Németország külügyminisztere, Sigmar Gabriel a Russia Today-nek adott interjú során annak szükségességéről beszélt, hogy az amerikai külpolitikához igazodás helyett Európa inkább független világpolitikai szereplővé kellene váljon.

Európa független szereplőként kell pozicionálja magát a világpolitikában, ahelyett, hogy az Egyesült Államokhoz vagy más országhoz igazítja külpolitikáját – mondta Sigmar Gabriel német külügyminiszter a Russia Today-nek nyilatkozva.

A külügyminiszter kifejtette, hogy a második világháború után Európa főként saját belső ügyeivel foglalkozott, a nemzetközi színtéren cselekvést pedig átengedte az Egyesült Államoknak – ezek az idők azonban már elmúltak, Németország számára már “nem újdonság”, hogy a világ multipolárissá vált.

“Természetesen, vannak partnereink – köztük az amerikaiak -, de gondoskodnunk kell arról, hogy az európai kontinens nem pusztán tartozéka a nemzetközi politikának” – mondta. “A múltban gyakran hangoztattuk, hogy a globális politikát az amerikaiak csinálják. Ha valami rosszra fordul, reklamálunk. De úgy gondolom, ma már meg kell találnunk a saját hangunkat.”

A külügyminiszter emellett kijelentette, hogy a Krím-félsziget és Oroszország újraegyesülése kapcsán kialakult érdekellentét nem állhat az Európai Unió és Oroszország közti közeledés útjába.

Sigmar Gabriel szerint a világpolitikai színtéren napjainkban felmerülő jelentősebb problémák nem megoldhatóak Oroszország közreműködése nélkül, ezért Európa elsősorban arra kell összpontosítson, hogy újfajta együttműködést alakítson ki Moszkvával a nemzetközi problémák megoldása terén.

A külügyminiszter az orosz lapnak nyilatkozva elmondta, hogy Németország nem tartozik a NATO-nak a GDP 2%-ával, ezt a pénzt ehelyett inkább az oktatásra, infrastruktúra-fejlesztésre, humanitárius katasztrófák során segítségnyújtásra kellene fordítani, Németország pedig békés ország kell maradjon.

http://www.hidfo.ru/2017/09/kulugyminiszter-europa-a-vilagpolitika-fuggetlen-szereplojeve-kell-valjon/