Észak-Koreában több mint hárommillió önkéntes jelentkezett a hadseregbe, azzal a szándékkal, hogy felvegyék a harcot az amerikai fenyegetéssel.

Mintegy 3,5 millió ember jelentkezett önkéntesnek az észak-koreai hadseregbe, miután az ENSZ Biztonsági Tanácsa elfogadta az Észak-Koreára vonatkozó újabb szankciókat, és az amerikai elnök katonai beavatkozással fenyegetőzött. A Yonhap hírügynökség szerint az önkéntesek tekintélyes hányada diák, akik azért jelentkeztek nemzetszolgálatra, mert mindinkább valós lehetőségnek tűnik az amerikai invázió.

A múlt hét folyamán az ENSZ Biztonsági tanácsa elfogadott egy határozatot, ami tovább szigorítja az Észak-Koreára a ballisztikus-rakéta tesztek és atomprogram miatt kivetett szankciókat. Donald Trump amerikai elnök hetekkel ezelőtt szintén nyíltan beszélt arról, hogy az Egyesült Államok katonai úton fogja rendezni a “koreai-válságot”, ha Kína nem tudja diplomáciai úton leállítani az észak-koreai atomprogramot.

Észak-Korea fegyveres erői egy szerdán kiadott közleményben közölték; fenntartják annak lehetőségét, hogy rakétatámadást hajtanak végre Guam területén, ahol számos amerikai katonai létesítmény működik.




http://www.hidfo.ru/2017/08/tobb-mint-harommillio-onkentes-akar-harcolni-az-amerikai-megszallas-ellen/