Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

100 éve győzött német ügynökből lett bolsevik vezér Lenin, a modern terrorizmus atyja

2017. november 07. - Andre Lowoa

lenin-mausoleum-2.jpg

 

A 20. századi diktátorok közül alighanem Lenin élete a legtalányosabb. A modern kori terrorizmus atyja, a koncentrációs táborok kitervelője, fizetett német ügynök volt, de milliók szemében továbbra is jóságos és bölcs nagyapó, akinek mauzóleumánál állandó sor kígyózik.

 

Lenin életének valós tényei csak halála után hetven évvel, jóval a Szovjetunió összeomlását követően váltak hozzáférhetővé, addig csak a pártvezetés által sorról sorra cenzúrázott hivatalos életrajzokból lehetett tájékozódni. Ezek azonban kommunista hagiográfiák, a világforradalom ateista szentjének a legendáriumai voltak. Az elmúlt húsz évben azonban több részletes mű megjelent Leninről, amelyek bemutatják, milyen számítóan kegyetlen és könyörtelen, ugyanakkor alapvetően gyáva és amorális ember volt a világ leghíresebb forradalmára. Életrajzírói is jobbára értetlenül állnak az előtt, hogy személye körül mégis megmaradt a szovjet időkben kiépült kultusz, miközben az utána következő 20. századi politikai szörnyek – köztük is a két legvéresebb: Sztálin, Hitler – történelmi emlékezete méltán gyűlölt és megvetett.

Ennek az illúziónak egyik oka, hogy Leninből először Sztálin faragott tudatosan ikonná merevített hőst, hogy saját uralmát hitelesítse, majd halála után a szovjet és más országok kommunista vezetői idealizálták a „lenini utat”, amihez úgymond „vissza kell térni”, mert az a forradalom és szocializmus „tiszta mintája”. A „Sztálin rossz, Lenin jó” klisét ma is sokan vallják a baloldalon, főként a nyugati világban, ahol soha nem kellett megtapasztalni, milyen is a valóságos leninizmus.

A legenda továbbélésében közrejátszik az is, hogy Lenint több mint negyedszázaddal az általa létrehozott rendszer bukása után sem sikerült eltemetni. Többször újra balzsamozott, preparált holtteste ma is ott fekszik közszemlére téve Moszkva szívében. Lenin eltemetésére a közeljövőben nem is számíthatunk, mert a jelenlegi orosz vezetés – bár nem titkolja Lenin bűneit – nem tervezi a bizarr Vörös téri mauzóleum felszámolását, sőt 2011-ben nagy költséggel teljesen fel is újították a vörös gránittal borított kultuszhelyet. Így aztán, ha Lenin nem is él, de – szimbolikus értelemben – nem is halt meg.

http://vigyazo.blog.hu/2017/11/07/100_eve_gyozott_lenin_a_modern_terrorizmus_atyja

Migránslázadás Düsseldorfban – rendőrökre támadtak (videó)

2017. november 05. - Andre Lowoa

Több ezer kurd etnikumú tüntető vonult az utcára Düsseldorfban (Németország), és azt követelték, hogy a török hatóságok engedjék szabadon a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) bebörtönzött vezetőjét. A tüntetés erőszakossá vált, a migránsok rátámadtak a rendőrökre.

A német sajtó szerint a tüntetők Abdullah Ocalan, a PKK bebörtönzött vezetőjének szabadon engedését követelték. A tüntetés egy ponton erőszakossá vált, a feldühödött migránsok rátámadtak a rendőrökre. A rendőrség könnygázzal és vízágyúval oszlatta a tüntető migránsok tömegét, hogy megakadályozza a helyzet további eszkalálódását – derült ki a Deutsche Welle beszámolójából. A tüntetésen eddig legkevesebb hét személyt őrizetbe vettek.

A német sajtó szerint több mint hatezer kurd vett részt a tüntetésen. A migránsok egy terrorszervezet vezetőjének szabadon engedését követelték: a Kurdisztáni Munkáspárt egy az állam ellen fegyveres harcot folytató szeparatista csoport, amit Törökországban terrorszervezetként tartanak nyilván, ezért talán nem túlzás terrorszervezetnek nevezni.

A migránsok által támogatott terrorszervezet egyébként az Egyesült Államokban és az Európai Unióban is be van tiltva, emiatt a tüntetők számára nem volt engedélyezett a PKK zászlajának vagy a bebörtönzött vezető arcképének megjelenítése a tömegdemonstráción. Mint a fotón is látható, a migránsok nem tartották be a német törvényeket, és a terrorszervezet zászlaja és vezetőjének számos arcképmása feltűnt a tömegben.

Korábban a két ország közt komoly diplomáciai bonyodalmakat okozott, amikor kiderült, hogy Kölnben a kurd kulturális fesztivál a terrorszervezet szervezésében zajlott. Szeptemberben Törökország behívatta a német nagykövetet az eset kapcsán.

http://www.hidfo.ru/2017/11/migranslazadas-dusseldorfban-rendorokre-tamadtak-video/




Eltűnt harmincezer migráns Németországban

Németországban nyoma veszett több mint harmincezer elutasított menedékkérelmű migránsnak, akiket emiatt nem tudnak eltávolítani az országból. A migránsjogvédők statisztikai hibára hivatkoznak.

Németországban ismeretlen a tartózkodási helye több mint 30000 migránsnak, akiknek menedékkérelmeit elutasították. A civil szervezetek szerint csak statisztikai hiba történt, és az eltűnt migránsok nem is léteznek.

A Bild német napilap beszámolójában az áll, hogy a kormány Külföldi Állampolgárok Központi Nyilvántartása szerint tavaly év végéig több mint 54000 migráns kellett volna elhagyja az országot, de mindössze 23000 fő vette igénybe az ehhez elérhető juttatásokat.

“Nem zárható ki, hogy azok a személyek, akiket az ország elhagyására köteleztek, már elhagyták az országot, vagy az országban tartózkodnak anélkül, hogy a tartózkodási helyük ismert lenne” – mondta a belügyminisztérium szóvivője a Bildnek nyilatkozva.

A lap szerint a minisztérium egy másik szóvivője pedig azt mondta, lehetséges, hogy csak statisztikai hiba történt. Ugyanezt az álláspontot képviselik a bevándorlást támogató civil szervezetek is, akik azt állítják, hogy csak valaki elszámolt valamit a hivatalban, és ilyen módon jött ki az az eredmény, hogy harmincezer migráns hollétével nem tudnak elszámolni a hatóságok. A Pro Asyl migránsjog-védő szervezet az információ nyilvánosságra jutása után kiadott egy közleményt, miszerint a Bildben megjelent adatok statisztikailag nem helytállóak.

Bernd Mesovic, a bevándorláspárti szervezet jogvédelemért felelős igazgatója ráadásul azt mondta, “pusztán az a tény, hogy nem ismert a tartózkodási helyük, nem jelenti, hogy illegalitásba vonultak.” Mesovic kifejtette; amiatt sem lehet tudni biztosan, hogy eltűnt-e a harmincezer migráns, mert

senki sem ellenőrzi, melyikük hagyta el az országot, ha nincsenek veszélyes személyként nyilvántartva.

“Az emberek elhagyhatják Németországot, amikor akarják, és amikor megteszik, erről nem értesítik a hatóságokat” – mondta. A jogvédő szerint a migránsok gyakran érkeznek úgy Németországba, hogy utána továbbutaznak más uniós tagállamba. Szerinte a migránsok túl sokat kell várakozzanak a menedékkérelmük elbírálására, emiatt továbbutaznak és más EU-tagállamban is megpróbálkoznak a menedékkérelem beadásával.

Az NGO-vezető emellett azzal érvelt, hogy a migránsok közül sokan visszatérnek származási országaikba, miután már hónapokat vártak Németországban a menedékkérelem elbírálására. “Ezt azonban nehéz ellenőrizni” – mondta, visszautalva arra, hogy az Európai Unió területére érkező migránsok gyakorlatilag nem találkoznak határellenőrzéssel.

http://www.hidfo.ru/2017/11/eltunt-harmincezer-migrans-nemetorszagban/

Szerb külügyminiszter: nem jövedelmező a Nyugattal egyirányú kapcsolat fenntartása

2017. november 04. - Andre Lowoa

Szerbia külügyminisztere éles kritikát fogalmazott meg azzal szemben, hogy az amerikai diplomaták szerint a szerb vezetőknek választaniuk kell Kelet és Nyugat közt. A szerb gazdaság 477%-os növekedést produkált a hidegháborús mentalitás elutasításával.

Élesen kritizálta az amerikai diplomatákat Ivica Dacic szerb külügyminiszter, amiért nyomást gyakorolnak a szerb kormányra és megpróbálják elérni, hogy Belgrád lerontsa kapcsolatait az amerikai külpolitika által riválisnak tartott országokkal. Elmondása szerint Szerbia a nyomásgyakorlás ellenére is fenntartja az egyensúlyi külpolitikát, és saját érdekei mentén fog eljárni.

Az eurázsiai ügyekért felelős amerikai államtitkár, Hoyt Brian Yee Belgrádban tett látogatása során azt mondta a szerb vezetőknek, hogy “nem ülhetnek két széken egyszerre”, választaniuk kell az amerikai vagy az orosz vezetésű tömb közt. Egyértelmű, hogy Hoyt Brian Yee melyiket részesítené előnyben.

A szerb külügyminiszter azonban nem fogadta el az amerikai “iránymutatást”. Ivica Dacic egyértelműen kijelentette; Szerbia továbbra is kiegyensúlyozott kapcsolatokat próbál fenntartani az Egyesült Államokkal, az Európai Unióval, Oroszországgal és Kínával.

“Amit nem akaruk, hogy egyszer valaki kihúzza a széket alólunk”

– mondta Dacic a Reutres hírügynökségnek nyilatkozva.

Szerbia mindeddig jövedelmező kapcsolatot tudott fenntartani a különböző nagyhatalmi tömbökhöz tartozó országokkal. Fő kereskedelmi partnerei Németország, Olaszország, Oroszország és Kína. Ausztria, Görögország és az Egyesült Államok szintén jelentős befektetésekkel van jelen Szerbiában, miközben Oroszország az olaj és gáz elsődleges forrása maradt. Kína Szerbiát tette meg az “Egy öv, egy út” beruházásainak központjává, ami a kínai és európai piacok közti kritikus fontosságú geopolitikai kapcsolat.

A szerb gazdaság mindeddig hasznot húzott abból, hogy kiegyensúlyozott, többirányú kapcsolatokat tartott fenn; a Világbank szerint a szerb GDP a 2000-ben mért 6,5 milliárd dollárról 2017-re 38 milliárd dollárra növekedett –

ez 477%-os növekedés, mindössze 17 év alatt.

Az Oroszországgal ápolt kapcsolat politikailag is hasznos volt Szerbia számára. Miközben a nyugati országok támogatták az ország területi egységének megbomlását, Oroszország nem ismerte el független országként Koszovót, és egyértelművé tette; vétójogával megakadályozza Koszovó ENSZ-hez történő csatlakozását. Ugyanakkor, az ENSZ 193 tagállama közül 110 elismeri Koszovót független országként.

Dacic határozottan kijelentette; a “két széken ülésnek” kézzel fogható előnyei vannak, például az, hogy Oroszország nem ismerte el az ország területi egységének megbomlását. Emellett kontrasztott vont Koszovó és Katalónia függetlenedése közt; utóbbi esetben a nyugati országok támogatják a területi egység fenntartását, míg Szerbia esetében a szeparatisták oldalára álltak.

Dacic azonban egyértelművé tette, hogy a nyugati országok még jóvá tehetik ezt a sajnálatos hibát. A külügyminiszter korábban egy olyan megoldást javasolt, miszerint Koszovó Szerbia részeként teljes autonómiát kapna, és Belgrádnak lehetősége nyílna a Koszovóban élő 120000 szerb védelmére. Mint mondta, ez a megoldás lehetővé tenné, hogy a következő száz évben ne legyen háború Koszovó és Szerbia közt.


http://www.hidfo.ru/2017/11/szerb-kulugyminiszter-nem-jovedelmezo-a-nyugattal-egyiranyu-kapcsolat-fenntartasa/

A Fenevad letartóztatta Katalónia demokratikusan választott kormányát

2017. november 03. - Andre Lowoa

A katalán kormány nyolc tagját helyezték előzetes letartóztatásba a spanyol hatóságok csütörtök délután. A minisztereket lázadással és közpénz eltulajdonításával vádolják.

