tartozik valaki a rizikócsoportba, nem kell, hogy problémát jelentsen. A gyermekek védettek ebből a szempontból. Sőt. Védik a közvetlen környezetükben élő, dolgozó embereket, a tanárokat, óvodapedagógusokat is.

“Egy 300 ezer felnőttet vizsgáló tanulmányban azt találták, hogy a családban már egy, de több gyerek még jobban védi a velük egy háztartásban élő felnőtteket attól, hogy a SARS-CoV-2 szempontjából pozitív teszteredményt kapjanak, vagy COVID 19 miatt kórházba kerüljenek.”

A résztvevők közül 241.266 felnőtt nem él egy háztartásban kisgyerekekkel. 41.198, 23.783 és 3.850 él olyan közös háztartásban, ahol 1, 2, illetve 3 vagy több kisgyermek él. A COVID-19-szel történő kórházi kezelés kockázata alacsonyabb volt az egygyermekeseknél, és még mindig alacsonyabb a két vagy több gyermekeseknél, az életkorhoz igazítva a kockázati arány (HR) 0,83 volt gyermekenként (95% CI 0,70-0,99). A nem, a társadalmi-gazdasági nélkülözés, a foglalkozás, a szakmai szerep, az alkalmazottak/nem alkalmazottak státusza, az egyes háztartásokban a felnőttek és serdülők száma, valamint a társbetegség alapján történő kiigazítás mellett gyermekenként 0,89 (95% CI 0,74-1,06). Ugyanolyan nagyságú, de pontosabban becsült összefüggést kaptunk a COVID-19 bármely esetére (teljesen kiigazított modell, HR gyermekenként 0,89; 95% CI 0,84-0,95).”

Több gyerek több bacilussal és vírussal találkozik, így több keresztimmunitást tud a család kialakítani, mivel haza is viszik a fertőzéseket. Így erősebb is az immunrendszerük.

“A háztartási kapcsolataik aránya és súlyossága valószínűleg keresztreaktív immunitást foglal magában az otthonon kívül szerzett endémiás koronavírus-fertőzésekkel szemben, pl. óvodában vagy iskolában. A SARS-CoV-2 N fehérje és az endémiás béta koronavírusok (Cov-OC43 és Cov-NL63 törzs) antigénes hasonlóságának bizonyítékát mostanra a sejtek által közvetített immunitás tanulmányai mutatják be, és bizonyított az antitestek keresztreakciója is – közvetett immunitás. Egy hasonló tanulmány megállapította, hogy a CoV-OC43, amely, mint a SARS-CoV-2 béta-koronavírus, az 5-12 év alatti gyermekeknél volt a leggyakoribb. Harmadszor, a fertőzött (vagy tünetmentes hordozó) gyermekeknek is képesnek kell lenniük szezonális koronavírusok azon felnőtteknek történő továbbítására, akikkel közös háztartásban élnek. Fiatalabb felnőttek (15-44 évesek), ideértve azokat az életkorúakat is, akiknek a háztartásaiban nagy valószínűséggel már kisgyerekek élnek, magasabb szintű antitesttel rendelkeznek az CoV-OC43 N-fehérjéivel szemben, mint az idősebb gyermekkel együtt nem élő felnőttek. “

Tanulmány letölthető itt: https://www.medrxiv.org/content/10.1101/2020.09.21.20196428v1.full.pdf?fbclid=IwAR2yC3B2uCNg8VNDeNydjZkVUP_7_qnCsAgJYN90UgqKAnT4LHwL9Uok1C0

Az immunrendszer működése a covid-19 vírussal szemben

Az emberi test évezredek óta naponta nedvességnek és fertőző mikroorganizmusokat (vírusokat, baktériumokat és gombákat) tartalmazó cseppeknek van kitéve.

Ezen mikroorganizmusok behatolását egy fejlett védekezési mechanizmus – az immunrendszer – akadályozza meg. Az erős immunrendszer a mikrobák hatásának normál napi kitettségén alapszik.

