Szlovákiában egy oknyomozó újságírót gyilkoltak meg, ami látványosan előmozdította a “nyílt társadalom” ügyét. A bevándorlásellenes miniszterelnök már felajánlotta lemondását.

Robert Fico szlovák miniszterelnök kijelentette, hogy készen áll lemondani a miniszterelnöki posztról, amennyiben a kormány helyén maradhat és saját pártja nevezheti ki utódját a kormányfői poszton.

A miniszterelnök felszólította az államfőt, hogy “tartsa tiszteletben” a kormányt, ami egyúttal lemondásának első feltétele is. Fico második feltételként szabta a kormány helyén maradását, harmadikként pedig, hogy saját pártja jelölje az új kormányfőt. Ebben az esetben – elmondása szerint – készen áll még a mai nap folyamán benyújtani lemondását.

Felvidéken azóta vált forróvá a politikai klíma, hogy ismeretlen személyek meggyilkoltak egy oknyomozó újságírót, aki a kormány korrupciós ügyei és állítólagos maffia-kapcsolatai után kutatott.

A gyilkosságot követően robbanásszerűen kezdtek szerveződni a kormányellenes tüntetések. A megmozdulásokat az Open Society Foundation által támogatott civil csoportok szervezik. Robert Fico napokkal korábban maga is említette, hogy az államfő nemrég New Yorkban járt, ahol személyesen találkozott Soros Györggyel.

A Szlovákiában zajló történések kísértetiesen hasonlítanak az ukrán EuroMaidan eseménysorozatára, annál fogva, hogy Ukrajnában szintén ugyanez a nemzetközi hálózat szervezte a kormányellenes tüntetéseket, és saját aktivistáik meggyilkolásával sikerült radikalizálniuk a tüntetők tömegeit.

Az ukrán Euromaidan során ismeretlen mesterlövészek nyitottak tüzet felváltva a tüntetőkre és a rendőrökre; fegyverszakértői vélemények igazolták, hogy több tüntető és rendőr halálát okozó lövést ugyanazon lőfegyverből adtak le, vélhetően ugyanazon épületből.

A szlovákiai történések arra utalnak, hogy a Soros-hálózat készen áll akár saját legnépszerűbb aktivistáit, újságíróit is meggyilkolni, ha ezzel előmozdítható a “nyílt társadalom” ügye. Az általuk folytatott diktatúrázás és ál-rettegés éppen amiatt hiteltelen az emberek szemében, mert az illiberális kormányok – az állítólagos diktatúrák – nem lépik át azt a határt, ahol már újságírókat gyilkolnak meg. Ezen próbál segíteni a Soros-hálózat, melynek stratégái rájöttek, hogy saját legnépszerűbb aktivistáik kivégzésével – és a gyanút ráterelik a kormányra – hitelesíteni tudják a diktatúrától rettegést.

http://www.hidfo.ru/2018/03/sajat-aktivistait-is-meggyilkolja-a-soros-halozat/



Nem egy életbiztosítás Sorosnak dolgozni

Több képzett Soros-aktivistát is meggyilkoltak az utóbbi hetek folyamán az Európai Unió tagállamaiban. Mindkét esetből nagyobb tüntetést tudtak csinálni, mintha életben maradt volna az aktivista és tovább folytatja a kormányellenes agitációt.

Valószínűleg rájött a Soros-hálózat agytrösztje, hogyan lehet igazán nagy kormányellenes tüntetéseket csinálni és bevándorlásellenes kormányokat megbuktatni az Európai Unióban – az utóbbi hetek folyamán a hálózat több, magasan képzett aktivistáját is meggyilkolták ismeretlen személyek, és a haláluk nagyobb tüntetést vont magával, mint a teljes életművük, beleértve a legütősebb oknyomozó írásokat és leleplező anyagokat.

Februárban egy szlovák újságírót gyilkoltak meg ismeretlen személyek. Ján Kuciak egy szlovák hírportálnak dolgozott oknyomozó újságíróként, és adócsalás bűnesetekkel, a kormány korrupciós ügyeivel, vélt maffia-kapcsolataival foglalkozott. A 27 éves férfi és barátnője holttestét családi házukban találta meg a rendőrség. A gyilkosság miatt az utóbbi évek legnagyobb tüntetései indultak be, azóta a kormányfő is lemondott.

Tavaly októberben egy máltai újságírónőt egy gépjárműbe rejtett távirányítású pokolgéppel robbantottak fel a saját otthona előtt. A Máltában meggyilkolt Daphne Caruana Galizia halálának eredményeként több ezres tüntetések kezdődtek az országban. Az újságíró korábban szintén a kormány korrupciós ügyeivel foglalkozott. Bár tényfeltáró munkájának eredményeként nem volt az országban eget-rengető tüntetés, a halála miatt tömegével utcára vonultak az emberek.

Szerdán Brazíliában egy ismert emberi jogi aktivistát gyilkoltak meg ismeretlen személyek a nyílt utcán. Marielle Franco az afrikai migránsok jogaiért harcolt, az Index.hu szerint az ország egyik legismertebb emberi jogi aktivistája volt. Az aktivista azonban élve nem bizonyult annyira hasznosnak a Soros-hálózat számára, mint halála után, meggyilkolásának hírére ugyanis szintén több ezer fős tüntetések kezdődtek.

A kelet-európai országokban egyébként általános probléma a Soros-hálózat számára, hogy hiába közölnek naponta milliárdos lopásokról és korrupcióról tényfeltáró írásokat, az embereket ez egyszerűen nem érdekli, mert az elmúlt három évtizedben mindennapos dologgá vált, hogy ilyen anyagok vannak az újságokban. A Soros-hálózat agytrösztje azonban láthatóan azzal kezdi el áthidalni a százmilliókból eltartott tényfeltáró újságírók nem kellően hatékony munkáját, hogy elkezdi meggyilkolni őket.

A liberális oknyomozó újságírók cikkei nem túl sok embert érdekelnek, az ilyenek olvasgatása – eltekintve egy-két rendkívüli esettől – Magyarországon is néhány ezer fő érdeklődési körét fedi le. Viszont, minél ismertebb egy újságíró, és minél több híres-neves díjat kapott már a Soros-hálózattól, annál valószínűbb, hogy az agytröszt egy kritikus geopolitikai helyzetben más módon próbálja hasznossá tenni az emberanyagot; ha az oknyomozó cikkekből nincs nagy kormányellenes tüntetés, majd az újságíró halála utcára viszi az embereket.

Nem egy életbiztosítás Soros hálózatának dolgozni. Akibe százmilliókat fektetnek, annak valamilyen módon ezzel egyenértékű eredményt is kellene produkálnia – és az újságírókkal együtt kétszáz fős tüntetéseket nem fogja sokáig tolerálni a külföldi gazda. (Vagy mit gondoltak ezek az újságírók? Egy jó szándékú milliárdos életük végéig eltartja őket, és nem vár el semmilyen valós eredményt a pénzért cserébe?)

Most még épp időben vannak ezek a megtévesztett újságírók. Itt az ideje megkeresni az ebben illetékes szerveket, és feladni a bűntársakat, külföldi szponzorokat, felforgatásban részt vevő magyarországi kapcsolatokat. Még nem késő aknamunka helyett inkább megkönnyíteni a magyar hatóságok munkáját, és cserébe védelmet kérni, hogy a haverok által osztogatott Soma-díjnak ne egy merénylet miatti tízezres tüntetés legyen a végső értelme.

http://www.hidfo.ru/2018/03/nem-egy-eletbiztositas-sorosnak-dolgozni/