Az október 1-i függetlenségi referendum miatt a spanyol hatóságok által hivatalából menesztett kilenc miniszter közül többet őrizetbe vettek tegnap, jelenleg nyolc miniszter marad előzetes letartóztatásban. Oriol Junqueras volt katalán alelnököt, a függetlenségi mozgalom vezetője, Carles Puigdemont jobb kezét szintén őrizetbe vették. Emellett számos vezető tisztviselőt letartóztattak a spanyol hatóságok: köztük Raül Romeva volt külügyminisztert, Carles Mundó igazságügyi minisztert és Joaquim Forn belügyminisztert.

Az őrizetbe vett személyek közül egyet szabadon engedtek; Santi Vila gazdasági miniszter még az előtt benyújtotta lemondását, hogy a katalán parlament megszavazta a függetlenség kikiáltását, emiatt őt nem ugyanazon vádak mentén kezelik a spanyol hatóságok.

A madridi kormány emellett arra kérte a bíróságot, hogy adjon ki letartóztatási parancsokat Puigdemont és négy másik miniszter ellen, akik a katalán hivatalok lefejezése előtt elhahgyták az országot. A menesztett katalán elnök Brüsszelben tartózkodik, és azt nyilatkozta, csak akkor tér vissza Spanyolországba, ha tisztességes eljárásban részesül. Puigdemont emellett felszólította a spanyolokat, hogy engedjék szabadon a menesztett katalán kormány elfogott tagjait, akiknek bebörtönzése szerinte “komoly hiba volt.”

Amennyiben a spanyol bíróság a nemzetközi elfogatóparancsok kiadása mellett dönt, a belgiumi hatóságoknak 15 nap áll rendelkezésre Puigdemont letartóztatására, vagy annak megtagadására pl. politikai diszkrimináció vagy más indok mentén, így Puigdemont gyakorlatilag amiatt tartózkodik Brüsszelben, hogy lépéskényszerbe hozza az Európai Uniót.

Katalónia október elején tartott népszavazást a Spanyolországtól elszakadásról. A szavazás során a választók 90%-a a függetlenség mellett döntött. Később Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök feloszlatta a katalán regionális parlamentet és közvetlen kormányzás alá vonta Katalóniát.

A katalán vezetők szerint politikai foglyoknak minősülnek és letartóztatásuk ellent mond a demokratikus alapelveknek, mert a spanyol hatóságok demokratikusan megválasztott vezetőket börtönöztek be.

http://www.hidfo.ru/2017/11/letartoztattak-katalonia-kormanyat/

 

A Tízszarvú Fenevad nem ad menedékjogot a katalán elnöknek

A Katalónia volt elnöke, Carles Puigdemont elhagyta Spanyolországot és Belgiumba menekült, miután a hatóságok európai elfogatóparancsot kértek rá és a kormány négy másik tagjára, akik nem akartak önként rácsok mögé vonulni. Egy belgiumi miniszter szerint azonban nem sok esély van arra, hogy menedékjogot kapnak.

Belgium energiaügyi minisztere, Marie-Christine Marghem szerint nincs lehetőség arra, hogy országa menedékjogot adjon Carles Puigdemont katalán vezetőnek, mert nincs veszélyben az élete és nem megalapozott a menedékkérelem. Elmondása szerint a belgiumi bíróság foglalkozni fog ezzel a kérdéssel, ha a katalán vezető menedékjogi kérelmet nyújt be, de a belgiumi kormány

“nem avatkozik be egy demokratikus alapokon álló, szuverén ország belügyeibe.”

– derült ki a Le Soir beszámolójából.

A Reuters ugyanakkor arról is beszámolt, hogy Theo Francken menekült- és migrációügyi miniszter egyelőre nem zárta ki a menedékjog megadásának lehetőségét.

Csütörtökön Carles Puigdemont nem jelent meg a spanyol nemzeti bíróság kihallgatásán, az ellene lázadás vádjával megkezdett eljárás részeként. Ehelyett Brüsszelben tartózkodik, hogy megpróbálja rábírni az Európai Uniót az egyértelmű állásfoglalásra. Puigdemont ügyvédje szerint a katalán vezető egyelőre nem adott be menedékkérelmet, enélkül próbál szembeszegülni a kiadatással.

Tegnap a katalán kormány kilenc tagját tartóztatták le a spanyol hatóságok, ennek következtében újabb tömegdemonstráció indult Barcelonában.



http://www.hidfo.ru/2017/11/brusszel-nem-ad-menedekjogot-a-katalan-elnoknek/

Új világ jön a háziorvosnál, de mostantól a piszkos kis titkok is kiderülnek majd

2017. november 01. - Andre Lowoa

Nem váltotta ki a gyógyszert? Kiváltotta, de még kérne? Ellógta a vérvételt? Innentől kezdve nagyon gyorsan lebukik a háziorvosa előtt. Cserébe nem kell leletekkel rohangálnia, és a recept elhagyása sem okoz túl nagy gondot. Indul az új rendszer az egészségügyben, megnéztük, ki mire számíthat. A rajt milyensége kérdéses.

Többet nem füllentheti a háziorvosának, hogy szedi a felírt gyógyszert, holott még ki sem váltotta azt. De nem válthat ki dupla adag nyugtatót sem arra hivatkozva, hogy az előző receptet elhagyta. Az orvos ugyanis az új, elektronikus egészségügyi szolgáltatási térnek (eeszt) köszönhetően rögtön ellenőrizni tudja, igazat mondott-e. Merthogy november elsejétől működik az az adatbázis, ahol a beteg adatait, leleteit, kezeléseit, receptjeit tárolják, és amelyhez a kezelőorvos vagy a gyógyszereket nézve a patikus hozzáfér. Azt egyébként mindenki egyénileg beállíthatja, ki milyen adatához férhet hozzá, ezt csak sürgősségi ellátáskor lehet "feltörni".

