Zsuzsanna napja

(Zsuzsannát hamis vád alapján házasságtöréssel vádoltak. Ehhez kapcsolódik a “Zsuzsanna-játék”, mely többszerplős népi játék, és amelyben Zsuzsanna történetét játsszák el. A népi hiedelem szerint ha ezen a napon megszólal a pacsirta akkor közel a tavasz.)

A néphit szerint, ha ekkor magasan száll a pacsirta, hamarosan megjön a jó idő, és ha reptében még énekel is, akkor már biztosra vehető, hogy itt a szép kikelet. A délvidéken a megcsorduló eresz jó termést jövendöl. Szép idő esetén, e napon már sokfelé elkezdték a tavaszi szántó-vető munkák előkészületeit. Egy héber legenda szerint a szépségéről és jámborságáról ismert Zsuzsannát, akit tolakodó udvarlói a fürdőben megleptek, házasságtörés miatt perbe fogták, és halálra ítélték. Mivel férje nagyon szerette hitvesét, a legjobb jogtudóst kereste fel, hogy az asszonyt megmentse. Az ifjú és éles elméjű Dániel bíró beváltotta a hozzá fűzött reményeket: bebizonyította Zsuzsanna ártatlanságát, és vádlóit juttatta halálbüntetésre.

Február 19. – Zsuzsánna napja

Egy kishegyesi adatszolgáltató szerint „Zsuzsánna pisálja el a havat, friss füvet hoz, s megszólaltatja a pacsirtát” – azaz már nem kell számítani nagy havazásokra. A pásztorok is úgy tudják, hogy Zsuzsánna leginkább rápisil a hóra, és az elolvad.

Vidékeinken a természet jelenségeit számon tartók azt vélik, hogy Zsuzsánna napján akármilyen az időjárás, megszólal a pacsirta. A pásztorok szerint akármilyen az időjárás, még ha hó borítja is a tájat, megszólal a pacsirta. Ez pedig azt jelenti, hogy vége a téli zimankónak, a kegyetlen hidegnek.

Bácska, Bánát lakosai azt mondják, ahány nappal előbb szólal meg a pacsirta, annyival hallgat el utána a hideg miatt. A topolyaiak még azt is hozzáteszik, hogy nemcsak a pacsirta szólal meg, hanem a pipiske is meg a vadgerlice is, szép időt jeleznek.

A pacsirta röptéből is lehet az időjárásra következtetni. Ha Zsuzsánna-napkor magasan repül, akkor már közeleg a tavaszi munka ideje, de ha csak a háztetőig száll, akkor még hideg idő várható.

Egyesek szerint még csak most kell metszeni a szőlőt, hogy le ne fagyjon a rügy. A trágyát is ki lehet már hordani a földekre meg lehet kezdeni az előkészületeket a szántás-vetésre.

A régi öregek jó érvágó napnak tartották Zsuzsánna napját.

Bálint Sándor említi, hogy 1870 táján a bánáti Magyarittabén Zsuzsánna-játékot jegyeztek fel. A nagyböjtben fiúgyerekek adták elő. Sajnos, ma már nyoma sincs a játéknak, legfeljebb a nagyon idősek emlékeznek rá, hogy volt ilyen játék.

Alább közöljük a Magyar Nyelvőr 1876-os évfolyamából Zsuzsánna históriáját Hantz Gyula lejegyzésében.

Zsuzsánna históriája

E dramatizált bibliai műre nézve utánjárásom s több oldalú kérdezősködésem után azon hiteles tudomást vettem, hogy a református gyerekek – főleg Magyar Ittebén – nagy böjtben szoktak házról házra járni és ezt eljátszani; éppen mint nálunk katholikusoknál a minő a betlehemes játék. Az egészet egy ittebei gyermek nótás könyvéből írtam le.

Az együttbeszélő személyek:

Zsuzsánna, a Joakihm felesége.
Joákhim, a Zsuzsánna férje.
Melkhiás, az egyik vén.
Judás, az másik.
Simeon, az bíró.
Azária, a hajdú.
Dániel és az egész község.

Az elöljáró:

Hív músák jőjetek, gyüjetek sorba,
Ne űjetek ösztönözölt öntözött köny között a porba,
Ennek bizonyságára,
Tudomány piaczára,
Mások vigasságára,
A virtusnak a megmutatására.

Zsuzsánna szól:

Óh óh boldog egek! rajtam segítsetek,
Szivem tisztaságát őrizni jőjetek;
Ha bűnt nem akarok tenni ellenetek,
A gyilkos kezektől engem megmentsetek.
Imé két bűnökben élő, buja vének
Tisztaságot rontó czéllal rám jövének;
Hogy szép szóval rajtam semmit nem tevének,
Erővel is engem bűnre késztetének.
Jertek hamar, jertek a segítségemre!
Jaj honnan, jaj honnan törnek életemre!
Jaj de nagy félelem lövöldött szivembe!
Zuzia, Zuzia! jöjj segítségemre!

Zuzia szól:

Mi kiáltást hallok, vajon ki nevezett?
A fülembe igen gyászos hang érkezett.
Itt vagyok asszonyom, jaj mi leié téged,
Talán a gyilkosok halálra kergettek?!

Zsuzsánna szól:

Amott vágynak két vén elöljárók,
Engem gyalázatos gonoszságra várók;
Erőszakot akarának rajtam tenni,
De nem tudtak velem semmire is menni.
Segíts karjaimon, igen meg rémültem,
De jó hogy parázna kézre nem kerültem.

Joákhim szól:

Oh mi bajod esett Zsuzsánna, hív párom?
Majd ki reped szivem, halálomat várom.
Szived réműltségét látom szemeidben,
Tán meg alutt a vér ifjú ereidben?
Jaj talán gyilkosok vadászszák éltedet,
Vagy tisztaságodban bántottak tégedet??

Zsuzsánna szól:
Oh ugyan az elébb két parázna vének
Kárhozatos bűnre engem kísztetének;
Nem hajtottam semmit a buja kérésre,
Híven elmélkedtem amaz esküvésre.
De oh rebeg szivem, mi lesz dolgom vége?!
El nyom a két vénnek istentelensége!
Ok a roszak, mégis összevetett vállal
Véghez viszik, hogy én lakoljak halállal.

Joákhim szól:

Óh megveszett világ, melyből tisztaság
Elment, és erőt vett benne a bujaság!
Ha így tör ki a bűn az elöljárókból,
Mi lészen végtére az alattvalókból?!
Áldott légy ó hív pár, ki a tisztaságot
Többre nézted mint a buja kívánságot.
Nemes a te lelked, a bűn meg nem szállta,
Mert a házassági hitet jól meg állta!
Ne félj meg tartja ő szívednek reményit,
Mikor meg bünteti mások gonoszságát,
Nap fényre ki hozza lelked tisztaságát.
Ha a két buja vén kikéi ellenedre,
Bízd minden ügyedet igaz Istenedre;
Őket a halálnak torkába taszítja,
De a te lelkedet még meg szabadítja.

Zsuzsánna szól:

Óh adják az egek, hogy az igaz légyen!
őket ne engemet, nyomja el a szégyen.
De mégis rebegek, mert a jóság szentség,
Az erőszak nem mindenkor mentség.

Melkhiás és Judás:

Hol van, hol van, merre szaladt a parázna?
A ki el titkolná felettébb hibázna.
Ügy-e el ment: nem láttátok? most szaladt el erre?
Mindjárt ráüsmernénk a buja emberre.
Zsuzsannával együtt láttuk a fa alatt,
De hogy lármát üténk, hirtelen elszaladt.
Meg akartuk fogni, de nem bírtunk vele,
El futott és régen már e bűnben éle.

Melkhiás:

Judás hidd meg igen szerencsések lettünk,
Hogy ily okos móddal nagy lármát ütöttünk;
Már így a bűnt könnyen eltitkolni merjük,
De Zsuzsannát ugyan majd bele keverjük.
Büntetésit veszi ő makaccságának,
Hogy ő nem engedett két öreg szavának;
Tisztasága által akart szentté lenni,
De épen az által fog halálra menni.

Judás szól:

Úgy van, ha minekünk ő engedett volna,
Senki gyalázatot felőle nem szólna.
Bármint mentse magát, ő néki nem hisznek,
Midőn a bíróhoz véle együtt visznek.
Elöljárók vagyunk, ki támad ellenünk?
Könnyű lesz minekünk magunkat mentenünk.
Sokszor elnyomtuk mi már az igazságot,
Mégis nem gondoltak rólunk gonoszságot.
Ne gondolj lelkeddel, csak a szád hazudjon,
Hogy bűnünkről senki semmit is ne tudjon.

Melkhiás szól:

Okosan, mert hiszen a ki velünk szembe
Szállni fog, azt ejtjük még veszedelembe.
De ne késsünk tehát folytatni perünket,
Nehogy az igazság elérjen bennünket.
Zsuzsannát a kösség elébe hívassuk;
Vádoljuk halálra, aztán kárhoztassuk.
Menjünk Simeonhoz, a bíró ő légyen,
Köztünk, az asszony közt, igazságot tegyen.

Judás szól:

Nem bánom Melkhiás, azt jól cselekeszszük,
Vigyázzunk, mert másképp a szurkot megeszszük. (A bíró előtt)
Simeon biró vagy, tudod hogy mi vének,
Beadói vagyunk a mások bűnének;
Úgy-e tisztán éltünk egész életünkben?
Zsuzsánna kertjében amidőn sétáltunk,
Vele egy ifiut gonoszul tanáltunk;
El szaladt, de mi nem futottunk utána.
Hívd össze a népet. Haljon meg Zsuzsánna.

Simeon a biró, szól:

Oh mi dolog, hiszen egész életében
Szentül élt: esméri minden jó hírében;
De Zsuzsánna volt az, a Joákhim párja?
Minden belső részem a borzadás járja.

Melkhiás szól:

Az, az a Joákhim kegyes felesége;
Szent volt, de napfényre jött szemtelensége.

Simeon szól:

Oh egek! az ember de megcsalatkozik,
Titkos bujaságról nem is gondolkozik;
Zsuzsánnát itéltem mindenkor tisztának,
De tartozom hinni a vének szavának.
Ha bűnön kaptátok, én hát a kösséget
Egybe hívom, érjünk ő ügyében véget.
Azária! menj el, hívd össze a népet,
Itéljük meg ama vádoltatott szépet!

Azária szól:

Népek! gyülgyetek be Simeon házába,
E vagyon kiadott parancsolatjába:
Két vének egy bűnöst adtak be ő néki,
Rólok fog ítélni az igazság széki.

Simeon Szól:

Vitéz Azária menj el Zsuzsánnához!
Hívd fel az igazság ítélő házához;
Hadd terjeszszem dolgát a kösség elébe,
Mond, megáljon elő halálos ügyében.

Azária szól:

Zsuzsánna oh szánom sorsodat!
Sajnálom hogy ki kell mondanom bajodat.
A kösség elébe hivatott a biró,
Ott vágynak két vének, ott a törvényíró.
Tisztátalansággal vádolni akarnak,
Holott téged mások jónak itélének;
Ne félj mert az egek meg tartanak téged,
Pédául tette ki hitvesi hűséged!

Joákhim szól:

Oh boldogtalan sors!

Zsuzsánna szól:

Oh oh igaz egek!
Ne hagyjatok! sírva kiáltván rebegek!
Ártatlan fejemet kérlek ne hagyjátok,
Szivem tisztaságát napfényre hozzátok!

Bús szemeim sírjatok,
Könnyeim omoljatok,
Eső fakadj fejemre,
Forrás fakadj szivemre;
Mert jaj ártatlanságát,
Házam tisztaságát
Noha meg tárta testem,
Mégis ily bajba estem,
Egek ügyem nézzétek,
Lám nincsen bennem vétek!
Ne hagyjatok hogy végre
Jussak becstelenségre!

Joákhim szól:

Oh hív pár ne epeszd magad
Felette, Most a szived az ég próbára ki tette;
De azért el nem hagy, bízzál az Istenben,
Meglásd, hogy segélőd lészen ő mindenben.
Tudom én, hogy mindig tiszta volt a szived,
Híven kedvellettél engemet, mint híved.
Végy erőt és menjünk a kösség elébe.
Talán nem ad az ég a halál kezébe.

Azária szól:

Itt van nagy érdemü közönség Zsuzsánna,
Bánatos rokoni jajgatnak utána.

Melkhiás és Judás szól:

Hallgassátok népek, kik ide gyültetek,
Azt, a mit beszélünk, renddel megértsétek.
Tegnap midőn jártunk Joákhim kertében,
Oda jött Zsuzsánna szép öltözetébe;
A kertnek ajtaját hirtelen betette,
Kisérő leányát ki is rekesztette.
Akkoron egy ifjú, ki ott el rejtezett,
Hozzá ment és vele csúfosan vetkezett;
Mi eztet a dolgot ketten észre vettük,
Kik egy titkos zugba magunkat rejtettük.
Oda is szaladtunk, mihelyest meg láttuk,
De a gonosz ifjút mi meg nem foghattuk;
Mert erősebb lévén, mint mi, kinyitotta
Az ajtót és magát megszabadította.
Megfogtuk Zsuzsánnát és kérdeztük tőle,
De meg nem vallotta, mivel hogy nem merte,
Mellyel magát bűnbe mélyebben ejtette.
Hogy pedig higyjetek, kezünket fejére
Vetjük; ha nem igaz, rajtunk legyen vére.
Most pedig fedezd fel előttünk orczádat,
Ne tagadd bűnödet, ki ne nyissad szádat.

Zsuzsánna szól:

Oh ti gonosz vének! vélem így mért bántok?
Ártatlan ügyemben miokon nem szántok?
Ne tegyetek csúffá, hogy mások láttára,
Felfedezzem orczám szivem bánatjára.

Melkhiás:

Oh oh de szent aszszony, de tud szenteskedni;
Hogy akarja titkos tetteit elfedni!
Szégyenli előttünk képét felfedezni;
Bezzeg nem szégyenlett ám tegnap vetkezni.
Meg nem csalsz másokat a színészkedéssel.
Rakva van a szived istentelenséggel.

Simeon:

Zsuzsánna mit szólasz magad mentségére,
Különben halál lesz rút bűnödnek bére?!

Zsuzsánna:

Uram én nem tettem semmi gonoszságot,
Az ég maga tegyen itten igazságot!
Hidd el uram, hidd el, nincs semmi vétségem,
Meg tartam férjemhez mind addig hűségem.
Sőt ők a bűnösök, kik megtámadának,
Erőszakot rajtam tenni akarának;
De én nem engedtem szivek rút tüzének,
Ellenem vádakat csak azért költenek.

Melkhiás:

Enye istentelen hát mered tagadni?
Hogy mersz bűneidnek oly hamis színt adni?
De nézzed csak Judás, hogy pirul orczája!

Judás:

Úgy van, mert hamisan beszél hazug szája,
A lelkiismeret belülről furdalja;
Ma gonosz bűnének bérét meg tanálja.

Simeon:

A pirongatásnak legyen immár vége!
Csak azt valljátok meg: igaz-e vétsége?

Melkhiás és Judás:

Igaz uram, igaz, úgy volt mint mondottuk;
Magunk láttuk mi azt, nem mástól hallottuk.
Nem lehet füleink senkinek gyanúja,
Mert nem a fül, hanem a szem volt tanuja.

Simeon:

Mit mondasz Zsuzsánna ezekre, azt kérdem?

Zsuzsánna:

Mit tudjak? Ha tetszik, előtted két térdem
Meghajtom, esküszöm igazán az égre,
Hogy nem vetemedtem ily fertelmességre.

Melkhiás:

A te esküvésed semmit is nem tészen,
Minden gonoszságod tudva van egészen.
A hamis lelkűknek különös szokások
Esküdni, hogy jónak véljék ötét mások.

Simeon:

Már most mit ítéljek ezen két fél között,
Nem tudom; e perben elmém megütközött.
Zsuzsánna tagadja, hogy a bűnt nem tette,
Ellenben a két vén esküszik felette.
Elöljárók látták, igaznak kell lenni;
A népnek kell erről ítéletet tenni.
Mit itél a község? Most igazat szóljon!

A kösség szól:

A bűnös Zsuzsánna meghaljon, meghaljon!

Simeon szól:

Hallottad Zsuzsánna a nép végezését?
El vészed bűnödnek csúfos büntetését.
Vitézek, a szokott helyre ki vigyétek,
Hogy a törvény szerint őt meg kövezzétek.

Joákhim szól:

Jaj jaj szerencsétlen pár! oh hát meghalsz-e?
Tisztaságod mellett gyalázatot valsz-e?
Jaj esdeklő szivem most mindjárt ki reped,
Éretted ó drága! ezer kín közt eped.
Mutassatok a jó szívűnek mentséget.
Ne engedjétek meg a virtust szenvedni,
A gonosz bűnt azon győzedelmeskedni!
Sirassátok sorsunk jó szívü kísérők,
Rokonink és mások, minket jó esmérők!

Első Ária:

Így szenved-é az ártatlanság,
El nyomja-e már a virtust a tisztaság?
Boldog egek ne engedjétek,
Hogy ily erőt végyen a vétek.
Ti igazok vagytok, a bűnt megbüntessétek!

Második Ária:

Látjuk hogyan bír virtussal ma,
A kinek van el fedezni bűneit hatalma.
Az erőszak leszen tisztaság;
A hamisság örűl,
Mikor szenved az igazság.

Harmadik Ária:

Ime szenved a jó Zsuzsánna,
A hitetlen buják pedig örülnek utána.
Keljetek ki egek mellette;
Tiszta ő és a bűnt más tette!
Büntessétek meg azt,
A ki ily bajba ejtette.

Zsuzsánna:

Oh, mit sírtok? szűnjön könnyetek árja!
Az én lelkem az ég segedelmét várja.
Érzem ha meghalok is, dicsőségben élek.
Rút másnak meghalni a nagy gonoszságért,
De nékem nem szégyen lesz a tisztaságért.

Dániel szól:

Oh de nagy gonoszság, hogy a hív Zsuzsánna
Meghal; ily jólelkű asszonyt ki ne szánna!
Ha a tisztaságnak nincs őrzője senki,
így a virtus vége gonoszul megyén ki.
Tudom, hogy a birák magok bűnben élők,
Mégis egy ártatlant halálra ítélnek.
Nem hagyom, nem hagyom Zsuzsannát meghalni.
Rút volna virtusért gyalázatot vallni.
Meg álljatok népek! hova mentek vájjon?
Én nem engedem, hogy Zsuzsánna meg haljon.

Melkhiás:

Micsoda? nem hal meg? nem egyez meg benne?
Mintha bizony szavad olyan nagyot tenne.

Dániel:

Úgy felelsz te gonosz?

Melkhiás:

Hallgass, te gyermek vagy;
A te tekinteted a nép előtt nem nagy.

Dániel szól:

Nem nagy?
Meg mutatom, hogy akkor nagy lészen,
Mikor a bűnötök utól ér egészen.

Melkhiás:

Oh ne hallgassátok, gyermek ő, menjetek, merre indultatok.

Dániel:

Meg álljatok népek! mert ma a bűn s gazság
Kisűl és két vénet elér az igazság.

Joákhim szól:

Oh segíts Dániel, hogy ha lehet, rajtunk,
Ama kedves párért mindnyájan sóhajtunk.

Melkhiás:

Oh ne hallgassátok, menjetek előre.
Mintha biz e gyermek vonhatna kérdőre!
Dániel: Meg álljatok népek! kérlek igen szépen,
Ne tegyetek csúfot az ártatlan szépen!
Térjetek mindnyájan a bíró házához vissza,
Ma két vén a halál poharát meg iszsza.

Melkhiás:

Megiszszuk? te gyermek! No azért sem bánom,
Térjünk vissza, mit szól, hallani kívánom.

Simeon szól:

E gyermek úgy látszik, mutat bátorságot,
Tán nap fényre hozza még az igazságot.
Térjünk meg, nem bánom. Dánielt közinkbe?

Ülj le, mentsd a bűnöst, ki van a kezedbe.

Melkhiás:

No szent gyermek kezd már azt a nagy mentséget,
Mosd le Zsuzsánnáról a fertelmességet.
Dániel: Választasd el őket, Simeon, egymástól,
Kik meg részegedtek a bujálkodástól.

Simeon:

De mire mégy vele, éppen nem semmire.
Maradj itt Melkhiás, felelj beszédére.

Dániel:

Állj elő bűnfészek; azt fogom kérdezni,
Mi fa alatt láttad Zsuzsannát vetkezni?
Felelj hamar, úgy-e vér futkossa hátad?
Azt kezdem kérdezni, mi fa alatt láttad?

Melkhiás:

Nézd, nézd, ez a gyermek hogy akar próbálni,
De hamis, de czélját nem fogja tanálni.

Dániel:

Felelj egyenesen!

Melkhiás:

Mi? Mán az nem értem.
Elég az, hogy őket egy fa alatt értem.

Dániel:

Micsoda fa alatt?

Melkhiás:

Reá kevés gondom;
Lentikusfa alatt, egyenesen mondom.

Dániel:

No te rosz bűnváz! fejedre hazudtál;
Testedet, mely sok bűn büdös fészke vala,
Még ma ketté vágja az urnak angyala.
No már a másikat állítsátok elő.
Meglátom, szavamra ugyan mit felel ő?!

Azária:

Jöjj bé már te Judás! Simeon mondotta,
Bünének Melkhiás csúfságát vallotta.

Dániel:

Hallod-e te bűnváz, te ördögi mívű,
Minden álnoksággal meg rakodóit szívű!
Mond meg: hol tanáltad Zsuzsannát vétekben;
Igazán szólj, ne tégy kárt a jó lélekben.

Judás:

Hol láttam Zsuzsannát? Már erre ki szólna?
Mintha hamisságot mi gondoltunk volna.

Dániel:

Ne tétovázz, mond meg, mi neve a fának.
A mely alatt láttad Zsuzsánnának?

Judás:

Én a kertben láttam.

Dániel:

Nem azt kérdeni tőled.
Úgy látom, rosz lélek hazudoz belőled.
Mond meg egyenesen, mi a fának neve,
Mely alatt Zsuzsánna gonoszságot teve?

Judás:

Tölgyfa, ha akarod egyenesen tudni.

Dániel:

Ejnye gonosz! de jól tudtál most hazudni.
Az első azt mondta, hogy lentikus alatt
Látta, a mely alól egy ifjú elszalatt.
Hát te tölgyfa alatt? Bezzeg hazudtatok,
De szépen sűl a bűn, gonoszok, reátok!
Az urnak angyala ma ketté vág téged,
A ki másra kented istentelenséged.
Meghaltok mindketten, kik sok bűnt tettetek,
A nép bizonyság lesz ma ti ellenetek!
Soknak tisztaságát már meg rontottátok,
De ezt ki vallani nem merték reátok.
A szép Zsuzsánnát is bűnre kísztettétek,
De mint hűséges párt meg nem széditetek;
És hogy ki ne sülne reátok a vétek,
E nagy gyalázatba azért kevertétek!
A kösség feleljen, mit csináljunk vélek;
Úgy-é hogy meghaljon e két gonosz lélek?

A kösség szól:

Halljon meg, haljon meg mindkettő erővel,
Verjük agyon őket száz meg ezer kővel.