A túl erős higiénés intézkedések káros hatással vannak immunitásunkra.

Az immunrendszer két részből áll: egy veleszületett, nem specifikus immunrendszerből és egy adaptív immunrendszerből.

A nem specifikus immunrendszer első gátat képez: bőr, nyál, gyomornedv, bélnyálka, rezgő szőrsejtek, kommenzális flóra…

Ha kötődnek, a makrofágok a mikroorganizmusok kapszulázását és elpusztítását okozhatják.

Az adaptív immunrendszer a nyálkahártya immunitásából (IgA antitestek, elsősorban a belekben és a tüdő hámsejtjeiben termelődik), a sejt immunitásból (T-sejt aktiváció), amely idegen anyagokkal vagy mikroorganizmusokkal érintkezve keletkezhet, valamint a humorális immunitásból (IgM). és a B-sejtek által termelt IgG antitestek).

A legújabb kutatások azt mutatják, hogy mindkét rendszer nagyon összefonódott.

Úgy tűnik, hogy a legtöbb ember már veleszületett vagy általános immunitással rendelkezik.

A Cell folyóiratban végzett tanulmány azt mutatja, hogy a legtöbb ember nyálkahártya (IgA) és sejtes immunitás (T-sejtek) útján semlegesíti a koronavírust, miközben alig vagy egyáltalán nem tapasztal tüneteket.

Egy német kutatócsoport Tübingenben, Hans Georg Rammensee szárnyai alatt 180 db Sars Cov2 vérpróbát vett olyanoktól, akik a vírus miatt megbetegedtek, vagy pozitív tesztet produkáltak, és ezek mellé vettek még 185 próbát korábbról, 2007-2019- ből a covid előtti időből és megvizsgálták ezeket is. Megállapították, hogy a vérdonorok 80%-a a Sars -cov2 -t megelőző időszakból, akiknek nincsenek is antitestjeik Sars-Cov2 ellen, ezeknek az embereknek a 80%-a aktív reaktív cellával rendelkeznek, melyek felismerik a Sars-cov2-t. Akik átestek a fertőzésen azoknál 100 %-osak ezek a cellák. A válasz azonnal és nagyon erősen jött.

A Sars-Cov2 fertőzések Észak -Európában:

40-50%-a minden tünet nélkül zajlott le

30-40%-nak nem voltak erős tünetei

17 % kapott kórházi kezelést

Tehát 83 % nem volt súlyosan beteg.

A T-sejtes keresztimmunitás vizsgálat alapján az emberek 85 %-a védett.

A legtöbb embernek tehát már van veleszületett vagy keresztimmunitása, mert már kapcsolatban voltak ugyanazon vírus változataival.

A B-sejtek általi antitestképződés (IgM és IgG) immunrendszerünknek csak viszonylag kis részét foglalja el. Ez megmagyarázhatja, miért lehet 5-10% antitest százalék mellett amúgy is csoportimmunitás.

PCR tesztek:

A legtöbb embernek, akinek a tesztje pozitív (PCR), nincs panasza. Immunrendszerük elég erős. A nem specifikus, sok hamis pozitív eredményt adó, majd 40 évvel ezelőtt kidolgozott PCR-teszt használata a vírus megjelenése óta és azóta is exponenciális képet mutat, de ennek a tesztnek a használatát sürgősségi eljárásban fogadtatták el, és soha nem végeztek vele komoly önellenőrzést. Az alkotója egy amerikai biokémikus, Kary Mullis, aki kifejezetten figyelmeztetett arra, hogy ezt a tesztet kutatásra szánták, és nem diagnosztikára.

A PCR-teszt a genetikai anyag amplifikációs ciklusaival működik – a genom egy darabját minden alkalommal felerősítik. Bármilyen szennyeződés (pl. más vírusok, a régi vírusgenomok törmeléke) hamis pozitív eredményeket eredményezhet.