Azt, hogy mire lehet jó a szigorúbb háziorvosi kontroll, Komáromi Zoltán egyik esete jól példázza:

Egy betegemet durva szívritmuszavar miatt sürgősséggel beutaltam a kórházba, erre kedden visszajött, és kiderült, nem volt kedve kórházba menni. Az ilyet az új rendszerben azonnal látom, így rászólhatok a betegre, hogy ezt ne csinálja.

Az elmaradt labor vagy egyéb vizsgálat is hamar kiderül, viszont könnyebb lesz pótolni a valóban elvesztett receptet vagy beutalót. Nagyon fontos változás, hogy a háziorvos innentől kezdve rálát arra is, hogy a nem anyakórházban milyen kezelést végeztek a betegén. Mindez tehát anélkül, hogy páciense elvinné a leleteit. Ugyanez igaz a kórházakra is, szükség esetén minden állami intézményben rá tudnak nézni a dokumentációra.

Ónodi-Szűcs Zoltán államtitkár korábban azt mondta, az eeszt-nek köszönhetően a beteggel kapcsolatos minden fontos információ azonnal rendelkezésére áll az orvosnak, a gyógyszerésznek, és segítségével könnyen megismerheti a teljes betegutat.

Könnyen belátható, hogy ez növeli a betegbiztonságot. A rendszer a felelősséget is egyértelművé teszi, hiszen ezután egyetlen rossz döntés sem fogható információhiányra.

Ha az elvárt biztonsági feltételeket teljesítik, a magánszolgáltatók is bekapcsolódhatnak a rendszerbe, így az ottani kezelések is bekerülnek a központi rendszerbe. Nekik és az Országos Mentőszolgálatnak azonban csak jövő év novemberében lesz kötelező a csatlakozás.

A felhőben tárolt adatoknak köszönhetően az olyasféle párbeszédek után is gyorsan tovább lehet lépni, hogy „Mit mondott a fül-orr-gégész? Semmit, csak hogy csepegtessek.” A háziorvos ugyanis egy kattintással eléri a pontos diagnózist.

Elméletileg szakorvosi rendelésre is könnyebb lesz bekerülni, ha valóban tud majd az orvos foglalni az előjegyzési naptárakban. Ehhez az kell, hogy a kórházak és szakrendelők megnyissák ezt „közösbe”. Komáromi szerint ezzel lehet gond, ugyanis az intézmények inkább maguk szeretik beosztani a betegeket. Szerettük volna megtudni azt is, miként látja mindezt a Magyar Kórház Szövetség, kerestük is őket, de az illetékes csak később nyilatkozik.

Többet kell várni a rendelőkben és patikákban?

Az e-health koordinációjával megbízott miniszteri biztos, Vartus Gergely szerint az új rendszer a betegek számára kevésbé lesz észrevehető. A Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének elnöke, Póta György azért kicsit tart attól, mennyire lesz zökkenőmentes az átállás az új rendszerre.

Elméletben tudjuk, mit kell csinálni, a gyakorlatban még nem próbáltuk.

Komáromi Zoltán azt mondta, ő már november elsején bemegy gyakorolni. Szerinte a beteg csak ott érzékel bármit a változásból, ahol az orvos vagy a személyzet fél a programtól, mert nem tud mindenre válaszolni, az aggályai pedig átragadnak a páciensre.

© Túry Gergely

Bár Vartus szerint a rendszer működőképes, felkészültek arra, ha valahol informatikai probléma adódik, Komáromi azért kételkedik:

Ha 6200 háziorvos november 2-án egyszerre bekapcsolja a gépét és felmegy a rendszerbe, millió probléma jön elő. Félő, hogy a szolgáltatónál működő helpdeskek nem fogják bírni a terhelést.

A változás - a tesztüzem tapasztalatai alapján - plusz adminisztrációval nem jár, az orvos a rendelés elején csatlakozik rendszerével a felhőhöz, így a beteg adatai rögtön felkerülnek oda. A patikákban sem kell többet várni - mondja Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke.

Az viszont erősen kérdéses, mennyien csatlakoznak csütörtöktől a rendszerhez. A kormányhivatalok extra nyitvatartással fogadták az egészségügyi dolgozókat, akik még nem váltották ki a rendszerhez szükséges e-személyit, ám a dokumentumra Komáromi elmondása szerint két hetet várni kell, így az utolsó pillanatban ébredők ennyit csúsznak. Egy háziorvos szerint nagy lesz az összevisszaság, bár van türelmi idő is - december közepéig.

Az mindenesetre tény, a beteget nem érheti hátrány, ha orvosa vagy gyógyszerésze még nem csatlakozott a rendszerhez: a receptjét - ha hagyományos, ha e-recept - ugyanúgy kiválthatja, ígéri Hankó.

"Apróbb" hibák

Tudunk viszont olyan kórházi osztályról, ahol hat orvosra csak egy olyan gép jut, amellyel csatlakozni tudnak a rendszerhez, mások szerint a gépek minősége, illetve a szélessávú internethozzáférés is felvet kérdéseket. Egy névtelenséget kérő orvos pedig arra hívta fel a figyelmet, a Kormányablaknál olyan dokumentumot írattak velük alá, amely kiköti, az eSzemélyihez kapcsolódó elektronikus aláírást csak magáncélokra használja. Nekik viszont a munkahelyükön is használni kell, így rá is kérdezett a kórház illetékeseinél, mi lesz itt a megoldás. Megnyugtatásul azt a választ kapta, ez nem rájuk vonatkozik.

Bár az informatikai szolgáltatók tartottak képzéseket, sok részlet csak menet közben derül ki. Az egyik ilyen, hogy valóban pdf formátumban is kapnak-e majd a leleteket, amiről az adatokat aztán egyesével kell bevinni az adatbázisba, hogy kereshető legyen. Komáromi Zoltánnak - aki amúgy az Együtt elnökségi tagja is - múlt héten még ezt mondták, és azt, hosszú hónapokat kell majd várni arra, hogy a szükséges fejlesztés elkészüljön.

