Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

Thaiföldön is megjelentek a kínai közösségi okoskerékpárok

2017. szeptember 22. - Andre Lowoa

A kínai kerékpármegosztó cég, az Ofo csütörtökön bejelentette, hogy szeptember 20-án a cég ezer darab sárga közösségi okoskerékpárt helyezett el a thaiföldi turistaparadicsomban, Phuket szigetén, és azt tervezik, hogy októberben a szolgáltatásuk ingyenesen lesz elérhető.

Noppol Toochinda, az Ofo thaiföldi tevékenységgel foglalkozó igazgatója azt reméli, hogy az okoskerékpárok hozzájárulnak a helyi „okosváros” program végrehajtásához, és kényelmesebbé teszik a turisták thaiföldi tartózkodását.

Az Ofo augusztusban jelent meg a thaiföldi piacon ezer kerékpárral, amelyeket a Thammasat Egyetemen (Thammasat University) helyeztek el. A 70 milliós Thaiföldre évente 9 millió kínai turista látogat el, ami fontos piaci tényező az Ofo szerint.

süti beállítások módosítása