Pénteken ismét klímatüntetés volt Budapesten. Nem mondom, hogy rossz ötlet lenne a fekete pénteki akciók helyett a környezet védelmére összpontosítani, de ahogy arról már korábban írtam, a klímapánik olyan mennyiségű negatív hozadékot görget maga előtt, hogy azok szinte minden előnyt kioltanak.

A Phys.org pár nappal ezelőtt megjelent cikkéből például kiderül, hogy az apokaliptikus előrejelzések miatt a klímapánik a pánikbetegségek egyre gyakoribban diagnosztizált fajtája lett az Egyesült Államokban, bár az ország igen szép számban tevékenykedő pszichológusai még nem nagyon tudnak mit kezdeni az új kórral.

A betegség gyökere a jelek szerint a klíma aktivisták azon kijelentéseiből ered, amelyek szerint a világ, vagy legalábbis annak ma ismert formája, drasztikus lépések hiányában, akár egy évtizeden belül véget érhet. Persze az előre jelzett időpontok, csakúgy, mint a javasolt megoldások között, komoly eltérések figyelhetők meg. Ez azonban nem gátolja az aktivistákat egyre hisztérikusabb retorikák alkalmazásában, a politikusokat pedig ígéreteik osztogatásában.

A Phys.org cikke szerint a klímaváltozással kapcsolatos félelmek igen eltérőek. Van, akit a társadalmi egyenlőtlenségek aggasztanak, míg mások az eldobható műanyagok használata miatt pánikolnak.

Egyes aktivisták szerint kevesebb mint egy évtized áll az emberiség rendelkezésére, hogy összeszedje magát és drasztikus változásokat vezessen be a Föld megmentéséért, aminek része a légiközlekedés korlátozása, az eldobható műanyagok használatának betiltása vagy a vidéki életstílus bevezetése, aminek esetenként a vegetáriánus étrend is része. Mások ennél is radikálisabb megközelítést szorgalmaznak, mint például a gyerekvállalásról való lemondást, a fosszilis üzemanyagok és melléktermékeik betiltását vagy éppen a kapitalizmus felszámolását.

A „megoldások” sok esetben csupán politikai célok elérését szolgálják. A kapitalizmus felszámolása például azért is furcsa, mert a szocialista és kommunista országok igencsak komoly mértékben támaszkodnak az iparizációra, a szennyezésről nem is beszélve. A zöldeket ez persze nem igen zavarja, ahogy az sem, hogy a zöld ügy lelkiismeretes, de eltévedt támogatóit az őrületbe kergetik, amiért nem képesek teljesíteni a maguk elé tűzött klímavédelmi célokat.

Kate Schapira, a Brown Egyetem professzora, felismerve a problémát, 2014 óta közterületi klímapánik standokat üzemeltet, például helyi piacokon, ahol szolgálatait mindössze 5 centért kínálja.

Az Amerikai Pszichológiai Társaság szerint a klímapánik tünetei nem feltétlenül hasonlítanak a klasszikus pánikbetegségek tüneteire, így jelentkezhetnek „konfliktuskerülés, fatalizmus, félelem, tehetetlenség és rezignáció formájában és együtt járhat fizikai tünetekkel is. Például asztmával vagy bizonyos allergiákkal.”

A Klíma Pszichológiai Szövetség, mert már ilyen is van, arra hívta fel a brit szülők figyelmét, hogy a klímaváltozással kapcsolatos kommunikációjukkal megijesztik saját gyerekeiket. A szintén brit Bath Egyetem pszichológusai pedig arról számoltak be, hogy a gyerekeknél tömegesen jelentkeznek a klímaváltozás miatti pánikbetegség tünetei.

Az éghajlatváltozással kapcsolatos félelmek miatt egyesek megkérdőjelezik saját tetteik hatékonyságát. Nem tudják eldönteni, hogy a műanyag szívószálak mellőzése vagy a második gyerekről való lemondás számít-e egyáltalán.

Valószínűleg nem. A szívószálak például az óceánokban található mikró műanyagok kevesebb mint 1 százalékát teszik ki, és ez sem az Egyesült Államokból vagy Európából, hanem délkelet Ázsiából származik (bár az is igaz, hogy Ázsia a fejlett világ által termelt szemét egy részét is importálja). Az igazság az, hogy a műanyagok használatának csökkentése inkább informatív jellegű, célja pedig a környezettudatosság erősítése, de nem jelent állandó vagy hatékony megoldást.

A népességszabályozásról nem is beszélve, hiszen a világ legtöbb országában a népesség eleve csökken, így nagyobb esélye van az emberiség kihalásának, mint a túlnépesedésnek. (Lásd még: link, link)

Ami pedig a Föld tíz éven belüli végét jelenti, biztosat senki sem mondhat, de azt igen, hogy hasonló jóslatok már a 70-es években is születtek.

A valós és vélt félelmek kapcsán pedig egy igen fontos kérdéshez érkeztünk: a jövő miatti aggodalomhoz.

