Németország azt tervezi, hogy arcfelismerő programokat fog használni a közterek ellenőrzésére, és hozzáférést szerez a titkosított csevegőprogramokhoz, hogy felvehesse a harcot a terroristákkal – mondta Thomas de Maizere német belügyminiszter.

Újabb biztonsági intézkedéseket jelentett be Thomas de Maiziere német belügyminiszter, melyek célja a terrorizmus elleni harc. Az intézkedések részeként arcfelismerő programokkal figyelnék a köztereket, hogy így megtalálhassák az országban tartózkodó terroristákat. Elsőként Berlinben egy vasúti csomópontot ellenőriznének ilyen módon, majd a tesztelési időszak után vezetnék be országosan az új biztonsági technológiát.

A belügyminiszter a Tagesspiegel német lapnak nyilatkozva elmondta, ez a biztonsági rendszer a gyakorlatban is alkalmas lenne arra, hogy egy adott személyt az országban azonnal megtaláljon.

Jelenleg is működnek videokamerák a vasútállomásokon. Mindezidáig azonban nem voltunk képesek arra, hogy egy menekülő terroristát az arcképe alapján felismerjenek a kamerák, és riadóztassanak, ha valahol feltűnik a vasútállomáson.” – mondta.

A belügyminiszter szerint a technológiát természetesen csak arra használnák, hogy egy terrorcselekmény idején olyan felvételek álljanak rendelkezésre, melyeken felismerhetően látható a terrorista arca. Szerinte „az emberek személyiségi jogait ez nem fogja érinteni”.

Emellett számos más intézkedést is javasolt, többek közt a hatóságok legálisan hozzáférést szerezhetnének a titkosított csevegőprogramokhoz, hogy az emberek magánlevelezéseit megfigyelve kiszűrjék az esetleges terroristákat.

Az intézkedés részeként a hatóságok felhatalmazást kapnának arra, hogy az internetkapcsolaton keresztül bármikor átkutathassák a magánszemélyek internetre csatlakozott állapotban lévő okoseszközeit. Ennek célja, hogy amikor a hatóságok letartóztatnak egy terrorgyanús személyt, ne kelljen fizikai rajtaütések során megszerezniük az adathordozókat, ehelyett már eleve rendelkezésre állnának a bizonyítékok.




De Maizere szerint ez az eljárás a mai digitális világban teljesen járható út. Az intézkedésektől elsősorban azt remélik, hogy be tudják azonosítani a radikalizálódó személyeket, és fel tudják térképezni az ilyen személyek kapcsolathálóját, így megakadályozhatóvá válnának a terrorcselekmények.

http://www.hidfo.ru/2017/06/nemetorszag-arcfelismero-programmal-figyelne-a-koztereket/