A teszt nem méri, hogy hány vírus van jelen a mintában. A valódi vírusfertőzés a vírusok tömeges jelenlétét, az úgynevezett vírusterhelést jelenti. Ha valaki pozitív eredményt mutat, ez nem azt jelenti, hogy az illető valóban klinikailag fertőzött, beteg vagy beteg lesz. Koch posztulátuma nem teljesült (“A fertőzöttnek minősített páciensben talált tiszta kórokozó produkálni legyen képes ugyanazokat a panaszokat egészséges embereknél”).

Mivel a pozitív PCR-teszt nem jelzi automatikusan az aktív fertőzést vagy fertőzőképességet, ez nem indokolja a bevezetett társadalmi intézkedéseket, amelyek kizárólag ezeken a teszteken alapulnak.

Moralitás amely szintén nem indokolja a maszkviselést:

A mortalitás a vártnál sokszor alacsonyabbnak bizonyult, és közel volt a normál szezonális influenzához (0,1-0,5%).

A WHO John Ioannidis professzor (Stanford) számításai alapján kiadta hivatalos állásfoglalását: a specifikus szérum antitestek alapján igazolt koronavírus fertőzöttek halálozásának középértéke 0.23%. Mindez a szám a 70 évesnél fiatalabb populációban 0.05%.

A WHO közleménye az alábbi linken letölthető:

Különbség van a korona vírussal együtt történő halál és a koronavírus által előidézett halál között. Az emberek gyakran egyszerre több vírus és potenciálisan patogén baktérium hordozói. Figyelembe véve azt a tényt, hogy a súlyos tünetekkel küzdő emberek többsége további patológiában szenvedett, nem lehet egyszerűen arra következtetni, hogy a koronafertőzés volt a halál oka. A statisztikákban ezt többnyire nem vették figyelembe.

A legkiszolgáltatottabb csoportok egyértelműen azonosíthatók. Az elhunyt betegek túlnyomó többsége 80 éves vagy annál idősebb volt. Az elhunytak többségének (70%), 70 évnél fiatalabbak, mögöttes rendellenességei voltak, például szív- és érrendszeri szenvedések, diabetes mellitus, krónikus tüdőbetegségek vagy elhízás. Magyarországon jelenleg a boncolás tiltott, tehát semmilyen konkrét bizonyosságot nem lehet szerezni afelől, hogy az illető valójában miért halt meg.

A fertőzöttek túlnyomó többsége (> 98%) nem, vagy alig betegedett meg, vagy spontán gyógyult meg.

Covid-19 szaporodása:

A terjedés csepegtető fertőzéssel (csak köhögő vagy tüsszentő betegeknél) és aeroszolokkal történik zárt, nem szellőző helyiségekben. A szabadban tehát a szennyezés nem lehetséges. Az érintkezés nyomon követése és az epidemiológiai vizsgálatok azt mutatják, hogy az egészséges emberek (vagy pozitívan tesztelt tünetmentes hordozók) gyakorlatilag nem képesek továbbadni a vírust.

Mindez komolyan megkérdőjelezi az egészséges emberek társadalmi elkülönítését és a kötelező szájmaszkok politikáját – ennek nincs tudományos alapja.

Összesített információk a covid-19 vírusról az orvosok szemszögéből:

Köszönettel: Felelős Szülők és Emberek Társasága

(FÉSZEK)

Kelt: 2020.november.03.

Tudományos hivatkozások:

