Mottó: „Ami sok, az sok: ma éppen harmadik esetét tudtuk meg Apponyi Albert gallofóbiájának. Apponyi reszket attól, hogy magyar fiúk Franciaországba jöjjenek és itt tanuljanak. Két fiatal, talentumos piktor állítja, hogy a magyar kultuszminiszter valósággal tajtékzott a dühtől, amikor ők stipendiumot mertek kérni párizsi tanulmányútra. A harmadik eset egy fiatal írókritikusé, akit még a festőknél is dühösebben utasított vissza: »Védeni kell a magyar társadalmat az ellen a nyavalya ellen, amely Franciaországban pusztít. Inkább azoknak adok stipendiumot, akik megígérik, hogy nem mennek Franciaországba.« Így gondolkozik Magyarország jelenlegi kultuszminisztere - írta elítélöen 1907-ben Ady Endre a józan ítélöképességgel megáldott öreg Apponyi grófról. Hogy mekkorát tévedett Ady, már nem volt alkalma meglátni. Talán jobb is... Egy évvel a trianoni diktátum aláírása elött szifiliszben elhunyt.
Nem óhajtok ezzel az írással a feudális régi rend védelmére kelni, mely éppúgy elnyomó és emberellenes volt, mint az azt követö, magát álságosan "demokratikusnak", "humanistának" és "liberálisnak" tituláló "újfajta" világrend, melynek szabadkömüves-jakobinus francia komponense kulcsszerepet játszott a régi történelmi Magyarország felszámolásában, s rejtett hatása a történésekre a szabadkömüves hálózatokon keresztül tulajdonképpen mindmáig érezhetö régiónkban.
Az írás célja lerántani a leplet a francia szabadkömüves "rejtett kéz" több évszázados áldatlan tevékenységéröl Magyarország és régiónk ellen.
Az egész pár évszázaddal ezelött kezdödött, amikoris a sátán és bukott angyalai elérkezettnek látták az idöt a "globális világcsászárságuk" kiépítésére a Föld nevezetü bolygón, hogy totális leuraltság alá csalják illetve kényszerítsék ennek a bolygónak a lakóit.
Ehhez két dologra volt szükség:
1. Elkezdeni technológiailag felfejleszti az akkori feudális társadalmakat, mely az iparosodással a 18.-19. századokban el is kezdödött, s jelen korunkban van kicsúcsosodóban az emberiség totális megfigyelésére/elmeirányítására/befolyásolására alkalmas technológiák sikeres bevezetésével, legyen az mobiltelefonok, HAARP, internet vagy épp a rádió és televízióadások (tömeges agymosásra, megvezetésre vannak használva).
2. Felszámolni a régi feudális rendet, s áttranszformálni a társadalmi és szociális rendszert a "Cion bölcseinek jegyzökönyveiben" is részletesen megfogalmazott és leírt "újfajtára".
Minden(ki) aki-ami ennek a folyamatnak picit is ellenállt az elmúlt két-három évszázadban, nagyon rosszul végezte. A francia nemesség a guillotinon, az orosz nemesség és cári család kivégzöosztagok elött, a magyar nemesség és a történelmi Magyarország a történelem szemétdombján, a katolikus egyház pedig a második vatikáni zsinat (1962) óta totális belsö szabadkömüves beszivárgás alatt áll, nyíltan egyelöre nem merték felszámolni, de mintegy végsö nyitányként, az elkövetkezendö években ez is várható lesz, utat nyitva ezzel a bibliai "hamis próféta" és az új, hamis "nemzetközi egyház" megjelenésének, melynek feje lesz a (sátánista-kabbalista) zsidók "új pátriárkája" is cion szabadkömüves jegyzökönyvei szerint.
Az "újfajta" világrend ellenségeinek felszámolásában az elmúlt két évszázadban mindigis kiemelkedö szerepe volt Franciaországnak és a francia szabadkömüvességnek. A franciák voltak a 18.-19. századok fordulójának a "Hitlerei", létezik itt egyfajta Hitler-Napóleon párhuzam.
A jakobinus-szabadkömüves hatalom odahaza szimplán letömeggyilkoltatta a francia nemességet. Napóleon késöbb sikertelenül próbálta megszállni és felszámolni a 19. század elején a feudális cári Oroszországot, a feudális Osztrák-Magyar Monarchiát és a régi rend ideológiai föoszlopának számító Katolikus Egyházat:
VI. Piusz_pápa
https://hu.wikipedia.org/wiki/VI._Piusz_pápa
"1798-ban Bonaparte Napóleon tábornok utasítására a franciák elfogták és a franciaországi Valence-be hurcolták. Itt halt meg fogságban, 1799. augusztus 29-én."
VII. Piusz_pápa
https://hu.wikipedia.org/wiki/VII._Piusz_pápa
A lipcsei csatavesztés után, 1814. január 23-án Napóleon szabadon bocsátotta a pápát, aki a nép örömujjongása közt vonult be Rómába
A napóleoni háborúkat követö 1814-15-ös bécsi kongresszus volt az elsö kísérlet egyfajta "globális ENSZ" felállítására, melyet az orosz cár megakadályozott, lásd a Napóleontól Jelcinig c. írást.
Ezzel a veszedelmes és vérszomjas, globalizáló hatalommal húzott ujjat a magyar nemesség Martinovics Ignác és jakobinista társainak vérmezei kivégzésével 1795-ben, s pecsételte meg ezzel a saját és a történelmi Magyarország sorsát egyaránt.
