A szegedi kirajzású falvakban e napot Búzavágó Szent János napjának szokták emlegetni. A nyári napfordulat napja ez, melyet ősidőktől fogva Európa-szerte lángoló tűz gyújtásával ünnepeltek. A tüzet háromszor kellett átugrani, hogy a tűz tisztító ereje átjárja az illetőt. Ez a Szent Iván vigíliáján, előestéjén Európa-szerte gyakorolt kultikus-játékos célú tűzgyújtás és a tűz átugrása a tűz tisztító, gyógyító, termékenyítő, szerelemvarázsló erejébe vetett archaikus hiten alapult. A nyári napfordulatot ünneplik vele.

A tűz gyújtása és átugrása még nemrégen is szokás volt sok helyen, pl. Padén, Szajánban, Pacséron, a szerbeknél, magyaroknál egyaránt. Horgoson Móra István jegyezte fel a szokást. A tűz körül ugrándoznak, táncolnak, nótáznak, éneklik a közmondásosan hosszú szentiváni énekeket.

A tűz körüli elhelyezkedésről szól a következő részlet:

„Tüzet megrakáljuk, négy szögre rakáljuk:
Egyik szögén ülnek szép öreg emberek,
Másik szögén ülnek szép öreg asszonyok,
Harmadikon ülnek szép ifjú legények.
Negyediken ülnek szép hajadon lányok.”

A tűzbe dobált és a tűzben megsült korai szentiváni almának gyógyító erőt tulajdonítanak. Verbicán a tűzbe dobott gyümölcsöt a család gyermekhalottjának szánják.

E napon a lányok virágkoszorút fontak, és a fejükre tették. Hazatérve a koszorút a ház elejére akasztották, hogy le ne égjen. (Ez a szokás Vajdaság-szerte minden népnél megtalálható.)

A lányok párosan ugrottak át a tüzet az udvarlójukkal, hogy megtisztuljanak, termékenyek legyenek, és gyermekeket nemzzenek.

Vidékeinken a háborús évekig dívott ez a szokás, de itt-ott még ma is fellobognak a szentiváni tüzek. Doroszlón, Padén, Szajánban, Verbicán, Pacséron még nemrégen is olvashattuk a szokás megtartásáról.

Topolyán – Borús Rózsa szerint – a tüzet utcánként gyújtották. Egy idősebb férfi gyújtotta meg, a fiatalok és gyerekek pedig mezítláb ugrálták át. A lányok a szoknyájukat a lábuk közé fogva ugrottak. Ügyesen kellett ugorniuk, mert sok szempár követte ugrásukat, főleg a menyasszonyt kereső legényeké és az anyósjelölteké. Közben énekeltek. Aki hétszer át tudta ugrani a tüzet, azt semmi betegség nem fogta. A tűz általában egy évig véd a betegségtől, egy évig tartja távol a rosszat a közösségtől. Az öreg férfiak pálinkát öntöttek a tűzre, hogy bőven legyen pálinka a következő évben. Az asszonyok egy-egy szakajtó szentiváni almát öntöttek a parázsra. Ha megsült, a parázsból puszta kézzel kikaparva ették meg ott nyomban azon kormosan, hogy ne fájjon a torkuk. Akinek kisgyermek halottja volt abban az évben, az nem ehette el a halott elől az almát. Szanádon, Szajánban, Verbicán, Kishomokon, Horgoson és Zentán nem a tűzbe dobták az almát és más gyümölcsöt, hanem a tűz köré öntötték, a gyerekek kapkodtak utána, azután közébük öntöttek egy vödör vizet. Utána hazamentek. Az idős emberek is fél lábbal kanyarítottak a tűz fölött egyet, mondván: „Kelés ne légy a testemen, törés ne légy a talpamon!” A Muravidéken a szentiváni tűz hamvából hazavisznek, a gerenda közé teszik, hogy óvja a házat, bele ne csapjon a villám. Doroszlón a falu szélén rakták a tüzet, nehogy tűzvész legyen, mert minden ház nádtetős volt. A fiatalok, asszonyok ugrálták körösztül a tüzet. Pacséron még 1979-ben is ugrálták a Szent Iván-tüzet szerbek, magyarok. Református falvakban általában nem volt szokás a tűzugrálás, illetve ha volt is, más napon történt.

Általában késő estig tartott a szórakozás. Mezítláb taposták el az elhamvadt tüzet, így egy évig sem szög, sem tüske nem ment az illető lábába.

Az idős asszonyok, férfiak sötétedéskor elindultak a határba szentiváni bogarat gyűjteni, hogy elkerülje a házat a baj. Egyesek a holdvilágnál gyógyfüveket szedtek, mert a Szent Iván éjszakáján szedett gyógyfűnek van a legerősebb gyógyító hatása.

Az is szokásban volt Doroszlón, hogy mikor misére mentek, akinek volt szőleje meg bora, vitt egy litert, megszenteltette, és azt itták.

Pacséron e napon „ivansko cveće”, mezei virágokból font koszorú került minden ház homlokzatára óvó szereppel.

Más szokások is fűződnek a naphoz. Szlavóniában Szent Ivánig nem szabad megveregetni az almafát, mert elveri a jég a határt. Bánát, Bácska öregasszonyai Szent Iván éjszakáján harmatot szednek, hogy útját állják a marhavésznek.

Sokan azt tartották, hogy Szent Jánosra megszakad a búza töve. A Bácskában azt mondják, „megszólal a gabona”, azaz szőkülni kezd. Őszi répát, retket vetnek e napon.

Idő- és termésjósló nap is Szent Iván: 40 napig olyan idő lesz, mint ezen a napon. Ha esik, kevés dió és mogyoró terem, azt mondják, sült hagymát ehetünk majd mogyoró és répa helyett. Azt is tartják, ha megszólal a kakukk ezen a napon, akkor olcsó lesz a gabona.

Balázs Mátyás oromhegyesi pásztor, visszaemlékezve gyermekkorára, mondja: „Szent Ivány estéjén nagy tüzet raktunk, ezt szentiványtűznek neveztük, ezt mink gyerekek ugráltuk át. A tűz körül gyümölcsöt is szórtak a felnőttek, aminek mi nagyon örültünk, mert a pusztai gyerek ritkán jutott gyümölcshöz.”