  1. bin-Reza F és mtsai. Maszk és légzőkészülékek használata az influenza átterjedésének megakadályozására: A tudományos bizonyítékok szisztematikus áttekintése. Resp Vírusok 2012; 6 (4): 257-67.
  2. Zhu JH és mtsai. Az N95 légzőkészülék és a műtéti arcmaszk hosszú ideig tartó viselésének hatásai: kísérleti tanulmány. J Lung Pulm Resp Res 2014: 4: 97-100.
  3. Ong JJY és mtsai. Az egyéni védőeszközökhöz kapcsolódó fejfájás – keresztmetszeti tanulmány a fronton dolgozó egészségügyi dolgozók körében a COVID-19 alatt Fejfájás 2020; 60 (5): 864-877.
  4. Bader A és mtsai. Előzetes jelentés a műtéti maszk okozta oxigénhiányról a nagyobb műtét során. Neurocirugia 2008; 19: 12-126.
  5. Shehade H és mtsai. Vágóél: A hipoxiával indukálható faktor-1 negatívan szabályozza a Th1 funkciót. J Immunol 2015; 195: 1372-1376.
  6. Westendorf AM és mtsai. A hipoxia fokozza az immunszuppressziót azáltal, hogy gátolja a CD4 + effektor T-sejtek működését és elősegíti a Treg aktivitást. Cell Physiol Biochem. 2017; 41: 1271-84.
  7. Sceneay J és mtsai. A hipoxia által vezérelt immunszuppresszió hozzájárul a metasztázis előtti réshez. Oncoimmunology 2013; 2: 1 e22355.
  8. Blaylock RL. Immunizgató mechanizmusok a glioma proliferációjában, inváziójában és alkalmi metasztázisában. Surg Neurol Inter 2013; 4: 15.
  9. Aggarwal BB. Nucler faktor-kappaB: Az ellenség belül. Cancer Cell 2004; 6: 203-208.
  10. Savransky V és mtsai. A krónikus intermittáló hypoxia érelmeszesedést vált ki. Am J Resp Crit Care Med 2007; 175: 1290-1297.
  11. Baig AM és mtsai. A CNS-t célzó COVID-19 vírus bizonyítékai: szöveteloszlás, gazda-vírus kölcsönhatás és javasolt neurotrop mechanizmusok. ACS Chem Neurosci 2020; 11: 7: 995-998.
  12. Wu Y és mtsai. Idegrendszeri érintettség a COVID-19 és más koronavírusok fertőzése után. Agyi viselkedés és immunitás, sajtóban.
  13. Perlman S és mtsai. Neurotrop egér koronavírus terjedése a központi idegrendszerbe a trigeminális és a szagló idegeken keresztül. Virology 1989; 170: 556-560.

2020. november 03. - Andre Lowoa

Szent Hubertus

Az erdészek, vadászok, lövészcéhek védőszentjének napja, ismét az élet örömeire fordította az élők figyelmét, melyet nagy eszem-iszommal ünnepeltek a vadászok.
Szent HubertHubert (727) a legenda szerint hercegi család elkényeztetett sarjadéka volt, aki teljesen a világi örömöknek élt. Egyszer nagypénteken is kiment vadászni: hirtelen egy szarvas tűnt föl előtte, amely agancsai között keresztet viselt. A látomás annyira megrendítette, hogy életét megváltoztatta. Annyi kétségtelen, hogy Lüttich első püspöke volt. Szentelését - ismét a legenda szerint - maga a pápa végezte. Amikor a püspöki öltözetet átadta neki, a stóla hiányzott. Erre egy mennyei angyal jelent meg, és stólát nyújtott át neki, amelyet ereklye gyanánt őriznek, és máig azokra teszik, akiket veszett kutya harapott meg.

Minden hazugságot le kell tépni, minden hazugságot meg kell szüntetni, amig még lehetőség van, senki ne mondja, hogy ő nem tudta, mert a 7 éves gyereknek több esze van, ha használja

2020. november 02. - Andre Lowoa

 

JÁRVÁNYRÓL SZÓ SINCS
Doktor Gődény 2020. nov. 2.
 
SZERINTETEK?
Remélem egyre világosabb mindenki számára, hogy JÁRVÁNYRÓL SZÓ SINCS, hanem az emberi tartás és önbecsülés feladásának rafinált tesztelése folyik, és ez alapján apró lépésekkel annak leépítése a cél!

