Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

Novembertől nem kell tovább várakozni az osztrák határon

2017. szeptember 14. - Andre Lowoa

Eljött az idő, hogy az Európai Unió felhagyjon a krízismódban működő politikájával, és visszaálljon a rendes működésére, ehhez pedig novemberi határidővel meg kell szüntetni az ideiglenes belső határellenőrzéseket.

ezt Dimitrisz Avramopulosz, az Európai Bizottság belügyi kérdésekért felelős tagja jelentette ki csütörtökön Brüsszelben, az EU-tagországok bel- és igazságügyi minisztereinek tanácskozását követően.

Jelenleg az osztrák-magyar és az osztrák-szlovén határon, a német-osztrák határon, a dán-német határon, a Svédország déli és nyugati rendőrségi körzetében található kikötőkben és az Öresund hídnál, a Dániába, Németországba és Svédországba kompjáratokat üzemeltető norvég kikötőkben ellenőrzik a ki- és belépőket. A 2016-ban, a menekültválság hatására hozott, idén novemberig érvényes ideiglenes intézkedések meghosszabbítását a brüsszeli bizottságnak ellen kell jegyeznie.

Akkor az Európai Bizottság elővigyázatossági megfontolásokra hivatkozva indokoltnak tartotta a határellenőrzések újbóli bevezetését, de leszögezte, hogy az érintett tagállamok csak kivételes eszközként és szigorú feltételek mellett alkalmazhatják az ideiglenes belső határellenőrzést. A migrációs nyomás a nyugat-balkáni útvonal lezárásával lényegesen csökkent, az Európai Bizottság ebből - Avramopulosz szavai szerint - azt a következtetést vonta le, hogy

Eljött az ideje annak, hogy Európa visszatérjen a schengeni határok rendes működéséhez.

Avrampoulosz az EU további feladatairól is beszélt, szerinte az illegális migráció megállítására összpontosító uniós politika sikere Líbia stabilitásának megerősítésében, az illegális bevándorlók visszaküldési mechanizmusának felgyorsításában áll. Ezek mellett meg kell erősíteni a migránsok kiinduló és tranzitországaival folytatott együttműködést a kiváltó okok megelőzése érdekében.

A biztos az illegális bevándorlás elleni védelem mellett a legális bevándorlás fontosságát is hangsúlyozta - üzenve az uniós végzéseket be nem tartó magyar kormánynak:

ez ugyanis pozitív hatást gyakorol az unió gazdaságára és társadalmára egyaránt. Ennek sikere érdekében a tagországoknak be kell tartaniuk a menekültek áthelyezésére vonatkozó vállalásaikat is.

Avramopulosz azt mondta, hogy az Európai Unió Bíróságának múlt heti döntése egyértelmű útmutatást nyújt arra vonatkozóan, hogy az európai szolidaritás "nem szabadon választható". A biztos arra szólította fel a tagországok képviselőit, hogy az uniós szabályok és ígéreteik betartásával mutassanak szolidaritást.

A biztos ígéretet tett arra, hogy a Bizottság hamarosan bemutatja intézkedéscsomagját, mely a schengeni országok közti együttműködést javítja majd az olyan új kihívásokkal szemben, mint a terrorizmus.

(MTI)

süti beállítások módosítása