© MTI / Mohai Balázs

Komáromi Zoltán szerint ki kell majd találni valamit arra a problémára is, ha az adminisztrátor vagy a nővér nem tudja lekérdezni a beteg adatait, mert erre csak az orvos jogosult. Felvetésünkre, hogy az adatok védelme miatt lehet ez, a háziorvos azt mondja, egy praxisteamben bizonyos feladatokat delegálnia kell az azt vezető orvosnak, és miután minden lekérdezés naplózott, kiderül, hogy a nővér „barkácsolt-e” valamit, vagy az orvos utasítására cselekedett. Abban sem biztos, hogy az új szabályok miatt a krónikus betegeknek előre elő tudják-e készíteni a recepteket vagy sem. Ahogy bajba kerülhet a távmunka is: náluk a körzeti ápolónő napi 2 órát otthonról dolgozik, ez csak akkor tartható fenn, ha távoli eléréssel is tudja magát igazolni a rendszerben. Szerinte a felkészülés elnagyolt és felületes volt.

A felesleges kezelések és gyógyszerek korának vége

Nyilatkozóink arról beszéltek, az új rendszer nyújtotta átláthatóság miatt megszűnnek a feleslegesen ismételt vizsgálatok, a duplán, vagy szükségtelenül felírt gyógyszerek,

Hankó Zoltán gyógyszerész egyébként némi türelmi idő után azt is reális várakozásnak tartja, hogy ha a patikus kiszűri a felesleges gyógyszert, a problémáról az online rendszeren keresztül azonnal konzultálhat az orvossal, aki akár az idő alatt is korrigálhatja a receptet az elektronikus felületen, amíg betege a gyógyszertárban várakozik. A korrekciót a patikus azonnal látja. Most ennél lényegesen nehezebb a javítás kérése: a beteggel küldik el borítékban az észrevételeiket. Középtávon elvben működhet az is, hogy az orvos csak a leleteket nézve írja fel a krónikus betegének a havi gyógyszeradagot, aki így rögtön mehet a patikába - mondja Hankó.

„Az első hónapokban az alapkövetelményeknek való zökkenőmentes megfelelés az elsődleges cél.”

Az új rendszerben a beteg felírási igazolást kap valódi recept helyett, és bár TAJ kártya és személyi, vagy eSzemélyi bemutatásával anélkül is kiadják a gyógyszert, Hankó azt javasolja, az elején mindenki vigye magával az igazolást. A gyógyszerészek a hosszútávú tervek szerint egy évre visszamenőleg férnek majd hozzá a rájuk tartozó adatokhoz.

Nyilatkozóink arra számítanak, összességében gyorsabb lesz a betegellátás, a betegbiztonság nő, de spórolnak az egészségügyi kiadásokon is.

A Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezetének elnöke, Dénes Tamás azt mondja,

Egy ilyen működőképes rendszer a minimum a 21. században.

Szerinte ezzel a korrupt vadhajtásokat is le lehet vágni, például ha a döntéshozó akarja, ellenőrizheti az előrelépést a várólistán, a területen kívüli kórházi betegellátást, és ellenőrizni tudja a nagyértékű  gyógyszerek  a szakmai irányelveknek megfelelő felhasználását. A távlati célokra egyébként Vartus is utalt, amikor arról beszélt, a rendszer célja összehangolni az intézmények működését, és egy olyan adatbázis kezelését, amely a későbbi szakmapolitikai döntéseket alapozza meg.


Windisch Judit

Terrorista migránst fogtak a német hatóságok

2017. november 01. - Andre Lowoa

A német rendőrség letartóztatott egy az országban tartózkodó szíriai állampolgárt, aki terrorcselekmény elkövetésére folytatott előkészületeket – derült ki Minister Thomas de Maiziere német belügyminiszter közleményéből.

A német rendőrség terrorcselekményt akadályozott meg, azáltal, hogy elfogtak egy Schwerinben élő szíriai bevándorlót, aki otthonában robbanószerkezet előállítását kezdte meg – derült ki a belügyminiszter közleményéből.

“A német biztonsági hatóságok a Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal és a szövetségi rendőrhivatal gyanúja alapján egy nagyobb terrortámadást akadályoztak meg Németországban. Az őrizetbe vétel mostanra megtörtént” – áll a belügyminiszter közleményében.

A nap folyamán a szövetségi ügyészség bejelentette, hogy a rendőrség egy 19 éves szíriai állampolgárt tartóztatott le. Az elfogott személy otthonában bombakészítéshez használt anyagokat találtak.

Európában a terrorfenyegetés továbbra is magas marad. A menekültválság kezdete óta többek közt Berlinben, Párizsban, Brüsszelben, Nizzában, Stockholmban, Barcelonában és Londonban történtek terrortámadások.

http://www.hidfo.ru/2017/11/terrorista-migranst-fogtak-a-nemet-hatosagok/



Hat szíriai migráns készült terrorcselekményre Németországban

Kedden reggel 500 rendőr folytatott házkutatást Kassel, Hannover, Essen és Lipcse területén. A DPA hírügynökség információi szerint szíriai migránsokat tartóztattak le.

A párhuzamosan több szövetségi államban zajló művelet során olyan szíriai migránsokat tartóztattak le, akik tagjai az Iszlám Állam nevű terrorszervezetnek – derült ki a DPA hírügynökség beszámolójából.

Az elfogott, 20 és 28 év közti személyek mindegyike szíriai állampolgár. Közülük négyen 2014 decemberében menekültként érkeztek Németországba, ketten pedig a 2015-ös nagy migrációs hullámmal, szintén menedékjogot kértek.

A Die Welt szerint menekültek tájékoztatták arról a német biztonsági szolgálatokat, hogy a mostanra elfogott személyek a Daes oldalán harcoltak Szíriában.

http://www.hidfo.ru/2017/11/hat-sziriai-migrans-keszult-terrorcselekmenyre-nemetorszagban/



Terrortámadás készült egy karácsonyi vásár ellen Franciaországban

Folyamatban van a nyomozás egy karácsonyi vásár ellen tervezett terrortámadással kapcsolatban; a terroristák Reims területén gyilkoltak volna, a francia hatóságok azonban észlelték az előkészületeket és hat személyt letartóztattak.