Nem is hozhatnánk jobb példát erre a Szlovákiában történteknél, ahol 3.625.332 ember tesztelése után 38.358 fertőzőt találtak, AKIK PERSZE NEM IS BETEGEK, különben orvoshoz mentek volna. Ez alig 1%, viszont akik belementek a „propaganda játékába”, az a lakosság több mint fele, ami annyit jelent, hogy VELÜK MÁR NEM LESZ GOND, azt fogják majd csinálni, amit a média és a politika akar…

Bízzunk abban, hogy ez a szám nálunk azért jobb, és ha azt fogják mondani a tévében vagy a parlamentben, hogy ugorjunk a kútba, NEM FOGJA EZT A FÉL ORSZÁG MEGTENNI!
A képen a következők lehetnek: 1 személy, , szöveg, amely így szól: „ΤΑ 3 Amikor a cél érdekében teljesen hülyét csinálunk magunkból, és csak mi nem vesszük észre! 18:46 SOK(K) HŰHÓ SEMMIÉRT MOLSKY KLUB DETI Marek Krajči Szlovák egészségügyi miniszter Színház az egész világ! (W. Shakespeare) Szlovákiában 1% alatt a pozitív esetek száma!”
Szerző: Techet Péter
2020. május 14. csütörtök, 13:52
Elsősorban a jelenlegi pápával kritikus katolikus egyházi vezetők adtak ki nemrég egy nyílt levelet, amiben kétségbevonják a vírus súlyosságát. Szerintük a járványhelyzetet arra használják bizonyos „hatalmak”, hogy „egy világkormányt” állíthassanak fel.

Több katolikus bíboros és püspök is május 8-án felhívást tett közzé „a katolikusokhoz és minden jószándékú emberhez”. A nyílt levél több nyelven jelent meg egyszerre, köztük magyarul is. (Itt olvasható el az egész szöveg.)

Az aláírók – így többek között Gerhard Ludwig Müller, a pápai Hittani Kongregáció (azaz a katolikus egyház legfőbb tanítóhivatalának) egykori vezetője (nyitóképen), a nevesebb aláírók listája itt olvasható – azt hangsúlyozzák, hogy

„vannak olyan hatalmak, amelyek abban érdekeltek, hogy pánikot keltsenek a világ népességében”.

 

A feltételezett világösszeesküvés célja az aláíró egyházi vezetők szerint „a mindenre kiterjedő ellenőrzést gyakorló Világkormány megvalósításának” tervébe illeszkedik.

 




A szórakozóhelyeket be kell zárni

Orbán Viktor rendkívüli bejelentésében elmondta azt is: a szórakozóhelyeket bezárják, mert az operatív törzs jelentése szerint a szabályok betartását egész egyszerűen lehetetlen kikényszeríteni ezeken a helyeken.

Sűrített tömegközlekedés, ingyenes parkolás

A tömegközlekedésben a zsúfoltság mérsékléséért a csúcsforgalomban járatsűrítést rendeltek el, a parkolást pedig újra ingyenessé tették - ismertette a kormányfő.

Mozik, színházak, sport és egyéb rendezvényeken kötelező távolság és maszkviselés

Rendezvényeken, sportrendezvényeken, mozikban és színházakban csak minden harmadik széken lehet majd ülni, és kötelező a maszkhasználat. A hatóságok minden rendezvényt ellenőrizni fognak, ha kell, pénzbírságot szabnak ki, és azokat a helyeket, ahol nem tartják be az előírásokat, azonnal bezárják - mondta Orbán Viktor.
"Aki nem tartja a szabályokat, nem hordja a maszkot, nem tartja a védőtávolságot, az nem csak a saját, de mások életét is veszélybe sodorhatja" - hangsúlyozta.

Nyugaton rossz a helyzet, a kórházak nagy nyomás alatt vannak

A kormányülés után - amelyen áttekintették a járványügyi helyzetet Magyarországon és európai összefüggésben - Orbán Viktor kifejtette: a járvány terjedése felgyorsult, Ausztriában már másfélszer annyi az egymillió lakosra jutó fertőzött, mint Magyarországon, "nyugatabbra pedig még ennél is rosszabb a helyzet".
Közölte: ez azért fontos, mert tapasztalataik szerint Magyarország 5-7 nap késéssel követi Ausztriát. Ha így lesz, akkor december közepére a kórházak elérik a teljesítőképességük határát - mondta.

Meg kell védeni az időseket és a kórházak teljesítőképességét

Úgy látja, a járvány most is - éppúgy, mint tavasszal - az idősek és a krónikus betegek életét veszélyezteti leginkább, "vagyis a szüleink és a nagyszüleink komoly veszéllyel néznek szembe".
A kormányfő kijelentette: eljött az ideje, hogy újabb lépéseket tegyenek, hogy megvédjék a kórházak működőképességét és az idősek életét is.

A rendkívüli jogrend gyors cselekvést tesz lehetővé

Úgy fogalmazott: a politikai vitákat most félre kell tenni, "gyors cselekvésre és időben meghozott intézkedésekre lesz szükségünk".
Emlékeztetett: legutóbb is két hét kellett, hogy az Országgyűlés olyan jogszabályokat fogadjon el, amelyekkel büntetni lehet a maszkviselés szabályainak megsértését. "Ez abszurd, ebben a helyzetben végképp abszurd" - vélekedett.
"Ha a vírus terjedése gyors, akkor nekünk is gyorsnak kell lennünk" - indokolta Orbán Viktor a rendkívüli jogrend ismételt bevezetését.

Köszönet az orvosoknak és az ápolóknak

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy az orvosok bérét megemelik, a védekezéshez szükséges eszközök a kórházak rendelkezésére állnak, kórházi ágyak tekintetében Európában a harmadik, a lélegeztetőgépek esetében pedig "világelsők vagyunk".
"Orvosaink és ápolóink továbbra is világszínvonalon végzik a munkájukat, és mindent megtesznek, hogy meggyógyíthassák a betegeket" - hangsúlyozta.

Magyarország több fronton is tárgyal a vakcináról

Ez sok, szinte emberfeletti, de mégsem elég. "A végső megoldás ugyanis a vakcina, de a vakcina már látótávolságon belül van. (...) Addig kell kitartani, amíg a vakcina meg nem érkezik" - mondta, jelezve, hogy Magyarország tárgyal az EU-val, Oroszországgal, Kínával és Izraellel is.

Együtt újra sikerülni fog

Orbán Viktor videonyilatkozatát azzal zárta, hogy a helyzet komoly, de tavasszal egyszer már sikerült. "Ha összefogunk, és betartjuk a szabályokat, együtt újra sikerülni fog" - jelentette ki.

A bejelentett intézkedésekről szóló Magyar Közlöny elérhető itt.



