Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök egy szerdai interjú során azt mondta, készen áll megállapodást kötni a német kancellárral arról, hogy Németország megkezdhesse a migránsok deportálását a perifériaországokba.

Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök elmondása szerint készen áll megállapodást kötni Németországgal azzal kapcsolatban, hogy felgyorsítsák a migránsok deportálását azokba az országokba, ahol a migránsok először beléptek az Európai Unió területére.

“Nem érdekel minket az a tény, hogy hozzánk is küldenek majd vissza, ha ez az intézkedés segíteni fog, és jelzést ad majd az embercsempészeknek”mondta Ciprasz a Financial Timesnak nyilatkozva.

Az interjú szerint egy ilyen megállapodás elsődleges célja az lenne, hogy megakadályozza a migránsok szabad mozgását a schengeni övezetben – vagyis megszüntetni azt a jelenséget, hogy a migránsok a déli tagállamokban belépnek az EU területére, majd továbbutaznak Németországba.

Csütörtökön az uniós vezetők ötnapos találkozóra gyűlnek össze Brüsszelben. Ez a második olyan találkozó, ahol főként a migrációs válság rendezéséről lesz szó. A megoldási javaslatok elsősorban arra összpontosulnak, hogy a tömeges bevándorlást támogató nyugat-európai országok át tudják adni a migránsokat azoknak az országoknak, ahol először beléptek az EU területére. Ennek részeként Merkel főként a görög és olasz vezetőkkel akar megállapodást kötni.

Az utóbbi hetek folyamán Angela Merkel számára kritikus fontosságúvá vált, hogy belföldön fel tudjon mutatni egy ilyen migrációs egyezményt, ami lehetővé teszi a migránsok gyorsabb deportálását Németországból. Miután Horst Seehofer belügyminiszter ultimátumot adott a kancellárnak, és kilátásba helyezte a német határok lezárását, a fél év alatt létrejött kormánykoalíció felbomlásának lehetősége is felmerült, valamint újra előkerült az előrehozott választások szükségességének gondolata.

http://www.hidfo.ru/2018/06/merkel-deportalasokrol-targyalna-a-gorog-vezetokkel/