G. Soros szerint a vele egyetértő befolyásos személyek az egész magyarországi zsidó közösség vezetői. Eközben több zsidó vezető is támogatásáról biztosította a Soros elleni plakátkampányt – őket és követőiket G. Soros következetesen levegőnek nézi.

Köszönetet mondott G. Soros amerikai milliárdos azoknak az aktivistáknak, akik rongálást követnek el és letépkedik a “Ne hagyjuk, hogy Soros nevessen a végén” feliratú plakátokat. A spekuláns szerint a kormány antiszemita kampányt folytat, ami félelemmel és rettegéssel tölti el a magyarországi zsidó közösséget.

Soros szerint a plakátkampány antiszemita, mert az emberek mást látnak, mint ami a plakáton van – és azon oknál fogva, hogy az antiszemiták odaképzelnek a plakátra valamit, ami nincs is ott, ez a plakátkampány antiszemita. G. Soros azt is kifejti, hogy szerinte a magyarországi zsidók is odaképzelnek valamit a plakátra, ami egyébként nincs ott – és mivel rettegnek attól, amit odaképzelnek, a plakátkampány antiszemita.

Ha nem lenne így is elég szürreális ez az érvelés, G. Soros a BBC által idézett közleményében azt is kijelenti, hogy azok a zsidó vezetők, akik a fentiekkel egyetértenek, az egész magyarországi zsidóság vezetői.

“Örülök, hogy számtalan állampolgárral együtt a magyar zsidó közösség vezetői is felszólaltak a plakátkampány ellen” – írta.

Napokkal ezelőtt Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke egy levélben arra kérte a kormányfőt, hogy állítsa le a – szerinte – antiszemita plakátkampányt. G. Soros közleményéből pedig kiderült; szerinte Heisler András minden magyarországi zsidó vezetője.

A milliárdos spekuláns véleményének némileg ellentmond, hogy korábban Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija egyértelműen kijelentette, hogy a G. Soros ellen folytatott kampány nem antiszemitizmus, mert a kampányban “Soros nem mint zsidó, hanem mint a globális kapitalizmus szimbóluma jelenik meg.”

G. Soros közleményéből azonban kiderült, hogy Köves Slomó nem a magyarországi zsidóság vezetője, mert szerinte “a magyarországi zsidó közösség” vezetői azok az emberek, akik felszólaltak az antiszemita plakátkampány ellen.

Látható, hogy az amerikai milliárdost nem igazán érdekli, mit gondolnak a magyarországi zsidók Heisler Andrásról. Ő a magyarországi zsidók vezetője, és kész.

G. Sorost az sem igazán érdekli, hogy a MAZSIHISZ hivatalos állásfoglalásaiban gyűlöletkeltőnek nevezi a bevándorlásellenes plakátkampányt, ezzel gyakorlatilag azt az álláspontot képviselve, hogy akár zsidógyilkosokat is be kell engedni Magyarországra – amivel a magyarországi zsidók egy tekintélyes hányada aligha ért egyet.

Nemrég nyilvánosságra jutottak egy kutatás eredményei, amiből kiderült, hogy a nyugat-európai országokban az antiszemita indíttatású erőszakos bűncselekmények abszolút többségét migránsok követik el. Nem a szélsőjobboldal, hanem többnyire szélsőbaloldali, muszlim fundamentalista bevándorlók.

Őket engednék be Európába és Magyarországra azok a zsidó vezetők, akiknek elég pénzük és befolyásuk van ahhoz, hogy minden zsidók vezetőjének szerepében tetszelegjenek. Összekacsintanak az amerikai milliárdossal, és felszólalnak a plakátkampány ellen, ami az emberek támogatását próbálja elnyerni ahhoz, hogy a kormány határon kívül tarthassa a migránsokat. Azokat a migránsokat, akik a szélsőjobboldallal ellentétben nem szóban és véleményben antiszemiták, hanem sokan közülük ténylegesen zsidókat öltek, és ezt Európában akarják folytatni, emiatt mostanra nyugat-európai zsidók tízezrei menekültek Izraelbe.

G. Soros szerint ezek az emberek a magyarországi zsidóságot képviselik. Hogy erről mit gondol “a magyarországi zsidóság”, azt nem tudjuk (a levél tartalmából ítélve valószínűleg Heisler András sem), de G. Soros érvrendszere, miszerint a zsidógyilkosságok közepette inkább odaképzelt dolgok miatt kell aggódni, elég szürreális ahhoz, hogy a vele egyetértőket ne lehessen a magyarországi zsidóság vezetőinek nevezni.



http://www.hidfo.ru/2017/07/g-soros-levegonek-nezi-a-magyarorszagi-zsidosag-nagy-reszet/