A France 3 TV beszámolója szerint kedden és csütörtökön történtek letartóztatások Reims területén. Eddig összesen hat személyt vettek őrizetbe, a házkutatások során fegyvereket is lefoglaltak. A nyomozóhatóságok egyelőre vizsgálják, milyen kiterjedtségű lett volna a terrortámadás, és még hány személy lehet abban érintett.

A hét folyamán Németországban is felszámoltak egy terrorista sejtet. A migránsok otthonaiban szintén fegyverek után kutattak a hatóságok, miután kiderült, hogy az érintett személyek Szíriában az Iszlám Állam nevű terrorszervezet oldalán harcoltak. Mint kiderült, a szíriai migránsok Essen területén szintén egy karácsonyi vásáron akartak civileket gyilkolni.

2016 decemberében szintén történtek karácsonyi vásár elleni terrortámadások több nyugat-európai nagyvárosban. Berlinben 12 ember veszítette életét és több mint ötvenen megsérültek, amikor egy tunéziai migráns teherautóval hajtott a tömegbe. Az elkövetőt több nappal később Milánóban, az olasz rendőrök lőtték le.

http://www.hidfo.ru/2017/11/terrortamadas-keszult-egy-karacsonyi-vasar-ellen-franciaorszagban/

Törzsi háborúk Nyugat-Európában

2017. október 31. - Andre Lowoa
Migráns-csoportok vasrúddal felfegyverkezve verték egymást Antwerpenben.



A törökök saját területeiket védelmezik egy nyugat-európai multikulturális nagyvárosban, és nem engedik be a kurdokat bizonyos utcákba. Vasrudakkal verték egymást, Molotov-koktélt is dobtak, a rendőrök 40 migránst tartóztattak le.

A tömeges bevándorlás engedélyezésével a Közel-Keleten évszázadok óta dúló törzsi háborúkat is sikerült importálni Nyugat-Európába. Egy belgiumi nagyvárosban, Antwerpenben október 29-én a török és kurd etnikum közt zajlottak territoriális harcok.

A VTM belgiumi hírügynökség beszámolója szerint a migránsok egy kávéháznál gyülekeztek, majd vasrudakkal, egyéb kezük ügyébe kerülő fémtárgyakkal estek egymásnak, ráadásul a konfliktus odáig fajult, hogy Molotov-koktélt is dobtak.

Egy videofelvételen az is látható, amint a nyugat-európai városban élő egyik törzs tagjai vasrúddal a kezükben, hangos csatakiáltással törnek előre Antwerpen utcáin.

 

A zavargás egy kávézónál kezdődött, ahol mintegy száz migráns jelent meg fenyegetően és közelharci eszközökkel felfegyverkezve. A helyszínre kiérkező rendőrök szétzavarták a territóriumát védő migránscsoportot, és három személyt letartóztattak. Később, az éjszaka folyamán azonban ismét összegyűlt a felfegyverzett tömeg. A VTM beszámolója szerint ekkor már Molotov-koktélt is dobtak. A helyszínre kiérkező rendőrök itt

két migránst letartóztattak illegális fegyverbirtoklás miatt.

A beszámoló szerint a zavargás résztvevői baseball-ütőkkel és vasrudakkal támadtak, és Molotov-koktélt dobtak a rendőrökre, emiatt további letartóztatások történtek.

Az összecsapások péntek este kezdődtek, amikor egy a Kurdisztáni Munkáspárt támogatóit szállító busz érkezett Antwerpenbe egy török territóriumra, és a törökök nem akarták saját területükre beengedni a kurdokat. Ők minden bizonnyal még nem hallottak arról, hogy a liberálisok szerint a multikulturalizmusban a különböző népek békésen élnek egymás mellett.


http://www.hidfo.ru/2017/10/torzsi-haboruk-nyugat-europaban/

A Soros-hálózat nem osztozik a hatalom gyakorlásában

2017. október 28. - Andre Lowoa

A külföldről finanszírozott civil szervezetek és újságírók lépésről lépésre rontják a közhangulatot, próbálják destabilizálni a társadalmat, minden baj okozójának a kormányt téve meg. Egy Budapesten szerveződő Euromajdan lehetőségeivel foglalkozott Gajdics Ottó publicisztikája.

Mintegy négy évvel ezelőtt zajlott le Ukrajnában az Euromajdan nevezetű, külföldről finanszírozott forradalom. A kormány megdöntése előtt G. Soros civil szervezetei hozták össze a tömegdemonstrációkat, a már számos országban bevált jelszavak mentén: jogállamiság, korrupcióellenes harc, önkényuralom elleni polgári engedetlenség. A Facebookon és balliberális sajtóorgánumok hálózatában propagált tömegdemonstrációk egészen addig békés jellegűek voltak, míg kellő tömeget nem sikerült mozgósítani a forradalom beindításához. A békés tömegdemonstrációkra ekkor rászerveztek néhány szélsőjobboldali szervezetet, és ezen a ponton elszabadult a pokol Ukrajnában.

A radikális jobboldali szervezeteket könnyű volt meggyőzni arról, hogy vegyenek részt a kormány megdöntésében. Egyrészt, maguk is kormányellenesek voltak, így a meggyőzéshez mindössze azt kellett elhitetni, hogy érdemes a liberálisokkal együtt utcára menni. Emellett már csak az “orosz gyarmati státusztól megszabadulás” ígérete kellett ahhoz, hogy a nemzeti függetlenség jelszavának láttán tizenéves radikális jobboldali fiatalokat sikerüljön beküldeni a húsdarálóba. A radikális vezetők számára az is csábító volt, hogy megjelenési felületet kaptak olyan sajtóorgánumokban, melyek korábban barbár neonáci fenyegetésként beszéltek róluk.

Az Euromajdan során közel 130 ember veszítette életét (ennyit sikerült azonosítani). A halálos áldozatok többsége civil volt, de az összecsapások során 18 rendőrt is megöltek.

