Pénteken közös jelentést adott ki három nemzetközi civil szervezet, amelyben azt írták, Európa már nem tudja megvédeni a menekülteket, és az Európai Unió kísérleti teleppé változtatta Görögországot.

Az Oxfam, a Norvég Menekülttanács, és a Nemzetközi Menekült-segítő Bizottság közös jelentésében az áll, hogy az Európai Unió és Törökország által kötött migrációs egyezmény az EU politikájának kísérleti telepévé változtatta Görögországot, ahol szándékosan erodálják a menekültek jogait.

A három civil szervezet a Törökország és EU közti migrációs egyezmény megkötésének első évfordulója alkalmából adta ki a jelentést. Ebben többek közt azt állítják, hogy a görög szigeteken szándékosan több menekültet zsúfolnak össze, mint amennyi a létesítmények befogadó kapacitása, emiatt az utóbbi évek során számos haláleset, öngyilkossági kísérlet történt, és a táborokban elszállásolt nők és gyermekek állandó szexuális zaklatásnak vannak kitéve.

A dokumentum szerint a mai környezetben Európa már nem tudja megvédeni a menekülteket, és az EU Görögországban olyan gyakorlatot akar bevezetni, hogy megakadályozza az EU területén a menekültstátusz kérelmezését. A civil szervezetek ennek kapcsán kiadtak egy figyelmeztetést is, miszerint nem tanácsolják, hogy más országok az EU-Törökország migrációs egyezményt példaként véve akarjanak hasonló megállapodást kötni, mert ez sérti az elmúlt 60 év során fenntartott demokratikus értékeket.

http://www.hidfo.ru/2017/03/az-eu-kiserleti-teleppe-valtoztatta-gorogorszagot/