Kiindulva abból, hogy Jézus egyértelműen megmutatta a megfelelő hozzáállást, amikor azt mondta, hogy ne aggódjunk a holnapért, „mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.”Máté 6:34, engedjétek meg, hogy ismét C.S. Lewis szavait vegyem kölcsön, aki a Csűrcsavar nevű kísértő szavain keresztül figyelmeztetett a „jövőben” rejlő csapdákra:

„Az emberfajzat az időben él, Ellenségünk [Csűrcsavar fordított világában Isten vagy Jézus] viszont az örökkévalóságra szánja őt. Ezért – úgy gondolom – azt szeretné, hogy különösen két dologra irányítsák a figyelmüket: az örökkévalóságra meg az időnek ama pontjára, melyet az emberek „jelennek” neveznek. Mert a jelen az a pont, ahol az örökkévalóság az idővel érintkezik. Kizárólag a pillanat élményében adatik az emberfajzatnak olyan tapasztalás, amely hasonlatos Ellenségünk tapasztalatához a teljes valóságról; csakis itt adatik meg neki a szabadság és a valóság ajándéka. Az Ellenség azt szeretné, hogy mindig csak az örökkévalósággal (azaz Ővele magával) vagy a jelennel törődjenek, tehát: elmélkedjenek az Ővele való örök egyesülésről vagy az Őtőle való örök elszakadásról – egyebekben pedig kövessék lelkiismeretük pillanatnyi szavát, hordják pillanatnyi keresztjüket, fogadják el a pillanatnyi kegyelmet, s adjanak hálát a pillanatnyi örömökért.

A mi dolgunk ezzel szemben az, hogy elszakítsuk őket az örökkévalóságtól, s elszakítsuk őket a jelentől. Ebből a célból olykor arra kísértjük némelyiket (például, ha özvegyasszony vagy tudós az illető), hogy a múltban éljen. E taktikának azonban korlátozott az értéke, hiszen a múlt – amennyiben reális ismeretről, s nem valami elmosódott dologról van szó – az örökkévalóságra emlékeztet. Sokkal többet ér, ha arra bírjuk rá őket, hogy a jövőnek éljenek. Szenvedélyeik élettani szükségből eleve a jövő felé irányulnak, s a róla való gondolkodás reményeket és félelmeket támaszt bennük. S mivel a jövő ismeretlen előttük, ha sikerül elérnünk, hogy róla töprengjenek, csak a képzeletükkel járatjuk a bolondját. Egyszóval: a jövő hasonlít a legeslegkevésbé az örökkévalósághoz. A jövő az, ami az időben a leginkább ideigvaló; hiszen a múlt már megmerevedett, és nem változik többé, a jelent pedig egészen átragyogják az örökkévalóság sugarai. Ezért pártoljuk annyira az olyan jelszavakat és irányzatokat, mint a „teremtő evolúció”, „tudományos humanizmus”, „kommunizmus” – melyek az emberfajzat ragaszkodását az ideigvalóság legbensőbb magva: a jövő felé irányítják. Ezért gyökerezik csaknem valamennyi bűn a jövőben. A hála a múltra néz, a szeretet a jelenre; a félelem, a kapzsiság, a kéjvágy kivétel! …

Persze bizonyos értelemben az Ellenség is kívánja, hogy az emberfajzat gondoljon a jövőre: annyira, amennyire azt az igazság és a szeretet másnapi műveihez – a holnap esedékessé váló kötelességekhez – a jelenben szükséges tervezés megköveteli. A holnapi munkára felkészülni: mai kötelesség; ha a hozzávaló anyag a jövőből van is kölcsönvéve, maga a feladat – mint minden kötelesség – a jelen leckéje. Ám ez már szőrszálhasogatás. Az Ellenség nem akarja, hogy az emberfajzat szíve a jövőn csüggjön, gazdagsága a holnap kincse legyen. Mi viszont éppen ezt akarjuk! Az Ő eszménye olyan ember, aki ha hivatása okán egész nap az utókor jólétén munkálkodott is, képes kitörölni lelkéből a jövő gondját, s az égre bízva a dolgot, máris a jelen pillanat követelte türelem vagy hála gyakorlásával foglalja el magát. Mi azonban olyan embert akarunk, aki a jövő megszállottja; akit a földön elkövetkező mennynek vagy pokolnak látomásai kísértenek; aki azonnal kész áthágni az Ellenség parancsait a jelenben, ha elhitetjük vele, hogy ezzel amazt elérheti, emezt elháríthatja; akinek hite olyan programok sikerén vagy kudarcán áll vagy bukik, melyeknek végét nem is fogja megérni. A mi vágyunk az, hogy az egész fajzat örökké a szivárványt kergesse; még véletlenül se legyen az adott pillanatban becsületes, derék vagy akár boldog, hanem az adott pillanat minden valóságos ajándékát égesse el a jövendő oltárán.”

http://idokjelei.hu/2019/12/uj-kor-uj-betegseg-egyre-tobb-a-klima-panikbeteg/