Ennek tudatában érdemes olvasni a Magyar Idők hasábjain Gajdics Ottó publicisztikáját, ami annak lehetőségével foglalkozik, hogy a Soros-hálózat Budapesten is Euromajdant akar szervezni. Félreértés ne essék: G. Soros maga is elismerte, hogy ő hozta létre azt a pénzügyi alapot, amiből a forradalom során mozgósítást végző civil szervezeteket finanszírozták. Persze, lehet ezt is letagadni, de ettől függetlenül az interjú leirata elérhető a CNN weboldalán (itt, erre a szürke linkre kattintva). Soros 2014-ben szó szerint ezt mondta az ukrán forradalom kapcsán: “Igen, létrehoztam egy (pénzügyi) alapot Ukrajnában, mielőtt Ukrajna Oroszországtól függetlenné vált. Ez az alap azóta is működik, és fontos szerepet tölt be a mostani eseményekben.”

Tehát ez a kijelentés nem valamiféle szélsőjobboldali összeesküvés-elmélet vagy üres kormánypropaganda, hanem G. Soros maga is elismerte, hogy az ő vagyonából sikerült beindítani az Euromajdant, és ez a nyilatkozat – angol nyelven – máig elérhető a CNN felületén, amire nyugatorientált személyek rendszerint hiteles sajtóorgánumként tekintenek. Árulkodó, hogy ennek ellenére a liberálisok mégis tagadják, milyen szerepet tölt be Soros vagyona a kormányok elmozdításában.

Hogyan lehet letagadni valamit, ami tényleg ott van, és ő maga mondta szó szerint?

A Magyar Idők hasábjain megjelent publicisztika szerint ez a tagadás is szerves részét képezi a forradalom beindítás stratégiájának.

“A migránssimogató globalisták számára terv tehát egyáltalán nem létezik. Ezért keresik oly bőszen, ezért kérik számon cinikusan a nemzeti oldalon és a nemzeti kormányon, hol a Soros-terv. Mindezt úgy, hogy a DC Leaks kiszivárogtatott jó néhány dokumentumot, amelyek konkrét útmutatást tartalmaznak arra vonatkozóan, hogyan tudják az unió döntéshozóit használni céljaik elérése érdekében a Soros által pénzelt, civilnek hazudott, de politikai tevékenységet folytató szervezetek” – írta.

Gajdics Ottó szerint ráadásul Magyarország különleges szerepet tölt be a nemzetközi Soros-hálózat forradalmi törekvéseiben, mert idehaza működik az az oktatási intézmény, ami összefogja a forradalom során felhasznált civil szervezetek meghatározó alakjait.

“A kiszivárogtatott anyag szerint a budapesti CEU-n találkoztak azok az aktivisták, akik annak idején tevékeny szerepet vállaltak az ukrán válság előidézésében. Emlékszünk, az a projekt nagyon sok halálos áldozatot követelve ugyan, de annyira jól sikerült, hogy Ukrajna azóta sem tért igazán magához.”

A Soros-hálózat tagjai azonban tagadják, hogy egy nemzetközi terv végrehajtására alkalmaznák őket. De miért szükséges ez a tagadás? Az ukrán Euromajdan esete azt mutatja, hogy önmagában a civil szervezetek hálózata nem elég egy forradalom beindításához. Ehhez más politikai erőket is be kell vonni a kormánydöntési kísérletbe. A külföldi tervezettség tagadása pedig megkönnyíti a közeledést azok felé, akik a haza iránti elkötelezettségből politizálnak.

Ennek okán, a halálos áldozatok kapcsán érdemes visszatérni a radikális jobboldal felelősségére. Az ukrán forradalmat ugyanis nem a civil szervezetek és romkocsmás liberálisok robbantották ki. Velük mindössze a nagy létszámú tüntetéseket tudta megvalósítani a Soros-hálózat. Azt a tüntetést, ami kivonul plakátot mutogatni, de utána hazamegy. Az erőszak és az összecsapások akkor kezdődtek, amikor sikerült bevonni az erőszakkomponenst a kormányellenes tüntetésekbe. Ukrajna esetében ez Lengyelországban katonai kiképzésben részesült nemzeti-radikális aktivistákat jelentett. Ők voltak azok, akik a fizikailag mindenre alkalmatlan liberálisok helyett elvégezték a piszkos munkát. Azt gondolták, szövetségre lehet lépni a liberálisokkal, és miután együtt elmozdítják a közös ellenséget, majd folytatják a korábbi politikai harcokat, mintha mi sem történt volna – de elárulták őket. Kaptak sajtójelenlétet, pénzt, fegyvereket, hogy ezáltal hasznosabbak legyenek a kormány elmozdításában. Majd a forradalom után, amelyikük még nem halt meg Kijevben, azt a frontra küldték meghalni az újdonsült szövetségesek.

17-18 éves fiatalok haltak meg a fronton. Nem egy magasabb ügy érdekében; egyszerűen azért, mert ez a Soros-hálózat nem egy politikai erő, amire szövetségesként lehet tekinteni, hanem egy külföldi ügynökhálózat, aminek eldobható eszközök kellenek. Az Euromajdan során egyértelművé vált: a liberálisoknak a legjobb “szövetséges” a radikális jobboldal, mert ha sikerül felhasználni a kormány elmozdítására (majd továbbküldeni a frontra meghalni), az is jó – de ha nem sikerül, és a liberálisokkal összefogás miatt hagyják ott saját hívei, nekik az is jó; máris egy riválissal kevesebb fenyegeti a liberális demokráciát. Az sem véletlen, hogy Ukrajnában néha felrobbantanak egy szélsőjobboldali politikust a nyílt utcán. Valaki elvarrja a szálakat, és úgy tűnik, ez jár azoknak a szövetségeseknek, akik tovább akartak politizálni a közös ellenség félreállítása után. A Soros-hálózat nem osztozik a hatalom gyakorlásában.

http://www.hidfo.ru/2017/10/a-soros-halozat-nem-osztozik-a-hatalom-gyakorlasaban/

Kikiáltották a független Katalán Köztársaságot, Gironában nem kívánatos személy a spanyol patetikus szabadkőműves király

2017. október 28. - Andre Lowoa

Katalónia parlamentje pénteki ülésén megszavazta a független Katalán Köztársaság kikiáltását célzó javaslatot – az indítványt titkos szavazással fogadták el, 70 képviselő szavazott igennel, míg 10-en ellene voksoltak.

