Valós helyzet egy angol háziorvosi rendelőben az oltások elkezdése után valahol észak Angliában
Nina egy nagy háziorvosi rendelőben dolgozik, adminisztrátor, első kézből látja az úgynevezett vakcinák hatását. A betegek telefonon bejelentkeznek és tájékoztatják az adminisztrátort a panaszaikról, bízva a megfelelő ellátásban.
Több mint 20000 regisztrált páciense van a rendelőnek. Napjában átlagban 1000 telefonhívást kapnak, de gyakran előfordul akár 1500 hívás is naponta. Égnek a vonalak. A Covid előtti időkban 500 hívás már nagy számnak számított naponta. A mostanság beérkező hívások nem tekinthetők átlagosnak. Legnagyobb részben a vakcinák oltás utáni mellékhatásaival vannak kapcsolatban. Természetesen vannak idősek is a hívók között. De sokan telefonálnak olyanok, akik fiatalabbak, jó egészségnek örvendtek az oltás előtt. Előfordul, hogy asztmások, cukorbetegek, de stabil volt az állapotuk. Most pedig hirtelen jelentős rosszabbodás áll be.
Amikor az idősek otthonában elkezdték a lakókat oltani, azonnal észre lehetett venni a halálozások számának megugrását. Az idősek megkapták az oltást januárban. Volt olyan, aki 12 órával az oltás után már halott volt. Sokukat csillapíthatatlan fejfájás kínozta, fertőzéseket kaptak. Egy-két hét alatt jelentős állapotromláson mentek keresztül és közülük sokan utána meg is haltak. Ugyanakkor a kórházak egyáltalán nem túlterheltek a betegekkel. Az egész járványkezelés botrányos volt és az most is. Az orvosi rendelők semmi mást nem ismernek, mint a Covid. Őszintén szólva nem is érdekel senkit semmi más a rendelőkben. A rendelők ajtaja zárva. Hivatlan beteg nem léphet be. Ha mégis bátorkodna megjelenni a rendelőnél, nem engednék be az utasítások szerint és el kell küldeni a beteget. Telefonon lépnek a betegek kapcsolatba az orvossal, esetleg videohívást is lehet kezdeményezni. De a körzetben olyanok is élnek, akiknek vonalas telefonja sincsen. Az orvosok nem vizsgálják a betegeket, telefonon találgatnak. Ennek az eredménye óriási számban a félrediagnosztizálás. Rémísztő a helyzet. Az oltás előtt az emberek nem kapnak részletes tájékoztatást a várható mellékhatásokról. Egy-két apró, lényegtelen mellékhatást jeleznek csak, mint pl. fájdalom az oltás helyén. Többen az oltás után összeestek és azonnal kórházba kellett szállítani őket. Oltások után döbbenetes dolog azt látni, hogy az 50-es éveikben járó nők, akik már évek óta nem menstruálnak, ismét vérzést észlelnek. Nők százairól beszélünk. Nem egyedi esetekről. Ez nem lehet semmilyen egybeesés. A betegek sokszor arról beszélnek, hogy tüneteik az oltások mellékhatásai. Ha kapcsolatba kerülnek végre az orvossal, akkor az orvos látatlanban rögtön arról győzködi a betegeket, hogy nem oltási mellékhatás történt. Miért teszik? Nagyon sok pénzt kapnak. A betegek pedig hisznek az orvosnak. Az első adag oltás után, bármi is a mellékhatás, szinte követelik a második adagot. Angliában lehetőség van az oltási mellékhatásokat a Yellow Card rendszerében jelenteni. Nina egy ilyen konkrét esetről tud. A család ragaszkodott a jelentéshez. Ha az orvos nem tette volna meg, a család továbbvitte volna az ügyet. Több ilyen eset is előrfordulhatott, de kicsi a valószínűsége. Az adminisztrátorok mindenről tudnak. Arról azonban csak annyit tudnak, hogy az NHS központja adja ki az utasításokat mindennel kapcsolatban. Mindegyik vakcina okoz problémát. De egyértelműen látszik, hogy az AstraZeneca a legtöbb baj forrása. Az egészségügyi dolgozók az oltás után tömegesen beteget jelentettek, nem tudták ellátni munkájukat.
