Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

Augusztus - Kisasszony hava Nyárutó - Új kenyér hava - Aranyasszony (Bőség) hava

2020. augusztus 31. - Andre Lowoa
Az augusztus régi neve a rómaiaknál "Sextilis" volt, mert a hatodik (sextus) hónapja volt az esztendőnek. Ez a neve maradt meg még a Julius Caesar-féle naptárreform után is. Amikor azonban Augustus császárnak Krisztus előtt 7-ben az időközben újra felszaporodott szökőnapok miatt újabb naptárrendezést kellett végrehajtania, akkor ennek a hónapnak a nevét is megváltoztatta: miután életének legtöbb szerencsés eseménye ebben a hónapban játszódott le, azért a saját felvett nevével jelölte meg ezt a hónapot.

 

Az "augustus" szó voltaképpen az "augur"-ra megy vissza, vagyis a madárjósra ("avi-ger"), akinek jóslata szerencsét jelent. Célzással a császár példátlanul szerencsés pályafutására, a szenátus "a legszerencsésebb" (augustus) jelzőt találta a legmegfelelőbbnek. Ettől fogva csakugyan ezt a nevet használta Gaius Octavianus Julius Caesar. S ugyanúgy, ahogy Caesar nevéből általában rangjelzés lett "Kaiser", "császár" és "cár" formában, ugyanúgy lett az Augustus nevéből is rangjelzés: ettől fogva minden uralkodó a "sérthetetlen császári felség" jelzőjéül használta az "Augustus" nevet, a császárnék pedig az "Augusta" nevet kezdték viselni. A név maga mégis az "augusztus" hónapnév formájában maradt meg leginkább elevenen az emberek nyelvhasználatában.


Népi megfigyelések:
- ha forró az augusztus első héten, sokáig lesz hó a télen
- ha sok az eső augusztusban, nem lesz jó bor a hordóban
- az idő Bertalan napján (augusztus 24-én), olyan lesz az ősz

Jeles napok augusztusban:
Lőrinc napja (augusztus 10.)
Nagyboldogasszony napja (augusztus 15.)
Boldogasszony másnapja (augusztus 16.)

Rudan Mária: Szűz zodiákus Augusztus, mint a termőre fordulás, az új kenyér és az őszi munkára való felkészülés évadja, hangulatában is eltér a zaklatott júliustól. A meteorológusok Nyárutó-ként tartják számon, a régi Székely-Magyar naptár szerint Új kenyér havának nevezik, eleink (az Avisura szerint) az Aranyasszony (Bőség) hava elnevezést használták augusztusra, a hónap régi magyar (katolikus) neve pedig Kisasszony hava. E hónapot a kánikula havának tartják; a Nap a Szűz jegyébe lép.


Népi mondóka
Ha Domonkos forró,
kemény tél várható.
Lőrinc-napja, ha szép,
sok a gyümölcs, és szép.
Bertalan szép idővel,
az ősz is nekünk kedvel.
Sűrű eső augusztusban,
Jó mustot ád a hordóban.

Mit jövendöl a 100 éves naptár?
Közönségesen jó időre mutat, ha a juhok még estén is vígan ugrándoznak a mezőn, ha huzamosabb eső után a baglyok éjjel igen huhognak. Ha a szél a napjárást követvén változik. Ha a harmat reggel sokáig a faleveleken marad.

süti beállítások módosítása