A szavazás előtt a Ciudadanos nevű liberális párt és a Katalán Szocialista Párt képviselői elhagyták az üléstermet.

A dokumentum tartalma nagyrészt megegyezik a függetlenségpárti katalán képviselők által október 10-én aláírt közös nyilatkozattal, melynek végrehajtását akkor a katalán elnök átmenetileg felfüggesztette, lehetőséget hagyva a tárgyalásos rendezésnek a spanyol hatóságokkal.

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke a függetlenség kinyilvánítása után egyértelművé tette: az Európai Unióban semmi nem változik, Brüsszel továbbra is Spanyolországot tartja egyetlen legitim tárgyalópartnerének.

Az amerikai külügyminisztérium szintén kiadott egy állásfoglalást, melyben hangsúlyozta: az amerikai kormány szerint Katalónia Spanyolország szerves része, és az Egyesült Államok Spanyolország területi egységének megtartását támogatja.

Korábban az Európai Bizottság szintén egy hivatalos közleményben tette egyértelművé, hogy a születőben lévő köztársasággal szemben a spanyol királyság területi egységének megtartását támogatja.

http://www.hidfo.ru/2017/10/kikialtottak-a-fuggetlen-katalan-koztarsasagot/

Kifizetéseket kaptak, külföldre jelentettek liberális újságírók

2017. október 26. - Andre Lowoa
A liberális újságírók nem tudják titokban tartani, hogy külföldről fizetik őket.

Rendszeresen tettek jelentéseket egy külföldi milliárdosnak liberális újságírók, akik idegen hatalommal összejátszva próbálták lejáratni a miniszterelnököt – derült ki a Magyar Idők beszámolójából.

Liberális újságírók rendszeresen jelentéseket írtak George Sorosnak a hazai lejárató-kampányok alakulásáról, és botrányos tevékenységükért cserébe kifizetéseket is kaptak. Mindezt egy hackercsoport által kiszivárogtatott adatállomány is alátámasztja; ezekben olyan számlák is találhatóak, melyek igazolják, hogy az újságírókat a külföldi milliárdos fizeti – derült ki a Magyar Idők konzervatív napilap beszámolójából.

“A jelentések nagy részében a Soros György elleni politikai és médiatámadásokról írnak. […] a 888.hu által közölt magyar “Soros újságírók” listáról több név is rendszeresen felbukkan közöttük (Marton Dunai, Stefan J. Bos, Bayer Lili), de érdemes megemlíteni Rényi Dániel, Sárosi Péter és Nizák Péter tevékenységét is, akik számos jelentést írtak Sorosnak.” – áll a beszámolóban.

A lap azt írja, a kiszivárogtatott dokumentumok szerint a külföldi milliárdos nemcsak hálózatszerűen működtetett alapítványokkal próbálja befolyásolni az európai hivatalok munkáját, de emellett képviselők lefizetésével is érvényesíti érdekeit, valamint újságírókat is megfizet bizonyos érdekek képviseletéért.

“A 2500 dokumentum között munkatervek, stratégiák, elemzések, európai választásokról és a migrációról szóló jelentések, valamint kifizetési bizonylatok is megtalálhatók.”

“Lefizetett képviselők, újságírók, hálózatszerűen működtetett alapítványok, jelentéstevők…és ez még csak egy kicsiny szeletét képezi a Soros-birodalom működésének, ami portfólióként tartja számon a migrációt vagy éppen az polgárháborús helyzet előidézését” – írták.

A Washington Post szerint G. Soros egy “a liberális demokráciát szolgáló filantróp szuperhatalmat” hozott létre, amely globális hálózatként működik, és befolyásolja a politikát, lejáratja a kormánypolitikusokat, kormányokat mozdít el a tömeges bevándorlást ellenző országokban. A Soros-hálózat érdekérvényesítésével szembeni fellépést ellenző újságírók közül sokan tehát egy ilyen külföldi “szuperhatalom” szolgálatában állnak, amit kifizetési bizonylatok is igazolnak.

 




http://www.hidfo.ru/2017/10/kifizeteseket-kaptak-kulfoldre-jelentettek-liberalis-ujsagirok/

Robbantásos merénylet Kijevben – meghalt a politikus testőre

2017. október 26. - Andre Lowoa

Erőteljes robbanás rázta meg Kijev belvárosát egy magánkézben lévő TV-csatorna irodájánál. Az incidens során legkevesebb öt személy megsérült és életét veszítette egy parlamenti politikus testőre. Az ukrán hatóságok terrorcselekménnyé nyilvánították az incidenst és vizsgálják a történteket.

Robbantásos merénylet történt Kijev központjában szerda délután – az incidens során életét veszítette az ellenzéki Radikális Párt tagjának, Ihor Moszijcsuknak testőre. Az ukrán hatóságok közlése szerint legkevesebb öt sérültről tudnak, beleértve az országgyűlési képviselőt és Vitalij Bala politikai elemzőt, aki komoly sérüléseket szenvedett a robbanás során.

Az ukrán rendőrség szerint az elkövetők egy motorkerékpárhoz rögzített detonátort robbantottak fel távvezérléssel, amikor az országgyűlési képviselő a magántulajdonban lévő TV Expresso irodájának bejáratához közelített.

A belügyminisztérium szerint terrorcselekményként kezelik az ügyet, és az Ukrán Biztonsági Szolgálat vezetésével folyamatban van a nyomozás.

A pártvezető, Oleh Ljasko szerint a merénylet a robbantás során megsérült törvényhozó politikai tevékenységéhez köthető.

Júniusban az ukrán katonai hírszerzés ezredese, Makszim Sapova szintén egy a nyílt utcán történt robbantásos merénylet során veszítette életét. 2016-ban egy okonyomozó újságíró, Pavel Seremet ugyanilyen körülmények közt halt meg.

http://www.hidfo.ru/2017/10/robbantasos-merenylet-kijevben-meghalt-a-politikus-testore/

süti beállítások módosítása