„Több mint 20 éve vagyok fertőző betegségekre szakosodott orvos, naponta látok beteg embereket. Kis kórházakban és Afrika legszegényebb területein dolgoztam. HIV / AIDS, hepatitis, tuberkulózis, SARS, kanyaró, szamárköhögés, diftéria… kevés olyan betegség van, amivel nem találkoztam. A SARS kivételével nagyon kevés miatt éreztem sebezhetőséget, túlterheltséget vagy egyenesen félelmet.
Nem félek a COVID-19-től. Sokkal inkább aggasztanak a világszerte gyorsan terjedő járvány következményei. Jogosan aggódom az idős emberekért, akiknek gyenge az egészségi állapota, és akiknek a legtöbbet kell szenvedniük ebben a helyzetben. De nem félek a Covid-19-től.
Leginkább a pánik és a félelem hullámától tartok, amely magával ragadta a társadalmat, ami miatt az emberek kétségbeesve halmoznak fel mindenféle tartalékokat, mintha egy atombunkerben készülnének meghúzódni egy posztapokaliptikus világban.
Félek amiatt, hogy a kórházakból és más sürgősségi intézetekből ellopják az N95-ös maszkokat, pedig itt az orvosoknak és a személyzetnek valóban szükségük lenne ezekre, és ehelyett az emberek reptereken, kávézókban, bevásárlóközpontokban viselik őket, és ezzel csak tovább növelik a pánikot.
Félek attól, hogy a kórházakat ellepik azok az emberek, akik úgy gondolják, valószínűleg nem kapták el a vírust, de jobb, ha eljönnek ellenőrzésre, mert soha nem lehet tudni… és ennek azok a betegek fizetik meg az árát, akiknek tüdőgyulladásuk, szívelégtelenségük, agyvérzésük van, mert az orvosoknak és ápolóknak nem lesz idejük ellátni őket.
Attól tartok, hogy az utazási korlátozások olyan drasztikusak lesznek, hogy a családoknak nem lesz lehetőségük találkozni, esküvőkön, temetéseken, stb.
Attól tartok, hogy a pánik a gazdaság összeomlásához, sok vállalkozás csődjéhez és végül globális recesszióhoz vezet.
De leginkább attól félek, hogy milyen üzenetet adunk át a gyerekeinknek, ha szembe kell nézniük egy fenyegetéssel. Ahelyett, hogy észszerűségre, altruizmusra, empátiára tanítanánk őket, azt mondjuk nekik, hogy gyanakodjanak, féljenek, védekezzenek, és csak a saját maguk érdekeivel törődjenek.
A COVID-19-nek még távolról sincs vége. Előbb-utóbb mindenkinek lesz olyan barátja, családtagja, ismerőse, akit megfertőz. Erre fel kell készülnünk, nem hitethetjük el magunkkal, hogy velünk nem történhet meg.
Az az igazság, hogy a vírus nem okoz akkora kárt. A saját viselkedésünk, a „csak nekem legyen jó” típusú hozzáállás azonban katasztrofális következményekkel járhat.
Könyörögve kérek mindenkit, csillapítsuk az indokolatlan félelmet, a pánikot, de készüljünk fel mentálisan minden eshetőségre. Most lehetőségünk van megtanulni, kicsiknek és nagyoknak egyaránt, mit jelent a megfelelő higiénia, és mennyire fontos a fertőző betegségek megelőzésében.
Lépjünk fel közösen ez ellen a kihívás ellen, egymás iránti együttérzéssel, türelemmel, mindig és mindenekelőtt keressük az igazságot, a tényeket, és tájékozódjunk a megfelelő forrásokból, ne figyeljünk a pletykákra és spekulációkra.
Tények félelem helyett. Tiszta kéz. Nyitott szív.
A gyerekeink hálásak lesznek majd érte.”
Abdu Sharkawy, fertőző betegségekre szakosodott orvos.






 

