Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Június - Szent I(st)ván hava Nyárelő - Napisten hava - Gödölyetor (Eper) hava

2020. június 30. - Andre Lowoa

A június hónap nevének származtatásánál már maguk a rómaiak is zavarban voltak. Egyesek a régi római "Junius"-nemzetség nevéből eredeztették, amelynek leghíresebb tagjai: L. Junius Brutus, a római királyság intézményének megszüntetője, továbbá a két fivér - M. Junius Brutus és D. Junius Brutus -…

Tovább

2020. június 29. - Andre Lowoa

Péter-Pál napja Péter és Pál apostol Az első az apostol- fejedelem, a másik a népek apostola volt. Ezen a napon kezdődik az aratás, mivel a néphit úgy tartja, hogy a búza töve "Péterpálkor" megszakad. Szent Péter a halászok védőszentje, hiszen maga is halász volt, mielőtt Jézus tanítványai közé…

Tovább

2020. június 27. - Andre Lowoa

Június 27. – László napja László időjósnap, figyelik is az időjárást. Muravidék népe azt tanácsolja: „Jól figyeld meg László napját, Jó előre megjósolja az idő járását.”

Tovább

Nukleáris őrület

2020. június 26. - Andre Lowoa

„És ha már tényleg állandóan fel kell szólítani az embereket, hogy az úgynevezett emberek okozta éghajlatváltozás ellen azonnali intézkedéseket hozzana, akkor inkább addig lógjon az összes gyerek a világon az iskolából, amíg az összes atomfegyverteszet be nem tiltják. Mert: ha az emberek valóban ki…

Tovább

2020. június 24. - Andre Lowoa

Június 24. – Szent Iván ~ Búzavágó Szent János napja A szegedi kirajzású falvakban e napot Búzavágó Szent János napjának szokták emlegetni. A nyári napfordulat napja ez, melyet ősidőktől fogva Európa-szerte lángoló tűz gyújtásával ünnepeltek. A tüzet háromszor kellett átugrani, hogy a tűz…

Tovább

2020. június 21. - Andre Lowoa

Alajos és Szent Iván Alajos napján ránk köszönt a csillagászati nyár. A nyári napfordulat - amint az közismert - egyben a Nap visszaútját is jelzi, és a hónap végéig 3 perccel csökken a nappalok hossza. Előestéjén sokfelé ágat tűztek a tyúkólakra a rontás és a boszorkányok ellen. A Szent Iván…

Tovább

2020. június 19. - Andre Lowoa

Jézus Szent szíve Az Úrnap nyolcadát követő péntek, az egyházi év utolsó változó ünnepe. A Szent Szív a vallásos lélek számára Jézusnak az emberért való önfeláldozó, megváltó szeretetét állítja oda követelményül. A kultuszt Alacocque Szent Margit látomásai szentesítették: a megjelenő Jézus…

Tovább