Milyen egyéb mellékhatások fordulnak még gyakran elő? Légzési problémák, mentális problémák, zavarodottság, idegrendszeri problémák. Meg kell említeni, hogy sok prosztata probléma is jelentkezik. Prosztata megnagyobbodás az első érezhető tünet. De sokan már 4 hónapja is oltva vannak és bizony prosztata daganat is jelentkezett azóta több esetben. Egy férfi betegnek évek óta prosztata problémája volt. Az oltás után 3 héttel halott volt. Meg kell említeni a szemproblémákat is. Látásromlás, de akár vakság is lehet az eredmény. Meg kell említeni a véres széklet problémáját is. Nyirokcsomók megnagyobbodnak, teniszlabda méretűre és nem szűnik meg ez a megnagyobbodás. Az idegrendszeri problémákat mindenképpen ki kell emelni. Az emberek oltás után nem tudnak koncentrálni, nem tudják munkájukat megfelelően ellátni, mintha teljesen más emberek lennének. De általánosságban elmondható, hogy a tünetek fokozatosan jelentkeznek, bármely szervet érinthetnek. Mindezen mellékhatások ellenére az emberek követelik az oltást. Rettegnek, hogy oltás nélkül meghalnak. Nézik a BBC híreket, nem gondolkoznak, mintha egy megbabonázott állapotnak töltenék napjaikat, nem járnak utána semminek, mindent elfogadnak a médiától, semmit nem kérdőjeleznek meg. Ilyen szinten vannak megfélemlítve. Az oltottak közül sokan NHS hősöknek tekintik magukat. Ugyanakkor az emberek pedig halnak meg. Először az idősek közül sokan. Most már fiatalabbakat is oltanak. A múltkoriban meghalt egy 62, 43, 24 éves beteg oltás után. A 24 éves fiatal tolószékes rokkant volt, a szülők ragaszkodtak az oltáshoz. Az idős, súlyos betegeket, rokkantakat, bármilyen korú is legyen, nem lehet újraéleszteni a legújabb NHS szabályozás szerint. Sokan nem tudnak róla. Nem is régen 2 beteg, 36 és 43 éves is meghalt az AstraZeneca oltás után. Egészségesek voltak. Lábaik megdagadtak mindkét esetben, nem tudtak járni, szörnyű fejfájás kínozta őket. Kórházban haltak meg. Oltás utána mellékhatások száma ezrekben mérhető, az elhalálozás százakban.
Egy beteg mesélte, hogy bement a helyi kórházba, ahol nem látták el, mivel nem volt beoltva.
Rengeteg a mentális probléma. Gyakran rokonok telefonálnak, akik aggódnak családtagjuk állapota miatt. Az öngyilkosságok száma jelentősen megemelkedett. Százakról beszélünk, akik meg is halnak, de soknak nem sikerül megölni magát. Általában antidepresszánsok túladagolásával próbálkoznak. Tavaly március óta egyébként is jelentősen megnőtt az antidepresszánsokat fogyasztók száma. Itt nem csak felnőttekről, hanem gyerekekről is beszélünk, akár 10 évesekről is. Ezekről az esetekről mind-mind értesülünk.
Az orvosi szakmában nem az erkölcstelenek dolgoznak. Mi történt? Az orvosok szeretik a pénzt. Élvezik, hogy ilyen módon dolgoznak, nem is akarnak visszatérni a korábbi gyógyítási gyakorlathoz. Mintha nem is érdekelné őket, hogy mi a valóság.
Teljesen értelmetlen, ami jelenleg folyik. Az oltás teljesen felesleges. Katasztrófális a helyzet.
Forrás: