Az orosz katonai hírszerzés akarja dezinformálni Magyarországot, hogy elbizonytalanítsák az euro-atlanti integráció irányába elkötelezett magyar választópolgárokat – derült ki a 444.hu oknyomozó anyagából.

Az orosz titkosszolgálatok célja, hogy aláássák az EU-t, aláássák a nyugati típusú demokráciát, és általánosságban hiteltelenné tegyék a demokráciát – áll a 444.hu által közölt videóanyagban. A liberális újságírók szerint emellett az is célja az oroszoknak, hogy hiteltelenítsék a NATO-t.

“És persze végső céljuk, hogy az amerikaiakat kiszorítsák Európából, ami Oroszországot sokkal fontosabb szereplővé tenné az európai kontinensen” – áll a több megbízható atlantistát is idéző videoanyagban.

A 444 szerint az oroszok információs hadviseléssel saját előnyükre akarták fordítani az ukrán konfliktus több meghatározó eseményét, mint például az uniós országok általi fegyverszállításokat Ukrajnának, vagy a maláj utasszállító repülőgép lelövését.

A videoanyagban megszólaltatott szakértők többek közt kifogásolják, hogy a globális hírközléseben ma már nem csak a brit és amerikai narratíva van jelen, hanem emellett a Russia Today és a Sputnik News hírügynökségekkel megjelent az orosz narratíva is, amit ma már a BBC-vel és CNN-el párhuzamosan tudnak olvasni a több fél álláspontjára is fogékony olvasók.

A külföldről finanszírozott újság videoanyaga emellett a tömeges bevándorlással szemben felszólaló médiafelületekkel kapcsolatban fogalmazott meg kritikát.

Az egyik megszólaltatott atlantista a végén még önkritikát is gyakorolt, és azt mondta, meg kell vizsgálni, hogyan lehetséges, hogy az emberek nincsenek megelégeve a liberális demokráciával és az első alternatíva láttán szembefordulnak a nyugati értékekkel.

http://www.hidfo.ru/2018/03/ezuttal-ilyen-mesevel-alltak-elo-a-liberalisok/


A liberálisok megpróbálják elszigetelni Magyarországot a szövetséges országoktól

Varsó, 2016. július 9.

Egy liberális sajtóorgánum ismét olyan álinformációkat közölt, ami fokozottan alkalmas arra, hogy NATO-szövetségeseink körében bizalmatlanságot szítson a magyar kormánnyal szemben.

Orosz propagandát terjeszt a kormánymédia Magyarországon, és a nagyobb kormánypárti sajtóorgánumok egyenesen az orosz külügy üzeneteit közvetítik a magyar választóknak – áll a 444.hu oldalon megjelent publicisztikában. A liberális lap szerint a kormány a Kreml által megszabott irányt követi.

“A CRCB (Korrupciókutató Központ Budapest) nagyon alapos kutatást végzett arról, hogy a magyar online sajtóra mekkora hatással van az orosz kormányzati propaganda. Arra jutottak, hogy a kormánypárti sajtó kifejezetten követi a Kremlben meghatározott irányt”írták.

Az úgynevezett kutatóközpont egy látszólagos egybeesést felhasználva, alacsony olvasottságú blogok tevékenységét próbálja összemosni hatóságilag ellenőrzött módon működő nagyobb médiafelületekével. Az egybeesés lényege, hogy kisebb blogok is fordítanak híreket ugyanazon külföldi sajtóorgánumoktól, melyek híreire nagyobb magyar sajtóorgánumok is hivatkozni szoktak – így egyazon híranyag fordítása nyilvánvalóan hasonlíthat egymásra, még ha több különböző helyen is jelenik meg. A liberálisok ezt az egybeesést szándékosan félrevezető módon felhasználva, azzal ámítják olvasóikat, hogy a kormánysajtó ellenőrizetlen módon működő, kevesek által ismert blogok irányvonalát követi.

A liberális lap által hivatkozott “kutatóközpont” emellett kritikával illette a tömeges bevándorlással szemben elutasító sajtóorgánumok tevékenységét. Állításuk szerint minden olyan médiafelület, ami nem támogatja az afrikai lakosság Európában letelepítését, valójából közvetlen Vlagyimir Putyin utasítására az orosz álláspontot képviseli.

Szintén felrótták a jobboldali sajtónak, hogy az Oroszország politikai destabilizálásának céljával terjesztett híranyagokat nem olyan formában közlik le, ahogyan a 444.hu, Index.hu és számos más liberális lap azt az amerikai sajtóból egy az egyben lefordítja.

Nem ez az első alkalom, hogy liberális újságok a Kreml politikájának követésével vádolják a kormánypárti médiát. Liberális médiafelületek korábban éveken át folytatták olyan álinformációk terjesztését, melyek fokozottan alkalmasak arra, hogy Magyarország kormányával szemben bizalmatlanságot szítsanak NATO-szövetségeseink körében. Többek közt azt állították, hogy Oroszország szélsőjobboldali szervezeteket támogat Magyarországon, a kormány pedig a NATO belső használatra szánt információit kiadja Oroszországnak.

Miközben az állítólagosan “orosz propaganda szerű” kormánylapok gyakran nem is fogalmaznak meg semmilyen kritikát a NATO-val szemben, a liberális újságok mostanra sikeresen elérték, hogy a magyar kormány és a NATO-szövetségesek közti bizalom mélypontra jusson; tavaly júliusban a Politico magazin beszámolójából kiderült, hogy a liberálisok álhírterjesztése miatt a NATO már nem oszt meg bizalmas információkat Magyarországgal.

http://www.hidfo.ru/2018/03/a-liberalisok-megprobaljak-elszigetelni-magyarorszagot-a-szovetseges-orszagoktol/