2020. november 02. - Andre Lowoa

Halottak napja

Halottak napját 998 óta tartják november 2-án. Ez az ünnep összefügg azzal a századvégi szorongásos hangulattal, mely 1000-re a világvégét várta. Ilyen elképzelések mellett igyekeztek a halottakkal "jóban lenni", az elhunytak szellemeivel jó barátságba kerülni. A sírokon gyertyát gyújtottak, hogy "szegény, fázós lelkek annak fényénél melengethessék magukat". A november 2-i halottak napja konkrétan Sz. Odiló clunyi apáttól (962-1048,) ered. Ő ezt az emléknapot a Cluny anyaegyház alá tartozó minden bencés házban bevezette. Ez a rendelete (998) mindmáig fennmaradt. Az ezredvégi világvége várás elmúltával azonban az ünnep megmaradt, egyre inkább elterjedt, és a 14. századtól Róma is átvette.
Bár a Mindenszentek napja néhány száz évvel korábbi, mégis mint a halottak napjának vigíliája ment át a gyakorlatba. Halottak napjaE két napon nem csak az egyház, de az egész társadalom is a halottjairól emlékezik meg. A temetőket kitisztítják, a sírokat feldíszítik, és mindenszentek estéjén gyertyákat égetnek a sírokon, vagy otthon, a lakásban. Számos templomban rekviemmel emlékeznek a halottakra.
A néphit szerint ilyenkor hazalátogatnak a halottak, ezért néhány vidéken a halott családtagoknak is terítettek az asztalnál. A gyertyagyújtás is mágikus szokást idéz, arra szolgál, hogy a sírjukból e napon kiszabadult lelkek visszataláljanak a helyükre, és ne kísértsék az élőket. Régebben a falusi nép vígságos torral emlékezett az elhunytakra.
Sokfelé szokás volt, hogy a halottak számára megterítettek, kenyeret, sót, vizet tettek az asztalra (a bukovinai magyarok körében pedig még a temetőbe is vittek ennivalót s a sírokra helyeztek belőle, a maradékot pedig a koldusoknak adták). Székely népszokás szerint egész kemencére való cipót sütöttek, amelynek Isten lepénye vagy halottak lepénye volt a neve. Ezt kiosztották a templom előtt gyülekező szegények között. Többfelé úgy tartották, hogy Mindenszentek és Halottak napja közti éjszakán a halottak miséznek a templomban, és amíg a harang szól, hazalátogatnak szétnézni. Ezért minden helyiségben lámpát gyújtottak, hogy az elhunytak eligazodjanak a házban. A hagyományos paraszti közösségek egy részében "a halottak hetén" munkatilalom van: nem szabad földet művelni, mosni, meszelni, káposztát elsózni, hogy "ne zavarják a holtakat", s "mert a besózott káposzta meglágyul", és mert mindez bajt hozhat a ház népére. Ehelyett őröltek, kukoricát morzsoltak.
Egyes helyeken halottak napján - a holtak nyugalma érdekében - a gazdaemberek tartózkodtak a mezei munkától. Számos vidéken a halottak napjának hetében tilos volt a mosás, mer különben "vízben állnak a halottak". Gazdasági hagyományok is kötődnek e két naphoz. Az állatok sok helyütt ilyenkor szorultak be az istállóba. Néhány faluban a cselédek és pásztorok felfogadásának napja is ez a két nap. Az öregek a Mindenszentek napján levágott cserfaágból jósolták az időjárást: ha az ág belül száraz volt, kemény hidegekre, ha nedves volt, lucskos, enyhébb télre következtettek.



November 2.   Halottak napja

A Mindenszentek napja még azoknak az ünnepe, akikről a naptár név szerint nem emlékezik meg. A IX. század óta kötelező ünnep. Városon és falun egyaránt a halottakra emlékezés ünnepe: a sírok rendbehozatala, feldíszítése, gyertyagyújtás a halottak tiszteletére. A néphit szerint ilyenkor hazalátogatnak a halottak, ezért sokfelé szokás volt, hogy számukra is megterítenek: kenyeret, sót, vizet tesznek az asztalra. Halottak napján, sot hetében mosási tilalom volt érvényben, mert a néphit szerint a hazajáró halott vízben állna. Ezen a napon tiltották a munkát, mert megzavarja a holtak nyugalmát.



Halottak napja

Székelykevén, halottak napjára virradó éjjel, ha valaki álmában eszik a halott családtaggal, hogy az ne váljon hazajáró lélekké, valamilyen ételt átvisznek a szomszédba.

Ez a nap is még a halottaké. Az élőknek tilos a munka. Szlavóniában semmiféle földmunkát nem szabad végezni, hogy ne háborgassák a halottakat. Ha véletlenül valaki mégis vetne, vagy más hasonló munkát végezne, keléses lesz. Doroszlón szintén nem végeztek földmunkát, a lovakat sem fogták be. Az ok: ne nyugtalanítsák a halottakat. Hasonló okból nem ajánlatos az asszonyoknak sem mosni. Ha megtennék, a család halottjai vízbe kerülnének.


Ha e napon esik az eső, a csantavériek szerint sok felnőtt halott lesz.

Szajánban ezen a napon liszttel, gabonával, főzelékkel, kaláccsal ajándékozták meg a koldusokat.

süti beállítások módosítása