Ebben az idöben születhetett meg a döntés valahol Franciaországban, egy Nagy Oriens szabadkömüves páholyban, hogy a magyar nemességnek és Magyarországnak egyszerüen vesznie kell! Kegyelem nincs!
A régi történelmi Magyarország achillesi sarka a nemzetiségei voltak. Egyáltalán nem véletlenül a 19. század elejétöl kezdve jelentek meg a francia szabadkömüvesség által támogatott szlovák, szerb és román radikális nacionalista mozgalmak, s indultak be ezek függetlenségi törekvései.
A szlovákoknál például egy pszichotikus-homoszexuális alak, Ludovít Stúr vezetése alatt, akinek nagyhirtelen problémája támadt a magyar nyelv oktatásával a Felvidék szlovákok lakta területein, de érdekes módon semmi baja se volt az osztrákokkal és a német nyelv oktatásával a szlovákok lakta területeken. Stúr függetlenségi harcott hirdetett Magyaország ellen, s 1848-ban, amikor Magyarország szabadulni próbált a Habsburg hatalom alól, hátbatámadta Magyarországot, fegyveres felkelést hirdetett a magyarok ellen - bécsi székhellyel!
Az 1848-as forradalmak után indult meg a szlovák nacionalista mozgalmak elnyomása a Felvidéken, melyért aztán az elsö világháború után, a csehekkel karöltve, hatalmas bosszút is álltak.
A francia szabadkömüves "rejtett kéz" munkálkodása Magyarország ellen még agresszívabb formában figyelhetö meg a 20. század elején.
A Csehszlovák Nemzeti Tanács 1916-ban Párizsban alakult meg (Stefánik, valamint a magyarokat késöbb 1946-ban kitelepítö Eduard Benes és társai).
Franciaország ajánlott fel magyar területeket Romániának is cserébe azért, ha utóbbi belép az elsö világháborúba az Antant oldalán. S ezt a szavát be is tartotta, Erdély azóta is a románoké.
S legkevésbé volt az se véletlen, hogy a trianoni békeszerzödést aztán egy Párizs melletti kastélyban írták alá.
A franciák bátorították fel 1919-ben a román és csehszlovák hadsereget is, hogy azok támadják meg a legyengült Magyarországot, foglalják el Budapestet, s a francia szabadkömüvesség rég megfogalmazott célkitüzései szerint Magyarország végre szünjön meg létezni! Nem sok hiányzott, hogy ez sikerült is nekik! Ha nincs Horthy Miklós, és hirtelen összeállított szedett-vedett hadserege, Magyarország ma már nincs. A csehek visszaverésében Kun Béla vörös brigádosai játszottak jelentös szerepet.
Az se volt véletlen, hogy Horthy Miklós csak azután tudta visszaszerezni az elcsatolt területeket, miután a náci Németország "kiütötte" Franciaországot, késöbb meg is szállta azt, amivel automatikusan kiütötte a lovat Csehszlovákia alól is. Horthy ezután probléma nélkül meg tudott egyezni a szlovák náci Tiso rezsimmel, amely nem volt magyarellenes. A francia szál elvarrása után rendezödni tudtak a szlovák-magyar kapcsolatok.
A "francia kapcsolat", a francia rejtett szabadkömüves kéz munkálkodása a szlovák politikai körökben egyébként továbbra se szünt meg teljesen létezni. Egyes szlovák nacionalista körök területfoglaló étvágya mintha kielégíthetetlen lenne.
2019.május 12: szlovák nacionalista körök az esztergomi bazilikával szemben, a Duna szlovák oldalán felállították a Magyarországot 1848-ban fegyveresen megtámadó Ludovít Stúr mellszobrát:
A szobor a folyóparton található, és magyar belterületek felé néz, szimbolizálva azon rejtett szándékukat, hogy a 21. században se tettek le még további magyar területek megszerzéséröl. Ne feledjük, hogy 1919-ben a szándékuk Budapest Csehszlovákiához csatolása volt, s hogy ezen tervük akkor nem sikerült, továbbra is kudarcként élik meg! A csehszlovák hadsereg 1919. április 27-én indított támadást a Magyar Tanácsköztársaág ellen, a Stúr szobrot száz évvel késöbb, 2019. május 12.-én állították fel a Duna parton. Még a 19. században ültették beléjük a francia Nagy Orienshez kötödö szabadkömüves fömukijaik azt a faji delúziót, miszerint a jelenkori Magyarország lakosságának több mint 90 százalékát "genetikai szlávok" teszik ki, ezáltal formálják maguknak a jogot magyar területek megszerzésére.
A szobor felállítását az elözö szlovák miniszterelnök, Peter Pellegrini hivatala finanszírozta. A szobor felállításán a Duna parton részt vett a szenilis "ujó"(bácsi), Szlovákia korábbi (2004-2014) köztársasági elnöke, Ivan Gasparovics is.
Gasparovicsot 2013-ban a legmagasabb francia kitüntetéssel, a Becsületrenddel jutalmazta a francia állam!
Az esztergomi bazilikát "szemezgetö" Ludovít Stúr szobrának felavatási ünnepsége, melyet a szlovák nacionalista szabadkömüves szervezet, a Matica slovenska szervezett:
https://snn.sk/news/na-ostrihomsku-baziliku-uz-hladi-ludovit-stur/