Donald Trump amerikai elnök brüsszeli látogatása során azzal vádolta Németországot, hogy manipulációval érte el a más országokhoz képest kiemelkedő külkereskedelmi többletet. Az elnök emiatt ígéretet tett arra, hogy akadályt fog állítani az Egyesült Államokban a német autóértékesítések elé.

Trump csütörtökön első látogatására érkezett Brüsszelbe, ahol az elnök az EU vezetőivel találkozott és részt vett a NATO egynapos csúcstalálkozóján. A német Der Spiegel magazin szerint az amerikai elnök azt mondta, a németek „nagyon rosszak”, mert túl sok autót adnak el az Egyesült Államokban, és az amerikaiak német autót vesznek, ahelyett, hogy amerikai autókat vennének.

„A németek rosszak, nagyon rosszak. […] Nézzék ezt a sok millió autót, amit az Egyesült Államokban eladnak. Borzalmas. Ennek véget fogunk vetni.”

– mondta. Trump konkrétan azzal fenyegette Németországot, hogy véget fog vetni a korábban jövedelmező autókereskedelemnek.

Korábban az Egyesült Államokban már az elnök tanácsadói is felfigyeltek a németek gyanúsan jövedelmező üzletére. Februárban Peter Navarro, Trump gazdasági tanácsadója azt mondta, Németország a leértékelt eurónak köszönhetően tud kiemelkedő exportsikereket elérni, ami jelentős károkat okoz az amerikai gazdaságnak. Angela Merkel német kancellár akkor tagadta a vádakat, és azt állította, neki nincs befolyása az Európai Központi Bank monetáris politikájára.

Az amerikai vezető korábban nem csak Merkel bevándorláspolitikáját kritizálta, de célba vette a német gazdaságpolitikát is; januárban azzal fenyegette Németországot, hogy 35%-os védővámot vet ki a német gépjárművek importjára. Jelenleg az USA területére exportált német autók után többnyire az áru összértékének 2,5%-át kell kifizetniük, de bizonyos típusú gépjárművek esetében ez 25%-ban van megállapítva. Ezt az összeget emelné Trump 35%-ra.

http://www.hidfo.ru/2017/05/trump-befenyiti-a-nemet-autoipart/