Egy brit napilap szerint Brüsszel egyesítené az európai országok törekvéseit, hogy megalapozza a mesterséges intelligencia kutatásának stabil támogatottságát a következő években.

Az Európai Unió azt akarja, hogy az európai kormányok és magánvállalatok közös erőfeszítést tegyenek a mesterséges intelligencia kutatása terén – derült ki a The Guardian brit napilap beszámolójából. Az Európai Bizottság egy új választmányt is létrehozna, melynek nem titkolt célja, hogy közös fórumot biztosítson az üzleti szféra, a civil szféra szereplőinek és akadémikusoknak a témával kapcsolatos diskurzusra.

A kutatás ezen területének előmozdítása érdekében Brüsszel egy 20 milliárd eurós alapot hozna létre. A lap szerint az intézkedés azzal magyarázható, hogy az AI kutatása területén Európa jelentős elmaradásban van Kínához és az Egyesült Államokhoz képest, így a képzett kutatók elvándorlásának leállítása érdekében Európa is közös alapra kell helyezze a fejlesztési munkát.

A The Guardian azt írja; elsődleges cél, hogy visszájára fordítsák az agyelszívás jelenségét, és ennek érdekében megteremtsék a kutatási terület bővítésének szilárd feltételeit. A stabilitás és megbízhatóság szintén egy megkerülhetetlen szempont, a Bizottság ennek okán garantálni akarja, hogy magánbefektetők részéről is biztosított legyen a részvétel. Kiemelt figyelmet kapnak olyan társadalmi kihívások, mint a fenntartható egészségügy, a kiberbiztonság, és a bevándorlás kezelhető szinten tartása.

A Bizottság tervei szerint szigorú határidők mentén zajlana a kutatási terület bővítése. A következő két év folyamán 1,5 milliárd euróval fokozzák a kiadásokat, és a Horizon 2020 program részeként összesen 20 milliárd eurót akarnak költeni az AI kutatására, annak reményében, hogy ez magánbefektetők részéről is további forrásokat vonjon be az elkövetkező években. Az új testület két hónapon belül megkezdi munkáját; elsőként júliusban fog összeülni, ekkor a mesterséges intelligencia társadalomra, munkavállalásra és magánszférára gyakorolt hatását vizsgálják majd.

A beszámoló szerint az új intézkedéssorozat azon feltételek mentén venné kezdetét, hogy az Európai Unió semmiféleképpen nem akar emberi jogokat adni a robotoknak, és mereven elhatárolja magát attól, hogy a mesterséges intelligencia kutatásának ilyen vonatkozása legyen.

http://www.hidfo.ru/2018/04/egyelore-nem-kapna-emberi-jogokat-a-mesterseges-intelligencia/